Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
HÉTVÉGI MAGAZIN 8. HÍRLAP, 1991. január 5., szombat Kemenes Géfin László: Jégvirág Leült a hóra s dudorászott sötétedésig. Vak kutyák morogtak mellette, vadászok füttyei csillogtak a ferde csapáson. A gonosz megszokott helyén állt most is és figyelte. Elhallgatott s hosszan nézte a gomolygó, lángszemű izzást. „Megformázlak” - mondta s kezében a jég fortyogott csikorogva. Egyedül lett, mire kibomlott hideg ujjai közt a rózsa. írni veszélyes Egy jelentés szerint 1990-ben 43 újságíró halt meg munka közben a világon, köztük hét a Fü- löp-szigeteken és hat Kolumbiában, a kábítószer-kereskedelem elleni harc során. A Freedom Press elnevezésű amerikai szervezet által kiadott tanulmány szerint a meggyilkolt újságírók száma nem tartalmazza azt a tizenhat újságírót, akit idén raboltak el, és azóta sem hallani róluk. A jelentés szerzői szerint idén negyvennel kevesebb újságírót gyilkoltak meg, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor tizennyolccal többet raboltak el. A jelentés rámutat arra is: 1990 volt az éve annak, hogy Kö- zép-Kelet-Európában hivatalosan eltörölték a sajtócenzúrát. Diplomások Izraelbe A párizsi Figaro „szellemi égi mannának” nevezte a szovjet zsidó emigrációt. Az eddig kivándorolt csaknem százhúszezer ember több mint fele diplomás. Az előzetes felmérések szerint az elkövetkező három-négy esztendő alatt közel egymillió zsidó távozik a Szovjetunióból Izraelbe, s közülük többen rendelkeznek majd tudományos fokozattal, mint ahány izraeli illetőségű személy szerez ilyet ezen időszak alatt. Izrael és az USA közösen dolgozik azért, hogy a felkészült szovjet diplomásokkal megismertessék a piacgazdaság jellegzetességeit. Bővülő Ermitázs Látnivaló bőségesen akad... Egy emberöltő kell a kiállítás megtekintéséhez A leningrádiak méltán büszkék híres múzeumukra, az Ermi- tázsra, a világ egyik legnagyobb múzeumára, amellyel csak a párizsi Louvre, vagy a londoni British Museum veheti fel a versenyt. A híres szkíta aranykincsektől kezdve India és Kína emlékein át tartalmazza az antik művészet kincseit, a reneszánsz és a barokk századainak legfontosabb festészeti remekeit. Kiszámították, hogy majdnem egy emberöltő kellene ahhoz, ha valaki mind a hárommillió kiállítási tárgyat meg akarná tekinteni úgy, hogy mindegyikre egy percet szánna. A múzeum ezer termén végigvezető látogatási útvonal hossza majdnem húsz kilométer. Ez az óriási kincstár a Téli Palota teljes épületegyüttesét elfoglalja, ezenkívül még négy épületben kapott helyet a gazdag kiállítási anyag. Ennek ellenére a múzeum sokak szerint egy jéghegyre hasonlít, mivel a gyűjtemények egy részéhez helyhiány miatt nem jut hozzá a látogató. Az Ermitázs az egész európai festészetet felöleli. Franciaországon kívül ez a múzeum rendelkezik a francia festészet leggazdagabb gyűjteményével, Spanyolországon kívül pedig a 17. századi spanyol reneszánsz legtöbb remeke itt található. Ugyanez elmondható a holland festészetről, amelynek ékessége a 25 Rembrandt-festmény. Színes és sokoldalú az itáliai festészeti gyűjtemény, amely a 13. századtól napjainkig tartalmazza az olasz festők remekeit. A gyűjteményben két Leonardo da Vinci-kép is található. Az Ermitázs gyűjteménye állandóan gazdagodik, bővül. A múzeum rendszeres vásárlásaira a kulturális minisztérium biztosítja az anyagi eszközöket. Sokat segítenek a hazai és külföldi gyűjtők és a festőművészek ajándékkollekciói is. Most fejeződnek be az Ermitázs-színház res- taurációs munkálatai. Részben helyreállították azt a szobát is, ahol a Néva-parti város alapítója meghalt. Az Ermitázson belül új történelmi-építészeti múzeum megnyitását tervezik. A Téli Palota közelében újabb két épületet kap a múzeum. Az Ermitázsnak évente három és fél millió látogatója van. Éppen ezért nagyon fontos a termek megfelelő légkondicionálása. A múzeum szerződést kötött egy finn céggel különleges berendezések szállítására. Ezek biztosítják a szükséges hőmérsékletet és légnedvességet a kiállítási termekben. Kevesen tudják, hogy az Ermi- tázsban van az ország leggazdagabb művészettörténeti könyvtára. Alapkészletét azok a 18. századi könyvek alkotják, amelyeket még II. Katalin gyűjtött. A félmillió kötetből álló könyvtár állandóan gyarapodik szovjet és külföldi kiadványokkal. Nyomok a hóban A hó leplet borított a fekete világra, a pelyhek rátelepedtek a fákra, bokrokra. A csipkék, a galagonyák gallyai megadóan hajoltak meg a súlyos teher alatt. A piros termések, mint hóba szállt katicabogarak villogtak a bágyadt, téli napsütésben. Az üdülő ebédlőjének tizen- hármas asztalához vezet a felszolgálólány, és mosolyogva érdeklődik, hogy nem vagyok-e babonás? — Ez kétszemélyes asztal. Az asztaltárs, mintha e bejelentésre várt volna, megjelent, és a kezét nyújtotta: — Brukkner Jenő. Eszegettünk, csipegettünk, közben nézegettük a vendégeket, hallgattuk a rövid tájékoztatást, és óvatlan pillanatban egymás arcát fürkészgettük. — Iszunk egy feketét? Kedvesnek, bár korainak és váratlannak találtam a meghívást, de a formaságokkal mit sem törődve válaszoltam. — Minden reggel iszom egy kávét... A legtöbb üdülőben és szanatóriumban a presszó valahol az étterem közelében van, itt sem volt másképpen, így csupán néhány lépést kellett tennünk, hogy ismét asztal mellett üljünk. A függönyön át figyeltem, hogy újra havazik, párásodtak az ablakok, és a bekandikáló fenyők ágain megültek a lepkényi pelyhek. Ő törte meg a csendet: — Mi már találkoztunk. — Meglehet. Pupillái kitágultak, csontos, barázdás arca megnyúlt, szája szögletében parányi ráncok futottak össze. — Maga írta alá az elbocsátásomat... Hunyorgó szemmel néztem rá, ismerős vonásokat kutattam, de mivel halvány sugarát sem fedeztem fel az ismeretségnek, udvariatlanul kinyitottam a kezemben lévő újságot. — Senkit sem hibáztatok! Egy szerelmes gyereklány mászott be a paplanom alá, és — tanítványom lévén — miatta kaptam egy év felfüggesztettet és állásvesztést. — Sajnálom... Izgalma csillapodni látszott, arcának pirossága is elmúlt, az ujjai között sem reszketett már a cigaretta. — Ne cukkolja magát, Brukkner úr! Sétálni indultam a januári hóesésben, látni akartam a havas erdőt, a pirókokat az ágakon, a fenyők alatt futkosó, folyton éhes rigókat. Megcsodáltam, ahogy a testes fenyők törzsein mókusok futkostak, mintha téli álomról sohasem hallottak volna, aztán eltűntek odúik mélyén. Véltem, hogy egyedül vagyok, amikor egy bokor mögül előlépett Brukkner. — Csupán kérdeznék valamit... Az arca szürke volt, mint a bükkfák kérge, fekete kucsmája fejkoronaként hatott. Szemben álltunk egymással. Zavart volt, és erőlködve ejtett ki minden szót, meleg gyapjúsálját idegességében csombékra húzta a nyakán. — Semmit sem tehetek a végzet ellen! Kétszer elváltam, a gyermekeim rám sem hederítenek. Amióta elküldték a pályáról, voltam már gázóra-leolvasó, könyvügynök, cukorrépa-átvevő, sőt, tsz-könyvelő is másfél esztendeig. Messzire hallatszottak a téli csendben a panaszai, szavaival olyan riadalmat csapott, hogy még a tarka harkály is abbahagyta közelünkben a kopácsolást. — Ezek következmények, Brukkner úr, és nem a végzet. Elhallgatott, és megadással levette a fejéről a kucsmát, majd miután megtörölte vele verejtékező homlokát, újra a fejébe nyomta. — Gondolja? Alig mondta ki ezt a szót, hirtelen megtántorodott, majd hanyatt vágódott a bokáig érő hóban. — Orvost, azonnal orvost hívok...! Makacsul rázta a fejét, majd feltápászkodva egy fenyőnek támaszkodott. — Semmiség, csupán pillanatnyi rosszullét az egész, de most, hogy ön itt van, egészen megnyugodtam. — Ne kínozza többé az ön vád, Brukkner úr! Bűnéért megbűnhődött, oldozza fel magát vétkei alól. Saját nyomunkban mentünk vissza, és mintha mi sem történt volna, játékosan megrázogattuk az utunkba kerülő havas gallyakat. Amikor elváltunk, a bejárat előtt két kézzel szorította meg a kezemet: — Hiszek magának! Délben egyedül ültem a tizenhármas asztal mellett, mert amint tájékoztattak, Brukkner úr sürgősen hazautazott a déli autóbusszal. Szalay István Vérbeli népművelőként... Akit a történelem nem hagyott hidegen Pedagógiai pályája mélyről indult. 1888. szeptember 30-án született Hevesvezekényben. Szüleit korán elvesztette. Árva gyerekként a Heves vármegyei és Egervidéki Jótékony Nőegylet Intemátusának gondozottja lett. Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányok után 1904-ben a helybeli érseki tanítóképzőbe iratkozott be. Itt szerzett jeles minősítésű tanítói oklevelet 1908-ban. Még ez év szeptember 1-jétől a kápolnai elemi népiskolához nevezték ki tanítónak. Trajtler Gézának már pedagógiai pályája kezdetén jelentkeztek nevelői erényei. Nemcsak oktatói-nevelői munkáját látta el kiválóan, hanem aktívan bekapcsolódott az iskolán kívüli népművelési munkába is. Lelkesen tevékenykedett a helyi ifjúsági egyesületben, ismeretterjesztő tanfolyamot vezetett, számos előadást tartott. Megyénkben egyik úttörője volt az iskolán kívüli népművelésnek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter többször nevezte ki a tanítóság részére rendezett népművelési tanfolyamok előadójául. Oktatta a leventéket, sőt vállalta a Hangya Szövetkezet vezetői tisztét is. A középiskolában szerzett tudását 19l0-ben gyümölcsismereti, 1922-ben testnevelési, 1924-ben népművelési tanfolyamon mélyítette el. Eredményes oktatói és nevelői munkáját már 1913-ban egyházmegyei Rajner- dijjal ismertek el. Heves várme§ yc közigazgatási bizottsága pe- íg népművelői munkájáért dicséretben részesítette. Az időközben kitört I. világháború őt is a harctérre szólította. A háború során meg is sebesült. A frontról több kitüntetéssel, tartalékos hadnagyként jött haza. Már kápolnai tanító korában szenvedélyesen érdeklődött történelmünk iránt. Kezdő tanítóként sorra járta a falu házait, s érdeklődött az 1849. február 26- 27-i kápolnai csata még élő katonái felől. A különböző — harctereken szerzett — élményeit versekben örökítette meg. Ekkor írott költeményeit a korabeli egri lapok gyakran közölték. A háború befejezése után visz- szatért Kápolnára. Mint a szociális kérdések iránt mindig érdeklődő pedagógus, 1919 márciusában részt vett a Tárná menti tanítók szakszervezetének megalapításában. Kápolnán 1927. november 1-jéig dolgozott, amikor kineveztek az egri érseki tanítóképző intézet gyakorlóiskolájának igazgatójává. A forrón megszeretett faluból nem szívesen jött el. Döntésének motívuma—visz- szaemlékezése szerint — nem a felkínált funkció iránti kapaszkodás volt, hanem leányai városi iskoláztatásának biztosítása. Egerbe kerülésekor a tanítóképző gyakorlóiskolája még egy- tanerős, hatosztályos népiskola volt. A hat osztályt jól tanítani, az iskola vezetését ellátni, s ezenkívül a tanítójelöltek pedagógiai képzését irányítani embert próbáló feladatot jelentett számára is. Tennivalóit kitűnően látta el. A tanítójelöltek, akik óráit látogatták, majd a tanítási gyakorlatokat végezték, csodálattal adóztak magas fokú módszertani ismereteinek, precizitásának. Elfogadták mély elemzéssel párosuló, szigorúan ítélő megjegyzéseit. Az iskola vezetésén kívül ellátta a cserkészcsapat, a színgárda parancsnoki tisztét is. Nagyszerű pedagógiai erényei nevet a megye hataram kívül is ismertté tették a tanítói körökben. Az országos tanügyi szervek is hamar felfigyeltek munkájára. Tagja lett a Szent István Társulat Könyvkiadó Vállalat szerkesztő- bizottságának. Társszerzőként megbízatást kapott a megyei népiskolák V — VI. osztálya számara készítendő történelemtankönyv megírására. A szerzői munkaközösség tagjaként részt vett a tanítási vázlatok elkészítésében, a katolikus népiskolák és óvodák új rendszabályainak megvitatásában. Az Országos Tanügyi Tanács megbízásából véleményezte a városi tantervű katolikus népiskolák VI — VIII. osztályos olvasótankönyveit. Munkája elismerését jelentette, hogy megyei előadója lett az országosan megrendezett pedagógiai tanfolyamnak. A Vallás- es Közoktatásügyi Minisztérium felkérésére az ország más területén is tartott pedagógiai előadásokat. A Kápolnán megkezdett népművelési munkáját Egerben is folytatta. A ’30-as évek elején — a Heves Vármegyei Iskolán Kívüli Népművelési Bizottság felkérésére — 20-20 egységből álló előadás-sorozatot állított ósz- sze. Aktív népművelőként Egerben évenként több kulturális egyesületben és más helyen tartott számos ismeretterjesztő előadást. Sokrétű iskolai és iskolán kívüli munkája mellett fogalmazói munkát látott el az egyházmegyei tanfelügyelőségen. Meghívást kapott a megyei római katolikus népiskolák ellenőrzésére. Arra is mindig szakított időt, hogy költői tehetségének éljen. Ezt bizonyítja számos verse, elbeszélése és gyermekszíndarabja. 1932-ben az egri Hatvanas gyalogezred emlékművének felállítása alkalmából tette közzé „Hatvanasok” című verskötetét, Hosszú pályafutása során mindvégig érdeklődött a történelmi kérdések iránt. Az 1935/ 36-os tanévben önálló történelmi munkája jelent meg „Szent Boldusz, Eger vértanú püspöke” címmel. Országos hírű tanítóként az elismerés számos megnyilvánulását tapasztalhatta. Iskolai főhatósága egyházmegyei felügyelői címmel tüntette ki. Tágjává választotta az országos és az Egri Gárdonyi Géza Társaság, sőt, ez utóbbinak jegyzője is volt. Alelnöke lett a Katolikus Tanítóegylet Országos Bizottságának, az Egri Tanítóképző Öregdiákjai Szövetségének. Tagja volt az Egri Foegyházmegyei Római Katolikus Tanítóegyesületnek, az egyesület Egri Városi Tanítókörének, a Heves Vármeg /ei Általános Tanítóegyesület gri Járási Körének, az egri római katolikus egyházközségi testületnek. Az Áctió Catholika Központi Szociális Szakosztály tagságát is kiérdemelte. Tagja volt a Katolikus Népszövetség Heves vármegyei választmányának is, s még nosszasan-hossza- san lehetne felsorolni, hány és hány szervezet választotta tagjává... Népművelői munkájávalki- érdemelte a Vöröskereszt érdemérmét. 1949-ben, életének 61. évében vonult nyugalomba. Nyugdíjaséveit azonban szakadatlan munkával töltötte. 1953-ban leányának aktívan segített a me§ yei könyvtár megszervezésé- en. Élete végéig szenvedélyesen gyűjtötte a megyére vonatkozó bibliográfiai adatokat. 24.000 tételből álló jegyzéke felbecsülhetetlen forrása Heves megye történetének. 1978. március 3-án hunyt el rövid betegség után, életének 90. életévében. Sajnos, nem érhette meg az Egri Tanítóképző alapításának 150. évfordulóját, amikor is nem mindennapi tanítói, népművelői és tudományos munkásságáért magas kitüntetést vehetett volna át. Élete és munkássága e század megyei pedagógiai történetének felbecsülhetetlen értékű részét alkotja. E gazdag életmű feldolgozása, neveléstörténeti, gyakorlati tapasztalatainak hasznosítása pedig a jelenleg dolgozó tanítókra és tanárokra vár. Szecskó Károly