Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-03 / 2. szám
HÍRLAP, 1991. január 3., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Füzesabonyban is helyben bíráskodnak A Füzesabonyi Városi Ügyészség tegnap kezdte meg működését. A munkaidő naponta reggel fél nyolctól délután négy óráig, péntekenként fél négyig tart a Rákóczi utca 62. szám alatt. A bíróságon ugyancsak tegnaptól, a Rákóczi utca 48. szám alatti épület földszintjén várják az ügyfeleket. A nyugati gépkocsik is javíthatók Megyénkben nem kis gondot jelent a nyugati típusú gépkocsikkal rendelkezőknek az alkatrészek beszerzése, illetve az autók javítása. A ma még kevés számú ilyen szervizt gyarapítja Egerben az Autójavító Vállalat, amely az elmúlt hetekben tette meg a kezdeti lépéseket. Közvetlen együttműködést kívánnak kiépíteni NSZK-beli partnerekkel, aminek köszönhetően hamarosan megoldódik a Ford, az Opel, a Fiat, valamint a Wolks- vagen autók szervizelése. Diákszállóból munkásszálló A Hatvan — Nagygombos közötti útvonalon a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdasága átadta a 3511 négyzetméter alapterületű diákszállóját a Debreceni Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyárának. Ezután az épületet munkásszállóként kívánják hasznosítani. A megállapodás értelmében a konzervgyár a jövőben ingyenesen biztosítja a tangazdaság részére az oktatóterem használatát. Még gond a szeméteíhelyezés Lapunkban már többször hírt adtunk arról, hogy a Hatvan környéki hat községnek komoly gondot jelent a kommunális szemét elhelyezése. Az apci polgár- mester ezzel kapcsolatban újabb fejleményekről számolt be. Tájékoztatása szerint Vajda Pál, az apci Qualitál Könnyűfémöntöde igazgatóhelyettese is felkarolta az ügyet, ugyanis az üzemben keletkező, a 2-es számú kategóriába besorolt veszélyes hulladékot ezután nem szállítják a petőfibá- nyai szeméttelepre, hanem helyben megoldják azt az újabb szemétlerakóhely megépüléséig. Körjegyzői hivatal Nagytályán Az ünnepek előtt Nagytályán Hevesi László polgármester vezetésével falubejárást tartottak az önkormányzat tagjai. Megtekintették a középületeket, valamint a korábbi tanácsi épületben kialakított körjegyzői hivatalt. A korszerűsítési munkák befejeztével a helyiségek berendezését követően már januárban megkezdheti munkáját a hivatal. A mozdonyvezetők döntése: szigorúan megállított vonatok (Folytatás az 1. oldalról) — Főként a 6.23-kor érkező füzesabonyi vonattal járókat, azt a 450-500 embert érinti ez a kétórás forgalmi szünet — mondja Fülöp Frigyes állomásfőnök, aki megemlíti, hogy még négy szerelvény állt le a sztrájk miatt, a putnoki például Szilvásváradon rekedt. — Ha figyelembe vesszük a fő vonalakon történő késéseket is, jó 12 óra kell, amíg visszaáll majd az eredeti menetrend, talán este hat körül. Öt tízkor még befutott Füzesabonyból a későbbi egri gyors. Vezetője, Lukács József a budapesti Keleti pályaudvar állományában van, onnan hozta a hírt: ott egyöntetű a vélemény, hogy a jövedelmek elosztásakor nem a „végrehajtó személyzetet részesíti előnybe a MÁV, a bérprobléma immár nem újkeletű dolog, de mit lehet tenni, ha a nagy szakszervezet elhatárolja magát a követelésektől.” Már-már úgy tűnik — tolmácsolja a mozdony- vezetők álláspontját —, hogy az igazgatóságok kapuiban megáll a béremelés. A helyzet ugyan az, hogy a vasút az idén 25 százalékos átlagos bérfejlesztést ígért — „majd hisszük, ha az első borítékot megkapjuk”, vélekednek a vasutasok —, a mozdonyvezetők viszont ennél 4-5 százalékkal többet tartanának igazságosnak. Erre válaszolták a tárgyalások során a vezérigazgatóság képviselői: „nincs miből”! Füzesabonyban — ahol időközben egy Egerbe, egy Budapestre, két Miskolcra tartó személy- és további két tehervonat vesztegel — más az érintett vasutasok véleménye, mint azt Nagy János, a mozdonyvezetők helyi szakszervezeti ügyvivője, s három társa, Perge István, Tősi János és Nagy Jenő megfogalmazza: — Már az országos tárgyalásokon külön jeleztük: kidolgoztuk az áttekinthető és elfogadható bértáblázatot, de ezt a MA V- vezetés nem hajlandó figyelembe venni. Nem igaz, hogy nincs miből megadni a kért 29 százalékot, csak a mostanra már lecsökkenteti túlórapénzt kellene „beforgatni” az alapbérbe. S ott van „Kitartunk a megfelelő döntésig, bár nekünk sem szívügyünk a sztrájk" (Fotó: t Perl Márton) a bérmaradvány, csak Abonyban két millióra rúg, s nem arra használják fel, amire szükséges lenne. De ha jól megnézzük a dolgot, nem a 4 százalék itt a fő tét, hanem az, hogy módosítsák a bérszerkezetet: igazságos legyen az elosztás, konkrét és végrehajtható a bérfejlesztés, mindenki a munkája után kapja a pénzét. Hamis az a kép, hogy mi csak a mozdonyvezetők érdekeiért harcolunk, más vasúti ágazatok dolgozói is mellettünk állnak, aláírásokat gyűjtenek, mert tudják: már nemcsak az 5800 mozdony- vezető ügye ez a kérdés, hanem az egész vasúté. így hát, nem a többiek rovására tartjuk fenn a követelésünket. — Mit várnak ettől a két órától? — Hogy tisztázódjon: nem a kormány, nem a gazdaság, hanem a MÁV belső problémái ellen ágálunk, s hogy a közvéleményt, illetve a többi 115 ezer vasutast ne hangolják ellenünk igazságunk követelésekor: ez pedig az, hogy bérünket tekintve 25 százalékkal vagyunk az ipari átlag alatt... S ezt nem hagyhatjuk szó nélkül, kitartunk a megfelelő döntésig, annak ellenére, hogy nekünk sem szívügyünk a sztrájk... Fél nyolcra jár, mire kigördül az egri gyors. Hatvanban most mondják be, milyen késésekre lehet még számítani. Az állomás helyettes főnöke, Ócsai István azt mondja: száz percekkel kell számolniuk, öt vonat várakozott a pályaudvaron, Gödöllőről még el sem indult az a helyi személy- szállító, amelynek egyébként már itt kellene lennie. Nem beszélve a nemzetközi gyorsról, a Rákóczi Expresszről, amely még valahol a Keletiben vesztegel. A hajnali beszélgetések jutnak eszembe, amikor Így csattant fel az egyik mozdonyvezető: “...magunknak való vasüt lettünk minden téren, nem hiába kerülnek el bennünket a nemzetközi járatok." Mondja a másik: "...a százéves mült bűvkörében élünk, ideje lenne kitörni belőle, mert ma már vállalkozó vasút kellene, technikával, megbecsült emberekkel. A sztrájkot kiváltó huzavona legelkeseredettebb, talán még az igazi „mozdonyfüsttől megcsapott” jellemzése mindent megfogalmaz: — Amit itt a MA V egynémely vezetői csinálnak, a „ vasútosdit" csak a terepasztalon lehet játszani...! Szilvás István Zárkózzunk fel Izlandhoz! Most már azt hiszem, hogy csínján kellene bánni ezzel a felzárkózással Európához, hiszen olvastam a tegnapi újságot, és abban érdekes adatot tettek közzé. Megtudtam például, hogy a magyar a világ egyik legpesszimistább népe, hiszen a Gallup intézet közvéleménykutatásánál a megkérdezettek nyolcvankét százaléka vallotta magát borúlátónak. Ez annál inkább érdekes, mivel az éhező és széthullás előtt álló Szovjetunióban ennél jóval kevesebb — negyvenhat százalék — pesszimista ember él. A legderűlátóbb nép az izlandi. Ez azért is méltó a figyelmünkre, mert Izland ugyan európai ország, ám mivel szigeten fekszik, nincs közeli kapcsolata a többi országgal, aki leggyorsabban el akaija érni Norvégiát, annak is 970 kilométert kell utaznia. Távol a világtól — ez az optimizmus titka. Mit csinál ez a közel kétszázezer izlandi ember? Az előbbi adatból is látszik: kevesen vannak, nincs nagy nyüzsgés. Négy évre választanak parlamentet, az pedig köztársasági elnököt, talán ez az egyetlen analógia, amelyben nincs különbség a két szélső határ, a magyar és az izlandi nép között. Fő tevékenysége a halászat, 4-500 ezer tonna halat fog ki évente, valamint négyszáz bálnát is elejt. Ez azonban még nem elegendő ok az optimizmusra. Nem is ennek örül az izlandi, hanem annak, hogy rossz neki. Bizony, az izlandiak élete csupa félelem, rettegve húzzák a fülükre esténként a sapkát a járókelők. Izlandon ugyanis rendre megmozdul a föld. És akkor még nem is említettük a gejzíreket, közülük is a legnagyobbat, a Reykjavik mellettit, amelyikből félóránként tör ki a kilencvenfokos víz, 25-30 méter magasra. Ennek közelében nem célszerű tartózkodni, vigyáz is az izlandi, hogy hová lép. És mégis itt van a kutya elásva: az izlandi természeti viszonyok tehetik magabiztossá az ott élőket. Hiszen az ő birtokukban van egy állandóan meglévő légköri képződmény, az „izlandi minimum.” Ennek lényeges szerepe van Európa időjárásának kialakulásában, minden Izlandon dől el. Történhet Budapesten, Párizsban, Tiranában akármi, Izland határozza meg, hogy esik-e vagy fúj. Az izlandiak pedig a rengő földön egyensúlyozva, gejzírek között óvatoskodva, hatalmas bálnákkal viaskodva optimistán vigyorogják Európa szemébe: itt minden az izlandi minimumtól függ! ' És nagyot harapnak a lazacos szendvicsből... Kovács Attila Minden törvényes eszközt felhasználnak A Fidesz a HAF ellen Továbbra is ellenzi a Fidesz gyöngyösi csoportja, hogy a Mátraalján használt akkumulátorokat feldolgozó üzemet létesítsenek — derül ki abból az állás- foglalásból, amelyet tegnap juttattak el szerkesztőségünkbe. Az a meggyőződésük, hogy ennek létrejötte az ott élő emberek megélhetését is veszélyeztetné, hiszen lehetetlenné tenné a mezőgazdasági termékek értékesítését, és sorvasztaná az üdülőkörzet idegenforgalmát. Az állásfoglalásból kiderül, hogy ha épülni kezd az üzem, akkor újabb, a korábbiakhoz hasonló akciók is lehetnek, hiszen leszögezik: „minden lehetséges törvényes eszközt fel fogunk használni a HAF üzembehelyezésének megakadályozására.” Hatvani képviselők alapítványa A szegény sorsűak megsegítésére Hatvan város önkormányzatának testületé az elmúlt évi legutóbbi ülésén arról döntött: a képviselők lemondanak tisztelet- dijukról. Az alapítvány tőkeösszege a képviselők 2100 forintos, két hónapra számolt tiszteletdijának alapulvételével született meg. A tizenkilenc tagú önkormányzati testület úgy fogalmazott, hogy személy szerint hozzájárul az alapítvány létesítéséhez, s ezt követően bízzák meg a jogi, valamint népjóléti bizottságot az alapszabály-tervezet kidolgozásával, a testület elé való terjesztéssel. Volt, aki azt javasolta: az induló 15 ezer forintot egy-egy szegény család megsegítésére fordítsák. Volt, aki pedig amellett voksolt: segítsék ezzel a szegény, de tehetséges diákok felsőfokú intézményben való tanulását. Végül is az önkormányzat a tiszteletdíj 1990-es évi fedezeteként a testület évi városi költségvetési tartalékát jelölte meg. Az alapítvány tervezetének elkészítésével a népjóléti és jogi bizottságot bízta meg. Akik a legjobban szerepeltek Balladamondó- és helyesírási verseny Az elmúlt hónapokban két olyan versenysorozat is zajlott, amelyen a középiskolás korosztály mérhette össze tudását. A Heves Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében indították el az Arany János- balladamondó versenyt, illetve a megyei helyesírási vetélkedőt. A balladamondás mindig hálás feladat, hiszen a diákoktól nem csupán a mű ismeretét és érzelmi ráhangolódást, hanem drámai szembesítést, szinte színjátszói erényeket követel. A döntő során a legjobban szerepelt középiskolás kategóriában Körösi Ágota, Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium (tanára: dr. Czinder Károlyné), második lett Vígh Anita, az egri közgazdasági szakközépiskolából (tanára: Koslik Józsefné), a szakmunkástanulók közül a legjobbnak bizonyult Kertész Tünde a hatvani Damjanich szakmunkásképző iskolából (tanára: Cserkúti Istvánná), második lett Gorda Tünde, a gyöngyösi kereskedelmi szakmunkásképzőből (tanára: Petróné Roppensberger Erika). A helyesírási verseny győztese a gimnazisták és középiskolások közül Takács Anita lett, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumból (tanára: Hor- nyák Béláné), második Demjén Esztella, az egri Gárdonyi gimnáziumból (tanára: dr. Kelemen Zsigmondné). A szakmunkásképzősök közül az élen Fekete Valéria végzett a hevesi mezőgazdasági szakmunkásképzőből (tanára: Molnár Kálmánné), s második lett Bárdos Éva az egri egészségügyiből (tanára: Tóth Erika). Óvatosan közlekedtünk Ütközések, könnyebb sérülések A hosszú évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az óév utolsó napjaiban bizony-bizony alaposan megnövekszik a közúti balesetek száma. Aligha lehet csodálkozni ezen, hiszen az esztendő finisében autósok, gyalogosok kissé könnyelműbben bánnak a regulákkal, no, meg a kevésbé fegyelmezetteknél ilyen tájt le-lecsúszik egy-két pohárka alkohol is. De — legalábbis Hevesben — ezt a kritikus időszakot jobban sikerült átvészelni a vártnál. Ennek eredményeként megyénkben nem történt komolyabb közúti közlekedési baleset az újévi ünnepek alatt. Múlt év december 30-án délelőtt Gyöngyösön Erdei Sándor helyi lakos autózott, s karambolozott a Lingurád János budapesti lakos vezette személygépkocsival. Utóbbi autó nekiütődött további személyautónak. Ennek következtében a kazincbarcikai Szabó Lászlóné köny- nyebb sérülést szenvedett. Ugyanezen a napon délután Kiskörén Patakfalvi Lasz/dhelyi állampolgár motorkerékpárjával elesett, az ő sérülései sem súlyosak. Az új esztendő első napján délután Hatvan és Heréd között Kádár János nagykökényesi lakos autójával az út szélén lévő fának ütközött. A jármű vezetője, valamint utasai, Kádár Jánosné és K. A. sebei nyolc belül gyógyíthatók. * A balesetek ügyében a rendőrségfolytatja a vizsgálatot. Csűrölöm a benzint Mit is tehetnék mást: beállók a sorba. Előbb a tiltakozók közé, később a panaszkodókhoz. Ám mindenekelőtt a benzinkút elé kormányozom a vén csotrogányt: biztos ami biztos, tele veszem, valahány üres edény csak föllelhető odahaza. Az vesse rám az első követ, aki nem így cselekedett az áremelést megelőző órákban. Hamar rám kerül a sor. Kis forgalmú, falusi benzinkút az, ami legközelebb esik hozzánk. Földrajzi közelségről van szó persze, s ez megint bebizonyosodott; ha tehetem, a jövőben is más kúthoz járok majd tankolni — de ne vágjunk nagyon a dolgok elé! Szedem tehát elő a kocsi hátuljából a kannákat. Nyolcvan liternyi benzint tudok tartalékolni, föltéve persze, ha mind teleadják. Nem adták tele! Műanyagkannába nem szolgálnak benzinnel a kútkezelők. Szabály van rá. Ha szabály, legyen úgy! Nem venném a lel- kemre, ha miattam robbanna fel az Áfor kútja. Kívül húzódom hát a megadott biztonsági távon, ahol saját szakállamra és biztonságérzetemre csűrölhetem kedvem szerint a robbanékony folyadékot: át a fémfalú kannából, bele a műanyagfenekűbe. Csakhogy — mily hanyag is az ember — nem hoztam magammal tölcsért. Sebaj, kérek a kutasoktól. Kinek másnak lenne, ha nekik nem! De nincs nekik! S bár én emlékszem, hogy vagy három hónapja láttam náluk egyet, az nem leltári tárgy — így mondják —, személyes tulajdonuk volt. Akár hiszi a kedves kuncsaft, akár nem. A hitetlenkedéssel csak a fölháborodás készül bennem bírókra kelni, s magam sem tudom, melyiknek szorítsak a kettő közül. Mert ha vizespoharat tart asztalán kedvemért á patikus, az az ő dolga. A maszek zöldséges — ha mással nem — egészségem iránti érdeklődésével igyekszik kedvemben járni, mint ahogyan minden valamirevaló cég vagy vállalkozó tesz valami pluszt az asztalomra. Nem divatból, hanem mert magához akar valamiképp láncolni. Belőlem akar ugyanis megélni: annak az árunak az árréséből, amit én (is) hozok el tőle. Nyilvánvaló dolog ez mindenki előtt, aki nem aludta át az utóbbi egy esztendőt, s szorult belé valamicske a kereskedői szellemnek mondott áldásból. Igaz, kereskedője válogatja, kinél mit jelent a plusz szolgáltatás. De hogy egy benzinkútnál se csőrös kannát, se tölcsért ne tartsanak, arra mégsem találok elfogadható magyarázatot! Biztos akarok lenni a dolgomban, megkérdezem a konkurenciát: a Shell állomást Egerben. Válasz helyett 3 féle tölcsért kínáltak. Kapásból. Aztán lemosták a szélvédőmet, ellenőrizték a kerekek állapotát, a hűtőfolyadék fagyáspontját, végül jó utat kívántak. Ezt teszik velem évek óta. Igaz, évek óta hozzájuk járok — a bélapátfalvi Áfor-kút helyett. Hubai Grtíber Miklós