Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-18 / 219. szám

HEVES1*"" HÍRLAP EGER,GYÖNGYÖS,HATVAN,HEVES,FÜZESABONY PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1990. december 18., kedd A Nap kél: 7.27 órakor — nyugszik: 15. 54 órakor. A Hold kél: 8.37 órakor — nyugszik: 16.53 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat. Az AUGUSZTA nevünk előkelő hangzása latin je- befejezte a polgárháborút, és a birodalomban béke ho- lentéséből („fenséges, magasztos”) adódik. Eredetileg nőit. Eddig ezt a jelzőt csak az istenekre alkalmazták, Augusztusz formában csak a férfinév létezett, ugyanis de ezután hamarosan átvette a császár felesége is, az i. e. 27. évben a római szenátus Octavianus császárnak utókorra azonban csak a név női formája maradt. Ne- az actiumi csata harmadik évfordulóján az „augusz- vükhöz illően az Augusztákat legyezőpálmával, Livis- tusz” címet adományozta hálából azért, mert a császár tona chinensisszel köszöntsük fel. Növekvő bűnözés A Szovjetunióban a kiskorúak körében ez év első tíz hónapja alatt 6,9 százalékkal nőtt a bűnö­zés. Az összes bűncselekménye­ken belül jelentős növekedést mutat a csoportosan elkövetett törvénysértések száma. A legna­gyobb növekedés Grúziában és Kazahsztánban tapasztalható. A rendőrség a szórakozási lehető­ségek hiányával, illetve azoknak a piaci viszonyokra való áttérés­sel összefüggő jelentős drágulá­sával magyarázzák a fiatalkori bűnözés teijedését. Ajándék Vihar előtt... (Fotó: Perl Márton) 69 autó — valutáért Vádirat Zsivkov ellen fcsfldőjárás Várható időjárás ma estig: Főként északkeleten szakadozik fel időnként a felhőzet, másutt túl­nyomóan borult lesz az ég. Első­sorban nyugaton várható hóesés, hószállingózás. A megélénkülő északkeleti, keleti szél időnként megerősödik, majd délkeletire for­dul. A legmagasabb hőmérséklet -1, plusz 4 fok között alakul. AzAusztria-lottó nyereményei Az 50. heti osztrák lottó nyereményei: 6 találatos 1 da­rab, nyereménye egyenként 11.822.742 schilling, 5+1 ta­lálatos 6 darab, nyereményük egyenként 656.819 schilling, 5 találatos 319 darab, nyere­ményük egyenként 18.530 schilling, 4 találatos 18.477 darab, nyereménye egyenként 426 schilling, 3 találatos 320.968 darab, nyereménye egyenként 30 schilling. í mozi 1 EGRI amerikai film URÁNIA Este 6 és 8 (Telefon: órakor 11-888) Ghost Du. 3, 5, este 7, Színes, 9 órakor amerikai film Még drágább GYÖNGYÖSI életed! SZABADSÁG Színes, Du. fél 4, fél 6, amerikai este fél 8 kalandfilm órakor EGRI BRÓDY Mint a villám (Telefon: Színes, 11-773) amerikai film Du. fél 6, este HATVANI fél 8 órakor APOLLÓ Krokodil Du. fél 4 Dundee 2. órakor Színes, A kis hableány amerikai Színes, kalandfilm amerikai GYÖNGYÖSI rajzfilm PUSKIN Du. fél 6, este Du. 4 órakor fél 8 órakor Jézus Shaolin Lukács harcművészet evangéliuma Színes, alapján kínai-hongkon­Színes, gi kalandfilm ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 18.30 órakor Thália szekerén (Ady-bérlet) Könnyedén németül! Könnyedén angolul! Az Alfárium Szuggesztopéd Nyelvstúdió megjelentette 6 részes, otthoni tanulásra szerkesztett magyar — német, magyar—angol tananyag- sorozatát. Egy rész ára hangkazetták­kal együtt: 1320 Ft. Megrendelhető le­vélben és telefonon utánvétellel. 1027 Budapest, Mártírok útja 50—52. tsz. 3. Telefon: 201-6158 (X) Értesítjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alábbi utcákban ÁRAMSZÜNET lesz. 199Ó. december 19-én 9 órától 13 óráig Menház út, Makiári út 93-183. sz-ig és 84-154. sz- ig, Homok út 1. és 2/a. sz-tól Újsor útig. A kikapcsolást a postai hálózat építésének veszélyes közelségben végzendő munkái indokolják. Az áramszünetért a lakosság megértő tü­relmét kérjük. ÉMÁSZ Vállalat Egri Ki- rendeltsége. (X) A Bolgár Köztársaság fő­ügyészsége az ország legfelsőbb bírósága elé terjesztette a Todor Zsivkov volt pártfőtitkár-állam- fő elleni vádiratot. Ez három pontból áll, az első szerint Zsiv­kov 1962-től 1989. november 10-ig hatalmi jogkörét túllépve több mint 25,5 millió leva értékű javakat sajátított ki magának és környezetének. Külön szervezet, Figyelem! Hidegtálak készíté­sét vállalom. Cím: Gyöngyös, Pesti út 44/2.1/2. Gagicz. 5 ajtós 10 hónapos Samara el- adó. Gyöngyös. Gólya 60. Tyssen olajégő tartozékokkal, kifogástalan állapotban eladó. Dr. Jenei Heves 39/11-550. PN-es Dacia olcsón eladó. Ér­deklődni: 36/18-204._________ KS rendszámú Zastava megkí­mélt állapotban eladó. Dr. Jenei Heves 39/11-550. ___________ B élapátfalván a gyári tónál te­lek eladó. Érdeklődni: 19 után a 36/51 -017-es telefonon.______ E ladó 850-es FIAT 2 év műsza­kival 35.000 Ft. Érdeklődni: Eger, Rákóczi út. 8.2. em. 24.17 után. Atkár, Dózsa Gy. 49. alatt kis családi ház eladó. az úgynevezett biztonsági és vé­delmi hivatal (UBO) gondosko­dott az elmúlt évtizedekben a ha­talom legfelső rétegének jó ellá­tásáról. A vádirat első pontjának értelmében Zsivkov e hivatalon keresztül 69 személyautót vásá­rolhatott általa kijelölt szemé­lyek részére valutáért, ám gazdá­ik levában is csak az ár töredékét fizették. Színes tv 7000 Ft-ért eladó. Ér­deklődni: 36/24-317-es telefo­nom _______________________ A zonnali fizetéssel vásárolunk régi antik bútorokat, festményt, szőnyeget, porcelánt, egyéb szép dísztárgyat. Hívjon biza­lommal. Eger 20-660-as telefo­nom_______________________ 2 ,2-es Opel injektoros, 5 éves, extrákkal eladó, vagy lakásra, ingatlanra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Philips ka­mera + video új autóra cserél­hető, vagy állatokra. Érdeklődni bármikor: Eger, Kallómalom 9. 4/1. Gázkonvektor palackkal eladó. Eger, Mikes K. 2/B.__________ E ladó 57 m2-es OTP-öröklakás Eger, Karaszek M. tér 12. Vili/ 59. Érdeklődni: 17 óra után. Eladom egri kétszoba-össz­Rövidesen 1,5 millió márka értékű környezetvédelmi jelző- berendezés érkezik a német kor­mány ajándékaként Budapestre. A Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal és a Siemens Rt. egy olyan levegőszennyezettség-mé- rő és -kiértékelő rendszert ad fő­városunknak, amely jelentősen megnöveli a Budapest levegőmi­nőségét ellenőrző monitorháló­zat hatékonyságát. Az ajándé­kok műszaki színvonala lehetővé teszi, hogy Budapest csatlakoz­zon egy európai szintű szmog­előrejelző rendszerhez. Csak menjenek... Az észt kormány már ez év ta­vaszán olyan határozatot hozott, hogy anyagi támogatást nyújt azoknak a személyeknek, akik hajlandók távozni a köztársaság­ból. Egy társbérleti lakás elha­gyásáért személyenként kétezer, egy munkásszállási hely felsza­badításáért másfél ezer rubelt fi­zetnek. A látszólag nagy össze­gért azonban nincs nagy tolon­gás, eddig összesen 31 ilyen „szerződést” kötöttek. A tartóz­kodás oka minden valószínűség szerint az, hogy ezért a pénzért csak nagyon előnytelen vidéken és nagyon gyenge minőségű la­kás kapható. Erőpróba December z7-én öt Kamaz gépkocsi rajtol a Vörös térről, hogy részt vegyen a nagy tekinté­lyű transzkontinentális Dakar- ralin, amely január 17-én indul Szenegál fővárosából. A szovjet autóknak ez lesz a második erő­próbája, tavaly egyiknek sem si­került célba érni. A tehergépko­csik versenye nem tekinthető egyszerű sporteseménynek, hi­szen elsősorban a műszaki para­méterek próbája egy ilyen ver­seny, s persze kiváló reklámlehe­tőség. Egy négyzetméternyi rek­lámfelület 20 ezer dollárba ke­rül. komfortos szövetkezeti lakáso­mat. Érdeklődni: munkanapo­kon 20 óra után Eger, Csákány út 33. Ili, e. 2. _______________ E gerben a Berzeviczy G. úton garázs eladó 250.000 Ft-ért. Érdeklődni: 36/19-288 telefo­nom_______________________ T etőtér- beépítéses családi ház, kis udvarral sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet minden­nap 9-től 17-ig a 36/13-378-as telefonon.__________________ 2 éves Trabant Lim. eladó. Ér­deklődni: Egerszalók, Ady E. 25.________________________ P énzére 50% kamatot fizetek. „Komoly szándék 53110” jeligé- re a kiadóba Eger, Pf. 23. Eladó 399 m2 építési telek Eger, Nemecz József utcában. Ér- deklődni lehet Eger, Puky M. út 4. KL frsz. Skoda 120 L kitűnő álla­potban eladó. (36) 25-902. SZUPEREXPRESSZ Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE « Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-B Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 145, negyedévre 435, fél évre 870, egy évre 1740 forint. * Eg- ______________________ri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Válogatott per­ceink 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben. Közérdekű mag. 10.00: urh-n: Országgyűlés 11.10: Postabontás 11.32: Börtön­ről álmodom mostanában. Gion Nándor regénye folytatásokban 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? — a Budai Várban 12.45: Világújság 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Poggyász. Tudni­valók utazóknak 14.35: Dzsessz- melódiák 15.05: Állj be közénk 12. apostolnak 15.46: Éneklő Ijfúság 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Vesszőparipám 16.25: Kenguru. Sportműsor gyerekeknek 17.05: Bioritmus. Életmód, egészség, környezet 17.25: A Szabó család 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Cso- bolygó együttes felvételeiből 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Ki­szorítósdi 20.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 21.05: Nyu­gat-keleti átjáró 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 23.45: Szopránáriák 24.00: Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs. Zene-szóval 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Rivaldafényben: Fényes Ka­tó és Lantos Olivér 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Társalgó — iroda­lomkedvelőknek 10.00: Operett­kedvelőknek. Bécsi szerzők műve­iből 10.50: Tudományos park. Cambridge-ben 11.00: Hírek. Idő­járás 11.03: Mit üzen a Rádió? 11.43: Óvodások műsora 12.00: Asztali muzsika 13.00: Hírek. Idő­járás 13.03: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Ami belefér. Válogatás a Rádió szórakoztató műsoraiból 15.00: Hűek. Időjárás 15.05: Csúcsforgalom 17.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hűek. Időjárás 17.30: Üzenő — azoknak, akiknek közük van az iskolához 17.50: A-B/CD 18.20: MIKRO-fon 19.00: Hűek. Időjárás 19.03: Tal- palávaló 19.30: Popregiszter 20.00: Más-világ 21.00: Hűek. Időjárás 21.03: A nemzet napszá­mosai 1790-1990 21.30: Nóta-só. A rádióhallgatók kívánságaiból 22.20: Mi közöm hozzá? 23.00: Hírek. Időjárás 23.03: Sporthíra­dó 23.10: Örökzöld filmmelódiák BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Ze­nekari muzsika 10.20: A magyar nyelv századai 10.35: Vászoly. Ka­rinthy Ferenc nov. 10.50: Haydn: Esz-dűr vonósnégyes 11.08:A Purcell kórus és az Erkel Ferenc Kamarazenekar hangversenye. Közben: 12.00: Hűek. Időjárás 13.00: Párizsi regény 14.00: XX. századi kvartettek 14.36: Zenei tü­kör 15.05: Zeneiskolásoknak 15.15: Vonószenekari muzsika 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: A kamarazene kedvelőinek 17.10: XVIII. századi olasz operákból 17.40: Holnap közvetítjük 18.00: V materinskom jaziku 18.20: In limba matemá 18.40: Na matem- jem jeziku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.25: Dodgson: Szvit rézfúvós szeptettre 19.35: Segélykoncert a Pesti Vigadóban Közben: 20.20: Kritika két hangra 21.40: Opera­kettősök 21.55: Szőllősy András műveiből 22.40: Bemutatjuk Mar­cus Roberts és dzsesszegyüttesé- nek cimű új lemezét 23.24: Rádió­színház. Máriai-fantázia 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Évszázadok muzsikája. Éjfél után: 0.15: Sulli­van operettjeiből, könnyűzene, nóták ( televízió ) TV 1 8.18: Műsorismertetés 8.20: Tévé- torna nyugdíjasoknak 8.25: A bor­dás krokodil 9.05: Kilenc tangó és Bach. Szovjet kisfílm 9.40: Mozga­tó 9.50: Képújság 9.55: Parlamen­ti Napló. Közvetítés az Országgyű­lés ülésszakáról 16.50: Képújság 16.58: Műsorismertetés 17.00: Pannon Krónika 17.10: Nachrich­ten 17.20: Népdalkórusok 17.25: Híd az élethez. Portré 17.55: Mű­sorajánlat 18.00: Hanukka Isten- tisztelet. Közvetítés a Bethlen téri zsinagógából 18.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra 19.05: Esti mese. Dörmögőék kalandjai 19.25: Közlemények. Műsoraján­lat 19.30: Híradó 20.05: Örökölt szerelem. Francia-amerikai tévé­filmsorozat VIII/6. rész 21.05: Stúdió ’90 22.05: Parlamenti Nap­ló. Országgyűlési tények, érvek, vi­ták 22.35: A TV Zenei Klubja. Be­ethoven: III. Leonora-nyitány 23.25: Híradó 3. 23.40: BBC-hí- radó TV 2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2. Ben­ne: Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyere­keknek. A Jetson család 18.47: TV 219.00: A nyomozó. NSZK bűnü­gyi tévéfilmsorozat. A pályaudvari költő 19.49: TV 2. Benne: Rock and roll fesztivál 20.53: Néprajzi értékeink 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.25: Van egy története? Aki elmondja: Egri Kati 21.30: Szimultán. Hogyan legyünk gazda­gok? 22.15: TV 2. Benne: Nulla­dik típusú találkozások Kb. 22.50: Napzárta RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springfield-sztori 10.00: Végzetes év. Ősz 10.55: Művészet és küldetés 11.00: Telebutik 11.25: Játssz velünk 11.35: Rizikó 12.05: Forró nyeremény 12.35: Rendőr­ségi beszámoló 13.00: Gazdag és szép 13.25: Kalifornia klán 14.10: A Springfield-sztori 14.55: A vad Rózsa 15.43: Nettó — a gazdaság ma 15.55: Buck Rogers 16.45: Ri­zikó — játék 17.15: Forró nyere­mény 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán 18.45: Hírdó. Idő­járás 19.20: Knight Rider 20.10: Egyedül a törvény ellen 21.45: Robbanékony — magazin 22.35: L. A. Law 23.35: A csúnya ameri­kai 1.35: Aerobic PRO 7 5.55: Szerelem, hazugság 6.35: Jackie és Hill 7.00: A csavargó 7.25: Tom és Jerry 7.50: Rich­mond Hill 8.35: A Shiloh-tanya 9.45: A nagy völgy 10.40: Coach 11.05: Murphy Brown 11.35: „Colt” a biztonság kedvéért 12.25: Lélekmentők társasága 13.50: A Shiloh-tanya 14.50: Jackie és Jill 15.25: A csavargó 15.55: Tarzan 16.45: Coach 17.15: Alice 17.40: Hírek. Időjárás 17.50: Gyémántok 18.45: Tom és Jerry 19.15: „Colt” a biztonság kedvéért 20.10: Ezt szeretik a lányok 21.50: Mannix 22.50: A rémület cirkusza 0.20: Isten hozott Vietnamban 1.10: Emberi vágy 2.35: T. H. E. Cat 3.00: Éjszaka a Reeperbahnon 4.35: A hatos szám 5.25: Tom és Jerry TV 5 16.05: Hírek 16.15: Női szemmel 17.45: ínyenceknek 18.00: Kana­da két keréken 18.30: Játék a be­tűkkel 18.50: Francia sanzonok 19.00: Hírek/Szempillantás 19.30: Híradó élőben 20.00: Kü­löntudósító — riportműsor 21.00: Híradó 21.35: A század haladása 23.00: Hírek 23.10: Karabély - szórakozt. műsor 23.35: Éjszakai rakomány — mag. 0.15: Könyvis­mertető SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.10: Egyveleg 13.00: Japán üzleti élete 13.30: Egyveleg 16.00: Forró drót 17.00: Élő videoshow 18.30: Kék éj — magazin 19.30: Nemzetközi hírek 19.45: Időlánc — tévénosztalgia 20.00: Nemzetközi hírek 22.15: Ultra sport 0.15: Nemzetközi hírek 0.30: Kék éj — magazin MUSIC TV 17.30: A legjobbak 18.30: Sláger­lista 19.30: Újdonságok a moziban 20.00: Ray Cokes 23.00: Szombat éjjel 23.30: Riport 23.45: Újdon­ságok 24.00: Slágerlista 1.00: Maiken Wexo 3.00: Éjszakai vide­ók EUROSPORT 7.00: D. J. Kat-show 9.30: Euro- bic 10.00: Műkorcsolya 11.00: Nemzetközi motorsport 12.00: Billiárd 13.00: Eurobic 13.30: Bil­liard 15.30: Tenisz 17.30: Szörf 18.00: Amerikai labdarúgás 19.00: Labdarúgás — spanyol liga 19.30: Eurosport-hírek 20.00: Birkózás 21.00: Ökölvívás 22.00: Sí VB — szlalom SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok 9.05: Szere­lemhajó 9.50: Teletipp/Horosz- kóp 10.05: Teleüzlet 10.30: Aki szereti a hazát 12.15: Szerencseke­rék 13.00: Telebörze 14.05: Casi­mir és tsa 14.30: Teletipp — pénz/ Horoszkóp 14.40: Szerelemhajó 15.30: Miranda 15.55: Teleüzlet 16.05: Bonanza 17.10: Szomszé­dok 17.35: Teletipp — autó 17.45: Műsorismertetés 17.50: Matt Ho­uston 18.45: Híradó. Időjárás 19.05: Szerencsekerék 20.00: Vi­dáman tovább 20.30: Justitia kis halai 21.00: Nekünk minden sike­rül... 23.00: Tévétükör 23.20: Lá­togatók az űrből.

Next

/
Thumbnails
Contents