Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-19 / 220. szám
AKÁRMILYEN SZEGÉNY AZ EMBER, KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK LENNI KELL (5. oldal) HEVES MI' HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, tíl ,, jjfe PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1990. DECEMBER 19. SZERDA I. ÉVFOLYAM 220. SZÁM ÁRA: 5,80 FORINT Az idő pénz! Hirdetését szeretné már holnap megjelentetni? Ajánlatunk: SZVPEREXPRESSZ Magyar-francia biztonságpolitika mét cseréltek az európai földrész politikai együttműködését és biztonságát érintő kérdésekről, különös tekintettel a párizsi Európai Biztonsági és Együttműködési Csúcsértekezlet utáni helyzetre. Egyetértettek abban, hogy a magyar — francia együttműködést biztonságpolitikai téren is erősíteni kívánják. Hatarozatkepteienseggel küzd a Parlament Tegnap reggel csaknem negyedórás késéssel kezdhette meg munkáját az Országgyűlés. A 9 óra 06 perckor megtartott jelenlét-ellenőrzéskor csupán 165-en voltak a teremben, s hosszú percek teltek el, amíg határozatképessé vált a Ház. Mint kiderült: a képviselők az újságokért, illetve az Állami Biztosító ajándékcsomagjáért álltak sorba. Az alig több mint kétszáz törvényhozó kedden a vagyonpolitikai irányelvekkel, az adótörvényekkel foglalkozott. A rendkívüli ülésszak ellenére szép számú interpellációt és kérdést is meghallgattak. A személyi jövedelemadó törvénytervezetéről folytatott vita lezárását követően az Országgyűlés zárt ülést tartott. Seregély Istvánt is fogadta tegnap Vatikánban a Szentatya n. János Pál 1991-es látogatását készítik A pápa jövő év augusztusi magyarországi látogatása részleteiről esett szó azon a munkalátogatáson, amelyet Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, Konkoly István szombathelyi, Mayer Mihály pécsi, Gyulay Endre szeged-csanádi, valamint Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspök tett tegnap a Vatikánban. Az egyházfő könyvtárszobájában fogadta a magyar püspüki kar azon tagjait, akiknek az egyházmegyéjébe ellátogat. Jelen volt a megbeszélésen Angelo Acerbi budapesti pápai nuncius. II. János Pál - mint ezt már közölték - 1991. augusztus 16-20- ig tesz lelkipásztori látogatást Magyarországon. A Szentatya a küldöttség tagjaival látogatásának előkészületeiről beszélt, elsősorban azok után a helyszínek után érdeklődött, melyeket fel fog keresni. A megbeszélés után a Szentatya ebéden látta vendégül a magyar püspököket. A küldöttség tagjai reggel a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában közös szentmisét mutattak be, melyen a püspöki kar elnöke arról a hálás és készséges lelkűidről beszélt, mellyel a magyar katolikus egyháznak a pápalátogatásra készülnie kell. Maratoni önkormányzati ülés Egerben Hétórás vita a város „ alkotmányáról” Antall József miniszterelnök tegnap parlamenti hivatalában fogadta Jean-Pierre Che- venement francia védelmi minisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon. A találkozón jelen volt Für Lajos honvédelmi miniszter és Pierre Bro- chand budapesti francia nagykövet. A megbeszélésen esz~ Béres-cseppek A Béres Részvénytársaság 50 ezer Béres-Csepp Plusz gyógyhatású készítményt ajándékoz a Máltai Szeretetszolgálatnak. A részvénytársaság ezúton kívánja eljuttatni a Béres-cseppeket azok számára, akik anyagi nehézségeik miatt nem tudjak azt megvásárolni. Akik igényt tartanak a készítményre, azok levélben kereshetik fel a Máltai Szeretetszolgálatot. (1125 Budapest, XII., Szarvas Gábor út 52.) Karácsonyi bélyeg A Magyar Posta Vállalat öt forint névértékű karácsonyi bélyeget hozott forgalomba. A Kass János grafikus művész terve alapján, többszínű ofszetnyomással készült bélyeg Botticelli: Madonna gyermekekkel című festményének egy részletét ábrázolja. Az Állami Nyomdában 4,7 millió fogazott és 5000 fogazatlan példány készült. Árusításukat 1992. végén szünteti meg a Posta. Teijeszkedik a Puma Együttműködési szerződést kötött tegnap a Puma Rudolf Dassler AG magyarországi képviselete és a Magyar Diáksport Szövetség. Ennek értelmében a Puma ezentúl a szövetség pártoló tagjaként lehetővé teszi, hogy a szülők kedvezményes áron, 20-30 százalékkal olcsóbban jussanak a kiváló minőségű szabadidő- sport-termékekhez. Ismét lakat alatt... Ismét lakat alá került a székes- fehérvári Büntetés-végrehajtási Intézetből vasárnap este megszökött két, előzetes letartóztatásban lévő rab. „Szabadságuk” nem tartott sokáig, egyikük az egyik székesfehérvári szórakozóhelyen, másikuk egy lakásban került rendőrkézre. Utóbbi az őt váró rendőrök elől kocsijából ki- ugorva megpróbált ugyan elmenekülni, de nem sikerült egérutat nyernie. Mindketten biztos zárkában várják tárgyalásukat. Már a délután két órai kezdéskor hosszú tanácskozásnak néztek elébe az egri önkormányzati testület tagjai: a megyei jogú város önkormányzatának alapokmányát — Eger „alkotmányát” — kellett ugyanis rendeletbe foglalniuk. Ezt megelőzően azonban személyi kérdésekben döntöttek a képviselők: Kócza Ti- bornéta 10. számú iskola igazgatásával, míg dr. Egri Zoltánnéta Széchenyi úti óvoda vezetésével bízták meg. Egyben Koós Józsefnél — érdemei elismerése mellett — felmentették az 5. számú iskola igazgatói posztjáról. Az ülés napirendjére tervezték még az egri városi televízió működésének korszerűsítéséről, valamint az Egri Szimfonikus Zenekar további fenntartására tett javaslatot, amelyet a kulturális ad hoc bizottság dolgozott ki. (Folytatás a 2. oldalon) A HÍRLAP kezdeményezése visszhangra talált Ne csak kívánjunk boldog karácsonyi...! Ezzel a jelmondattal hirdettük meg hetekkel ezelőtt akciónkat, bízva abban, hogy magánszemélyek, gazdálkodó egy ségek, intézmények, egyesületek adományokkal segítenek néhány rászoruló családon, szebbé téve az ünnepet. Bár tudtuk, hogy lehetőségeink korlátozottak, mégis bíztunk benne: ha összefogunk, enyhíthetünk a szegénységen. Ha csak egy csepp is ez a tengerben, mégis jelent valamit, mert az óceán is ilyen apró részecskékből áll... Kezdeményezésünk visszhangra talált, örömmel adjuk közre az adakozók névsorát: Heves Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, Mérleg Kft. Nap ABC -áruháza, Napsugár Áruház, Észak-magyarországi Tüzép 316-os számú füzesabony i telepe, Panoger üzletház, Főnix Lakberendezési Áruház, Szíriusz Műszaki Kereskedés, Gyöngyszöv Skála Ámház, Gulyás Sándorné magánkereskedő, Dede Lajos és Nagy Lajosné egri polgárok. Az egri Családsegítő Központ és a Lázár Lovagrend képviselői segítettek abban, hogy ezek az ajándékok a legszegényebbek és legrászorultabbak karácsony fája alá kerüljenek. Á tartós élelmiszereket, ruhaneműket, játékokat, lemezeket, tüzelőanyagokat, rádiókat december 21-én, pénteken délután a szerkesztőségben adjuk át. Brüsszeli EK-értekezlet a társulási megállapodásokért Magyarország is érintett a napirendben Brüsszelben tegnap megnyílt az Európai Közösség külügyminisztereinek értekezlete, amelynek napirendjén szerepel a Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal kötendő társulási megállapodásokról szóló tárgyalásokra szóló mandátum jóváhagyása. A mandátum megfogalmazza a megkötendő „európai szerződések” céljait, ennek alapján a közösség bizottsága várhatólag már ezen a héten megkezdi a hivatalos megbeszéléseket Magyarországgal a kidolgozandó megállapodásról Brüsszelben. Ma demonstráció lesz Egerben Egyik fél sem enged: dűl a szőlő- és borháborű Lapunkban az elmúlt hetekben rendszeresen figyelemmel kísértük a szüret körül kialakult feszültségeket, az árvitákat, a fizetési lehetőségeket. Arról is beszámoltunk, hogy megyénk két országgyűlési képviselőjének interpellációja nyomán a kormány — a lehetőségeket figyelembe véve — igyekezett pénzügyi segítséget nyújtani a rendkívül nehéz helyzetben lévő szőlőtermelőknek, felvásárlóknak, feldolgozóknak. Ám ez a támogatás a jőszándék ellenére sem oldja fel hosszabb távon a feszültségeket, az érdekellentéteket. Ilyen körülmények között az Egervin Borgazdasági Kombinát az elmúlt hét végéig tizennyolc partnerével megegyezett a szőlő átvételi árában és a fizetési módban. A legnagyobb partnerével, az Egri Csillagok Termelőszövetkezettel viszont mindmáig nem sikerült megállapodnia. így tovább dúl a szőlő- és borháború, és az Egri Csillagok Termelőszövetkezet ma délután a megyeszékhelyen tiltakozó demonstrációt szervez. Tóth István, a közös gazdaság elnöke erről így vélekedik: — A kombinát vezetőivel folytatott tárgyalásaink során mi a tavalyi szőlőfelvásárlási árat kértük. Elfogadjuk a 25-30 százalékos idei inflációt, noha ez minket sem kímélt, hiszen a költségek jelentősen megdrágultak a szőlőtermelésben is. Csak példaként említem, hogy a háztáji művelésű ültetvényeink ráfordításai ebben az évben 40 százalékkal lettek magasabbak a tavalyinál. Az Egervin illetékesei ugyanakkor a múlt évi szőlőátvételi árhoz képest 25 százalékkal alacsonyabb árat javasolnak elfogadni. — Milyen más feszültségek voltak? — A fizetési időben sem sikerült egyezségre jutnunk. November 5-re befejeztük a szüretet, és van egy úgynevezett alapmegállapodásunk, amely fél évtizedre szól, és érvényben van. így teljes egészében átadtuk a szőlőtermést, és máshol nem értékesítettük — az együttműködésre törekedve. Arra számítottunk, hogy úgy, mint eddig, vevők lesznek, és erről nem lesz vita! Az alapegyezséget ugyanis nem bontotta fel senki. így ebből adódóan az idén a háztájival együtt termett 60 ezer mázsa szőlőnkből 50 ezret ajánlottunk fel. Sajnos, a fizetési készséggel is gond van, miután a háztájiban termett szőlőért 32 millió forintot kellene kifizetniük, a többi pedig szövetkezetünk működéséhez, gazdálkodásához lenne elengedhetetlen. — Mit kérnek a kombináttól? (Folytatás a 3. oldalon) A Mátra-Bükki Intéző Bizottság és a jövő A vendéglátó és a turista is járjon jól A megváltozott politikai, társadalmi körülmények az idegen- forgalom területi irányításának korszerűsítését is szükségessé teszik. Új helyzettel kell számolni példáuí a teíepülési önkormányzati választások után. Ezzel is számot vetettek a Mátra-Bükki Intéző Bizottság tegnapi, Egerben tartott elnökségi ülésén. A középpontban a VII. ötéves terv fejlesztési programjának végrehajtásáról szóló tájékoztató állt, de nyilvánvalóan a jövőre is kellett gondolni. A tájékoztatót Domán Imre, az intéző bizottság főtitkára terjesztette elnökség elé. Mint ösz- szegzésül elhangzott, az elmúlt öt esztendőben ebben a régióban úgy a külföldi, mint a hazai turizmust szolgáló feltételek jelentős mértékben fejlődtek. Az itt élők és a vendégek egyre inkább rájöttek, hogy érdekeik közösek. Az állandó lakosság életkörülményei kultúráltabbá váltak, és ez a turisták számára is vonzó. Mindez azonban csak az első lépcsőfok, egyfajta kiindulóhelyzet. A további munka célja az — hangsúlyozza a tájékoztató —, hogy az országosan is kimagasló adottságokkal rendelkező terület mindenki számára kedvezően formálódjon tovább. A lakosságnak biztosítson életszínvonal-növekedést és jövedelem- forrást, az idelátogatók számára pedig sokszínű szórakozási lehetőséget, kikapcsolódást és felüdülést. Mindezt úgy kell elvégezni, hogy az itt működő idegenforgalmi gazdálkodó szervek, vállalkozások eredményesen működjenek, s ebből a vállalkozó, az állampolgár és az állam egyaránt profitálhasson. (Folytatás a 2. oldalon) Joghézag a szexüzletben A közelmúltban országszerte ellenőrizték az úgynevezett erotikus termékek és szexuális eszközök forgalmazását. A vizsgálat megállapította, hogy az erotikus termékeket árusító szakboltok betartják az előírásokat. A szabálytalanságokat elsősorban az újságárusoknál és a hírlapboltokban tapasztalták. Ennek a kényes témának több olyan területe is akad, amelynek ellenőrzésére, kordában tartására a kereskedelmi felügyelőségeknek nincs jogosítványuk. Az úgynevezett masszázsszalonok ellenőrzése például a Népjóléti, a kiadók termékeinek ellenőrzése pedig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium dolga lenne. A kormánynak címezték Minimálnyugdíj: 8750 Ft(?) A nyugdíjak minimális összegét 1991-ben 8750 Ft-ra kellene emelni ahhoz, hogy az idősebb korosztály a beígért áremelések után is meg tudjon élni — mondta Michaletzky Vilmos a Nyugdíjasok Pártjának elnöke a tegnap tartott sajtótájékoztatón Budapesten. Számításaik szerint a létfenntartás legkisebb összege az emelkedő élelmiszerárak, a lakbérek, a rezsi valamint az egyéb kiadások — karbantartási munkák, ruházkodás — költségeinek növekedése miatt meghaladja majd a 7600 Ft-ot. Ez a teher elsősorban a 70 év feletti, munkát vállalni már nem tudó, kisnyugdíjas réteget sújtja. A kormány felelőssége, hogy ezekről az emberekről gondoskodjon. A jövő évre tervezett áremelések egy része, így az élelmiszerárak és a lakásfenntartás költségeinek emelése a párt gazdasági szakemberei szerint elkerülhető lenne, ha az 1991-es költségvetésbe beiktatott tartalékokat mozgósítanák. A jelenlegi gazdaságpolitika kritikájaként hangzott el az is, hogy igazságtalannak és erkölcstelennek tartják a nyugdijak megadóztatását, mert ez tovább nehezíti az idősebb korosztály megélhetését.