Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-17 / 193. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE 1990. november 17., szombat Egy (nemcsak) helyi ügy Ezután ki fog dtemni Horton? Kaptam egy levelet. Azt úja Szőke Sándor, hogy az új hord polgármester megválasztása után néhány nappal felmondott neki. Annak idején ugyanez a polgármester — akkor még tanácselnök — hívta őt Kisnánáról a Zagyva mellé, négy évvel ezelőtt. Megkérte, hogy a citerakör vezetése mellett vállaljon hivatalt a GAESZ-nél (ez az a szervezet, amely a tanácsi kezelésben lévő intézmények „gondnokaként” működik). A GAESZ maradt, Szőke Sándort átszervezésre hivatkozva a múlt hónapban elküldték. A felmondási határozatot nem a polgármester, Kassa László írta alá, hanem Seszták Sándorné pénzügyi előadó. Mint ahogyan a citerakör vezetése alól sem a polgármester mentette fel, hanem a szintén tanácsi (önkormányzati) kezelésben lévő művelődési ház igazgatónője. Azonkívül, hogy egy pénzügyi előadónak nincs joga felmondó- levelet aláírni, jogszerű az ügy. Hisz ki kötne bele abba, hogy egy bizonyos intézmény átszervezésekor ésszerű azt elküldeni, akinek csupán nyolc általánosa van, ráadásul fizetni kell még a buszbérletét is, mivel Szőke Sándor naponta járt Kisnánáról Hortra. Nem is érdekelt volna bennünket a történet, ha a gépezetbe homokszemként nem csúszott volna be a citerazenekar. Mert rendben, hogy valakinek felmondanak létszámcsökkentés miatt. De miért ne vezethetné tovább a citerazenekart? Amit tíz éve vezet. Ami országos minősítéseket, elismeréseket szerzett a falunak. Gyanús, hogy szinte napra pontos a két elbocsátó határozat keltezése. Szőke Sándor se érti. És csak azzal tudja magának megmagyarázni, hogy az ön- kormányzati választás előtt, a kampányban elmérgesedett a viszony közte és a régi-új polgár- mester között. Azóta érzi ezt, mióta Kassa László megtudta róla, hogy ő tagja lett az MDF-nek. Az a vád érte, hogy ő bujtogatott Kassa ellen. Hogy olyan ügyekbe szólt bele, ami nem az ő ügye. Kellemetlen ember lett, és elegánsan szabadultak meg tőle. Jogilag kifogástalanul. * * * Itt most pontosan 35 sor hiányzik a riportból. Mert felkerestük ugyan Kassa László polgármestert, hogy mondja el véleményét az ügyről, amit ő meg is tett. Igaz, nem túl nagy örömmel, mert szerinte ez a felmondás egyrészt „túl van lihegve” — a sajtó által —, másrészt, mert nem érezte, hogy magyarázattal tartozna. A beszélgetés másolatát elküldtük neki, s kértük, hogy tegye meg észrevételeit, esetleg egészítse ki, javítson, ha tetszik. Miután elolvasta, közölte: nem járul hozzá a közléshez, sőt ahhoz sem, hogy a fényképe megjelenjen az újságban. Felajánlottuk, hogy ő maga írja le a véleményét, amit mi változtatás nélkül közlünk ezen a helyen. Elzárkózott ez elől. Azt azonban kijelentette: ha nem tetszik neki a riport, úgy más sajtóorgánumokhoz fordul, s ott fejti majd ki állás pontját. Enyhén szólva furcsának találjuk ezt a fajta nyilvánosságigényt, noha elismerjük: bizonyára vannak nagyobb példányszámú vagy jelentősebb lapok, amelyek felé esetleg Kassa László nagyobb „közléskényszert” érez. Mi mindenesetre sajnáljuk, hogy nem tisztelt meg bennünket — s olvasóinkat — a bizalmával. * * * A GAESZ-iroda csak néhány lépésnyire van a polgármesteri hivataltól. Szerencsére bent találjuk a vezetőt, Seszták Sándornét... — Mondja, milyen embernek tartja ön Szőke Sándort? — Nekünk nem volt vele semmi bajunk, együtt tudtunk dolgozni. Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondjam: néha nem fogta be a száját, amikor be kellett volna — talán ebből adódtak a konfliktusai. (Alig kezdett beszélgetésünket egy váratlan látogató zavarja meg: Kassa László, a polgármester. Amikor meglát minket, érezhetően zavarba jön: „szóval ide is bejöttek kérdezősködni” — íródik ki az arcára a ki nem mondott gondolat. Sesztáknét megkéri, majd menjen le hozzá, ha mi elmentünk — és elköszön.) — Igaz az, hogy ön nem akarta aláírni a felmondást? — Ma is azt mondom, hogy szerintem nem volt jogom aláírni. A felmondást nem is voltam hajlandó GAESZ-vezetőként, csak pénzügyi előadóként szignálni. — Hogy történt a szöveg megfogalmazása? — Úgy, hogy a polgármester diktálta, én meg gépeltem. És végül is a gépelést hitelesítettem a nevemmel. — Mennyire volt ismert az a tény, hogy Szőke MDF-tag? (Sesztákné először bizonytalanodik el a beszélgetésünk folyamán. Majd úgy fogalmaz: akinek Szőke elmondta, az tudott róla. „Önnek elmondta?” — kérdezek vissza. — Azt hiszem, nem — hangzott a válasz.) Az igazsághoz tartozik, hogy a polgármester megmutatott nekünk két levelet. Az egyiket ő írta a kísnánai MDF-elnöknek, a másikat ő kapta a kisnánai MDF-elnöktől. A tartalmából azonban — noha mindkettőt elolvastuk — nem idézhetünk: Kassa László kérése ez. * * * Végül átballagunk a községházával szemben lévő művelődési házba. Azt kérdeznénk: miért mondott fel Csukáné Durkó Hajnalka, az intézmény igazgatója a citerakör vezetőjének? Sajnos, nem sikerült találkoznunk vele. „Már egy hónapja beteg...” — válaszolja a helyettese. Az időpont szöget üt a fejemben. Szőke Sándor október 18-án kapta meg a művelődési házból a felmondást. Mi november első napjaiban jártunk Horton. — Bejött talán aláírni a citera- kör-vezető felmondását? — Nem. Én vittem át neki a lakására — mondja a lehető legtermészetesebb hangon a helyettes. A kérdés csak az: ezt a felmondást vajon ki fogalmazta? Doros Judit Szőke Sándor: citerázni talán még tud... (Fotó: Gál Gábor) Karintiában szeretik az egrieket, s ezért úgy viselkednek, mintha: Mária Teréziát hívnák az asztalhoz... Villach: egy diákközösség meghatározó élménye. Villach: a nyugalom és a céltudatos emberek városa. Villach: ezentúl komoly partneri kapcsolat színhelye is. Az olasz határ közelében fekvő dél-ausztriai településen járt az elmúlt hét végén az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola tanulóinak kis csoportja, az intézmény egyik vezetőjével és néhány oktatójával. A Velencébe tervezett kirándulás hangulatos és a jövőre nézve fontos állomása volt az Alpok lankái között megbúvó 50 ezer lelkes helység. Ahol mosolyognak az idegenre is Röpke tízórás buszozás után — Zobolyák Imre vállalkozó jóvoltából — szinte percnyi pontossággal gördül be a kéken csíkozott Ikarus az Europaplatzra. Ott magasodik a — kiírása szerint — Höheren Landeslehranstalt für Fremdenverkehrsberufe, azaz egyszerűsítve: felsőbb tartományi idegenforgalmi iskola. Ide hívták meg megyeszékhelyünk hasonlójellegű középiskolájának képviselőit. A fogadtatás lenyűgöző és kissé meghökkentő. Az arcokon jól megfigyelhető, hogy a vendégek erre nem számítottak. Nem is az üdvözlettel együtt járó koktélra, sokkal inkább a meleg hangú köszöntő szavakra, amelyeket az intézet igazgatójától, Helmut Presch úrtól hallani. S még egy, otthonra is megszívlelendő jó szokásra sem: ezen a helyen az udvariasság elemi követelménye, hogy ráköszönnek, rámosolyognak egymásra, az idegenre is! Mai zaklatott életünkben jóleső, egyszersmind irigylésre méltó látni a nyugodt, víg kedélyű osztrák fiatalokat és tanáraikat. Még akkor is, ha tudjuk, ebben az intézményben olyan lányo- kat-fiúkat képeznek, akik később az id'egenforgalom, a vendéglátás minden területén szakavatottakká válnak. — Háromféle iskolatípust egyesítenek létesítményeink — magyarázza szívélyesen az igazgató. — Szakmát szerezhetnek diákjaink oly módon, hogy alapos ismereteket gyűjtenek a ki- és felszolgálásból, a szállodai tevékenységből és a konyhai munkából egyaránt. Öt éven át tanulnak azok, akik utazási irodákban dolgoznak majd. Ők érettségi vizsgát is tesznek. Végül létezik a négy féléves kurzusunk, amelyre érettségizettek jönnek. Ez felsőfokú képzettséget nyújt. A nyelvtudás mindenekfölött Korszerűen felszerelt szaktan- termek (köztük számítógépekkel teli is), tanműhelyek segítik a tudásgyarapítást. A vendéglátók mégis kissé elfogódottan mondják: már két évtizede van meg náluk minden. Ahhoz képest a padok, a berendezések, a gépek olyanok, mint új korukban. Semmi kétség, a diákok rendkívül fegyelmezettek, s igen céltudatosan készülnek leendő foglalkozásukra. Azért előbújik a magyarokból a kisördög — noná, hogy vigyáznak, hiszen könnyen a pénzükbe kerülhet bármilyen rendetlenség! — Nem olcsó az iskola — halljuk a csapatot kísérő két fiataltól. — Átlagban egy évre a tandíj 12 ezer schilling, a kollégistáknak pedig havonta 3600. Mindezért 8-9 hónapon át tart a tanév, hatnapos tanítási hetekkel. Három-négy hónapos a szünidő, de legalább kettőt gyakorlattal kell eltölteniük a nebulóknak. A hallgatók oktatásában igen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél több nyelven beszéljenek. Nem véletlen, hiszen az igazgató az amerikai megszállás idején Salzburgban nevelkedett, tökéletesen elsajátította az angolt, de társalog olaszul és franciául is. Utóbbi két nyelv tanulása mellesleg kötelező a diákoknak! Ők azonban nem kényszerű tehernek érzik, tudják, enélkül nemigen élnének meg a szakmájukban. A lányok-fiúk valóban az életre készülnek. Mi sem jellemzőbb erre, mint hogy az iskolának van jogi végzettségű tanulója is, aki papájától szálloda irányítását veszi át, s ehhez meg akarja szerezni a főbb alapismereteket... Cserekapcsolat körvonalai Fura az a mód, ahogyan ez a találkozó létrejött a villachiak- kal. Az egri pedagógusokat németre tanító osztrák hölgy teljesen ismeretlenül hívta fel Helmut Prescht, mondván, volna egy magyar vendéglátóipari középiskola, amely komoly partnert keresne. Ezután következett a barátságos invitálás. Megyeszékhelyünk tanintézetét Kisgergely János igazgatóhelyettes képviseli, s már a kellemes hangulatú tárgyalás kezdetén leszögezi: — Azt szeretnénk, hogy kapcsolatunkban tényleg a szakmai jelleg legyen a meghatározó! Otthoni képzésünkben kívánunk jobban előrelépni, s ehhez sokat jelentene az idegenforgalomban nagy tapasztalatokkal rendelkező villachiak segítsége. A kölcsönös ismertetők után egyhamar kiderül: a sok hasonlóság mellett alapvető eltérések vannak a kétféle oktatási rendszer között. S ezek leginkább abból a célszerűségből fakadnak, amelyek — mint már szó volt róla — olyannyira jellemzik nyugati szomszédainkat. Tény, hogy Karintiában többet gyakorlatoznak a fiatalok (az is igaz, hogy ötcsillagos hotelekben a szakrrö nemzetközi hírű mesterei mutatják meg, miként kell bánni a vendéggel, aki szent és sérthetetlen), s valamennyi, az idegenforgalomhoz kapcsolódó ismeretből menthetnek maguknak. Tisztában vannak azzal, hogy a tanulók többsége kisebb települések magánpanzióiban, szállodáiban dolgozik majd. Ehhez igazodik az intézményben minden. Van tehát mit ellesni osztrák barátainktól... A megbeszélésen egyre közelednek az álláspontok. Kőműves Endre szakszerű tolmácsolása révén szóbeli megállapodás formálódik: megoldható a gyakorlatozó diákok nyári cseréje. Munkavállalási engedéllyel kint dolgozhatnának a legjobb helyeken magyarok, s ez megfordítva. Helmut Prescht azonban ennél is jobban érdekli az a lehetőség, hogy szakoktatók mennének és jönnének egy-egy időre, karin- tiai, illetve magyar hetekkel. Az utazást leszámítva a költségeket mindig a fogadó fél állja. Szó lehet természetesen a tanulók, osztályok kölcsönös látogatásáról is. Közel kétórás társalgás végén létrejön az elvi egyezség, amit jó osztrák és magyar szokás szerint koccintással pecsételnek meg az érdekeltek. * A kerisek III. i osztályának velencei kirándulása — amelyet elsősorban osztályfőnökük, Zay Zoltán szervezésének köszönhetnek — egy nemzetközi kapcsolat körvonalait is láttatni engedte. Ugyanakkor leendő vendéglátós lányaink-fiaink ízelítőt kaphattak a színvonalas vendég- fogadásból. A villachi új barátok úgy viselkedtek végig, ahogyan azt a záróvizsgát tevő tanulóiknak kötelezően előírják: mintha Mária Teréziát hívták volna az asztalhoz... Európai színvonalú oktatóbázis az Europaplatzon, Villachban Szalay Zoltán Húszéves, mégis jó állapotú, féltve óvott szaktanterem (Fotó: Varga László) „Nem volt jogom aláírni” — véli a GAESZ vezetője
