Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-12 / 163. szám

1990. október 12., péntek Hírlap 3. Vasárnap ismét választás Vasárnap csaknem 5 millió választópolgár járulhat az urnák­hoz az önkormányzati választások második fordulóján. A falvak ki­vételével lényegében mindenütt meg kell ismételni a szavazást. Tóth Zoltán, a BM Választási Irodájának vezetője elmondta, hogy a szavazókörök ugyanott lesznek, mint ahol szeptember 30- án voltak. A voksoláshoz személyi igazolvány feltétlenül szüksé­ges, de akinek megvan a kopogtatócédulája, az lehetőleg azt is vi­gye magával, mert ezzel megkönnyíti a szavazókörökben dolgozók munkáját. A második fordulóban mindazok a jelöltek indulhatnak, akik szeptember 30-án részt vettek, s képviselő az a jelölt lesz, aki a leg­több szavazatot kapja, függetlenül attól, hogy vasárnap hányán já­rulnak az urnákhoz. Száz nap, szemben negyven évvel? Időzített aknák Szeptember 8-án Egerben tartott előadást Für Lajos hon­védelmi miniszter. Én nem tudó­sítani kívánok az ott elhangzot­takról, megtette ezt a Hírlap kor­rektül, kommentár nélkül. Mi­niszterünk egyetlen mondatát szeretném körüljárni. Kormá­nyunk súlyos mulasztásnak mi­nősítette, hogy hivatalba lépése után nem tájékoztatta a nemze­tet a valós, igen súlyos gazdasági helyzetről. Véleményem szerint is súlyos hiba volt! Hadd ment­sem e mulasztást mégis. Tessék belegondolni! Vértelen forra­dalmat vívott meg hazánk. Az új kormány létrejöttében egy nem­zet vállalta az alkotó szerepet. Az új, legitim kormány megalakulá­sának elősegítésében némi köz­reműködői szerepet tulajdonít magának a korábbi kormány. így igaz. Különösebb ellenállásról nem tudhatunk. Erre nem is volt szükség. Elégnek bizonyult a gazdasági élet útján néhány idő­zített akna elhelyezése. Azt, hogy az 1990-es évben a Németh-kormány költségveté­sének megfelelően élünk, illetve vegetálunk, már mindenki előtt ismeretes. Arról, hogy összeom­lott a KGST, van Öböl-válság, aszálykár stb., s ezeknek Ma­gyarországra nézve milyen sú­lyos következményei vannak, Für Lajos miniszter úr is beszélt. Fontosnak tartom azonban an­nak megemlítését, hogy a kor­mány működését bénítja, moz­gásterét teljes mértékben leszűkí­ti, hogy Magyarország adósság- állományának megfizetése kap­csán semmiféle engedményre nem számíthatunk. További megszorítás, hogy az IMF-fel a Németh-kormány által kötött megállapodás értelmében az 1990. évi költségvetési hiány nem haladhatja meg a 10 milliárd forintot. Joseph Pozsgai Cserbenhagy­ja-e a Nyugat Magyarországot című, a Hitel folyóiratban meg­jelent cikkében erről így ír: ’’Most derült ki, hogy hiba volt a rendszerváltás után elismerni a teljes 20 milliárd dolláros adós­ságot. Ezeket a nyugati hiteleket annak idején főként politikai okokból folyósították, azért, hogy „megvásárolják” az enyhü­lést. A Világbank és az IMF most — tekintet nélkül erre a politikai háttérre — szigorú „csődtömeg­gondnokként” lép föl Budapes­ten, és nem enged mozgásteret a kormánynak, hogy az pénzzel segítse a konjunktúra élénkülé­sét.” Meddig fogunk még az elmúlt évek hibáira hivatkozni? — kér­dezte Mester Ákos Bethlen Ist­ván pénzügyi szakértőtől. Úgy gondolom, hogy nagyon sokáig, és joggal. Mivel súlyos következ­ményeit 10 milliónyian vagyunk kénytelenek viselni, engedtessék meg talán, hogy ne tapsoljunk örömünkben. Ehhez képest dur­va cinizmusra vall a baloldaliak választási jelmondata: „Nekem bizony elegem van!” Száz nap ugyanis nem volt elegendő negy­ven év elfeledtetéséhez. Október 14-én én tehát az új reformerek ellen voksolok. Nem szeretem ugyanis, ha az állampolgárokat ilyen könnyen manipulálható- nak tartják. Andrényi György né MDF-tag Nemzeti megújhodás két hét alatt „Még nem késő”, „Veszélyben a hon” — ilyen és ehhez hasonló jelszavak jellemzik a kormány­pártok kéthetes kampányát. Hogy minő vész tizedeli a ma­gyart, az csak sejthető. Fogyni latszik a nyugodt erő, s inkább az erős nyugtalanság keríti hatal­mába a nemzetet. Pedig két hét alatt csoda tör­tént. Megszűntek a kiemelt nyugdijak (négy hónap kellett hozzá!), a nyugdíjasok kapnak egyszer(!) valamicske pénzt, csökken az illeték, nem emelik a benzint... Kis csodák, de csodák! Kampánycsodácskák. Félő, már csak három napig tartanak. Ma péntek van. Vasárnap sza­vazunk, és gyanítjuk mindnyá­jan, hétfőn az ígéretek ismét ki­esnek lyukas zsebünkből. Ez in­kább lenne indok a pánikra, mintsem az, hogy a választók most másképp döntenek. Vasárnap ujhodjunk meg, no­sza! W. Zoltán Iván SZDSZ Ülem-intelem Negyvenkilenc éves vagyok. Olyan ez, mint egy reklámár: éppen nem ötven.!. Abban a hiszemben, hogy fiatalosabbnak látszom, nem szoktam fukar­kodni az előreköszönéssel. Mostanában viszont többször azon kapom magam, hogy amikor némely fiatalemberek patemális leereszkedéssel fogadják jelenlétem e tétova jelzését, nem igazán esik jól. Ezek a fiatalemberek, akik nem is a legfiatalabbak, amúgy erősen politizálnak, kvázi hivatásszerűen. Ahogyan régen mondtuk volna: aktivisták. Útban apparátcsiknak. Ezeknek a fiúknak (akik nem a legfiatalabbak) izzik a tekintete, az elhivatottság belső tüze fénylik ábrázatukon, megmutatkozik gesztusaikban, egész valójukon és olykor modoru­kon. Meglehet, kissé fáradtak mostanában, és ha egy pohárkával stimulálják magukat, egészen méltatla­nul is megnyilatkoznak. Vitapartnereik nyíltszíni minősítgetésében, gúnykacajaikban és egyéb hisz­térikus megnyilvánulásaikban van valami félelem- keltő. Ezek a fiatalemberek (akik nem a legfiatalab­bak) pártszínekben lépnek fel, melynek nevében a demokrata kifejezés áll. Okulásukra kérem a tisztelt szerkesztőséget az alábbi idézet közlésére: „A jó demokrata legfőbb . jellemvonása a szociabilitás. Kötelességtudó, mun­kás tagja a közösségnek, melyhez tartozik, de sem­miféle közületnek nem vak bálványimádója, mert sohasem téveszti szem elől, hogy minden közület­nek csakis az őt alkotó egyének érdekeinek jó szol­gálata ad értelmet. Ebben az értelemben tehát individualista is. Más emberekhez való viszonyában együttérző, méltányos, meg tudja érteni a másik ember gondol­kodását, bele tud helyezkedni annak helyzetébe, ké­pes arra, hogy állásfoglalásaiban bizonyos mértékig függetlenítse magát személyi, családi, osztálybeli avagy nemzeti érzelmeitőls érdekeitől. Önmagáról, önnön társadalmi értékéről képes objektív ítéletet alkotni, de legalábbis erre törekszik. Mások nézetei­vel és hibáival szemben türelmes. Az emberi termé­szetről,, optimista ’’nézete van. Az átlagos embert ál­talában jónak tartja, vagy legalábbis nem rossznak, jóra nevelhetőnek. Bízik abban, hogy az emberi in­tellektusra lehet építeni, hogy az emberi együttélés nehéz kérdéseire jóakaratú szellemi erőfeszítéssel meg lehet találni a helyes megoldásokat: hogy a he­lyes megoldások, mivel a józan észnek megfelelnek, előbb-utóbb elfogadásra is találnak.” Fentiek elhangzottak Kende Zsigmond 1947-es radikális párti képviselő országházi szűzbeszédé­ben. E tekintetben kérem a negyvenhetes állapotok visszaállítását! Kalmár Péter MSZP Közömbösek lennénk...? Napjainkban óriási politikai — és ennek nyomán —, társadal­mi, gazdasági változások men­nek végbe Kelet-Európa orszá­gaiban, így hazánkban is. De ép­pen mert ez a jelen időszak törté­nelmi és drámaian sorsfordító, szükséges a figyelmet felhívni ar­ra a mérhetetlen felelősségre, amely a politikai pártokra, cso­portokra, sőt az egész társada­lomra, de az egyes emberre is há­rul, amikor az ország, a nemzet és a lakóhely jövőjét alakító dönté­seinket meghozzák. A magyar társadalom magas fokú politikai kultúráról, érett­ségről és bölcsességről tett tanú­ságot azzal, hogy az eddig lezaj­lott forradalmi változásokat bé­kés úton hajtotta végre, hogy azok nem vezettek sem kataszt­rófához, sem anarchiához. Mindnyájan tudjuk, hogy a rendszerváltás még nem ment végbe teljesen, hogy annak befe­jező mozzanata most követke­zik, amikor a felülről vezényelt közigazgatást, a tanácsrendszert a lakosság által szabadon válasz­tott helyi önkormányzat fogja felváltani. Ha megválasztják az önkor­mányzati testületeket! Nem kis meglepetést, sőt megdöbbenést okozott az a közömbösség, amely az állampolgárok részéről a szeptember 30-án megtartott helyhatósági választásokkal szemben megnyilvánult. A hazai és a világsajtó bőven foglalkozott az alacsony részvételi aránnyal, azzal, hogy a választóknak or­szágszerte csak kis hányada ment el szavazni, és emiatt sok helyütt eredménytelenek voltak a vá­lasztások, így azokat meg kell is­mételni, pótválasztásokat kell tartani. Egerben a 16 választóke­rületből tízben kell újra megren­dezni a képviselő-választást, de még a „sikeres” kerületekben is újra kell szavazni, mert az ala­csony részvétel nem teszi lehető­vé a pártlistákra adott szavazatok értékelését. Második forduló lesz tehát an­nak összes munka-, idő- és pénz­ráfordításával együtt. Szakértők, politológusok elemezték a rész- vétlenség okait, következtetései­ket mindenki ismeri: rossz a köz­hangulat, az emberek elégedetle­nek, fásultak, csalódottak stb. Ezeket a magyarázatokat ismer­jük ugyan, de semmiképp sem lehet velük egyetérteni. Az ál­lampolgári érdektelenségnek az a mértéke, hogy a választásra jo­gosultak kétharmada távolma­rad az őket legközelebbről érintő helyi ügyek alakításának lehető­ségétől, ijesztő és érthetetlen. Valóban nem érdekelné a la­kosságot, hogy a város, amely­ben élnek, gazdaságilag fejlett, magas kultúrájú lakóhely lesz, vagy elmaradott? Nem bánják az emberek, ha helyi hatalmassá­gok saját hasznukra fordítják a közvagyont? Nem akarják, hogy az önkormányzati testületbe köztiszteletben álló, hiteles em­berek kerüljenek? Mindegy, mi­lyen lesz az egészségügyi ellátás, az iskolai oktatás, a városkép, a lakásgazdálkodás, a szociális gondoskodás? Tényleg mind­egy? 1956 októberében IV. éves or­vostanhallgatóként a fővárosi Szt. Rókus Kórházban segéd­keztem az utcai harcok sebesült­jeinek ellátásában, és egy napon elfogyott a kötszer. Amikor ezt a környéken lakók megtudták, életük kockáztatásával kezdték hordani a kórházba az otthon lé­vő vattát, pólyát, ragtapaszt és egyebet. .Megható és felejthetet­len élmény volt megtapasztalni a lakosság összefogását, egyöntetű cselekvését a bajban. Nem lehet­ne most is? Kérem, vegyenek részt a vá­lasztáson! Dr. Generál Veronika Eger 2. sz. vk. képviselőjelöltje Ismeretlen erők nyomában (XXII/120 Ést tar nég issz el len nel ki tá nco Itat já ka ISI 03 s zí tál t? A képen látható kísérleti alanynak (az álló férfi) nem asztalt, ha­nem egy nehéz függönyt kellett mozgatnia. A függönyön lévő csí­kok révén az alakváltozás jobban érzékelhető. Természetesen sokan akad­tak, akik nem akartak, és nem is próbáltak fizikai magyarázatot keresni a jelenség mögött, mondván, hogy ha ez csak elekt­romos jelenség lenne, vagy vala­milyen más fizikai jelenség, ak­kor könnyű lenne mesterségesen előállítani. Ez azonban így nem igaz. Az egész dologban az a fon­tos és a lényeges, hogy különle­ges anyagszerkezeti változások­nak kell elindulniuk ahhoz, hogy ez a jelenség létrejöjjön, és ezt most még vagy csak emberek tudják előállítani — méghozzá különleges tudatállapotban —, vagy pedig egy gömb villám tud­ná, de sajnos, hosszú ideig a gömbvillám mesterséges előállí­tása még csak álom. Nem is olyan nehéz megérteni azokat, akik természetfölötti je­lenséget sejtettek a dolog mögött. Nemcsak, hogy furcsa fizikai fo­lyamatokat tapasztaltak az asz- taltáncoltatás közben, hanem egészen különleges, más típusú paranormál jelenségekkel is le­hetett találkozni. Asztaltáncol- tatás közben ugyanis az asztal gyakran lekopogta, hogy például hány sütemény van egy tálban, vagy esetleg hány darab citrom­pótló van a lezárt dobozban, és más, hasonló furcsa kérdésekre is meg tudott felelni. Ez termé­szetesen nem lehet egy egyszerű elektromos vagy mechanikus fo­lyamatnak a következménye. Valóban, ez egy fontos kérdés. Azt azonban tudni kell, hogy ah­hoz, hogy ez a bizonyos folyamat meginduljon, és az asztal meg­emelkedjen, nem elegendő a táncoltató személyek hétközna­pi tudatállapota. Egy egészen különleges, megváltozott tudat- állapot szükséges ahhoz, hogy ezek a paranormál jelenségek be­következzenek. Ilyenkor nem­csak furcsa fizikai folyamatok fi­gyelhetők meg, hanem néhány esetben például telepátia, pre- kogmció vagy clairvoyance is előfordul. Ezek újra azt mutat­ják, hogy valamiféle kapcsolat van a paranormál jelenségek kö­zött, és mindig egy megváltozott tudatállapot szükséges ahhoz, hogy ilyen jelenségek előfordul­janak. Magyarországon is olvasható ma már a Silva-féle agykontroll- módszerről írott könyv, ahol vi­lágosan leírják, hogy hogyan le­het eljutni ebbe a megváltozott, más típusú tudatállapotba. Az agyműködésnek ez a fur­csa, más típusú állapota már nem volt teljesen ismeretlen a múlt században sem, és nagyon gyak­ran akkor sikerült a látványos parajelenségeket előidézni, ha egy vagy több résztvevőt hipno­tizáltak előzőleg. Ezek a „médiumok” aztán egyszerre produkáltak — anél­kül, hogy értették volna a részle­teket — furcsa, paranormál je­lenségeket, azaz asztaltáncolta- tást, telepátiát, clairvoyance-t. Ábba a furcsa helyzetbe elju­tott (ehát a tudomány a múlt szá­zad közepén, hogy megbízható­an regisztrálni tudta a jelensé­geknek ' a létét, de semmilyen magyarázatot nem tudott adni a jelenségekre. Ezen nem is cso­dálkozhatunk, hiszen a múlt szá­zad közepén még a legelemibb feltételei sem léteztek annak, hogy a jelenségeket akár közelítő pontossággal is le lehessen írni. Abban az időben például az anyagtudomány még egyáltalán nem létezett, ez a mi századunk­nak terméke. Abban az időben, amikor az asztaltáncoltatás vizs­gálata megkezdődött, az anyag szerkezetét egyáltalán nem is­merték, és így a kutató számára gyakorlatilag csak két megoldás kínálkozott: vagy elutasítani az egészet mint csalást, vagy elfo­gadni azt, hogy egy sereg teljesen megmagyarázhatatlan, szinte ir­racionalizmusba hajló természeti jelenség van még. Nyilvánvaló, hogy az előbbi út könnyebb volt, és az itt is felbukkanó sok csaló és sarlatán leleplezése is inkább azt sugallta, hogy a jelenség nem más, mint ügyesen megcsinált trükk. Kevés kutató vette a bátorsá­got, hogy megvizsgálja ezeket a jelenségeket, és még kevesebb mert nyíltan kiállni a jelenségek mellett. A múlt század vége felé példá­ul a Curie házaspár is vizsgálni kezdte az asztaltáncoltatást, és többször is megtapasztalták, hogy létezik ez a jelenség, és rész­letes méréseket is végeztek. Ők derítették ki először, hogy ami­kor az asztal fölemelkedik, akkor általában a „médium” súlya nagyjából ugyanannyival növek­szik. Madame Curie részletes vizsgálatokat is tervezett, hogy megmérje a hideg szélnek a tulaj­donságait, kiderítse, vajon mi­lyen jelenség okozza ezt a látvá­nyosan megfigyelhető hatást. Eredményeiket azonban nem merték nyilvánosságra hozni, hi­szen egy másik, nagyon furcsa kétes jelenséggel is foglalkoztak — ez pedig a radioaktivitás volt. Úgy érezték, hogy bizarr jelen­séggel nem lehet előállni a tudo­mányos közvélemény elé, s ezért úgy döntöttek, hogy csak azzal a hihetetlen jelenséggel foglalkoz­nak, amelyik laboratóriumi kö­rülmények között könnyebben vizsgálható. A Curie házaspár többször is megfigyelte, hogy az asztal szép lassan megemelkedett, majd egyik oldalukról átlibegett a má­sik oldalukra. A jelenség termé­szetesen érdekes volt számukra, érezték, hogy mindkét jelenséget nem tudják vizsgálni, és bölcsen döntöttek, hiszen a parajelensé- gek fizikájára a mai napig sincsen elfogadott magyarázat, és kísér­letileg rendkívül nehéz őket elői­dézni. A nehézséget főleg az jelenti, hogy általában több ember is szükséges ahhoz, hogy már egy közepes, 5 — 6 kg-os asztal meg tudjon emelkedni, és ekkor is vi­szonylag hosszú gyakorlás szük­séges. Nem ritka, hogy csak a 10 — 15. próbálkozás jár sikerrel, és semmilyen biztosítéka nincs an­nak, hogy mindenképpen sikeres lesz egy-egy kísérlet. Az általá­nos tapasztalat azt mutatja, hogy vannak olyan emberek, akiknek a környezetében rendszeresen meghiúsul ez a kísérlet, de amint kimennek a szobából, a tárgyak kisvártatva elkezdenek mozogni. Van-e valami haszna az asz­taltáncoltatás vizsgálatának ? Gyakorlatilag az asztaltáncolta­tás semmire nem használható, hiszen nyilván jóval egyszerűbb kézzel fölemelni egy asztalt, mint ezzel a fáradságos, lassú, kon­centrálást igénylő módszerrel. Azonban, mint mindig, ha talá­lunk egy olyan jelenséget, ami nem illik bele a természetről al­kotott képünkbe, akkor érdemes odafigyelni, mert valószínűleg valami fontos új dolgot tudha­tunk meg — és azt valamire min­dig föl tudjuk használni. Az „asztaltáncoltatás” végül is zsákutcának bizonyult a tudo­mányban, de csak azért, mert az asztal, mint tárgy, nem igazán jó tudományos vizsgálatra, kuta­tásra. Ha elszakadunk az asztal­tól, és más egyszerűbb tárgyakat, azok mozgatását és viselkedését kezdjük el vizsgálni, mindjárt könnyebben jutunk előre. Az asztalok mozgásának vizsgálata csak nagy véletlennek köszönhe­tő: mindezt a kísérletet zárt, csöndes helyen kell végezni (minden külső zaj nélkül), egy szobában, ahol ezek a feltételek adottak, s itt általában lenni szo­kott asztal is. Azok a kutatók, akik nem tudtak elszakadni konkrétan az asztal mozgásának a vizsgálatától, végül is előbb- utóbb zsákutcába jutottak. Akadtak azonban, akik tovább tudtak lépni az asztalokon, és más, kisebb, jobban ellenőrizhe­tő tárgyak segítségével kezdtek dolgozni. (Folytatjuk) Egely György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents