Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-11 / 162. szám
1990. október 11., csütörtök Hírlap 3. Nem adtak neki esélyt... Meg lehet ölni egy csecsemőt? Először csak egy formátlan földkupacot látok. A zseblámpa vibrálva siklik körülötte, lehetetlen konkrétabb részleteket észrevenni. „Hozzatok ide egy autót, és kapcsoljátok be a reflektort!” — hallom az utasítást. Felbőg a Lada motorja, közelebb jön, világit engedelmesen. A gyerek oldalt fekszik. Arca nincs, befedte a sár vagy a homok, mint ahogy a testét, a lábait. „Egy bábu — nyugtatom magam, miközben nézem. Aztán, amikor nejlonzsákot hoznak és ráterítik, amikor érzékelhetővé válik, hogy ez nem valami, amit találtak, hanem egy csecsemő, akit megöltek, nem bírom tovább, elfordulok. Nem vagyok egyedül, mások is félrenéznek, a kíváncsiságot legyűri az iszony. „Már büdös” — szól valaki halkan, erre behunyom a szemem: anyám, add, hogy valami szép jusson az eszembe, tengerzúgás, magas hegyek, egy meleg tenyér, valami, mindegy, csak hadd ne gondoljak arra, hogy ez a tetem egyszer élt, mozgott, felsírt, lehet, hogy még nevetett is. Meg lehet ölni egy csecsemőt, aki ilyen iszonyatosan ki van szolgáltatva a saját anyjának? Este tíz óra, Ecséd. Egy kukoricatábla, ahol tengeritörés közben halott csecsemőt találtak. Helyszínelés. Lehetünk vagy ti- zenketten, többségük fiatalember, egyedül az orvos idősebb talán. Egyetlen nőként, először szembesülve a gyilkolással, ki- szolgáltatottabbnak érzem magam náluk. Ők edzettebbek, nekik ez egy hulla a többi között, nekik ez munka. Aztán az egyik nyomozó monológja rácáfol... — A bicska nyílik ki a zsebemben, amikor gyerekgyilkossággal szembesülök. Egy csavargót, egy bűnözőt se szívesen látok kiterítve, de egy halott csecsemő láttán kétségbeesek. Mindig az jut az eszembe, hogy talán világhírű zongorista lett volna, vagy orvos, vagy csak egy boldog ember. De nem adtak neki esélyt. * * * Whisky kéne, legyűrni néhány kijózanító kortyot. Jobb amerikai filmekben ilyenkor mindig van az embernél egy laposüveg: motyogja a magáét, ütemesen hajlong a mondatokra... — Adta volna be állami gondozásba, mások megőrülnek egy gyerekért, de nem lehet nekik, ez meg megöli... Fiú volt, ugye, szép nagy baba, láttam én azt még az ijedtségemben is, hogy jól megtermett csecsemő volt valaha. Istenem, istenem, itt ülök már három órája, hogy megyek haza éjszaka, gyalog, a falu végére. Jobb lett volna el se menni arra a kukoricatörésre, úgyse várták volna el egy öregasszonytól, hogy mindenáron segítsen... De most már mindegy. (Néhány percig csak elgondolkodva néz maga elé, aztán megint megszólal, siránkozva) — Esni fog holnap, viszket a fülem. * * * Valahol, talán épp a kukorica- táblától néhány méterre, barátságos szobában alszik egy nő. Férjéhez bújik pihegve, vagy tinisztárok poszterarca őrzi álmát — honnan tudhatnánk? De vajon megadja-e neki az ég, hogy ne kelljen álmodnia? Doros Judit A kukoricás, ahol a meggyilkolt csecsemőre bukkantak arra az esetre, mikor már beszélni felesleges, mikor már csak az segít. A „valóság” viszont az ecsédi orvosi rendelő, a tanácsházán nem lehet megkezdeni a kihallgatásokat, mert a választási cédulák miatt be vannak zárva a termek. A rendelő viszont nyitva: klórszag mindenütt, fehér lepedők, fémes eszközök. „Név, lakcím, foglalkozás...” — már negyedszer szűrődik ki ez a mondat az egyik szobából, a negyedik tanút hallgatják ki. Három rendőr folyamatosan „faggat”: név, lakcím, foglalkozás, maga védőnő, nyilván tudna arról, ha a faluban valaki szült volna, előfordulhat, hogy nem veszik észre a terhességet?... Tehát kukoricatörés közben fedezték fel a fiúcsecsemő tetemét... Ta- láltak-e mellette zsákot, rongydarabot... Éjfél van. Kimegyek az előtérbe, tele van a fejem mondatokkal, és nem tudom az agyamból kitörölni a látványt sem. Kint még meghallgatásra várnak néhányan, köztük egy idős, töpörödött öregasszony. Szinte kántálva Sok helyet foglalnak a számítógépek — Hány négyzetméter kell egy embernek? — Revizori szállás vagy üdülő? — Novemberben készen lesz az új székház APEH: beköltözés igen, kiköltözés nem? Tavaly februárban kezdték meg Egerben, a Szederkényi úton az új APEH-székház építését. Ez ellen akkoriban jó néhányan tiltakoztak, a munkálatok le is álltak két hónapra. Aztán szép lassan elfelejtődött az ügy, jöttek helyette újak; más foglalkoztatta már a városi közvéleményt. A dolgok mostani állása szerint a két emelet plusz tetőteres épület összességében 110 milliós költséggel november közepére- végére készül el. A jólértesültek azt is tudni vélik: az APEH, amellett, hogy betelepül új székházába, megtartja régi helyiségeit is, magyarán — hiába az új épület — ki sehonnan nem költözik. Ez a hír terjedt a megyeszékhelyen, s ezért mi is szükségesnek tartottuk felkeresni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Heves Megyei Igazgatósága és a Heves Megyei Adófelügyelőség illetékeseit. Dr. Kovács Sándor igazgató, valamint Ádám Gábor és Fe- renczi Károly osztályvezetők arról tájékoztattak, hogy a körülmények változása miatt négy osztály (a jogi személyeket vizsgáló osztályok) 37 emberrel az APEH kezelésében lévő Klapka úti épületben marad. Ennek az az oka, hogy nemrég jó néhány új számítógépet kaptak, melyekről a leendő székház tervezésekor még nem lehetett tudni. A kétszáz főre tervezett 1152 négyzet- méteres nettó alapterületű új épületben a gépekkel együtt egyszerűen nem férnének el, hiszen mindössze 4,2 négyzetméter jutna egy-egy dolgozóra, s ez a szám messze a szabvány alatti. Egyébként az ugyancsak a Klapka úton lévő, de bérelt — tehát nem APEH-kezelésű — 5 szobát (74 négyzetméter) felmondták, s így tettek a Lenin u. 140. szám alatt, a HÁÉV-munkásszállóban bérelt 32 szobával (ez 384 négyzet- méter) is. A dr. Nagy János úti irodákat (szám szerint 9, 183 négyzetméteren) viszont megtartják, annál is inkább, mert ezek nem bérletek, hanem az APEH saját kezelésű tulajdonai. Ezekre a megszólaltatott vezetők szerint a későbbiekben mindenképpen szükség lesz, bár még nem tudni, mi lesz a sorsuk. Valószínűleg revizori szállást vagy üdülőt alakítanak ki ott. (rénes) Bűn — bűnhődés nélkül A rendőrség képtelen lépést tartani... Naponta hétezer bűntett a Szovjetunióban A jó külsejű bőrkabátos férfin az izgalom legcsekélyebb jele sem látszott, amikor beült a kiszemelt taxiba. Akkor sem, amikor kabátja alatt a kocsi napi bevételével kiszállt. Pedig a taxis akkor már halott volt... A színhely Moszkva, az időpont a nyolcvanas évek vége. A szovjet főváros a gorbacsovi reform előrehaladtával egyenes arányban válik a bűn városává. Hovatovább nemcsak az utca embere szorul védelemre, rendőri védelmet kérnek a szovjet főváros egykori „kemény legényei”, a taxisok is. A korábbihoz képest nagyobb személyes szabadság — vagy ennek érzete — és az egyre szaporodó válságjelenségek, főként az áruhiány és a szegénység, jó táptalajt teremtenek a bűnözés számára. Minden szombaton szovjetek ezrei vándorolnak például a moszkvai körgyűrűhöz, ahol lopott kocsialkatrészek adásvétele folyik. Olyan alkatrészeké, amelyeket az üzletekben lehetetlen beszerezni. Amint azt Vagyim Bakatyin belügyminiszter egy sajtókonferencián elmondta, a bűnözés az idén előreláthatólag 15 százalékkal lesz magasabb a tavalyihoz képest. Naponta 7 ezer bűnesetet követnek el országszerte, pedig ebben nincs benne az illegális valutaváltók, kábítószerezők, a seftelők és a közlekedésben vétkezők „tevékenysége”. A bűnözési átlagnál nagyobb mértékben, 22 százalékkal növekszik ebben az évben az erőszakos cselekmények száma: ezeket főként lopott lőfegyverekkel követik el. Borúlátó helyzetjelentésében Bakatyin a közállapotokat a II. világháború utániakhoz hasonlította. A dallam ismerős: a rosszul felszerelt rendőrség nem tud lépést tartani az egyre inkább piacorientált bűnbandákkal, amelyek modern eszközökkel és módszerekkel dolgoznak. A növekvő szociális feszültségek, a létbizonytalanság egyre nagyobb tömegeket hajt a gazdaság — kockázattal bár, de — megélhetést nyújtó ágazatába: a bűniparba. A közvélemény ellenséges magatartása az újonnan virágzásnak indult szövetkezeti szektorral szemben új tevékenységet hívott életre: a bűnbandák, az olasz maffiához hasonlóan a bevétel bizonyos hányadáért szervezett védelemben részesítik a szövetkezeti éttermeket, boltokat. A bandák azután a „tisztes úton” megszerzett pénzből tovább gyarapszanak, és maguk is kereskedelmi láncot építenek ki. Az így felépülő bűnözési lánc valójában a kereskedelmi bankrendszer, illetve az ■ intézményes kölcsön hiányában virágzik, s azt helyettesíti: a gengszterek a náluk levő hatalmas rubeltöbbletet, amelyet nem tudnak keményvalutára átváltani, belföldön ruházzák be. Ismeretlen erők nyomában (XXII/ 1U Táncol ló, 1 le bég |ő asztal lo k A pszichokinézis legrégebbi formája az „asztaltáncoltatás". A felvétel jó fényviszonyok között készült, de kissé bemozdult, mert az asztal folyamatos hullámzó-vibráló mozgást végzett. A múlt század közepe felé egy különös divat, szokás vagy hóbort teijedt el Észak-Ameriká- ban és Európában. Ha egy-egy társaság összegyűlt, kezüket az asztalra tették, majd hosszabb- rövidebb koncentrálás után az asztal mozogni, táncolni kezdett, sőt néha forgott is. Ez az esti időtöltés, szokás egészen a ’30-as évek végéig megmaradt Európában, csak a mozizás szorította ki, majd a ’40-es években természetesen a háború. A jelenség előidézése meglehetősen egyszerű, az emberek körbeülnek (esetleg állnak) egy asztalt, ami fából készült, lehetőleg nem tartalmaz vasszögeket, és könnyű anyagból készül, súlya általában 4 — 5 kg-nál nem több. Általában az emberek ujja összeér, és egy zárt kört alkot. Az esetek nagy többségében sötétben vagy félhomályban szokták megkezdeni ezt a különös időtöltést, majd ha az asztal elkezd mozogni, két lábra áll, vagy néha csak egy lábra, akkor már kis világosságot is lehet a helyiségbeengedni. Száz- és százezrek tapasztalták meg különböző korokban és helyeken ezt a jelenséget — a pontos magyarázat viszont még ma is hiányzik. Már a kezdet kezdetén többen úgy vélték, hogy mivel „közönséges” fizikai magyarázatot nem lehet adni, ezért szükségképpen valamilyen természetfölötti jelenség húzódik meg a dolog mögött, és ha ilyen, márpedig úgy gondolták, hogy ilyen, akkor valamilyen módon így kapcsolatot is lehet teremteni a túlvilág és a mi „árnyékvilágunk” között. Ez a különös jelenség gyakorlatilag egy egészen új vallást teremtett, amit ma spiritizmusnak nevezünk. Természetesen nem ez az első alkalom, hogy egy ismeretlen eredetű fizikai jelenség vallás megalapítására inspirálta az embereket, hiszen például a napi- mádásnak régi kultusza van, és a legutóbbi időkig nem ismertük a Nap működését. De hasonló eset történt a tűzzel is, és más természetijelenségeket is nagyon hosz- szú ideig természetfölöttinek véltek az emberek. Az asztaltán- coltatásnál természetesen az adta a lehetőséget a „kommunikációra”, hogy az asztal lábával kopogtatni lehetett, és így elvileg üzeneteket lehetett küldeni vagy kapni. Néhány kutató azonban nem elégedett meg ezzel az egyszerűnek tűnő magyarázattal, és megpróbálta a jelenséget mélyebben megérteni. Olyan különleges képességű embereket kerestek, akiknek a környezetében gyakran és nagyon erős mértékben előidéződött ez a jelenség. A legkorábbi vizsgálatokat talán a svájci De Gasparin gróf végezte, aki hitelt érdemlően meg akart arról győződni, hogy vajon nem a résztvevők izomereje segítségével mozog-e az asztal. Ő olyan kísérleteket végzett ugyanis, ahol a résztvevők nem is érintették az asztalt, vagy csak a folyamat elején, és akkor is csak egy kicsit. Rossz megvilágításnál persze nehéz volt ellenőrizni, hogy valaki hozzányúl-e az asztalhoz, ezért olyan egyszerű megoldásokat választottak a korai kutatók, hogy például liszttel szórták be az asztal teteját, vagy bekormozták az asztal alját. Gasparin és csoportja megbízhatóan elő tudta állítani a jelenséget, és meglehetősen nagy erők ébredtek ilyenkor, sőt olyan eset is előfordult, hogy mázsás asztal táncolt, rázkódott, s ráadásul még egy rárakott félmázsás súlyt is fel tudott emelni. Nem az asztalmozgás volt a jelenség egyetlen jellegzetessége, hanem néhány nagyon furcsa kísérőjelenséget is meg lehetett figyelni, persze csak akkor, ha a mozgás igen intenzív és nagymértékű volt. Az első ilyen furcsajellegzetesség az a mérhető és érezhető hideg szél megjelenése. A későbbi mérések egyértelműen igazolták, hogy néha 5 — 10 Celsius-fokot is lehűl a jelenség kezdetén a levegő — rendkívül kísérteties érzés ez —, és a hideg széllel együtt általában koppaná- sok, pattanások, dörrenések is hallhatóak. Ha sötétben vagy erős lesötétítéssel végzik a kísérleteket, akkor néha azt is tapasztalják, hogy az asztalok elkezdenek tompa, kékes fénnyel derengeni, világítani, különösen a sarkai környezetében. Egyes kirívó esetekben pedig nemcsak dörrenések és apró reccsenések vagy folyamatos sercegés hallható az asztal felől, hanem néha erős roppanások is, és több esetben a jobb sorsra érdemes kísérleti tárgyak szinte gyufaszálnyi darabokra robbantak szét. Végül is ezek a megfigyelések egyértelműen mutatják, hogy nem mindig csalásról van szó, vagy még inkább önkéntelen izommozgásról, hanem bizony valamiféle fizikai jelenség okozza az asztal látható, furcsa mozgását. A későbbiek során egyre több kutató próbált megbízható méréseket végezni, hogy a jelenséget töviről hegyire megismerjék. Az angol Crawford ezerszámra végzett jó méréseket erős megvilágítás mellett, és úgy, hogy senki nem ért hozzá az asztalhoz. Néha teljes lebegést is el lehetett érni, ilyenkor az asztal előbb két lábra állt, majd egy lábra, azután szép lassan elkezdett lebegni. Ez a lebegés viszont sohasem volt valóban nyugodt és egyenletes, az asztal mindig vibrált, föl-le mozgott, állandóan változtatta a helyét. Néhány esetben egyik pillanatról a másikra föl is fordult, és lábait a plafon felé irányítva, szinte rátapadt a padlóra, ilyenkor a lebegés ellentétét érték el, alig lehetett levenni az asztalt a padlóról, mert néha olyan erősen vonzódott hozzá, mintha odaszögezték volna. Az utóbbi évtizedekben végzett méréseknél kiderült, hogy furcsa elektromos jelenségek is történnek: ha az asztalra elektródapárokat raknak, a köztük lévő elektromos ellenállás értéke nagymértékben megváltozik, amikor az asztal elkezd lebegni. Sejteni lehet — mint az előző kísérőjelenségek is mutatják —, hogy valamiféle nagyon furcsa, elektromos jelenség okozza az asztal mozgását, hiszen a hideg szél, a vibrálás, a rendkívüli nagy taszítóerő, a rezgések, a kékes színű fény mind-mind megmagyarázható az elektronok áramlásával, mozgásával. Igen ám, csakhogy a fa viszonylag jó elektromos szigetelő, és ezért nemigen gondoltak a kutatók arra, hogy elektromos jelenséget keressenek az asztal mozgása mögött. > Ez nem is véletlen, hiszen mint már láttuk a fémhajlításnál, az anyagok szerkezete megváltozhat ideiglenesen paranormál jelenségek hatására, és ez az anyagszerkezet-változás az elektromos vezetőképesség drasztikus megváltozását is maga után vonja. így viszont már érthető, hogy elektromos töltések mozgatásával (melyek az emberi testből lépnek ki) viszonylag nagy terhek fölemelhe- tőek (aránylag piciny elektromos töltések segítségével). Pusztán az szükséges ehhez, hogy megváltozzon az asztal és környezetének elektromos vezetőképessége, legalábbis egy rövid időre. Ezután hideg szelet fogunk érezni — ez az elektromos szél, amit például az iparban esztergakések hűtésére is használnak —, és kékes fény jelenik meg, ez a Szent Elmo tüze, amely nagyfeszültségű, kis áramú kisülés. Így tehát már nem is olyan misztikus az egész jelenség. (Folytatjuk) Egely György
