Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-06 / 158. szám
10 SPORT 1990. október 6., szombat Röplabda NB I. Csapatmunkából — feles Eger SE - BSE 3-0 (6, 5, 9) NB I-es női röplabdamérkőzés, Eger. 400 néző. V.: Herpai, ifj. Juhász. ESE: DR. S1KÉNÉ, CSERKASZOVA, FÉSŰS, PERECSI, KURUCZ, VARGÁNÉ. Cs: Tímár. Edző: Fésűs Irén. Az egri szurkolók a szívükbe zárták Torma Ágnest. Bár ő ezúttal az ellenfél kispadján foglalt helyet, a bemutatáskor külön megtapsolták, és a baráti kör virágcsokorral kedveskedett neki. Az első labdaérintések után látható volt, hogy két, mindenre elszánt csapat mérkőzésének lehetünk szemtanúi. Aztán ez az elszántság mindjobban eltűnt a BSE-s lányok arcáról, mivelhogy a házigazdák fergeteges tempót diktálva szaporán gyűjtögették pontjaikat. Élvezetes, hosszú labdamenetek tarkították a találkozót, melyekből rendszerint az ESE került ki győztesen. Az egriek minden tekintetben felülmúlták a fővárosiakat, és külön elismerést érdemel a csapatmunka, melyet az előző mérkőzésen olyannyira hiányolt Fésűs edző. Valameny- nyien ragyogó teljesítményt nyújtottak, de dr. Siké- né— a tréner véleménye szerint is — a mezőny legjobbjának bizonyult. Hallatlanul jó mezőnymunkájával és ütéseivel tűnt ki, s ez utóbbi igaz Kuruczra is, aki egyre inkább otthonosan mozog a csapatban. Cserkaszova nem feltűnően, ám szinte hiba nélkül játszotta végig a meccset. Legközelebb jövő vasárnap a Vasast fogadja az Eger. Labdarúgó NB II. Edzőcsere Hatvanban Ellenféllesen Palicskó Tibor, a DVTK mestere nem titkolta, hogy tart a Hatvan elleni találkozótól. De nem elsősorban a házigazdáktól fél, hanem a saját csapatától. Tanítványai ugyanis hajlamosak a nyegleségre, a könnyelmnsködésre. Mindeddig nem szenvedtek vereséget, ráadásul az utolsó előtti helyezett lesz az ellenfelük, így könnyen elképzelhető, hogy fiai elbízzák magukat. A beállós Csizit a héten megműtötték, Húszak pedig Rakamazra igazolt. A többiek egészségesek, így várhatóan a legjobb ösz- szeállításban kezdenek a diósgy őriek. A Salgótarjáni Síküveggyár gárdája Kecskeméten vereséget szenvedett, ezért égetően szükségük lenne a pontra vagy a pontokra. A kapus, Halász Kecskeméten betlizett, így minden bizonnyal Hiesz őrzi majd a hazaiak hálóját. Több ismerős arc is található a házigazdáknál, hiszen Juhászéi Hodurmát Egerben is megfordult. Balga, Babcsán, Mohácsi pedig már az élvonalban is kergette a labdát. A labdarúgó NB II. hétvégi fordulójában az egriek Salgótarjánba utaznak, a hatvaniak pedig a listavezető Diósgyőr gárdáját fogadják. Szenzációsnak mondható hírt kapott a szerkesztőségünk, amely előre kívánkozik. A hatvani labdarúgócsapat edzője a továbbiakban nem Csufor Sándor lesz, hanem az eddigi utánpótlás-vezetőedző, Tóth Dénes. Ezt Takács Pál szakosztályelnök közölte velünk, a ipiértre azonban nem adott választ. Csupán annyit volt hajlandó elárulni, hogy megbetegedés miatt átszervezés történt a szakosztályban. Az új felállás szerint Csufor Sándor lett a szakosztályvezető, Tóth Dénes pedig a szakmai munkát irányítja. Róla annyit kell tudni, hogy sokáig Hatvanban futballozott, később pedig Salgótaijánban, majd Nagybá- tonyban folytatta játékos-pályafutását. Miután befejezte a labdarúgást, nem szakított a sportággal, Dányban és Boldogon látta el a szakvezetői teendőket. Egy családi tragédia miatt azonMegbukott? Mármint Csufor Sándor. Nem tudjuk, mert Takács Pál diplomatikusan elzárkózott a magyarázat elől. Mi viszont gyanakvóak vagyunk. Azt gondoljuk, hogy Csufor edzővel elégedetlen volt a szakosztályvezetés, különben miért testáltak volna rá más feladatot. Vagyis a trénert kerek perec leváltották. Mert nem ment a csapatnak. Mintha ez a történet visszaköszönne Hatvanban... ban állást kellett változtatnia, és a hatvani ipari szakmunkásképző intézet testnevelőjeként dolgozott tovább. A nyártól kezdve foglalkozott az utánpótláskorú- akkal, és többször besegített a felnőttcsapat tréningeinek vezetésébe is. Mint elmondta, minden vágya az volt, hogy egyszer a Zagyva-partiak felkészülését irányíthassa, de a felkérés váratlanul érte. Természetesen minden igyekezetével azon lesz, hogy a második vonalban tartsa az együttesét, s az ehhez vezető úton az első lépés a DVTK elleni 90 perc lesz. Bármennyire is furcsán hangzik, pontot vagy pontokat remél az első helyezett ellenében. Sajnos, sérülések miatt Krasnyánszkira és Nyikosra nem számíthat. Kezdő tizeneggyel egyelőre nem szolgált, a pályára lépőket csak a mérkőzés előtt jelöli ki. Az Eger SE vezetőedzője, Bánkuti László egy gondolat erejéig visszakanyarodott az elmúlt heti, Kazincbarcika elleni összecsapásra. Szerinte a mérkőzés minden igényt kielégített, változatos, jó iramú találkozót láthatott az egri közönség. Az összjátékba ugyan olykor hibák csúsztak, de ez a pálya rovására írható. A középpályás sor idei, halványabb teljesítményét azzal indokolta, hogy nem akad olyan képességű és tudású játékos, akire a szervezőmunkát nyugodt szívvel rábízhatná. Talán a napokban Finnországból hazatért Fodor András képes lesz a kívánalmaknak megfelelni, bár ő is inkább a csatárgondok enyhítésére lesz hivatott. Egyelőre viszont a játék engedélye nem érkezett meg, ezért több mint valószínű, hogy a Salgótaiján ellen még nem játszhat. Miként Lengyelre sem számíthat a tréner, mivel begyűjtötte a harmadik sárga lapját is. * Tegnap játszották: Csepel—Szarvas 3-2 (2-2) Vízilabda OB I. a Szentes érkezik Labdarúgó NB III. Bélapátfalva — Apc Félidejéhez érkezett az őszi szezon a labdarúgó NB III. Mát- ra-csoportjában. A most következő nyolcadik fordulóban ismét lesz megyei rangadó, mégpedig Bélapátfalván, ahová az Apci Vasas látogat. Az Építők legutóbb a forduló meglepetését okozta azzal, hogy hazai botlado- zások után idegenben nyert, az apciak viszont szoros mérkőzésen szenvedtek vereséget a listavezetőtől. A hazai pálya előnye feltétlen bélapátfalvi győzelmet ígér, bár ez az előny éppen a legutóbbi fordulóban tréfálta meg az otthon játszókat (mindössze egy hazai győzelem született). A mérkőzés tétje feltételezi, hogy akarásban egyik csapat sem szeretne alulmaradni. A saját közönsége előtt döcögős Gyöngyös az újonc Dány ellenében törleszthet adósságaiból. Könnyű feladatban azonban aligha reménykedhet, így jó lesz mindvégig odafigyelni. Meglehetősen „sima” vereséget szenvedett legutóbb a H. Gáspár SE otthoni környezetben. Mégis úgy véljük, hogy elcsíphet egy pontot Balassagyarmaton. Az eddigiek során többnyire a pillanatnyi forma döntött. Tippjeink a további mérkőzésekre: Szolnoki Cukor — SBTC 2, St. Kohász — Romhány 1, Borsodnádasd — Török- szentmiklós X, Jászberény — Pásztó 1, Rákóczifalva — Bag 1. Jóformán még csak most vette kezdetét a vízilabda OB I. pont- vadászata, de a csapatok máris a zárórára készülődnek. A vízilabda-válogatott zavartalan világ- bajnoki felkészülése érdekében szabták az idén ilyen nyúlfarknyira az őszi szezont. Ami az egrieket illeti, az eddig lejátszott öt meccsükből — kettő idegenben, három itthon — mindössze két pontot sikerült szerezni, azt is a szegediektől. Még mielőtt bárki végzetes következtetéseket vonna le ebből az első pillantásra szerénynek tűnő mérlegből, kijelentjük, hogy a sorsolás szeszélye igencsak erős ellenfelekkel hozta össze az ESE csapatát. A puszta felsorolásból is kitűnik mindez, hiszen a bajnokcsapat FTC, az Ú. Dózsa, Tungsram és a Vasas ütőképességét még a pólóban kevésbé járatosoknak sem kell külön hangsúlyozni. Ma délután 4 órakor egy utolsó lehetőség kínálkozik arra, hogy a téli pihenő előtt javítsanak az egriek. A feladat most sem lesz könnyű, mivel a múlt héten a Tungsramot is két vállra fektető szentesiek érkeznek meg a végszóra. A fiatad, gyors játékosokból álló együttes kulcsfigurái a válogatott center, Tóth László, a Tatabányáról átigazolt remek képességű kapus, Podhánszky, valamint a villám- csuklójú szélső, Horváth Cs., akiknek kikapcsolása döntő fontosságú lehet a hazai siker szempontjából. Gyulavári Zoltán edző örömmel újságolta, hogy Szása Klejmjonov időközben megérkezett Moszkvából, és ma már a csapat rendelkezésére áll. Kárász a héten betegeskedett, Ancsán pedig kötőhártya-gyulladással bajlódott, de játékukra számít az edző. A mérkőzés ugyan háromesélyes, de a házigazdák pontszerzése végképp nem tűnik ábrándnak. Asztalitenisz NB I. Itthon a Kolacskovszky Ma délután 3 órakor az egri kistályai úti játékcsamokban játssza második hazai bajnoki mérkőzését a Kolacskovszky SE NB I-es férfi asztalitenisz-csapata. Ellenfelük az NB Il-es bajnoki címmel büszkélkedő Kecskeméti Spartacus lesz. A hírős város együttesétől legutóbb Egerben ugyan kikaptak 9-7-re, ám a visszavágón, Kecskeméten 10- 6-ra győztek. Azóta mindkét gárda megerősödött, így rendkívül szoros mérkőzésre van kilátás. A hazaiak pozíciója annyival jobb, hogy ők már arattak győzelmet, míg ellenfelük ez idáig nem nyert. Úszik. az úszásoktatás (Folytatás az 1. oldalról) — Mégis, mit takar az a szó, hogy életveszélyes? — A korrózió mindent megevett. A vas úgy mállik szét, mint a rétestészta. Hullik a csempe, megroggyant a portálüveget tartó szerkezet, félő, hogy előbb- utóbb beomlik. Elképzelni is szörnyű, hogy pont akkor dőljön be az üvegfal, amikor tele a medence. A lelkiismeretem nem engedte, hogy ezt megkockáztassuk. Mindent elkövettem, hogy bezátjuk az uszodát. Különben is, a közelmúltban történt már három kisebb baleset. Azt az uszodát, amely a hideg hónapokban is lehetővé tette, hogy a gyerekek megismerjék az úszás alapjait. A hatos 1100 diákja járt ide órákra, a város ösz- szes második osztályosa itt tanult úszni, sőt a környező községekből is hoztak ide gyerekeket. Az igazgatónő javasolta, hogy nézzük meg az uszodát, győződjünk meg a saját szemünkkel, hogy az enyészet remek munkát végzett. Miközben az uszoda felé ballagunk, azt is megtudjuk, hogy a tető felújítását nemrég fejezték be — potom 17 millió forintért.' De ezt kellett először kijavíttatni, mivel a nagyobb esőzésekkor akár a Niagara-vízesés, úgy zúdult be a víz. Aztán még korábban meg kellett erősíteni a lépcsőket, mert azok majdnem leszakadtak. Vagy ott vannak a folyosói szekrényajtók. Tűzvédelmi szempontok miatt betonitból készültek. Azok is balesetveszélyesek — 30-40 kiló egy ilyen ajtó, s bizony, ha leesik vagy kiszakad... No és az osztálytermi padlózat is megérett a kicserélésre, hogy teljes legyen a lista. 30 millióforint meg sem kottyanna, any- nyi mindent muszáj lenne felújítani. A máskor gyermekzsivajtól hangos uszodában néma csend honol. Különösebb szakértelem nem kell hozzá, hogy valóban megállapítsuk: teljesen lepusztult a létesítmény. — Ez az uszoda kicsiben ugyanaz, mint a felrobbantott építmény. A konstrukciós hibákat kivitelezési hanyagsággal tetézték. Bár beépítettek egy kőkorszaki páraelszívót, itt akkor is állandósult a 100 százalékos páratartalom. Az előző igazgatók megpróbáltak pénzt kicsikarni a felújításra, de mindig máshol kellett tüzet oltani. Tavaly például a Tanép méltányos áron, 800 ezerért kicserélte volna az üvegfalat, ám erre sem volt keret. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az iskola és vele együtt az uszoda is kétszeres Igénybevételnek volt kitéve. Hétszáz gyerekre tervezték, s volt, hogy ezerötszá- zan jártak ide. Tény, hogy ezt is megsínylette az iskola, az uszoda. De mindent nem lehet a túlzsúfoltságra fogni. Tudják, egyvalamit szeretnék: itt látni a felelőst. Na ez az, amiben nem hiszünk. Bár tudjuk, hogy az uszodát a miskolci Északterv álmodta meg, az építő a HÁÉVvolt, biztosra vesszük: a felelősnek — csakúgy, mint a városi uszodánál — bottal üthetjük a nyomát. Az igazgatónő félelmét alátámasztotta a szakember véleménye. A Gamesz műszaki osztályának vezetője, Németh László is terepszemlét tartott. — Égy értelműén tervezési baklövésről van szó. A portálüveg vaskerete teljesen elkorrodálódott, elmozdult a helyéről, és befelé dől. Ilyen üvegfalat nem lett volna szabad beépíteni oda, ahol az állandósult magas páratartalom miatt a korrózió háromszor olyan gyorsan dolgozik, mint normális körülmények között. — Az ön véleménye szerint mennyiből lehetne megoldani az uszoda rekonstrukcióját? — Fogas kérdés. Nemcsak a szerkezeti felújítás elodázhatatlan, hanem a különféle berendezéseket is ki kell cserélni. Gondolok itt a szivattyúra, a vízforgatóra. Óvatos becslést mondok: tizenötmillió forintból talán helyre lehetne pofozni az uszodát. — És ebből mennyit írhatunk a tervező és a kivitelező számlájára? — A felét mindenképpen. A másik fele a természetes amortizáció következménye. — Mennyi idő kell ahhoz, hogy ismét lubickolhassanak a gyerekek a tanmedencében? — Minden a pénz függvénye. Tavaly a Tanép néhány héten belül megoldotta volna az üvegfal cseréjét. A teljes felújítás sem tartana el fél évnél tovább. Igen ám, csakhogy egyelőre két dolog hiányzik. A pénz és a döntés. Felkerestük Társy Józsefet, a városi tanács művelődési és sportosztályának vezetőjét. Először az anyagi háttérről kérdeztük. — A tanácsnak nincs vésztartaléka, amihez nyúlni lehetne. Az viszont nem lehet egy másodpercig sem kérdéses, hogy a tanuszodát használhatóvá kell tenni a legrövidebb időn belül. Azonnali megoldást kell találni, minden nap elpocsékolt idő. — Ónok bizonyára tudtak arról, hogy az uszoda állapota aggasztó. Miért nem léptek korábban? — Megtettük volna, ha lett volna rá lehetőségünk. A tetőzet kijavítása legalább olyan fontos volt. Minden pénzünk arra ment rá. így hiába volt a Tanép ajánlata, akkor nem tudtunk vele élni. — Új önkormányzat még nincs, régi már nincs. Ön mondta: minden nap elpocsékolt idő. Ki dönt ebben az ügyben? — Vezetői tanácskozáson tájékoztatást adtam az ügyvivő testületnek. Azt hiszem, a még funkcionáló és döntési jogkörrel rendelkező végrehajtó bizottság napokon belül határozni fog. Egy nappal később, csütörtökön felhívta szerkesztőségünket Társy József, és közölte, hogy hozzáfognak a rekonstrukcióhoz. Úgy ítélték meg, hogy ebben az ügyben nem szabad presztízsokokra hivatkozni, hogy majd döntsön az új képviselőtestület. Eger egyetlen, még megmenthető fedett tanuszodája, több száz gyerek úszásoktatása forog kockán. Annyi pénzt a föld alól is elő kell teremteni, hogy a. legsürgősebb teendőket elvégezzék, az életveszélyes állapotot megszüntessék. Azért, hogy ismét gyerekzsivajtól legyen hangos az uszoda. Budai Ferenc Az UEFA-kupa második fordulójában Ferencváros—Bröndby Tegnap tartották meg Zürichben az európai labdarúgókupák második fordulójának sorsolását. Az llEFA-kupában a Ferencváros a dán Bröndby együttesével küzd. Az első összecsapásra Dániában kerül sor. Sportműsor Megyei labdarúgó-bajnokság Idegenben a listavezető A megyei labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában két játéknapon mérik össze erejüket egymással az ellenfelek. A listavezető Gyöngyöshalász gárdája a meglepetésekre képes Makiár otthonába látogat. Bár a papírforma a vendégek mellett szól, nem lepődnénk meg azon, ha a hazaiak egy pontot elcsípnének. Az idén gyengélkedő Füzesabony az eddig szintén mérsékelten szereplő Tarnaörsöt fogadja. A hazai pálya előnye döntő lehet. Hevesre látogat a Sírok gárdája. A Fémművek csapatánál nemrégiben edzőváltás történt, s azóta a csapat sorban hullajtja el a bajnoki pontokat. Éppen ezért nem tudni, milyen eredményre lesznek képesek idegenben. Legutóbb hazai pályán szenvedett vereséget a Domoszló, így nem sok esélyük van Selypen. Vasárnap játsszák a forduló egyetlen rangadóját Nagyrédén. Ha a tavalyi bajnok Recsk erejéből netán döntetlenre, esetleg győzelemre futná, akkor köny- nyen megléphet a listavezető Gyöngyöshalász az üldöző Nagyrédétől. Persze, ehhez az első helyezettnek feltétlenül nyernie kellene Makiáron. Az Éger SE II. gárdájának nem jelenthet különösebb gondot a sereghajtó Petőfibánya két vállra fektetése. A Kompolt-Átányés a Poroszló- Novaj összecsapásokon mindhárom eredmény elképzelhető. Az egymás után két győzelmet aratott Atkár az elmúlt esztendő meglepetéscsapatát, a Tarnale- leszt látja vendégül. Elképzelhető, hogy a 90 perc döntetlenre végződik. Szombat Asztalitenisz: Egri Kolacs- kovszky-Kecskeméti Spartacus NB I-es férfi csapatbajnoki mérkőzés, Eger, Kistályai úti játékcsarnok, 15. Lakszövadat-Temaforg NB Il-es női csapatbajnoki mérkőzés, Eger, Kistályai úti játékcsamok, 10. Áfész VM-Debreceni Biogál NB Il-es női csapatbajnoki mérkőzés, Eger, Kistályai úti játékcsarnok, 10. Kézilabda: Gyöngyös-Hajdúböszörmény NB Il-es férfimérkőzés, Gyöngyös, 11.30. Füzesabony SC- Nyíregyházi Volán Dózsa NB Il-es női mérkőzés, Füzesabony, 16. Hat- van-Gyöngyössolymos megyei férfimérkőzés, Hatvan, 10. Heves- Jászárokszállás, megyei női mérkőzés, Heves, 10. Novaj-Sirok megyei női mérkőzés, Novaj, 16. Tenisz: Dobó István-emlékver- seny, Eger, népkerti pályák, 9. Vízilabda: Eger SE-Szentesi SC OB I-es férfimérkőzés, Eger, uszoda, 16. V: Kosztolánczy, Erdős. Labdarúgás: Bélapátfalva-Apc NB III-as bajnoki mérkőzés, Bélapátfalva, 14. V: Mészáros. Megyei bajnokság (14): Maklár-Gyöngyös- halász, Bartos. Füzesabony-Tama- örs, Pest m. jv. Heves-Sirok, Tóth. Selyp-Domoszló, Osvárt. Egri Len- dület-Renova országos női bajnoki mérkőzés, Eger, Északi sporttelep, 11. Eger SE-St. Síküveg NB Il-es serdülő és ifjúsági mérkőzések, Eger, Északi sporttelep, 10, ill. 11.30. Boldog-Gyöngyöstaiján, Boldog, 14. Vasárnap Kézilabda: Füzesabony-E. Forgácsoló megyei férfimérkőzés, Füzesabony, 15.30. Hatvan-Egri TK megyei női mérkőzés, Hatvan, 10. Teke: Petőfibánya-Egri Zöldért NB III-as csapatbajnoki mérkőzés, Petőfibánya, 8. Tenisz: Dobó István-emlékver- seny, Eger, népkerti pályák, 9. Vízilabda: Eger SE-Szolnoki VSE OB I-es női mérkőzés, Eger, uszoda, 10. Eger SE-Szentesi SC országos ifjúsági, serdülő és junior bajnoki mérkőzések, Eger, 11, 12.15, 13.15. Labdarúgás: Hatvan Deko-Di- ósgyőri VTK NB Il-es bajnoki mérkőzés, Hatvan, 14. V: Nyilas (Csáki, Ring). Megyei bajnokság (14):' Nagyréde-Recsk, Kóródi. Eger SE II.-Petőfibánya, Szabó. Kompolt-Átány, Borsod m. jv. Po- roszló-Novaj, Szolnok m. jv. Atkár- Tarnalelesz, Lőrincz. Eger körzeti bajnokság I. osztály (14): Egercse- hi-Istenmezeje, Egerbakta-Apella, Egerszólát-Kisnána, Pétervására I.- Andomaktálya, Parád-Demjén, Felsőtárkány-Balaton, Mátrade- recske-Szilvásvárad. Eger körzeti bajnokság II. osztály (14): Pétervására Il.-Szajla, Egerbocs-Markaz, Vécs-Hevesaranyos, Noszvaj-Mát- raballa, Bükkszék-Bodony, Nagy- visnyó-Kerecsend. Gyöngyös körzeti bajnokság (14): Szűcsi-Adács, Ecséd-Abasár, Heréd-Gyöngyös- solymos, Karácsond-Vámosgyörk, Visznek-Gyöngyösoroszi, Gyön- gyöspata-Nagyfüged. Heves- Füzesabony összevont körzeti bajnokság (14): Tarnaméra-Pély, Be- senyőtelek-Kömlő, Sarud-Kisköre, Szihalom-Tenk, Boconád-Erdőte- lek, Kápolna-Tiszanána.