Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-06 / 158. szám
4. Hírlap 1990. október 6., szombat Indián nyár (Perl Márton képriportja) „Ki fizeti a révészt?” Mi lesza visontai „bányagödör” sorsa? ( Tudósítónktól): A Thorez Bányaüzem nyugati bányamezőjében még az idén befejeződik a bányászati tevékenység. Ezt követően a felhagyott bányaterület — az úgynevezett „véggödör” — tájrendezésre kerül. Az, hogy konkrétan #mi lesz ennek a mátrai, Visonta és Abasár közötti területnek a sorsa, az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztatja a helyi lakosságot. A nyugati bányagödörrel kapcsolatos elképzelésekről a Visontai Környezetvédelmi Társadalmi Bizottság vezetőjének, Kőszegi Györgynek a kezdeményezésére kerestük meg a Thorez Bányaüzemet. Kérdéseinkre Molnár István üzemigaz- gató-helyettes és Félegyházi Tamás, a bányaművelési osztály mérnöke adta meg a válaszokat. A beszélgetés elején Molnár István leszögezte: mindenáron azt szeretnénk, hogy olyan bányatavat, üdülőkörnyezetet hagyjanak hátra, ami ennek a tájnak, kultúrának megfelel. A bányagödör megfelelő, tájba illő átformálását még vállalkozási alapon, tőkével rendelkező partnerek bevonásával is el tudnák képzelni. — Tudomásunk szerint a szénkitermelés befejeződik a nyugati bányamezőben, a gépek nemsokára elhagyják ezt a részt. Mi lesz a terület további sorsa?— kérdeztük. Bányató(?), rekultiváció — Az MT 6-os kotrógép augusztus végén befejezte jöveszté- si tevékenységét, kivonult a bányamezőből — kezdi a választ Félegyházi Tamás. — A HM 2-es kotrógép sem termel már, így nagygépes művelés ebben a bányában a továbbiakban nem lesz. A kisgépes jövesztés maradt hátra, ez néhány 10 ezer tonna meddő szén kitermelését jelenti. Ezután tulajdonképpen a nyugati bánya művelése befejeződik, előreláthatólag november végéig. A több mint 100 millió forint költségű utómunkálatokhoz a biológiai és technikai rekultiváció is hozzátartozik. A konkrét széntermelés befejezése után megkezdjük a „ végrézsűk ” kialakítását, a hányó megfelelő,, belépcső- zését”. Ez várhatóan 3 — 5 évet vesz igénybe. Ez alatt az idő alatt továbbra is folytatjuk a bánya víztelenítését, s a Gyöngyös ivó- vízellátásába bekapcsolt kutak is üzemelni fognak. — A hasznosítási terv egy bányató kialakítását tartalmazza. Van ennek realitása, hiszen gondoskodni kell vízutánpótlásról, a tó esetleges kialakulása után biztosítani kell a biológiai feltételeket, nem beszélve a rézsűk állékonyságáról... — Amíg a végrézsűt az előírásoknak megfelelően nem képezik ki, addig nem szabad a vízszintet számottevően megemelni — feleli Félegyházi Tamás —, ezért a víztelenítést továbbra is folytatjuk. Amikor már kialakult a végrézsűrendszer, kezdődhet a visszamaradt gödör vízzel való feltöltése, elárasztása. Ez egyrészt függ a csapadék mennyiségétől, másrészt attól, hogy Gyöngyös ivóvízellátásában milyen mennyiséggel vesznek részt az itteni bányavíztelenítő kutak. A'90-es évek második felére, végére prognosztizáljuk az állandósult felszínű tó kialakulását a bányagödörben... A Budapesti Műszaki Egyetem szakvéleményében feltárta azt is, hogy a közvetlen hányói oldal ebben a véggödörben laza homokos anyag, ez pedig azt jelenti, hogy amíg a vízszint fel nem emelkedik és nem állandósul, addig ezt a részt sem mezőgazdasági művelésre, sem más hasznosításra nem célszerű befogni. Zöldövezet — A környezetvédelmi társadalmi bizottság is tisztában van azzal — mondja Kőszegi György —, hogy rövid időn belül nagyobb változás nem történhet, de fennáll annak a lehetősége, hogy pihenőövezetet alakítsunk ki. Ez nemcsak a homokszeny- nyezés megállítását tenné lehetővé, hanem szép környezet kialakítását is. — Teljesen egyetértek, de a pihenőövezetet idézőjelbe tenném — reagál erre Félegyházi Tamás —, a technikai és biológiai rekultivációt ezen a hányói területen is el kell végezni. Ez megfelelő füvesítést, fásítást, parkosítást is magában foglal. Amíg nem tisztázódik, hogy ez a hányó a vízszint felemelkedésével „megfolyósodik-e” vagy sem, addig ezen a területen pihenőövezetet létrehozni nem szabad. — A felhagyott bánya területén szeméttermelési hulladéklerakóhely az elhangzottak szerint kizárt. Szeretnénk azt is, hogy a homokszennyezés minél hamarabb megszűnjön — fogalmazta meg a környezetvédők lakosságot érintő kérését Kőszegi György. — A Mátraaljai Szénbányák Thorez Bányaüzeme egy zöldövezet kialakításában érdekelt. Ezért is kértük a környezetvédelmi társadalmi bizottságtól, feltétlenül meg kell akadályozni azt, hogy szemétlerakóhely alakuljon ki. A visontai önkormányzatnak is oda kell erre figyelni. Ebben együtt kell, hogy működjünk. A homokszennyeződés elsősorban a HK 6-os kotrógép visszarakott anyagánál fordulhat elő. Ezt a területet re- kultiváljuk, füvesítjük, fásítjuk. Ennek a helyreállítás első ütemében, 1991/92-ben meg kell kezdődnie, hiszen ez minden józanul gondolkodó, környezetet védő és szerető ember érdeke — mondta végezetül Félegyházi Tamás. * Az, hogy végül is a bányató is visszatöltött, rekultivált terület lesz-e a nyugati bányagödör helyén, hamarosan kiderül. Egy biztos: mindenképpen környezetbe illő tájrendezésen gondolkodnak Visontán, hiszen az eredeti állapot visszaállítására való törekvés lenne a legcélszerűbb. Azért, hogy meggyógyuljon a természeten ütött seb a Borhy- völgy szőlőtelepei mellett. A kérdés „csak” az: „ki fizeti a révészt...?” Korcsog Béla Egészségnevelés Hatvanban Hódít a természetgyógyászat Hatvanban az elmúlt időszakban egyre több érdeklődőt vonzottak helyi művelődési központban szervezett reforméletmóddal kapcsolatos előadások. A természetgyógyászati sorozat keretében vendégül látták többek között Kovács Ádámot, a Celladam feltalálóját, Kártyikné Benke Etelkát, Az élni tudás művészete című könyv szerzőjét, Dr. Oláh Andor természetgyógyászt, és még számos, — az országban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő előadót —, akik a reforméletmód jelentőségére hívták fel a figyelmet. Ezeken a programokon kívül rendszeresen szerveztek az érdeklődőknek gyógynövénytúrákat, augusztusban pedig az Ala- csony-Tátra gyönyörű tóvidékén táboroztak egy hétig az egészségükért tenni akarók. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy a kezdeményezést folytatják. Az elhatározást bizonyítandó a napokban tartották meg az életreform-klub újabb összejövetelét. A tervek szerint októberben jógatanfolyamot, a 3-6 éves gyerekeknek pedig játékos lábtorna és tartásjavító kurzust indítanak. Az „ügyért” felelősséget érzők a fentieken kívül különböző természetgyógyászati könyvek és folyóiratok terjesztésével, valamint az egészséges táplálkozáshoz szükséges szójakészítmé- nyek árusításával is foglalkoznak. Vörösbor Kellemes októberünk van. Az idő, amely szeptember letépett naptárlapját tartja a kezében, nem csupán ígérte, de meg is hozta a vénasszonyok nyarát, és mintha onnan felülről mondaná valaki: — Melegedjetek, emberek! Üldögélek a száraz fűcsomón, és számba veszem kiskertem jótevőit, ingyenmunkásaimat. A sárgarigó angolosan távozott, elvitte aranyos dolmányát, az ezüst furulyát, amellyel kapálás közben ingyen szórakoztatott, a harkály fészke is üres, a fülemüle hangjára is hiába várok. A feketerigók, a gerlék, a mihaszna verébnépség és a seregélyek persze fittyet hánynak a világra, és eszükben sincsenek vándortársaik, a peckesen sétáló gólyák, a mindig elegáns frakkos fecskék, akik éppen útban vannak a második hazájuk felé. Szemezgetem a, saszlát, hunyorogva bámulom a kósza őszi felhőket, amelyek látszólag céltalanul jönnek-mennek, arrafelé is, ahol a kis vándorok járnak. Innen látom a szomszéd ládahegyeit, hallom keserű baritonját, amely — mintha pincéből kiáltana — végigdörög a mustillatú szőlőhegyen. — Legalább a vegyszerek ára, meg a műtrágya költsége jönne be... A nyárutó a szépasszonyt utánozza, aki ráncaival és szarkalábaival vesződik, naponta becsapja a világot, pedig ő tudja legjobban, hogy a rózsából sohasem lesz bimbó... — Mennyit adnak a szőlőért? Dörren a kérdés a hátam mögül, fölriaszt mélázó magányomból, mutatom neki a helyet magam mellett a fűcsomón, de a válasszal egy csipetnyi ideig adósa maradok. Leül, nézegeti a pirosra érett traminit, figyeli, hogy a szemtelen darazsak milyen pusztítást végeznek a mustízű fürtökön. — Tizennégy, tizenhatot beszélnek. Kétszerre fizetve! Hosszút sercint maga elé, vo- nogatja a vállát, és Noét átkozza kínkeservében, hogy bevitte a bárkába a szőlőt. — Kijózanodott volna a világ? A kérdésre adott válaszom olyan, mint amikor birsalmába harap az ember: — Rumot iszik sörrel... Berzenkedek én is önmagámban a szomszéd pirulakeserű igazságában, de nincs most kedvem közgazdasági vitára, inkább csitítani próbálom bárgyú bölcsességgel: — Egyszer fenn a kerék, másszor lenn! Szarkák húznak el a fejünk fölött hullámzó, mély repüléssel, később egy ölyv kerül elő, és köröz egy pont fölött, amely lehet, hogy egy szárnyazott fácán, vagy egy sánta nyúl. — Ha motort hajtana, benzinként használnám! Fészkelődik a szomszéd, már- már leszorít a szalmatrónról, de unom is már hallgatni kínkeserveit, amelynek igazságához nem fér kétség, hiszen tíz- és százezreket sújt. — Szervezkedni kellene! Érti? Szervezkedni... Egy gyerek ■ trappol mögöttünk a kitaposott agyagos földúton, hallom, amint talpra veri a taktust. Lihegve áll elénk, fulladozva mondana valamit. — Ki kerget? Sűrűn kapkodja a levegőt, jár a mellén az ing, mint a kovácsfújtató, meztelen lábán még meg sem száradt az indiánok totemjeit utánzó szederlé, sapkája szarka- és fácántollakkal ékeskedik. — Itt van a pincénknél az a szakállas ember. Kérdezi nagyapámtól, hogy van-e még eladó vörösbor? Hunyorogva nézi a szomszéd a gyereket, legelteti rajta a szemét tetőtől talpig, az meg most veszi észre, hogy ehhez a kengyelfutáshoz nem éppen illik az apacsviselet. — Miért nem húzol cipőt? Toporog a fiúcska, megsajnálom, nyakon kapom, magam mellé ültetem a száraz fűcsomóra, amely most melegebb és puhább, mint a legszebb bársonyszék. Magyarázom neki, hogy haragszik nagyapa, mert becsap minket a világ... — Kérdezted-e, hogy mennyit ígér? — Negyvenötöt! — csapja rá a gyerek, mint tizennyolcra a fil- kót. Amint a fiú megnyugszik, úgy válik dühében vérvörössé a nagyapja arca. Tekintete eltorzul, szemében vad, szittya tüzek égnek, olyanok, amelyeket ki- pusztíthatatlan legbensőnkben hurcoltunk magunkkal Ázsia pusztáitól egészen a tokaji meg az egri dombokig. — Mennyiiit? Harsog a szőlőhegy, szétrebben a seregélycsapat, karó után nyúl a Taksony-képű ember, és bömböl, mint a sebzett vadállat. Szétrúgja maga alól a kényelmes paraszttrónt, káromló szavakkal szidja a szakállast, hogy az ő kékfrankosát nem átalkodik bagóért megkérni. Nyomom vissza a földre. Húzza a kabátja ujját a gyerek, el-el- pityeredik az ijedtségtől, nehogy baja essen a nagyapjának csak azért, hogy ő átadta a szakállas ember üzenetét. Magyarnál hamar száll a harag, és ha gyorsan ölni nem lehet, magába roskadva tehetetlén dühe könnyen önmaga gyilkosává teheti. Hervad már az én szomszédom. Fejéből, az előbb még főtt rákpiros nyakából kiszalad a vér. Fehér lesz az arca, mint a borház frissen meszelt fala, az előbb még érces hangja elhalkul, a gyerek is csak nagy nehezen hallja meg az üzenetét: — Mondd meg a szakállasnak, hogy ingyen addig ihat, amíg bele nem fullad, de egy pofabagóért a boromat nem adom... Szalay István
