Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-27 / 175. szám
4 Hírlap 1990. október 27., szombat Szezon után Szilvásváradon Csökken a turizmus, ürül a pénztárca... A Bükk lankái között megbúvó község, Szilvásvárad megyénkben, de az országban is az egyik leglátogatottabb idegen- forgalmi központ. Elsősorban a híres Szalajka-völgy, az istállós- kői barlang és a lipicai ménes vonzza a turistákat. Hogy milyen volt az idei szezon, arról még nincsenek pontos adatok, az érintettek azonban enélkül is pontos képet tudnak festeni. A polgármesteri hivatalban Mészáros Zoltán vb-titkárt kérdezzük: miképp értékelhető a helyi hatalom szemüvegén át az idei év. — Országos jelenség, hogy fokozatosan csökken a belföldi idegenforgalom, és ennek hatása Szilvásváradon is érzékelhető— hangzott a válasz. — Akik jönnek is, egyre kevesebbet költenek, nem mennek vendéglőbe, a csomagtartóból esznek. Többnyire csak egy napra érkeznek, így a szálláshelyeket elsősorban a külföldi vendegek veszik igénybe. Problémát okoz, hogy a forgalom kiszámíthatatlan, dömpingszerű: egyes hétvégeken szinte elözönlik a környéket a látogatók, máskor alig jönnek. Sajnos, a Szalajka-völgy már mindenképpen túlterhelt, érdemes lenne azon gondolkodni, hogyan lehetne megnyitni a turistáknak például a Nagy-völgyet vagy a Bán-völgyet. Az önkormányzat az idegenforgalom hasznából Ősszel főleg iskolai kirándulók érkeznek a völgybe sajnos csak az üdülőhelyi díj réven részesül, ennek összege pedig olyan alacsony, hogy nem teszi lehetővé az infrastruktúra komolyabb fejlesztését. így a továbblépéshez külföldi tőke bevonására lenne szükség. Csak így lehetne még szélesebb kínálatot nyújtani az eltérő igényekkel és Az ország egyetlen nyereséges kisvasútján tíz százalékkal csökkent a forgalom különféle vastagságú pénztárcákkal érkező vendegeknek. A Mátra — Nyugat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ugyancsak érintett az idegenforgalmi üzletágban: dr. Ott János üzemigazgató adott az idei tapasztalataikról értékelést. — A belföldi forgalom valóban évről évre kisebb, egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak egy kirándulós családi hétvégét. Mi üzemeltetjük az ország egyetlen nyereséges kisvasútjai, ennek az idén tíz százalékkal csökkent a forgalma. Egyre több gondot jelent a civilizált körülmények fenntartása is, hiszen az erre adott állami támogatás névértéke évek óta változatlan, vagyis reálértékben folyamatosan csökken. Ennek ellenére megtesszük, amit lehet, de fejlesztésekre nincsenek erőforrásaink. A Nyugatról érkezők száma szerencsére évről évre növekszik, bár változik a struktúrája: korábban a csoportok voltak jellemzőek, most egyre több az egyéni turista. Ókét elsősorban a lovasprogramok vonzzák, hiszen itt megtanulhatnak lovagolni, fogatot hajtani, lovastúrákat tehetnek a környéken. Itt az a problémánk, hogy a teljesítőképességünk hatarára értünk, növelni kellene a ménest, hogy több vendéget fogadhassunk. Ez azonban olyan anyagi terhekkel jár, amit jelenleg nem tudunk vállalni. A völgy bejáratánál fabódékból álló „üzleti negyed” fogadja a látogatókat, ajándékboltokkal, hurkasütőkkel, falatozókkal. Itt Juhász Béláné kiskereskedőnél érdeklődtünk, hogyan alakult a forgalom. — Összegszerűen nem kisebb a bevétel, mint tavaly, de yáltoz- tak a vásárlói szokások. Úgy veszem észre, hogy már ide is csak a gazdagabbak jutnak el. Apróbb dolgokat alig vesznek, ha már rászánják magukat, inkább valami értékesebb játékot vagy emléktárgyat vásárolnak... Ügy tűnik tehát, hogy lassan már egy kiadós erdei séta is a jobbmodűak kiváltsága lesz, hacsak nem az ember háza mellett van az az erdő. A nyugati turisták még érdeklődnek Magyarország iránt, az ő igényeik színvonalas kielégítéséhez viszont olyan beruházások kellenének, melyekre egyelőre nincs fedezet. És ez bizony nemcsak szilvásváradi probléma... Koncz János Szindbád, Márai, Eger (11/2.) Volt-e Egerben valóban Szindbád? Ki tudhatja már. Nem is nagyon érdekes. Annál inkább az az irodalomtörténeti tény: Márai Sándor 1943-as egri tartózkodása. S ebből fakad a másik: a korábbi, e pillanatban még nem datálható látogatás ténye, amidőn bizonyára maga is megkóstolta ama Vörös Rák-beli véres hurkát, s élvezte Unterreiner úr vendégszerető figyelmességét a Koronában. És bizonyára oly jól érezte magát, mint Szindbád a felvidéki fogadókban. Meg is szerette a várost. Másként aligha tért volna vissza ide — Kassáról jövet —1943 őszén. Vap/ó-jában írja: „Útban hazafelé megálló Egerben. A szálloda, a barokk város, minden a régi. A harangszó itt öblösebb, mint máshol: mint aki otthon van e papi városban, úgy szól a harang. Sűrű ősz. Az ablak előtt áldott gyümölcsfák, illatos szőlődombok. A kegyelem és megáldottság a tájon. Haza kell mennem, nem lehet elkerülni a sorsot. Nem bujkálhatok e sors elől Egerben, sem máshol. Ha a bomba vár reám Pesten, akkor is haza kell mennem, a könyveimhez, a sorsomhoz... nincsenek fedezékek többé Európában. Eger talán az lenne: de én nem vagyok alkalmas a fedezékre.” Szerencsés műfaj a napló, az író — még a szemérmesebbje is — kitárulkozhat lapjain. Szabadon, közvetlenül vallhatja meg a tapasztalás fakasztotta élményt. Ezt teszi Márai is, midőn papírra veti további egri impresszióit: „Eger szívélyes város. Itt örülnek az írónak, megismerik, kezét szorongatják, üdvözlik, mint egy régi barátot. Idegen emberek bemutatkoznak. Gárdonyi emléke borong még a városon, minden idevalósi az irodalom rokonának érzi magát. A papok és a nevelők városa. És valamikor a papok jó nevelők voltak. Egy fiatal orvostól megtudom, hogy Gárdonyi leánya még mindig él: ápolt beteg a Szürke nénikék tébolydájában. Haja ősz már. Skizofrén.” S e vallomásos részlethez alább még hozzáteszi: „Teljes ősz, Egerben, gyümölcsökkel, musttal, napsütéssel.” Eger irodalomszerető közönsége bizonyára örömmel nyugtázza a fentieket, mint ahogy a Márai-napló ama passzusait is, amelyekből megtudhatja: mekkora figyelmességgel, érdeklődéssel vette körül a magánemberként érkező írót a város közönsége. A polgármester saját pincéjében látta vendégül (akkor még nem volt divat a hivatalos reprezentációs keret?) — a világhírű írónak kijáró tisztelettel, egy kicsit tán a Szindbád-történetek- ből ismert világ patriarkális szívélyességével. Szépnek nevezi a napot Márai, melyet a polgár- mester körében vendégként eltöltött, s a napló szűkszavúsága ellenére is a szépírói atmoszféra- teremtés remek példája ez a részlet: „Szép nap Egerben, a polgármester pincéjében, ahol gyertyafény mellett keresgéljük a régi bikavérrel töltött hordókat. S a présház körül gyümölcsfák állnak, egész erdő: almafák, megrakva három-négy mázsa jonatánnal. Az öregúr hegedül, mikor bealkonyodik; a tornácon ülünk, gyertyafény, hideg rántott csirke, fehér kenyér és vörösbor mellett, s hallgatunk. A hegyoldal illatos a szőlőtől és a gyümölcstől.” Ez „a szép nap,” pontosabban szép napok Egerben, elsősorban persze a munka napjai voltak Márai számára. A Korona Szálló csendes, parkra néző szobájában, a hallban, az utcán séta közben egyaránt dolgozott. Nem úgy persze, ahogy a kisváros átlagpolgára elképzelte az írót s az írói munkát. Másképpen. Szigorú napirend szerint, fegyelmezetten, s a pihenésképpeni séták, találkozások közben is, ami mind-mind az élínénygyűjtés egy-egy pillanata volt. „Az írói munka... — úja a Napló-ban — Látom a kíváncsi vidéki pillantásokon, hogy nem felelek meg az eszményeknek, melyet rossz költők és a színházi hetilapok riportereinek közlései nyomán az íróról, mint munkásról és mint társas lényről alkottak. Nem élek regényesen, nincsenek lengő fürtjeim, s pontosan fizetem a számlákat. Ha tudnák, milyen másféle a kaland, melynek gyanús visszfényét az írók homlokán látni vélik! Éz a kaland nem más, mint a kényszermunka egy neme. Órarend. A legszigorúbb napirend. A társas életnek, étkezésnek, igen, a nemi életnek is az írás szolgálatában való szabályozása. Reggeltől estig előkészület arra a másfél, legföllebb két órára, mikor dolgozni tudok. Gyümölcsöt azért eszem, hogy dolgozni tudjak — holott nem szeretem —, bort azért nem iszom, hogy dolgozni tudjak — holott szeretem. Olyan takarékosság az idővel, mely véges — míg a feladat végtelen —, melyet nem érthet meg senki, aki nem ismeri ezt a parancsot.” Eger falai között nem mindennap kerülnek papírra efféle sorok. Egyetemes érvényű voltuk mellett épp ezért becses bennük a lokális kötődés és színezet. Érdemesek arra, hogy városunk kultúrhistóriájának lapjaira véssük. Márai Sándorok, alkotás céljából, inkognitóban vagy a nagy nyilvánosság tudtával, nem sűrűn szállnak meg a napsugaras őszben az egri szállodákban az alkotómunka kifejezett célzatával. S persze feljegyzésre, emlékezetben tartásra érdemes az is, ha a történés pillanataiban valaki felfedezi-felismeri a ritka kultúr- históriai momentumot. Márai egri látogatása idején ez történt. Dokumentuma az egykorú egri lap (Eger) elsárgult lapjain olvasható, szerzője a ma is méltatlanul elhallgatott Négyessy Árpád. A Márai-napló tükörképeiként hatnak ma is a találkozás impresszióit rögzítő sorai: „ ... most itt él közöttünk, pihen, gyógyul és dolgozik. Nem mondja, de elhiteti, hogy az ő Európája utolsó mentsvárába menekült, ahol még lehet aludni és felébredni úgy, mintha boldog béke volna. Nehéz a portréját megfesteni: nincsenek tulajdonságai, amelyek kirívóan jellemzők. Látszik, hogy ez az ember az írás és gondolkodás állapotában él, egyedül az emberi szellemet tiszteli, és Európa közismert ostobaságaival szemben megvan a maga különvéleménye... Dolgozik, darabot ír az őszi-párás szőlőhegyek derűjében... Reggel felkel, kiül a hallba, elolvassa az újságokat, emberi arcok mögé les és lát, alakjait kiegészíti, formálja, hogy aztán bezárkózzon az Er- sekkertre nyíló szobájába, és papírra vesse, ami benne él belőlünk, kortársaiból. Tehát hisz a jövőben, mert dolgozik, azt reméli, hogy a munkája eredményes lesz és nem céltalan, egy eresztékeiben recsegő világban sem.” (1943. október 2.) Lőkös István Ingyen hívható az ország bármely tájáról Kismamatelefonszolgálat Egerben (Fotó: Gál Gábor) Beöntés, borotválás, vérszag, fájdalom. Borzasztóan félek. Eszembe jutnak a tanácsadásra váró terhesek egymást „biztató” rémtörténetei. Istenem, csak meg ne haljak! Ha elmondhatnám valakinek, miért rettegek, ha elmondaná valaki, nincs mitől félned. Ha tudnám, hogyan zajlik le ez az egész, ha itt lenne a férjem, nem lennék olyan egyedül. Hiába fognak közre óvó, segítő kezek, kiszolgáltatottnak érzem magam. Szorongva várom a Nagy Pillanatot, az anyává válás csodálatos percét, a legszebbet egy nő életében. Bevalljuk vagy nem, mindany- nyian félünk a szüléstől, akárhá- nyadik legyen is az. Hiába forgatjuk e témáról a legfrissebb irodalmat, ha nincs kivel őszintén megbeszélnünk problémáinkat. Az egri Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Csoportja ezen próbál segíteni, s október 1-jétőÍ kismama-telefonszolgálatot indított, amely nemcsak a szülés előtt állókat látja el tanácsokkal, de választ kapnak az anyukák a csecsemő- és gyermekápolással kapcsolatos kérdéseikre is. Tárcsáztuk a 20-714-es egri telefonszámot. A vonal végén dr. Petheőné Kocsis Erika kedves, meleg hangja üdvözölt. Beszélgetőpartnerem négy gyermek édesanyja, tehát nem kis tapasztalata van a gyermekvárásban és -gondozásban. — A lelki telefonszolgálatnak óriási varázsa van, és általában a hívó és a hívott személye anonim marad. A mi esetünkben azonban más a helyzet. Fontos lehet ugyanis a terhes nőnek, a kismamának, ha tudja, hogy a vonal másik végén olyan valaki fogadja, aki több gyermeket nevel, aki jó példákat szolgáltat arra, hogy hogyan viseljük el derűsen a „másállapotot”, és mit tegyünk akkor, ha éjszaka nem alszik, ha étvágytalan a baba, ha hitvesünk „hanyagol” bennünket, ha nincs türelme hozzánk. Úgy tekintem, hogy minden hívás egy találkozás, ahol két anyuka beszélget egymással — bemutatkozás nélkül, vagy felfedve kilétét —, akik között csak az a különbség, hogy az egyik tapasztaltabb. A terhességeim előtt a megyei kórházban dolgoztam, először az orvosi könyvtárban, később mint egészségnevelő. A Szociális Szolgáltató Központ igazgatója, Jékli Sándor ajánlotta fel ezt a munkát. Örömmel vállaltam, hiszen nem jelent egész napos elfoglaltságot, nem kell megszakítanom a gyest. Közvéleménykutatást végeztünk, megkérdeztünk orvosokat, pszichológusokat, védőnőket, sőt még a nagymamákat is. Mindannyian jó ötletnek, hiánypótlónak tartották a telefonszolgálatot, ahol van idő arra, hogy megbeszéljük még a család egyéb gondjait is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szolgálatot teljesítő valaki több szak- embert egyesít magában. Fontos, hogy tudja, hol a határ, meddig mehet el a tanácsadásban, mikor kell szakemberhez irányítani a problémákkal küszködőt. Igyekeztem minden olyan tanfolyamot, iskolát elvégezni, ahol erre megtanítanak. — Naplójában szépen szaporodnak a bejegyzések. Az első hívás óta több hét telt el. Eddig milyen problémákkal, kérésekkel fordultak Önhöz? — A legkülönfélébbekkel, és nem is mindig a gyermekápolással kapcsolatban. Van egy anyuka, aki hetente felhív csak azért, hogy meghallgassam. Megdöbbenve tapasztalom, hogy a mai mamák milyen keveset tudnak a gyermeknevelésről. De ezért ne őket hibáztassuk. Korán bölcsődébe, óvodába kerültek, igazából nem volt anya- és nagyma- mamodell előttük. Hihetetlen, de sokan még játszani sem tudnak csemetéjükkel. A múltkor még arra is vállalkoztam, hogy egyikőjüket gyermekdalokra megtanítom. De legalább ilyen meglepetést okozott az a telefonáló, aki azt kérte, hogy mutassam be neki a vajúdáskor, a szüléskor használatos légzéstechnikát. Csaknem egy órát győzködtem azt az apukát — mert a hívók között akadt egy férfi is —, aki elpanaszolta, hogy milyen eufórikus állapotban voltak, amikor a baba megszületett, de ahogy múltak a hetek, minden megváltozott. Felesége elhanyagolja őt, minden percét csak a kicsi táplálása, tisztántartása köti le. E beszélgetés után határoztam el, hogy hamarosan szervezek egy programot a családsegítőben a „kispapáknak”, mert meggyőződésem, hogy a kilenc hónap alatt és után is ők még több gyengédséget, figyelmességet igényelnek. A válási adatok is azt bizonyítják, hogy nem egy kapcsolat a gyes vagy a gyed alatt kerül válságba. A napokban egy nagyon különös kérésnek tettünk eleget, közösen a családsegítővel. Az édesanya temetésre ment, s két órára mi vállaltuk a kicsik felügyeletét. A telefonálók rendelkezésére áll továbbá a Szociális Szolgáltató Központ információs adatbankja is, egészségügyi intézmények, különféle alapítványok, szakemberek nevével és címével. — A posta jóvoltából a 20- 714-es számot ingyen tárcsázhatják a kismamák az ország bármely tájáról. A mai telefonvonal-ínséges időkben hogyan sikerült ezt kiharcolniuk? — Kétszeri próbálkozás után megértette a posta, hogy a kismama-telefonnak is — a segélykérőhöz hasonlóan — ingyenesnek kell lennie. Leírtam nekik, hogy milyen veszély fenyegeti az anyákat, mielőtt megszületik a baba, és persze utána is akad elég bajuk. Az például, hogy izolálódnak, az úgynevezett négyfal- szindróma nem butaság. Ilyenkor jó, ha van kihez szólniuk, akár hosszú percekig is. A kapcsolatteremtéshez be kell dobni a kétforintos érmét, amit a beszélgetés végén visszadob az automata. Ne feledjék tehát el kismamák, kisgyermekes anyák: a 20- 714-es telefonszám hétfőtőlpéntekig, 13 — 17 óráig az Önök rendelkezésére áll. Szüle Rita
