Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-21 / 171. szám
4. Hírlap 1990. október 21., vasárnap A történelem kis népeknek ritkán ad esélyt Vakvágányra terelt forradalom? Egy nemzedékiéi idő távlatából, megannvi magyarázkodás és félremagyarázás után, kezdetben sűrű tiltások közepette, s utólagosan tengernyire duzzadt „értelmező" irodalom után vajon ma tudjuk-é már 1956 októberének igazi jelentőségét? S vajon a ma annyiféle ideológiai alapról hatalmi versengést folytató pártok nem kísérlik-é meg történelmi legitimitásuk biztosítására kisajátítani ’56 októberének értelmét? Vagy azok a töprengő kételyek lennének igazak, mintha megakadt volna napjainkra az a forradalmi lendület, melynek tüzet tápláló fuvallata mégiscsak'56 októberének lélekemelő napjaiból fújt felénk? S „Emelkedő nemzetből" — ahogyan egykoron Németh László írta — vajon nem váltunk-e „süllyedő nemzetté”? „Bosszúállás nélkül akartuk véghezvinni a változást” A régi szép októberről — 34 év után Megannyi kérdés, amely már első megfogalmazásában is szinte sugallja a választ! A napi használatra váltott forradalmi örökség egy kicsit megkopva látszik: a nemzet a politika foglya lett, a gazdaság tengernyire duzzadt gondja milliókat sodort végveszélybe, a hitében megcsalatott nemzet lassan az erkölcsi széthullás állapotába került. Meglazult nemzeti kohéziónk összetartó ereje egy megtépázott hitre épül, egyre türelmetlenül várva, mit hoz a jövő? S azon töprengek, nem illetlenség-e így indítani egy cikket, aminek elsődleges feladata lenne: legfontosabb huszadik századi forradalmunk emléke előtti tisztelgés. A történelem nagy kontúrjai persze világosak, s történések mélyebb lényege azonban mégis a nüanszokban rejlik. 1956 októberében egy gazdaságában tönkretett, nemzeti mivoltában megalázott, ilyen-olyan nagyhatalmi kényszerek akaratának alárendelt ország kezdetben békés de- monstrációvalfogott hozzá sorsa jobbításához. Azért, hogy igazi forradalmi medrébe tereljen egy olyan „forradalmat”, ami 1948 tájékán mégiscsak megakadt. Bizalommal hitt ábban, ahogyan ma fogalmaznánk: a diktatórikus, terrorisztikus eszközökkel fenntartott, szovjet nyomásra ki- kényszerített s fegyverekkel fenntartott torz szocializmus hibái lényegesebb rendszerváltás nélkül is korrigálhatóak. De belső és jogos elégedetlenségek kényszerítő ereje ezt a forradalmat felgyorsította. A táboron belül ez a forradalom mutatott példát először arra — egyébként sokak számára és sokáig szinte érthetetlenül —, hogy egy diktatórikus rendszer belülről is meg- dönthető majdhogynem önerővel, de sikeres fennmaradásához erőtartalékai már nem elegendőek. Noha ingadozva és ellentmondásosan, jól tudták ezt a forradalom korabeli vezetői. A bizonytalan taktikázásokkal olykor jogosan vádolt Nagy Imre világosan látta: a forradalom eredményei és a békés konszolidáció önerőből és a szovjet doktrínával kikényszerített katonai paktumban, a Varsói Szerződésen belül nem védhetők meg. Kényszerű, de szükségszerű lépés volt ez, amely újólag kiszolgáltatta az országot — ekkor! — a nagyhatalmi érdekek játékának. Ma már világosan látjuk, az akkori Magyarország vezetői közül, ha nem is mindenki, de sokan érezték: a demokratikus átalakítás, a polgári értékrendek visszaállításának vagy részbeni visszakozásának megteremtése nélkül nincs modern Magyarország. ígySó októberének forradalma másként aligha értelmezhető, mint ezen értékrend visszaállítása kísérleteként. A magyar eszmei gondolkodást mindig is foglalkoztatta egyfajta politikai szindróma, mely politikai törekvéseiben a nyugateurópai felzárkózás programját képviselte, de mindannyiszor csatlakoznia kellett abban — ez az Európa megcsalja, cserbenhagyja. Ha varí56-nak külpolitikai tanulsága napjainkra, ez mindenképpen az egyik. Ne feledjük ugyan azt sem: a forradalmi kísérlet glorifikálásához a Nyugat is hozzájárult, de napjainkra más dimenzióba és erőtérbe került a kelet-európai térség. Egy egész régiónak kell szembenéznie a polgári elvek és értékrend kihívásaival, olyan térségében, melynek kis országai nem kis mértékben a nemzetiségi kérdések megoldatlansága folytán egymásra is acsarkoanak. 1989 viharos ősze más dimenziót adott az akkori eseményeknek is. Ami 1956 őszén Magyar- országon történt, az a szocialista táboron belül szinte egyedülálló volt. Togliatti, az olasz párt vezetői ea magyar tanulságokat frissiben elemző írásában felvetette, nem torzult-e el a szocializmus eszméje és gyakorlata annyira a Szovjetunióban, hogy az alapvető korrekciók elodáznatatlanok? A magyar forradalmat katonai eszközökkel leverő Hruscsov e téren elkövetett hibái is megbo- csáthatatlanok! Kelet-Közép-Európa múlt év ősze óta egy hatalmi vákuumba került, s önerejéből kell megmutatnia, képes-e az újrakezdésre. Mert minden nagyhatalmi „bátorításnak”, mint ahogyan a magyar történelem példázza, csak nehezen megfizethető ára lesz. Ezért lehet példaértékű a magyar ’56 ésjelen idejű tanulsága, a körülmények és történelmi örökség foglya marad mindaddig, amíg morális és lelki megtisztuláson nem esik keresztül a nemzet. S ami utána következett, egy hamis konszenzusra épülő, részben Hruscsov nevével fémjelzett, de sokszor sztálinista eszközökkel végrehajtott hatalmi restauráció. Történelmünk egyik legvéresebb megtorlása ejtett máig alig gyógyuló sebet a nemzeten. Merevve téve egy olyan hamis konszenzuson kierőszakolt nemzeti egységet, mely átmeneti]ó\é- tet ígért a hallgatásért cserébe. Ennek látványos széttörése volt a nemzet legfájdalmasabb felismerése a közelmúltban; akarata ellen vállalni kellett egy uralmi formát, s átmeneti jólétében megtévesztetten maga is úgy hitte, ennek természetesen es törvényszerűen így kell lenni. S ha napjaink forradalmiságá- nak, olykor túlfűtött nemzeti érzületének általános igazságérzete kimondhatja: a nemzet ráébredt erre a megcsalatásra. De újabb veszélyek leselkedhetnek rá. Erkölcs és politikai érzék, szellemi összetartás tekintetében kinemesedett-e annyira, hogy elviselje az újabb megpróbáltatásokat? Mintha ma a nemzet a túl sok vezérrel megáldott forradalmában egy kicsit csalódna. Az új forradalom nem túl magas szellemi szinttel és történelmi bölcsességgel megáldott zászlóvivői vajon kepesek-e olyan útra rávezetni a nemzetet, melyet ennyi hányattatás után már igazan megérdemelne? S a sorok „újrarendezése” mögött nem készül-e egy olyan veszedelem, melyet semmilyen erő nem tud kordába szorítani? A történelem kis népeknek ritkán ad esélyt, a nagyobb nemzetek ezt természetesnek veszik. Ne hagyjuk, hogy mindig a „történelemnek legyen igaza”. Ha egyszer nekünk is lehet, a mostani pillanatot nem nagyon kellene elszalasztani. Utólag a történelemtől sem lehet számon kérni, amit annak tartanak, az sokszor inkább magyarázkodás! Szőke Domonkos Budapesten éltem végig a forradalmat a Széna téri felkelők csoportjában, majd 6 évet töltöttem a főváros és a vidék különböző börtöneiben. Szép forradalom volt. Nem tervezték és nem szervezték, spontán módon robbant ki és visz- szafoghatatlanul. A magyar nép keserves éveken át Rákosi önkényuralma alatt sínylődött, a kuláklisták, begyűjtések, munkaversenyek, vastapsos éljenzések, az internálások, a rettegett ÁVH, a besúgók korában robbantotta ki a forradalmat, éppúgy, mint 1848-ban is, és szinte mindig, mindenhol a világon. Megfogalmazták most is a 12 pontjukat, melyet szerettek volna nyilvánosságra hozni. Ezért bontakozott ki a rádiónál a harc. A két ellentétes tábor ellenkezőképpen emlékszik vissza, hogy ki lőtt először. Az én harcostársaim szerint az ávósok adták le az első lövést a lelkes és fegyvertelen tömegre; ez így volt a Parlamentnél, a Köztársaság téren, Mosonmagyaróváron és sok más helyen. Az első halálos lövést még nagyon sok követte, később természetesen a mi oldalunkról is. Mégis szép forradalom volt. Bosszúállás nélkül akartuk véghezvinni a változást. A másik oldalon sem volt egyöntetű harcos ellenállás, a rendőrség és honvédség nagy része önként átadta fegyverét, és hozzánk csatlakozott. Az ÁVH maradt az egyedüli ellenségünk, az itt állomásozó szovjet csapatok nem vettek részt teljes erővel a harcban. A lakosság egyértelműen a mi oldalunkon — a változások, a megújhodás oldalán — állt; azok a kevesek, akik másképp gondolták, most hallgattak. A lakosság segített az ávósok felkutatásában, illetve az ellenük való védekezésben. Amerre mentünk, a járókelők lépten-nyomon figyelmeztettek, hogy melyik háztetőről leselkedtek ránk az ott megbúvó, orvul lövöldöző államvédelmisek. A letartóztatott ávósokat fogdába vittük, törvényes igazságszolgáltatást akartunk. Viszont ha a járókelőkre vagy az összegyűlt tömegre lövöldöző egyenruhásokat sikerült elkapniuk az embereknek, akkor senki és semmi nem állíthatta meg a nép haragját. A népítélet szörnyűbb volt, mint istenítélet. Nemcsak a magyarok, hanem az egész világ lelkesedéssel üdvözölte harcunkat. Soha nem tudhatjuk már meg, hány hét, hány nap kellett volna még a forradalom teljes győzelméhez. Nem érhettük meg, mert Kádárék (Kadar vagy Marosán, mindketten ezzel dicsekednek később) behívták a szovjet csapatokat. Nekünk alig volt fegyverünk. A puska, a kézigránát meg a benzinespalack nem igazán hatékony fegyver a géppuskák, ágyúk, harckocsik ellen. Nyugatról nem várhattunk fegyveres segítséget. Ausztria őrizte semlegességét, nem engedett fegyvereket keresztülszállítani az országán. A kelet felől betört tankok dübörgésétől szinte morajlott egész Budapest. Az emberek sírtak. Elkeseredett küzdelmük nem tarthatott sokáig. Magyarország rövid szabadságát a novemberi sárba tiporták az orosz tankok. A forradalom 12 napig, a megtorlás sok évig tartott. Több száz forradalmárt kivégeztek a börtönökben, még 1960-ban is. Sok ezren raboskodtunk hosszú évekig. Elmondhatatlanul sok kínzásban, nélkülözésben és megaláztatásban volt részük. A hátrányos megkülönböztetés a kiszabadulás után is évekig elkísért valamennyiünket, családtagjainkkal és rokonságunkkal egyetemben. Nem helyezkedhettünk el eredeti foglalkozásunkban, nem tanulhattunk tovább, nem tölthettünk be vezető állást, nem utazhattunk külföldre. A bátyám és a sógorom például egy ideig vidéki munkavállalásra kényszerült, mert helyben nem kaphatott munkát. Feleségem — akivel pedig jóval a ki- szabadulásom után ismerkedtem meg — Budapesten nem kapott végzettségének megfelelő állást. A húgom fiait — nem is olyan régen — a honvédségnél munka- szolgálatra osztották be, fegyveres alakulatba nem kerülhettek. Két évvel ezelőtt még nem engedélyezték a megemlékezést október 23-án. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki elhelyezzen egy szál virágot a Bem- szobornál. Ha több személy ösz- szejött ott, gumibotozás és letartóztatás várt rájuk. 33 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy a hazugságokat félretéve végre őszintén beszélhessünk az egykori október tartalmáról. A múlt évben változtunk vissza gyűlölt ellenforradalmárokból priusz nélküli állampolgárokká. Igazi rehabilitálásunk még mindig várat magára. Mint egykori szemtanú és résztvevő szerettem volna érzékeltetni a mi „nagy októberi forradalmunk” hangulatát, hogy a mai fiatalok elképzelhessék, milyen is volt. Az egykori bátor és harcos fiatalok ma már nyugdíjasok, megrokkant, megfáradt öregemberek, vagy legalábbis megállapodott, korosodó apák és nagyapák. Mi már nem vagyunk képesek új forradalmat csinálni, sem pedig befejezni azt a félbetört régit. Szükség lenne pedig egy békés de igazi, gyökeres változásra. Hiszen még mára sem tisztult meg az ország a „kommunizmus kísértetétől”, nem szabadult meg Rákosi és Kádár szellemétől. Gazdasági adósságuk a mi keserves örökségünk, és a mi „adósságunk” az ő örökségük felszámolása. Utódaik itt járnak, beszélnek, cselekszenek közöttük. Nekünk, ’56-os szabadságharcosoknak vannak-e utódaink, követőink a mostani fiatalok között? Eszméinket — melyek, úgy érzem, ma sem elavultak — megvalósít- ják-evalaha? LimbekOttó Eger Meggyötört szavak Nem irigylésre méltó szakma a mienk. Az újságíró ütközőpont a hatalom és a nyilvánosság között. Néha föl is morzsolódik. Különösen akkor, ha a történelem, ugyanúgy, mint néha ezzel a kis néppel, elhiteti vele is, hogy azt adhatja, ami ő maga. Fájdalmas dolog lapozgatni a megsárgult újságokat, böngészni a fakó sorokat. A forradalom előtti időszakban keveredik a sematizmus, a hazugság a torz jelenségek kipellengérezésével, az őszinteségre való törekvéssel. Aztán jött a szélvihar, amikor nap mint nap megváltozott az újság. Olyan is előfordult, hogy a megyei napilap 1956. október 27-én kétszer jelent meg, előbb mint az MDP Heves Megyei Bizottsága és a megyei tanács kiadványa, majd mint Heves megye dolgozó népének lapja. A keserű felismerést, amely szerint: „hazudtunk mindig...”, követte a forradalmas hevület, s a béke iránti igény, amely minden konszolidációra utaló jelet észrevesz. Mintha mágikus tulajdonságokkal ruházták volna fel a szavakat, úgy írták le az egykori kollégák az élet egyszerű dolgait. S tudatták a Népújság hasábjain, hogy követelik a szovjet csapatok azonnali kivonását Magyarországról. Aztán november 4-e után különös tudathasadás érződik a hasábokon. A lap fejléce mellett egészen december elejéig ott maradt a Kos- suth-címer, melynek viseléséért nemsokára már börtön is járt. És maradtak a jelmondatok: „Éljen a hős magyar ifjúság!”, vagy „Előre a független, demokratikus, szocialista Magyarországért!” Közben pedig már meggyötört, vérző szavakkal próbálták megmagyarázni a_ megmagyarázhatatlant, hogy mit keresnek a szovjet tankok „Dobó városában”. Először forradalmi folyamatként ábrázolták az eseményeket, majd fokozatosan vált „ellenforradalommá”, ami történt. Először csak a végkifejlete, majd az Új útónban, a „megtisztított” megyei napilapban már arról szólnak, hogy „tudatosan szervezték és készítették elő a munkáshatalom megdöntését.” A szavak utóvédharca? Lehet, hogy jót akartak, de közben a hatalom csikorgó, fémes gépezete egyre jobban megindult, hogy eltapossa mindazt, ami emberi. S csupán csomagolás volt az, amit az újságírók megpróbáltak — ha egyáltalán próbáltak — finomítani az egyre kérlelhetetlenebb, kegyetlenebb valóságon. S a maga képszerűségében tökéletes ez a hasonlat: az újság gyakorta így is végzi, csomagolópapírként. S ha az elgyötört szavak kiizzadói, az újságírók egyszerű szolgák, akkor már eleve így születik ez a nyomtatott papír. Összeállításunkban a korabeli megyei napilapból szeretnék adni egy kis ízelítőt. Gábor László 1956. október 24.: Széljegyzet A minapi értelmiségi ankéton Egerben az egyik aggódó óvatossággal feltett kérdésre világos szóval válaszolt az előadó: „Rákosi Mátyás nem térhet vissza hazánk politikai életébe.” Ebben a pillanatban a terem egyik sarkában önkéntelenül összeütődött két tenyér, aztán félpercnyi csend, és fél perc múlva tapsolt az egész terem. Az első taps: 1953 júniusa. Ez jutott eszébe a két tenyér tulajdonosának, s ez a második tap- solónak is. A csend? Mindaz, ami utána jött. A visszakozz..., a ne szólj hozzám... S az egész terem kitörő tapsa? Ez 1956 júliusa. ím, így lehet a tenyerek nyelvéből érteni. ’56. október 27.: Megszűnt az ÁVH A rendfenntartást Egerben a munkástanács karhatalmi szervei látják el. A Központi Vezetőség nyilatkozata A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak, testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek, és százakra a halotOktóber 30.: tak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. ... Csak rajtunk múlik, hogy a szörnyű megpróbáltatás után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelőmunka, a szabadság, a jog és az igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, a demokratikus és szocialista Magyarország! Tömegesen jelentkeznek véradök a Vöröskeresztnél Egy hét óta az egri Vöröskeresztnél tömegesen jelentkeznek áldozatkész véradók, hogy Budapest sebesültjeinek segítségére lehessenek. A véradók száma a mai napon már négyszázra nőtt. A Vöröskereszt felkéri mindazokat, akik vért akarnak adni, jelentkezzenek a Vöröskeresztnél, hogy számon tarthassák, mint véradókat. Munkában Eger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa Ma délelőtt ülést tartott Eger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa, amely megalakulása óta állandóan dolgozik, és küzd a város népének szolgálatában, és tevékenyen segíti elő a jobb és boldogabb életünk kibontakozását. ... Az itt elhangzottak nyomán Követeljük a szovjet csapatok azonnali kivonását Magrarországról! * Egerben Is további rendre, nyugalomra és törvényességre vau szükség a békés élet kibontakozásához Vasárnap nngygyűléw Egerben Az egyiptomi helyzet atewniiw^!^! Szovjetunió párizsi nagykOv« Közleményei^' Hatuburi Óné linzi atilla Kazal Maiiaririzéna a Hitnél újjászervezik a nemzetőrséget, és az biztosítja azt, hogy ne szeny- nyezzék be a forradalom tisztaságát. ... Az elmondottakon kívül még számtalan, kézenfekvő és sürgős megoldást kívánó dologban foglalt állást és hozott határozatot Eger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa. Eddigi működésével máris bebizonyította, hogy valóban érdemes a nép bizalmára. November 2.: Közlemények A forradalmi törvényesség lenséget szenvedtek el, azok orvosmegtartása érdekében felhívom lása végett forduljanak az Állam- mindazokat, akik az elmúlt évti- ügyészséghez. Az önbíráskodás zed alatt bármilyen törvényte- újabb törvénysértéseket okozna.
