Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-08 / 134. szám
4. Hírlap 1990. szeptember 8., szombat Az olaszok szeretnék felöltöztetni a magyar nőket Egerben készülnek az itáliai modellek Gianni Milanesi szerint a magyar nők ruhatárából a fantázia hiányzik Különleges stáb érkezett nemrégiben Egerbe a Kézmű és Konfekcióipari Kisszövetkezethez. Az olasz divatbirodalom egyik jeles képviselője Franco Gori ugyanis úgy határozott, hogy az ismert márkanévvel fémjelzett termékeit a hazai közönséggel is megismerteti. A szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a cég magyarországi képviseletén dolgozó Wilhelm Krisztina zyz. egri kisszövetkezetnél járva remek partnerre bukkant az elnöknő, Novák Emilné személyében, aki felajánlotta segítségét egy ízléses kollekció elkészítéséhez. Az elképzelést tettek követték, hiszen rövid időn belül megérkezett az öttagú olasz tervező stáb, akik azonnal munkához láttak. A papírra álmodott ruhaterveket a szövetkezet két szabásza és hat varrónője készíti el. A tervezőt Gianni Milanesit arról kérdeztük, milyennek találja a magyar nőket, s hogy véleménye szerint miként lehet őket divatosabbá, csinosabbá varázsolni. — Többször jártam Magyar- országon, s elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy mi az, ami hiányzik az itteni lányok, asszonyok ruhatárából. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az ember megpróbálja végigkövetni egy átlagos magyar nő egy napját. Eljártunk a kollégáimmal dis- cókba is, hogy megnézzük, mit viselnek a tinik. Az utcán és a szórakozóhelyeken járva azt tapasztaltam, hogy a hölgyek igyekeznek követni az európai divatot, s hogy a fiatalabbaknak van fantáziájuk. Sok jól öltözött emberrel találkoztam, de ez még mindig nem elég. Ügy gondolom, hogy a rafinált, izgalmas, fantáziadús modellekből van a legnagyobb hiány. Igény minden bizonnyal lenne erre, hiszen a magyar lányok saját tervezésű és kivitelezésű ruhatára is erről árulkodik. — A most készülő viseletekkel milyen korosztályt céloznak meg? — Meglehetősen széles a skála. Terveztünk fiatalosabb vonalakat, de gondoltunk a közép korosztályra is, akiknek elegánsabb fazonokat, alkalmi viseletét is szeretnénk bemutatni. Bátran állíthatom, hogy a magyar nőket nem lesz nehéz felöltöztetni, mert csinosak. Alaposabban megvizsgáltuk a felépítésüket, méreteiket, s ez alapján azt hiszem, hogy remekül állnak majd rajtuk az igazán nőies, karcsúsított modellek is. — Milyen jellemzői vannak még a kollekciónak, amely az eredeti tervek szerint 80-90 modellből és kizárólag külföldi alapanyagból készül? — Fontosnak tartottuk, hogy minél több kombinálható darab kerüljön leendő vevőink ruhatárába, hogy például egy nyaraláshoz ne kelljen több bőröndnyi holmit bepakolni. Az anyagok és a különböző elemek variálásával változatosan, s ízlésesen lehet öltözködni minden napszakban. Talán érdemes megemlíteni, hogy újra divatosak lesznek a régi amerikai szabásvonalak, a trapéz-fazon. — Gondolom nem utolsó szempont az önök munkájában, hogy a kivitelező mennyire rugalmas, Az olasz stáb munka közben tud-e alkalmazkodni a stáb elképzeléseihez? — Az egri szövetkezet az eddigiek során nagyon jó partnernek bizonyult, így elképzelhető hosszabb távú együttműködés is. — Mikor és hol láthatók, s kaphatók ezek a termékek? — Szeptember 24-én, Budapesten a Vigadóban rendezendő divatbemutatón láthatják majd először a kollekciót a gyártók és a kereskedők. Természetesen a manökenek már most is velünk dolgoznak. Ha minden igaz, jövő tavasz- szal már Eger néhány exkluzívabb üzletében is megvásárolhatják majd a Franco Gori márkajelzéssel ellátott termékeket. Barta Katalin Néhány kész modell (Fotó: Szántó György Egy barokk oltár Egerben Az idegenforgalom számára unos-untalan ismételjük, hogy Eger barokk város, megmutatjuk templomainkat, legelsőként a Minoritákét, mert annak homlokzata valóban magasszintű művészi remeklés, a harmóniának hibátlan méltósága. De ahhoz már nem érzünk késztetést, hogy a barokk lélekhez közelebb tereljük a látogatókat. Mi pedig egriek, akik a mindennapi dolgok rendjében magától értetődőnek, megszokottnak tudjuk, ismerjük értékeinket, a kialakult mozgási formáink szerint kerüljük el vagy ki, ami úgy is itt van. Most a ciszterciek barokk szentélyébe, ott is inkább a főoltárhoz kalauzolnánk el az érdeklődőt. Ezt az épületet a XVIII. században, a késő-barokk ízlés szerint a jezsuiták építtették. A barokkon belül is az ún. jezsuita stílus követhető itt nyomon. Az a felfokozott mozgalmasság, amely az alkotások halmozásából is keletkezik, csak egyik, bár nem lényegtelen összetevője a hatásnak; a képekben, a szobrokban, a tér tagoltságában, a falak, az ablakkeretek díszítésében, az oszlopfők cifrázataiban, az anyagok minőségének leplezésében és túllicitálásában kibontakozik egy világ, amit a mai ember, főleg, ha hitbélileg, érzelmileg nem érintett, könnyen ítélhet túlburjánzásnak, a formák öncélú lobogtatásának. Pedig nem az! Gondoljuk csak meg, mit és hogyan fogalmazott a két nagy barokk mester, Bach és Händel a zenében. Mekkora műveket, milyen szellemi építkezési sebességgel hoztak létre. Ugyanez történt az építészetben és a képzőművészetben a XVIII. században. A barokk ember a reneszánszból mindent örökölt, az életsze- retetet, az isteni és emberi hatalom méltóságát. Átélte azokat a szellemi-vallási izgalmakat, amiket az európai középkor hagyott rá, de azt is, amit a görög-latin filozófusok, szobrászok, írók utódaiul továbbfejlesztettek. A kagylóvonal, a hirtelen lendülettel kezdődő hajlékony forma egy kunkorral véget ér, de megsokszorozva, felfuttatva, ismételve- variálva az oszlopfő köré csavar- va-ringatva, a szimbólumok kereteként is nyugtalanítóan eleven rendet alakíthatnak ki. Három felvételt készítettünk a főoltárról. A totálkép érzékelteti az épület méreteit. A csaknem embemagyságú szobrok az oltár melletti talapzatokon az ősidőket, a bibliai atyákat is idézik, akik áldozatot mutatnak be. Az oltárnak az asztal fölötti része a kagyló- és csigavonalaknak halmozott kombinációja, maga is egy külön kis templom, ahol az építmény belsejébe úgy helyezik el a Fekete Madonnát, természetesen külön keretben, hogy ez a viszonylag kisméretű alkotás már a templomba lépéskor felhívja magára a figyelmet. A kép fölé, ugyancsak kagyló díszítéssel hosszabbítva a hittitok, Jézus betűjelzés, majd az oltárépítmény tetején a kereszt magasodik fel. Csak annyira, hogy ezt a külön egységet az egész templomhoz képest a legfontosabbnak tartunk, mert magábafoglal- ja a Tabernákulumot. Az oltár mögött, már a szentély falára bízva az alkotás hordozását egy újabb oltár látható, amely előtt Borgia Szent Ferenc térdel teljes főpapi ornátusban, és imádja az Oltáriszentséget. Ez az ábrázolás életképszerű, minden jelzete a kort mutatja be. A Borgia Szent Ferencen látható liturgikus ruha, az a hullámzás, ahogyan a drapéria itt megjelenik, annak díszítései a pompát kedvelő barokk idők tartozékai. Az életkép fölött még egy fokozat, egy újabb „tartomány” látható: Mózes a két kőtáblával, a kígyóval és az Isten embere az Ószövetségből, amint az Úr parancsára kész feláldozni fiát; közöttük, középen a szolgáló angyal tekintetéből hangsúlyozottan a kereszten függő Krisztus, mint aki mindenek felett uralkodik. Oszlopfő torlódik itt oszlopfőre, díszítés díszítésre, mert a kor láttatni-látni is akarta mindazt a fontosat, amit neki tanítottak, amiben hitt. Külön tanulmány tárgya, hogyan, milyen gesztusokkal, testtartással, milyen ruhában láthatók az életképek szereplői. Nem tűnhetik a látvány értékét rontó- nak, sem a vallási érzékenység megbántásának, ha leírjuk: a barokk ember nemcsak a színházban játszott szerepet, mint színész, vagy közönség, hanem az egész életét átszőtte valami jó értelemben vett teatralitás — számunkra legalább is így fogható fel — olyan túlhangsúlyozottság, amely szándékai, szellemisége, hite gyökeréig enged lepillantani. Tobzódott a formákban, mindent el akart mondani magáról. A misztikus spanyolok a megmondhatói, miket éltek át a barokk két századában, hogyan gondolkodtak, miközben a spanyol világbirodalmat, ezzel együtt a hatalmat és a gazdagságot, az etikai rendet, reformációt, ellenreformációt Európában harcias szenvedéllyel alakították, megszerezték, harcolták, kisajátították. Mert győzni akartak. S míg az Ibér-félszigetről a világuralom felcsúszott a sziget- országba, stílus a rokokóba, az (Fotó: Gál Gábor) építkezésnél a copfba, a teremtő akarat Portugáliától Olaszországon át, a német nyelvű vidékeken keresztül, egészen a Monarchia vidékéig teleszórta a barokk épületekkel a városokat. Emlékül is annak, hogy mindig is a szellem alkot, a teremtő egyéniség, a lélek határozza meg a tartalmat. A forma, az anyag engedelmeskedik. Nem árt néha végiggondolni ezeket is — ugyancsak gondoktól terhes óráink belső kínjainak feloldásaképpen. Farkas András
