Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-20 / 144. szám
4. Hírlap 1990. szeptember 20., csütörtök A peienkajogász tanfolyama Szilvásváradon Hatvan, hűséges életreformer-j elölt (Úr Jézus! Ezt nem lehet végigcsinálni. Földfekete szeletnyi kenyér, egy kanálnyi túró, egy paprika, paradicsom. Kész. Eny- nyit kapunk reggelire, a jó csabai kolbász, angolszalonna helyett. Ilyen napi kezdés mellett négy óra intenzív jógaelemekkel fűszerezett tornagyakorlat. Agyrém!) Szilvásváradra szervezte tizenkét napos egészségnevelő életreform-tanfolyamát Császárné Benke Mária. Talán be sem kell őt mutatni az olvasónak. Először Vitray Tamás Teleferéjé- ben láthatta ország-világ. Nagy közönségsikert aratott testvérével, Etkával. A két hölgy — mondjuk csak meg, bár nőkről lévén szó,illetlenség korról beszélni — jócskán túl van már a középkoron...De csak papíron. Mert fizikai, szellemi tevékenységüket, gumihajlékony testüket bármelyik hu- szon-harminc éves embertársunk irigyelheti. Irigyelik is mozgásukért, felfogásukért és különösen egészségükért. Igenám, csakhogy kényelmesebb irigykedni, mint átvenni és főleg betartani azt az életmódot, amire a kényzer vitte rá a két Benke lányt. Mindketten súlyos betegség/ek/ben szenvedtek. Nem volt más megoldás, mint 50 éves fejjel egy merőben más életformát elsajátítatni. És győztek! Amivel szemben az orvostudomány tehetetlen volt, azt meggyógyította a természet ajánlotta gyógymód, a vegetáriánus étkezés, a mindennapi torna, a helyes légzésgyakorlat. Aki látja Marikát és Etkát tornászni, el- ámul. A 60-on túl és a 70-hez közel ezt a teljesítményt produkálni? Mintha cirkuszi attrakció részesei lennénk. Ez csoda! — Dehogy csoda, aranyom — mosolyog Marika. Csak egy nehéz, kitartó munkát igénylő tizenéves test és lélekedzés eredménye. Hittel vallom, elsajátítható, csak akarat kérdése. Tudod, milyen boldogság arról beszámolni, hányán gyógyultak meg azok közül, akik felkerestek és betartották az általunk már kipróbált módszert? Olyanok, akiket betegségük tolókocsiba parancsolt? Tudod, milyen érzés volt őket egyenes derékkal látni, járni, életkedvvel tele? (Mind szép és mind igaz! Példa erre Marika energiája. De! Ma délben például háromféle ételből választhatok: töltött paprika, természetesen egy deka hús nélkül, szójából. Bizisten nem lehetett ezt észrevenni...Aztán nyers saláta és ivóié. Nem a paprika után, helyette! Nehéz megszokni!) Szó, mi szó. A szilvásváradi Lipicai Hotel munkatársai kitesznek magukért. Az étterembe szivacsot terítenek, amin tornázhatunk. Centrifugázzák a zöldségeket, és hozzák az ivólevet, akárha a legfinomabb tyúkhúslevest szolgálnák fel. Nincs gúnyos megjegyzés, mindenben partnerek! — Honnan érkezett ez a hatvan különböző nemű és korú résztvevő? — Szegedről és Ceglédről, Jászberényből és Békésről, Békéscsabáról és Pestről. De jöttek Zentárói, és Kolozsvárról is — tájékoztat Egri Katalin, a Lipicai Hotel munkatársa. Császárné Benke Mária ajtaja éjjel-nappal nyitva. Kiírta, hogy tilos kopogni. — Hogy bírod? — Látod! Remekül. — Mit remélnek ettől a kurzustól a résztvevők és Te? — Hogy ők mit remélnek, tőlük kérdezd. Én hittel vallom, hogy mások lesztek a tizenkét nap után. Ez évben már két helyen; Kecskeméten és Szegeden rendeztünk hasonló tanfolyamot. Olvasd, mit írtak azok, akik ott voltak! Olvasom a bejegyzéseket. Szinte hihetetlen. Súlyosan előrehaladott ízületes betegek a megváltozott élet- és étrend, lég; ző, feszítő, lazító gyakorlatokkal csodálatos javulást tapasztaltak. Gerincbántalmakban szenvedők és emésztési zavarokkal küzdők, újjáéledtek, rendbejöttek. De idézhetném a névvel, címmel ellátott bejegyzéseket még. (Vacsorám egy kefir. Korog a gyomrom, nyűgös és éhes vagyok. Bezárt az ABC, pedig bizisten bűnöznék, még ha magammal tolok is ki) Az idő gyönyörű. A lovaspályán van hely bőven. Becsülettel húzzuk le a napi 4-5 órás testedzést. Azt gondoltam, a napok múltával lazul a fegyelem. Hála Isten tévedtem. Mindenkijön, és csinálja azt, amit kell. Jókedvvel, derűsen. A derűhöz persze hozzájárul Marika közvetlensége, szuggesztív egyénisége. Remekül ért a felnőttek nyelvén is! Azért az „is”, mert valamikor pelenkajogász volt, ahogy magát nevezi. Bölcsődések gondozásához szerzett „jogot”. Rohannak a napok. Nem hittem, de magamon tapasztalom. Az ötödik napon kevésbé vagyok éhes. Nem írnám, ha nem lenne igazra hús, a kolbász sem hiányzik! Mintha azzal foglalkoznék jobban, hogy a légzésemre, gerinccsavargatásomra figyeljek jobban. így van vele más is. És a hatodik napon már abban is, hiszek, hogy a Marika által be- lénkszuggerált életreformerek táborába lépek. — Én már egy éve közéjük tartozom — mondja Lőrincz Peti, aki 18 éves és Pestről érkezett. Petinél gerincferdülést állapított meg az orvos: — Lényegesen jobban érzem magam, amióta nem eszem húst. Iszom a gyógynövényekből készült teát és tornázom sokat... A fiatal, szimpatikus házaspár Imre és Eszter Békésről érkezett. — Imréről már szinte lemondtak az orvosok. Súlyos vastagbél problémái voltak. A kényszer vitt rá, hogy egy más életformát sajátítsunk el — szól Eszter. — Olvastunk erről a tanfolyamról, jöttünk, hogy még többet elsajátítsunk — Hidd el ezelőtt ingerült, ideges, csapkodó, odamondogató voltam — így Imre. — Most legfeljebb elmosolyodom, ha eszembejutnak rossz szokásaim. Nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok...Nem hiányzik a hús, és már a torna is mindennapi életünkké vált... Béla Vali A hagyomány ereje Egerről beszélve két dolog jut a hallgató eszébe. Egyik Dobó hősies helytállása a török veszély- lyel szemben. A vár ma már csak omladék és emlékek törmeléke, amikből kimagaslik a művészi gonddal berendezett és ápolt múzeum. Visszaálmodjuk a hajdani küzdelmes és hősies napokat, amikor Dobó szedett-vedett hadnépével feltartóztatta az oszmán hadsereget, és ezzel legendák hőse lett, és hazafias ideál. Köszönheti ezt többek között Gárdonyinak, aki a hősi múltba merülve gyógyírt talált törött lelkének. Eger másik hagyománya a fájdalmas búcsú, amelyet a múlt vasárnap tartottak. Ilyenkor hosszú évszázadok óta idese- reglik a nép. Már szombaton délután és este éneklő, imádkozó hívekkel telt mega templom és környéke. Az a sugárzás, amely a fájdalmas templomot körülragyogja, ma is vonzó és szívetme- lengető. Az „ egri búcsú ” él! Eljönnek ide külföldről is autóbuszokkal, és eljön a hazai falvak népe. Hajdan fekete kendős asz- szonyok töltötték meg a templomot szombat déltől vasárnap reggeligSzent volt ez a hely már a középkorban is, amikor klarissza apácák kolostora állott itt. 1552- ben Arszlán bég a templom előtti térről lövette a vár falait, amelyek nem akarták magukat megadni. Az ostrom és a hadinép nagy károkat okozott mind a templomban, mind a kolostorban, amely az ostrom után elnéptelenedett. A vár eleste után a parancsnok szolgálója kimentette, és Lengyelorszába vitte az itt tisztelt kegyképet, ahol 1620- ban a sárosi plébános még látta a krakkói kármelitáknál. A történelem tragédiája nem hagyta helyreállni a klarissza kolostort. A Mária-kultusz azonban folytatódott a török uralom alatt Eger- szalókon. Az ország felszabadítása után a Bécsben rendkívül népszerű szervita rend, hivatalos nevén a Boldogságos Szűz Mária szolgái kérték, hogy a régi rendház helyén letelepedhessenek. Ók honosították meg a Fájdalmas Anya tiszteletét, amely ma is él és hatékony. Nemzedékünk még emlékszik arra, hogy a fájdalmas búcsú napján az egri lányok és asszonyok feketébe öltöztek. Fekete ruhás férfiak és asszonyok jöttek messze vidékről, hogy emlékezzenek Mária fájdalmaira. A népi kegyelet hetet sorol fel. De menynyivel több volt ennek a hősnőnek lelkében! A nagy lelkek örömből és fájdalomból vannak összegyúrva. Mária boldogságos és fájdalmas volt egyszerre. Akik ide zarándokoltak, szenvedéseiket, fájdalmukat hozták el. Ide zarándokoltak a két világháború fájdalmas anyái, akik férjet, fiút veszítettek. Utat találtak ide a család néma hősnői, akik szó nélkül viselték életük keresztjét, a megromlott családi életet. Ide zarándokoltak a megalázottak és megszomorí- tottak, idejöttek a betegek, akik testi-lelki bajaikra gyógyulást kerestek. Ide jöttek mind, akik elfáradtak az élet keresztjeinek hordozásában. A templom egész éjjel fényesen ki van világítva, és nemcsak fénnyel van tele, hanem a hívek áhítata tölti be. A fogatlan szájak itt suttogják el Máriának fájdalmaikat, amelyeket senkinek sem mondhatnak el. Úgyis hiába panaszkodnának! Itt kisimulnak a ráncok, fény gyullad a kialudt szemekben. Beh gyönyörűek voltak azok a rozs álló arcok — valamikor. Beh fényesen csillogtak azok a szemek — valamikor. Mivé lettek a hajdani pünkösdi királynék! Mivé tette őket a véget nem érő embertelen robot? A kegyes és kegyetlen föld? A szerető és irgalmatlan emberek? A kedves és értetlen család? A néma szájak mögött síró lélek itt panaszkodik annak, aki nem panaszkodott, hanem a hívő lélek erejével ölelte keblére halott Fiát? A voronyezsi kétszázezres temető halottai nem pihenhettek meg anyjuk ölében. Mi mindent kellett elmondani a fájdalomnak ünnepén! A fekete kendős asszonyok a vasárnapi nagymise után hazaindulnak gyalog. Átvirrasztott éjszaka után nem érzik a gyaloglás terhét, nem zavarja őket az út pora. Valami új erő viszi őket haza életük régi, megszokott kereszt- útjára. Kaptak valamit, ami egy évig megint erőt fog adni. Anya vigasztalta meg őket, aki maga is megpróbálta a fájdalmak keresztútját, de végül is győzött. Ragyogó izzók keretezik a templom kegyszobrát. Az ünnep elmúltával a fények kialszanak, és a templomot betölti az áhitatos félhomály. Az a fény azonban, amely a lelkekben kigyulladt, megmarad, véd és oltalmaz, felemel, megerősít és megvigasztal. Két véres küzdelemnek emléke áll Egerben egymás mellett: a vár és a fájdalmas templom. Egyik sem adta meg magát! Két erő sugárzik ebből a városból: a nemzet élniakarása és a lélek győzelme. Nem csoda, hogy pont a Fájdalmas Anya tisztelete vonzza Egerbe az embereket. Sokat szenvedett ez a nép. Sokat vesztett, sokat sírt. Jó, hogy van „egri búcsú”, amikor titokzatos erők buggyannak fel Eger vérrel, könnyel áztatott, imádsággal, énekkel megszentelt földjéből. A zarándokok messzire elviszik Eger hírét, és azt az emberfeletti erőt, amely meg tud harcolni a szenvedéssel, fel tud emelkedni a megaláztatásból, új életet tud kezdeni. Meg tud maradni! Dr. Miklós Béla MAI MŰSOROK ■■■ N O E w E GRI URÁNIA ...és Isten (Telefon: 11-888) megteremté a Du. 3, 5, este 7, 9 nőt órakor Színes, amerikai Legénybúcsú erotikus film Színes, amerikai HATVANI film vígjáték KOSSUTH EGRI BRÓDY SzappantolvajoDu. fél 6, este fél 8 k órakor Színes, olasz film Porsche FÜZESABONY tolvajok Csőre töltve Színes, amerikai Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI kalandfilm PUSKIN HEVES Du. 4, 6, este 8 Menekülő órakor ember Robotzsaru 2. Színes, amerikai GYÖNGYÖSI film SZABADSÁG Csak 16 éven Du. fél 6, este fél 8 órakor felülieknek! Szellemirtók PÉTERVÁSÁRA HATVANI Az emlékmás — APOLLÓ Total recall Du. fél 4, fél 6, este Színes, amerikai fél 8 órakor film ( rádió ) KOSSUTH 8.05: Hangszemle. 8.20: Szonda. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Citeraszó. 11.25: A Szabó család. Ism. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Újraolvasva. 14.15: Népzene mindenkinek. 15.05: Gyász. Jelenetek Németh László regényéből. 15.52: Tréfás orosz népdalok. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mozdulat és muzsika. 16.45: Labirintus. 17.05: Tudásunk határai. 17.30: Klasszikus operettekből. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Népdalok. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Urh-n: Antwer- pen-FTC UEFA-Kupa. Labdarúgó-mérkőzés. 21.04: A Magyar Dráma Napja. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Korkóstoló. 23.05: A Bécsi Filharmonikus Zenekar felvételeiből. 24.00: Hűek. Időjárás. Lottó. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek. 9.03: Fülszöveg. 9.08: Jézus Krisztus Szupersztár a sitkei kápolnadombon. 9.30: Gyulai Gaál János szerzeményeiből. 10.15: Édes anyanyelvűnk. 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: A mi korunkban. 11.25: Fúvószenekari hangverseny. A 6-os stúdióban. 12.00: Hallgató-nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó — sportmagazin. 14.30: Az illem nyomában. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Kapcsoljuk a stúdiót. 15.20: Tisztelet Jimi Hendrix előtt halálának 20. évfordulóján. 16.00: Játék tízezer forintért. 17.00-19.00: Rá- dióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Kamasz-panasz. 18.20: Zöld jelzés. 19.00: Hűek. Időjárás. 19.03: Ahogy mi zenélünk. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: A Hungária együttes és Szandi felvételeiből. 21.00: Hírek. Időjárás. Lottó. 21.03: Daráló. 21.33: Nóták. 22.00: Kattogó kabaré. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A dzsessz története. 23.50: Virág- énekek. BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Ifj. Révész László orgonahangversenye. 10.12: Palestrina: Stabat mater. 10.20: A Járkon folyó csodái. 10.50: A Berlini Filharmonikusok. 12.00: Hírek. 12.05: A fegyverkovács. Részletek. 13.00: Hallgassuk újra! 13.52: Fúvós kamarazene. 14.26: Új felvételeinkből. 15.15: Torontói Nemzetközi Kórusfesztivál, 1989. Közben: 16.00-16.05: Hírek. Időjárás. 16.47: Kapcsoljuk a stúdiót. 17.47: Brahms magyar táncaiból. 18.00: V materinskom jazyku. 18.20: In limba matemá. 18.40: Na matemjem jeziku. 19.00: Hűek. Időjárás. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Opera- részletek. 20.20: Riportműsor. 20.40: Vivaldi-művek. 21.50: Világhírű vonósnégyesek. 22.45: Er- kel-Kodály énekverseny 23.17: A Kékszakáll herceg csodálatos élete. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10- 2.00: Szimfonikus zene. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15- 4.20: Operettrészletek, dzsessz, slágerek, klasszikus vonósmuzsika, nóták. ( televízió ) TV1 7.53: Műsorismertetés. 7.55: Képújság. 8.00: Menedzser Magazin. 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.05: Neuhauséknál (NDK tévéfilmsorozat). 9.35: A sárkány szíve (Angol dokumentumfilm-soro- zat). 10.25: Haydn: C-dúr mise. 11.10: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottaknak. 11.20: Képújság. 15.25: Képújság. 15.33: Műsorismertetés. 15.35: Pannon Krónika. 15.45: Vijesti. 15.50: Tízen Túliak Társasága. 16.25: A Hónapsoroló jelenti. 16.35: Műsorajánlat. 16.40: Hármas csatorna. Városok, országok. 17.25: A család. Kb. 18.45: Telis-tele video. 18.55: Gyermekvilág. 19.00: „Engedjétek hozzám...!” 19.05: Ésti mese. Vízipók-csodapók. 19.15: Lottósorsolás. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Mi az önkormányzat? 20.15: Szomszédok. 20.50: Hírháttér. 21.35: Képes nóták kívánságműsora. 22.05: Telesport. 22.55: Szám-adás. 23.10: Híradó 3. TV2 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Riportok — Időjárás — Zene. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. Ferdy (NSZK rajzfilmsorozat). 18.49: TV2. Kamerával a világban. 19.00: Századunk felfedezői. Amerikai dokumentum- film. 20.00: Szerszámok mesterei. Angol természetfilm. 20.24: TV2. 20.35: Popkorong. 20.55: A pénz világa. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. Benne: Nézze meg az ember! 21.35: Napzárta. Kb. 22.20: Árulás. Ausztrál tévéfilm (II/1. rész). Kb. 0.05: TV2. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 8.30: Egyveleg. 17.30: Adásban. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Mérges szömörce. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Kari Swenson elrablása. Amerikai film. 0.15: Nemzetközi hűek. 0.30: Egyveleg. 1. MUSIC TV 20.30: Ray Cokes. 22.30: Rivaldafény. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: Az MTV legnagyobb slágerei. I. 00: Maiken Wexo. 1.30: Show- műsor. 3.00: Videozene. 5.45: Éjszakai videók. EUROSPORT 9.30: Eurobic. 10.00: Eurosport- hírek. 11.00: Lovaglás. 12.00: Nemzetközi motorsport. 13.00: Ökölvívás. 14.00: Röplabda. 16.00: Hoki. 17.30: Kerékpársport. 18.30: Motorsport-hírek. 19.00: Eurosport-hűek. 20.00: Újdonságok a világban. 21.00: Vitorlázás. 23.00: Sítúra. 23.30: Labdarúgás. 1.00: Eurosport-hí- rek. RTL PLUS 6.05: Gazdag és szép. 6.30: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfi- eld-sztori. 10.00: Újdonságok a moziban. 10.50: Játssz velünk! II. 00: Frizuraötletek. 11.05: Telebutik. 11.30: Rizikó. 12.00: Forró nyeremény. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Gazdag és szép. 13.25: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: Gazdag ember, szegény ember. 15.48: Nettó — a gazdaság ma. 16.00: Murphy törvénye. Am. sor. 16.40: Rizikó—játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán. 18.45: Hűadó, időjárás. 19.10: A hatmillió dolláros férfi. Amerikai akció-sorozat. 20.00: Howard- a kacsa. 22.00: 10 000 lóerő. Amerikai akciófilm. 23.40: Az aranymajmok völgye. 1.10: A hatmillió dolláros férfi. 1.55: Aeroboc. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Carson és Carson. 9.50: Teletipp. 10.05: Te- leüzlet. 10.30: Viszlát hétfőig. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Te- lebörze. 14.05: Perrine. 14.30: Teletipp. 14.40: Carson és Carson. 15.30: Megbabonázva. Am.sor. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Füstölgő coltok. Amerikai western. 17.10: Szomszédok. Ausztrál sorozat. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Egy Duke ritkán jön egyedül. Ajmerikai akció. 18.45: Hűadó. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: T. J. Hooker. Amerikai krimi. 21.00: Nyáron történt. Angol film. 22.55: Ördögi kör. Am.krimi. 24.00: Koncertmagazin. 0.30: Szatirikus bábjáték. 0.45: Műsorismertetés. Torna a szabadban (Fotó: Lőrinci Péter)