Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-18 / 142. szám
4. Hírlap 1990. szeptember 18., kedd Felfújták a léggömböt... „Viszontagságok” egy óvodában (?) (Folytatás az 1. oldalról) —- Talán éppen azért, mert most sokkal több hatéves gyereket nevelnek itt? — Pontosan. Tudni kell ehhez, hogy a Gárdonyi gimnáziumból hozzánk járnak gyakorlatra a diákok. A nagycsoportban a 35-ös létszám mellett így is nehéz volt a dolga az óvónőnek, akinek még tizenhét-tizennyolc gyakorló „kisóvónénivel” is foglalkoznia kellett. Mindemellett az új jelentkezőkkel kilencvenről százhuszonöt kisgyerekre emelkedett az óvodásaink száma. Az pedig tudvalévő, hogy a nagylétszámú csoportok nem ideálisak, Bóbitás tervek hiszen képtelenség valamennyiükkel egyszerre foglalkozni. — Létrehozták hát a negyedik csoportot... — A gyerekek elhelyezését illetően több variáció is felmerült, végül a következő megoldást választottuk: mivel a középsős és a nagycsoportban sokan voltak, kettéválasztottuk a létszámot. Épp azért, hogy kevesebben legyenek, több idő jusson a velük való foglalkozásra. A mostani középsősökből ily módon tízen a nagycsoportba kerültek, de hadd tegyem hozzá: az óvónő döntötte el, hogy azok a gyerekek kerüljenek át, akik eddig is egymással barátkoztak, ismerték egymást. — Hogyan tudják így megvalósítani a nevelési célkitűzéseket? — A szülőknek egyelőre idegen, holott, a fővárosban, de másutt is alkalmazzák már a differenciált foglalkozást. Mivel a csoportban két óvónő van, így kevesebb kisgyerekre kell felügyelniük, ugyanakkor koruknak megfelelően alkalmazzák a nevelést. Ez az úgynevezett továbbfejlesztési program családiasabb is, egyrészt a kisebb létszám miatt, s nagyobb módszertani lehetőséget ad az óvónőnek is. E program során jobban tudják fejleszteni a megfigyelő, az észlelő képességüket, akarati, kitartási tulajdonságaikat. — Tehát nincs semmiféle visz- szahúzó erőről szó, amitől a szülők tartottak... — Ellenkezőleg. Sokat tanulnak egymástól a gyerekek, a nagyobbak jó hatással vannak a négy-ötévesekre. A csoport két óvónőjének pedig — épp a kisebb létszám miatt több ideje jut arra, hogy megállapítsa a gyerekek fejlettségi szintjét, s hogy milyen „ tempóban” okítsa őket az újabb ismeretekre. Olyan ez, mint a családban: bebizonyított tény, hogy a kisebb gyerek sokat tanul, tapasztal nagyobb testvérétől... Mikes Márta Bábos csoda — szódáspatronnaí — A bábszínház olyat tud, amit az élő színház soha. Ha akarom, a báb eldobja a karját, lecsavarja a fejét. Itt lehet, hogy egy csoda tíz forintba kerül, mert egy szódáspatronnaí meg tudom csinálni. Nyugaton ezért is használják a bábszínházát kísérletezésre: itt próbálják ki, hogy nagyban, mondjuk egy operában milyen technikát, milyen trükköket alkalmazzanak — melegedik bele mondandójába Lénárt András, aki április óta a pécsi Bóbita bábszínház tagozatvezetője. Előtte az egri Harlckinnél volt szinte minden: bábszínész, bábkészítő, szcenikai tervező, de szerepelt az élő színpadon is.- Az első kérdés kézenfekvő: hogy került Pécsre?- A Bóbita már jó ideje gazdátlan volt, vezető nélkül létez- getett, akit a társulat élére akartak állítani, azt sosem fogadta el a társulat. Hogy véget vessenek ennek a labilis helyzetnek, kiírtak egy pályázatot, amit elnyertem. Két dolog szólt mellettem, az egyik, hogy tökéletesen ismeretlen vagyok, a másik pedig, hogy vidéki színházból jöttem.- Mit ígért a társulatnak?- Látványszínházat, melyben a -bábjátszás minél több oldalát, műfaji lehetőségét kipróbálhatjuk, és kitágíthatjuk a látásmódunkat. Remélem, megtalálom azokat az embereket, akikre szükségem van, és akik még nem dolgoztak Pécsen. Új tervezőket, rendezőket hívtam, Pestről, Kolozsvárról. A munka igazgatói részét pedig meg kell tanulnom: bürokrata és menedzser feladatok is vannak benne. Igyekszem nyitott lenni, és erősen támaszkodni a társulat, a műhely akarására, hogy jó értelemben használhassam őket. Szerencsére a tagozatot nem fenyegette az a veszély, hogy megszüntetik, mivel a gyerekeknek nagy szükségük van az élő mesére, főleg most, amikor videón nőnek fel, és a szülőknek nincs idejük foglalkozni velük. A bábszínház alkalmas arra, hogy a közönség új nemzedékét nevelje ki, hogy megismertesse a kicsiket a szín- házbajárás rítusával.- A bábosokat mégis mintha háttérbe szorítanák, másodlagosnak tekintenék a „nagyszínháziakhoz” képest...- Valóban nincs azonos értéke a bábnak, de nincsen azonos kultúrája sem, legalább is nálunk. A cseheknél és a lengyeleknél például nagyobb a hagyománya, Prágában külön főiskolán tanítják a bábjátszást, míg nálunk mindössze egy kihelyezett tago(Fotó: Koncz János) zat működik, az sem indul rendszeresen. Kicsit autodidakta, önképző módon folyik nálunk a dolog, nihcs igazi élő kdpcsolat az egyes társulatok között, és nincs valódi szakmai centrum sem. Mindössze két fesztivál ad arra lehetőséget, hogy találkozzunk, és kicseréljük az ötleteinket. Szeretném, ha Pécsen kinyithatnánk majd a kapukat, hogy bejöjjenek azok, akiket, ha csak amatőrként is, de foglakoz- tat ez a műfaj. Nekünk, „profiknak” is felfrissülést jelentene ez, és segítene gondoskodni az utánpótlás neveléséről is.- A következő évadban milyen darabokkal áll elő a Bóbita?- Bóbitatündér lesz a címe a Weöres Sándor verseiből szerkesztett műsornak. Ebben a bábozás legegyszerűbb formái — mint a betlehemes játékokhoz hasonló titiri — és egészen bonyolult megoldásai is szerepelnek, s a végén bábcirkusszá teljesedik ki az előadás. Csak kezek játsznak a nap és a hold elrablásának történetét feldolgozó darabban. Az is a címe: Itt a kezem, nem disznóláb. Az első részben a gyerekek megtanulják a jelbeszédet, majd a másodikban következhet a mese. A Hókirálynő lesz a következő bemutató, egy igazi nagy, látványos, klasszikus mese. Tervezünk még egy kicsi, jól mozgatható darabot, amit kivihetünk az iskolákba, meg egy szabadtéri előadást is. Remélem, hogy fölfelé fog menni a Bóbita, és általában a bábjátszás szekere, mivel a következő generációknak szüksége van rá, és ráadásul nagyon olcsó. Egy gyerekdarab színpadraállításának dologi kiadásai tízszer annyiba kerülnek, mint egy bábelőadás hasonló költségei. Nagyon sokat tudunk meríteni az élőszínházi megoldásokból, de ha azok bábszínházba kerülnek, akkor sokkal csodálatosabbak. Palágyi Edit Egy hét.. . A KÉPERNYŐ ELŐTT Okító történelem Valaha ígéretes ismeretterjesztő programnak indult a Magyar E vszázadok, amelynek gazdái arra vállalkoztak, hogy viszonylag sokrétűen és tárgyilagosan világítják meg históriánk emlékezetes fordulóit. Erényük az, hogy állták szavukat, s elképzeléseiket majdnem maradéktalanul valóra váltották. Küldetésük akkor keltett hamisítatlan érdeklődést, amikor századunk hazai problémáit taglalták. Különösképp sokan várták az 1945-öt követő esztendők mérlegelését. Érthető, hiszen jó néhányon szemtanúi, cselekvő illetve szenvedő részesei voltunk ennek az időszaknak, azaz szembesülhettünk hajdani véleményünkkel, tetteinkkel, óhajainkkal, vágyainkkal, örömeinkkel, sanyargattatásunkkal, s nem utolsó sorban már visszahozha- tatlan ifjúságunkkal. Nyilvánvaló, hogy e témakörben hatnak a szubjektív élmények, mert egészen másképp reagál a pofonokat adó, s az azokat elviselni kénytelen polgár. Az alkotógárda viszont a tisztánlátást könnyítette meg azzal, hogy mindenekelőtt az igazolt, az aligha megkérdőjelezhető tényeket sorakoztatta fel. Szavakban és képekben egyaránt. Ráadásul — s ez nem akármilyen érdem — felvillantotta az egykor rejtett összefüggéseket is. Ma is megdöbbentő észlelni, hogy mennyire a Kreml urai építették a poklunkhoz vezető lépcsőfokokat. Felvonultak azok az embertelen pandúrok — persze csak a főbűnösök — akik gátlástalanul elárulták, eladták ezt a szerencsétlen sorsú országot, hogy továbbra is a hatalom csúcsain sütkérezzenek. Végképp lelepleződött az MKP nemzet és népellenes, embertelen politikája, saza bárgyú, de kegyetlen machiavellizmus, amely a szadista Rákosi és torz jellemű „vezértársainak" elvetemült karakterét meghatározta. S az államosítások barbár ész- szerűtlenségeire is fény derült. Láthattuk az elvhű, ám zömében hatelemis új gyárigazgatók lelkes eskütételét. Nem osztozhattunk viszont eufóriájukban, mivel hozzánemértésüíc, egetverő korlátoltságuk tönkretette, szétzilálta a hazai gazdaságot. Ok ráadásul arról is gondoskodtak, hogy többnyire hasonló képességű, bár némileg iskolázottabb neveltjeik, fiaik befejezzék ezt a pusztítást, amely végzetesebb volt mint a tatár és törökdúlás együttesen. Nem is beszélve arról az erkölcsi kórról, amellyel társadalmunk légkörét megfertőzték. Olykor még kísértenek ezek az ártó szellemek. Hessentsük el őket, mivel a megkínlódott jövő csak levitézlett eszmeviláguk nélkül teremthető meg. Figyeljük hát a múlt jelzéseit. Okulhatunk belőlük... Pécsi István Cipola oroszul beszél Amit eddig sejtettem, arról bizonyságot szereztem. Nehezen tudtam ugyanis elképzelni, hogy ezt a kis országot, ahol ennyi bátor hazafi található, hogyan tudták ennyi éven keresztül a Szovjetunió érdekszférájában tartam. Hát persze, hogy hipnózissal! A legutóbbi Nulladik típusú találkozások című műsorban előkerült Ignatyenko mellett egy másik orosz parafe- nomén, aki — mint kiderült — magas politikával is foglalkozott. A műsorvezető érdeklődött arról, hogy valóban az ő segítségével sikerült-e Brezsnyevet megállítani a tribünön, mire a szúrósszemű riportalany csak annyit válaszolt: nézze, ez az első külföldi utam, mostanáig nem engedtek ki az országból... Aztán a képsorok mutatták a mutatványokat. Barátunk csak annyit mondott: igyi szudá... ja búgyem gyévocska... s a fiú, aki álmatagon követte az utasításokat, máris szerelmes pillantást vetett a pocakos férfiúra. Együtt mentek diszkóba, táncoltak, majd szerelmespárként hazamentek. A hipnotizőr szerencsére a „kertkapuban” türelemre intette a legényt, különben még néhány csók is elcsattan... Szóval, ez a nagy titok. Soksok ezer honfitársunk menetelt vöröscsillagal a sapkáján, a gyermekek vörösnyakkendőt hordtak, a középületeket sarló-kalapács díszítette, a közönség tapsolt a vezéreknek. Most meg, mintha hipnotikus álomból ébredtek volna, hirtelen minden a Napnál világosabbá vált számukra. A magyarázat kézenfekvő: világnagy szemmel ránkmeredt a Hipnotizőr, erre persze, hogy táncba mentünk Natasával. Könnyelműség persze összekeverni a történelmet a parapszichológiával, de nem én találtam ki, hogy kísértet járja be Európát... A hasonlat kézenfekvő, s újabb adalékul szolgálhat az eddigiekhez. Ha ez az indoklás megtetszik az olvasónak, köny- nyen elelmélkedhet azon, hogy miféle titkos hadtest létezett a tankokon kívül, amelyek Budapestet és Prágát is meglátogatták. Szakállas és gülüszemű emberek lopództak titokban a nehéztüzérség után, hogy a Nagy Eszmét teijesszék. Csöndesen megálltak mondjuk az éjszakai Józsefvárosban, fölemeltek a kezüket, és erőteljesen suttogták: tü hóesés... Eleinte nehézkes volt a dolog, mert rájöttek, hogy nem értik az emberek ezt a nyelvet. Előbb tolmáccsal próbálkoztak, aztán jött a kötelező orosztam- tás... No, de tegyük félre a viccet. Túl egyszerű volna. Ha álomból is ébredünk, az nem hipnotikus, hanem inkább történelmi álom. Még mélyebb, mint amit egy pa- rafenomen elő tud idézni. S ráadásul sajnos azok az álmok, amelyek akkoriban születtek, nem olyan következmény nélküliek, mint egy mutatvány során. A befejezes persze Thomas Mannához hasonló, Mario fel- lázzad, ha előtte készségesen is teljesítette Cipola utasításait... Gábor László ( mozi ) EGRI URÁNIA g elefon: 11-888) u. 3, 5, órakor Lévy és Góliát Este 7 és 9 órakor Robotzsaru 2. EGRI BRÓDY (Telefon: 11-773) Du. fél 6, este 8 órakor Robotzsaru 2. Színes, amerikai bűnügyi kalandfilm GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 órakor Segítség, felnőttem! Színes, amerikai vígjáték Du. 6, este 8 órakor ölve vagy halva Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 6, este fél 8 órakor Tango és Cash Színes, amerikai bűnügyi kalandfilm HATVANI APOLLÓ Du. fél 4, fél 6, este fél 8 órakor Vadászat a vörös októberre Színes, amerikai film ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Közérdekű magazin. Tel.: 138-7951 10.00 urh-n: Országgyűlés 11.10 Népdalok 11.31 Cári tisztek az 1848-as magyar forradalomról - X/2. 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Intermikrofon 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Keszthelyi Helikon, 1990. 14.35 Dzsessz- melódiák 15.05 Rádiójáték- Szín 16.00 Délutáni Krónika 16.15 A mi utcánk 16.35 Színitanoda 17.05 Kényszerképzetek — kényszercselekvések 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.38 A Vujicsics együttes felvételeiből 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Sokszemközt az egészségről 20.35 Sullivan operettnyitányaiból 21.05 Színről színre 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Lajtha László: X.vonósnégyes 23.05 A Rádió lemezalbuma 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás •8.05 Rivaldafényben 9.00 Hírek: Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelőknek 10.50 Új koldusok 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Helykereső 11.20 Apró-cseprő 11.40 Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hírek, időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Betűtenger — a lovakról 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Csúcs- forgalom 17.00 — 19.00 RádióMa benne: 17.00 Hírek. Időjárás 17.30-18.20 Helykereső 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Táncházi muzsika 19.30 Popregiszter 20.00 Összjáték — Korhatár 1-99 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Ragtime — XV/3. 21.20 Nótakedvelőknek 22.20 Az emberélet születéstől halálig 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Izraeli könnyűzene BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.00 Műsor- ismertetés 9.10 Romantikus muzsika 9.50 Monteverdi: Tankréd és Klorinda párviadala 10.13 A magyar nyelv századai 10.28 Izraeli novella 10.48 Varsói Ősz, 1989. 12.00 Hírek. Időjárás 13.00 Idahe- gyi pásztorok 13.54 Hajdú Mihály kórusműveiből 14.18 Drahos Béla (fuvola), Maria Graf (hárfa) hangversenye 15.20 Új lemezeinkből 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Wagner: A Walkür 17.41 Egyetemi fúvószenekarok játszanak 18.00 V materinskom jazyku 18.20 In lim- ba matema 18.40 Na matemjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Je- ruzsálemi Szimfonikus Zenekar hangversenye 20.40 Ózdtól a szabolcsi tanyákig 21.00 Pilar Lorengar operaáriákat énekel 21.35 Erich Kleiber vezényel — X/ 8. 22.45 Operarészletek 23.15 Harangok és vonatok 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-2.00 Kamarazene Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15 — 4.20 Dallamkoktél, népszerű muzsika, dzsessz, nóták 1.03 Őseink kertje, Erdély — Cseres Tibor regénye — XXI/2. ( televízió ) TV 1 8.18 Műsorismertetés 8.20 Tévé- torna nyugdíjasoknak 8.25 Hangok az erdőben (angol dok.film) 9.10 Neuhauséknal — XIII/7.rész: Keresztülhúzott számítások 9.40 Mozgató 9.50 Képújság 9.55 Parlamenti Napló 16.20 Képújság 16.28 Műsorismertetés 16.30 Pannon Krónika 16.40 Nachrichten — Hírek németül 16.45 Ecranul nost- ru — Román nyelvű magazin 17.15 Az animáció mesterei — XIII/ 3. rész: Kanada 2.17.45 Szám-adás 18.00 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 19.00 Műsorajánlat 19.10 Esti mese: Frakk 19.25 Közlemények, műsorajánlat 19.30 Híradó 20.05 Mi az önkormányzat? 20.15 A Guldenburgok öröksége XIV/ 4. rész: A nyílt titok 21.05 Stúdió ’90 22.05 Parlamenti Napló 22.35 Erkel-Kodály énekverseny 23.35 Híradó 3. TV 2 Endrei Judittal és Fodor Jánossal 17.00 Képújság 17.15 TV2 Benne: Riportok — Időjárás — Zene 17.45 Torpedó — Telefonos játék 18.00 Telesport 18.25 Gyerekeknek! 18.47 TV2 19.00 Nagyon hihető történetek (csehszlovák tévéfilm) 20.06 TV2 20.25 Útmutató 20.55 A pénz világa 21.00 Híradó 2. 21.20 TV2 21.30 Gondolkodó 22.15 TV2 Benne: Nulladik típusú találkozások kb.22.50 Napzárta SUPER CHANNEL 7.00 Pirkadat 8.30 Egyveleg 17.30 Adásban — élő videoshow 19.30 Nemzetközi hírek 19.45 Időlánc — tévénosztalgia 20.00 Ultra sport 22.00 Nemzetközi hírek 22.15 Ultra sport 0.15 Nemzetközi hírek 0.30 Egyveleg 1.00 Kék éj — magazin 1.30 Időlánc 1.45 Egyveleg MUSIC TV 19.30 A moziban 20.00 Rivalda- ifény 20.30 Ray Cokes 22.30 Rivaldafény 23.00 Szombat éjjel 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV legnagyobb slágerei 1.00 Maiken Wexo 3.00 Éjszakai videók EUROSPORT 12.00 Szörfmagazin 13.30 Biliárd 14.30 Ökölvívás 15.30 Motorkerékpár VB 16.30 Vízisí 17.30 Nemzetközi motorsport 18.30 Labdarúgás —• spanyol liga 19.00 Eurosport-hírek 20.00 Vitorlázás 21.00 Olimpia 1996 22.00 Birkózás 23.00 Német túrakocsi-bajnokság 24.00 Golf 1.00 Eurosport-hírek RTL PLUS 6.05 Gazdag és szép (ism.) 6.30 Halló, Európa — jó reggelt Németország! 8.35 Telebutik (ism.) 9.10 A Springfield-sztori 10.00 Egy különleges nap(ism.) 11.00 Művészet és küldetés (ism.) 11.05 Telebutik 11.30 Rizikó (ism.) 12.00 Forró nyeremény (ism.) 12.30 Klasszikusok délidőben 13.00 Gazdag és szép (am.sor.) 13.25 Kalifornia klán (am.sor.) 14.10 A Springfield- sztori (am.sor.) 14.55 Gazdag ember, szegény ember (am.sor.) 15.48 Nettó — a gazdaság ma 16.00 Buck Rogers (am.sci-fi sor.) Halálos fenyegetés 16.40 Rizikó! — játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 Kalifornia klán (ism.) 18.45 Híradó. Időjárás 19.10 Knight Rider (am.sor.) Jókívánságok 20.00 Lányok a hadseregben (francia komédia) 21.45 Robbanékony — politikai magazin 22.40 Tündér I. (olasz akciófilm) 24.00 Az erkölcstelen Teas úr (am.szexfilm) 1.05 Knight Rider (ism.) 1.50 Aerobic SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Carson és Carson (ism.) 9.50 Teletipp (ism.) / Horoszkóp 10.05 Teleüzlet 10.30 Josephine es a férfiak (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 13.00 Telebörze 14.05 Casimir és tsa (rajzfilm) 14.30 Teletipp — pénz / Horoszkóp 14.40 Carson és Car- son (sor.) Kellemes karácsony 15.30 Megbabonázva (am.sor.) 15.55 Teleüzlet 16.05 Bonanza (am.western) 17.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Elárulva és eladva 17.35 Teletipp — adó 17.45 Műsor- ismertetés 17.50 Matt Houston (am.krimisor.) Gyilkosság a kollégák között 18.45 Híradó. Időjárás 19.05 Szerencsekerék 20.00 Vidáman tovább — játék 20.30 Justitia kis halai (sor.) 21.00 Fehér pirkadat (am.film) 22.35 Hírek 22.45 Tévétükör — magazin 23.15 Moziújdonságok 23.45 Látogatók az űrből (am.sor.) A konferencia