Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-01 / 128. szám
2 Hírlap 1990. szeptember 1., szombat Hírlap-telefotó Berlinben augusztus 31-én aláírták az október 3-ikán megvalósuló német egyesítés szerződésének dokumentumait. A képen Wolfgang Schäuble nyugatnémet belügyminiszter, Gunter Krause, keletnémet belügyi államtitkár és Lothar de Maiziere keletnémet kormányfő az aláírás után Pakisztán: rendőrségi szakértők vizsgálják a felrobbantott expresszvonat kocsiját augusztus 30-ikán. A bombamerényletnek legalább nyolc halálos áldozata van Románia: Pétre Komán, román miniszter- elnök emlékkeresztet helyez el a 2. bécsi döntés után a Bihor megyei faluba bevonult magyar katonák áldozatainak emlékére augusztus 30-ikán [ MAGÁNVÁLLALKOZÓK, KÖZÜLETEK V FIGYELMÉBE! A SZÜV RUTIN Kft. bérbe adja az Eger, Grónay u. 3. sz. alatti épületében lévő IRODAHELYISÉGEIT ÉS KLIMATIZÁLT GÉPTERMÉT. Az irodahelyiségek 16 m2, a gépterem 119 m2 alapterületű. Érdeklődni a 36/10-522/23 telefonszámon, vagy személyesen a helyszínen, a gazdasági osztályvezetőnél lehet. Füzesabony Város Közös Tanács a Füzesabony, Arany J. u. 8. sz. alatti, 2 szoba, melléképületből álló, állami tulajdonban lévő, volt családi lakóházat bontásra, licitálás útján, meghirdeti 20000 Ft értékben. Az épületbontásra jelentkezni lehet 1990. szeptembe^4-én^du. 2 órakor a helyszínen. A 40. magyar bányásznapot köszöntjük (Folytatás az 1■ oldalról) Ezt követően arról beszélt a miniszter: a kormány tisztában van azzal, hogy a biztonságos energiapolitika a termelés alapja, s azt is tudja, hogy jelenleg a hazánkban felhasznált energia- mennyiség nagy részét a termelés emészti, fel, nem pedig a lakossági fogyasztás. A rossz termelési szerkezet miatt a magyar ipar „energiafaló.” Szólt arról is Bőd Péter Ákos, hogy az elmúlt hónapokban mintegy 10 százalékkal csökkent az ipari termelés, ez azonban várható volt, hiszen közös volt a szándék: csak azok az ágazatok maradjanak meg, amelyek gazdaságosan képesek működni. — Az ország helyzete ma igen különös — folytatta a szónok. — Végre kezünkbe vehettük sorsunk irányítását, megszűnt a politikai függőség, ugyanakkor gazdaságilag nem tudjuk magunkat függetleníteni a világtól. A gazdaság átalakításával nem nő a jövőben az ország energiafelhasználása, ettől függetlenül fel kel készülni a biztonságos energiaellátásra. El kell érnünk, hogy a magyar energiarendszer része legyen az európai rendszereknek áramban, gázban, olajban, ezzel párhuzamosan azonban törekednünk kell a függőség csökkentésére, hiszen a függőség kiszolgáltatottsággal jár. A továbbiakban azt hangsúlyozta a miniszter, hogy az elkövetkező időszakban nyitottá kell válnunk a külföldi érdeklődők előtt, hiszen az energiapiac is piac, ahol helye van a privatizációnak, a tőke bevonásának. Rövid időn belül el kell érnünk, hogy a magyar energiaárak összhangban legyenek a világpiaci árakkal. Mivel hazánk ellátásának fontos területe a szénbányászat hosszú távon is, a kormány úgy döntött, hogy a magyarszén árát a helyettesítő energiahordozók árához igazítja. A szénbányászat egészét épp ezért nem veszélyeztethetik a korábbi hibás döntések, még akkor sem, ha néhány gazdaságtalanul működő bányát fel kell számolni. Megtudtuk azt is, hogy a kormány az ősz folyamán a Parlament elé tárja a szénbányászattal kapcsolatos koncepcióját. A fölöslegesen elköltött milli- árdokat nem lehet számon kérni a bányászoktól, hiszen nem volt szavuk a döntések meghozatalában — jelentette ki ezt követően a miniszter. A kormányzat a jövőben azt várja a bányászattól, hogy váljon önfinanszírozóvá, s bízik abban, hogy a gazdaság hatékony, nyereséges ágazatává válik. Az ország jelenlegi helyzetében viszont juttatás, kedvezmény „nagyon kevéssé fog csordogálni”. ”A bányászok büszke emberek. Követelni tudnak, dolgozni tudnak, kemények tudnak lenni, de alamizsnát nem várnak” — mondta még Bőd Péter Ákos. Szólt ezek után az uránbányászat biztató lehetőségeiről, a recski kiaknázatlan színesfémkészlettel kapcsolatos elképzelésekről, s végezetül felhívta a figyelmet az egyik legnagyobb energiaforrásunkra, a takarékosságra, amely nem kerül pénzbe, s nem szennyezi a környezetet. Az ünnepi beszéd után kitüntetéseket adtak át a legeredményesebben dolgozóknak. B. K. * Tegnap délelőtt Egercsehiben is „ünnepeltek” a bányászok. Nem véletlen az idézőjel használata, hiszen ottjártunkkor szót váltottunk néhány ünnepelttel, akik közül többen keserűen állapították meg, hogy annyira se méltatták őket, hogy közöljék: az ünnepség az előzetes bejelentéssel ellenkezőleg más helyszínen és más időpontban kerül megrendezésre. Józsa Miklós, nyugdíjas így kommentálta a dolgot: — 45 évet és 200 napot dolgoztam a bányában, 5800 forinttal nyugdíjaztak, s'most idehívnak egy üveg sörre. Ráadásul úgy, hogy az ünnepségnek már vége... Sajnos többen is osztották a véleményét, így az sem sokat enyhít a helyzeten, hogy a vezetőségtől kapott információnk szerint 212 ezer forint jutalmat osztottak szét Egrecsehiben a bányászok között. A faluban egyébként a délutáni órákban emlékművet avattak az elhunyt bányászok emlékére. * A bányásznapi rendezvénysorozat ma folytatódik. Visontán a délelőtti vállalati ünnepség után színes programokkal várják egész nap az érdeklődőket. Recsken 11 órakor tartanak ünnepséget a Bányászotthonban. Barta József, Szeiheinstein Ferenc és Bahul József közel 100 évet dolgoztak együttesen az Egercsehi Szénbányában Az a nevezetes bécsi döntés Ötven év távlatából Csütörtökön volt ötven éve annak, hogy a bécsi Belvedere palotában a tengelyhatalmak segítségével Magyarország visszakapta Erdély egy részét és a Székelyföldet, mintegy 43 ezer négyzetkilométer terjedelemben. Az öröm eufórikus volt, de egyben kérészéletű, hiszen a messzebb látó politikai elmék azt is azonnal felfogták, a németek előbb-utóbb benyújtják a számlát. A szorított helyzetben lévő Teleki-kormány számolt ezzel a körülménnyel, s már 1939 nyarán jelezte a magyar kormányfő a német birodalom vezérének: Magyarország teljesíti ugyan a német szövetségből ráháruló kötelezettségeket, de nincs abban a helyzetben, hogy egy fegyveres konfliktus esetén aktívan részt vegyen a háborúban. A diplomácia nyelvén fogalmazott szolid elutasítás volt ez, melyet természetesen a németek is észrevették. Nem véletlenül mondta Ribbentrop birodalmi külügyminiszter 1939 őszén Sztójay Döme berlini magyar követnek, Németország nem kéri, de nem utasítja vissza Magyarország részvételét a háborúban, ami ugye a diplomácia nyelvén azt jelenti, egykor majd kérheti, s akkor már nem lehet visz- szautasítani. Mégis azt mondhatjuk, Ma- gyaroszág 1940-ben a béke szigete volt, a „legvidámabb barakk” a német lágerben. A Teleki-kormány sajátos politizálását oly sokszor magyarázta félre, főleg a magyar marxista indíttatású történetírás — sokszor nem is jogtalanul —, de azt mindenképpen ennek a kormánynak a pozitív mérlegére kell helyeznünk, sikerült az országot majdnem két évig távoltartani a háborútól! Politikájának hármas célkitűzését rendkívülien nehéz és kiszolgáltatott körülmények között kívánta megoldani. Nevezetesen, hogyan lehetne a társadalmi-politikai uralmi formát kisebb-na- gyobb liberális reformokkal a háború utáni időszakra átmenteni, hogyan lehetne a hadsereget megóvni a nagyobb háborús katasztrófától, nehogy megismétlődjön az első világháború utáni szituáció, s mindenképpen folytatni a revíziót, azaz visszaszerezni Erdélyt. Teleki a békés revízió híve volt, s főleg az angolszász hatalmak megnyugtatására már 1940 kora tavaszán tudomására hozta: Magyarország nem kíván lemondani Romániával szemben támasztott jogos követeléséről, de azokat békés úton kívánja elérni. Kivéve két eshetőséget: ha Oroszország Romániával szemben fegyveresen járna el, s ha Románia területi engedményt tenne Bulgáriának. A körülmények azonban másként alakultak. A németek franciaországi sikerei, s a Magyarországon nem ismert Molotov-Ribbentrop paktum titkos kelet-európai területi rendezései a szovjet területi követelés sikeres teljesítése Románia részéről, szinte természetességgel tűzte napirendre az erdélyi kérdés megoldását is. A két kelet-európai kis ország, Románia és Magyarország a nagyhatalmi szorításban Turnu Szeverinben 1940 augusztus közepén tárgyalóasztalhoz ült, s főleg Románia részéről kevés készséget mutatva a tárgyalásos megegyezésre. Hory Ándrás a magyar küldöttség vezetője visszaemlékezésében plasztikusan leírja, a román vezetés csak taktikus húzásból ült le a tárgyalóasztalhoz, s mindössze lakosságcserével végrehajtott bizonyos területi korrekciók végrehajtását tartotta elfogadhatónak. A németek továbbra is a közvetlen tárgyalásos rendezést szorgalmazták, míg a szovjetek Molotov révén elismerték, hogy Magyarország követeléseit Románia irányában elfogadhatónak tartják. A történelmi nüanszok sokszor többet villanthatnak fel a lényegből, mint a dokkumentált szakszerű elemzések. Még Turnu Se- verinben a magyar küldöttség vezetője a „Zsófia” hajó fedélzetén fogadást adott a külföldi sajtó képviselőinek, s válaszolt kérdéseikre, melyekben Magyarország számára a méltányos rendezés szükségességét és a trianoni határok mély igazságtalanságát hangsúlyozta, miközben — ahogyan Horty írja visszaemlékezésében — ’jó badacsonyi borokat szolgáltattam fel, ami legalább annyira érdekelte vendégeimet, mint fejtegetéseim. ” Csupán eny- nyi lett volna a megértés egy nemzet sorsát meghatározó kérdés iránt, bizony, ezzel is törődnünk kell. Hitler taktikus húzása alapvetően bevált, kompromisz- szumos megegyezéssel, nagyhatalmi bábáskodás mellett Magyarország visszakapta Észak- Erdélyt, s az egymással ellenséges, de a német szövetségbe egyaránt érdekelt szomszédokat, egy szövetségi keretben megtarthatta. A német döntőbírói határozattal született döntést a Belvedere palotában 1940. augusztus 30-án délután három órakor hirdették ki. Magyarországhoz az újonnan szerzett területtel 1941 -es adatok szerint, 1,3 millió magyar, egymillió román, 0,16 millió német, rutén és egyéb nemzetiségű lakos került. Ciano olasz külügyminiszter feljegyzéséből tudjuk, a döntés kihirdetésekor a magyarok örömükben alig tudnak uralkodni magukon. Manoilescu román külügyminiszter pedig ájultan esik az asztalra. A rendezés természetesen egyik érdekelt felet sem elégítette ki. Nemcsak azért, mert az etnikai problémák bizonyos részét rendezetlenül hagyta, hiszen jelentékeny kisebbségi elemek maradtak mindkét oldalon, hanem, mert mindkét oldalon erősítette a nagyhatalmi függést. Következményei a magyar belpolitikára sem maradtak hatástalanok. Magyarország már 1940 novemberében csatlakozott a háromhatalmi paktumhoz, felfüggesztette a 3400-as rendeletet, mely megtiltotta, hogy közalkalmazottak politikai párthoz csatlakozzanak, s szorosabbra fűzte a gazdasági kapcsolatot Németországgal. Két hónappal az aláírás után az ország közhangulatát talán Szabó Dezső fejezte ki legjobban : ”A rajongások, a szónoklatok, a túláradó szívek heves mozdulatai eltűntek. A fő feladat mégis hátra van: megépíteni Magyarország a Magyar Nemzet teljes egységét. Úgy, hogy ellenálljon a mai idők száguldó viharainak, s biztosítsa minden magyar honpolgár számára messzi időkre egy egységes arcú, egylelkű, közös érdekű és közös védettségű történelmi műhely minden előnyét. ” Messzelátó szavak, melynek aktualitásához mai kommentár sem szükséges. Egy nemzet és emlékezete számára a történelem állítja fel a legnehezebb dilemmákat. Különösen vonatkozik ez az olyan határkorrekciókra, melyeket a nemzet mint reá szabott érdemtelenül súlyos büntetést kíván orvosoltatok S amikor a történeti érvek alárendelődnek direktebb • politikai meggondolásoknak és nagyhatalmi függéseknek. így volt ez Erdély esetében is. Durva egyszerűsítéssel, amit a németek közreműködésével kaptunk visz- sza, azok veresége után az új győztesekkel, korábbi ellenségekkel kívánjuk megtartani! De ne feledjük, a kis nemzetekre nehezedő veszély és juttatás soha- sincs arányban azzal az áldozat- vállalással, amibe belekényszerí- tődnek. Churchill már egyik 1940-es őszi alsóházi beszédében megmondta: mi nem javasoljuk a háború alatt végbement területi változások elismerését, melyek nem az érintett felek jóakaratával születtek. Jogászibb érveléssel ez annyit jelent, hogy hatalom nélkül keveset ér a jog! Szőke Domonkos
