Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-11 / 111. szám
4, Hírlap 1990. augusztus 11., szombat „ V kősziklára, a biztos alapra épített életet szeretnénk felmutatni” A Filharmónia orgonaestjéről Kinek kell a romantika? hogy legyen az ifjúságnak tartása. S nemcsak nekünk. Nem elég azt mondanunk a gyerekeknek, hogy legyetek jók, fontosabb, hogy saját életünkkel mutassunk példát nekik, ne üres frázisokat puffogtassunk. Tudjuk, hogy ami itt negyven éven keresztül történt, az a materializmus terméke, s nem is lehet belekapaszkodni. Mindenki csak széttárja a kezét Azzal is számot vetettünk, hogy milyen hatásuk lehet környezetünkben, hogyan építhetik kapcsolataikat, közösségeiket. Nincsenek illúzióik. De nem is félnek a jövőtől. Az egyetemista: — Magyar- országon szerintem a fiatalok három-négy százaléka lehet katolikus és hívő. S ha még belevesz- szük a más vallásűakat, s a nyi- tottabbakat, akkor is több mint felük elzárkózik Isten elől. Ezen változtatni kellene, de ami negyven év alatt történt, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra semmissé tenni. Ezért nem is az volt most a fontos, hogy bennünk hit- özönöket indítson el ez a találkozó, hanem hosszú lépcsőfokokon közelebb kerüljünk Istenhez. Ahhoz, hogy mégjobban segíthessem az embereket, s még szorosabb kötelék alakulhasson ki a magyar fiatal katolikusok között, s társainkkal az egész világon. Ezért is örültem annak, hogy eljöttek hozzánk most erdélyi testvéreink is, s bennünket is visszahívnak az ökomenikus egység jegyében. A fogorvos: - Van egy olyan idézet a szentírásban, hogy „Ne aggódjatok, keressétek Isten országát, s a többi megadatik hozzá. ” Ezt a nyugalmat: a kősziklára, a biztos alapra épített életet szeretnénk felmutatni, hogy így is lehet. Nemcsak ügy, hogy egész hétvégén lótok-futok-dol- gozok azért, hogy több legyen, mint a szomszédnak. Most a társadalomban mindenki széttárja a kezét: a régi már nincs, de még az új sem. A mi igazságunk 2000 éves, erre mindenki bátran teheti az életét, s kereshet barátokat ilyen alapon. A leendő mérnök: — Nagy csalódás volt az egerszalóki készülődésben, hogy otthon, Miskolcon volt egy-két évfolyamtársam, aki nem római, hanem görögkatolikus. Megemlítettem nekik, hogy nem kívánnak-e eljönni, hogy velünk együtt imádkozhassanak. Nekik külön szerveznek lelkigyakorlatot. Hibának érzem, hogy külön kerülünk. Nagyon tetszett, amit az itteni plébános Ferenc atya mondott: nemcsak azokat várjuk ide, akik hisznek és katolikusok, hanem azokat is, akik csak nyitottak. Lehet, hogyha részt vesznek, megérinti őket Jézus szelleme, s akkor megváltozik bennük valami. Bárki jöhet ide, aki meg akarja ismerni, milyen a fiatalság azon része, amely nem merült el a züllésben. A hitért megküzdeni Ezek a fiatalok vajon a családtól örökölték-e a hitet, vagy saját maguk küzdöttek meg érte?Legtöbbjüket vallásosan nevelték, ám ez nem jelenti azt, hogy automatikusan hívőkké váltak. A pedagógus: — Az Isten léte nem tőlünk függ. Akár elhisz- szük, akár nem, ő független tőlünk. Ha szidom, káromkodom, nem fog rácsapni a kezemre. Egyszerűen van. Ez a világból kimutató transzcendencia. A legtöbb nagy tudós is eljut odáig, hogy kell valamilyen természetfölötti erőnek lennie. A fogorvos: — Az egyszerű embereké a tradicionális vallásosság, a tudós pedig nagyon mély, számunkra talán hozzáférhetetlen megvilágosulásban részesül. A kettő között gyakran közöny van. A családi háttér számunkra indíttatást jelentett, de legtöbben magunk küzdöttünk meg a hitünkért. A legtartósabb, ha valaki vérrel-verítékkel szerzi meg azt. A hitoktató: — A falumban megdöbbentő az, hogy már ötödikes-hatodikos gyerekek úgy jönnek, hogy minek járok én hittanra, templomba, hiszen tizennyolc éves koromra úgyis benő a fejem lágya. A szülők többnyire nem is foglalkoznak velük, én vagyok az, aki kiszedem belőlük, hogy mit szeretnek, ki a barátjuk, hogy miért szomorúak, vagy egyáltalán ebédeltek-e. Sok az egyke, s ilyenkor a vakáció idején a legtöbben unatkoznak. A diák: — Nálunk viszont a dédnagypapáktól az unokákig mindenki megtalálható a templomban. Nem egy-két ember, de száz jön el a misére. A pedagógus: — Kétezren élnek a falumban. Eleinte kevesen voltunk, egy-ketten, de mostanra már tizenhármán jöttünk ösz- sze: katolikus fiatalok. Át kell vészelnünk ezt az időszakot. Küszködik a plébános is, mi is. « Sok kérdés még megválaszolatlanul maradt, de talán nyújthattunk bepillantást gondolkodásukba. Nehezen búcsúztunk frissen megismert barátainktól. * Még ^Sgakába nyúlóan beszélgettünk jóról és rosszról, mindennapi küzdelmeikről és örömeikről. Nem egy szokványos tábor, hisz amikor búcsúztunk, s a sátrak kötelei között botladoztunk, a zseblámpa fényénél a szentírást tanulmányozták, s éjszakai meditációra, virrasztásra készültek. Nemcsak a bőrruhába, fekete trikóba, bakancsba öltözött ifjak, hanem ők is kortársaink. A szavuk csendesebb, de rájuk is figyelni kell. Gábor László Nemrég katolikus ifjúsági találkozót rendeztek Egerszalókon, ahogy megfogalmazták: lelki gyakorlatot. Hetedik éve hívják ide a fiatalokat, hogy elmélyüljenek a hit dolgaiban, erőt kapjanak mindennapjaikhoz. Ahogy elmondják a résztvevők, többen egész esztendőben arra készülnek, hogy ezen a három napon olyasmit kapjanak, ami továbblendíti őket. Nem csodabogarak, vallásos megszállottak, hanem utat kereső emberek, akik bonyolult és nehezen átlátható világunkban a vallás igazságait találták meg eligazító pontnak. Nem könnyű a beszélgetés velük, mert visszakérdeznek: őszinteségük és tisztaságuk az újságírót is zavarba hozza. Az egerszalóki templom környékén valóságos kis sátorváros épült fel. Itt éltek három napon át többszázan, akik ugyanolyanok mint társaik, valami mégis megkülönbözteti őket a többi fiataltól. Hogy is fogalmazta meg számunkra ezt egy ifjú hitoktató? — A többség úgy nő fel, hogy nem is érti: ebben a világban él. Együtt a fákkal, a virágokkal, a csillagokkal, a Nappal és a Holddal. Ok csak a mechanikus világban, az úgynevezett jólétben élnék, nem értik, hogy miért van szükségük Istenre, s mi közük lehet hozzá esetleg azon kívül, hogy az afféle órásmesterként elindította a világot. Jellé lenni a világban De mit is keresnek itt, miért jöttek el többszázan a Bükk lan- kás dombjai közé'i Etrők érdek- lődtünk néhány résztvevőtől. A papnövendék: — Éreztem az egymásra utaltságot,^, a.s?p- retetet, ami összeköt bennünket, és továbbvisz az úton. Nagy élmény volt az előadásokkal együtt minden perc. Igyekszem az élményt elvinni, s otthon kamatoztatni. A téma idén a gonosz lélek volt, s a kísértések. Minden évben részt veszek egykét lelkigyakorlaton, hogy erőt gyűjtsék. A fogorvos: — Bennünket a lelki elmélyülés vágya hozott ide. Másodszor vagyunk itt. Örülünk annak, hogy nem Budapesten gyűltünk össze, hanem a tölteke- zésre az ország más pontjain is van lehetőség. A katolicizmus számomra életcél, program, miheztartás, amelyhez életem minden pontján tudom magamat tartani, minden nehézség közt van fogódzó, amely útmutatót ad. A gépészmérnök: — Számomra ez útkeresés. Szerettünk volna olyan katolikus találkozót találni, ahol hasonló a hasonlóval szót ért. Ezt már tavaly megtaláltuk itt. Ezért jöttünk el ismét, hogy találkozzunk az ismerősökkel, s hallgassuk a lelki atyák tartalmas szavait. Katolikusnak lenni annyit jelent:jellé lenni a világban. Meg kell mutatnunk, hogy ebben az anyagias, elembertelenedőkörnyezetben is tudunk különbek lenni másoknál. Ezt kell magunkkal vinnünk Katolikus fiatalok között munkatársaink és polgártársaink közé. A diák: — Már negyedik alkalommal vagyok itt. Minden alkalommal mást és mást jelent. Kapcsolatba tudunk itt lépni az ország majd minden pontjáról érkező katolikus fiatalokkal. Ez lelki táplálék egész évben belső lelki életünkhöz. „Én tisztelem azt, aki nem hisz Istenben...“ A beszélgetés során mindenkit megütött, hogy a gépészmérnök társuk úgy fogalmazott: különbnek kell lenni másoknál. Ezt a többség hivalkodának érezte, s megpróbálta ‘másképp megfogalmazni, hogy mi is a különbség köztük és a többiek között. A munkásfiú :+j-^fi nem vagyunk különbek mint más, mi is szürke emberek vagyunk. De nekünk van egy plusszunk, van valakink, aki olyan eszmével szolgál nekünk, amelyet ki kell aknáznunk. Én harmadszor jöttem el, nagyon vágyódtam ide. Egész éven keresztül csak készültem. Szerintem Magyarországon ebben a nehéz időben olyannak kell lennünk, mint sok kis élesztőnek. Élt is itt valaki ezzel a hasonlattal, hogy ha szétkerülünk, kovásznak kell lennünk a nagy kenyérben. Remélem, mind több közösség találja mega jóisten kegyelmét, szeretetét és békéjét. Ugyanolyan vagyok mint más. Én is járok például koncertekre. Tisztelem azt, aki nem hisz Istenben, de sajnálom is érte, mert neki is megvan erre a lehetősége. Remélem, mindig tovább tudjuk adni másoknak az itteni élményeinket. A pedagógus: — Ez a lelki gyakorlat nem véletlenül vonz egyre több fiatalt. A témák széleskörűek, szinte minden fiatalt kivétel nélkül érdekelnek. Any- nyira sokat jelenthet nekik, hogy egy idő után kicsi lesz ez a hely. Nem lesz elég Egerszalók az ország keleti részének katolikus fiataljait összefogni. Sok példát tudnék mondani, de nekünk pedagógusoknak nagyon fontos, (Fotó: Molnár Zsolt) Kovács Endre, a Filharmónia művésze orgonahangversenyt adott az egri Bazilikában az elmúlt hétfőn. Műsorán Bach-mű- vek, Liszt- és C. Franck szerepeltek. A pályája és élete delelőjén tartó orgonista lélektanilag is pontosan szerkesztett programot bonyolított le. Bach h-moll és Esz-dúr prelúdium és fugája közé fogta a BWV. 654. és 622. jelű koráit, és ezzel az érzelmihangulati blokkal mintha felvezette volna az elmélyedni kívánót a romantika hangosabb, szenvedélyesebb fogalmazásáig. A másfél órás zenélést ugyan C. Franck Piéce heroique című művével fejezte be, de az előadás közepébe, a lélektanilag fontos dolgoknak a tengelyébe Liszt Weinen-Klagen-jét állította. Ezen a nyáron az Egerbe látogató orgonisták elkerülték Lisztet. Ha volt is líráról szó — de még milyen plasztikusan szép megjelenítésben! — mások jutottak szóhoz. Ez alkalommal azonban Kovács Endre Lisztet mintha vizsgadarabként játszotta volna. A Weinen-Klagen (sími-pa- naszkodni) a romantikus Lisztnek ismert alapállása. Áll a sorsával szemben, eltűnődik, felhorkan, félelmek elől szeretne elbújdosni, s elmenekülni: a lélegzetvétel ritmusával tör ki belőle a tehetetlenség érzése, fájdalma. És ha már meg kell szabadulnia valami módon a lélek terhétől, hát tisztuljon meg minden: a megalázottság és a kicsinyhitű- ség vádakat is emleget ebben a hanghordozásban (a klagen második értelme vádolni, főleg a peres eljárásokban), mert a magány, a magáramaradottság, az elhanyatottság érzése, tudata körül is tekint, társak között ke- resi-kutatja azokat, akik miatt a szorongás, a testi és lelki megcsa- patás éri a szenvedőt. Liszt aWe- inen-Klagenben őszintén borong, ő, a romantikus ember még bensőségesen tudott és akart sírni, mert könnyeivel elégtételt adott magának, bánatával felmentette, vagy inkább felszabadította magát a megaláztatás, az önkínzás terhei alól. Belátta, hogy a kipanaszkodás, az a bizonyos „egekre-kiáltás” nemcsak állapotok felsorolása, de hívása is annak a Teremtőnek, akiről nem egyszer, hosszú időre el szoktunk feledkezni. Bach, a barokk kor barokk embere a maga hallatlan méltóságával, fegyelmezettségével mondja el zordabb pillanatait is a h-moll prelúdium és fugában, de máskor eljut az Esz-dúr magabiztos tudatáig. Mindezt a belső drámát Liszt a Weinen-Klagenben eggyé ötvözi, szélsőségek között hányódván újra és újra átéli, mert hit és kételyek között hányódik „ea földi utazó ”. Miközben tüdeje és lelke zihál a kiszáradásig! Erre a drámára, mondhatnánk tragikusba is hajló életérzésre a Franck-számmal, a Piéce heroique-kal, még egy külön hangsúllyal is nyomatékolt Kovács Endre. Annak ellenére, hogy Francktól a jámbor templomi énekek hangulatát, atmoszféráját bemutató darabot is játszott. Ezen a nyáron Lehotka Gábor után egy másik jelentős orgonista egyéniség is ült az egri orgonánál; tudatpsan a tartalmi rendszerre felépített műsorával ajándékozta meg azokat, akik a hangzáson, a harmónián, az esztétikán túl a katarzis megszerzéséért járnak koncertekre. Akár a templomba is. Ezért is kell nekünk a romantika! (farkas) Augusztusi „tűzijáték” Az égbolt csodái Az utóbbi hetek száraz időjárása miatt szinte minden éjszaka derült, csillagfényes volt. Várhatóan a helyzet augusztusban sem javul számottevően. így alkalmunk nyílik az augusztusi igen látványos „égi tűzjáték” megfigyelésére. Közismert dolog, a nyári éjszakák egyik érdekessége, hogy sok szép hullócsillagot lehet látni. Nos, ez általában igaz is, de augusztusban lehet a legtöbbet megfigyelni..Sőt, ilyenkor fordulnak elő legnagyobb számban az igen fényes hullócsillagok, a tűzgömbök is. Ezeknek a látványát sokáig nem felejti el az ember, olyan megkapóak. Némelyik annyira fényes, hogy a fák, a tárgyak árnyékot vetnek, s a színük és megjelenésük pedig a tűzijátékokéhoz hasonló. A hónap folyamán négy nagyobb meteorraj is jelentkezik. Ezek közül a Perseidák nevű ígérkezik a leglátványosabbnak, mely augusztus 12-én lesz a legaktívabb, sekkor várható a legtöbb fényes tűzgömb (bolida) is. Az előrejelzések és a sokéves tapasztalataink szerint óránként kb. 70 db hullócsillag (meteor) tűnik fel, sőt hajnalban még ettől is több várható ezen a napon. De mi is igazából a hullócsillag? Tulajdonképpen a világűrben száguldó, általában kisméretű kőzetdarab, mellyel a Földünk összeütközik. A sűrűbb légrétegekbe érve a kőzetdarabka a súrlódás miatt felizzik, és megsemmisül. Mi ezt látjuk, mint érdekes és szép jelenséget. Természetesen előfordul az is, hogy nagyobb méretű meteorral találkozik a Föld. Ekkor látjuk a fényes tűzgömböket. De honnan származnak a világűrben sebesen száguló meteorok? Jó részük az üstökösök bomlásterméke. Az idős, pusztuló üstökösök törmeléke a pályájuk mentén szétszóródik, s ha a Föld ezt keresztezi, mint most, augusztusban is, sok törmelékdarabbal találkozik. Másik részük kisebb égitestek összeütközésekor keletkezik, mint törmelék. Egészen kis hányaduk pedig a csillagközi térből érkezik. Ha az égi kő mérete elég nagy, nem „ég el” teljesen a légkörben. Ilyenkor becsapódik a Föld felszínébe, és ott méretétől függően kisebb- nagyobb pusztítást végez. Az így lehullott meteort meteoritnek vagy népiesen mennykőnek nevezzük. Ugye, ki nem ismerné a mondást, hogy „a mennykő csapjon bele!” Bizony ez elég gyakran meg is történik. Szerencsére azonban lakott területre ritkán hullik az „égi áldás”, mivel a bolygónk felszínét főként óceánok és lakatlaosivatagok, erdős helyek borítják. A különösen nagy, több száz méteres vagy esetleg kilométeres nagyságrendű, már inkább kis bolygónak nevezhető égitestekkel is nagyon ritkán összeütközünk. Ezek természetesen sokáig megmaradó sebhelyeket (asztroblémákat) hoznak létre a Föld felszínén. Arizonában is található egy ilyen az ördögkráter, mely 1,2 km átmérőjű, de a kanadai Nagy-Rab- szolga-tó medencéje, sőt újabb kutatások szerint a Éekete-ten- ger medencéje is így jött létre. Összesen eddig 115 nagyobb sebhely azonosítható a Földön. Naponta egyébként átlagosan több mint 100 tonna meteorit, illetve meteorhamu érkezik a világűrből. A hamu, mely lassan aláhull, nagyon fontos szerepet tölt be, mert a magasban a vízgőz erre tud kicsapódni, így elősegíti a felhőképződést, illetve a csapadékhullást. Például a szeptember eleji csapadéknövekedés a Perseidák meteorrajnak köszönhető. Csak remélni lehet, hogy az idén ez a hatás erős lesz, hisz az esőre nagy szükség lenne, miután ez már a nyolcadik aszályos esztendőnk. Karászi István
