Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-11 / 111. szám
— ;—T ____ ■ i----------—------------------------------------------------3 . 1990. augusztus 11., szombat Hírlap Két évvel hamarabb dőlt össze a szovjet gazdaság.... Vált a Vilati — világbanki valutával A Vilati új terméke a tavaszi BNV-n (Fotó: Szántó György) : : , s' • V i\/í V } ■ ■ x 0^ ; í / >■ \ nvu ff ' 1 f A Hús bolt — terhi ásóknál k? Egy gyöngyösi kisüzem törekvései Hogy ki vakarja ki a mocsárból a bennragadt hajdani szocialista nagyvállalatokat? — ez most nagy kérdés. Ha még azt is hozzászámítjuk, hogy ezek egy része a nagy szovjet piacot látta el jobbára csak ott elfogadható termékekkel — nos, akkor igencsak erős kéz kell ahhoz, hogy száraz és stabil talajra segítse ezeket. Úgy tűnik, a világbanki hitel az egyik, többek által elfogadható és használható formája ennek a kéznyűjtásnak. Mások mellett a Vilati is részesült az ötvenmillió dolláros kosárból: 7,3 millió dolláros hitelt kiérdemelve, dr. Renn Oszkárral, a Vilati egri gyárának igazgatójával arról beszélgettünk, hogyan sikerül a keleti piacot nyugatira váltani, várható-e, hogy ekkora összegből megoldják a termékszerkezet- és technológiaváltást. Hogy éppen most kérdeztük őt erről, annak minden mellett időszerű oka is volt: a napokban járt a gyárban a Világbank ellenőrző csoportja... — Nézzük meg először, mit őriztek meg a hajdani kapcsolataikból, illetve, hogy milyen sebeket ejtett a Vilatin a rubelelszámolású exportstopp? — Az talán köztudomású, hogy a gyár leginkább két termékre specializálódott: a vasúti helyfoglaló rendszerre — ami szaknyelven az Expressz AZ nevet viseli — illetve a dízelmotort tesztelő próbapadra. Mindkettőt a Szovjetunió igényeinek megfelelően fejlesztettük ki, s a két termék együtt 22 millió rubel bevételt jelentett évente. Miután jelentős változások mentek végbe mindkét ország gazdaságában, kialakult egy olyan helyzet, amely még szerződéskötésre is szinte alkalmatlan. Lóg a levegőben a dollárelszámolásra való átállás, remélhetőleg nem egy új „transzferábilis”, hanem igazi, működő valutában gondolkodnak a szakemberek. Az majdnem biztos, hogy a szovjeteknél a vasút mindig is elsőbbséget élvez a többi közlekedési eszközzel szemben, így valószínűleg a helyfoglaló rendszerünkre szükségük van. Attól nem félünk, hogy egy nyugati cég elveszi előlünk ezt a piacot: elég jól működik az „Expressz AZ”, és más országokban is megállná a helyét. A dieselmotor-tesztpadokkal már más a helyzet: ezt kifejezetten a szovjet igényekre terveztük: nem konvertálható máshová. Összességében tehát meg- éreztük a szovjet piac működési zavarait, annál is inkább, mert mi az összeomlást 1992-re jósoltuk. Két évvel hamarabb történt meg, úgyhogy nekünk is rohamléptekkel kell váltani. — A német egység létrejöttét hogyan viselik el gazdaságilag? — Évente 20 millió rubeles üzleti lehetőségünk volt idáig az NDK-ban: ennek egyik napról a másikra végeszakadt. Olyannyira, hogy még a kint dolgozó szerelőinket is azonnal hazaküld- ték. Úgy gondolom, hogy most egy átmeneti pangás várható a kettőnk kapcsolatában, aztán, „nyugatnémet márka”-alapon újraindul az együttműködés. Mi már tettünk ajánlatot nekik, ebben a pénznemben is... — Végül is, ha nincs a világbanki hitel, akkor még ennél is sanyarúbb helyzetben lenne a Vilati. — Az tény, hogy meg kellett ragadnunk a lehetőséget. Két és fél évvel ezelőtt adtuk be a pro- jectet, amit elfogadtak. Persze alapos szemlélődés előzte meg ezt az üzleti gesztust: nem kevesebb, mint négy átvilágítást ért meg az üzem, rövid időszakon belül. A csomagtervünk lényegében két összetevőből állt: termékrekonstrukcióból, és technológiai korszerűsítésből. Az előbbi teljesítésére a Phillips hollandiai anyavállalatától megvásároltuk a „VME” ipari-elektronikai modulrendszer licencét. A technológia korszerűsítése pedig valójában az elektronikagyártás eszközeinek a fejlesztését jelenti: ehhez is szükségünk volt a nyugati valutára. — Zökkenők nélkül zajlik a fejlesztés? — Magával a hitelfelvétellel volt némi probléma: a pénz már régen megérkezett Magyaror- szagra, amikor beadtuk a pályázatot. Ennek ellenére a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Hitelbank másfél évig ült rajta — és használta. A gépek nagy része tavaly év végén megérkezett Egerbe, az idén is jött még néhány. Az épületeink szerencsére elég jó állapotban vannak, nem kellett a felújításukba pénzt ölni. Egyébként 100 millió forint értékű a saját beruházásunk ebben a programban. Emellett történt még némi racionalizálás: 104 embert el kellett bocsájtanunk, s a vezetői rendszert is logikusab- ban építettük fel — ez itt is létszámcsökkenéssel járt. A nemrégiben lezajlott világbanki ellenőrzés során — egy amerikai, egy indiai, egy pakisztáni és egy japán úr járt nálunk — sem merült fel semmiféle kifogás ellenünk. — Beindult a nyugati piac felmérése, és megszerzése: mivel egyelőre terméket nem nagyon tudunk kínálni, így a meglévő telepített és működtetett technológiai képességünket és szakismeretünket próbáljuk eladni. Bér- és félbérmunkákat végzünk, és úgy néz ki, hogy sikerülő tekebá- bu-állító automatikát és mechanikát is népszerűvé tenni. Jelenleg 21 nyugati vállalattal vagyunk kooperációs kapcsolatban, és komoly szándék mutatkozik egyikük részéről vegyes vállalat alapítására. Amin ezzel kapcsolatban meglepődtünk: a világbanki hitelfelvétel ténye nemhogy elriasztaná, hanem vonzza a nyugati partnereket. Jelentősebbe váltunk sokak szemében, azáltal, hogy kiérdemeltük a segítséget. Doros Judit Újra „vámol” a molnár A vámőrlés „intézményének” újbóli bevezetését fontolgatják a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál. Csonka Tibor igazgató az MTI munkatársának elmondotta: azért foglalkoznak ezzel, az 1950-es évek elejéig jól ismert megoldással, mert tapasztalatuk szerint a kistermelők, az állattartó gazdák, a mezőgazdasági kisvállalkozók, valamint a tsz-ta- gok közül sokan az aratás idején nagyobb tételben vásároltak kalászos gabonát a termelőszövetkezetektől; így akarták biztosítani az állatok takarmányának egy jelentős részét. Úgy látszik hatásos volt a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szakmai bizottságának korábbi felhívása, amely a tsz-eket arra biztatta, hogy szabad gabona- készletüket az említett gazdaköröknek közvetlenül értékesítsék, kikerülve a közvetítő kereskedelmet. Az üzemektől a termelőkhöz így eljuttatott, vagy még ezután értékesítendő búza, rozs, árpa őrlése természetesen szintén a malmokra vár. Az idősebb generáció tagjai még emlékeznek rá, hogy a malmok vámolás vagy bérfizetés ellenében készítették a lisztet, a takarmányt vagy éppen a darát a bevitt terményből. A vámolás azt jelentette, hogy a gabona őrlését a malmok természetbeni juttatásért, a termény bizonyos hányadáért vállalták föl. A fővárosi és a Pest megyei malmok most ezt a rendszert kívánják feleleveníteni. Számolnak azzal, hogy nemcsak a kisvállalkozók keresik fel őket terményeikkel, hanem a búzát értékesítő egyes gazdaságok is. A malomipari vállalat mindkét eshetőségre készen áll. Szerencsés körülménynek számít, hogy a Pest környéki malmok közül több — így a kókai, az ócsai, a tápiószelei stb. — éppúgy kész a kisebb mennyiségű őrölni való fogadására, mint korábban. A vámőrlést, illetve a bérfizetés fejében végzett gabonafeldolgozást augusztus 20-tól hirdeti meg a vállalat. Jelenleg készül a költségkalkuláció arról, hogy az egyes feldolgozóüzemek a termény mekkora hányadáért vállalhatják gazdaságosan a gabona őrlését. Gondban vannak a húsüzemek, nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb feldolgozók is sorra feladják a harcot a piacon. A fennmaradók, a kétségkívül nehezebbé vált helyzet túlélőinek egyike a Gyöngyszöv Áfész „műhelye” a Püspöki városrészben. Szerencséjének-e, vagy működési formájának köszönheti a versenyben maradását? Lehet találgatni. Tény, hogy a bérlője, Bálint István nemcsak a telep eddigi időszakával elégedett, hanem a jövőjét tekintve is eléggé bizakodó. — Ügy vélem, hogy méreteink jól igazodnak a reális igényekhez — magyarázza találkozásunk alkalmával — a heti 15- 17 sertés, amiből itt termékeinket készítjük, különösebb üzleti erőfeszítések nélkül elfogy. Szövetkezetünk saját hálózatában, Gyöngyösön és a Mátravidéken, illetve Egerben, a megyeszékhely környékén meg Budapesten inkább csak választék-kiegészítésre törekedtünk nem túlságosan sok gyártmányunkkal, főleg hagyományosnak számító cikkeinkkel, házias jellegű áruinkkal. Mindezekhez — egy közeli helyen — sikerült az egyenletesen jó minőségű alapanyagot is megtalálnunk, megtartanunk. így hozzánk kevésbé tudott „begyűrűzni” a szakmánkat sem elkerülő válság. Mi több: annyira békén hagyott bennünket, hogy még ezekben a problémáktól terhes világban is fejlesztésre merünk gondolni. — Mik ezek az elképzelések? — Külföldi, olasz vállalkozóval kezdtünk tárgyalásokba. Valamilyen kisebb közös vállalatot szeretnénk létrehozni. Vagy a jelenlegi üzemünk bővítésével, korszerűsítésével, vagy egy vadonatúj telepen. Ha sikerülne, elsősorban tartósított szalámifélékkel növelnénk jelenlegi kínálatunkat, s az olcsóbb készítmények mennyiségét próbálnánk tovább növelni. Ez utóbbiak szélesebb körű értékesítéséhez jó lenne, ha végre megnyithatnánk a nyugdíjasok boltját is, amit már régóta tervezek. Sajnos, egyetlen akadályát máig sem tudtuk elhárítani. Nem találtunk a célra alkalmas üzlethelyiséget... — Nyugdíjasok húsboltja? — Nos, kétségkívül kissé bizalmak tűnik az elgondolás a mai szerény átlagnyugdíjak, s a drága húsáruk korában, de feltétlenül akadna megoldás. Megálmodott árudánkban természetesen mindenekelőtt az olcsóbb cikkeket forgalmaznánk, kedvezményeket adnánk a kispénzű- eknek. Kis igazolvánnyal tanúsítanák jogosultságukat az érintettek, a szövetkezeti hálózatban elterjedt, ma is használatos vásárlási könyvecskékbejegyeznénk a vételeket, s az év végi összesítések után visszatérítést is adnánk a nyugdíjasoknak. Egyszóval mindenképpen kidolgoznánk egy feltétlenül szimpatikus szisztémát szerényebb anyagi helyzetben lévő közönségünknek. Ugyanekkor nyilvánvalóan nem zárnánk ki a boltból a tehetősebb vásárlókat sem. Lenne itt a számunkra is vonzó termék, amire nemcsak a könnyelműbb, hanem a garasoskodóbb fogyasztó sem sajnálná a kiadást. S ha beválna ez a bolttípus, készséggel létesítenénk hasonlót más városban is. A kisüzem létszáma mindösz- sze néhány fő, s ez a pár ember — mondhatni — családias hangulatban dolgozik. Kijár mindegyiküknek a „szolgálati” kávé, üdítő, s az elfogyasztásukra is van idő mindig. A kialakult légkörön — vallja a főnök - akkor sem szeretne rontani, ha a fejlesztések hatására valamennyivel többen lesznek. Meggyőződése, hogy ez is a fennmaradásukhoz tartozik. A közvetlenebb kapcsolatok csakis erősíthetik az együvétartozást, könnyíthetik a további helytállást, növelhetik a közös sikereket. Van benne valami... Gy. Gy. Egy erőteljes lökés ára, avagy: Fizess komám, éietem(d) végéig!? A történet másfél évtizedes. Akták sora, jegyzőkönyvek, ítéletek, végzések, szakvélemények, igazolások, megkeresések tömkelegé jelzi bírósági útját az irattárban. Azt a sok idegeskedést, keserűséget, amit a vádlottból lett alperes, majd alperesből lett felperes máig is kénytelen elviselni, ugyanakkor egyetlen papír sem őrzi. Az a hirtelen mozdulat... A tény vitathatatlan. Emberünk, Monda János egri lakos 1975. február 3-án éjféltájban kilépett a hatvani Park Szálló éttermének ajtaján. Szóváltásba keveredett Fehér Jánossal, akit egy erőteljes mozdulattal meglökött. A megtaszított nekidőlt Forgács István hatvani állampolgárnak, aki elesett, a fejét beütötte a járdába. Koponyacsonttörést szenvedett, gyógyulása húsz napig tartott. Sima ügy — mondhatjuk. A vád Monda ellen súlyos testi sértés volt, bűnösnek találta őt — a bűnösséget maga is elismerte — a bíróság. A Hatvani Városi Bíróság l.B. 39/1975/3. számú ítéletében a vádlottat 2500 forint pénzbüntetéssel sújtotta. Külön végzésében öt alkalommal történő részletfizetést engedélyezett. Idáig az egész tiszta sor — rögzítette magában' az egri férfi is. Még az is elfogadható, hogy a sértett négy nappalba büntetőhatározat után levéllel fordult az igazságszolgáltató szervéhez: „... kórházi kezelésem és a betegállomány miatti keresetkiesés folytán anyagi veszteség ért. Kérem a T. Címet, intézkedjen...”.. Ebben meg is született a döntés. Monda Jánost ezek után valóban nagy meglepetésként érte, amikor tudomást szerzett egy 1983. október 24-ei(!) keltezésű ügyvédi felszólításról. Az meg egyenesen felbőszítette, ami abban állt: 1977. október 26. napjától 1982. október 31. napjáig összesen fizessen ki 38 ezer 20forintot Forgács Istvánnak, mégpedig harminc napon belül, majd 1982. november 1-jétől havonta részesítse őt 417forint baleseti járadékban. Az indokolás szerint az első időpontban rokkantizál- ták Forgácsot, s ő a keresetkü- lönbözetet szeretné behajtani. Azon túl pedig jól jön majd a járadék. Minden egyes hónapban, egészen addig, amíg a két fél közül bármelyik él... Paragrafusok és szakvélemények labirintusában A bíróság 2.P. 20.433/1983/ 2. számú végzésében azonban úgy foglalt állást: elutasítja az eljárás folytatása iránti kérelmet, mert az a Polgári perrendtartás egy szakasza alapján szünetel. Négy hónap múlva viszont bármelyik fél kérheti, hogy mégis folytatódjék az ügy. Ez a döntés azon alapult, hogy az alperes Monda János lakcímét nem sikerült kideríteni. Keresetmódosítás következett a felperes Forgácstól és jogi képviselőjétől 1984. november 16- án. Ez már az előzőnél is többet követelt. Elmaradt baleseti járadékként 1983. május 1-jétől 1984. november 30-ig havi 2688 forintot, majd 1984. december 1-jétől ugyanezt az összeget — mindaddig, amíg valamelyikük meg.pem hal. Beszerezte közben a bíróság a Pesti Építőipari Szövetkezet kereseti kimutatását, ott dolgozott ugyanis rokkantizálásáig Forgács, mint betanított asztalos. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság azt tudatta, hogy a férfinak 2 ezer 706 forint a havi járandósága. Meghatározónak pedig az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet 1984. július 20-i szakvéleménye bizonyult a bíróság előtt. E szerint Forgács rokkantnyugdfjba helyezését nem természetes kórokú megbetegedések, hanem sérülés es eredetűek alapozták meg. Állapotának romlásában az alkoholnak nem volt szerepe. Az ítélet - 2.P. 20.204/1984/ 35. szám alatt bejegyezve, 1985. január 29-i dátummal — kimondta: járadékként 15 napon belül 30 ezer 226 forintot fizessen felperesnek Monda! Emellett 1985. február 1-jé tői minden hónap 10. napjáig havi 1450 forint járadékot. Az alperes természetesen nem nyugodott bele a döntésbe. Már csak azért sem, mert közben megházasodott, és a négy gyerekkel, az asszonnyal együtt öt ember eltartásáról kellett gondoskodnia. Ügyvédje segítségével 1987. novemberében ő nyújtott be keresetlevelet a járadékfizetési kötelezettség megszüntetése érdekében. A korábbi alperesből felperes, a felperesből alperes lett. Mitől vannak az epilepsziás rosszullétek? Monda és jogi képviselője új körülményt vélt felfedezni. Igaz, hogy a 85-ös bírósági ítéletet megalapozó orvosi szakvélemény okozati összefüggést lát a tíz évvel korábbi(!) közvetett hatású sérülés és Forgács István rokkantsága között, ám arról már nem beszél, hogy javulhat-e az illető egészségi állapota! A keresetlevél szerint ez utóbbi bekövetkezett, amit az is bizonyít, hogy Forgács rendszeresen végez alkalmi munkákat. Emiatt kérik az új eljárást. Az ellenkérelem egyszerűen fogalmazott: amit a kereset beadója állít, az nem fedi a valóságot. Az már csak zárójelek közé kívánkozik, hogy Mondának ismerősök beszélték, az ellenérdekű fél egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki súlyos beteg lenne. Érthető hát emberünk haragja: ő fedezze az alperes szórakozásait?! Ettől kezdve 2.P. 20.575/ 1987. szám alatt futott az ügy. Tárgyalás tárgyalást követett. Készült ismét orvosi szakvélemény, amely szerint ” balesetveszély-mentes, könnyebb fizikai munkakörben dolgozhat Forgács István”. A pszichológus záradéka: „dementálódás nélküli (ti. az alperes), a normalitás átlagövezetébe tartozó szellemi színvonalon mozog”. Már 1988. májusát írták, amikor Monda János előkészítő iratot és keresetmódosítást terjesztett elő. Tudomása szerint alperes munkaképes, nyugdíja — 4000 forint — mellé havonta 2-3 ezret keres. Ezért kérte—épp saját családi körülményeire tekintettel — a járadékfizetési kötelezettség megszüntetését, vagy havi 500 forintban való megállapítását. ■ Az utolsó tárgyalást az ügyben 1988. november 29-én tartották. Sok más tényező figyelembe vétele mellett a bíróság Forgács István kezelőorvosának és egy újabb szakvéleménynek a tartalmára támaszkodott. Ebben az állt: nem javasolják Forgács foglalkoztatását, mert az káros lehet az egészségére. Ezután az ítéletben elutasították a felperes, Monda János keresetét. A kör bezárult. Az egri lakos felelőtlen — de önkéntelen, s a sértett szempontjából közvetett — mozdulatáért nagy árat (havonta 1450forintot) kénytelen fizetni. Az nyilvánvaló, hogy a dolog jogi rendezése nem eshet kifogás alá. Más oldalról — főképp az erkölcsiéről — azonban talán megkérdőjelezhető. Például amiatt, hogy miért várt csaknem öt évet a valamikori sértett rokkantnyugdíjba helyezésétől kereseti követelése benyújtásáig?! Addig netán nem volt szüksége a jövedelmi különbözeire azonnal?! Öttagú családot eltartó ember a már ismert körülmények között legyen élete végéig egy egyébként számára ismeretlen személy költségeinek részbeni fedezője?! Az eset arra mindenképp komoly tanulság, hogy hasonló ügyekben rendkívül széleskörű, körültekintő felülvizsgálatra van szükség... Szalay Zoltán
