Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-10 / 110. szám
HEVES MEGYEI I. évfolyam, 110. szám ÁRA: 1990. augusztus 10., péntek 4,30 FORINT Szaddám Húszéin kinevezte az újabb bábkormányt — Folyamatosan érkeznek az amerikai csapatok Szaúd-Arábiába A világ közvéleménye elutasítja Kuvait iraki annektálását Hová lett a külügyminiszter? Szaddám Húszéin iraki elnök szerdán késő este sebtében kinevezte az annektált Kuvait „ideiglenes kormányát” felváltó újabb bábkormányt, miközben nagy ütemben folytatódott az amerikai csapatok átdobása Szaúd- Arábiába. Az amerikai lépés folyományaként rendkívüli arab csúcsot tartottak csütörtökön Kairóban és a nap folyamán New (Folytatás a 2. oldalon) A kételyek ellenére is arattak a nagyüzemekben — Szerényebb a gabonatermés, mint amire számítottak — Sokan a magasabb értékesítési árakra várnak — Tizenkét szövetkezetben 300 millió forint kieséssel számolnak Megtermett a kenyerünk, de a gondok maradtak A korábbi évek gyakorlatától eltérő volt az idei nyári aratás. Ennek jelei már tavaly ősszel a gabonavetés időszakában érzékelhetők voltak. A helyzet változását valamennyien tapasztalják, és gondolkodásra késztetik az ágazat területén dolgozókat. Elhangzottak a tavasszal olyan vélemények, hogy a felgyorsult társadalmi-politikai változások nyomán azok a mezőgazdasági üzemek, szervezetek lesznek-e az aratók, akik tavaly ősszel vetettek. Mert többfelől kétkedés is elhangzott, hogy a sok bizonytalanság közepette milyen intenzitással készüljenek fel a nyári munkára. A korai kitavaszodást követően Szorgalmas munkával igyekeztek túljutni a bajokon annak érdekében, hogy megtermeljék kenyerünket. Az aratás a korábbi éveknél hamarabb, augusztus első hetében befejeződött. Megállapíthatjuk, hogy kenyerünk megtermelésében az emberek nem maradtak adósak, tisztességgel, szakértelemmel, a földművelőkre jellemző odaadással mindent megtettek érte. Az immár hetedik, szűknek minősíthető esztendő időjárása szeszélyeivel ismét rengeteg nehézséget okozott. Gondoljunk csak a téli, illetve a májusi csapadékhiányra. Mindez oda vezetett, hogy a vártnál lényegesen szerényebb gabonatermést takaríthattak be. Mint Jurányi Jánostól, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának vezetőjétől értesültünk, szűkebb hazánkban az 56 ezer hektárt meghaladó búzaterületről a tavalyinál is kevesebb termett. 1989-ben ugyanis 4,6 tonna volt a hektáronkénti átlag, most viszont a nem végleges adatok szerint 4,2-4,3 tonnával számolnak. Kisebb kiesés volt őszi árpából, viszont a tavaszi árpa megfelelő eredményt hozott. Az aratás során az időjárás nem okozott nehézségeket, hiszen végig száraz időben haladtak a gépek. A betakarításra váró táblák nem gyomosodtak el. Az egyes gazdaságok közötti korábbi évekre visszamenő jó kapcsolatok, együttműködések ebben az évben is megmaradtak. Ahol szükség volt rá, ott arató-cséplőAz épülő bekötőút ellen tiltakoznak Éhségsztrájk Visontán Van, aki nem örül az új vison- tai bekötőútnak — adtuk hírül a Hírlap május 30-i számában. Az akkori írásban két visontai lakos, Tóth Zoltán és Valiskó Béla sorolta az épülő úttal szembeni kifogásait; elsősorban azt panaszolták, hogy az út (amelyen rövidesen többtonnás teherautók járnak) a kerítésük eltúrása után közvetlenül a házuk előtt vezet majd élj s a községi tanács ennek ellenére képtelen volt egy megfelelő támfaltervet készíttetni, olyat, amely megvalósulása esetén garantálná a két Petőfi utcai lakás és a benne élők biztonságát. Máj us óta, úgy tűnik, nem született túl sok eredmény az ügyben, ezért Tóth Zoltán és Valiskó Béla tegnap reggel a gyöngyösi és a környékbeli SZDSZ- (Folytatás a 2. oldalon) Hosszú gyógyulás várható Sikeres műtétet hajtottak végre Tőkés Lászlón Sikeres műtétet hajtottak végre Miskolcon, a Szentpéteri Kapui Megyei Kórházban Tőkés Lászlón. Mint ismeretes, a nagyváradi püspök Szerencsen autóbaleset következtében súlyosan megsérült, medencecsontja mindkét oldalon több helyen eltörött, ezen kívül könnyebb mellkasi és fejsérüléseket is szenvedett. Tőkés László és felesége közösen döntött arról, hogy a műtétet a Borsod Megyei Kórház traumatológiai osztályán végezzék el. Az orvosok a nagyszámú érdeklődő újságírónak csütörtökön délután mondták el, hogy eredeti állapotát sikerült a négyórás műtéttel helyreállítani. A műtétet végző orvoscsoport vezetője, dr. Bárány István főorvos kifejtette: Tőkés László járóképességének visszaszerzésére minden lehetőség megvan, ám hosszú időbe telik, amíg a sérült medencét ismét terhelni lehet. A tapasztalatokat figyelembe véve a sérültnek két hónapig ágyban kell maradnia, ezt pedig rehabilitációs utókezelés, valószínűleg egy fürdőkúra követi majd. Szóltak a sajtótájékoztatón a két sérült kormányőr állapotáról is. Vörös Gyula a karambolozó f épkocsi vezetője már jár, gya- orlatilag csak megfigyelés miatt tartják a kórházban, Bognár Gábor a gépkocsiban utazó kísérő, akinek súlyosabbak voltak a mellkasi sérülései a jövő hét első napjaiban hagyhatja el a kórházat. LOTTO NYERŐSZÁMOK-. 2, 19, 38, 49, 81 heti radio- é$ tv-műsor 16 oldalon! Kiszolgáltatott helyzetben A vállalkozók és a bankok Tegyük fel, önhibámon kívül utcára kerülök. Zseniális ötletem támad, aminek megvalósításához „csupán” pénzre van szükségem. Elindulok hát, hogy megtaláljam azt a bankot, amelyik a legkedvezőbb formában nyújt számomra hitelt. Eddig tart képzeletbeli vállalkozásom története, ugyanis ennél a pontnál megakadnék nemcsak képzeletben, hanem a valóságban is. Nem valószínű ugyanis, hogy a pénzintézet dotálná az ötletet. Ha mégis, akkor minden bizonnyal számíthatok arra, hogy olyan kamatterheket ró rám, s olyan rövid lejáratra kapok kölcsönt, hogy az üzletem még azelőtt befuccsol, mielőtt nyereséghez juthatnék. Márcsak azért is, mert az adó, s a rendkívül magas társadalombiztosítási járulék fizetésével végképp elvennék a kedvemet a folytatástól. Mégis akadnak jó néhányan, akik a fenti akadályok ellenére is belevágnak a „nagy kalandba”, s számuk minden bizonnyal tovább nő az elkövetkező időszakban. Az alábbi beszélgétésrész- letek szolgáljanak az ő okulásukra is. A vitában résztvevők: Dr.Petrusz János, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. egri fiókjának ügyvezető igazgatója, Herman István és Fábián József a GRAFOTIP Kft. képviseletében, Rugyai Attila, kisiparos, valamint Baranyi Antal, vállalkozó. — A vállalkozók azzal vádolnak bennünket, hogy ki vannak szolgáltatva a bankoknak — mondja Petrusz János. — Ez a tétel sajnos fordítva is igaz. Konkrét példával élve: mi vállalkozás- barát bankként kezdtünk kb. egy éve működni. Ez azt is jelenti, hogy tavaly ősztől jelentős meny- nyiségű pénzt bocsájtottunk ügyfeleink rendelkezésére, elsősorban a személyi hitel állományból, mivel a vállalkozási kölcsönhöz szükséges forrásokkal nem rendelkeztünk. A 100- 200 ezer forint körüli, kisvállalkozásra kért összegeket tehát úgy hiteleztük, másfél éves lejáratra, hogy felhasználását nem ellenőriztük. Tudvalevő, hogy a kisiparosok önbevallás alapján igazolják keresetüket, tehát ezt fogadtuk el garanciaként. Sajnálatos módon néhány esetben adósaink nem törlesztették a kölcsönt, s ezért többszöri felszólítás után a bírósághoz fordultunk. Az egyébként is költséges végrehajtási eljárás elhúzódott, s a végén megállapították, hogy az ügyfél nem rendelkezik lefoglalható ingatlannal. Ez szá- (Folytatás a 2. oldalon) Ahogy arról lapunkban is beszámoltunk, a múlt hét végén földcsuszamlás történt a visontai Thorez bányában. Bár kedd reggelre sikerült megállítani a hatalmas földtömeg mozgását — a bányászok pihenőnapjaikat áldozták a munkára Fazekas Miklós, a Thorez bányaüzem üzemigazgatójának irányításával —, mint Szántó György felvételein látható, volt mit tenni bőven azután is. Az ott dolgozók, hogy az egyébként is százmilliós nagyságrendű kár ne növekedjen, mentették, ami menthető. gépeket adtak kölcsön egymásnak. Az idei nyáron nem volt különösebb gond az anyagellátással, a szolgáltatási háttérrel sem, ami különösen az Egri Agroker Vállalat szervezett, következetes munkájának is köszönhető. Persze, az ellátó cégek feladatát nagyban könnyítette, hogy a kombájnok meghatározó többségét személyes érdekeltségű vállalkozásban működtették az üzemek. így a gépeket kezelőknek kiemelt figyelme volt arra, hogy minél kisebb ráfordítással, minél több gabonát takarítsanak be. Végeztek felméréseket az aszály miatti kalászosgabona-ki- esésekre vonatkozóan. Szerény számítások szerint, főleg Heves megye déli részén,legalább 12 üzemben mintegy 300 millió forint kiesésre számítanak. Sajnos, az aratás végéig sem sikerült választ kapni a legnagyobb kérdésre^ kenyérgabona árának indokolt módosítására. A jelenlegi piaci takarmánygabona-árak ugyanis arra ösztönöznek, hogy a termelők a jobb minőségű étkezési búzát takarmányként értékesítsék. Ezért azok az üzemek — bár kevesebben vannak —, amelyek megtehetik, hogy gabonájukat közvetlenül az aratás után ne adják el, berendezkedtek a termény tárolására. De hasonló magatartás tapasztalható az állattenyésztők körében is, (Folytatás a 2. oldalon)