Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-06 / 106. szám
________ _ 4 . Hírlap ___ 1 990. augusztus 6., hétfő Agria Játékok ’90 Ezért járunk l mcertre Az elmúlt hétfőn a bazilikában Dávid István orgonaművész műsorát hallották az egriek. Szórólapról ismeijük a művész fontosabb adatait: Székelyudvarhelyen született, Kolozsvárt szerezte diplomáját, német, francia mesterek kurzusain vett részt. 1988. óta él Magyarországon, a nagykőrösi református egyház- község orgonistája, a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Szakközépiskola tanára. Ez az utóbbi tény, már mint az állás, amit betölt, még inkább rokonszenvessé teszi ezt az orgonistát, aki korábbi éveiben bejárta Európát, lemezfelvétele adódott, és most a nagykőrösi híveknek énekli-orgonálja a zsoltárokat. Erdélyi egyéniség — mondhatnánk — abban is, ahogyan ösz- szerendezi a játszandó darabokat. Nyitásként elővette Pikéthy Tibor, volt váci karnagy Intro- dukció és fugáját és ezen a művön keresztül bemutatta azt a muzsikát, ami a század első évtizedeiben honos volt ebben az országban: egy kicsit a romantika utóhatásaként széles dallamkezelés és az érzelmek őszinte áradása. A hangulatos fuga után Mendelssohn d-moll szonátájával mintegy elővezette saját magát, azt a Urai egyéniséget, aki a dallamokban elmerülve kitárulkozik hallgatósága előtt. Men- delssohn-nál is a lélek ragyog, a zene hű eszköze az alkotói szándéknak. És ha már romantika: nem maradhatott ki C. Franck a-moll korálja sem, ahogyan a drámai színezetű, majd az érzelmek váltásait oly plasztikusan kifejező muzsika ragyogásba volt. És hogy az orgonamuzsika egyik klasszikusan nagy száma is megszólalhasson, a műsor végére tette J. S. Bach'c-moll passacagliá- ját. Ez a műforma a XVII-X VIII. században népszerű igazán, de mint minden forma, amely az egyéniség bemutatására igen alkalmas, később újra megjelenik, a romantikában. Ezért is hatott talán a műsorban organikusnak ez a befejező szám. Dávid István lírai alkat, drámaibb regisztereit, a hangszernek ezt a felfokozott hangnemét, erejét csak akkor használja, ha a markáns mondanivaló azt kívánja. Átélt játéka és a játékba is megmutatkozó művészi alázata tiszteletet vált ki. Semmi nem mutatja jobban Dávid ráhangoltságát a Urai műfajokra, mint az, hogy ezt a programot is teletűzdelte dalokkal, kompozíciókkal, amelyeket a XIX. században annyira kedveltek szerzők és közönség egyaránt. Cornelius (1824-1874) két dala csak ízelítőt adott abból a zenei tartományból, ahonnan operák is kikerültek. A Liszt- és Wagner-barátság benne zeng a Cornelius dalokban is. Más gyökérnek C. Franck ária-dalai; az áhitatos alkalomszerűség átlengi a Prológot és a La processiont is. Ardó Mária ezekkel a dallamokkal érzékeltette, mennyire otthonos a XIX. század dalirodalmában. Szívesen hallottunk volna tőle Schubert- és Schumann szerzeményeket is. Vígasztalt és kárpótolt minket a Bach-muzsi- kából elénekelt néhány darab: részleteket szólaltatott meg a Magnificat-ból és a Geistliche Liederből. Színes orgánum, igazi hangversenyénekes, aki a nem nagy lélegzetű alkotások keretei közt is hatásosan bontja őt ki a tartalmat. A közönség pedig ezért jár koncertekre. (farkas) KOS (III. 21. - IV. 20.) •x''1“ Szerelem: A viták nem használnak a kapcsolatnak. V Különösen az árt, ha örökké provokálja társát. Jobb lenne felülvizsgálni érzéseit: vajon tényleg vele akar-e élni a jövőben is?! Hivatás: Már kezdi újra megtalálni igazi énjét. De még bizonytalan abban, hogy sikerei tartósak lesznek-e. Ne aggódjon emiatt: a mélypontról egyre följebb kerül. BIKA (IV. 21.-V. 20.) V: • Szerelem: Az ( i u ■ ,,1** ^ álmodozás az YKZ^ élet megrontó- ja! Hamarabb célhoz ér, ha alaposan felméri helyzetét és érzelmeit, s megteszi az első lépéseket a hőn áhított személy felé! Hivatás: Ha túl sokáig halogatja a teendőket, egy idő után összecsapnak a feje fölött a hullámok. Jó „kibúvó”, ha mondjuk most megy szabadságra! IKREK (V. 21.-VL 21.) Szerelem: Meggondolatlan szavaival fájdalmat okoz kedvesének. A kedd amúgy sem az On napja ezen a héten. Szombaton azért mindent helyrehozhat! Hivatás: Mielőtt választ adna egy fontos kérdésben, konzultáljon idősebb, tapasztalt kollégájával, esetleg főnökével. Ez a döntés ugyanis hosszabb időre meghatározza jövendő karrierjét! tn RÁK (VI. 22.-VD. 22.) Szerelem: Rosszkedvűen vág neki a hétnek, de már szerdán kellemes fordulat következik be, s egy perc alatt tovaszáll bánata. Hivatás: Minden gondolatát leköti a munka, pontosabban valami mellékállás utáni vágy, mivel anyagi helyzete most nem éppen rózsás. Ne aprózza el az erejét, néhány plusz forint nem éri meg, hogy kockáztassa karrierjét. Koncentráljon a főállására! OROSZLÁN (VII. 23.-VHI. 22.) Szerelem: Alighanem er- / re várt hónapok óta: lángoló érzelmek, J0T boldog beteljesülés — különösen az eddig magányosan élő Oroszlánok életében. De azok sem panaszkodhatnak, akik már korábban rátaláltak partnerükre. Hivatás: Még mindig nem tudja teljesen lekötni a munkahelyi feladata. SZŰZ (VIII. 23.-IX. 23.) Szerelem: Mi- ,(((((cjfö \ ért kell örökké / , „próbatétclekl MNví I kel” kínozni \z*?Vv\ \ \ J kedvesét? Mi- f ) : ’ ért nem hiszi el neki, hogy Önt szereti? Hát nem elég bizonyság erre, hogy elviseli minden szeszélyét? Hivatás: Fölöslegesek aggodalmai: az átszervezés nem érinti. Felettesei elégedettek Önnel. MÉRLEG (IX. 24.- X. 23.) ■ ■ Szerelem: \\ Gyakran vál- (Bk tozó hangula' tára mindig másokban ke- reá az okot. Nem érdemes. Ezen a héten különben sincs oka panaszra: boldog napok köszöntének a Mérlegre, különösen a hétfő és a kedd lesz örömteli. Hivatás: Vállalkozó kedvét kicsit lelohasztja, hogy ötleteit nem mindenki értelmezi ugyanúgy, ahogyan Ön. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Bo- rongós gondolatokkal vág neki a hétnek. Ha nem akaró- dzik valami, akkor hiába is erőlteti, jobb tehát, ha beismeri a kudarcot. Ez a hét ilyen! Hivatás: A magánéletbeli kellemetlenség rányomja bélyegét a munkakedvére is. Bár sok Skorpió épp a munkában keres vigasztalást! NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: A fáradtság legjobb ellenszere •4#-----[// } a flört? Ön tud ja! A sok ! y\ esti kiruccav J nást mindenesetre nem kell túlzásba vinni! Hivatás: Csak a lassan beérő befektetésekben számíthat sikerre. Az ajánlat, amit ezen a héten kap, nagyon kedvező, érdemes megfogadni. A gyors meggazdagodás helyett a tartós, de biztos siker kínálkozik ezzel. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Ap- ró kellemetlenségek miatt I r kesereg, úgy érzi, nem érti meg partnere. Pedig csak félreértések áldozata. Hivatás: Néhány dolog ugyan összekuszáló- dott az elmúlt hetekben, de semmi nem olyan szörnyű, hogy ne tudná helyrehozni a héten. Egyébként nagy horderejű dolgoknak még mindig nincs itt az ideje. VÍZÖNTŐ (I. 21.-n. 20.) ♦ Loä LJÍír _w ([fi i (A Szerelem: Sok Vízöntő életébe most robban be először a mindent elsöprő nagy érzés, de a jegy valamennyi szülöttének kellemes élményeket tartogat a hét. Hivatás: Szereti, ha elismerik ötleteit, kezdeményezőkészségét. Ezúttal sem elismerésben, sem munkában nem lesz hiány! Vigyázzon értékeire! A zsebtolvajok a Vízöntőkre különösen veszélyesek! HALAK (II. 21.-III. 20.) Szerelem: Már nemegyszer előfordult éle- tében, hogy szerelemnek hitt már egy barátságot is. Ezúttal a barátságot érti félre. Hivatás: Amíg azt figyeli, másnak miből származik haszna, addig saját szerencséjét szalasztja el. A főnök-Halaknak sok bosz- szúságot okoznak e héten a beosztottjai. HerczegKata (Átvéve a Tvr-hétből) MAI MŰSOROK ■■ N O E E GRI URÁNIA KERT (Telefon: 11-888) Este fél 9 órakor Du. 3, 5, este 7 Nincs kegyelem! órakor Színes, amerikai Ürgolyhók film Színes, amerikai HATVANI sci-fí paródia APOLLÓ Este 9 órakor Du. fél 4, fél 6, fél Gyerekjáték 8 órakor Színes, amerikai Menekülő horrorfilm ember EGRI BRÓDY Színes, amerikai Du. fél 6, és fél 8 film órakor HATVANI Az utolsó csepp KOSSUTH Színes, amerikai Őslények film országa EGRI KERT Szülés, amerikai Este fél 9 órakor rajzfilm Vasmadarak FÜZESABONY Színes, amerikai A nagy kékség kalandfilm PÉTERVÁSÁRA GYÖNGYÖSI Higgy neki, hisz PUSKIN zsaru Du. 4, 6, este 8 HEVES órakor Tremors - Ahová Papa, én nő lépek szörny vagyok! terem Színes, amerikai RECSK vígjáték Marslakó a GYÖNGYÖSI mostohám ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Nyitány 9.05: Napközben. Közérdekű magazin 10.00: Urh-n: Országgyűlés 10.30: Balaton-rádió 11.10: Hagyomány- ápolók 11.34: A 22-es csapdája 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Kereső — Válogatás a hétvége belpolitikai műsorából 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Az olvasás gyönyörűsége. A világosság idézői 14.35: Magyar fúvósindulók 14.55: Kölcsey Ferenc versei 15.05: Kóruspódium 15.30: ZeneiTükör 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Miska bácsi negyedórája 16.30: Nyitnikék. Kisiskolások műsora 17.05: Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30: Csenki Imre népzenei feldolgozásaiból 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.39: Lehár Edit népdalokat énekel 19.50: Gong 20.05: Első kézből 20.45: Volt egyszer két Humorfesztivál 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Beszélgessünk... 23.30: Szecsődy Irén és Udvary Tibor operafelvételeiből 24.00: Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs. Zene-szóval 7.35: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Kölyökrádió 8.40: Kakucs- ról jöttem 8.55: Délelőtti torna 9.00: Nyári zene-szó. Benne: 9.00: Hírek. Időjárás 9.35: Egy gyékényen 10.30: Nyáron más? 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Mit, hol, mikor és hogyan? 11.30: Karcol a toll 11.50: Otthon és a kertben 12.00: Örökségünk. Az otthon szentségei: Szentelmények 13.00: Hírek. Időjárás 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kívánságműsor. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás 17.00: RádióMa Benne: 17.00: Hírek. Időjárás 17.30: Fülklip 18.00: Privát találmányok 18.25: Hangpárbaj 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Szavak csapdájában. Jelenetek egy házasságból 19.30: Popregiszter 20.20: Alma és fája—Kenéz Sándor felesége és két leánya 21.00: Hírek. Időjárás 21.03: Osztrák-magyar est a Budapest Kongresszusi Központban 22.05: Rockújság 23.00: Hűek. Időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Zenélő filmkockák. Emelj fel hát, szerelem! 0.02: Népzene Bolíviából BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.00: Műsorismertetés 9.10: Zenekari muzsika 10.21: A hét zeneműve 10.51: Bizet: Dzsamille 12.00: Hírek. Időjárás 12.05: Lahti orgona- fesztivál 1989 13.00: Kilátó 13.45: Labirintus 14.00: Zeneiskolások muzsikálnak 14.16: A Lengyel Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye 15.27: Evelyn Lear és Thomas Stawart operaáriákat és kettősöket énekel 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Kapcsoljuk a stúdiót. Kamarahangverseny 17.10: Francia muzsika 18.00: Ivan Petrov operafelvételei 18.21: Kocsár Miklós műveiből 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Por favor 19.20: Catch the Words — Gitárral angolul 19.35: Nagy siker volt! Haydn: Az évszakok — oratórium 21.50: Zenekari operarészletek 22.25: Világhírű vonósnégyesek 23.30: A hét zeneműve 24.00: Hírek, időjárás. Éjfél után: 0.15-4.20: Popzene, dzsessz, kamarazene, nóták ( televízió ) TV 1 8.18: Műsorismertetés 8.20: Tévé- torna nyugdíjasoknak 8.25: Delta 8.50: A HÉT 9.50: Képújság 9.55: Parlamenti Napló. Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.58: Műsorismertetés 18.00: Katolikus krónika. „Veletek vagyok mindennap” 18.10: Műsorajánlat 18.15: A vadász fia. NDK filmsorozat. A bajnok 18.50: Esti mese. Lolka és Bolka a rénszarvasversenyen 19.00: Cimbora. Cimborák Köves- kálón 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Magyar évszázadok. Az első bécsi döntés 20.30: Családi kör. Hulló levelek 21.35: Új Hullám 22.20: Egy este a Koronában... II. 23.05: Híradó 3. TV 2 Sugár Ágnessel és Déri Jánossal 17.00: Képújság 17.15: TV 2. Benne: Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója 18.25: Gyerekeknek! Csip-csup csodák. Holland rajzfilmsorózat. 1. Táncolj velem! 2. A mérleghinta 18.42: TV 2 19.00: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Francia tévéfilmsorozat 19.57: TV 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. Budapest — Pécs - Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Telesport. Jóakarat Játékok Kb. 23.00: TV 2 Napzárta RTLPLUS 6.05: Az apám egy földönkívüli 6.30: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springield-sztori 10.05: Gazdag és szép 10.35: Telebutik 11.00: Telt ház 11.50: Játssz velünk! 12.00: Forró nyeremény 12.30: Klasszikusok délidőben 13.00: Nettó — a gazdaság ma 13.05: Gazdag és szép 13.25: Kalifornia klán 14.10: A Springfield- sztori 14.55: Telt ház. Marva 15.45: Játssz velünk! 18.00: Del- vecchio. Két front között 18.45: Híradó. Időjárás 19.10: Georgetown anyahajó. A csúcstalálkozó 20.00: Légifarkas. Emberrablás 21.00: A királyok völgye 22.30: Hammer 22.55: Kulturális magazin 23.25: M- férfimagazin 24.00: Birkózás 0.35: Georgetown anyahajó 1.20: Hammer 1.45: Aerobic SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.15: Egyveleg 17.30: Nyár — magazin 19.30: Hírek 19.45: Időlánc — tévénosztalgia 20.00: Hollywood 22.00: Nemzetközi hírek 22.15: Turisztikai magazin 22.45: A fényképezés világa'23.15: Eyveleg 23.45: Európai slágerlista 0.15: Hírek/Egyve- Ieg 1.30: Időlánc/Egyveleg MUSIC TV 17.45: Délutáni egyveleg 18.30: Az MTV legnagyobb slágerei 19.30: Újdonságok a moziban 20.00: Ray Cokes 21.00: Kikapcsolva 21.30: XPO 22.00: Ray Cokes 23.00: Riport 23.15: Maiken Wexo 24.00: Headbangers Ball 2.00: Éjszakai videók EUROSPORT 9.30: Eurobic 10.00: Kaland — magazin 12.00: Ausztrál labdarúgás 13.00: Nemzetközi motorsport 13.30: A Metterhorn megmászása 15.00: Tenisz 16:30: Labdarúgás 18.00: Szörf-magazin 19.00: Eu- rosport-hírek 20.00: Billiárd 21.00: Mark Spitz — portré 22.00: Ökölvívás 23.00: Motorkerékpár VB 24.00: Tenisz0.30: Eurosport- hírek SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok 9.05: Carson és Carson 9.50: Teletipp — utazás 10.05: Teleüzlet 10.30: A szájkosár 12.15: Szerencsekerék 13.00: Telebörze 14.05: Casimir és tsa 14.30: Teletipp — háztartás 14.40: Carson és Carson. Jennifer győzelme 15.30: Megbabonázva 15.55: Teleüzlet 16.05: Daniel Boone 17.10: Szomszédok. A teljes igazság 17.35: Teletipp — természet 17.45: Műsorismertetés 17.50: Hotel. Tervek 118.45: Híradó. Időjárás 19.05: Szerencsekerék 20.00: Trapper John M. D. Szerelem és házasság 21.00: A szerelem csak mese 22.50: Újdonságok és történetek 23.35: Nincs kegyelem 1.15: Trapper John M. D. 2.05: így láttuk 2.10: Előrejelzés