Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-06 / 106. szám
1990. augusztus 6., héttő Hírlap 3. Látogatás a Százrejtekűben Templom a Markazi-tóban Heves megyei rejtélyek nyomában Tovább vizsgáltuk azokat a rejtélyeket, amelyekkel kapcsolatban kedves olvasóink érdeklődtek. S mivel a nyár derekán, s a kánikula közepén vagyunk, talán természetes, hogy felkerestük az andornaki pincéket, megnéztük közelről a nevezetes Százrejtekőt. A már ismert segítőtársainkon kívül — olvasóink már ismerhetik dr. Bakó Ferencet, a tudományok doktorát, illetve Fodor László régészt — velünk tartott Dósa László barlangász is, az Alpin Gmk vezetője. Azt vizsgálgattuk, hogy mi is lehet ezeknek a pincéknek a titka. Másrészt egy tisztelt markazi levélírónk kérdése nyomán annak eredtünk a nyomába, hogy milyen templom is van a Markazi-tó mélyén. Az andornaki vizsgálódásban az Egri Csillagok Termelőszövetkezet brigádvezetője, Stefán Tibor volt a segítségünkre. A Kőhodály elnevezésű pince volt az első, amelyet szemügyre vettünk. A mintegy 200 négyzetméteres, hatalmas pince szinte ontotta magából a hűvösséget a 40 fokos kánikulában. Kis csapatunk szinte megborzongott, amikor beléptünk ide, ahol a barlangász szeme rögtön felcsillant, mert mindenfele járatok látszottak. Már nagyrészt felderítették a bányamélyépítők segítségével ezt a helyet, dehát sok még a megoldatlan kérdés. Erről meg is győződtünk, ahogy körbenéztünk, mert egy helyen füstnyomokat is felfedeztünk, ami azt igazolja, hogy valamilyen ideiglenes tanyahely lehetett az egyik járatban. Ahogy tudósaink mondják, valószínűleg a török elől bújhattak ide, bár az sem elképzelhetetlen, hogy a Kőho- dályban juhokat tartottak, s a juhász telepedett meg ott. — Az én véleményem az — mondta Fodor László régész hogy itt kis pincék voltak, amelyeket később összevágtak. Amire nem volt szükség, azt betöme- dékelték, így keletkezett ez a nagy terem. Hogy mire szolgált, az talány. — Én úgy jöttem rá, hogy ez létezik — fűzte hozzá dr. Bakó Ferenc —, hogy népi műemlékekről készítettem felmérést a faluról. Egy öregember beszélt erről, úgy mondta, hogy az innen kiágazó járatokat falaztatta el a földbirtokos, Mocsáry, s itt juhokat tartottak. Én úgy véltem, mikor idejöttünk, hogy lehetséges, hogy ez egy nagy borház volt, esetleg egy nagygazdaságé. A szellőzőnyílások is megvannak hozzá, s egy nagy kőpillért is építettek, hogy elhárítsák az omlás- veszélyt. El tudtam képzelni, hogy a főbejárat melletti két lejárat szőlőcsúzda, mert ilyet már láttam Franciaországban. Egyébként is hozzá tudtam kapcsolni ehhez az eredethez, mert Andornakra érkeztek vallon telepesek. A régészeti kutatás viszont azt tisztázta, hogy eredetileg három pince lehetett itt. A további beszélgetés során szóba kerül, hogy még több kis pincenyílás található a környéken, amelyek már a 18. századi térképeken is régiként szerepelnek. így tehát korábbi keletkezé- sűek. A barlangász változatlanul a tűzrakóhelyet emlegeti: számára a füst vagy a víz útja eligazító, mert árulkodik a szellőzésről vagy a járat folytatódásáról. A téesz brigád vezetője jól ismeri ezt a helyet, s azt veti fel,-a falubeliek egyébként is hosszú, ösz- szefüggo járatokról mesélnek — hogy lehetett-e összeköttetés a pincejáratok között, mivel sugarasan helyezkednek el. Ezt a régészek ketlik, mivel a régi térképek önálló pincéket tüntetnek fel. Viszont azokból nagyon sokat. A következő utunk a Százrej- tekűhöz vezet, amely valóban látványos méreteivel, és sok járatával. Ahogy bújkálunk benne, a barlangász mindenütt folytatást sejt, a padkák olyanok, hogy esetleg a járat további útját sejtetik. De az is megfordul a fejünkben, hogy esetleg valamilyen mezőgazdasági termék tárolására használták azokat. Amikor a szinte már hideg levegőből újra a nyári kánikulába megyünk, akkor összegezzük tapasztalatainkat. Ezt a pincét is fölmérték már, s a barlangász kérdéseire a régész csak a fejét csóválja. Szerinte ezek a járatok nem mennek tovább, s végül is borospincék lehettek ezek. Ám dr. Bakó Ferenc leszögezi: soha nem lehet azt mondani: valami így van, és kész. Hozzá kell fűzni: valószínű... Mindenesetre azután arról beszélgetünk, hogy milyen szerepet is játszott századokkal ezelőtt a bor. Akkoriban nem tudtak szerezni az emberek olyan könnyen tiszta vizet, ezért különösen a hadjáratok során nőtt meg a bor értéke. A sokszor szennyezett, fertőzött, betegséget terjesztő víz helyett azt itták. Ez megmagyarázza azt is, hogy miként húzhatták meg magukat a falusi emberek a seregek átvonulása idején akár hosszabb időre is magukat a pincékben: nem volt szükségük ivóvízre. Stratégiai fontosságú élelmiszer lehetett tehát a bor, hosszú évszázadok óta, talán azóta, mióta a nagy létszámú seregek harcoltak Európában. Ilyen összefüggésben a pincéket is korábbinak lehet ítélni a honfoglalásnál, vagy Szent István koránál. Nehéz persze meghatározni keletkezésük idejét, a módszeres vizsgálat szolgálhat eligazításul. S az a természetes igérjy, amelyet Sugár István is megfogalmazott augusztus l-jei cikkében: a régészeket vonják be a feltárásokba, s értesítsék minden egyes alkalommal őket, ha valamire bukkannak, mert ami másnak értéktelen vasdarab vagy cserép, az számukra fontos ido- meghatározó lehet. Egyébként is minden lelet esetében törvényes kötelesség is ez. A délutánt még az andornaki pincék jegyében töltjük. Szabó Tamás bejelentése alapján egy völgyben úttalan utakon keressük a földalatti járatokat. Kettőt meg is találunk, s megegyezünk abban, hogy Dósa László csapatával fölméri ezeket. A kutatatá- sokról a későbbiek folyamán tudósítunk. S közben dr. Bakó Ferenc megjegyzi: érdemes lenne megnézni a környéket, hogy létezett-e itt a középkorban falu. A gazdák ugyanis nem szívesen laktak pincéiktől távol... A romantikus költők egyik visszatérő képe a tóba vagy a tengerbe süllyedt templom, s annak megkonduló harangja. Egy markazi levél hasonlóról tudósított bennünket, ezért eredtünk nyomába ennek a rejtélynek. így ír Tátrai István Markazról: ”Tisztelettel ismertetem — erről igen sokan tudnak —, hogy Márkáz község északi részén, a hegy tetején van egy várrom. Élőtte egy sík területű legelő, amelyet a lakosság Tatármező néven ismer. A jelzett várromról mi markaziak sokat, de nem mindent tudunk. Sok régi esemény, történet fűződhet hozzá. A községbeliek, a fiatalság is szívesen vennék, ha bővebb adatok kerülnének ismertebbé. Ugyancsak Markazon a réten volt egy olyan rész, amely földsánccal—töltéssel — volt határolva. Ezen területet az idősebb korosztály Puszta Templomnak nevezte. ...Ezen terület ma a Gagarin Hőerőmű víztározója, s amikor a víz leapad, a hely még ma is látható. Nagyobb kőhalom volt ezen a helyen, de a követ az építkező emberek elszállították. ...Szíves elnézést kérek, nincs szándékomban önöket munkával terhelni: a mai világunkban van gond éppen elegendő. Viszont a Hírlap azért hírlap, hogy hozza felénk azokat a híreket és régi, megtörtént eseményeket, amiket mi nem ismerünk.” Egyetértünk tisztelt levélírónkkal, ezért tájékozódtunk ezzel az érdekességgel kapcsolatban. SzerencsénK van, mivel 1983-ban a Dobó István Vármúzeum régészei föltárták a markazi Puszta Templomot. Az ásatásokat Fodor László vezette, aki beszámolt eredményeiről. — Az aszály segített bennünket — mondja a szakember —, 1983 őszére a tó vize nagyon megcsappant. így a Puszta Templom környéke szárazra került. Megragadva ezt az alkalmat, tájékozódó kutatást végeztünk ott. Egy átlagos nagyságú románkori plébániatemplom alapjai kerültek elő, amelynek 66 négyzetméreres belseje mintegy 290 személy elhelyezését tette lehetővé. — Nagyon szokatlan ennek a templomnak a helye. A környékbeli dombok jobb építési lehetőséget kínáltak volna. Miért a környék egyik legmélyebb pontjára helyezték ezt a templomot? — A falu történetéről kevés az okleveles adatunk. A templom létezését igazolja az első ismert feljegyzés, egy 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint Márkáz Miklós nevű papja három garas tizedet fizetett. Á falu már korábban az Aba-nemzetségből származó Kompolti családé lehetett. Aztán különböző birtokosztozkodások, öröklések sora következett. A 16. században a falu sokat szenvedett. Nemcsak sorozatos török portyák, de hol Ferdinánd, hol Zápolya katonái A sekrestye bejárata — 1983-as felvétel (jól látha- Ilyen román kori edény cserepeit találták a temp- tó rajta a tó partja) lom romjai között (Fotó: Szántó György) nyugtalanították a környéket. Hosszú ideig lakatlan is volt, csak az 1730-as években népesítették be újra. A község története nyomon követhető, a templomé, s a levélben említett váré alig. — A mai falu, s annak temploma feljebb települt. A mostani szentély is régi, következésképpen meglehet, hogy egy darabig ennek a nem is nagy településnek két temploma is volt. Hogyan lehetséges ez? — A környék adottságait elemezve érdekes feltételezes fogalmazódott meg bennem. Az a pásztorkodó nép, amely a Puszta Templom megépülésének idején — a 10-12. században — a környéken élt, jobban bízhatott az ingovány védelmében, mint a magaslatokéban. Ha a térképet megnézzük, ezt a romot háromszög alakban patak vette körül. Annak idején a nádasban köny- nyen megbújt egy kis templom, s az ellenség a mocsáron keresztül nem közelíthette meg, mert nem ismerte a járást. Aztán a 15. században erősíthették meg a várat, s építhették meg a másik templomot, de ez sokáig a pásztoremberek szentélye maradhatott, mert találtunk még 15. századi szentélymaradványokat is a romoknál. — A feltárás során milyen érdekességekre, eligazító leletekre bukkantak? — Az idő nagyon sürgetett bennünket, ezért nem mindent tudtunk felkutatni. Az bizonyossá vált, hogy az alapokban a-ge- rendafészkek helyezkednek el, amelyek részben arra utalnak, hogy a süllyedést ezekkel igyekezték meggátolni, másrészt arra, hogy elképzelhető: fából készült a templom. Egyébként 14- 15. századi cseréptöredékekre és olvadt bronzdarabokra bukkantunk. Ez utóbbiak válaszolhatnak a levélíró kérdésére: egy harang régen bizonyára bennégett egy alkalommal itt. Az is a leégésre bizonyság, hogy átégett, bekormozódott emberi csontokra bukkantunk, amelyek között a lángok nyomait viselő tetőszögek is hevertek. A temetőt nem találtuk meg, mert a talajvíz lép- ten-nyomon feltört, ráadásul — novemberben ástunk — mínusz 10 fokos hideg köszöntött ránk. — És a levélíró által említett vár? — Keveset tudunk ezekről. A Mátra környéki védelmi rendszerhez tartozott, amelyhez a kisnánai, a domoszlói is vagy a Benevár. Kis, néhány épületet magukba foglaló gótikus erődítmények voltak ezek. S mivel — a levélíró említette is — lőtér volt itt, a régész óvatos: könnyen lövedékekbe ütközhet az ásó. Szerencsére sikerült valamit megtudni a Puszta Templomról, mielőtt a tó végérvényesen elnyelte volna. A kőhalomból, melyből az aszály, alacsony vízállás idején a környék lakói építkezéshez vitték eí a köveket, a múlt egy titokzatos darabja tárult elénk. Á vár viszont „céltáblául” szolgált. Mindez arra figyelmeztet bennünket, hogy a múlt kincseivel nagyobb megbecsüléssel bánjunk, mert pótolhatatlan történelmi értékek mehetnek veszendőbe. Gábor László A sorozatunk folytatódik, várjuk olvasóink leveleit, hozzászólásait. Kérjük, jelentkezzenek a domoszlói hagyományőrzők, hogy a siro- ki táborozásukkor felkereshessük őket. Napirenden tartjuk a szajlai Attila-haiom kérdését is, szeretnénk a falubeliek segítségével meggyőződni arról, hogy természetes vagy mesterséges ez a képződmény. S természetesen érdekelnek továbbra is bennünket a pincék, az alagutak, a barlangok, s minden, ami rejtélyes. A víz alatti templom alaprajza A Puszta Templom az ingovány védelmében Egy 18. századi térkép már jelzi a régi andomaki borospincéket
