Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-28 / 124. szám

HEVES MEGYEI I. évfolyam, 124. szám ÁRA: 1990. augusztus 28., kedd 4,30 FORINT FELGYÚJTOTTÁK A PÁRTHÁZAT Zavargások Szófiában (2. oldal) ALÁÍRÁS-HAMISÍTÁS GYÖNGYÖSHALÁSZON Kádár János régóta tudta (8. oldal) BOMBARIADÓ AZ EGRI DOMUSBAN Az alatta lévő éttermet is ki kellett üríteni (8. oldal) iiilil Antall József Helsinkibe utazik A kormányszóvivői iroda MTI-hez eljuttatott közleménye sze­rint Antall József miniszterelnök szerdán reggel Helsinkibe utazik az Európai Demokratikus Szövetség XIII. pártvezetői konferenciá­jára. A magyar miniszterelnök — az MDF elnökeként — várhatóan felszólal az „űj Európával” foglalkozó kétnapos rendezvényen. A konferencián magyar részről részt vesz a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum delegációja is. Antall József miniszterelnök a tervek szerint találkozik Mauno Koivisto finn köztársasági elnökkel, Kalevi Sorsával, a finn parla­ment elnökével és Harri Holkeri miniszterelnökkel. Pártközi meg­beszéléseket folytat Ilkka Suominennel, a Nemzeti Koalíciós Párt elnökével. Jogtalan Előnyöket Vizsgáló Bizottság Kiemelkedőjárandóság helyett: átlagnyugdíj at A múlt heti kormányülésen ho­zott, a Jogtalan Előnyöket Vizs­gáló Bizottság felállítására vo­natkozó döntésről, annak hátte­réről tartott sajtótájékoztatót az Országgyűlés hétfői plenáris ülésének szünetében a Magyar Demokrata Fórum frakciója. Kónya Imre, frakcióvezető el­öljáróban utalt arra: az MDF képviselőcsoportja már június­ban elkészítette az úgynevezett igazságtétel-csomagterv vázla­tát, azzal a céllal, hogy a kor­mány hozzon létre egy testületet, amely megvizsgálja az ország je­lenlegi helyzetéért felelős egyko­ri politikai és állami vezetők fel­elősségét, illetőleg elszámoltatá­suk, esetleges felelősségrevoná- suk lehetőségét. Hangsúlyozta: a bizottság tevékenységekor min­denképpen azt kívánják szem előtt tartani, hogy a vizsgálatok törvényes úton, szigorúan alkot­mányos keretek között folyjanak le. A jogtalan előnyök felderíté­sére hivatott vizsgálat területeit Grezsa Ferenc képviselő ismer­tette a sajtó képviselőivel. Ebből kiderült, hogy a vizsgálat az 1956. november 4-től kezdődő­en ez év májusáig, tehát a mosta­ni Parlament megalakulásáig terjedő időszakot öleli majd fel. A vizsgálat e több mint három évtized politikai, állami vezetői­nek felelősségét igyekszik tisz­tázni, felmérve egyúttal vagyoni helyzetüket is. A bizottság tevé­kenysége ugyanakkor kiterjed a nyugdíjak — természetesen az egykori vezetők kiemelkedően magas járandóságainak — felül- (Folytatás a 2. oldalon) A kuvaiti magyar nagykövetség tevékenysége Átmenetileg szünetel A Külügyminisztérium az alábbi közleményt juttatta el a Magyar Távirati Irodához: A Magyar Köztársaság kor­mánya — az ENSZ Biztonsági Tanacsa határozataival össz­hangban és az európai együtt­működés szellemében — eluta­sítja a Kuvait államban működő diplomáciai képviseletek felszá­molására hozott egyoldalú iraki döntést, és úgy határozott, hogy a körülmények által szükséges­nek ítélt mmimális létszámmal fenntartja nagykövetségét Kuva- itban. A Kuvait államot megszálló iraki erők intézkedései — a köz­Az emírt támogatva Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke hétfőn a Parlamentben fogadta Fa­had al-Haszavi államminisz­tert, a kuvaiti emír személyes megbízottját. A találkozón a kuvaiti politikus tolmácsolta kormánya köszönetét azért a következetes politikáért, amelyet Magyarország foly­tat az agresszió első pillana­tától országa irányában. Göncz Árpád részletesen ki­fejtette a magyar álláspontot a közel-keleti eseményekről. Szólt arról, hogy elítéljük a katonai agressziót, nem fo­gadjuk el a Kuvait bekebele­zésére hozott egyoldalú iraki határozatot, s továbbra is síkraszállunk Kuvait állami­ságának helyreállításáért. Erre utal az is — mutatott rá —, hogy más országokhoz hasonlóan követségünkéi nem zártuk be, sőt készek vagyunk akár harmadik or­szág területén közvetlen kapcsolatot létesíteni Kuva- ittal. üzemi szolgáltatások megszün­tetése, a nagykövetség elzárása a külvilágtól katonai blokáddal — lehetetlenné tették a nagykövet­ség működését, veszélyeztették a munkatársak biztonsagát, és ez­által a misszió személyzetét au­gusztus 26-án az épület elhagyá­sára kényszerítették. Ebben a helyzetben a Külügyminisztéri­um a kuvaiti magyar nagykövet­ség normális tevékenységét át­menetileg szünetelteti. Ez a magyar lépés nem változ­tat az augusztus 10-i kormány- nyilatkozatban megfogalmazott magyar állásponton, amely mélységesen elítéli a Kuvait ál­lam ellen végrehajtott iraki ag­ressziót, érvénytelennek és sem­misnek minősíti a Kuvait beke­belezéséről szóló egyoldalú iraki döntést. A Magyar Köztársaság ezúttal is követeli Kuvait állam szuverenitásának azonnali, felté­tel nélküli helyreállítását. A Külügyminisztérium felhív­ja az Iraki Köztársaság kormá­nyát, hogy a nemzetközi jogi normáknak megfelelően szava­tolja a diplomáciai képviseletek sérthetetlenségét, működési fel­tételei zavartalanságának hely­reállítását, a diplomáciái kapcso­latokról szóló 1961. évi, Irak által is ratifikált bécsi egyezmény ren­delkezései szerint. Ugyancsak elváija az ENSZ BT 664. számú határozatának maradéktalan végrehajtását, beleértve a külföl­di állampolgárok szabad kiuta­zását Kuvait államból és Irakból. A Magyar Köztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követét változatlanul Kuvait ál­lam uralkodójához akkreditálja. A Magyar Köztársaság kor­mánya kizárólag az iraki kor­mányt teszi felelőssé a kuvaiti magyar külképviselet épületei­ben és vagyontárgyaiban kelet­kező károkért. A pártok és a Hírlap Megkezdődött a választási kampány A helyhatósági választási tör­vény előírásainak megfelelően tegnap kezdődött meg a szep­tember 30-ra kiút választások kampánya. Ez alkalommal is kü­lönösen fontos kérdésekben hoz majd voksával döntést valameny- nyi választópolgár. Már csak azért is, mert saját környezetük, településük sorsáról szavazunk mindannyian. Szerkesztőségünkben hétfőn délután tartottunk megbeszélést a pártok megjelent képviselőivel (szóvivőivel) a tájékoztatásban való együttműködésről. Me­gyénkből tíz szervezet kíván élni az általunk biztosított lehetőség­gel. A megegyezés szerint sorso­lás alapjan tesszük közzé az egyes pártok programjait, bemu- jekti vitás, az esélyegyenlőség je- tatkozó írásait — ezúttal is az ob- gyében. Tíz párt A sorsolás szerint a következő lesz a megjelenési sorrend: Augusztus 31.: Kereszténydemokrata Néppárt Szeptember 1.: Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt Szeptember 3.: Demokratikus Nyugdíjasok Pártja Szeptember 4.: Demokratikus Ifjúsági Szövetség Szeptember 5.: Szabad Demokraták Szövetsége Szeptember 6.: Magyar Demokrata Fórum Szeptember 7.: Fiatal Demokraták Szövetsége Szeptember 8.: Magyar Szocialista Munkáspárt Szeptember 10.: Magyar Szocialista Párt Szeptember 11.: Magyarországi Szociáldemokrata Párt Ma döntenek a polgármesteri tisztség betöltésének egyes kérdéseiről Az Országgyűlés újrakezdte Képviselői mandátum igazo­lásával kezdte meg hétfőn dél­előtt 10 órakor az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának újabb munkanapját. Az ülést vezető Szabad György elnök bejelentet­te: Bokros Lajos megüresedett képviselői helyén az MSZP fővá­rosi listájáról Schiffer János szer­zett országgyűlési mandátumot. A választási és mandátumvizsgá­ló bizottság jelentését követően a törvényhozó testület Schiffer Já­nos mandátumát igazolta. A képviselő elfoglalta helyét az ülésteremben. Az elnök tájékoztatta az Or­szággyűlést arról, hogy a kor­mány benyújtotta a honvédelmi törvény módosításáról, az árak megállapításáról, a tisztességte­len piaci magatartás tilalmáról szóló törvényjavaslatot. Sürgős tárgyalást kért az 1990. évi ön- kormányzati választások előké­szítésének és lebonyolításának pénzügyi szükségletei biztosítá­sáról szóló országgyűlési határo­zati javaslatról. Ezt követően Göncz Árpád köztársasági elnök kért szót. Kö- (Folytatás a 2. oldalon) Az utolsó szakasz... A rendkívüli ülésszak utolsó szakaszának második napján, ked­den várhatóan döntenek a polgármesteri tisztség betöltésének egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat napirendre tűzéséről, délután pedig interpellációk hangzanak el.- MOSZKVAI VIZIT. Ger- bovits Jenő tárca nélküli minisz­ter, a Magyar Parasztszövetség országos főtitkára, a Szovjetunió Parasztszövetsége meghívására delegáció élén hétfőn Moszkvá­ba utazott. Programjában egye­bek között a Szovjetunió Pa­rasztszövetségével történő kap­csolatfelvétel szerepel.- SZOLIDARITÁS ÉV­FORDULÓ. A hét végén Len- gyelország-szerte megemlékezé­seket tartottak a Szolidaritás megalakulásának közelgő tize­dik évfordulója alkalmából. Ál­talában az a vélemény alakult ki, hogy a Szolidaritás nem töltheti be egyszerre szakszervezet és a politikai párt szerepét.- KOREAIAK AZ ENSZ- BEN. Dél-Korea a KNDK-val együtt kérni fogja felvételét az ENSZ-be — közölte hétfőn a dél-koreai külügyminisztérium illetékese. A kérdés a szeptem­ber 4-re tervezett miniszterel­nöki találkozó napirendjének egyik legfontosabb pontja lesz. Kézbesítik a kopogtató­cédulákat Hétfőn megkezdődött a ko­pogtatócédulák kézbesítése a szeptember 30-ai helyhatósági választásokra. Ezekben a na­pokban mintegy 7,8 millió vá- (Folytatás a 2. oldalon) Olcsóbbak a spirálfüzetek, a körzőkészletek körkép a tanszervásárról A megye néhány városában a tanszerellátásról érdeklődtünk. Az Egri Ifjúsági Házban au­gusztus 22-től szeptember 6-ig tart az akció, amelynek kereté­ben 10 — 30 százalékos kedvez­ménnyel lehet kapni füzetcso­magokat, írószereket, különféle táskákat, tornacipőket, iskola­köpenyeket és sok más egyebet. A Student papír-és írószerbolt már befejezte az idén a vásárt. Telefonon kíváncsiskodtunk az árucikkek árai iránt. — Volt hiányuk valamiben? — érdeklődtünk. — Szerencsére semmiben. A szállításkor, egy-két napos fenn­akadástól eltekintve, mindig megkaptuk a teljes árukészletet. — Hány százalékos volt az ár­engedmény, s mely cikkekből? — Üzletünkben 20 százalék kedvezményt nyújtottunk, ami füzetcsomagokra, táskákra és tolltartókra vonatkozott. — A spirálfüzetek mennyibe kerülnek? — Mindenféle fajtából lehe­tett kapni nálunk, volt kockás, si­ma és vonalas is. Az ára 35 és 40 forint között változott. — Füzetcsomagokból is jutott a vevőknek elég? — Igen. Voltak kiegészítő fü­zetcsomagjaink is iskolásoknak, ezek iránt elsősorban alsó tago­zatosak érdeklődtek. Az előírá­sokhoz képest füzetekből megfe­lelő volt az ellátás. — Tavaly hiánycikknek szá­mított a címke, igen drágán lehe­tett venni, és meglehetősen rosz- szat. Volt-e üzletükben ebből ol­csó és jó minőségű az idén? — Mint minden tanszerter­mékünkből, ebből is több válasz­ték állt a vásárlók rendelkezésé­re. Lehetett kapni mintás vinyet­tát 10 és 12 forint között, és egy­szerű piros csíkosat is 8 — 9, illet­ve 10 forintért. Eger után Hatvanban érdek­lődtünk a Horváth Mihály úti írószerben. — Lesz-e önöknél tanszervá­sár, és lesznek-eárengedmények? — Természetesen igen, de ár­engedmények nem lesznek. — Milyen vonalzókat ajánla­nak a tanulóknak? — Fából készült vonalzóink nincsenek, csak műanyagok. Ezek nem drágák, és nagyon jó minőségű termékek. — Körzőkészletet lehet-e kap­ni? — Természetesen. Vannak komolyabb készleteink is, ezeket főleg gimnazistáknak tudom ajánlani, és vannak egyszerűb­bek, amiket az általános iskolai diákok vásárolhatnak. — Iskolatáskák kaphatók-e viszonylag olcsó áron? — Változóak az áraink. Az egyszerűbbek 600 — 620 forint­ba kerülnek, a komolyabbak 660-tól egészen 972 forintig ve­hetők meg. — Hiánycikknek számít-e a Rotring-ceruza, illetve a radír? — Nem, bőven lehet kapni üz­letünkben mind a két Rotring- termékból. Gyöngyösön az iskolai cik­keknél nincs árengedmény — kaptuk a választ az eladónőtől, de ennek ellenére rengeteg olyan terméket kínálhatok, amelyek viszonylag elfogadható áron vá­„Ez már a mienk...” sárolhatók meg. Ide tartoznak a ceruzafaragók, amelyek nagyon jók. A legolcsóbbak 30 forintért, a legdrágábbak 280 forintért kaphatók üzletünkben. Továbbá a nejlon füzetborítók. Körző­készleteink is vannak különböző árakon: 160 — 190, illetve 2700 forintért. Nemrég érkeztek a szép és esztétikus csomagolópa­pújaink is. Körképünkből is kitűnik, hogy elfogadható áron is vásá­rolhatók különböző iskolai cik­kek. Beszerzésükre sok idő sincs már, mert szeptemberben kez­dődik az új, 1990/91-es tanév. S. M. (Fotó: Gál Gábor)

Next

/
Thumbnails
Contents