Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-18 / 117. szám
Szovjet idegenforgalom Maceszta: egyedülálló gyógyiszap Oroszországban a krasznodari területen nagyszerű pihenési lehetőségek vannak. Nyugati részét a Fekete- és az Azovi-tenger több mint 800 kilométeres partvidéke alkotja. E szakasz földrajzi szélessége közelítőleg megfelel Nizza, Genua és Velence, vagy Ázsiában a Hokkaido-szi- getek, illetve az amerikai Nagy Tavak megfelelő adatának. Fürdési lehetőségeit tekintve viszont ez a part mindegyiket felülmúlja: az éghajlat egyhébb, mint az USA északi részén és Európa déli felében, az időjárás kevésbé szeszélyes, mint Japánban. Ami pedig a Fekete- és az Azovi-tenger vizének gyógyhatását illeti, az is jobb, mint a Földközi-tengeré vagy a Csendes-óceáné. Krasznodar környékén a fürdési szezon több mint öt hónapig tart. A lakosság elsősorban Ana- pát, Gelendzsiket, Tuapszét és a világhírű Szocsi üdülőhelyet kedveli. Ezen a vidéken egyedülálló gyógyiszap-előfordulások (pl. Maceszta) és gyógyforrások (Gojácsij kljucs) is vannak. További előny, hogy a Kaukázusnak a partvidéket is elérő nyúlványain üdülőhelyek és turistabázisok is vannak. Ezzel azonban be is kell fejeznünk a körzet előnyös tulajdonságainak sorolását, mert az infrastruktúrája viszont sokkal alacsonyabb színvonalú, mint a külföldi üdülőhelyeké. Ezen áldatlan helyzeten hivatott javítani az 1990 tavaszán, Krasznodarban létrehozott Kurort nevű konszern, melynek fő feladata kezdetben az üdülőhálózat anyagi bázisának felújítása: útépítés és -javítás, éttermek és kávézók, valamint szolgáltató- egységek létrehozása. Ehhez a helyi építőanyag és munkaerő alapjában véve rendelkezésre áll. A fejlesztéshez szükséges eszközök beszerzése is biztosított — hála a Kurort konszern millióinak. Egy kereskedelmi bank alapítását is tervbe vettük. Emellett készek vagyunk bármely érdekelt külföldi céget társtulajdonosként is fogadni — megéri, mert lesz munka bőven. A fent említett 800 kilométeres partszakaszon ugyanis meglehetősen kevés az üdülőhely. Még kevesebb helyet foglalnak el a kikötők, a halgazdaságok és a kutatóbázisok. A fennmaradó „vad” partrészeken a partvidék ökológiai túlterhelése nélkül, nyugodtan lehet egy sor üdülőt — köztük nemzetközieket is — létesíteni. Lehetőség van téli sporttelepek kialakítására is. Az Adler körüli hegyekben, azaz a Szocsi néven ismert üdülőhely legdélibb csücskén a hó még a júliusi hőségben is van vagy 7 méter vastag. Nem véletlen, hogy Szocsi is jelöltette magát az 1998- ban sorra kerülő téli olimpia megrendezésére. A világon kevés üdülőhely rendelkezik ilyen univerzális lehetőségekkel. Az új konszern másik fontos feladata az üdülőhelyek és a sportoláshoz szükséges objektumok üzemeltetése és kiszolgálása. Az viszont köztudott, hogy a Szovjetunióban, és sajnos, a krasznodari terület partvidékén is, a szolgáltatások messze elmaradnak a világszínvonaltól. Éppen ezért külföldi szakembereket szeretnénk hívni dolgozni, illetve tapasztalatcserére olyanokat, akik jól értenek az üdülőhelyi szolgáltatásokhoz és azok menedzseléséhez, és a saját szakembereinket is elküldenénk a legjobb külföldi üdülőhelyekre tanulmányútra. V. Szpiridonov a Kurort elnöke Hírlap 1990. augusztus 18., szombat UFO-lesen Féljünk-e a kozmikus katasztrófáktól? A leglátványosabb földi becsapódási kráter az arizonai Barringer-meteorkráter A tunguz katasztrófa után 19 évvel a pusztítás nyomai még mindig szembeötlőek voltak. A sűrű erdő fái 20 kilométerre a becsapódási övezettől kidőltek, megcsonkultak Piri fénypontok tucatjai jön- nek-mennek az éjszakai égbolton. Sokszor kérdezzük magunktól, vajon mit is láttunk. Meteort vagy műholdat? Ritkán a nagyobb, nem szokványos megfigyeléseknél már nem is vagyunk ilyen magabiztosak. Ilyenkor már valamilyen nagy titkot sejtünk, hiszen a sötét, csillagos égbolt látványa már önmagában is megmozgatja a fantáziánkat. Esetleg egy UFO, gondolhatjuk magunkban. De lehet az is: ezúttal képzeletünk túl messzire merészkedett. Ismerjük be, a legritkábban gondolunk arra, hogy talán az azonosíthatatlan objektum egy óriási meteor is lehet! Milyen veszélyeket rejteget, ha Földünk egy ilyen óriási kozmikus testtel összeütközik? A mai részben erre a kérdésre kerestük a választ. A természeti katasztrófák hallatán általában földrengések, földcsuszamlások, árvizek, szökőárak, aszályok jutnak az eszünkbe. Az emberiség évezredek alatt megtanult — bár kényszerűségből — a romboló erőkkel együtt élni. Nem telik el olyan év, hogy Földünk egyes vidékeit ne sújtanák természeti katasztrófák. Ilyenkor persze eszünkbe sem jut, hogy Földünk történetében voltak ezektől jóval nagyobb méretű, úgynevezett kozmikus katasztrófák. 1989. március 22-én, az éjszakai órákban, becslések szerint egy 220-430 méter átmérőjű szikladarab — csillagászati távolságokban gondolkodva — nem messze suhant el Földünktől. Ez az FC-89 jelű aszteroida legközelebb 690 ezer kilométerre volt bolygónktól, amely kétszeres Föld — Hold távolságnak felel meg. Az óriás szikladarab a Nap felől közelítette meg a Földet, így nem csoda, hogy előre nem lehetett jelezni a jövetelét. Csak a március 31-én készített felvételeken sikerült felfedezni, de ekkor már távolodott bolygónktól. Számítások szerint, ha egy 430 méter átmérőjű szikladarab ütközik Földünkkel, a bekövetkező katasztrófa során egy 2300 Mt-ás hidrogénbombának megfelelő energiamennyiség szabadul fel, és legalább egy 7 kilométer átmérőjű kráter képződik. Szinte azonnal felvetődik a kérdés: a közeljövőben kell-e attólfélnünk, hogy Földünk összeütközik egy aszteroidával? A Holdról és a Merkúrról készített felvételeken becsapódá- sos kráterek ezrei láthatók. Földünk Nap körüli útja során szinte állandóan ütközik parányi égitestdarabokkal, és időnként nagyobb méretű rögökkel. A földi légkör fékező hatása a kilogramm nagyságú darabokat annyira lelassítja, hogy a felszínen csak ritkán okoznak kárt. De a több tonna súlyúak a légkörben már alig fékeződnek le, így majdnem kozmikus sebességgel, robbanásszerűen csapódnak a felszínbe, óriási krátert ütve. Még ma is látványos földi becsapódási kráter az Amerikai Egyesült Államok területén, Arizonában található. A tál alakú kráter átmérője 1,2 kilométer, mélysége 100 méter. Feltételezések szerint a 20 ezer évvel ezelőtt becsapódott tekintélyes méretű test darabjai a déli kráterperem alatt, mintegy 460 méteres mélységben találhatók. Földünkön még megfigyelhető néhány, a geológiai közelmúltból származó be- csapódásos eredetű képződmény, de a többi nyomait az erózió kimosta, eltüntette. Vajon honnan jönnek az égbolt váratlan, kusza vándorai? A Mars és a Jupiter pályája között található a kisbolygók, vagy más néven az aszteroidák övezete. Jelentős részük legalább 200 kilométer átmérőjű óriási szikladarab, a kisebbek néhányszor tíz, és 1-2 kilométer átmérőjűek, amelyek száma talán félmillióra is becsülhető. Számuk egyre növekszik, hiszen az égitestek zavaró gravitációs hatására gyakran ütköznek egymással, így apró darabokra szakadva lassan felmorzsolódnak. Közben pályájuk is módosul, így nem csoda, ha néha egy-egy a Földünk felé veszi útját. A kisbolygóknak van egy olyan különleges csoportja, amelynek pályája a Föld pályáját keresztezi. Ezeket az objektumokat összefoglaló néven Apolló kisbolygóknak nevezzük. így nincs teljesen kizárva, hogy egy ilyen különleges pályán keringő kisbolygó összeütközzék Földünkkel. 1937-ben az 1 kilométer átmérőjű Hermész nem egészen egymillió kilométerre haladt el mellettünk. Ha a pálya- számításoknak hihetünk, újabb visszatérésekor a Föld és a Hold között fog elhaladni. A bolygóközi törmelékanyagok másik csoportját a felbomló üstökösmagok anyagdarabjai képviselik. Napunktól mintegy 200 ezer csillagászati egység távolságra (1 csillagászati egység = 150 millió kilométer) található az a gömbszimmetrikus üstökösfelhő, ahonnan időnként a szomszédos csillagok zavaró gravitációs hatására egy-egy üstökös útját a Naprendszer belseje felé veszi. Az üstökös anyagát tekintve nem más, mint egy óriási piszkos hólabda, vízjégbol, könnyű gázok jegéből, valamint kőzettörmelékek halmazából áll. A Naphoz közeledve, felszínéről a gázok hamar elpárolognak, így jön létre az üstökös csóvája. Pályája olyan hatalmas, hogy legközelebb csak évmilliók múlva térhet vissza. De időnként előfordulhat, hogy az üstökös egy óriásbolygót közelít meg, ami olyan erős vonzást gyakorol rá, hogy kisebb pályára kényszerül. Az üstökösök minden napközelség idején óriási mennyiségű anyagot veszítenek, magjuk nemegyszer két vagy több részre bomlik. így előbb-utóbb megsemmisül, és a magból kiszabadult meteorikus anyag meteorrajként kering a Nap körül. Amikor Földünk egy-egy ilyen rajt keresztez, az átlagosnál sokkal több meteor villan fel a légkörben. Rendszerint 70-80 kilométer magasságban kezdenek felizzani, és fényük többnyire már 40 kilométer magasságban kialszik. A nagyobb darabok még a magasban szétrobbannak, és lehullanak a Föld felszínére. Az utóbbi évtizedek ilyen jellegű pusztítása 1908. június 30- án, a szibériai Köves-Tunguzka folyó mentén következett be, amikor a (feltételezett) Enke-üs- tökös egy tekintélyes darabja az alsó légkörben szétrobbant. A fák a becsapódási ponttól 20 kilométernyire minden irányban sugarasan kidőlve hevertek. A robbanás nyomán több kilométeres magasságban csapott fel a füst és a por, a keletkező lökéshullám pedig még 100 kilométerrel arrébb is földhöz vágta az embereket és az állatokat. Tehát ismét felmerül a kérdés: féljünk-e a kozmikus katasztrófáktól? Azokat a kisbolygókat, amelyeknek ismerjük a pályaelemeit, nagy biztonsággal képesek vagyunk előre jelezni. De az eddig még ismeretlen, vagy csak egyszer észlelt kisbolygók jövetelének az előrejelzése szinte lehetetlen. (Esetenként véletlen- szerű.) Nehezíti a feladatot, hogy a mai modern csillagászati távcsövekkel is a kisbolygóknak csupáncsak egy töredéke figyelhető meg, műszereink korlátozott elbontóképessége miatt. A működő aktív üstökösöket aránylag könnyű felfedezni, sokszor még szabad szemmel is láthatók. De a felbomlott üstökösöket, vagy másképpen a meteorrajok érkezését csak néhány nap pontossággal lehet előre jelezni. Aggodalomra azonban nincs okunk, hiszen a bolygóközi térben sokkal több kis objektum található, mint nagy, így egy adott bolygó felületébe sokkal több kis test ütközhet. Egy tunguz katasztrófához hasonló esemény talán néhány száz évenként történhet meg, de egy nagyobb üstökösmag vagy aszteroida becsapódása 1 milliárd évenként egyszer következhet be. V. Tana Judit Kínai katonák tartanak az NSZK-ba Az Üj Kína hírügynökség közölte az első hallásra meglepő hírt, amely szerint kínai katonákat „vezényelnek” a nyugat-németországi Dortmund városába. Mielőtt az olvasó arra a következtetésre jutna, hogy az esetleg kivonuló amerikai és egyéb csapatokat kínaiak váltják fel az egyesülő Németországban, gyorsan le kell szögeznünk, hogy nem a több milliós Kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonái tartanak Dortmundba, hanem azok az agyagkatonák, akik immár 2100 év óta őrzik a nagy kínai császár, Csin Si-huang sírját Hszian város közelében. Kína és az NSZK kulturális megállapodása alapján tizenegyet küldenek három hónapos kiállításra Dortmundba az eddig feltárt mintegy 6000 terrakotta katonából. A német közönség megtekinthet Csin Si-huang császár hűséges agyagkatonái közül néhány tábornokot, gyalogos katonát, lovast, sőt öt terrakotta lovat is — adja hírül az Új Kína.
