Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-13 / 86. szám
Ahol az embernek jogai vannak, ott felelősséget is szívesen vállal Sokszemközt a környezetvédelemről Tegyük fel, hogy egy NSZK- állampolgár szabadulni szeretne használt autójától. A legjobban akkor jár, ha elviszi a kocsit az autóbontóba, ahol a szakemberek leszednek minden olyan anyagot a járgányról, ami környezetszennyező. Ez esetben a tulajdonos kap egy igazolást, amelyet ha az új jármű vásárlásakor bemutat, jelentős kedvezményre számíthat. Ha ma az Egyesült Államokban mosóport vásárol a háziasszony, biztos lehet abban, hogy ahhoz a termékhez jut a legolcsóbban, amelyik a legkevésbé szennyezi a környezetet. A fenti példákhoz hasonlókat vég nélkül lehetne sorolni, nem úgy, mint hazánkban, ahol az ólommentes benzin még mindig luxusnak számít, ahol a környezetkímélő mosóporért többet kell fizetnünk, mint „mezei” társáért. Ezek az aprónak tűnő dolgok is szóba kerültek azon a beszél-, getésen, amelyen a Heves Megyei Környezetvédelmi Szövetség képviselői válaszoltak kérdéseinkre. A szervezet céljairól, munkájáról Sándor András és Bárdos Ferenc, a szövetség elnökségének tagjai, Bene Imre, a Dimenzió Mérnöki Kisszövetkezet elnöke, valamint Rittenba- cher Ödön, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés képviselője nyilatkoztak lapunknak. S. A.: — Elődünk a megyei népfront mellett működő környezetvédelmi munkabizottság volt. A törvény által kínált lehetőséggel élve alakítottuk meg tavaly ősszel a szövetséget, amely a természetvédelem érdekében működő közösségek, klubok, körök, egyesületek, gazdasági és társadalmi szervezetek önkéntes társulása. De számítunk valamennyijó szándékú állampolgár segítségére is. — Miben különbözik a szövetség tevékenysége a munkabizottságétól? B. F: — Számos dologban. Mivel mindenki számára nyitott szervezetről van szó, sokkal szélesebb körű és összehangoltabb munkát tudunk folytatni. A bizottságban dolgozók, bármenynyire is igyekeztek, nem tudtak kellő hatékonysággal működni. Rengeteg jó ötletet lesöpörtek az asztalról, egyszerűen azért, mert az államnak, a gazdaságnak nem állt érdekében például a környezetvédelmi beruházások támogatása. B. /.: — Tudvalevő, hogy egy virágzó gazdaságban rengeteget áldoznak a környezetvédelemre. Nálunk sajnos a politikai változásokat még nem követte gazdasági fellendülés. így fordulhat elő az is, hogy a a környezetvédelemben is sorra tűnnek fel a vállalkozók, élesedik a verseny, de úgy, hogy nincs valódi piac. A beáramló tőke, a korszerű technológiák kiszorítják a hazai vállalkozóréteget erről a területről. Egy másik ellentmondás, hogy igény lenne a környezetvédelmi beruházásokra, de pénz nincs. Ez országszerte tapasztalható. S. A.: — A megoldást természetesen az jelentené, ha az adózásban preferenciát élvezne a környezetvédelem, úgy, mint a nyugati országokban. Az új kormány programjában erre vonatkozóan biztató tervek szerepelnek. Tény, hogy a környezetvédelemhez sok pénz kell, ám ez nem minden. Nagyobb probléma az, hogy az elmúlt évtizedekben az emberek érdektelenné és közönyössé váltak. Mivel csupán lakóknak számítottak egy adott területen, a környezetüket is elhanyagolták. Most, hogy az állampolgárok visszanyerik jogaikat, minden bizonnyal ez a szemlélet is változni fog, hiszen ahol egy embernek jogai vannak, ott felelősséget is szívesen vállal. A leendő önkormányzatok megalakulása is ezt a folyamatot erősíti majd. — Milyen konkrét eredményeket tudfelmutatni ez a viszonylag fiatal szervezet? B. F.:- A meghatározott időben él a „zöld telefon”, amelyen bárki megteheti észrevételeit. Ez idáig körülbelül 90 bejelentés érkezett, amelyek közül jó néhány esetben gyakorlati segítséget is tudtunk nyújtani. Fölvettük a kapcsolatot az illetékes szervezetekkel, akik megtették a szükséges lépéseket. A többi panaszt nyilvántartjuk, és folyamatosan próbálunk intézkedni. Sajnos, az a tapasztalat, hogy rengeteg utánajárással jár egy-egy ügy megoldása. R. Ö.: — Meggyőződésem, hogy rengeteg múlik a propagandán, a tudatformáláson is, amit már óvodáskorban el kellene kezdeni. Erre jó példa a következő: nemrégiben az NSZK-ban jártam, ahol a televízióban fő műsoridőben egyórás filmet forgattak arról, hogy egy háztartásban mi mindent lehet tenni szőkébb környezetünk védelmében. Azt hiszem, a hatékony környezetvédelem valahol itt kezdődik. (barta) A Bélkő tetején „Súlyos kereszt” Túráznak és takarítanak Vízitábor Poroszlón Környezetvédelmi vízitábort szervez a Heves Megyei Környezetvédelmi Szövetségés a Megyei Művelődési Központ, melyet a Tisza mellett, Poroszlón rendeznek majd meg, augusztus 6-15- ig. Kenuk és csónakok várják itt a túrázókat, s míg a társaság egyik fele kirándul a vízen, a másik fele takarít. A kedvezményes, napi 300 forintos részvételi díj ugyanis annak köszönhető, hogy a szervezők vállalták: rendbe teszik az ifjúsági parkot, a gátakat, sőt még a partközeli vizeken is összeszedik a szemetet. A délelőtti kirándulás és munka után szabadidő következik, este pedig előadások, közös játékok szórakoztatják a táborlakókat, akik közé a 11-036-os egri telefonon még lehet jelentkezni. Fejlődik az Egzota ( Tudósítónktól:) Bedolgozókkal, Hatvan 80 — 100 kilométeres körzetében harmincöt emberrel végzi munkáját — a bútoralkatrészek gyártását, fából való lámpatestek, szerszámok, kisbútorok készítését — az Egzota Faipari Kisszövetkezet, amelynek Jászberényben már bemutatóterme is van. Gyártmányait felhasználja a hazai szakma, s a Hungarocoopon keresztül igénylik NSZK-beli, osztrák vállalatok is. A félévi tapasztalatok alapján sikerülhet így áz idei tervezett 18 millió forintos árbevétel. Robotka István elnöktől fejlesztésről is értesültünk. Még a második fél évben új szárítót szeretnének létesíteni egymillió forintos hitellel, hogy vele ezután helyben is megoldhassák azt a feladatot, amiért eddig messzire kellett szállítani a faanyagot. Új termékekre is gondoltak, s nem mondtak le arról, hogy végre a szövetkezet székvárosában, Hatvanban is nyissanak mintatermet. Szűcs Ferenc 1990. július 13., péntek Hírlap Négyszemközt Együttélni a munkanélküliséggel Beszélgetés Tímár Jánossal, a közgazdasági egyetem professzorával A munkanélküliségről ma roppant szélsőségesek a vélemények, van, aki jelentéktelennek tartja a problémát, és az alig 15 — 20 ezer nyilvántartott munka- nélkülire hivatkozik, mások azzal riogatnak, hogy hónapokon belül félmillió, később akár egymillió ember is az utcára kerülhet. Tímár Jánost, a közgazdasági egyetem munkagazdaságtanprofesszorát arra kértük, hogy a magyarországi munkanélküliség tárgyilagos bemutatásában legyen segítségünkre. — Sokan nosztalgiával gondolnak vissza az elmúlt évtizedekre, amikor valóban ismeretlen volt nálunk a munkanélküliség. Mi erről Önnek a véleménye? — A szovjet típusú kelet-európai gazdaságoknak évtizedeken át kétségtelenül egyik jellemzője volt, hogy nem létezett társadalmi méretű munkanélküliség. Ezt a teljes foglalkoztatottságot és az ebből következő lét- biztonságot alapvetően a munkaerőpiacon kialakult túlkeres- let, az állandósult munkaerőin-' ány tartotta fenn. E helyzetben évente 500 — 600 ezer ember cserélt munkahelyet saját elhatározása alapján anélkül, hogy a munkanélküliség kockázatával számolnia kellett volna. — Vannak, akik azt mondják, hogy ezekben az évtizedekben is volt munkanélküliség, csak éppen úgymond a kapukon belül. Ez a megfogalmazás azonban félreértésre adhat okot. Egészen más dolog, ha valakinek van állása és fizetése, csak éppen munkája nem eléggé termékeny és hatékony, és más dolog, ha valaki nem jut munkához, és nincs keresete. Ami az előbbit illeti, a munkaerő-kapacitás rossz kihasználása, az alacsony munka- intenzitás következtében a társadalmilag kedvező létbiztonságért nagy árat kellett fizetnünk: a munkafegyelem fellazult, a termelékenység még a formális statisztikai adatok szerint is alig emelkedett, gazdaságunk egyre kevésbé tudott alkalmazkodni a gyorsan változó világpiaci követelményekhez. A hetvenes évek végére a gazdasági növekedés és az életszínvonal emelkedése megállt. Még ennek a megrekedt állapotnak a fenntartásához is mind több külföldi kölcsönt kellett felvenni, s a kölcsönök terhei a legutóbbi években már közvetlen okaivá váltak a reálkeresetek csökkenésének. —- Kik azok, akik már az utcára kerültek, milyen összetételű a jelenlegi munkanélküli réteg? — A mostani kis számú munkanélküli többsége még nem a gazdasági szerkezet korszerűsítése miatt került az utcára, hanem a vállalatok „passzív fogyókúrája” következtében. A vállalatok, kevés kivétellel, még nem kezdtek hozzá a belső tartalékok mozgósításához. Az elbocsátottak jelentős része az ún. marginális munkaerő. Ide tartozik például a cigányok egy része, akik úgy viselkednek ma a munkahelyeken, ahogy az első magyar ipari munkások a múlt század végén; nem szoktak még hozzá az ipari munka rendjéhez és fegyelméhez. Ehhez a csoporthoz tartoznak az alkoholisták, a betegek és a rokkantak is. Ezt a réteget — jóllehet, munkanélküli — igen nehéz tartósan munkába állítani, és arra is kevéssé alkalmasak, hogy átképezzék őket. Jó részük nem jelentkezik ezekre a tanfolyamokra, és aki mégis jelentkezik, hamar kimarad. — A jelentős, akár többszázezres munkanélküliségről mi az ön véleménye? Szükség van erre a hatékonyság növeléséhez? — Én óvnék attól a tévhittől, hogy a munkanélküliség olyasvalami, amit valakik szándékosan „ csinálnak ”. Attól a feltételezéstől meg még inkább, hogy a gazdaság a munkanélküliségtől hatékonyabb lesz. Ha ez igaz lenne, akkor például India lenne a legtermékenyebb ország a Földön. Egyelőre azért nincs jelentősebb munkanélküliség, mivel az úgynevezett „szocialista szektor” mind a mai napig nincs igazából rákényszerítve a gazdaságos működésre. Itt most még egy köztes állapot van, a gazdaságunk már nem tervgazdaság, de még nem piacgazdaság. Az állami és nagyszövetkezeti szektor, meg a költségvetéshez tartozó intézmények adnak munkát az összes foglalkoztatott 80 — 85 százalékának. Ebben a szférában egyelőre alig-alig mozdul valami. Amilyen mértékben azonban a piaci hatások érvényre jutnak, úgy fog nőni egy ideig a munka- nélküliség. Annál a néhány vállalatnál, ahol a külföldi tőke megjelent, ott a rendcsinálás egyik kísérőjeként jelentős leépítések kezdődtek, miközben a termelés gyorsan megnőtt. — Ezek szerint tehát tartós és jelentős munkanélküliségre kell számítanunk, hiszen a magyar gazdaság állapota nem tűr halasztást. — Pillanatnyilag a foglalkoztatottak alig fél százaléka munkanélküli. Ha a kormány vagy az ellenzéki pártok programjában szereplő szerkezetátalakítás komolyan megindul, körülbelül 50 — 100 ezer munkanélkülivel lehet ez év végéig számolni. Ezmég mindig alig 1—2 százalékos arányt jelentene, holott Európa legsikeresebb „szociális piacgazdaságaiban”, Ausztriában és Svédországban ennél most is magasabb az arányuk. Az NSZK- ban vagy Franciaországban 8 — 10 százalék közül mozog, számos más országban, például Dániában, Hollandiában még ennél is jóval nagyobb a munkanélküliség. Ráadásul ezeknek több mint fele már egy évnél hosszabb ideje munkanélküli. — A tapasztalatok mindenesetre bizonyítják, hogy nem kívánhatjuk egyszerre a „szocialista tervgazdálkodás” nyújtotta teljes foglalkoztatási biztonságot és a követendő mintaként előttünk álló nyugati piacgazdaságok gazdasági sikereit és jólétét. A mi pártjaink választási programjai tele voltak egymásnak ellentmondó követelésekkel és ígéretekkel. Van olyan párt, amely egyszerre követelte a magántulajdon alapján álló, minden állami beavatkozástól mentes liberális gazdálkodást, és ugyanakkor azt ígérte, hogy ha hatalomra kerül, „megszünteti”, vagy „nem engedi meg” a munkanélküliséget. — Reálisabb abból kiindulni, hogy amilyen mértékben mi a gazdaságunkat modem piacgazdasággá alakítjuk, hasonló munkaerő-problémákra kell számítani, mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában. Ausztria, Svédország és mások példája ugyanakkor azt mutatja, a társadalomnak megfelelő politikai berendezkedés mellett lehetőségei vannak arra, hogy enyhítse a fejlődést kísérő konfliktusokat. A legjobb eredményt azok az országok érték el, amelyekben erős szocialista, szociáldemokrata pártok és jól szervezett szakszervezetek működtek, és amely országok kormányai a szociális piacgazdaság társadalmilag ésszerű politikáját követik. — Reálisnak tartja azt a prognózist, hogy a magyar vállalatok nagyobb része öt-hat év alatt képes hatékony működésre átállni, és folyamatosan felszívni a csődbe ment vállalatoknál feleslegessé vált munkaerőt? — Abból kell kiindulni, hogy más dolog az, ha valahol tartósan munkanélküliség van, és megint más az, hogy a munkanélküliek ■milyen hosszú ideig maradnak munka nélkül. Ha gazdaságunkban kellő teret kapnak a magán- vállalkozások, a külföldi tőke, a piaci verseny, a gazdaság fellendülésnek indul, úgy remélhető, hogy a munkanélküliek többsége nálunk viszonylag rövid időn belül újra el tud majd helyezkedni. Ugyanakkor azzal kell számolni, hogy akár 2 — 4 százalékos munkanélküliség is tartós kísérője lesz a gazdasági haladásnak. Meg kell azonban itt említeni egy olyan demográfiai hatást, ami sajnos épp az elkövetkező öt-hat évben még növelheti a munka- nélküliek számát. Most kerül ugyanis ki az iskolából az az igen nagy létszámú nemzedék, amely a hetvenes évek közepe után született. Most e hullám kezdetén vagyunk, és becslések szerint 1990 és 1996 között mintegy 150 ezerre tehető a kizárólag népesedési okokból várható többlet- munkaerő. Ez átmenetileg nehezíteni fogja a fiatalok elhelyezkedését. — Ami a kérdésnek azt a részét illeti, hogy mennyi idő alatt lábal ki a magyar gazdaság a jelenlegi bajaiból, ezt én nem tudom megjósolni, de bizonyos vagyok abban, hogy hamarabb, mint a többi kelet-európai ország. — Ön szerint tehát, ami a felszínen ma olyan reménytelen és kaotikus a magyar gazdaságban, amögött már meghúzódik a kibontakozás folyamata? — Ha bemegyünk egy lakásba, amelyet átépítenek, újrafestének, ott akkora káosz van, hogy az ember kétségbeesik. Nálunk most folyik az átépítés, a nagytakarítás. Pusztai Éva
