Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-07 / 81. szám

4. Hírlap 1990. július 7., szombat Szupertesztek a Bildtől Milyen a világ a volán mögül? Bemutatjuk az Autó Extrát héjban óriásról Szentgotthárdon gyárat épít a General Motors európai vállala­ta, az Opel. Mi is az, amit erről az amerikai konszernről tudni kell? A világ legnagyobb autógyár­tó cégét, a General Motors-t 1908-ban alapították. Az Olds- mobil, a Cadillac, a Buick, az Oakland (a későbbi Pontiac), va­lamint a Chevrolet, 1918-ban csatlakozott a GM-hez. 1920-ra összesen 30 kisebb cég tartozott a GM fennhatósága alá, amelyik 1923 és 1956 között a világ leg­nagyobb gépkocsi és kamion­gyártó cégévé lépett elő. Röviddel a részvénytársaság alapítása után megkezdődött nemzetközi terjeszkedése is. 1911-ben létrehozták a GM Ex­port Company-t, amely az USA termékeinek külföldi értékesíté­séért volt felelős. A részvénytár­saság első tengerentúli képvise­letét, a GM Internationalt 1923- ban alapították Koppenhágá­ban. Rövidesen következett a Az USÁ-ban nagyon népszerűek a személygépkocsi-kényelmű, sok célra használható GM-terepjárók General Motors két legfonto­sabb külföldi cégének, az angol Vauxhall Motorsnak (1925) és a német Adam Opelnek (1929) beolvasztása. 1938-ra a GM több, mint 350 ezer gépjárművet adott el Amerikán kívül. A II. világháború után új ausztráliai — Holden — és brazil gyárak csatlakoztak az Rt.-hez, amely az 50-es években már el­adási rekordokkal büszkélked­het: Megépítették az 50 millio­modik amerikai General Motors járművet. A társaság 50. évfor­dulójakor már szervófékes, szer­vo kormányos, nagyteljesítmé­nyű VB motoros gépkocsikat gyártottak, valamint bemutatták az első, sorozatban gyártott mű­anyag karosszériájú Chevrolet ., Corvette sportkocsit. A gyártásban az első roboto­kat a 60-as években alkalmazták először, és ebben az időszakban mutatták be az új Oldmobil Tor­nádót, amelyik az elsőkerékhaj- tást népszerűsítette. 1967-ben legördült a szalagról a 100 milliomodik, USA-ban gyártott jármű. A 70-es évek közepén folyta­tódott a nemzetközi terjeszke­dés, a GM és a japán Isuzu Mo­tors aláírt egy szerződést a sze­mélyautók és kamionok gyártá­sáról. A közelmúlt újdonságairól, a General Motors, és néhány má­sik nagy amerikai cég legújabb tí­pusairól a következő alkalom­mal beszámolunk. Koncz Balázs kell helyezni harmonikusan a környezetben és technikailag tö­kéletes fotókat szabad csak kö­zölni. Elég volt egy légypiszok, amit szinte észre sem lehetett venni és máris visszaadták a fényképeket. Az, hogy sok külső munkatárssal dolgozunk, szerin­tem előnyös, hiszen így egy-egy speciális feladatra megkereshet­jük a legmegfelelőbb embert, s a lap is takarékosabban gazdál­kodhat. — Ma már óriási a kínálat a sajtópiacon és autós lapok is szép számmal akadnak. Hogyan igyekszik megnyerni az olvasó­kat az Autó Extra? — Szeretnénk, ha lapunk ne­véhez illően extra maradna, te­hát a Bild tesztjeinek és saját anyagainknak a felhasználásával továbbra is az autót állítjuk a fó­kuszba, a szélvédőn keresztül szemléljük a gazdaságot és a tár­sadalmat. Azonban szeretnénk egy kicsit kinyitni a horizontot úgy, hogy abba minden közleke­dési eszköz beleféljen a biciklitől a repülőgépig. S, hogy ne tengjen túl a lapokon a „pléh”, szeret­nénk az autózó embert is bemu­tatni. Olyan képeslapot szeret­nénk tehát készítem, melynek vezérfonala a közlekedés. Sőt a lapkészítésbe az olvasókat is be akaijuk vonni, akik megírhatják véleményüket egy-egy autóról, a közlekedésben tapasztalt visz- szásságokról — bármiről, ami a volán mögött foglalkoztatja őket. Ez a lap addig példátlan, több millió forintos reklámkam­pánnyal indult, s ma is fontosnak tartjuk, hogy ilyen módon is el­adjuk magunkat. Amellett, hogy rengeteg információt adunk at, minden lapszám tulajdonkép­{ )en egy sorsjegy is, mellyel autót ehet nyerni egy hétvégére, al­vázvédelmet vagy motormosást. Legújabb játékunk győztesei Costa Braván nyaralhatnak majd. Kapcsolatunk van a Kö- lyökrádióval, az Ifjúsági Maga­zinnal és beszálltunk egy autós mesteriskolába is, ahol olvasóink kedvezménnyel gyakorolhatnak. Szeretnénk létrehozni egy refe­rencia-autópiacot, hogy ezzel is segítsük "a tisztességes kereske­dés térnyerését. Legfrissebb vál­lalkozásunk, hogy a Springer- konszernhez csatlakozott ma­gyarországi megyei lapoknak is rendszeresen küldünk majd saj­tóanyagot, melyekhez archívu­munkból ingyen adjuk a fotókat. Semmi akadálya, hogy ez az együttműködés kétirányú le­gyen, s tőlük is kapjunk olyan írásokat, melyek egy-egy regió autóshíreit, gondjait taglalják... Koncz János a világon a legnagyobb Melyik oldalra milyen anyag kerüljön? Tanácskozik a tervezőszer­kesztő és a főszerkesztő Mióta beléptünk a Springer- lapok nagy családjába, jo néhány laptestvérünk lett, s nemcsak Németországban, de itt Magyar- országon is, ahol az Axel Sprin­ger Budapest mind több kiad­vánnyal jelentkezik. Közülük kétségtelenül a legelegánsabb az Autó Extra, amely havonta 48 nagyméretű színes oldalon tájé­koztatja a gépkocsi szerelmeseit és használóit az egyes típusok minőségéről, az autóipar és au­tópiac friss híreiről. A lap egy parányi szerkesztő­ségben, de a Bild-birodalom óri­ási hátterével készül Budapes­ten, ahol Bencze Szabó Péter fő- szerkesztővel beszélgettünk. — Úgy tudom, a tiétek volt az első Springer-lap Magyarorszá­gon... — Igen, ezzel lépett be a cég a magyar piacra. Az első vegyes vállalati kiadványként mi törtük meg a sajtómonopóliumot. Ez nem ment egyik pillanatról a má­sikra, hiszen akkor még javában működött a tömegtájékoztatás kézi vezérlése, ráadásul a Sprin­gert ultrajobbos szellemiségű ki­adóként tartották számon a poli­tika vezető köreiben. Éppen ezért a piac alapos elemzése után úgy döntöttünk, hogy egy politi­kailag semleges lappal indítunk, egy olyan területen, ahol szűk a kínálat. így esett a választás egy autós lapra. — Hogyan tudtatok eleget ten­ni azoknak a technikai követel­ményeknek, melyeket az anyacég támasztott? — Két évvel ezelőtt már foly­tak az előkészületek, kerestük a megfelelő nyomdát, a szakembe­reket. Az első lapszám végül Hamburgban készült el, a színre bontást, a fényszedést a megjele­nés után több hónapig meg ott készítették. Nem volt könnyű (és General Motors: máig sem sikerült tökéletesen) áthidalni ugyanis a nyomdai űr­korszak és a nálunk uralkodó kő­korszak közötti szakadékot. Má­ig is minden számnál meg kell szenvedni az elképzeléseinkért. — Az Auto Bűddel kiépült kapcsolat mit jelent a gyakorlat­ban? — Azt az óriási előnyt /ami­ből végül is az olvasó profitál/, hogy hozzájuthatunk a sokmillió márkás ráfordítással készült mű­szaki tesztekhez, s a hozzájuk tartozó fotóanyaghoz, és ked­vünkre válogathatunk a többmil­liós példányszámú lapcsalád ar­chívumában is. Ezekben akkora szellemi érték testesül meg, me­lyet itthon csak évtizedek alatt tudnánk megteremteni. Hogy csak a legutóbbi lapszámunkból említsek egy-két anyagot: hosszú tesztben próbáljuk kideríteni 12 középkategóriájú autóról, me­lyiket érdemes megvásárolni, de választ keresünk arra a kérdésre is a Bild segítségével, hogyan si­került az uj Peugeot 309 GTI, vagy hogy melyik autónak a leg­jobb a világítása. — Nagyon kevesen vagytok itt a szerkesztőségben. Hol rejtőz­ködnek a munkatársak? — Rajtam kívül csak Koncz Balázs van státuszban, aki öt évet élt az USA-ban, öt évet az NSZK-ban, tehát perfekt beszéli mindkét nyelvet, ráadásul be van oltva benzinnel. Sok külsőssel dolgozunk, ma már kialakult egy megbízható szakfordítói és lek­tori gárdánk, megvannak a mű­szaki szakértőink és olyan fotó­sok dolgoznak nekünk, mint E. Várkonyi Péter és Boros Jenő. Ez külön problémát jelentett az in­duláskor, hiszen a német kollé­gák elvárásai igen magasak vol­tak. Egyszerre kell érezni az autó lelkét és formáinak szépségét, el Dió­A 168 óra című újság egyik számában kis szer­kesztőségi megjegyzést lehetett olvasni. Ebben az állt, hogy az olvasók-hallgatók észrevételeiket ne közvetlenül juttassák el azokhoz, akiknek a véle­ményére reagálni kívánnak, hanem a rádión keresz­tül. Akárhogy csűijük-csavaijuk a dolgot, itt bi­zony óvintézkedésről van szó. Miért is volt erre szükség? Nos, történt, hogy egy Kanadában élő személy a lapban levelet intézett Esterházy Péter íróhoz. Tette ezt úgy, hogy a saját címét is megadta. S ez volt a hiba, mert nyomban megindult hozzá ha­zánkból a pénzt kérő levelek áradata. Innen oda. Egy szegény ország szegény lakóinak esdeklő sorai egy gazdag ország gazdag (vagy csak annak vélt) polgárához. Az eset persze nem egyedi. Az a sze­rencsés honfitársunk, aki a nem oly régi lottósorso­láson a tíz darab ötösével több mint 28 milliót tehe­tett zsebre, azért nem volt hajlandó megnevezni magát, mert előtte lebegett annak az ismerősének a sorsa, akinek az életét — egy nagy nyereményt kö­vetően — valósággal tönkretették a kéregetők. Nem, ne gondolja senki, hogy azok, akik erre a kényszerű lépésre szánják rá magukat, valamennyi­en dologkerülő, lumpen elemek, akik csak hírből ismerik a munkát. Az alamizsnáért könyörgők zö­mének van állása, van fizetése. Ettől azonban még bőven lehet valaki szegény. Apropó, szegénység... Szokták volt mondogatni, hogy a szegénység nem szégyen, meg azt is, hogy a pénz nem boldogít. Hát, a szegénység tényleg nem szégyen, de nem is dicső­ség. S hogy a pénz nem boldogít? Valószínűleg így van. De a pénztelenség sem. Nem vagyok a téma szakavatott ismerője, de úgy vélem, ezeket a „böl­csességeket” olyanok találták ki, akiknek bősége­sen volt mit aprítaniuk a tejbe. Mert azok, akik nap mint nap filléres gondokkal küszködnek, aligha van idejük arra, hogy tetszetős mondásokat faragjanak a gazdagságról és szegénységről. Hálistennek fogalmam sincsen arról, milyen utat is kell bejárnia azoknak, akik — nem látván más megoldást — kérni, kunyerálni kezdenek. Gondo­lom, nem lehet könnyű, hiszen az embernek — leg­alábbis az emberek többségének — nem természete a megalázkodás. Ha valaki mégis a markát nyújtja, annak mindenekelőtt le kell győznie az undort, a büszkeséget, s ki tudja, még mi mindent. Ez talán akkor már nem is olyan nehéz, amikor csordultig van az a bizonyos pohár. S ha már fentebb mondá­sokat idéztünk... Ézek mellé még egy odakívánko­zik, csakhogy ez igazabb megállapítás. Úgy szól, hogy a pénz nagy úr. Valóban. A pénznél — bizo­nyos értelemben — csak egy nagyobb úr létezik: a pénztelenség. Ez utóbbi akkora hatalom, hogy ké­pes embereket önmagukból kiforgatni, képes a mindenkor csak a saját munkájukra támaszkodókat alázatosan könyörgőkké, remegő kézzel kérege- tőkké tenni. Nem hiszem, hogy az utóbbiaknak kellene szé­gyenkezniük. Sokkal inkább azoknak, akik őket ilyen helyzetbe hozták. S azoknak, akik továbbra is csak hangzatos szólamokat skandálnak, de tenni szinte semmit sem tesznek. Milyen „nagy” ered­mény már az is, hogy végre elismertük: ebben az or­szágban léteznek szegények, méghozzá nem is ke­vesen — fejtegette a minap egy szociológus. Tény­leg nagy eredmény lenne? Attól, hogy már nem ha­zudunk, kevesebben lesznek? Attól, hogy tudo­mást veszünk róluk, jobban fognak élni? Aligha. Az alamizsnára váróknak nem részvétre, nem együttérzésre van szükségük, hanem hathatós se­gítségre. Eleddig ebből jutott nekik a legkevesebb. Hányszor de hányszor halljuk emlegetni, hogy ha­zánknak milyen nagyszerű híre van a nagyvilágban. Lehet. De az meg biztos, hogy mindezt nem az egy­re szaporodó koldustarisznyákkal értük el... (sárhegyi) Katonatemető (Fotó: Perl Márton) A kegyelet jegyében Mozgalom a II. világháború katonai és polgári áldozatainak összeírására Igazolás a hadifogságról Néhány nappal ezelőtt hivata­los, de tartalmában mégis szo­katlan kérelmet tartalmazó leve­let kaptak megyénk tanácselnö­kei a Heves Megyei Hadkiegé­szítési és Területvédelmi Pa­rancsnokságtól. Feladója Béres László alezredes parancsnok volt. Idézünk az érdekes levélből: „A II. világháborúban és annak következményeként mintegy egymillió embert siratott el há­nyatott sorsú nemzetünk. Hősök és áldozatok ők, a mi nagyapáink és apáink, akik itthon, vagy is­meretlen helyen, névtelenül, jel­telen sírokban, méltatlanul elfe­ledve alusszák örök álmukat. Emlékük és az irántuk tanúsított kegyelet azt parancsolja szá­munkra, hogy kutassuk fel, há­nyán estek el megyénkből a har­cokban ......a parancsnokság egy o rszágos méretű mozgalom ré­szeként felvállalta a II. világhá­ború katonai és polgári áldozatainak megyei, városi, il­letve a községek, települések veszteséglistájának összeállítá­sát. Sajnos, anyagaink hiányo­sak, ezért együttműködését és cselekvő támogatását kérem a feladatok megoldásához, hiszen ki tudná legjobban megmonda­ni, mint az oylakók, hogy hozzá­tartozóik, rokonaik, ismerőseik közül kik nem térte ^vissza...” — Mi tette szükségessé, hogy pont egy ilyen kezdeményezés élé re álljon a parancsnokság, hi­szen ismereteink szerint az ada­tok összegyűjtése már sok telepü­lésen folyik, sőt néhány helység­ben, mint például Egerben is em­lékművet, illetve emléktáblát ál­lítottak az elesettek tiszteletére? — tettük fel a kérdést Béres Lász­ló alezredesnek. — Kétoldalúan indult a moz­galom. Szerencsére a helyi kez­deményezés találkozott a Ma­gyar Honvédség cselekvő elha­tározásával. Az az igazság: már a volt Magyar Néphadsereg hiva­tásos állományát is foglalkoztat­ta ez a kérdés szakmailag és poli­tikailag is. Ugyanis ezekről szóló tanulmányaik, olvasott értékelé­sek, bizonytalan, pontatlan ada­tokat közöltek, mindössze sok tíz-, vagy százezrekről írtak, be­széltek. Az egyértelmű választ tehát ma már meg kell adni hiva­talosan is a kérdésre: mennyi magyar ember pusztult el a II. vi­lágháború során? Megjegyzem: az induló a háborúba menő lét­számot nyilvántartották az illeté­kesek, de hogy mégis mi lett a to­vábbi sorsuk az embereknek, — nem. A vesztesekkel ugyanis ki tudott törődni? — Hogyan lesz ebből országos adat, összesítés? — A munkát a kezdeményező Hadtörténeti Intézet és Múzeum fogja össze. Ide futnak be a me­gyei adatok, amelyet nálunk Ko­vács Lajos alezredes gondoz. A fővárosi intézet tudományosan dolgozza fel az összesítést, amelynek elkészítéséhez a helyi tanácsok mellett az egyházi hiva­talok, plébániák és a pártok se­gítségét is kérjük. — Érkeztek-e már válaszok? — Legfrissebbek a szilvásvá- radiak voltak. Máshol különbö­ző stádiumban van a munka. Ha csak az áldozatok neveit írják meg egy-egy helységből, annak is örülünk, mert értékes adatokhoz juthatunk. * A fenti témával kapcsolatosan került szóba a volt hadifoglyok sorsa. Különös tekintettel a nap­jainkban aktuálissá vált nyugdíj- kiegészítésekhez szükséges ira­tok beszerzésével kapcsolatosan. Mint az alezredes elmondotta, ezt a feladatot több szerv végzi az országban, és igen lelkiismerete­sen. Legegyszerűbb formája az igazolás megszerzésének az, ha az érintett személy hadifogságá­nak időtartamát és helyét a helyi tanácsnál két tanúval igazolja. Tudjuk, ezekből a korosztályok­ból már sajnos, sokan nem élnek, ezért fordulhatnak hozzánk, il­letve a fővárosban a Magyar Honvédség Központi Irattárá­hoz is, amelynek pontos helye Budán, a Fekete sas utcában van. Mi az „obsit” kiosztása után még 25 évig tároljuk az adatokat, így remény van arra, hogy ezek bir­tokában a hozzánk fordulóknak az igazolásokat ki tudjuk adni. (fazekas) Kéregetők

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents