Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-07 / 81. szám
1990. július 7., szombat Hírlap 3. A Százrejtekű titkait fürkészve Hová letteh az egri ostrom áldozatai? Heves megyei rejtélyek nyomában i A korábbiakhoz hasonlóan az utóbbi hetekben is többen jelentkeztek szerkesztőségünkben azokkal a rejtélyekkel kapcsolatban, amelyeknek a nyomába eredtünk. Ezek közül az egyik legizgalmasabb a szajlai Attila-legenda, amelynek megpróbálunk a végére járni. Néhány földtani szakember jelezte már, hogy szívesen segít annak megállapításában, hogy mesterséges vagy természetes képződmény-e az a halom, amelyet a helybeliek a hun fejedelem, Attila sírjának tartanak. A gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatója, Füköh Levente felajánlotta a közreműködését: talajfúróval bírja szóra a rétegeket, hogy tovább léphessünk a megkezdett úton. A közeljövőben meg is szervezzük ezt az „expedíciót, amelyhez még várjuk vállalkozó szellemű önkéntesek jelentkezését, és azt, hogy a szajlaiak otthont adjanak egy hét végén ennek a kis csapatnak. Egyelőre pénz nem áll rendelkezésre a kutatásokhoz, de úgy véljük: a múlt értékeinek szeretete, s a kíváncsiság újabb híveket toborozhat ezekhez a vállalkozásokhoz. Mint kiderült, egyébként is kevés anyagi lehetősége van a régészeknek arra, hogy felderítsék a rejtélyeket, s megőrizzék mindazt, ami érdekes. Már szóba került sorozatunkban a Makiár és Andornaktálya körzetében található úgynevezett Százrejtekű pince. A néphit szerint egy bonyolult alagútrendszer volna ez, amelyet sokan a törökök munkájának tartanak. Ugyanúgy, mint sok minden mást, Eger legnevezetesebb történelmi korszakához, 1552-höz csatolják, s a várból kivezető alagútnak tartják ezeket a földalatti építményeket. A valóság azonban most is érdekesebb mint a mese: ezek a kőbe vájt pincék a legrégebbi építészeti emlékeink közé tartoznak. A történelem során számtalanszor végiggázoltak itt különböző hódítók, s kevés nyoma maradt legősibb templomainknak, várainknak, nem is szólva a palotákról, házakról. Ami viszont a föld alatt volt, az megmenekült a pusztító vésztől. Nem csoda, ha Észak-Magyarorszá- gon számos ilyen pince épült: egyszerre szolgálta a borászatot, s a megmaradást. Az átvonuló hadseregek elől a lakosság nem egyszer ezekben húzta meg magát. Ezért is kezdett el foglalkozni a százrejtekűvel és társaival dr. Bakó Ferenc, aki néhányat föltárt közülük, s már nemzetközi összehasonlításokat is tett. Azért is kerestük fel kérdéseinkkel, hogy utat nyissunk az újabb vizsgálódásoknak: a tudós nagy érdeklődéssel vizsgálta a bejelentéseket. Különösen Szabó Tamás egri olvasónk története keltette fel az érdeklődését, aki ebben a körzetben olyan alagutat talált, amely némileg elüt a megszokottól. Egy barátjával vágtak neki a földalatti világnak, egy meredeken lefelé vezető folyosón. A rókalyukszerű bejáraton még hasoncsúszva jutottak be, felegyenesedve mentek tovább. Elemlámpáik fényénél igyekeztek lefelé, míg egy terembe értek, ahonnét három járat indult tovább. Az egyiken nekiindultak, s ismét egy elágazáshoz jutottak, de mélyebbre menni nem mertek. Attól tartottak, hogy eltévednek. Szabó Tamás is azon a véleményen van, hogy ez nem lehet pince, hanem inkább a várat övező alagútrendszer kivezető nyílása. A talányt nem egyszerű megoldani, jó lenne barlangászok segítségét is igénybe venni, ezért kérjük, hogy ha akadnak érdeklődő szakemberek, jelen- kezzenek szerkesztőségünkben. Ahogy dr. Bakó Ferenc elmondja, kevés adat áll rendelkezésre ezekről a földalatti emlékekről. A feljegyzések a XV. század előtt hallgatnak róluk, a falakon pedig egyelőre nem találtak datálásra alkalmas feliratot vagy évszámot. Az andornaki pincékkel kapcsolatban egy időpont áll rendelkezésre, mégpedig ez az 1779-es„ Ugyanis egy abban az évben keletkezett térkép már jelzi — már akkor is régi pinceként — létezésüket. A falu története arról tanúskodik, hogy népessége a XV. század derekától gyér, közigazgatási helyzetét tekintve nem is falu, csupán puszta. így tehát a XV. század előtt és a XVIII. században tekinthető olyan településnek, melynek lakosai kivájhatták a tufából ezeket a pincéket. A tudós feltételezése szerint a kereszténység felvételekor keletkezhettek az első pincék, ugyanis az egyházi szertartásokhoz kel- ■ lett a bor — ezt a dézsmából szerezték be — s elhelyezéséhez nagy helyiségek kellettek. A legrégebbiek a környéken az egri püspök és a káptalan pincéi, de világiakat is lehet keresni. Feltehetően az Aba nemzetség is készíttetett annak idején hasonlókat. Nemrég dr. Bakó Ferenc To- kajhegyalján ismerkedett az andornaki Százrejtekű testvéreivel, ahol Rákócziról nevezték el ezeket a járatokat. Arra egyelőre nem találtak magyarázatot, hogy honnan ered ez az elnevezés, de a sajókeresztúri földalatti járatok akkorák, hogy sokkal inkább valószínű, hogy eleve védelmi célokra is készültek, mert ennyi bor nem termett a környéken. De hogy kiknek a nevéhez fűződhet ezek elkészítése? A tudós elképzelése szerint a Szent István korában érkező nyugati telepesek hozhatták mindezt létre. Tudniillik ezekhez valóságos mérnöki pontosság kellett, különben leomlanának, vagy ösz- szeszakadnának. Nemcsak magát a kivájás módját kell ismerni^ de azt is, hogy miként helyezkedik el a többi földalatti járat. Ugyanis néhol hálószerűén futnak a folyosók a föld alatt, s még dacolnak az idővel, holott nem tartós kőzet a tufa. A tudós két nagyobb pincét írt le egy dolgozatában, s a következőket állapítja meg: "Az andornaki határ nyugati részén, a XVIII. század végéről ismert két „régi" pincecsoportban ránk maradt egy-egy nagy pince, amelyek ma is olyan állapotban vannak, hogy vizsgálatuk, megfigyelésük lehetséges. Valószínűnek tartom, hogy egykor uradalmi, esetleg dézsma- pincék voltak, de eredeti tulajdonosukat vagy készítőjüket nem ismerjük. A régi pincék a falutól 2-3 kilométer távolságra fekszenek, amire nincs példa a környéken, bár a Kárpát-medencében ez az elhelyezési forma már a XIV. század óta ismert. A két nagypince alaprajzi elrendezése különbözik egymástól. A Száz- rejtekűnek nevezett pince egykori borházából három egymásba nyíló helyiség sorakozik fel, amelyekből két-két kisebb ág és egy kisebb fülke nyílik. A másik pince, népi nevén Kőhodály alaprajza egészen más. Jelenlegi formájában csupán egy, kb. 10x20 méteres alapterületű borház, s ehhez két irányban különböző nagyságú ágak és fülkék csatlakoznak. Ezek azonban nem tekinthetők meg, mert hajdani tulajdonosuk elfalaztatta a bejáratokat. A néphagyomány szerint juhokat tarA Százrejtekű pince alaprajza LA o. A Kőhodály nevű pince alaprajza tott a borházban és akkor kapta a Kőhodály nevet.” A kutatásokban várjuk olvasóink segítségét, további bejelentéseit, nemcsak az andornaki vagy makiári területről, de Gyöngyös környékéről is, mert elméletileg ott is több ilyen titokzatos pincének, földalatti folyosónak kell lennie. A következő kérdésünk is Egerből érkezett, egy rejtelmes tömegsírról érdeklődtek, amelyet tavaly találtak a Kertész u. 34. szám alatt. Az udvaron bukkantak a csontvázakra, köztük egy erős testalkatú férfiéra, akin halálakor egy 40 kilós bilincs volt, s ezzel együtt földelték el. Levélírónk — szinte már természetes — összefüggésbe hozza e leletet a várostrommal. A vármúzeum középkoros régészétől, Fodor Lászlótól érdeklődtük az ügyről. Mint elmondta, szemetet akartak az udvarban elásni, akkor került elő ez a tömegsír. Becsületére legyen mondva, az ott lakó Hornyák István azonnal szólt a múzeumnak. Ebben az esetben nagyon nehéz a kormeghatározás, talán a bilincs nyújthat némi eligazítást. Ez nagyon szokatlan kialakítású, valamilyen vasalás lehetett, később formálták át erre a célra. A földrajzi elhelyezkedését illetően ez a hely még a Rókus-temetőhöz tartozhatott. Úgy vélik néhányan, hogy a kápolna építésével kezdődtek itt a temetkezések, de a régész azon az állásponton van, hogy 1714 előtt is hasonló célokat szolgált ez a hely. Elképzelhető, hogy az Almagyar nevű falu helyezte itt el halottak. Ami pedig azt illeti, hogy a nevezetes ostrom idején estek volna el ezek az emberek, azt kizártnak tartja a szakember. Feltehetően XVIII. századiak ezek a csontok. Egyébként sem tudjuk még, hogy hová lettek a két nagy ostrom áldozatai. A várbeli székesegyház körül ugyan találtak egy temetőt, de az ottani csontvázakról hamar kiderült, hogy természetes halállal haltak meg. Akkoriban olyan fegyverekkel harcoltak, amelyek maradandó l csontokon, /an vázat eben egy gótikus falmaradványon, amelyekről biztosan látszott, hogy harcokban estek el. De hová is lettek a halottak? A feljegyzések szerint sokan lelték halálukat ezekben a csatákban. Csak feltételezéseink lehetnek erről. Magyarázatot jelenthet egy múlt századi feljegyzés is. Egy romantikus történelemkutató, egy Balog János nevű katonatiszt igyekezett megfejteni az erődítmenyrendszer titkait. Bejárta a földalatti természetes és mesterséges járatokat, az édesvízi mészkő barlangjait. Egy helyen nagy mennyiségű csontmaradványra lelt, de mivel omlásveszélyesnek tartotta a környéket, gyorsan elmenekült. Mindenesetre ez megmagyarázná ezt a talányt, mert a var legnajgyobb részt már föltárt, nem valószínű, hogy előkerülhetnének onnan az ostromok halottai. Gábor László Sorozatunk következő részeiben újabb érdekességeknek eredünk a nyomába. Nem kevés fejtörést okoz a tudósoknak például Eger alapítása, múltja. Ügy érezzük erre feltétlenül ki kell térni. De más témákról is hírt kaptunk már. Néhány törökkori emlék található a megyében, amely méltatlanul elfeledett. így például Ostoros határában bújik meg a Csúnya Munka nevű torony, amely török őrhely lehetett. A no- vaji tanácsháza közelében egy török korabeli két méter magas, négy- szögletes oszlop található. A török időket idézik a felsőtárkányi határban lévő barlangok is, abban a korszakban sokszor menekült ide a lakosság. Igen izgalmas kérdés a Mónosbél közelében lévő Gilitka-ká- poináé, amelyet egyesek szláv eredetűnek tartanak. Ugyancsak itt húzódik meg az úgynevezett Paprakás, amely a néphagyomány szerint egy pap sírja, akit a törökök vertek agyon. De fölemlegethetnénk a Markazi-tóból szárazság idején kibukkanó templommaradványt vagy az abasári Aba Sámuel sírt is. Kérünk mindenkit, ha ezekkel vagy bármi más hasonlóval kapcsolatban ismer helyi hagyományokat, akkor írja meg szerkesztőségünknek, vagy keressen meg személyesen bennünket. Címünk változatlan: Húrlap, 3301. Eger, Pf: 23. Telefon: 13-644. S természetesen a már szóba került témákat is tovább kutatjuk, szeretnénk végére járni néhány titoknak. Mennyit, s hogyan adóztunk? Magyarországon sikk becsapni az államot Megyénkben a kitűzött határidőig, április 28-ig 29500 adóbevallás érkezett be az APEH Heves Megyei Adófelügyelőségéhez. Mi, adóköteles állampolgárok megközelítőleg 143 millió forinttal gazdagítottuk az állam kasszáját, ami azt jelenti, hogy körülbelül 10 százalékkal fizettünk többet, mint az előző esztendőben. A statisztikai adatok közül említésre méltó, hogy a vállalkozók száma — a sokat szidott hátrányos adózási feltételek ellenére — 14 százalékkal emelkedett, s így jelenleg 10200 ilyen egyént tartanak számon. A bérből és fizetésből élő, adóköteles személyek száma 22 ezer körül alakult. A visszaigénylések száma csökkent a tavalyihoz képest, ennek összege idén 34 millió 800 ezer forint volt. A fenti, száraz tényeken kívül érdemes kiegészítésként néhány tanulságos adatot is papírra vetni, amelyet Molnár Lajos felügyelőség-vezetőtől tudtunk meg. — Sajnos rengeteg reklamáció érkezett hozzánk az adó-visszaigénylésekkel kapcsolatban, ugyanis a törvény által előírt 30 nap leteltével nem mindenki kapta meg a kért összeget. Tapasztalataink szerint az ilyen esetek túlnyomó többségében a hibásan kitöltött bevallások, a rosszul feltüntetett címek okozták a bonyodalmat. Amennyiben mi mulasztottunk, késedelmi díjjal együtt postáztuk a pénzt. — Az országos adat szerint a vállalkozók által bevallott adó átlagosan nem haladja meg a bérből és fizetésből élők által bevallott összegét. Ez Heves megye esetében is így van? — Igen. Az elkészült kimutatások rendkívül torz képet mutatnak. Néhány példát említenék. Nehezen képzelhető el, hogy amíg egy, a Volánnál dolgozó te- hertaxis évi jövedelme 260 ezer forint körül alakult, addig a magánszektorban ugyanezt a tevékenységet folytató fuvarostársa mindössze 160 ezer forint körüli összeget vallott be. De ugyanez vonatkozik a kereskedőkre. Egy bolti eladó kimutatott jövedelme 100 ezer forint volt, a magánkereskedőé csupán 60-70 ezer. Nem csoda, hogy a nyugtaadási kötelezettség bevezetése ellen olyan hevesen tiltakoztak a kiskereskedők. — Ők arra hivatkoznak, hogy a megnövekedett adminisztráció miatt lassul a kiszolgálás. Önnek mi a véleménye erről? — Szinte minden nap kapok valahonnan kérvényt, hogy mentsük fel a magánkereskedőt ez alól a kötelesség alól. Ma egy trafikos írt. Ez idáig egy esetben sem engedélyzetem a kivételt. Márcsak azért sem, mert a pénztárgéphez szinte ingyen juthatnak hozzá a kereskedők a rendelkezések értelmében. Nem hiszem, hogy a vevő érdekeit sérti, ha a vásárolt termékről számlát kap. Ez nyugaton természetes, nálunk azonban erős ellenállásba ütközik a kereskedők részéről. Általában igaz, hogy Magyarországon sikk becsapni az államot. Ez az adómorált tekintve is így van. — Önöknek jogukban áll a visszaéléseket leleplezni. Élnek ezzel a lehetőséggel? — Az az igazság, hogy a jogszabály lehetővé teszi az ellenőrzést, azonban ez. rendkívül népszerűtlen módszer. S az is marad mindaddig, amíg a kormányzat nem foglal következetesen állást ebben a kérdésben, s amíg a lakosság nem támogat bennünket. Hiába tudjuk például, hogy a bevallott adó képtelenül alacsony, nem sok mindent tehetünk. — Márpedig szükség lenne a hatékonyabb jogosítványokra, hiszen a borravalós szakmák zömében nevetségesen alacsony ösz- szegeket tüntettek fel az egyes foglalkozási csoportokban. — A számok talán többet elárulnak ebben az esetben is. Az orvosok és a pincérek átlagosan havi 1000, a fodrászok, kozmetikusok 500, a tv-szerelők kb. 7-800forint borravalót tüntettek fel. Ezek a számok szemérmetlenül alacsonyak, hiszen mindany- nyian tudjuk, hogy a valóságban nem egészen így fest a helyzet. Akadt olyan taxis, akipéldáulévi jövedelemként 60-70 ezer forintot vallott be, borravalóként pedig évi 30 ezer forintot. Ez ugyebárösszesen 90-100 ezerforint... De például az idegenvezetők, a bútorszállítók esetében a borravaló rubrikában csak egy nullát találunk. Hihető ez? — Mit üzen az adózó polgároknak? — Azt kérnénk, hogy próbálják meg becsületesen, és folyamatosan vezetni a nyilvántartásokat. Ha a revizor hihető adatokkal találkozik, nem fog kuka- coskodni, megelégszik a tisztességesen feltüntetett tételek ellenőrzésével, ami lényegesen gyorsabb és kulturáltabb megoldás, mint például egy becslési eljárás lebonyolítása. Barta Katalin