Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-27 / 98. szám
4. Hírlap 1990. július 27., péntek A vihar A z éjszaka sírt, szenvedett az erdő. Estefelé a nap bágyadtan intett jó éjszakát. Hűvös fuvallat érkezett a sziWIák felől, és távol, valahol megdördült az ég. A vadak nyugtalankodni kezdtek, a szarvasok elhagyták váltóikat, a vaddisznók elkerülték a szórót. — Vihart jósoltak — okoskodott a róka a kotorék előtt, és befelé terelte kölykeit. — Eljön még a mi időnk—bizakodott az anyaróka, és szájában összefutott a nyál. Éhes csemetéire gondolt és arra, hogy viharos, esős éjszakán még a kutyák is elhúzódnak, és szabadabbak a baromfiólak. — Már a tüze is itt van!—rikácsolt egy szajkó. A szél végigsöpört a hegyoldalon, és a fák, a bokrok alázatosan hajtottak fejet a nagy úr előtt. A bükkösökben ágak koccantak, és a szél, mintha hárfa lenne előtte muzsikálni kezdett a gallyakon. Szépen, pianóban kezdte, aztán mind erősebben, egészen a fortissimóig. A bokrok vékonyka ágai, mint apró orgonasípok énekelték a vihardalt. A lábas erdőben a baritonok festették alá a szólamot, majd a velőtrázó mély mennydörgések tettek túl a világ legszebb orgonáján. — Bújjatok el! Már itt a vihar, és esik is az eső! — hallatszott a szajkó riadt hangja, és maga is ijedten bújt a sűrű bokrok alá. — Ugye megmondtam! — csaholt bele az aparóka a kotorékba, és sunyi pofával az éjszakai vadászaton gondolkodott. A zápor irgalmatlanul porolta az erdőt. — Istenverte idő— szólt az erdész, és arra gondolt, hogy ha így marad egy ideig, nem lesz semmi a holnapi fatermelésből. A zuhogó esőben percenként dördült meg az ég, és a vakító villámok egy-egy pillanatra nappali világosságot teremtettek. A fiatal szarvasborjú az anyját kerülgette, mert éhes volt, de a mama — mint akinek más dolga akadt — oldalba lökte, és terelte a sűrű felé. Az erdőben ilyenkor nem mozog a vad, hanem beáll a sűrűbe és hallgatózik. Az éhség nagy úr: a borjú egyre követelte a vacsoráját. — Indulhatnál! — nézett ró- káné a férjére, de ő bolhászko- dással foglalatoskodott, és ostobának tartotta a párját, mert nem jutott eszébe, hogy szakadó esőben a róka csak akkor bújik elő, a kotorékból, ha kergetik. — Nem látod, hogy esik? - akarta kérdezni, de aztán meggondolta magát, és haditervet eszelt ki az eső utáni éjszakára. A bükkös újra felnyögött a viharban, aztán egy hatalmas csattanás, egy erős zuhanás hallatszott. — Kidőlt a legöregebb fa - akarta kiáltani a szajkó, de tollai nedvesek, nyirkosak lettek, és különben is a szajkónak napnyugta után hallgass a neve. — Meghalt! Meghalt! — süvítette a kaján szél, és így a kegyetlen gyászjelentést gyorsan tudomásul vette az erdő. A mókusok az odúban voltak, de nem történt bajuk. — Hallod, mi hírt hoz a szél? - ásítozott az egyik, de a kis öccse értetlenül válaszolt: — Én semmit sem hallok! Kérlek, ne is beszélj hozzám, mert aludni akarok. — A bélelt, puha odú elveszi az eszét! Lusta és figyelmetlen! - morcoskodott a testvére, de aztán őt is elnyomta az álom. Az eső csendesedett, valamelyest alábbhagyott a vihar is. A vaddisznók — az anyakoca malacaival meg egy tavalyi süldő — kibújtak a sűrűből, és a dózer- útón csigázni indultak. Csigát, gilisztát szedtek fel, orrukkal végigturkálták a sáros, bokros út mentét. A nagy kan nem mozdult rejtekhelyéről! Sok telet megért agyara fehéren villogott habzó szájában. — Együgyű népség—gondolta, ahogy a falatozók után szaglászott. Aztán azon tűnődött, hogy előőrsnek mégis jók lesznek, mert ha őket nem riasztja meg senki, akkor bizonyosan nem leselkedik a közelben veszély. Titokban nagy lakmározások- ról ábrándozott, és máris szájában érezte a tejes zab, meg a gyenge kukorica ízét. Egyszer rálőttek ugyan, de szerencséje volt, mert a sötét éjszaka megmentette az életét. Éjfél tájban elállt az eső, és a szél gyorsan szétkergette a felhőket úgy, hogy még a sápadt Hold is kikukucskált egy-egy darabka időre. A róka éjfél után útnak indult, de a párja nem sokkal később idegesen ugrott ki a lyukból, mert lövést hallott messziről, és balsejtelmei voltak. — Vakmerő, mint az apja volt - tűnődött, már-már ő is inalni készült, amikor a várva várt hím hátsó felét maga után vonszolva betámolygott a kotorékba. — Meglőtt az ember! — nyögte. Felébredtek és közrefogtak a kutyák. Az erdész vállára vette a puskát, és a kora hajnali rókariadalom után elindult a cserkészúton. A kidöntött öreg bükköt már messziről észrevette. Vastag, mohos teste hatalmas sorompóként feküdt keresztbe a cserkészúton. — Ő sincs többé! — mondta ki hangosan, és megemelte elnyűtt, zsinóros kalapját. A fenyves is tépázottan köszöntötte a kelő Napot. Száraz gallyak, kőomlások mindenfelé, egy-két helyen a cserkészutat is elvitte a víz. A pirkadatban szarvasok léptek ki a vágásból a rétre szárítkozni, egy őzbak is riasztott, és aléltságából egyszerre felverte a vihartól szenvedett erdőt. — Kidőlt a vén bükk! — csörögték a feketerigók. Egy vadgalamb bánatosan, szépen krúgatni kezdett. Kivirradt, mire az erdész a vágásba ért. Ragyogott az erdő, és egy óra múlva a nap forró csókot dobott a világra. Szalay István MAI MŰSOROK ( mozi ) EGRI URÁNIA Higgy neki, hisz (Telefon: 11-888) zsaru! Du. 3, 5, este 7 és Amerikai film 9 órakor GYÖNGYÖSI Papa én nő KERT vagyok Este 9 órakor Színes, amerikai Egyik kopó, filmvígjáték másik eb EGRI BRÓDY Amerikai vígjáték (Telefon: 11-773) HATVANI Du. fél 6, este fél 8 APOLLÓ órakor Du. fél 4 órakor MENEKÜLŐ RendőrakadémiEMBER a 5. Színes, amerikai (Irány Miami kalandfilm Beach) PRIZMA MOZI Színes, amerikai Du. 5 és este 7 vígjáték órakor Du. -fél 6, este fél 8 Nincs kiút órakor Főszereplő: Gene Tremos — Ahová Hackman lépek szörny EGRI KERT terem Este 9 órakor Színes, amerikai Krokodil Dundee film 2. HATVANI Amerikai KOSSUTH kalandfilm A fehér féreg GYÖNGYÖSI búvóhelye PUSKIN Színes, angol Du. 4, 6, este 8 horror-paródia órakor RECSK Rendőrsztori Lambada a folytatódik tiltott tánc (Police Story 2.) Színes, amerikai FÜZESABONY Marslakó a film mostohám GYÖNGYÖSI SZABADSÁG HEVES Du. fél 6, este fél 8 Saigon — A órakor tiltott zóna ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Mit akar a Századvég? (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138- 7951 10.00 urh-n: Közvetítés az öttusa-világbajnokság lovagló számáról 10.30 Balaton-rádio 11.10 Népdalok 11.35 Ötágú síp 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? — Balatonszemesen 12.45 A Föld, amelyen élünk 13.05 Klasszikusok délidőben — A St.Martin-in-the- Fields Kamarazenekar játszik 14.05 Nemzetiségeink életéből 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Népzenetár 15.05 Magyar írás — irodalmi hetilap 15.50 Az élő népdal (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló — Zenei magazin gyerekeknek 16.45 Madárház — a csalogány 17.05 „Magyarországról jövök...” — A vidék magazinja. Tel.: 138-7951 18.00 urh-n: Esti Krónika 18.00 urh-n: Közvetítés az öttusa-világbajnokságról 18.3Ö Ráadás 19.05 Sportvüág 19.15 Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.3Ö Hol volt, hol nem volt... 19.42 Bárdos Lajos: Huszárélet 19.50 Gong 20.05 Történelmi tükör 20.33 Formabontás Beethovennél 21.05 Kilátó — világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Röhring Géza költő portréja 23.05 Wallenberg- változatok 24.00 Hírek, időjárás. PETŐFI 4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.35 Sportreggel 8.00 Hírek, időjárás 8.05 Kolyökrádió. Tel.: 138-7600 8.38 Kököjszi és Bobojsza 9.00 — 13.45 Nyári zene-szó. Tel.: 138- 8357 benne: 9.00 Hírek, időjárás 10.30 Hajszálgyökerek (ism.j 11.00 Hírek, időjárás 11.05 Ki a felelős értük? 11.10 Hallhatnám még egyszer? 11.30 Irodalmi országjárás 11.50 Hétvégén a kiskertben 12.00 Mesék vilaga 12.40 Játék a hétvége időjárásával 13.00 Hírek, időjárás 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Halló, Pozsony — Halló Budapest! 14.45 Tudósítás az öttusa-világbajnokság lovagló számáról 14.50 Könyvről— könyvért 15.00 Hírek, időjárás 15.05 Péntektől Déntekig 17.00 - 21.00 RádióMa. Tel.: 13K-8666, 138-8777 közben: Közvetítés az öttusa-világbajnokságról 17.30 Hatodik érzék. Te?.: 138-7Í10 18.00 Ütcarádió 18.25 Táncházi muzsika 19.00 Hírek, időjárás 19.03 Min nevet? 19.30 Popregiszter 20.20 Hatodik érzék — folytatás 21.00 Hírek, időjárás 21.03 Tip-top parádé 2Í.30 Cigányfélóra 22.00 A Népkerti Faszinhaztól az Operaházig 23.00 Hírek, időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Latin ritmusok 23.50 A Modern Rézfúvós Együttes játszik BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.00 Műsor- ismertetés 9.10 Az 1 Musici di Roma kamarazenekar játszik 10.24 Nagyapám, Wagner, dédapám Liszt — IX/4.rész (ism.) 10.55 Romantikus kamaramuzsika 11.35 Születésének 75.évfordulóján — Mario del Monaco 12.00 Hírek, időjárás, műsorismertetés 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Vízparti történet — VII/7. 13.36 Éneklő ifjúság 13.46 Rádiótörténeti érdekességek (ism.) 14.01 Magyar zeneszerzők rézfuvós kamarazenéjéből 14.25 Bach: a-moll szólószo- náta 14.48 Orosz muzsika 16.00 Hírek, .időjárás, műsorismertetés 16.05 Édes anyanyelvűnk 16.10 A főszerepben: Székely Mihály — VI/2.resz 18.31 Uj kompakt lemezeinkből 19.00 Hírek, időjárás, műsorismertetés 19.05 A New York-i Filharmonikus Zenekar Beethoven-műveket játszik 2Ö.3Ö Harsányi Kálmán: A kristálynézők (ism.) 20.4Ö Füsti Balogh G. zongorázik. Lakatos Antal szaxofonozik 21.Ó8 A Rádió lemezalbuma 21.59 Viitasaari Kortárs Zenei Fesztivál, 1989 - V/2. 23.00 Uj kompakt lemezeinkből 24.00 Hírek, időjárás ( televízió ) TV 1 8.58 Műsorismertetés 9.00 Képújság 9.05 Tévétoma 9.1Ö Magyar évszázadok (ism.) 9.35 — 11.1Ó Szünidei Matiné — Tévéegér 9.35 Hatmillió másodperc XIX79 rész: Szabad a ring. Tévéegér. 10.05 Iroda a Piccadvllin Vl/l.rész. Tévéegér 10.30 Telemim 10.45 Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban XIII/ 12.rész:Csapatosan élő állatok (ism.) 11.10 A bolygó, ahol élnünk kell VI/ l.rész: Az emberré válás 12.00 Képújság. 15.45 Képújság 15.53 Műsorismertetés 15.35Deli videoújság 16.05 Stíri — Hírek románul 16.10 Tiszta szóval — nyelvi ismeretterjesztő 16.55 Műsorajánjat 17.00 Péntek délután — Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora kb.17.30 Téka — Közhasznú információk kb. 17.40 Cooper- teszt 15 percben — Riportfilm 18.00 Ablak — Közéleti szolgáltató műsor 19.00 Keresztény életkérdések — „Maradjatok meg szerete- temben! *19.10 Esti mese: Eduárd és barátai 19.25 Közlemények, műsorajánlat. 19.30 Híradó 2Ó.05 Szeszélyes évszakok — Szórakoztató magazin 21.20 Panoráma 22.20 A hónap verseiből: Július 22.40 Jóakarat Játékok — Összefoglaló Seattle-ből 23.20 Híradó 3. 23135 Dobogó szívvel — olaszfrancia film TV 2 Radványi Dorotttyával és Dombóvári Gáborral 17.00 Képújság 17.15 TV2 benne: Riportok — Időjárás — Zene 17.45 Torpedó — Telefonos játék 18.00 Telesport! 18.25 Gyerekeknek! — A kiskutya kalandjai — Egy amerikai kutya Párizsban 18.46 TV2 19.00 Dempsey Makepeace — Imádkozzatok Harryért! 19.49 TV2 benne: Téka-tábor Nagykál- lóban 20.35 Médiam-art — Látványköltészet 21.00 ..Híradó 2. 21.20 TV2 21.2 Bécsi Ünnepi Hetek, 1990. — a Nyitóünnepség felvételeiből 22.25 TV2 — Napzárta kb.23.10 Via Mala — NSZK filmsor. III/2.rész. kb.0.40 TV2 RTL PLUS 6.05 Kedves Bili nagybácsi (ism.) 6.30 Halló, Európa — jó reggelt Németország! 8.35 Telebutik Í ism.) 9.10 A Springfield-sztori ism.) 10.05 Gazdag és szép (ism.) 0.35 Telebutik 11.00 Telt ház (ism) 11.50 Játssz velünk! (ism.) 12.0Ö Forró nyeremény (ism.) 12.35 Klasszikusok delidében 13.00 Nettó — a gazdaság ma 13.05 Gazdag és szép (am.sor) 13.25 Kalifornia klán (am.sor.) 14.10 A Springfield-sztori (am.sor) 14.55 Telt ház (am.sor.) Elvis gitárja Il.rész 15.45 Sport 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 Ketten egy ötlettel (am.krimisor.) Egy halott halála 18.45 Híradó, időjárás 19.10 A csapat (am.kalandfiímsor) Homokvár 20.00 Harc a maffia ellen (am.sor.) Családi ügy 21.00 Miért mondtam kétszer igent? (NSZK- olasz komédia) 22.30 Ha lehull a lepel (olasz szexfilm) 23.55 Az első számú közellenség (francia film) 1.40 Aerobic SUPER CHANNEL 7.00 Pirkadat 9.15 Egyveleg 17.30 Nyár — magazin 19.00 Nemzetközi slágerstudió 20.00 Egyveleg 21.00 Koncert 23.15 Max Headroom 23.45 Egyveleg 0.15 Nemzetközi hírek 0.30 Egyveleg 1.30 Időlánc 1.45 Egyveleg EUROSPORT 10.00 Eurosport-hírek (ism.) 11.00 Ausztráf labdarúgás (ism.) 13.00 Mozgássérültek sporttalálkozója (ism.) 14.00 Labdarúgás (ism.) 16.00 Lovaglás 18.30 Flet- végi előrejelzés 19.00 Eurosport- hírek 20.00 Nemzetközi motorsport 21.00 Birkózás 22.30 Forma-1 VB 23.00 Kaland — magazin 1.00 Motorsport újdonságok 1.30 Lovaglás 2.30 Éurosport-hírek (ism.) MUSIC TV 17.45 Délutáni egyveleg 18.00 Rockhét 18.30 Az MTV legnagyobb slágerei 19.30 Újdonságok a moziban 20.00 Szombat éjjel 20.30 MTV-klub 21.00 Rivaldafényben 21.30 Yo! 22.00 Ray Cokes 23.00 Riport 23.15 Maiken Wexo 24.00 120 perc 2.00 Éjszakai videók SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 Szomszédok (ism) 9.05 Szerelemhajó (ism.) 9.50 Teletipp — főzés (ism) /Horoszkóp 10.05 Teleüzlet 10.30 Egy Duke ritkán jön egyedül (ism) 11.20 Füstölgő coltok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 13.00 Telebörze 14.05 Szelleműzők (am.rajzfilm) 14.30 Teletipp — utazás / Horoszkóp 14.40 Szerelemhajó (am.sor) 15.30 Megbabonázva (am.sor.) 15.55 Teléuzlet 16.05 Magas bozót (am.western- sor) 17.10 Szomszédok (ausztrál sor) Diéta 17.35 Teletipp — teszt 17.45 Műsorismertetés 17.50 Az Addams család (am.sor.) 18.15 Mini Max (am.krimisor) A kitömött ügynök 18.45 Híradó, időjárás 19.Ó5 Szerencsekerék 20.00 Charlie angyalai (am.krimisor) Három angyal és egy lélek 21.00 Szerelem és szex Rómában (NSZK-francia-olasz erotikus film)