Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-09 / 57. szám
Előszó a Jövőhöz (Emlékkönyvbe) „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég,” Napfényes múlt Majd: „A vész kitört”... sivár jelen. „Jókedvet és ifjúságot hazud” a hazug jövő. Nehéz a múlt, szükségszerűségek és kényszerűségek oltották belé közös tudatunkba ezt a gondolkodásmódot, mely számára mindia a múlt a legédesebb, s a jövő is csak mint szép emlékezet válik majd érdemessé. Sokat emlegetett sírva vigadozásunk- ban is a vigadozás a múltnak szól s a sír s a jelen. Vörösmarty is három REGÉHEZ írt keserű előszót: véresJelent s cinikus jövőt. „Midőn ezt írom, tiszta még az ég” - valahogy így másítanám meg a költői emlékezetet. Hogy benne legyen ne csak a múlt, hanem a jövő szép „emlékezete” is. Hogy a dolgokat ne visszasírjuk, hanem előre örvendjünk nekik. Könnyes emlékezet helyett éber emlékezet „Vigyázó szemetek vessétek!” Ő, örök életű Batsányi János! És sokértelmű üzeneted — a jövőből. (1979) Baranyi Ferenc: Torino, 1860. Most szép lenni katonának, mikor parancsnok és vágyak megegyeznek szóról szóra, s újra szól a Kossuth-nóta. Szól és száll a kék azúrban, zengve, nekiszabadultan, Magyarország felé röppen, mint sirály, úgy tündököl fenn. Viszi hírül, hogy a Pónak partján paripák dobognak, dübörgésük a Dunáig hangzik s reménységgé válik. _____ ________________________________Hírlap, 1990« június 9., szombat Ére zte, hogy belényúl „ Csodadoktoroknál” a Fülöp-szigeteken A gyöngyösi B. I.-nek ritka szerencsében volt része a közelmúltban. Nemcsak hallott, olvasott a Fülöp-szigetek „csodadoktorairól”, hanem személyes tapasztalatokat is szerezhetett róluk. Már az emlékezetes tévéműsor is felkeltette az érdeklődésemet irántuk — mondja találkozásunk alkalmával —, a rádióban később elcsípett újabb híradás pedig egyenesen döntésre késztetett. Elhatároztam, hogy magam is kipróbálom a gyógyítást. Kerüljön, amibe kerül, s kelljen hozzá akár szinte a világot nyakamba venni! Régóta betegeskedtem, az elmúlt időkben előfordult, hogy közel fél esztendőt is táppénzen töltöttem. Nemigen javult az egészségem, s orvosaim sem biztattak különösebben. Amikor a kezelőm előtt említettem szándékomat, nem tiltott, de nem is nógatott. Inkább csak a páratlan élményt emlegette, amit egy ilyen utazás jelenthet. Vesztenivaló híján vágtam neki a messzeségnek, s valahogy reménykedtem. Mindent előre leleveleztem, elintéztem, nyugodtan repültem. Pedig igen hosszú volt a légi út, s ezalatt a gép csak kétszer szállt le velünk egy-egy megállóra. Valóban sokat beszélhetnék arról is, ami ott a magasban körülöttem történt. Akár csupán az érintett Frankfurt, Bangkok, vagy visszafelé Hongkong is egyaránt olyan érdekes tényleg, hogy felejthetetlenek maradnak számomra. A legtöbbet azonban kétségkívül Manila jelentette. Természetesen nem a talán már csaknem 3 millió lakosú metropolis, a főváros régi vagy új negyede, a sok hangulatos és modern épület, a még a taxikból sem hiányzó légkondicionálás — hanem az egyik 15 emeletes szálló, a Bayview Prince, amelyben várták. A hotel ugyanis a szálláson kívül az álmodott rendelővel is fogadta. Egyik szintjén találta a kézgyógyászokat. A misztikummal övezett gyógyítók egyébként annyian vannak az országban, hogy szövetségbe tömörültek — magyarázza B. I. — Ahová én mentem, ott történetesen hárman voltak közülük. Mellettük ugyanennyi segédkezelő, s hasonló számú asz- szisztens forgott. A felvételnél — mint mindenütt — jelentkezési lapot kellett kitöltenem betegségem megnevezésével, rövid jellemzésével, s mire az „ambulanciára” léptem kísérőmmel, már tudtak is rólam mindent. Ám csak kérdeztek szóban is, mielőtt hozzám láttak. Egyszerű volt a szoba, ahol a kezelést-mütést végezték. Állt benne két betegágy — én például csupán a ruháimat raktam az egyikre —, s tőlük kicsit arrébb a „műtőasztal”. Inkább a körülöttük elhelyezett szentképek, szobrok, s a két feszület tette megragadóbbá, különösebbé a berendezést. Magát a helyet pedig az itteniek. Az, hogy néhány szót — tekintettel a kiteijedt klientúrára — magyarul is váltottak velem. Hogyan történt az izgalmas beavatkozás? Kezelés, vagy mondhatom úgy is, hogy a műtét előtt a kézgyógyász, ez a veleszületett képességgel megáldott „csodadoktor” mélyen magába merült, imádkozott. Imára kért engemet is, majd bekente a panaszolt testtájat valami kellemes hatást kiváltó, de fölöttébb szúrós szagú krémmel, s munkához fogott. Hason feküdve ugyan nem láthattam, hogy mit csinál a hátrészemen, de éreztem, hogy belém nyúl, feltárja a beteg gócot, s kiszedi onnan, ami kellemetlenségeim okozója. Alvadt vércsomót, elpusztult húscafatokat, s efféléket. Mindezt pedig előttem tette a kis tálkára, hogy még meggyőzőbben szemléltesse, amit csinál. De a kíváncsi kívülálló végig is nézheti, fotózhatja, filmezheti a munkát. Érdekes, hogy rövid ujjú utcai ruhában, kesztyű nélkül, csupán kézmosással dolgozik a kézgyógyász; röntgent nem használva, puszta tapintással keresi meg a kritikus helyet. Szike, tű, olló véletlenül sincs a közelében, s a páciens ébren éli át az egészet. Nincs semmi fájdalom, csupán olyan, mintha valamiféle meleg vizes borogatást kapna az ember. S mindösz- sze 10 — 15 perces egy-egy rendelés, amiből egyébként nekem három napon, együttesen hatban volt részem. Mindegyik kezelés után frissnek, erősnek találtam magamat, s nemcsak biztattak az evésre, hanem volt is étvágyam. Áz ajánlott pihenés után pedig ettem is nagyokat. Mi a hatás? Az idei április 29. és május 7. között zajlott mindez velem, s nyolcadikán már itthon is voltam. Határozottan jobban vagyok, korábbi veseproblémáim — amelyek több mint húsz éve kínoztak, s kétszer „igazi” műtétre is kényszerítettek idehaza — észrevehetően elmúltak, a vérképem egyre javul. Újra dolgozom a régi munkahelyemen, s folytatom a feladatomat. A három, egymást váltó kézgyógyász beavatkozásának helyét a családom csak hosszas vizsgálódás után fedezte fel a hátamon, hajszálvékony forradásfélék formájában. Hetek óta túl van a nagy „kalandon” — de valójában máig fel nem foghatja, ami vele történt. Őszinte bámulattal gondol vissza az eseményre, s beszél róla mindmáig, ha felhozódik meghittebb körben. Meggyőződése, hogy a Fülöp- szigetek nemcsak egy látnivalókban gazdag kirándulás emlékét jelenti életében. (gyóni) Palóc népművészet őrzője, I Mátrafüireden... j Mátrafüreden Szakácsnő Mészáros Magda hímző népi iparmű- nak. Az erdőfelügyelőség támogatásával a hivatal egyik épüle- vész több évtizede gyűjti és ápolja a Palócföld népművészetét, tét kapta meg, hogy a „közkincsnek'* számító anyagot minden- Több ezer ruhát, hímzést, használati eszközt mondhat magáé- ki számára láthatóvá tegye. Látják majd az Adrián át szállni szabadság sirályát, tolla felragyog fehéren a tengerfeletti éjben. Újra szól a Kossuth-nóta, s megegyeznek szóról szóra a parancsnok és a vágyak - most szép lenni katonának! Csanády János: Orkán ordít ...forgatja csáklyáját a vérpiros este, mint vitorla fátylát, egy-egy felhőt ránt le - nem fújja szél fent: a lobogó selyme kókadozik, pedig hej-de-égrekelne! A zászlórúd orra Nyugat felé mutat, Keletnek integet, recseg-ropog a tat, a komp forgolódik visszavágyva egyre mondát morzsolgatva a mesés keletre! De nem, nem lehet ezt, arrafelé nincs nyom, viharok seprője elverte-törölte, lelked-szíved-lelked ha oda is húzna az éji Hold-fényben, visszatérsz reggelre; itt kell tusakodni, itt kell hadakozni, a két roppant part közt lánccal horgonyozni, mesés napnyugatról új verset koholni... itt kell, itt kell, itt telimig viharos este göngyöli be felleg vásznait vörösbe, orkánját ordítva a fülünkbe fújja, lobogót, vitorlát bont és szaggat ujja! Díszes főkötő Babák palóc népviseletben Gazdagon díszített mellény háta Szobarészlet (Szabó Sándor felvételei — MTI) Fejkendők, vállkendők és gyűjtői
