Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)

1990-06-05 / 53. szám

4. Hírlap 1990. június 5., kedd Mág Bertalan: Egy éjszaka története 8. rész A lányból kitört a sírás. Né­meth nagy előzékenyen saját zsebkendőjét nyúj­totta át neki. — Nyugodjon meg, kérem, előfordult már ilyesmi többször is! Higgye el, sokakat ért már ha­sonló módon csalódás — Magos csillapítása csak olaj volt a tűzre. — Ómagy úr — sikította — én ezt nem élem túl! — Ugyan, ugyan, ez komolya tálán beszéd. Maga még roppant fiatal. A legritkább eset, hogy va­laki férjhez megy az első szerel­méhez. De úgy vélem, szükséges, hogy Palágyi családi állapotáról meggyőzzem magát. Ezért tehát máris indulunk! — Főnök — hallatta itt első íz­ben a hangját Németh — várjunk még egy kicsit! Ha már itt va­gyunk, nézzünk kissé széjjel a la­kásban. — Igazad van, Laci. Németh a lányhoz fordult: — Mondja, Katóka, Palágyi úr hol tartja a ruháit? — Ott, — mutatott a kétajtós szekrényre. Németh kitárta az ajtaját és kezdte nézegetni a fogasokon ló­gó ruhákat, főleg azok nadrág- szárait és a zakók ujjait. Végül is Aki levelezőlapra ragasztva a számo­kat összegyűjtve beküldi címünkre (3301 Eger, Pf.: 23 ), az részt vesz a Hírlap könyvsor- M solásán. A levele­zőlapra írják rá: ___ Minikrimi. k iemelt egy öltönyt, majd egy pár eléggé sáros cipőt. — Ezeket elvisszük, főnök, és így már me­hetünk is. Erzsébeten, Palágyi Béla laká­sa előtt megállt az autójuk. A ko­csiból csak Magos szállt ki. Csöngetésére Palágyiné sietett ajtót nyitni. — Jó reggelt, asszonyom — üdvözölte Magos. — A gyere­kek? — Mindketten már az iskolá­ban vannak. Én meg épp most tértem vissza a vásárlásból. Ma szabadnapos vagyok, és mára terveztem be a nagytakarítást. Míg az asszony beszélt, Magos hátra intett, erre Németh a lány­nyal együtt kiszállt az autóból és mindketten Magoshoz csatla­koztak. — ő a kollégám — szólt Ma­gos Némethre mutatva, a hölgy pedig a férjének, Palágyi úrnak az ismerőse. — Tessék, jöjjenek beljebb, foglaljanak helyet! — mondta az asszony magától értetődő termé­szetes kedvességgel. — Ne haragudjék asszonyom, ha ismét megkérdezem; félje, Palágyi Béla, mikor volt ideha­za? — Mint az elmúlt alkalommal említettem önnek, idestova két éve. Bár az igaz, a múlt hónap­ban egyik este hazaugrott, a pénzt idedobta az asztalra és szó nélkül elrohant, meg se kérdezte, mi van a gyerekekkel. — Hallotta ezt, Varga Kata­lin? A lány megfordult, felugrott és ki akart szaladni, miközben hisztériásán kiabálta: Nem, nem ezt nem bírom tovább. Németh elkapta a karját és gyors léptekkel kikísérte a lakás­ból és beültette az autóba. — Nos, kedves Katalin — mondta mellé ülve — ez a látogatás meg­győzhette az őrnagy elvtárs igaz­mondásáról. így már elhiszi, hogy mi nem akartuk becsapni magát, ugye? Csak a valóságot tártuk fel maga előtt. Német meggyőzése nem ha­tott nyugtatólag a lányra, úgy sírt, hogy Németh a tartalék dísz­zsebkendőjét is kénytelen volt átnyújtani. — Ki ez a hisztis nő? — kér­dezte bent a lakásban Palágyiné az őrnagytól. — A félje szeretője. Ez az a nő, akinél lakik. Az asszony mintha egy pilla­natra elvesztette volna egyensú­lyát, megingott. — Ez lenne az? És én még ezt ültettem le? Ezt a szajhát? Émiatt a kis senki miatt fenyegetett meg az uram a válás­sal? — Most már bánom, hogy idehoztam, mert újra csak fel­zaklattam. Ne haragudjon, hogy megint zavartam. — Dehogy haragszom, őr­nagy úr, sőt, örülök,hogy végre láttam ezt a kurvát. — Az igazsághoz hozzátarto­zik; a félje megszédítette és leta­gadta előtte, hogy nős, és két gyerek apja. — Még ez is! De hát csak látta, hogy ez hozzá már vén ember. Tessék már mondani, mi van az­zal a mocskos, disznó féijemmel, ha én hülye, egyáltalán még an­nak nevezem. — Pillanatnyilag nálunk van. — Csinált valamit? — Azt még nem tudjuk. Még egyszer kérem, bocsássa meg, hogy zavartuk. Viszontlátásra, asszonyom. Miután Magos is beült a kocsi­ba, a rendőrségre hajtottak. Németh százados Palágyinak a lánytól elhozott ruháját és ci­pőjét nyomban felvitte a labora­tóriumba. Azért sietett ezzel, mert gyanúsnak találta a zakón és a nadrág alsó részén halvá­nyan látszódó foltokat meg a sá­ros cipőt. A laboránsok a holmikat átvé­ve, közölték Némethtel, hogy a hozzájuk juttatott két levéltárcán levő foltokról idő hiányában, még nem tudták kielemezni, hogy az vérszennyeződéstől, vagy egyéb folyadéktól, esetleg gyümölcslétől származik-e. A vizsgálatot, Magos ne aggódjék, sürgősen folytatják. Németh az üzenetet átadta Magosnak, aki ezt optimista mó­don úgy vélte, hogy talán jó úton haladnak. Gyorsan fel is kereste főnökét, akinek vázolta feltevé­sét. — Szeretném, ha az elképze­lésed valóra válna — válaszolta a főnök. Magos aztán elmondta, mi­ként mutatta be egymásnak Pa- lágyinét és Varga Katalint. — Palágyinéról elmondtad, mit tart a félj érői, de mi a véle­ményed ezek után a lány maga­tartásáról? — kérdezte a főnök. (Folytatjuk) Egy osztálykirándulás „durrdefektjei” Nem mese ez, Mátra (stb.) Volán...! Kirándul a „vén” diák. Egy egész nyolcadikos osztály Sí­rokból két napra — 1990. május 18-19. — Észak-Dunán- tűlra. Az Életbe való kilépés előtt utoljára, együtt. Fülöp Kornélia osztályfőnök és Kovács András tanuló rögtönzött „útinaplója” szerint valahogy így... Első nap 6 óra 10 perc: Az időjárás kellemes. Az isko­la elé megérkezik az a busz, ame­lyik a tervezett szép útra „röpíti” majd a kirándulókat. Az utolsó ellenőrzés — műszaki is — meg­történt, tele az üzemanyagtar­tály. Irány... 6 óra 25 perc: . Elindulunk. Gyöngyös után az autópályán folytatjuk az utat, majd áthaladunk Budapesten... 11 óra 10 perc: Az úton, Győr felé haladva, a bal hátsó kerék gumijáról leválik a „futózás”. Harminc percig vá­rakozunk. Eközben kiderül, hogy a pótgumi csak az első ke­rékre jó(!), ezért Győrben vala­milyen módon másik köpenyt kell szerezni. Addig lépésben ha­ladunk... 12 óra 20 perc: A győri Volán-telep csak egy kis csúszópénz „hatására” tárja ki kapuit a „sántikáló” autóbusz előtt. A diákok a telep előtt vára­koznak, nagy élmény! A telep dolgozójáról már messziről lerí, hogy túl van az aznapi alkohola- dagján, de még áll a lábán. így le­hetővé válik a javítás: amikor a rossz gumit leveszik, a mellette lévő a hőség miatt(?) szétdur­ran... 14 óra 30 perc: Befejeződött a kerékcserc^in- dulhatunk... 16 óra 55 perc: Az élménydús út után végre Szombathelyen vagyunk. A diá­koknak szabad programjuk van. A tanárok a „pilótával” együtt pótkereket keresnek városszerte. Kapnak is egyet a Volán helyi te­lepén... 21 óra 00 perc: Megjönnek a pótkerékkel, az újabb szerelés, elhelyezés körül­belül két órát vesz igénybe... Második nap... 8 óra 00 perc: Hurrá, új napra virradtunk! Meglátogatunk néhány neveze­tességet... 14 óra 00 perc: Indulás hazafelé — útközben látjuk a fertődi kastélyt, megál­lunk egy kis pihenőre Csornán... 18 óra 00 perc: Irány, Győr! A gépkocsiveze­tő indulás előtt megvizsgálja a kerekeket. És... a jobb hátsó la­pos! Újabb szerelés... 20 óra 05 perc: A kerékcsere végre megtör­tént, gázt... 21 óra 00 perc: Hazafelé tartunk az autópá­lyán Győr és Tatabánya között. Valahol lőttek...! Vagy valami hangos durranás töri meg a mo­noton motorzúgást... A Csornán megjavított kerék újra durrde- fektes. Megint szerelik. Most a kalapács nyele törik el, meg kell faragni.A teljes sötétségben idegölő munka lehet. Aztán egy­szerre felsóhajt mindenki, kész a nagy mű. Indulnánk, de az önin­dító... Átok ül rajtunk! 22 óra 30 perc: Elérünk Tatabánya közelébe, egy parkolóban megállva kérünk újabb pótkereket a közeli Volán­telepről... És a „ráadásnap...” 0 óra 30 perc: Megérkezett a két pótkerék! Mindenki örül, de ez nem tart so­káig, mert az ottani volános nem akarja ideadni őket. Kiderül ugyanis, hogy mi — Mátra Volán vagyunk, s ez pech... 5 óra 00 perc: Istenem, mindenhol jó, de leg­jobb otthon! Amikor a szülők már megnyugodtak... 5 óra 35 perc: Amikor a holtfáradt sofőr visz- szaérkezik Egerbe, „nyomozás­ra” adja a fejét: nem találja a te­lepügyeletest! Miért is...? Volán­(be)pörgető... Hej, ha én most kívánhatnék, ezért az útért meghallgatnának-e a „volánék”? Kívánnám például kisdiákként, hogy: — a buszokon legyen néhány kerékkel több... — a csúszópénz duplán csúsz- szon vissza oda, ahonnan „ki­nézték”... — a győri telepen is legyen el­vonókúra... — egyik volános — segítség- nyújtás helyett — ne nézzen úgy a másikra, mint egy marslakóra... — ...s kárpótlásul az egész osztályt — meg a holtfáradt piló­tát — vigyék el ingyen kirándulni egy teljes napi (műszakilag is) balesetmentes útra... De, hát: én nem vagyok diák, csak ennek az igaz „mesének” a tolmácsolója: Szilvás István Don-kanyari emlékezés Zöld utat kapott a„kegyelet vonata” Zöld utat kapott, s minden va­lószínűség szerint az ősszel útnak indulhat a Don-kanyarba a 2. magyar hadsereg tragédiájának színhelyére az emlékezés, a ke­gyelet vonata, s létrejön a máso­dik éve tervezett Don-kanyari emlékút. A Székesfehérvárról indult kezdeményezés megvalósítását mindeddig értetlenkedés fogad­ta és sok huzavona nehezítette. Május végére azonban — úgy tű­nik — elhárultak az akadályok az út megszervezése elől, s lehetsé- essé válik, hogy azok, akik egy- or egymás ellen harcoltak, ne mint ellenségek, hanem mint gyászban megenyhült emléke- zők találkozhassanak. A várhatóan októberben megvalósuló emlékútra eddig mintegy 100 — 120-an jelent­keztek: szeretteiket gyászolók, egykori bajtársak emléke előtt kegyeletüket leróni kívánók. A kiutazók kopjafát is állítanak majd a tragikus harcok helyszí­nén. Nem olyan, mint a többi Népdal- és néptánc­találkozó Negyedik alkalommal rende­zik meg Egerben a felnőtt értel­mi fogyatékosok országos nép­dal- és néptánctalálkozóját. A szervezők: az Értelmi Fo­gyatékosok Országos Érdekvé­delmi Szervezete Elnöksége, va­lamint Eger Város Tanácsa an- domaktályai Szociális Foglal­koztató Intézete. A találkozó jú­nius 7-től 9-ig tart. A bemutatót a Megyei Műve­lődési Központban tartják június 8-án délelőtt fél kilenctől. A ver­seny értékeléssel és diszkóval zá­rul, amelyet az Ifjúsági Házban tartanak. Az előrejelzések szerint tizenegy szociális foglalkoztató intézet versenyzői állnak a szín­padra, köztük az andomakiak. r- —< Egy hét. . . A KÉPERNYŐ ELŐTT Kommersz sorozat Elképzelem E.A. Poe-t a té­vékészülék előtt. Mondjuk, ami­kor figyeli az elmúlt szombat es­téjén vetített Peter Strohm című NSZK-s bűnügyi sorozat szá­munkra legfrissebb darabját. Eleinte türelmes, érdekli a sztori. Később azonban egyre nyugtalanabbá válik, mind hatá­rozottabban bosszankodik, füs­tölög, majd temperamentumára jellemzően felugrik, s így fogal­maz: ez kérem bugyuta, direkt okító szándékból fogant, min­denfélefordulatot, izgalmat, sej- telmességet nélkülöző, szerkesz­tői vérszegénységre valló, bántó­an kommersz játék. Rögvest folytatja is: méghozzá az alkotói igényesség legkisebb jele híján. Higgyünk neki! Nemcsak azért, mert ő teremtette meg a krimi műfaját, hanem amiatt is, mivel mint minden vállalkozását, ezt is az egyértelmű tehetség, a megzábolázott zsenialitás hatot­ta át. Az ínyencek emlékeznek re­mekbe mintázott novelláira, amelyek ma is aktuális esztétikai nézeteit tükrözték. Azt csinálta, amit hirdetett. Természetesen mesterfokon. Nem úgy a szerény szellemi útra valóval is tülekedő kései utó­dok. Freidholm Werremeier elna­gyolt, fordulatokban aligha bő­velkedő forgatókönyvet készí­tett. Agyonkoptatott ötletét már számos változatban láttuk. A félj szeretné megszerezni szupergaz­dag feleségének pénzét, illetve annak egy részét. Kifundálja, hogy barátjával elraboltatja ma­gát, hogy váltságdíjként bezse­beljen néhány millió márkát. Társát lefülelik, ő viszont az ál­dozat szerepkörében tetszeleg. Közben arra törekszik, hogy ha- veija feleségétől ellopja a hatal­mas summát őrző széf kulcsát. Ez csak úgy megy, ha szeretőként férkőzik a nő bizalmába, aki naiv lényként semmiféle cselvetésre nem gondol. A szabadulás után felperegnek az események, s vé­ül a vétkesek elnyerik méltó üntetésüket. Elcammogott a negyvenöt perc, s mi sajnáljuk a hétvége el- tékozolt majd egy óráját. S háborgunk is. Jogosan, hi­szen nem egyedi esetről van szó. A műsor-összeállítók, a film- átvevők ugyanis még most sem jöttek rá, hogy e téren is megvál­tozott a világ. A műholdas csa­tornák választékot kínálnak, ní­vós programokkal csábítanak bennünket, s a gyorsan szaporo­dó kiadók nemcsak fércmuveket publikálnak. Illene észrevenni ezt az örven­detes versenyhelyzetet. Ha emellett azt is érzékelik, hogy a milliók szórakozni akarnak, ak­kor csak valamire való produkci­ót menedzselnek. Önbecsülésből is. Pécsi István Hányadik típusú a találkozás? Sokat ígérnek az új magazin- műsor a „0”-dik típusú találko­zás bevezető képsorai. A fan­tasztikum iránt érdeklődőket ör­vendeztették meg ezzel az új programmal. Régi igényt elégít ki ez a vállalkozás, mivel nem­csak a ma, de a tegnap embere is érdeklődött a rejtélyes jelensé­gek iránt. Valamiféle szemellenző volt eddig a magyar tömegtájékozta­tás munkatársaira téve, hogy csak módjával számoltak be azokról az esetekről, amelyek pedig lázbahozták a világsajtót. Az ÜFO-k, a parapszichológiái jelenségek, a legkülönbözőbb különleges elméletek és esetek csupán néhány sort kaptak a ho­ni újságokban. Ha valaki más­ként ítélte meg ezeket, mint a hi­vatalos tudománypolitika (ez a sajátos szókapcsolás is jellemző), az hamar elmarasztalást kapott. Ilyen körülmények között persze hamar kialakult két tábor, az egyik a vaskalapos jelzőt harcol­ta ki magának, míg a másik a mártírok glóriáját. S most, ami­kor a tabuk eltűnőben vannak, egyre inkább az utóbbiak hallat­ják hangjukat. Pedig nem minden hajmeresz­tő történet állja meg a helyét, s a különböző csodaszerek között is akad rossz is. Nem mind para­pszichológiái jelenség, amely el­üt a megszokott emberek közötti viszonylattól, s nem valamennyi UFO földönkívüli űrhajó. Saj­nos, ez a mostani helyzet nem túlságosan kedvez az ilyenfajta különbségtételnek, következés­képpen azoknak a tudósoknak sem, akik valóban kíváncsiak a rejtélyekre. Amennyiben kéte­lyeknek adnak hangot, csupán azért, hogy a valóban fontos ese­teket elemezni tudják, már a két­kedő konzervatívok táborába soroltatnak. Pedig akadnak olyan — fejlett tudománnyal rendelkező — or­szágok, ahol a „0”-dik típusú ta­lálkozásban összevont jelenség­csokor már külön-külön kap he­lyet a nyilvánosságban. Nálunk még ott tartunk, mint a tudomá­nyok hajnalán, amikor az alkími­ából még nem fejlődött ki a ké­mia, a fizika, s még ki tudja, mi­lyen szaktudomány. Minden be­lefér, mert minden titokzatos, valamennyi jelenségre pusztán rácsodálkozunk. Sajnos, a sok évtizedes „böjt” után most könnyen „gyomor­rontás” következhet, ha az újság­írók nem ismerik föl, hogy a tu­dósokban is sokkal több lehető­ség rejlik, s a közvéleményben is sokkal élénkebb a kíváncsiság annál, hogy a hipnózist az UFO- kkal, a telepátiát a telekinézissel összemossák. Mert az azonosság csupán annyi, hogy a legtöbb ilyen „áltudományt” hivatalból lenézték, üldözték. S most az lenne a legszerencsésebb, ha nem találnánk föl a spanyolvi­aszt, hanem több olyan ered­ményt nyilvánosságra hozhat­nánk, amély más országokban már közkincs. S akkor nem áll­nánk meg a „0”-dik típusú talál­kozásoknál, hanem jöhetne az első, a második, sőt az X-dik tí­pusú is. Gábor László Bő­gő­vei a zeb­rán (Fotó: Szabó. Sándor — MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents