Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)

1990-06-04 / 52. szám

Hírlap, 1990. június 4., hétfő SPORT 5. Labdarúgó NB II. Elúszott a harmadik, hely Metripond-Eger 3-3 (0-1) Hódmezővásárhely, 1000 né­ző. V: Vad (Ádám, Győr). Metripond: Tóth — Hurguly, Miklós, Urbán, Molnár — Szar­vas, Tasi, Talmácsi, Bress — Maczkó, Verők. Edző: Hegedűs Ferenc. ESE: Bodolai — Vojtekovsz- ki, Fegyvemeki, Lengyel, Já- vorszky — Mundi, Horváth, Si­mon, Mirkóczki — Oláh, László. Edző: Bánkúd László. Csere: Bress helyett Leindler a 65., Simon helyett Smutzer a 86. percben. Gólszerzők: Lengyel a 19., László a 47. és 50., Urbán a 78. (11-esből), Verők a 84. és Tal­mácsi a 90. percben. Sárga lap: Jávorszky az 59., Lengyel a 81. és Hurguly a 90. percben. Vásárhelyi szabadrúgás volt a mérkőzés első helyzete a máso­dik percben, de Miklós fölé lőtt. Ugyanezt ismételte meg Simon a 8. percben. A 19. percben az első egri szöglet gólt eredményezett. Simon beívelését Lengyel az el­mélázó hazai védők között kö­zelről fejelte a hálóba, 0-1. A fél­idő hátralévő részében inkább a hazaiak voltak mezőnyfölény­ben, de az egri középpályások jól szűrték a támadásokat és bizto­san tartották az egygólos ered­ményt. Szünet után az első öt percben úgy látszott, Eger eldöntötte a mérkőzést. A 47. percben László közelről a léc alá vágta a labdát, miután Oláh elhúzott a jobb ol­dalon, 0-2. Három perccel ké­sőbb Simon a bal oldalon futott el és ismét Lászlót találta jó hely­zetben, aki közelről a léc alá fe­jelt, ezzel 0-3. A 3-0-ás vezetés megnyugtatta — talán túlságo­san is — az egrieket, de a hazaiak játékában sem látszott ekkor még olyan többlet, amely a mér­kőzés megfordítására mutatott volna. Igaz, Szarvasnak volt az 57. percben egy 14 m-es fölélö- vése, de az egri csapat biztosan tartotta a jelentős előnyt. A 78. percben Tasi tört előre, s Bodolai kapus a 16-oson belül akadá­lyozta az akcióban, ezért a játék­vezető ll-es ítélt. A büntetőt Or­bán értékesítette, 1-3. De ez a gól csak amolyan becsületgólnak számított a hazaiak részéről, még mindig nem gondolt senki a ha­zai nézők közül sem, akik sűrű sorokban indultak hazafelé, hogy a hazaiak kiegyenlíthetnek. Hat perccel a befejezés előtt az el­ső egri gólhoz hasonló eset tör­tént, szögletrúgás után Verók kö­zeli fejessel 3-2-re szépített. A hátralévő percekben rohamozott a hazai csapat, ám csak az utolsó percben sikerült megszerezni a kiegyenlítő gólt, amikor is kapu előtti kavarodásnál ide-oda pat­togott a labda, az egri védők nem tudtak felszabadítani, s Talmácsi elé került a labda, aki közelről a hálóba talált, 3-3. Végeredményben az egri csa­pat a mérkőzés nagy részében jobb teljesítményt nyújtott, mint a Metripond, biztos győzelmet engedtek ki a kezükből, amely végül is a harmadik helyükbe ke­rült. Jók: Mirkóczki, László, Mun­di. Bánkúd László: — Egyértel­műen nyert helyzetben a saját hi­bánkból rontottunk döntetlenre. Hegedűs Ferenc: — A mérkő­zés nagy részében biztos harma­diknak tűnő Egertől az utolsó negyedórában nyitott hajrával megérdemelt pontot mentet­tünk. Harmai László További eredmények: Mezőtúr- Kecskemét 1-1, BVSC-DMTE 3- 2, Nyíregyháza-Szeged 3-1, Szegedi Dózsa-Szolnoki MÁV 0-0, Debreceni Kinizsi-Szarvas 4- 1, St. Síküveg-DVTK 1-1, Ka- zincbarcika-Baja 1-0. A bajnokság végeredménye: 1. Szeged SC 30 18 7 5 52-24 61 2. K.barcika 30 15 7 8 41-30 52 3. BVSC 30 13 9 8 38-30 48 4. Eger 30 14 5 11 45-41 47 5. DVTK 30 1210 8 43-35 46 6. Ny. VSC 30 12 7 11 30-27 43 7. Szarvas 30 11 10 9 36-34 43 8. DMTE 30 9 12 9 40-36 39 9. St.Siküveg 30 10 9 11 43-42 39 10. Kecskemét 30 10 9 11 36-39 39 11. Szolnok 30 10 9 11 39-46 39 12. Metripond 30 10 812 42-37 38 13. Baja 3010 812 33-38 38 14. D. Kinizsi 30 9 10 11 34-35 37 15. Mezőtúr 30 51015 20-42 25 16. Sz. Dózsa 30 3 8 19 23-59 17 A Szeged SC feljutott az NB I-be, a Kazincbarcika pedig osz- tályozót vívhat a Bp. Honvéddal a feljutásért. A Debreceni Kini­zsi, a Mezőtúr és a Szegedi Dózsa kiesett az NB II-ből. TOTÓ A totó 22. játékhetének nyertes tipposzlopa: X, 1, X, 2, 1, X, 1, X, 2, 1, 1, X, X, X. Szakadó eső ellenére is hatalmas érdeklődés volt A ferencvárosi vízilabdázók 20. bajnoki címe Vasárnap a Hajós Alfréd uszodában a szakadó eső ellené­re is hatalmas érdeklődés mellett játszották le a vízilabda-bajnok­ság döntőjének visszavágóját. Az Arany Ászok-kupáért ren­dezett finálé első mérkőzésén, csütörtökön az FTC-Törley 10:8-ra győzött, s így a Vasasnak mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy kiharcolja a harma­dik mérkőzés lehetőségét. Nos, erre igen kevés esélye volt az an­gyalföldieknek, miután az előző találkozón kétjátékosukat, a vá­logatott Mészáros Csabát, to­vábbá a védő Petőváry Attilát végleg cserével kiállították, s így a szabályok értelmében nem J játszhattak vasárnap. A Ferenc­város viszont legjobbjaival száll­hatott vízbe. FTC-Törley — Va­sas 10:8 (4:3, 2:3, 2:0, 2:2) Ha­jós Alfréd uszoda, 3000 néző, v: Kosztolánczy, Koós FTC-Törley: Ambrus — Lo- ványi, Gyöngyösi 2 (egyet négy­méteresből), Vad 2, Bíró, Dóczi 3, Csizmadia 3. Cserék: Molnár, Rázga, Fazekas, Varga G. Vasas: Nemes — Éppel 1, Pe­tőváry Zs. 1, Liebhauser 1, Kuncz 3, Tóth F 2, Matusek. Cserék: Krnács, Földi, Rosta Az újságírók szavazatai alap­ján a legjobb játékos Dóczi Ist­ván (FTC-Törley) lett, ő nyerte az Állami Biztositó 50 000 forin­tos életútbiztosítási kötvényét. Ugyanilyen elismerést kapott a játékvezetők által megszavazott legsportszerűbb játékos, Pető­váry Zsolt (Vasas). Jók: Dóczi, Csizmadia, Gyön­gyösi, Vad, illétve Kuncz, Ne­mes, Petőváry Zs. Röplabda Magyar Kupa Számolgatunk. Ha az Eger megveri a Vasast — mint aho­gyan azt kétszer is tette a bajnok­ságban —, akkora döntőben bár­mi legyen is az eredmény, a csa­pat a KEK-ben indulhat. Az első mérkőzésen ugyanis a bajnok Dózsa 3-1-re legyőzte a Tungs- ramot, s így a vasárnapi finálé egyik, résztvevőjévé lépett elő. Az Újpest viszont akár nyer, akár veszít, a BEK-ben képviseli a magyar színeket. Tehát az ezüstérmes automatikusan kerül a Kupagyőztesek Európa Kupá­jába. Ezt az eszmefuttatást akár semmisnek is tekinthettük — már ami az ESE-t illeti —, mert az angyalföldiek elleni meccs kezdete után 103 perccel kide­rült, az egriek búcsút inthettek a KEK-nek, és a kupadöntőnek. Vasas — Eger SE 3-2 (8, 12, -14, -12, 5) Mérkőzés a döntőbe jutásért, Budapest, 100 néző. V.: Juhász, Ferenczy. ESE: Cserkaszova, dr. Siké- né, Fekete, Torma, Fésűs, Buki­na. Cs.: Tímár,Tóth. Edző.-Tor­ma Ágnes. A két szurkolótábor fülsiketí­tő buzdítása mellett pillanatok alatt 6-0-ra elhúzott a fővárosi együttes. Az egriek 6-6-nál érték utói őket, majd ezt követően mindig 1-2 ponttal vezetett a Va­sas. Az első játszma a sorozatos nyitásfogadási hibák miatt úszott el, a másodikat pedig azért veszí­tette el az Eger, mert egymás után a hálóban kötöttek ki a szer­vák. Az ESE egy teljesen szét­esett csapat benyomását keltet­te, a lányok nem értették meg egymást a pályán és elemi dol­gokban hibáztak. A harmadik szettben mégis fordulat következett be a talál­kozó menetében. Igaz, hogy 6-0- ás egri vezetés után zsinórban 12 pontot csinált a Vasas, ám érezni lehetett, hogy Fésűsék harapnak a labdára, szívósan küzdenek minden egyes pontért. így lett 14-13 a Vasas javára, akiknek hat mérkőzéslabda sem volt ele­gendő, hogy pontot tegyenek a meccs végere. A folytatásban vérbeli röplabdát láthattak a né­zők. Feljavult az ESE mezőny­munkája, a Vasas lendületét megtörték a pontosan kivitele­zett, jól befejezett támadások. A döntés az ötödik játszmára maradt. 6-1-es Vasas vezetésnél már látszott, hogy az Egernek le kell mondania a győzelemről. A kisebb hibaszázaíekkal játszó fő­városiaknak kedvezett a rövidí­tett szett, így ők kerültek a vasár­napi finélába. így tehát az ESE a Tungsrammal mérkőzött meg a bronzéremért. Eger SE — Tungsgram 3-0 (10,7,6) Budapest, 100 néző V: Ribi- zsár, Békési. £S£:CSERKA- SZOVA, Dr. Sikéné, Fekete, TORMA, FÉSŰS, Bukina. Edző: Torma Ágnes. Megismétlődött a tavalyi egri kupadöntő, igaz ezúttal mindkét együttes a szerényebb, ám csep- et sem lebecsülendő harmadik elyért vette fel a küzdelmet. A találkozó előtt némi tanácstalan­ság támadt, mivel a piros-kékek labda nélkül maradtak, s csak a bemelegítés végére kaptak ket­tőt kölcsön a Tungsramtól. A kezdő sípszó előtt a 407-szeres válogatott Torma Ágnestől bú­csúzott az Eger SE Baráti Köre, majd ugyanok egy-egy szál vi­rággal köszönték meg a játéko­soknak a bajnokságban való jó szereplést. Egyúttal megelőle­gezték a bizalmat erre az össze­csapásra is, hiszen nem titkolták, hogy győzelmet várnak kedven­ceiktől. Fésűsék nem is marad­tak adósak, annak ellenére, hogy az első pontokat a tavalyi kupa­győztes szerezte. A kezdeti fi­gyelmetlenségeket követően egyre jobban játékba lendültek az egriek és biztosan nyerték az első játszmát. Játékukon cseppet sem látszott, hogy az előző na­pon maratoni küzdelemben ma­radtak alul a tavalyi bajnok Va­sassal szemben. A második játék­rész ugyanott folytatódott, ahol az előbbi abbamaradt. 5-1-re, majd 9-1-re vezettek a mieink, az Izzó játékosainak csupán fellángolása­ik voltak. Leginkább a jatszma- labdánál izzasztották meg a vidék legjobbját, csak a harmadik után sikerült fordulni. Az utolsó szett első felében még fej-fej mellett haladtak az ellenfelek, ám a foly­tatásban mind kevesebb sikerrel próbálták feltartóztatni a főváro­siak Bukináék lendületes támadá­sait. Olyannyira hasztalanul igye­keztek, hogy a mérkőzés hátralé­vő néhány percében már nem is sikerült pontot szerezniük. Ezzel a vártnál langyosabb mérkőzésen dupláztak az egriek, ám teljesít­ményük értékéből mit sem von le az eílenfél gyenge szereplése. A találkozót követően a maroknyi szurkolótábor nagy ovációval fo­gadta a győzelmet és hálálta meg az egész éves teljesítményt. (budai-molnár) Az esetek többségében jól működött az egri sánc így örültek az egri lányok a Tungsram elleni győzelemnek (Fotó: Molnár Zsolt) Labdarúgó NB III. „Pontosan” érkezett a Hatvan Az NB III. Mátra-csoport 28. fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk: Ape—Bag 1—1 (0—0) Apc, 600 néző. V: Tóth. Apc: Németh — Turcsányi, Tóth, Farkas, Nagy, Szabad, Csorba, Kovács L., Kiss (Sza- kolczai), Fekete, Varga (Szabó). Edző: Kiss János. A gólok története: A 67. perc­ben Csorba bal oldalról beját­szott labdájával Fekete tört ka­pura, s egy csel után a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0. A 80. percben egy jobb oldali szöglet után Ta­más fejelt a kapura, gólba tartó labdáját Tóth csak kézzel tudta kiütni. A megítélt büntetőt Be- reznai értékesítette, 1-1. Végig nagy iramú mérkőzésen a hazaiak öt óriási gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul, s így megérdemelten vitte el az egyik pontot a játékvezető túlzott szimpátiáját is élvező vendég csapat. Jók: Nagy, Csorba, Tóth. Ifik: Bag-Apc 4-1. Rezsnyák László Varga, Papp, Füzér, Aux, Ecker (Szécsényi), Hegedűs, Juhász, Gömöri, Mádi. Edző: Csufor Sándor. A gólok története: A 3. perc­ben egy rosszul elvégzett kapuki­rúgás következtében a labda Ri­gó elé került, aki 20 m-ről a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0. Az 55. percben Szécsényi elfutott a bal oldalon, beadását Gömöri 8 m-ről helyezte a hálóba, 1-1. A gyors hazai gól megzavarta a hatvaniakat. Húsz perc eltelté­vel átvették a játék irányítását, de a legjobb helyzeteket sem tudták értékesíteni, illetve a ka­pufa hárított. A második félidő­ben Szécsényi becserélésével fel­gyorsult a vendégcsapat támadó­játéka és az ő mintaszerű beadá­sából esett az egyenlítő gól is. A második játékrész közepétől egyértelművé vált a hatvaniak fölénye, a helyzetek azonban rendre kimaradtak. Végered­ményben a vendégek több góllal is nyerhettek volna a hazai pálya előnyét, a játékvezetők által is él­vező Kohásszal szemben. Jók: Vincze, Sáfrán, Varga, Gömöri. Ifik: Hatvan-St.Kohász 2-0. GYSE: Nagy A. — Tóth Sz., Borsányi, Vona, Nagy T., Vajda, Bezzegh (Molnár), Szerdahelyi, Kovács, Baranyi (Márkus), Kun. Edző: Treiber Rudolf. H. GáspárKalló —Sohaj- da, Szűcs, Matus, Adamovics, Augusztin, Fehér, Szabó (Smel- kó), Sima, Nagy (Sűrű), Smol- niczki. Edző: Stupek István. A12. percben Kovács emelése jelentette az első említésre méltó eseményt, melynek következté­ben a kapu fölé szállt a labda. A továbbiakban fokozatosan fel­jött a hazai csapat, enyhe fölé­nyét jelezte Smolniczki jó fejese, melynek nyomán a kapu mellett hagyta el a labda a játékteret. A 27. percben Fehér ügyes kiugra­tása után Nagy rosszul emelt kö­zépre és odalett a kínálkozó le­hetőség. Szünet után Kun jobb oldali beadását Szerdahelyi a ka­pufára fejelte, majd Vajda lövése szállt alig kapu fölé. A 77. perc­ben született a mérkőzést eldön­tő egyetlen gól. Akkor egy előre­vágott labdával Szerdahelyi ug­rott ki és a kapus kezét is érintve lőtt 8 m-ről a kapuba, 1-0. A 80. percben kavarodás támadt a ha­zai kapu előtt, de a vendégek el- ügyetlenkedték a helyzetet, így az eredmény már nem változott. Alacsony színvonalú mérkő­zésen, mindkét csapat nagyon kevés helyzetet dolgozott ki. A mérkőzés nagy részében csapko­dó mezőnyjáték folyt a pályán, melyben egymást múlták alul a csapatok. Jók: a gyöngyösiek közül Borsányi és Kovács nyúj­tott az átlagostól jobb teljesít­ményt, a hazaiak közül senki sem dicsérhető. Stupek István További eredmények: Rom- hány-Törökszentmiklós 1-0, Jászberény-SBTC 0-1, Nézsa- Balassagyarmat 2-0, Gödöllő- Nagybátony 4-0, Szolnoki VSE- Rákóczifalva 2-2. A bajnokság állása: 1. HKVSC-Deko 28 19 4 5 56-22 61 2. Gödöllő' 28 17 6 5 58-27 57 3. St. Kohász 28 16 8 4 46-26 56 4. Jászberény 28 13 6 9 51-34 45 5. Bag 28 13 6 9 48-36 45 6. Gyöngyös 28 10 13 5 38-23 43 7. Rákóczit. 28 11 8 9 45-33 41 8. SBTC 28 12 5 11 33-28 41 S. Törökszentm. 28 12 5 11 46-49 41 10. Romhány 28 11 5 12 49-42 38 11. Apc 28 10 6 12 43-40 36 12. Balassagy. 28 10 5 13 27-43 35 13. Gáspár SE 28 10 4 14 28-36 34 14. Nézsa 28 8 4 16 40-69 28 15. SZVSE 28 4 4 20 25-70 16 16. Nagybátony 28 2 3 23 19-74 9 Az utolsó előtti forduló páro­sítása: Gyöngyösi SE-Hatva- ni KVSC DEKO, Törökszent- miklós-St. Kohász, Nagybátony- Romhány, Bag-Szolnoki VSE, Balassagyarmat-Apc, H. Gáspár SE-Jászberény, Rákóczifalva- Gödöllő, SBTC-Nézsa. St. Kohász—Hatvani KVSC-Deko 1-1 (1-0) t Salgótarján, 800 néző. V: Far- HKVSC: Vincze - Sáfrán, Szendi László Gyöngyösi SE—H. Gáspár SE 1-0 (0-0) Nagygombos, 300 néző. V: Marcsok. O

Next

/
Thumbnails
Contents