Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-04 / 52. szám
6. SPORT Hírlap, 1990. június 4., hétfő Az Össztűz műhelytitkai A dél-afrikai kalózakcióról Bizonyára sokan ismerik a televízió sportosztályának és a Sport plusz című hetilap közös vállalkozását, az Össztűz műsorát. A Vitray Tamás és Gyárfás Tamás vezette stáb sportéletünk ügyeletes bonyodalmainak szenteli figyelmét. A színfalak mögött meghúzódó, vélt vagy valós érdekellentétekről igyekeznek fellebbenteni a fátylat. A felkészült, fineszes riporterek szembesítéssel, rafinériával világítják meg a hátteret. Az egymással szembenállókra zúdított kérdésdömping közepette előfordul, hogy az adok-kapok, a személyeskedés medrébe lép át. Óhatatlan ez, hiszen a küzdőfelek dilemmáját, vitájának forrását többnyire az egyének nézeteltérései fakasztják. Az oknyomozás fordulatokban bővelkedő, eseménydűs menetében azonban akadnak kanyarok is. Éppen ezért a történések irányítása, befolyásolása igényli a szerkesztők talpraesettségét, hozzáértését. Ezekre az erényekre a ma adásba kerülő, felvételről közvetített műsorban is szükség volt. Nem mindegy, hogy az ocsut sikerül-e megkülönböztetni a tiszta búzától. Különösen fontos ez a Dél-Afrikában járt kalózakció szervezőinek kérdőre vonásakor. A logikusan felépített, megtorpedóz- hatatlan érvekkel támadó, vádló Gyulai István elsöprő győzelmet arat az esetlenül, spontán módon védekező Gáli Andrással és Bán Károllyal szemben. A cselekedetük súlyát nem kellőképpen mérlegelő újságírókollégák láthatóan nem találják a kérlelhetetlen igazság ellenszerét. Nem csoda, hiszen nincs. Egyértelműen kiviláglik: egy „vajaskenyér túra” nem teheti kockára nemzetünk legjobbjainak olimpiai szereplését. Tettükre nincs mentség, még akkor sem, ha jóhiszeműségüket nincs jogunk megkérdőjelezni. A diplomáciai lépések megtétele azonban nem az ehhez hasonló vállalkozások feladata. A lélekben parányivá zsugorodott és kiszolgáltatott főkolomposok azonban az ironikus csipkelődő megjegyzések céltábláivá is válnak. Emiatt kissé elsekélyesedik a tartalom, s csak egy remek, kitűnően időzített dramaturgiai húzás menti meg a műsort attól, hogy az személyeskedésbe torkolljék, s ezzel együtt unalomba fulladják. Bár horderejében más kategóriát képvisel, és az ügy mozgatórugóját nem találja, mégis tanulságos a Varga Istvánnal, az Újpesti Dózsa bajnokcsapatának mesterével folytatott beszélgetés. Vajon miféle összeesküvés áldozata lett a tréner? Túl jól végezte munkáját? Vagy nem poharazott eleget a szakosztály vezetőségének tagjaival? Önként adódnak ezek a felvetések, amelyekre csak a feltételezések szintjén sikerül választ kapni. Ugyanis a nyilvános szereplést előbb elvállaló, majd attól visszatáncoló szakosztályvezető távollétében csak hozzávetőleges summázat- ra vállalkozhatunk. Egy valamit azonban bizonyosan megállapíthatnak a tévénézők: egy szerény, szimpatikus, sportágáért tenniakaró embert ismerhetnek meg Varga István személyében. S, ha mással nem, de már ezzel is betöltötte a műsor funkcióját. Labdarúgásunk mai helyzetében ugyanis ez nem kis adomány. Molnár Zsolt A szépség halála Csalódást okozott a Magyar- ország-Kolumbia barátságos labdarúgó-mérkőzés. A délamerikai csapatokról eddig is tudtuk, hogy az európaiak ellen nem nagyon megy nekik a játék, de ezúttal a saját szemünkkel győződhettünk meg eredménytelenségükről. Mezőnyben ugyan látványosan szövögették támadásaikat, tetszetősen tet- ték-vették a labdát, csakhogy a 16-osnál mindig csináltak egy fölösleges cselt, ami időt adott a védőknek a beavatkozásra. A szépség oltárán habozás nélkül feláldozták a célszerűséget, és szerintem ez Olaszországban, a tétmeccseken sem lesz másképp. A vérükben van ugyanis a szertelenség, a szélsőségek felé hajtás, ami nem engedi, hogy ragyogó technikai felkészültségük gólokban is testet öltsön. Ellentmondásos egyéniségükre jellemző, hogy Bognár góljánál Perea képtelen volt levenni a labdát és tulajdonképpen ez hozta helyzetbe a magyar középpályást. Ugyanakkor hosszú percekig birtokolták a labdát, és meddő fölénybe kerülve, technikai trükkök sorát mutatták be. Megbizonyosodhattunk arról, hogy Higuitoban egy showman és söprögető veszett el. Azt viszont nem tudhatjuk egészen bizonyosan, hogy milyen kapus, bár a kapura tartó öt labda közül három a hálójában kötött ki. A Dél-Amerika legjobbjának tartott Valderrama sem tündökölt ezúttal, bár nyilvánvaló, hogy ő elsősorban nem a Fáy utca közönségét kívánja ámulatba ejteni. A legjobb benyomást Rincon keltette, aki széltében-hosszá- ban fáradhatatlanul trappolt a pályán, és lőtt egy szép gólt. Hogy miért nem a győztes magyar válogatottról írtam? A válasz rendkívül egyszerű: az ellenfél teljesítményének tükrében értékelhető reálisan a 3-1. Azt viszont sajnálhatjuk, hogy Magyarország nem Dél-Ameriká- ban van... (buttinger) Modellezés A Szakra—Csőke pár harmadik Ideális időjárási körülmények között került sor a bervai modellező bázison a Csepel Autó hagyományos, sorrendben negyedik nemzetközi rádióirányítású autómodell versenyére. A kétnapos küzdelmekben 15 induló vett részt, a selejtezőkből hatan jutottak a döntőbe. Az egyórás maratoni verseny kitűnő hírverése volt a modellezésnek, a szépszámú nézősereg jól szórakozott. A döntőben végig az osztrák páros vezetett és nyert biztosan, de mögöttük izgalmasan alakult a sorrend. Üldözőik közé tartozott az egri Szakra- Csőke kettős is, akik csak rövid ideig nem tudtak dobogós helyezésnek megfelelő köröket futni autóikkal, egyébként jól őrizték és meg is szerezték a harmadik helyezést. Kiss László, a megyei modellező szakszövetség főtitkára, miután „levezényelte” a döntőt és folyamatosan tájékoztatta az érdeklődőket a verseny pillanatnyi állásáról, a következők szerint értékelt: — A sportkategória any- nyit jelent, hogy az autók eltérnek a szabványtól, tehát tetszőlegesen megvalósíthatják szándékaikat a modellezők. Nemzetközileg úgy fejlődhet ez a verseny, ha szigorítjuk a versenykiírást, és azáltal a minősítésekhez is szerezhetnek pontot az indulók. A jövőben ez a szándék vezérel majd bennünket, mert szeretnénk tovább növelni a Csepel Autó rendezvényének nemzetközi hírnevét. A verseny végeredménye: 1. Kedro-Frosch (Ausztria) 223, 2. Hegedűs-Farkas (Orion) 208, 3. Szakra-Csőke (Eger Csepel Autó) 195, 4. Tímár-Balogh (Szek- szárd) 186, 5. Kovács (BHG) 158, 6. Müller-Mandu (Szek- szárd) 138 kör. Monitor előtt... Mi sem természetesebb, minthogy a technikai sportok a technika fejlődésének jegyeit is mindenkor magukon viselik. így van ez az autómodellezés esetében is, ahol korábban a rádióirányítású autók által megtett köröket a versenypályákon a legegyszerűbb mechanikus módszerrel számolták. Attól sokkal korszerűbb a mai gyakorlat, amikor számítógép segítségével lehet mérni minden teljesítményt. A körök számát, annak idejét, a mindenkori helyezési sorrendet. A jeladóval ellátott kocsi elhalad a jelfogó berendezés előtt és a számítógép feldolgozva az adatokat, máris képernyőre vetíti a pillanatnyi helyzetet. A technika jóvoltából a Csepel Autó maratoni versenyén valójában még működtek a 3,5 köbcentiméteres motorok a döntő végén, de már közölni lehetett a verseny végeredményét. Pontosan és minden kétséget kizáróan. Közben mindenki élvezhette a versenyt... (fesztbaum) Karate Tóth Tibor aranya A gyöngyösi Shotokán Karate Klub sportolói Olaszországban vendégszerepeitek, ahol egy rangos nemzetközi viadalon vettek részt. A gyöngyösieken kívül belga, NSZK, lengyel és jugoszláv karatésok küzdöttek a helyezésekért. A mátraalji együttes sikeresen szerepelt, hiszen csapatban (Tóth, Wolf, Kiss, Budai) az értékes ötödik helyen végzett. A formagyakorlatok során Tóth Tibor a gyöngyösiek fekete öves versenyzője aranyérmet szerzett. / 4 4 4 4 ! í Ami csak kellltet a nyárra, I azt a Napsugár Áruház I kínálja! t És a kitűnő választék mellett a vásárlókat 4 most engedménnyel is váija. Akció! Akció! Akció! f 30 % kedvezménnyel ^ hosszú ujjú férfiingek, rövid és hosszú ujjú^ férfipólók és egyes bakfispólók is. Lepje meg önmagát, t lepje meg családtagjait Dr. Kemény Ferencre emlékeztek Sportos szombat délelőtt Állandó mozgás, önfeledt jókedv fészkelte be magát szombat délelőtt a megyeszékhely körcsarnokába. Mielőtt azonban az általános iskolás diákok birtokukba vették volna a sportlétesítményt, ünnepélyes aktusra került sor. Kovács János a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának vezetője rövid beszédben méltatta dr. Kemény Ferencnek a NOB alapító tagjának, a csarnok névadójának életútját, majd a megyei tanács, a városi tanács művelődési és sportosztálya, valamint a Dobó gimnázium nevében koszorút helyeztek el a jeles férfiú emléktáblájánál, megemlékezve születésének 130. évfordulójáról. A jubileumhoz kapcsolódva szervezte meg a Mozdulj, hogy egészséges légy sportnapot a Heves Megyei Köjál egészségnevelési osztálya, a Megyei Egészség- védelmi Tanács, a városi tanács művelődési és sportosztálya és a városi diáksport bizottság. A játékos sportvetélkedőn a 6-os iskola tanulói gyűjtötték a legtöbb babért. Ezt követően két kézilabda-mérkőzést is láthattak az érdeklődők, amelyeken a 8-as iskola fiú csapata 12-7 arányban nyert a parádiak ellen. A lányoknál a 8-as és 6-os iskolások találkozója 4-4-es döntetlennel zárult. A szünetekben az egri Kyokushinkai Karate Klub karatésai és az egri Kolacskovszky SE rit(Fotó: Perl Márton) mikus sportgimnasztikázói tartottak bemutatót. A sportnapot megelőzően négy hétvégén zajlott az általános iskolások turisztikai versenye. Csapatban az 5-ös iskola lett az első, megelőzve az eger- szalókiakat. Egyéniben az eger- szalóki Tukacs Krisztina győzött, az 5-ös iskolás Korpás Tibor és Antal Péter előtt. A körcsarnokban zajló eseményekkel egy időben a stadionban folyt a középiskolás futóverseny. A rajtvonalnál nem tolongtak az indulók, csupán három középiskola, a Dobo, a Szilágyi és a Gárdonyi sportolói neveztek. A gyér érdeklődésre részben magyarázat, hogy a fővárosban aznap rendezték a diákolimpia döntőit. Az eredmények. Lányok. 100 m: 1. Tóth (Dobó) 14,4, 2. Szabó (Szilágyi) 14,5,3. Boros (Dobó) 14,6. 400 m: 1. Martinovits 1:13,2, 2. Fodor 1:14,6, 3. Csontos (mindhárman Szilágyi) 1:15,7. 800m.■ 1. Mezei 2:54,3, 2. Kis 2:56,2, 3. Vas (mindhárman Szilágyi) 3:08. 4x100 m: 1. Szilágyi 59,0, 2. Dobó 1:01,5. 4x400 m: 1. Szilágyi 1.5:05,3,2. Szilágyi II. 5:16,2. A pontverseny: 1. Szilágyi 70, 2. Dobó 25. Fiúk. 100 m: 1. Gyóni 12,0, 2. Fülöp (mindketten Dobó) 12,0, 3. Megyesi (Szilágyi) 12,3. 400 m: 1. Hever 1:03, 2. Fodor 1:03,6,3. Kis (mindhárman Szilágyi) 1:04. 1500 m: 1. Berecz 5 •01,3,2. Nagy (mindketten Dobó) 5:47,2. 4x100 m: 1. Dobó 49.2, 2. Gárdonyi 51,1, 3. Szilágyi 53,5. 4x400 m: 1. Dobó 4:08,2, 2. Szilágyi 4:43,5. A pontverseny: 1. Dobó 54, 2. Szilágyi 41,3. Gárdonyi 10. Az ösz- szesített pontversem: 1. Szilágyi 111.2. Dobó 79,3. Gárdonyi 10p. A peches sprinter Gyóni István, a Dobó gimnázium negyedikese, elsőként robogott át a célvonalon a 100 m-es síkfutásban, mégis szomorkás hangon értékelte teljesítményét. — Ez az időeredmény egy felmérés szintjének felel meg. Vámosgyörki vagyok, egy éve kezdtem el komolyabban futni, de valahogy nem volt szerencsém itt Egerben az atlétikával. Sokat futottunk aszfalton, ezért rengeteget bajlódtam csonthártyagyulladással. Tavaly a megyei bajnokságot is ki kellett hagyni miatta. Amikor az idén edzésre jelentkeztem az ESE-hez, már az edző Ls azt mondta: nincs értelme elkezdeni... — Hová tartasz a gimnázium után? — A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán folytatom tanulmányaimat. Remélem, ott jobb körülmények között sportolhatok. (b. /.) Hogyan tovább diáksport? A napokban tartották ülésüket Eger város testnevelő tanárai. Az egybegyűltek a diáksport jelenlegi és jövendőbeli helyzetét voltak hivatottak megvitatni. Azonban sajnálatos módón az érintettek egy része nem jelent meg, így néhányaknak kellett dönteni a köz ügyében. Az első felszólaló, Galambos János mondandóját azzal kezdte, hogy nem programot, hanem modellt dolgozott ki. Ezt azért hangsúlyozta, mivel nem akart olyan helyzetbe kerülni, mint tíz An- tall-kormány, első munkanapján. Visszakanyarodott egy kicsit a múltba, elemezve a diák-sport- egyesületek visszaesésének okait. Bár nem kívánta ismételten megkövezni az Eger Sportegyesület „vezetőségét”, arra rámutatott, hogy a szakosztályi leépítések nem kis mértékben hozzájárultak az atlétika, a torna, a kézilabda és a kosárlabda elsorvasztásához megyeszékhelyünkön. Mivel megszűntek a versenyeztetési alkalmak, így a fiatalokat nehéz volt motiválni. Három évvel ezelőtt útjára indítottak egy kísérletet, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mára odáig jutottak, hogy az előbb említett sportágakban nem ildomos átlépni a megye határait, mert általában megalázó vereségeket szenvednek. A továbbiakban beszélt arról, milyen variációkat terveznek egy majdani diák-sportegyesület létrehozásához. Az első szerint egy több szakosztályos központi egyesületben teremtenének lehetőséget a fiatalok számára. Ez viszont jelenleg kivitelezhetetlennek látszik, hiszen 17-18 fős edzői gárdára és adminisztrációs munkaerőre lenne szükség. Nem nehéz kiszámolni, hogy ezeknek bére tetemesre rúgna. A második elgondolás szerint a négy sportágat iskolákba telepítenék ki, egy-egy szakosztályért egy- egy intézmény felelne. A harmadik variáció pedig egy sportági központi DSE-t körvonalazott. Ezután a hozzászólások következtek, elhangzottak a pro és kontrák. Végül a testnevelő tanárok úgy döntöttek, hogy a második változatot fogadják el. Ehhez 250 ezer forintos támogatást kaptak a városi tanács művelődési és sportosztályától. Emellett ígéret is elhangzott arra vonatkozóan, hogy amennyiben a szeptembertől életre hívandó diáksportegyesület munkáját céljának megfelelően végzi, úgy a fenti összeg a következő esztendőben akár emelkedhet is. (molnár) Súlyemelés Egyéni csúcsok A közelmúltban Kazincbarcikán rendeztek területi súlyemelő versenyt. Az egri Kolacskovszky SE versenyzői — jóllehet valamennyien egyéni csúcsot értek el — kénytelenek voltak szerényebb helyezésekkel megelégedni, a több válogatott és első osztályú súlyemelőt felvonultató mezőnyben. Az eredmények. Úttörő 1. kcs. + 75 kg: 2. Szabó 107,5 kg. 52 kg: 6. Bakondi 92,5.kg. Úttörő II. kcs. 32 kg: 3. Szeredi 66 pont. Serdülők. 52 kg: 3. Bemáth 127,5 kg. 56 kg: 4. Németh 140 kg. Felnőttek. 90 kg: 2. Pál Cs. 240 kg. Pingpong-napközi Az egri Áfész VM Sportegyesület pingpong-napközit szervez a szünidőben lányoknak. A hatodik életévüket betöltött gyerekek az asztaliteniszezés mellett játékos sportfoglalkozásokon is részt vesznek majd. Az egyhetes turnusok személyenkénti dija 100 forint, s ezenfelül igény esetén napi 50 forintért tudnak ebédet biztosítani. A Kistályai úti já- tékcsamokban délelőtt fél 10-től délután egyig tart a sportos ki- kapcsolódás. Részletes felvilágosítással a helyszínen délután 5 és 7 óra között, június 25-től délelőtt 10 és 13 óra között Beniczky Magdolna szolgál. Az érdeklődők tájékoztatást a 15-014-es telefonszámon is kaphatnak.