Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-26 / 71. szám
Hírlap, 1990. június 26., kedd KÖZLEKEDÉS 5. A vakációban nehezen ellenőrizhető Felnőtt módon a gyermekekről! Éjszaka az országúton A nyári forgalom egyik jól észrevehetőjellegzetessége az, hogy a viszonylag szabad utakon — természetesen a lakott területeken kívüli szakaszokon — megnövekszik a gépjárművek sebessége. Különösen így van ez éjszaka, amikor a kisebb forgalom elvileg lehetővé is teszi a gyorsabb haladást. Kevesebb az akadály, kevesebb a manőverezési feladass így sokszor az a benyomása az autósoknak, hogy csak rajta múlik a sebesség megválasztása, amelyet csupán a mindenkori megvilágítási-látási viszonyok korlátoznak. Gyakorlati tapasztalatok bizonyítják, hogy a kötelező sebességi előírásokat a járművezetők jelentős része túllépi nappal és éjszaka is. Furcsa, éjszaka nagyobb ez a sebességtúllépés. Úgy látszik tehát, hogy a járművezetők érzékelve a kedvezőbb forgalmi lehetőségeket, egyáltalán nem a látási viszonyoknak megfelelően közlekednek, miközben kevesebbet látnak, gyorsabban haladnak. Ez pedig — teljesen nyilvánvaló — növekvő baleseti veszélyt is jelent. Igen -meggyőző a szakemberek érvelése: a járművezető — menet közben — minél több információt kap az úti környezetéből, annál inkább tud beilleszkedni a valóságos viszonyokba, s ennek megfelelően a sebessége még a magasabb értékek esetén is biztonságos marad. Ám az éjszaka ezt a teljesebb körű, s megbízhatóbb körültekintést alapvetően gátolja, vagyis a kevesebb információ — nagyobb sebesség — önmagában veszélyes ellentmondás, s persze gyakorlat is. Hiszen arról van szó, hogy a különféle vonalvezetésű, burkolati utakon a vezető nem egyszer a féktávolságnak megfelelő útszakaszt sem látja be, arról nem is szólva, hogy határozottan csak „előre” lát. Súlyos könnyelműség ezt a helyzetet sebességre ösztönzőnek ítélni. Nem véletlen, hogy a statisztikai adatok elemzése szerint a közúti baleseteknek mintegy egynegyede éjszaka történik, a nappalinál jóval kisebb forgalomban... Szinte ki lehet számítani, hogy a szünidő első napján hány áldozata lesz a közlekedésnek. Szülő és pedagógus aggódva gondol a gyermekek nyaralására, de mindannyian bíznak: az O gyermekeik vigyázni fognak magukra, „szerencséjük lesz”, „megúsz- szák a nyarat”. Arra már kevesebben gondolnak, hogy a gyerek egyrészt úgy fog közlekedni, ahogyan azt környezete viselkedéséből megtanulta; másrészt, ahogy a biztonságos közlekedésre megtanították. A gyerek nem bújik ki a bőréből a vakációra. Csak éppen mozgása lesz kevésbé ellenőrizhető. De alapvetően viselkedése az egész évben látottakat-észlel- teket tükrözi vissza. Tény, hogy nincs mindig körültekintő, az utca veszélyeit mindig helyesen felmérő gyerek, mint ahogy ilyen felnőtt sincs. Ezért a szerencse szerepét egészen kiiktatni nem lehet. De súlyos hiba volna ha bárki is azt képzelné, hogy minden gyereknek egyforma az esélye arra, hogy balesetnek részese lesz. A különbségek igen nagyok. Ezek egy része személyimás része környezeti jellegű. Azt is mondhatjuk, hogy egy gyerek minél inkább tér el az átlagostól a kapkodás, a megfon- tolatlanság, a vakmerőség irányába, annál valószínűbb, hogy balesetbe keveredik. Lehet, hogy a gyerek túlzottan szigorú otthoni neveltetésének, lehet, hogy iskolai kudarcainak eredménye a „magánéletben” tanúsított feltűnő viselkedése, de az sem kizárt, hogy a felnőttek’ példája segíti hozzá ahhoz, hogy a közlekedésben az átlagosnál több veszéllyel legyen kénytelen szembenézni. Egy viszont biztos; életkori sajátosságai miatt is ó a legkevésbé hibás abban, hogy folyton veszélyekkel találkozik. A gyerek mint gyalogos van a legtöbb veszélynek kitéve. A felnőttek szidják őket mikor a jelzőlámpa tilos jelzésére, vagy a zebrán minden körültekintés nélkül átszaladnak az úttesten. Felháborodnak, amikor a kocsisor között cikáznak át az út egyik oldaláról a másikra. Rárivalnak, amikor a parkoló kocsik közül hirtelen a mit sem sejtő autós előtt teremnek. Az ítéletek általában felületesek, megalapozatlanok és jogtalanok. A gyereket szidalmazó felnőtt előtt nem jelenik meg a nagymama, aki nap mint nap át- ráncigálja az eleinte még tiltakozó apróságot a tiloson. Nem találkozik azzal a szülővel — sőt olykor nevelővel —, aki csak azt tanítja, hogy a zebra a gyalogosoké, ott az autósnak mindig meg kell állnia. A gyerek talán életében nem is hallott arról, hogy az autós is csak akkor tud a gyalogosra vigyázni, ha azt idejében észreveszi. A rossz példával élenjáró felnőttek pedig nem gondolnak arra, hogy a gyerek a lényegi összefüggések megismerése nélkül utánozza le viselkedésüket. Még nem tud sem sebességet, sem távolságot, sem időt helyesen becsülni. A jó példa azonban — azon túl, hogy elengedhetetlenül fontos — kevés! A gyerekeknek be kell mutatni, hogyan kell a közlekedési szabályok szerint közlekedni. A jó példa segíthet e szabályok önkéntes követésében. De mindez hiábavaló, ha például nem tudatosítjuk bennük, hogy a járdán játszva is mindig gondoljanak arra, hogy ha csak egy lépést is tesznek, már az úttesten vannak! S amiről már szó volt; vegyék tudomásul, hogy az autósok, motorosok lehetőségei sem korlátlanok. Út és idő kell ahhoz, hogy megálljának. Sok gépkocsiban ülő, járművet vezető szülő sem gondol arra, hogy magatartását példaként fogja tekinteni a gyerek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a környezet sem mindig kedvez a gyermek nyári időtöltéseinek. A főútvonalak mentén elterülő lakótelepek kis kerékpárosai szinte állandó veszélyben élnek. A tízemeletes házak szervizútjain egymást érik a parkoló kocsik. Köztük sem autós, sem gyermek nem látja egymást. De azért minden partner közlekedik. Gyakran egymásról megfeledkeznek, pedig egymásra igenis számítaniuk kell. S a nagyobb felelősség az autósoké. Nem szabad a szünidő első napjától kezdve a nap minden szakában erről a veszélyről megfeledkezniük. Mint ahogy tekintettel kell lenni az országutakon csoportosan túrázó gyerekekre is. Életveszélyes 40-50 centiméterre elsuhanni mellettük. A dudálás sem mindig a legjobb megoldás. Kedves Szülők! Itt a vakáció! Felnőtt módra foglalkozzunk a gyerekkel. Ne azt tanítsuk; féljenek a közlekedéstől, hanem azt, hogy életünk elválaszthatatlan részéről van szó és a legfontosabb szabály az okos alkalmazkodás, a megértés, a magunk és mások féltése. A vizek veszélyei Minden évben 150-160 ember fullad vízbe fürdés közben. Elgondolkoztató számok. Mögöttük nem csak egy-egy ember, hanem családok, kisebb-nagyobb közösségek tragédiája húzódik meg. Ők, akik nyiladozó értelmű apróságot, katona fiút, várva várt kedvest, feleséget, barátot, munkatársat veszítettek el sokkal többen vannak! Mindannyian döbbenten állunk a halál egyébként is iszonyú ténye előtt, hiszen ezeket a tragédiákat szinte kizárólag figyelmetlenség, gondatlanság és köny- nyelműség okozta. Ismernünk és felismernünk kell a veszélyeket, mert magunkra és szeretteinkre elsősorban mi vigyázhatunk. A tavakat, folyókat kora tavasztól késő őszig a felüdülést, kikapcsolódást, pihenést keresők tíz- és százezrei népesítik be. Már nem csak az évi szabadságot és hétvégeket töltik el szívesen a tavak és folyók mellett, hanem egyre nő azoknak a száma, akik a napi munka előtt vagy után egykét órát úsznak, eveznek vagy horgásznak, ami az egészséges életmód szempontjából feltétlenül örvendetes. Közülük sokan ismerik és be is tartják a fürdés és vízi közlekedés írott és íratlan szabályait, sokan azonban még a legalapvetőbbekkel sincsenek tisztában. Szerencsés eset, ha valakit a vele született óvatosság visszatart az életveszélyes helyzetektől. Tény azonban, ahogy nő a „vízimádók” tábora, úgy nő azoknak a száma is, akik közvetlenül életveszélybe kerülnek. A strandokon, kijelölt fürdőhelyek többségén viszonylag könnyebb a helyzet, mert az előbbiekben az úszómesterek, az utóbbiakban pedig mentőőrök ügyelnek a fürdőzők biztonságára. A komoly veszélyhelyzetbe került fürdőzők közül évente több száz személy köszönheti a rendőrök, hajósok, vízisportolók és segítőkész embertársaik lélekjelenlétének, hogy felüdülést kereső szórakozása nem torkollott tragédiába. Érdemes megjegyezni, hogy a fürdőzésre figyelmeztető tilalmak, nem ellenünk, hanem értünk vannak! Ott, ahol magából a hely jellegéből adódik a veszély, tehát semmi rendkívüli esemény, körülmény nem kell a kialakulásához szigorúan tilos a fürdés... Néhány jó tanács! — Ha csak egy mód van rá, ne fürödjön egyedül. Gondoljon arra, hogy ha bajba kerül, nincs aki segítsen! — Akik szív- és légúti betejg- ségben szenvednek, betegség vagy rokkantság miatt mozgásukban korlátozottak, ne füröd- jenek egyedül! — Szigorú szabály — és megdöbbentő, hogy mennyi felnőtt feledkezik meg arról, hogy 10 éven aluli (úszni nem tudó) gyermek csak felnőtt kíséretével fü- rödhet a szabad vizeken. — Ha tele a gyomra, ha alkoholos kábultságot előidéző, vagy vérnyomást csökkentő gyógyszer hatása alatt áll, inkább halassza el a fürdést. — Fürdés előtt lassú mosakodással hűtse le magát, felhevült testtel soha ne ugorjon a hullámok közé. — Soha ne ugorjon ismeretlen vízbe. A súlyos fej, gerinc vagy egyéb sérülések egész életre súlyos következménnyel járhatnak. — Fürdés előtt feltétlenül tájékozódjon a meder alakulásáról, a vízmélység változásairól, a víz alatti akadályokról, a rendellenes vízmozgásokról (örvény). A meglepetések, váratlan helyzetek akkor is veszélyt jelentenek, ha valaki jól tud úszni. E rövid cikk keretében a legfontosabb szabályokra, illetve veszélyekre szerettük volna a fürdőzők figyelmét felhívni, azzal a kéréssel, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy környezetükben ne fordulhasson elő értelmetlen halál! A nyári „népvándorlás ” első hónapja Június a nyár első hónapja. A természet ilyenkor is gyakran szolgálhat meglepetésekkel a közlekedőknek. Évtizedes időjárási megfigyelési adatok bizonyítják, hogy júniusban esik a legtöbb eső. Gondoljunk bele — a közlekedők többségének volt már ilyen élménye — mit jelent napsütéses, jó látási viszonyok között, száraz úton autózva, hirtelen jött záporesőben vezetni? Ami a legfontosabb: alkalmazkodnia kell a megváltozott, jóval nehezebb közlekedési feltételekhez. A váltakozó tapadású úton a gépjárművek biztonságos vezetése nehezebbé válik, különösen az esőzés kezdetén számíthatunk rövid távolságon belül nyálkás, nedves, vízzel borított útra. A különböző útfelületek más-más vezetéstechnikát és emberi alkalmazkodást igényelnek. Amíg száraz aszfaltúton nagyobb sebesség mellett is biztonságos a kanyarodás, a fékezés, a nyálkás, víztükrös úton ez már mintegy 50 százalékos sebességcsökkentés mellett sem veszélytelen. Esős, sáros időben nehebbé válik a látás és láthatóság. Ezen csak jól működő ablakmosó és törlő segíthet. Ne feledjük azt sem, hogy az óvatos, a lelassult haladás mellett hasznos bekapcsolni a tompított fényszórót is. Sokat segíthetünk vészhelyzetben a mögöttünk közlekedőknek a vészvillogó működtetésével is. Hirtelen lezúduló záporeső, felhőszakadás esetén célszerűbb biztonságos helyen leállni és a világítást bekapcsolva, (hogy észlelhető legyen a jármű) várva az eső csendesedését. Leálláskor számolni kell azzal, hogy az útpadka — a murvás, földes rész — felázik, tehát a ráhajtás veszélyes. Esőben gyakran előfordul, hogy a szembejövő jármű sáros vízzel borítja be a szélvédőt. Ilyenkor csak a jól működő és előre bekapcsolt ablaktörlő segít. A „vakvezetést” mindenképpen kerüljük el. Az eső elálltával sem szűnik meg a veszély- helyzet: számítani kell az út egyenetlensége miatt kisebb-nagyobb vízfelületekre. A ráhajtás különösen veszélyes, megváltoztatja a gumik tapadási képességét, nagyobb tömegű víz pedig megfogja, más irányba kényszeríti a gépjárművet. Az ilyen veszélyhelyzetet elsősorban óvatossággal kerülhetjük el. Az utóbbi években már nemcsak a külföldi turisták esetében találkozunk lakókocsit vagy egyéb utánfutót vontató személygépkocsival. Mind a lakókocsi, mind pedig az utánfutó jármű- szerelvény másféle vezetéstechnika elsajátítását, begyakorlását igényli. A szabályok ismeretén túl az ilyen járművek vezetése előtt célszerű 2-3 órát szakoktatóval együtt eltölteni. Erre minden képzőszervnél van lehetőség. Megtérül ez az idő- és anyagi ráfordítás is. Kezdjük az általunk vezetett jármű menettulajdonságainak áttanulmányozásával. Az önismeret, mint alapvető szabály, csak A LAKÓKOCSI VONTATÁSÁT IS ÉRDEMES MEGTANULNI I akkor éri el a célját, ha a vezetett jármű műszaki és menetviselkedési paramétereivel is tisztában vagyunk és a tanultakat gyakorlatban készséggé fejlesszük. Hosszabb túráknál a vezető (és az utasok) felkészítése mellett nagyobb gondot kell fordítani a gépkocsi műszaki állapotának (tartalékalkatrészek, pótkerék, emelő, izzó, biztosíték, szerszámok, stb.) ellenőrzésére is. A gondtalan túrázást segíti a jól előkészített gépjármű és tudatosan megtervezett útvonal, amely számol a vezető napi teljesítőképességével, az útvonal és a napszakok vezetőre gyakorolt hatásaival. Az ingerszegény környezet, a monoton vezetés gyakran teremt veszélyhelyzetet a figyelem lazulásával, majd a hirtelen elalvással. Ezt úgy tudjuk elkerülni, ha gyakrabban megállunk és kisebb lazítás után felfrissülve megyünk tovább. Ne sajnáljuk a kiesett időt, hiszen ez jelentéktelen a biztonsághoz képest. Kérdések igaz hamis 1. A közlekedés feltételei és veszélyei esőben — eső kezdetén és az eső után — megváltoznak O O 2. A tompított fényszóró és a vészvillogó bekapcsolása záporesőben zavarja a szembejövő gépjárművezetőket O O 3. Az úttesten összegyűlt vízfelület nincs hatással a gépkocsi sebességére O O 4. Vizes úton megnő a gumiabroncs tapadási képessége O O 5. Az utánfutó vontatása vezetéstechnikai szempontból nem tér el a személygépkocsi vezetésétől O O 6. A pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege soha sem haladhatja meg a vonó személygépkocsi 68 kg-mal növelt saját tömegének a felét O O 7. Oldalkocsi nélkül motorkerékpárral maximum 80 kg-os megengedett össztömegű, egytengelyes utánfutó vontatható O O 8. A gépjármű vezetőjét az ingerszegény környezet, az autópálya monotonsága nyugtatja O O Nem vagyok már tanuló ? Amikor az autós maga mögött hagyott már néhány ezer kilométert, s először veszi észre, hogy viszonylag könnyedén képes alkalmazkodni a forgalomhoz, ügyesen, lendületesen vezeti kocsiját, úgy érzi, hogy kinőtt a tanulókorból. Már messze a múltba vész mindaz a sok hiba, kezelési tévedés, amelyért oly sokszor kapott korholást az oktatójától... Pedig érdemes lenne — legalább egyszer-egyszer — önellenőrzés alá vetni magát; bizonyosan nem rögzültek-e benne rossz szokások, hibás manőverezési megszokottságok, amelyekre már fel sem figyel, más pedig persze nem figyelmezteti rá. Egy kis összefoglaló a tanulóvezetők hibáiról és arról is, hogy furcsa módon hasonlókat lehet látni, tapasztalni jó néhány immár „gyakorlott” autósnál is: A kezdő mindig túl közel akar ülni a volánhoz, s mereven fogja a kormánykereket. Megfogja alulról, belülről is, kanyarodásnál nem kíséri kezével, hanem — úgy mondják — „feji” a volánt. Ha pedig egyenesbe van a kocsi, akkor fölöslegesen mozgatja jobbra-balra. Menet közben a lábát a kuplungpedálon tartja, sőt fékezés előtt a kuplungra lép, netán lenyomott kuplunggal kanyarodik. Sebességváltáskor hajlamos a lábát a benyomott gázpedálon felejteni, igen kis ívű kanyarodásnál túl nagy gázt ad, ami miatt minduntalan kisodródik, s nem marad a menetirány szerinti jobb oldalon. S lehetne még jó néhány hasonló hibát felsorolni! Valóban az egyéni „tovább- • képzésnek” egyik igen hatásos módszere lehet, s még csak nem is időigényes, hogy időnként ne csak arra figyeljünk, miként helyezkedünk el a forgalmi sávban, milyen ívben kanyarodunk, hol fékezünk, hanem arra is, ahogyan mindezt — technikai kezeléssel — megvalósítjuk. Pofonegyszerűnek látszik minden, pedig csaknem mindenki felfedezheti majd, hogy lehetne célszerűbben csinálni, egyszerűbben, hatékonyabban kezelni a pedálokat, a kormányt, jobb helyre tenni kezünket, lábunkat, röviden: elegánsabban és biztonságosabban vezetni! Különösen a nyári csúcsforgalmi időszakokban, amikor amúgy is nehezebbek a közlekedés feltételei, szükség lesz arra, hogy az egymás iránti segítőkészség növekedjék, ám csak az értelmes helyzetefelismer és alapján, amikor maga a helyzet indokolja az udvariasságot és nem az egyénieskedést.
