Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-29 / 47. szám
2. Hírlap 1990. május 29., kedd Meghívottak: a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői (Folytatás az 1. oldalról) rült európai egység létrehozását szolgálja ezentúl. Szólt a Varsói Szerződésről, kijelentve, hogy ez a szervezet az elmúlt korszak öröksége, amely elvesztette jelenlegi formájában létének az értelmét. Ám ez nem készteti Magyar- országot kellő körültekintés nélküli, egyoldalú lépésekre. Hangsúlyozta azt is: nagy szerepet tulajdonítunk vállalt nemzetközi kötelezettségeink teljesítésének, fizetőképességünk megőrzésének. Szólt a kisebbségi politikával és a regionális együttműködéssel összefüggésben az emberi jogok érvényre juttatásának fontosságáról, a magyar nemzet mint kulturális és etnikai közösség fennmaradásáért érzett felelősségről. A tegnapi nap folyamán kétnapos látogatásra Párizsba érkezett Ta- deusz Mazowieczki lengyel kormányfő. A miniszterelnök megérkezése után francia kollégája Michel Rocard vendége volt a Mati- gnon-palotában, ahol megkezdték tárgyalásaikat. (Hírlap-telefotó — MTI) Hamarosan várható Vízumkényszer Nyugat-Berlinben Hamarosan vízumra lesz szükségük azoknak a kelet-európai utasoknak, akik Nyugat- Berlin területére kívánnak lépni. Mint Werner Kolhoff a nyugatberlini szenátus szóvivője hétfőn elmondta, a bonni kormány jóváhagyta a szenátus ez irányú kérését. A végső döntés a város biztonságát szavatoló három nyugati szövetséges hatalomtól várható, Kolhoff szerint rövidesen. A vízumkényszer kiszabása a Nyugat-Berlint ellenőrzés alatt tartó amerikai, brit és francia parancsnokság hatáskörébe esik. Ugyanez a három hatalom határozott annak idején úgy, hogy lehetővé teszi a kelet-európai államok polgárainak a legföljebb 30 napig tartó vízummentes tartózkodást Nyugat-Berlinben. A várható intézkedés értelmében a Nyugat-Berlinbe tartó személyeknek turistavízumot kell beszerezniök a hazájukban lévő NSZK-képviseleten. Az ellenőrzés július 1-jétől mindenképpen az NDK keleti határain történik majd. Ettől a szenátus azt reméli, hogy a hatóságok „hatékonyabban tudnak fellépni az üzletszerű csempészéssel, lánckereskedelemmel és az illegális munkavállalókkal szemben” — mondta a szóvivő. A megfogalmazásból következik, hogy a szigorítás csupán azokra a kelet-európai állampolgárokra vonatkozik, akiknek az NSZK-ba irányuló turistautazáshoz is vízumra lenne szükségük — például lengyel állampolgárokra. A szenátus felmérései szerint hetente mintegy 120 ezer lengyel tartózkodik a városban, illegális kereskedelmi tevékenységet folytatva a „Polenmarkt”- okon, s kaotikus állapotokat teremtve e lengyelpiacok környékén. (MTI) J Gazdálkodó szervezetek, figyelem! Kedvező befektetési lehetőség a KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓ A legutolsó aukciókon elérhető éves hozamok az alábbiak voltak: 90 napos 30 napos maximum: 29,50 % 28,26 % átlagos: 28,94 % 27,70 % minimum: 26,67 % 26,10 % Az aukciókon bármely jogi személy részt vehet. Az aukció ideje: minden szerda, 10 óra. Helye: MNB Heves Megyei Igazgatóság % Az aukció üzleti feltételei és az ajánlati lapok az MNB Heves Megyei Igazgatóságán szerezhetők be. Telefon: 20-127 vagy 13-444/28. á Walesa mégis segített Hétfőre virradóra Lech Walesának mégis sikerült a munka felvételére bírnia a sztrájkoló lengyel vasutasokat. A sztrájk teljesen megbénította az ország északnyugati partvidékének, számos baltikumi kikötőnek az életét. Szombaton éjszaka Walesa első békítési kísérlete a kormány és a sztrájkolok között nem hozott eredményt. Vasárnap éjfél körül azonban a Szolidaritás vezetője váratlanul gdanski otthonából ismét Slupskba, a sztrájk központjába utazott. A sztrájkolok az előző éjszakai sikertelen kísérletre hivatkozva először nem akartak tárgyalni vele, de végül is megállapodás született: a vasutasok felveszik a munkát, a kormány pedig „megvizsgálja” a sztrájkolok követeléseit. Valami nincs rendben — A „nyolc tilos” Kína: a katonákat tilos verni vagy megalázni A népi demokratikus diktatúra letéteményesének, időnként a sajátosan kínai szocialista rendszer nagy falának nevezett kínai hadseregben valami nincs rendben. Megfigyelők ezt a következtetést vonják le azokból a magatartási szabályokból, amelyek újabban vannak érvényben a kínai hadseregben, s amelyeket a Központi Katonai Bizottság külön utasítására a minap nyilvánosságra hoztak a hadsereg lapjában. A szabályok egyebek között előírják a tisztek számára, hogy szeressék és tiszteljék a katonákat, gyakran beszélgessenek el velük, és igyekezzenek szívbeli barátokként közeledni hozzájuk. De ami ennél is lényegesebb, a tisztek ne nyomják el a katonák demokratikus jogait, ne alázzák meg őket, ne álljanak rajtuk bosz- szút, és ne alkalmazzanak velük szemben fizikai erőszakot, azaz ne verjék a katonákat. Ha a tisztek tartják magukat ezekhez a szabályokhoz, akkor biztosítani lehet, hogy a tisztek és a katonák viszonyát a kölcsönös tisztelet, sőt a szeretet jellemezze. A magatartási szabályok ugyanakkor arra intik a közkatonákat, hogy fenntartás nélkül vessék alá magukat a tisztek parancsainak, és sérelmeiket ne társaik előtt, s főleg ne a tisztek háta mögött teregessék ki, hanem az arra megfelelő katonai fórumokon. A katonáknak tartózkodniok kell a túlzásba vitt demokratizmus követelésétől, és nem szabad az abszolút egyenlőség igényével fellépni a tisztekkel szemben. Mindig körültekintőnek és udvariasnak kell lenni a tisztekkel szemben, és ily módon kell megkönnyíteni számukra feladataik maradéktalan végrehajtását. Meg kell fogadni a bírálatot, és szerénységet, önmegtartóztatást tanúsítva leéli törekedni az esetleges konfliktusok rendezésére, a hibák kijavítására. A legfigyelemreméltóbb szabályok azonban azok, amelyek a „nyolc tilos” címszó alatt szerepelnek. tizek szerint kifejezetten tilos a tisztek számára a katonák verése és megalázása, ajándékok elfogadása a katonáktól, a katonák személyes érdekeinek megsértése, a katonák pénzbüntetés, sei való sújtása, az iszákosság, a szerencsejáték, pornófilmek megtekintése, és tisztességtelen, csaló módszerek alkalmazása. A Központi Katonai Bizottság indokolása rámutat: az idézett magatartási szabályok újbóli közzétételére azért van szükség, mert a kínai hadseregre különleges kötelezettségek és feladatok hárulnak a jelenlegi helyzetben, amelyre az jellemző, hogy a Kínán belüli ellenséges erők és a nemzetközi imperializmus ügynökei mindent elkövetnek azért, hogy megtorpedózzák a kínai hadsereg egységét és összefor- rottságát, és ily módon súlyos csapást métjenek Kínában a politikai és társadalmi stabilitásra. Ezekkel az ellenforradalmi kísérletekkel szemben fokozott éberségre, s ami nagyon lényeges, a hadseregen belül konfliktusoktól mentes egységre és összhangra van szükség. ' Éliás Béla A Honvédelmi Minisztérium ezentúl rendszeresen ad ki közleményt Jól halad a szovjet csapatkivonás Az ideiglenesen hazánkban állomásozó Szovjet Déli Hadseregcsoport kivonása során az elmúlt héten 13 csapat és 6 anyag- szállító vonat, valamint négy személy- és négy konténervonat hagyta el Magyarország területét — tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztálya hétfőn az MTI-t. A kivonás kezdete óta hétfő reggelig összesen 167 szállító vonat lépte át a magyar — szovjet határt. Az ütemterv szerint május 31-ig 196 szerelvénynek kell elhagynia az országot. A Honvédelmi Minisztérium a jövőben rendszeresen ad ki közleményt a szovjet csapatkivonás helyzetéről. (MTI) M arkó Béla a marosvásárhelyi irodalmi folyóirat, a Látó főszerkesztője és az RMDSZ egyik kulcsembere. Szenátorként fogja majd képviselni a romániai magyarságot az új parlamentben. Milyen érzésekkel és elképzelésekkel vág neki ennek a feladatnak? íme, nem mindig felhőtlen gondolatai... — Megtiszteltetés egy ilyen megbízatás, de csak addig vállalom, amíg kineveljük saját fiatal, energikus politikusainkat. Aztán visszatérek az íráshoz, a szerkesztéshez, hiszen ez az igazi hivatásom. Azt, hogy az RMDSZ a választásokban másodikként végzett, nagyon szépen hangzik, de a százalékos különbségek olyan nagyok, hogy nem lesz könnyű érdemi befolyást gyakorolni. Ugyanakkor a magyarság egységes fellépése talán elgondolkoztatja a Front vezetőit, és erőnket látva hajlandók lesznek figyelembe venni jogos követeléseinket. Harcos képviselőség lesz tehát ez, minden lépésért meg kell majd küzdenünk, annál is inkább, mert a nemzetiségekkel kapcsolatos megnyilatkozások egyre aggasztóbbak. A forradalom napjaiban gyakorlatilag mindent megígértek, és mára mindent visszavontak. A kommunista párt felszámolásával az apparátus, a bürokrácia a Frontba tömörül, és ez jelentősen befolyásolja a programjukat. — Illúzióink voltak decemberben, azt képzeltük, hogy ez a diktatúrától megszabadult társadalom egykettőre megvalósítja a demokráciát. Ez azonban nincs így, óriási a visszahúzó, tehetetlenségi erő. A történelemben egyetlen nép sem ugorhatja át a saját árnyékát. Most alkotmá- nyozó, ideiglenes országgyűlés alakul kétéves mandátummal. ét f HEVES MEGYEI 1 SZOLGÁLTATÓ IRODA | 3301 EGER. KLAPKA U. 9. 9 36/13-149 állásajánlatai: \ AZ EGRI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA igazgatója pályázatot hirdet a Matematikai Tanszéken 1990. augusztus 1-jétől betöltendő két oktatói állásra. A kinevezendő oktatóknak egyetemi végzettséggel, dokumentálható tudományos tevékenységgel és idegennvelv-ismerettel kell rendelkeznie. Oktatási gyakorlattól, tudományos eredményektől függően, a pályázók főiskolai tanársegédi, adjunktusi vagy docensi besorolást kapnak. Továbbá az Angol Nyelv és Irodalom Tanszékére tanársegédi állást hirdet. Feltétel: egyetemi diploma, illetve, főiskolai végzettség esetén megkezdett egyetemi tanulmányok. A tanársegéd feladata: beszédgyakorlatok és nyelvtani szemináriumok vezetése. Az állás 1990. augusztus 1-jétől tölthető be. Érdeklődni, (illetve a pályázatokat benyújtani) 1990. június 10-ig lehet a tanszékek vezetőinél. (Eger, Szabadság tér 2. sz.). TANÉP GÉPSZOLGÁLTATÓ KFT. Eger, Meder u. Felvesz legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező erősáramú villanyszerelőt, valamint F3-as kategóriával rendelkező autódaru-vezetőt és -kezelőt, AD-8, AD-16 és AD-20 tonnás darukra. Jelentkezni lehet a fenti címen. Szenátor- és képviselőtársaimmal együtt azt tartom a legfontosabb feladatnak, hogy a törvények meghozatalánál a kisebbségi érdekeket a lehető legmesz- szebbmenőbben képviseljük és érvényesítsük. Ki kell alakítani egy kisebbségi jogrendszert, és meg kell teremtem a kulturális, esetleg a helyi autonómiát. Mindez természetesen elválaszthatatlan a társadalmi berendezkedéstől, melyben a jogokat érvényesíteni lehet. Nekünk tehát alapvető érdekünk egy igazi, demokratikus átalakítást támogatni, amely a kisebbségek szabad életéhez is megfelelő gazdasági, szociális és kulturális hátteret teremt. Ebből következően programunk sokkal radikálisabb, mint a Fronté. Mindenképpen a demokráciának szurkolunk és érte küzdünk, mert számunkra más elfogadható alternatíva nem létezik. Reméljük, hogy mind több harcostársra találunk majd mind a Parlamentben, mind pedig a társadalmi szervezetek és mozgalmak között... X HEVES MEGYEI AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT: Eger, Faiskola út 5. Azonnali belépéssel felvesz autófényezőt. Jelentkezni lehet a fenti címen a Munkaügyi Osztályon. FELHÍVÁS! A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 10. sz. Gyára Eger, Kistályai űt 6.) felvételt hirdet ESZTERGÁLYOS és MARÓS munkakörökben. A gyár korszerű üzemi és szociális létesítményekkel, jól felszerelt forgácsoló műhellyel rendelkezik. Kezdő fizetésként 32,— Ft/órabért biztosít, mely 5560 Ft havi alapkeresetnek felel meg. A keresetet növeli még a teljesítményszázalék és a váltóműszak-pótlék. Vidékről bejáróknak utazási hozzájárulást, albérletben lakóknak havi 600 Ft albérleti hozzájárulást fizet. Dolgozói részére kedvezményes üzemi étkezést biztosít. A gyakorlat megszerzése és alkalmasság esetén CNC és NC-gépeken való alkalmazásra van lehetőség. FIATALOK, VÁRJÁK JELENTKEZÉSETEKET! J