Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-26 / 45. szám
Hírlap, 1990. május 26., szombat Hírlap-HÉTVÉGE 9Kapásra várva... Kedvenc halunk: 3 * * > rt 4 ) 3 »>1 3> 3 * fe 3 * 4 3 > 3) > ) > J' 3 0 * ) ) 3 a ponty A ponty a magyar horgász kedvenc hala. Természetesen nem akarjuk kisajátítani és „magyar” hallá avatni, hiszen napjainkban a Földünkön a legszélesebb körben elterjedt édesvízi halfaj. Az is igaz azonban, hogy nem minden országban tartják sem a horgászok, sem az ínyencek a dobogó első helyezettjének. Nálunk kétségtelenül az. Egyik jeles horgászírónk megállapítása szerint a ponty az egyedüli halfajunk, amely „háziállat”, így nemcsak természetes változatai, hanem az ember által kitenyésztett fajtái is vannak. A ponty bizonyára part menti élőhelyének, jelentős testnagyságának és ízletes húsának köszönheti, hogy az édesvízi halak közül nálunk első számú kedvenc. A magyar halfogyasztási hagyományok döntően hozzá kötődnek, a hazai piacon a jelenlegit lényegesen meghaladó mennyiség is értékesíthető volna. A legtöbb horgász — a megfelelő időszakokban — a vizek mentén pontyra vár. Ennek több oka is van. Ha megvizsgáljuk a nagy halak fogási statisztikáit, azt tapasztaljuk, hogy az 5 kilón felüli halak a pontyok közül sokkal gyakrabban fordulnak elő, mint más fajtákból. Horgászata is rendkívül élvezetes, mert sokkal óvatosabb mint például a csuka, nem harap, ha nem megfelelő eszközöket használunk. Ha viszont gyenge a zsinór és kicsi a horog, akkor ugyan lesz kapásunk, de fennáll a veszély, hogy egy igazán nagy halat elvesztünk. Persze vannak kivételek is. Fogtak már nagy halat egészen finom szerelékkel, s néha durva eszközökkel is kicsit. Ez is a horgászat érdekességei közé tartozik. Persze azért vannak vitathatatlan szabályok a pontyozást illetően is. Aki a pontyhorgászatról akar részletes ismereteket szerezni, bőven talál szakirodalmat. Néhányat cím szerint is megemlítek: Antos Zoltán: A ponty és horgászata (Mezőgazdasági Kiadó, 1980.), Ferenczy Dénes: nyíltvízi pontyozás (Mezőgazdasági Kiadó, 1989.), Blinker (Nemzetközi horgászmagazin, I. évfolyam 1. szám). A legérdekesebb, legváltozatosabb halfogásokról a Magyar Horgász Rekordlista rovata számol be. Többféleképpen fogható. Tavaknál, lassú vízfolyásnál, nádasok mentén elsősorban az úszós horgászatot alkalmazzuk. A ponty természeténél fogva főként a fenéken keresi táplálékát, bár nagyon alkalmazkodóképes, és minden vízmélységben felvelentőségét. A sekély szélvizekben, nádasokban az úszózás persze egyfajta fenekezést is jelent. Pontyra a legjobb uszós horgászmódszer az úgynevezett „felfektetés”. Ilyenkor az úszót egy kissé magasabbra állítjuk, mint a vízmélység, zsinórunkból körülbelül 30 centiméternyi a fenéken fekszik. A hal, miután beszippantotta a csalit, megemeli azt, ennek következében az úszó nem elmerül, hanem felfekszik a vízen. Úszóval azonban nem mindenütt lehet pontyra horgászni. Minél mélyebb a víz és gyorsabb az áramlása, minél nagyobb távolságra kell hajítani a csalétket, annál kevésbé. Mély vizeken, nagyobb távolságra előnyösebb fenékólommal horgászni, horgász kifejezéssel élve: fenekezni. Nagyobb távolságra való hajításhoz sokan használják az önetetők különböző változatát, amelyek nemcsak a fenékólmot helyettesítik, hanem etetőanyagot is juttatnak a horgászhelyre. Vizeinkben az úszós és a fene- kező horgászat az a két főmódszer, amellyel horgászaink a pontyot igyekeznek horogra keríteni. A növényi táplálékok közül pedig a kukoricát, a burgonyát és különböző tésztagyurmát használnak leggyakrabban csalétkük Igaz, hogy a ponty elsősorban növényevő, ennek ellenére egyes időszakokban jól fogható gilisztával, sőt egyes vizeken — például erőművek hűtőtavaiban — nem egy ponty akadt zsákmányul kishallal csalizott, süllőre kivetett horgon. A pontyhorgászat eredményességét nagymértékben fokozza a rendszeres szoktató etetés. Bevágás után a horogra akadt ponty azonnal nekiiramodik, és minél messzebbre igyekszik kerülni a veszedelmes helytől. Az első hosszú kirohanása azonban csak a kezdet. Az igazi küldelem ezután következik, mert a ponty szokatlanul kitartóan küzd az életéért. Hosszú, türelmes fáraszsága és alakja, a felszerelés erőssége és nem utolsósorban a terepviszonyok döntik el, hogyan folyik le, és miképpen végződik a küzdelem. Az első kirohanásra folyamtos fékezéssel válaszolunk, de lehetőleg ne túlzottan kemény visszatartással. Egy nagy halat első kirohanásában egyáltalán nem lehet megállítani: erőszak csupán a zsinór elpat- tahását, a horog kiszakadását vagy a rosszul akasztott hal szabadulását eredményezné. Léteznek viszont szituációk, amelyekben az erőltetés egész egyszerűen szükséges. Ilyen eset például amikor a megakasztott hal a nád vagy egy hínármező felé igyekszik. A sűrű növényzetben aztán majdnem mindig elveszítjük a zsákmányt. Nyílt vizen, akadály nélküli terepen a legélevezetesebb a ponty fárasztása. Itt valóban nincs szükség nyers erő alkalmazására. Könnyű, hajlékony bottal, vékony zsinórral még a legnagyobb példányt is kifáraszthatjuk. Akár partról, akár csónakból horgászunk, a hal igyekszik valamilyen búvóhely felé menekülni. Ha első rohamát lefékeztük, körözni kezd a hosszú zsinóron. Néha- néha újból nekiiramodik, a körök azonban szűkülnek, s a ponty egyre közelebb kerül a horgászhoz. Ne siessünk a hal kiemelésével! Nemcsak azért, mert ez a fá- rasztás legkritikusabb része, hanem azért is, mert ezekben az utolsó pillanatokban még számos olyan hibát követhetünk el, amely a hal elvesztésével járhat. A fárasztási mindaddig türelmesen folytatni kell, amíg a termetes ponty oldalára nem fekszik, s tűri, hogy fejét kissé kiemeljük a vízből. Csak ekkor érkezett el a kiemelés pillanata. Ne kíséreljük meg a farka felől alámenteni. A fej felől merítsünk, lehetőleg úgy, hogy a kiemelő hálót a vízbe süly- lyesztjük, s fölé vontatjuk a halat. Halat fogni a horgász számára mindig nagy öröm. Egy termetes ponty sikeres szákolása pedig maradandó horgászélmény. Beszélgető műsorok tévés módon...?! I I 1 Újabban gyakran tapasztalhatjuk, mintha feleslegesen szaporodnának el a televízió műsoradásaiban a hosszadalmas és unalmas beszélgető műsorok. Mind a szak kritikus, mind a nézők tábora szóvá is teszi, hogy például a televízió Napzárta műsora különösen ludas abban, hogy a hangos töprengések, a beszélgetve kifejtett gondolatsorok az érthetőség és az értelmezhetőség szempontjából gyakorta irányt tévesztenek. Ennek típus^ éldájául emlegették a megíele- ) sajtóbeli kritikák, a Freud munkásságáról szóló „bizonyára nem a nagyközönségnek szánt sápatag s túlontúl szakszerűnek tűnő diskurzust, s a lélek titkainak ismerői viszont a közhelyek miatt feszengtek (Heves m. Hírlap, 1990. május 8.). Nem tartjuk tehát véletlennek azt sem, hogy olvasóink közül is feltűnően sokan fűztek kritikai megjegyzéseket a szóba került Napzárta műsorával kapcsolatban. Jegyzetfüzetembe is egyre több vitára ingerlő megjegyzés került, s a legtöbbjük meg is egyezik a televíziót nézőkével. Elsősorban abban, hogy „hosz- szúnak és unalmasnak” tetszett a beszélgetés, amihez hozzájárult az is, hogy a beszélgetők a beszédfegyelmezetlenségre is tipikus példát szolgáltattak. Egyrészt a szövegformálás értelemzavaró tagolatlanságával. Mindenki mondta a magáét, meg nem engedett, s teljesen feleslegesen felgyorsított iramban és ritmustalanságban. Megbomlik a szórend, „ügyetlen szavaink gyámola” (Nemes Nagy Ágnes) is. Erejét veszti a szövegformáíás logikája, s a kelleténél részletezőbben eredeties- kedő, s a professzori szintű okítás révén a hallgatók a továbbgondolkodásra késztető vagy éppen vitára ingerlő partnerszerep vállalására alig kapnak késztetést. A nézők megjegyzései arra is utalnak, hogy ebben különösen hibáztatható a beszélgetés hangzásformája is. Engem is idegesített például a célszerűtlen hadarás, a felkun- korított mondatvégek szapora- sága, az összecsúsztatott hangzók, illetőleg a szó-torzók jelentkezése, illetőleg e hibázások legfőbb okaként elszámolható nye- kegés, nyökögés, nyögdécselés. Tapasztalatom szerint a Napzárta beszélgető műsorában az ö- kegők, az e-kegők, az a-kagók nemcsak a beszédfegyelmezetlenségről tesznek tanúbizonyságot, hanem a nézők és a hallgatók iránti figyelmetlenségükről is. A sokszor elhangzó ö-k, a-k, e-k olyan beszédhangzást eredményeznek, amely kellemetlen a fülnek és idegmegterhelést jelent számunkra, s figyelmünk hatásfokát is gyengíti. A feleslegesnek nyögésszerű semleges hangzók bántó betoldása beszédünk hangzásmechanizmusában szinte országos méretű beszédhibává fajult. Úgy tetszik, egyesek rá is játszanak, mintha ez lenne a „gondolkodó” szakemberek beszédmódja. Ez a beidegzett rossz szokás ma már a szó művészeinek, költőinknek, íróinknak a tisztelet a kivételnek — élőszóbeli megnyilatkozásaiban is jelentkezik. Megdöbbenésemre a televízió "Nem egészen úgy van, minta falvédőn. Akkor tehát hogyan is va... ? (Televízió 2. 1990. május 14.) című műsora résztvevőinek egyike-másika is a nyökögés kelepcéjében esett beszédhibások táborát szaporítja, s így bizonyos áttételekkel „műalkotói” erejének hitelét is leronthatja. A beszélgetés tevésmódra résztvevőinek fegyelmezetten le kell szokniok a nyögdécselésről: el kell kerülniük a nézők számára is kibírhatatlan „birkózást” a nyögésszerű semleges hangzókkal. Egyelőre mintha már tudatosan neki-nekiveselkednének, de még mindig csak a nyekegésre telik. Arról se feledkezzünk meg, hogy a nyökögés sérülést okoz az élőszóbeli közlés dallamában, s így a beszédesztétikum is veszít erejéből. Dr. Bakos József Kertész leszek... A virágkötészet ábécéje Az utóbbi evekben egyre szaporodnak az olyan esemenyek, rendezvények, ahol egy sokak által még nem ismert, de egyre népszerűbb művészeti ág, a virágkötészet bemutatkozhat. Mindenütt óriási sikert arat. Csak néhányat említek ezek közül: már hagyományosnak, sőt nemzetközi hírűnek nevezhető a keceli virágkötészeti verseny és kiállítás; a Kertészeti Egyetem bemutatói; Valentin-nap első hazai megrendezése; a Föld napja. A közelmúltban megjelent szakirodalom köteteit bestsellerként vásárolták és olvasták az emberek. Megtelnek a padsorok a tanulni vágyókkal. Mi a virágkötészet? Szakma? Hivatás? Vagy csak hobbi? Egyik sem. A virágrendezés tudománya, vagy ha úgy tetszik, művészete. Talán ez az oka, hogy nem szerepel a szakmajegyzékben sem szakmaként. Alkotásai rendszerint nem véletlenül, rögtönzésből születnek, hanem a növényekkel, virágokkal történő együttélés folyamataként. Az első virágkötő valószínű Éva anyánk volt, aki azzal az ösztönös mozdulattal, amikor hajába tűzte a legszebb paradicsomi virágot, megteremtette az első „kompozíciót”. A földtörténetben a növény előbb volt, mint az ember, ahogy a Biblia mondja: „ Ültetett az Úristen egy kertet az éden ben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált... És látta Isten, hogy ez jó” (Mózes könyve 2. rész) Áz ember létezésének tanúja es kísérője a virág. Ideális kifejezője a szeretetnek, megbecsülésnek, ha ajándékozni akarjuk, de enyhíti a fájdalmat és a szenvedést is. A technikai csodák, gépesítés, automatizáció, a társadalmi elidegenedés világában egyre erősödik bennünk a természethez való tartozás érzése. Magyarországon virágkötészetről bibliai korának ellentmondóan jószerivel csak a hatvanas évektől beszélhetünk. Életszínvonalunk, társadalmi berendezkedésünk nem tette lehetővé, hogy jelentőségének megfelelő helyet foglaljon el. Jelenlegi térhódításának jelentőségét elsősorban otthonteremtő hatásában látom. Virágkötő mesterre, mint művészre vagy foglalkozásra csak korlátozott számban van szükség. A virágot alkalmazni tudó, és lakását ezzel otthonná varázsló nőkre, asszonyokra viszont annál többre. Egy lakás növény nélkül csak szoba — de egy lélekkel elkészített virágtállal már otthon, ahova szívesen hazajön a férj és nem csavarog el a gyerek. Nem véletlen, hogy Japánban, ahol a virágrendezés - közismert nevén az Ikebana készítése — a japán nő általános műveltségének része, a család, az otthon fogalma is megbecsült. A virágokkal való kapcsolat és azok alkalmazása megtanulható, jóleső, nyugtató tevékenység. Néhány gyakorlati fogás, szabály elsajátítása után már készíthetünk olyan kötészeti munkát, ami sikerélményhez és belső örömhöz vezet. A gyakorlati hasznát csak mellékesen említem. A mesterség kezdő fogásait felnőtt olvasóink kisgyermekként biztos gyakorolták. A fiatalabb korosztály ha szerencsés volt, az óvodában talán megismerte. A koszorúkészítésről van szó - no, nem a temetési koszorúról, hanem arról a természetes ékszerről, amit ősanyáink és a természeti népek — még ma is — szívesen viselnek. Itt a kirándulások, túrák ideje. Ne sajnáljuk ólomszennyezett tüdőnktől és egész héten szana- széjjel lévő családunktól azt a néhány órát, amit a természetben együtt tölthetünk. Nincs az a megtervezett pedagógiai munka, ami olyan .nevelő hatást érne el, mint egy közös koszorú vagy nyaklánckészítés gyermekünk, vagy uram bocsá’, saját magunk ékesítésére. Szinte minden mezei virág alkalmas rá, csak arra kell ügyelnünk, hogy ne legyen védett növény. A legszebb és legköny- nyebben készíthető koszorú gyermekláncfű, százszorszép virágaiból köthető és persze búzavirágból, de ez védett és talán már nincs is. Kipusztította a gyomirtószer és az emberi gondatlanság. A koszorú vezérszálához olyan példányt válasszunk, ami nagyobb virágú (lehet kettő is) és elég hosszú szárú. Erre hurkoljuk rá szorosan egymás mellé - vagy ritkább követéssel a többi virágot, amíg el nem éri a kívánt hosszúságot. Ekkor rögzítjük az utolsó szálat, és az elejét a végéhez hozzákötjük. Rövidebb szárú virágoknál — a hurkolás helyett - a virágfej alatt a virágszárba fűzzük a következő növényt a kívánt hosszúságig ismételve. Ilyen módszerrel egyszerű és ízléses asztaldísz is készíthető. A gyermekláncfű találó nevét onnan kapta, hogy e virág fejét eltá- volítva a szár egyik végét a másik vég üreges belsejébe dugva csinos nyaklánc készítésére alkalmas. Vadon termő és virágzó növényeink többsége gyorsan hervad. Mire a kirándulásból hazaérünk, díszítésre alkalmatlan. Ha ilyen szerepet szánunk neki gondosan kell kiválasztanunk, a már említett szempontokat is figyelembe véve. Egy-egy ilyen „virágkötő” kirándulás másra is alkalmas. Arra, hogy megismerjük a növényeket, amivel majd mint virágkötők dolgozunk. Arra, hogy az ember a virág láttán ne csak pompás színeket, lágy szirmokat lásson, finom illatot érezzen, ha nem szinte maga is átélje a virág életét. V. Pénzes Judit Fejdíszkészítés hurkolással Körforma kialakítása Figyelmes ápolónő — Kint vár a boldog apa egy nagy csokor virággal, bejöhet? — kérdi az ápolónő a fiatal mamát. A választ lásd a vízsz. 1., 40., valamint a függ. 15. sz. sorokban. Vízszintes: 1. A kismama válaszának elsőré- sze (zárt betűk, Ü, L, N). 13. Államtitkár volt (Ferencné). 14. Földrész. 15. Kiss... Kate. 16. Ébredés. 18. Részben lezár! 19. Jeladás. 22. Móricz Zsigmond műve. 24. Lovaglás kelléke. 26. Szájat nyit. 27. Mágneses, elbűvölő. 29. Szúró, hasogató érzést okoz. 30. Bór és nitrogén. 31. Savanyú ételízesítő. 32. Ruhadarabot bélelő kelme. 34. Mauna... (vulkán a Hawaii-szigeteken). 35. Részesrag. 36. A házból ütlegeléssel eltávolít. 37. Osztrák operettszerző (Leo). 38. Parancsnok, röv. 39. Fájdalom. 40. A kismama szavainak harmadik, befejező része. 42. Fagylalt németül. 44. Bírói döntést hozna. 45. Sebesség csökkentése. 49. Eljut a tervezett helyre. 50. Furat — népies szóhasználattal. 51. Sárkányt röptét. 53. Néma Zita! 54. Alaszka melletti szigetekről való. 56. Tikkasztó hőség jelzője. Függőleges: 1. Áz izmokat köti a csonthoz. 2. Szamojéd népcsoport tagjai. 3. Melyik személy. 4. Második szobából magához hívat. 5. A bróm vegyjele. 6. A kecske hímje. 7. Vonzó táj jelzője. 8. A völgybe eljut. 9. Érctisztító kohászati eljárás. 10. Némán jár! 11. Földtörténeti harmadkorból származó kovadarab. 12. ízletes gyümölcs. 15. Az asszonyka szavainak második része (zárt betűk: I, N, I). 17. Jó a szeme. 20. Lakóépülethez tartozó földterület. 21. Mulatás- kor használt indulatszó. 23. Kellem. 25. Szerződéses vendéglátóipari egység. 28. Visszavés! 29. A nő párja. 30. A belsejébe tekintene. 33. Ráskai... (kódexmásoló volt). 34. Lekonyuló. 36. Könyörgéssel megszerezte. 37. Becézett Alfréd. 39. Apró. 41. Részben elétől! 42. Háza- sulókat összead. 43. Mocsaras terület. 46. Épület díszcsamoka. 47. A tea alkaloidja. 48. Könnyezett. 52. Műveltető képző. 55. Bánat (ford.). 57. Némán okol! 58. Bosszúságot kifejező indulatszó. 59. A szóban forgó személyt. Báthory Attila A megfejtéseket május 30-ig küldjék el. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Kérem ez így nem igaz, ugyanis én még nem vagyok professzor, csak egyetemi docens.” A helyes megfejtők közül az alábbiak nyertek könyvutalványt, melyet postán küldünk el: Pólyák Pál (Besenyőtelek), Sipos Károlyné (Szentdomonkos), Lenge Ilona (Kál), Murányi Istvánná (Eger), BagdiLajosné(Eger). Gratulálunk!
