Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-26 / 45. szám

IO. SPORT Hírlap, 1990. május 26., szombat Vasárnap Székesfehérvárott, ötödszörre a bronzéremért Az utolsó meccs dönt A fehérváriak tegnapi tudá­sát meghaladta az egri sánc átütése. Ké­pünkön: Cser- kaszova, Fésűs és Bukina blokkol a há­lónál (Fotó: Gál Gábor) Egy nagyszerű pályafutás a végenez közeledik. Torma Ág­nes, a ’70-es és ’80-as évek — méltán állíthatjuk — legnagyobb magyar röplabdás egyenisege — úgy döntött, hogy visszavonul. Bar a jövő hét végi kupadöntőn még pályára lép, az egri közön­ség tegnap láthatta ot utoljára játszani a városi körcsarnokban. A 407-szeres válogatott játékos­tól az egyesület, a szakosztály, a megyei tanács ifjúsági és sport- osztalya, valamint a baráti kör képviselői búcsúztak el. Ezután következett az újabb, sorrend­ben a negyedik mérkőzés az Al­ba Volán ellen. A korábbi három találkozó mindegyike kb. 100 percig tartott, a tegnapi össze­csapásra viszont elegendő volt 49 perc is. Az egriek ugyanis edzőmeccsé szelídítették a mér- kőzést. Eger SE - Álba Volán 3-0 (6, 6, 5,) Rájátszás, mérkőzés a harma­dik helyért. Eger, 400 néző. V: ifj. Kiss, Horvath. ESE: CSERKASZOVA, DR. SIKÉNÉ, Fekete, TOR­MA, FÉSŰS, BUKINA. Edző: TORMA ÁGNES A házigazdák simán eljutottak 11-4-ig, ami az összerendezett csapatmunkának volt köszönhe­tő. Ezt követően sokáig állt a já­ték, a szettgyőzelemhez szüksé­f es maradék 4 pontért kicsit meg ellett izzadni az ESE-nek. A folytatásban csak 3-3-ig tartotta a lépést a székesfehérvári együt­tes, ötletes játékával ismét tete­mes előnyre tett szert az Eger. Bukina vegre magára talált, egy­két hibát leszámítva pontosan osztogatott, így aztán a támadá­sokat is sikerült jól befejezni. Torma és Fésűs blokkja útját áll­ta a vendégek próbálkozásának, míg Cserkaszovának a hármas sánc sem jelentett gondot. A harmadik szettben tovább folytatta az iskolajátékot az Eger, s az Albások jobbára csak akkor szereztek egy-két pontot, ha a túloldalon becsúszott vala­mi apró hiba. A vendégek való­sággal szédelegtek a pályán, de nem is csoda, hiszen az egrieknek minden sikerült ezen a találkozón, s ez sokkolta a győzelemittas fe­hérváriakat. így aztán edzőjüknek haza kellett vinni a behűtött pezs­§ őt, amit azért készített elő, mert ízott abban, hogy nem lesz szük­ség a vasárnapi meccsre. A bron­zérem sorsa tehát a holnapi, ötö­dik találkozón dől el, s látva az ESE péntek esti játékát, remény­kedhetünk abban, hogy a fehérvá­riak trénere majd csak szilveszter­kor bonthat pezsgőt. Labdarúgó NB II. Méltóképpen búcsúzni a hazai közönségtől Az elmúlt heti kazincbarcikai fiaskó alaposan megtépázta az Eger SE labdarúgóinak osztá- lyozós reményeit. Nem is önma­gában a 4-1-es eredmény, ha­nem a vereség ténye keserítette el a piros-kékeket. Érthető, hi­szen ezzel lépéshátrányba kerül­tek a Vegyésszel szemben, s a hátralévő két fordulóban a dön­tés már nemcsak Simonékon A szurkoló szemével Viczián Zoltán: — Nagyon nehéz a barcikai találkozó után esélylatolgatásra vállal­kozni. De úgy vélem, ha ki­jön a lépés, illő módon feje­zik be hazai szereplésüket az egriek. Csak a győzelem az _________elfogadható. _________ E llenféllesen A jobb sorsra érdemes vendégek várhatóan foggal-körömmel küzdenek majd, hiszen létkérdés számukra a pontszerzés. A leg­utóbbi három találkozón az újdonsült mester, Sándor István szót értett a játékosokkal, és ennek köszönhetően a DMTE-t, a Di­ósgyőrt és a Szolnokot is legyőzték. Az edző — aki idén már a harmadik a nyíregyházi kispadon — vasmarokkal szerzett tekin­télyt magának: a fegyeimezetlenkedő, egyébként tehetséges Bo- dát és Váczit átadólistára helyezte. Érdekes, hogy már az első percekben dűlőre viszik a dolgot, a debreceniek ellen már a ne­gyedik percben 2-0-ra, a szolnokiak ellen pedig negyedóra eltel­tével már 3-0-ra vezettek. Taktikájuk tehát az ellenfél gyors le- rohanására épül, s az összecsapás további részében jószerivel csak a védekezésre összpontosítanak. Ügyelni kell majd a két szovjet csatárra, Zubanincsra és Szkuncra, akik higanymozgá­sukkal gyakran kötnek csomót a védők lábára. múlik. Bánkuti László igyeke­zett lelket önteni tanítványaiba, mondván: meg kell próbálni a le­hetetlent. — Ehhez azonban vasárnapi ellenfelüket, a Nyíregyházát kell előbb két vállra fektetnünk. Nem lesz könnyű dió a szabolcsi gárda védelmének feltörése, hi­szen nekik is égetően szükségük van a pontokra. Igaz, ők kényel­metlenebb helyzetben vannak, hiszen még elképzelhető, hogy búcsút intenek a másodosztály­nak. Bánkuti edző bízik abban, hogy a legutóbb csődöt mondott középpályás sor összeszedi ma­gát, s a védők is megemberelik magukat. Legtöbb fejtörést a söp- rögető személye okozza, mivel Fegyverneki sárga lapjai miatt biztosan nem léphet pályára, a másik liberó, Csendes pedig he­tek óta maródi. Könnyen lehet, hogy a napokban bajnoki címet szerzett ifjúsági csapatból Tóth Gábor bemutatkozik a felnőttek között. A tehetséges, utánpótlás korú játékos szerepeltetésére még alszik egyet a szakvezető. A csapat egyébként hét közben biztatóan mozgott, így minden esély megvan arra, hogy győze­lemmel búcsúzzanak az idei pontvadászat utolsó hazai 90 percén a közönségtől. Ennek szellemében várhatóan az alábbi együttes veszi fel a küzdelmet: Bodolai — Rácz, Vojtekovszki (Tóth), Lengyel, Jávorszki — Mundi, Oláh, Horváth, Simon — Kormos, László. Szombat Atlétika: Megyei felnőtt, ifjú­sági és serdülő A-kategóriás baj­nokság, Hatvan, vasutaspálya, 8. Kézilabda: HKVSC-Füzesa- bony megyei férfimérkőzés, Hatvan, 9., Heves-HKVSC me­gyei női mérkőzés, Heves, 10. Kosárlabda: Nemzetközi gyermektoma, Eger, Szilágyi- gimn. tornaterme: Salgótaiján- Prága (8), Eger 1. Sz. Ált. Isk.- Salgótaiján (9.30), Egri Tanép- Debrecen (11), Eger 1. Sz. Ált. Isk.-Prága (14), Salgótaiján- Debrecen (15.30), Egri Tanép- Prága (17). Tenisz: Gyöngyösi SE-Dunai Kőolaj OB I-es férfi csapatbaj­noki mérkőzés, Gyöngyös, Bat­thyány téri tenisztelep, 11. Sakk: Heves Nagydíj, Eger, megyei tanács, 8.30. Vízilabda: Eger SE-BVSC OB I-es női mérkőzés, Eger, uszoda, 15. V.: Miskev, Nádhá­zi. Sportműsor Labdarúgás: NB III. Mátra- csoport (17): HKVSC Deko- Romhány, Bakos. Megyei baj­nokság (17): Heves-Recsk, Szolnok m. jv., Sirok-Bélapát- falva/Nógrád m. jv., Selyp-Fü- zesabony, Darók. Vasárnap Birkózás: Úttörő A-korcso- portos szabadfogású és B-kor- csoportos kötöttfogású megyei verseny, Füzesabony, gimnázi­um tornaterme, 9.30. Kézilabda: Füzesabony-Mis- kolc, NB Il-es női mérkőzés, Fü­zesabony, 16., Gyöngyössoly- mos-Gyöngyösi Főiskola me­gyei férfimérkőzés, Gyöngyös- solymos, 16. Sakk: Heves Nagydíj, Eger, megyei tanács, 8.30. Labdarúgás: Eger SE-Nyír- egyháza NB Il-es mérkőzés, Eger, városi stadion, 17. V.: Pla- sek (Herbály, Lettrich). Megyei bajnokság(17): Atkár-Domosz­ló, Kóródi, Tamaörs-Nagyréde, Pest m. jv., Tarnalelesz-Gyön- gyöshalász, Borsod m. jv., Po- roszló-Kompolt, Polonkai. Eger körzeti bajnokság I. osztály (17): Istenmezeje-Apella, An- domaktálya-Balaton, Egerszó- lát-Felsőtárkány, Mátraderecs- ke-Paküse, Egercsehi-Egerbak- ta, Kisnána-Pétervására, Dem- jén-Maklár. II. osztály (17): Egerbocs-Szajla, Vécs-Noszvaj, Hevesaranyos-Mátraballa, MCKSZ Kerecsend-Szilvásvá­rad. Gyöngyös körzeti bajnok­ság (17): Heréd-Gyöngyöstar- ján, Abasár-Gyöngyössolymos, Karácsond-Boldog, Adács-Pe- tőfibánya, Szücsi-Gyöngyöspa- ta, Csány-Ecséd, Gyöngyösoro- szi-Visznek. Füzesabony-Heves összevont körzeti bajnokság (17): Pély-Szihalom, Tamamé- ra-Kisköre, Besenyőtelek-Köm- lő, Átány-Tenk, Kápolna-Tisza- nána, Sarud-Boconád. Garasok — Eger sportjára Nézőpont kérdése, hogy hárommillió forint sok vagy kevés. Egy biztos: Eger Város Tanácsának költségvetéséből ebben az évben ennyi jut a megyeszékhely sportjára. Ügy anblokk. Nem csupán az Eger SE-nek, hanem ebből a pénzből csurran-cseppen valamicske a kisebb kluboknak is. A legtöbbet természetesen az ESE kapja, ezen belül is másfél milliót könyvelhet el az úszó-vízilabda szakosz­tály. Már ebből a felosztásból is látszik, hogy a többieknek gara­sokból kell megélniük. Hogy sikerül-e...? A kontraszt már csak azért is szembetűnő, mert az elmúlt esz­tendőben csak az Eger SE mű­ködéséhez öt és fél millió forint­tal járult hozzá a tanács, a koráb­bi évben pedig még ennél is több, hétmillió forint jutott állami tá­mogatás címén az egyesületnek. A városi tanács végrehajtó bi­zottsága a közelmúltban már tényként tárgyalta, s fogadta el a költségvetés ez irányú felosztá­sát. Ezt megelőzően a tanácstes­tületen belül vita alakult ki a sportra szánt összeg mértékéről, ám voltak olyan vélemények is, hogy még ebből is inkább le kel­lene faragni, mintsem hozzáten­ni. — Ha a sportról ejtünk szót — mondta Társy József, a művelő­dési és sportosztály vezetője —, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tanács évről évre milliókat áldoz a sportlétesítmé­nyek működtetésére. Ezeket például az ESE térítés nélkül használhatja, ugyanakkor azok a klubok, amelyek nem részesül­nek ebben a „kegyben”, külön támogatást kapnak. Az idén elő­ször sikerült külön pénzt kicsi­karni a létesítmények halasztha­tatlan felújítására, ami plusz öt­millió forintot jelent. — Önök zokszó nélkül elfo­gadták a működő sportra szánt hárommilliót? — Nem tudunk megbékélni ezzel az összeggel, hiszen tudjuk, hogy kevés. De ugyanakkor azt is látjuk, hogy a jövőben a sport­nak is egyre inkább az üzlet irá­nyába kell eltolódnia. — Való igaz, de ahhoz meg kell erősödnie a gazdaságnak, és az élet más területein is ki kell alakulnia a piaci szemléletnek. Akkor össze lehet majd kapcsol­ni a sportot és az üzletet, ám ad­dig, véleményem szerint a helyi önkormányzatoknak nem sza­bad magára hagyniuk a klubo­kat. Mert ha most a tanácsok és a vállalatok egymásra mutogat­nak, az könnyen a sport halálá­hoz vezet. — Mi az anyagban megfogal­maztunk egy új működési mo­dellt, aminek tudjuk jól, a jelen­leg kialakult helyzet a rákfenéje, vagyis pőntosan az, amit az imént említett. A helyi tanácsok átmeneti időszakot élnek át. Minden olyan feladatot, amit korábban a megye megoldott, most át kell vállalni. S ez még csak hagyján, de a feladat mellé oda kell tenni a pénzt is. — A megyei tanács sportosz­tálya ezek szerint csak a nyűgöt ruházta át? — Annyit tudok, hogy a me­gyei ISO a tanács idei 612 millió forintos költségvetéséből nem tudott megfelelő hányadot kiha­sítani. így nem volt mit tovább­adni. — Nehéz előre megjósolni, hogy az átmeneti állapot hány évig tart. De tegyük fel, hogy a talpraálláshoz hosszabb időre lesz szükség. Könnyen előfor­dulhat, hogy amikor a gazdaság már képes lesz finanszírozni a sportot, nem lesz kit eltartani, mert a szakosztályok szép sorban elsorvadnak. — Meg kell barátkozni az egy csapaton belüli amatőr és profi státuszok gondolatával. A dön­tés joga a klubok kezében van. Ha mondjuk úgy ítéli meg, hogy nem tud húsz focistát eltartani, csak néhányat, a többieknek fel kell ajánlani, hogy dolgozzanak, s mellette futballozzanak. S majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből. Egy a lényeg: a teljesítmények­kel arányban álljon a juttatás. Még tovább menve. A jövőben biztos, hogy a kluboknak is kell üzleti tevékenységet folytatniuk. Vagyis meg kell próbálniuk mi­nél több bevételre szert tenni. De ugyanúgy megfontolás kérdése lehet az ESE-nél például az, hogy a vízilabdázóknál kell-e külön szakosztály-igazgató és külön edző. Egyszóval: minden­hol az ésszerűség határain belül a takarékosságra kell törekedni, s talán akkor átvészelhető ez a kö­zel sem sétagaloppnak ígérkező időszak. — Eger hallatán több minden eszébe jut az embernek. A bika­vér, a bazilika, a vár, a méltán hí­res fürdő, a sport kapcsán pedig a röplabda. Akik szeretik ezt a sportágat — és nincsenek keve­sen —, méltatlannak tartják, hogy írd és mondd, a városi ta­nács százezer forintot szánt a női csapatnak. Ön nem így látja? — Az a véleményem, hogy ez egy felfuttatott csapat, idegenlé­giósokkal, magas „rezsivel”. Ezt sokáig az egyesület sem tudja el­viselni. Dönteni kellett, hogy kit veszünk pártfogásba, a tradíci­ókkal rendelkező vízilabdázó­kat, vagy a röplabdásokat. Az utóbbi maradtak alul. A másfél millió forintos „segély” a hagyo­mánytiszteletnek szól. — Egy közbevetett kérdés. Önök milyen álláspontra helyez­kedtek az Eger SE-vel kapcsolat­ban? — Minél előbb tisztázni kelle­ne, hogy hogyan tovább, de erre csak a közgyűlésnek van jogosít­ványa. El kellene végre dönteni, hogy maradék szakosztályaival tovább működik-e az ESE, vagy a szétválásra voksolnak. — Az uszoda ügye sem tarto­zik szorosan a témához, de még­sem kerülhetem ki. Mostanság néma csend veszi körül az új 50 méteres létesítmény építését. Van valami új információja? — A tavalyi tanácstestületi döntés változatlanul érvényben van. Senki sem változtatta meg, és senki sem kezdeményezte an­nak felülvizsgálását. A statikai, geológiai vizsgálatoktól függ a helyszín véglegesítése. Erre má­jus végén kerülhet sor. Ismert, hogy a nyitott uszoda mögötti te­rületet szemelték ki erre a célra, de ha a szakvélemény nem java­solja az itteni építést, újból fon­tolóra kell venni a többi elképze­lést. — Ha jól emlékszem, az idei költségvetésben uszoda címszó alatt kétmillió forint szerepel. Ez becslésem szerint csak a talajme­chanikai vizsgálatokra elegen­dő. — A testület ezenfelül megál­lapított egy elvi összeget, amit akár az idén az építkezésre szán. Ezenkívül tárgyalások folynak nyugati tőkebevonásról is. Ami lassítja az ügy menetét, hogy még létezik ugyan döntésképes testü­let, de a helyhatósági választások után egy új tanács lát munkához. — Apropó, választások. Az új testület, ha akar, vajon tud-e majd változtatni a sportfinanszí­rozáson? — Nehéz prognózist adni. Le­het, hogy az új kabinet félévkor azt mondja, hogy 20 százalékkal még a mostani költségvetést is le kell faragni. Lehet, hogy jövőre a személyi jövedelemadó nem ma­rad meg teljes egészében a helyi önkormányzatoknál, hanem csak bizonyos százalékban. Vé­leményem szerint javulásra egy­két éven belül aligha számítha­tunk. Csodát se váljunk. Egyet tehet, mégpedig azt, hogy a hangsúlyokat áthelyezi, de min­den módosításnál, döntésnél a lakosság véleménye lesz a mérv­adó. Budai Ferenc Labdarúgó NB III. Gyöngyös — St Kohász A 27. forduló mérkőzéseit játsszák a májusi utolsó hétvé­gén, a labdarúgó NB III. Mátra- csoportjában. A legutóbb bajno­ki rangadón idegenben győztes Hatvani KVSC-Deko ezúttal hazai pályán a Romhány együt­tesét fogadja, vélhetően köny- nyebb mérkőzésen, mint a gö­döllői volt. Könnyelműen azon­ban semmiképpen sem vehetik ezt az akadályt Gömöriék, mert az igencsak megbosszulhatja magát. A Kerámia bármikor és bárhol képes meglepetésre (pontszerzése is az lenne). A Gyöngyösi SE a második helyre előlépett St. Kohász csapatát lát­ja vendégül, mérkőzésük jó lab­darúgást ígér. Azt persze nagyon jól tudják a gyöngyösiek, hogy a sikerhez gólra, sőt feltehetőleg gólokra lesz szükség. A salgótar­jániak aligha adják meg könnyen magukat, hiszen ők még bajnoki álmokat is dédelgethetnek. Az Apci Vasas Rákóczifalvára uta­zik, ahol döntő lehet a hazai pá­lya előnye. A katonabajnok H. Gáspár SE Salgótaijánban, az SBTCotthonában vendégszere­pei, és tavaszi formájában nem esélytelen legalább egy pont megszerzésére. Tippjeink a to­vábbi mérkőzésekre: Nagybá- tony-Szolnoki VSE 1, Balassa- gyarmat-Jászberény X, Török- szentmiklós-Gödöllő 2, Bag- Nézsa 1. Megyei labdarúgó-bajnokság Selyp — Füzesabony A megyei labdarúgó-bajnok­ságban a 27. fordulóra kerül sor a hét végén. Szombaton három, vasárnap pedig négy mérkőzé­sen indul 90 perces vándorújára a labda. Az élen álló csapatok közül csak a Tamalelesz lép pá­lyára hazai környezetben. Ah­hoz, hogy versenyben maradja­nak, mindhárom pontra szüksé­gük van a Gyöngyöshalásztól. A Recsk Hevesen, a listavezető Bél­apátfalva Sírokon, a Füzesa­bony pedig Selypen igyekszik bebiztosítani előkelő helyezését. Különösen a két utóbbi meccsen várhatók nagyobb izgalmak, mi­vel közel egyenlő erők csapnak össze. Az alsóházban is sorsdön­tő mérkőzések következnek. Az Atkár-Domoszló és a Poroszló- Kompolt összecsapáson köny- nyen kilátástalan helyzetbe sod­ródhat az, aki a rövidebbet húz­za. A Novaj szabadnapos. Tippjeink: Heves-Recsk 2, Si- rok-Bélapátfalva X, Selyp-Fü- zesabony X, Atkár-Domoszló 2, Tamaörs-Nagyréde 2, Poroszló- Kompolt 1, Tamalelesz-Gyön- gyöshalász 1. * A Heves Megyei Labdarúgó­szövetség kéri a hét végén pályára lépő csapatokat, hogy egyperces gyászszünettel adózzanak a héten elhunyt hevesi labdarúgó-szakem­ber, id. Réti János emlékének. Eger-kupa-’90 A hét végén a 13 és 14 éves fi­úk és lányok részére nemzetközi gyermek-kosárlabdatornát ren­deznek az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tornatermében. Az előzményekhez tartozik, hogy a tavalyi európai mini-dzsembori folytatásaként küzdenek meg egymással a fiatalok. Szeleczky János (Egri 1. Sz. Ált. Isk.) tanít­ványai mellett a Prága Slovan Bohnice, a Salgótarjáni Kohász SE, a Debreceni Dózsa György Iskola DSE-je és az Egri Tanép együttesei vesznek részt a viada­lon. A kétnapos összecsapás-so­rozat keretén belül sor kerül majd kirándulásokra, és a me­gyeszékhely nevezetességeinek megtekintésére is.

Next

/
Thumbnails
Contents