Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-26 / 45. szám

Hírlap, 1990. május 26., szombat FIATALOKRÓL - FIATALOKNAK 5 L Színházi sarok ________________J K ocsis György: „Kinyitom a gázcsapot...” Az Ingyenélőkben, Csíki Gergely darabjában láttam legutóbb Kocsis Györgyöt, ő volt Mosolygó Menyhért, a kirúgott ügyvéd, aki állandóan zsörtölődött, vedelt, és cinikus megjegyzéseket tett. Aztán kiderült, hogy mégis becsületes, meg érző szíve van. A játék­ból kitűnt, hogy Mosolygó és Kocsis „egymásra találtak”. A be­szélgetésünket tehát az Ingyenélőkkel indítottuk. — Ez pont olyan szerep, ami miatt érdemes volt eljönni vidék­re. A darab is nagyon tetszik: olyan világot hoz, ami hiányzott a színpadról. Most egyféle pol­gárosodás következik, és vissza­térnek újra olyan szerzők, mint Rerpenyik, Szomory, Csíky Ger­gely. Az Ingyenélőkben minden tárgy eredeti századvégi, a kiska- náltól a gyertyatartóig, s emellé járul aztán a rendezői és színészi szándék: próbáljunk úgy játsza­ni, hogy 1990 van. Mosolygó Menyhértet azért szeretem, mert végre nem az alkatomból, karak­teremből „ránézésre” következő komikusszerep, hanem valami más. — A Mikroszkóp Színpadot hagytad ott Eger miatt. Első lá­tásra furcsa döntés. — Annyira telített ez a pálya, keveseknek adatik meg, hogy Budapesten valóban játsszanak is, méghozzá mindenfélét. Ami­kor bravóznak a főiskolán, és kedvence vagy a közönségnek, hajlamos vagy azt hinni, hogy már mindent tudsz. Később ki­derül, hogy nem egészen így van... Ahogy végeztem, rögtön a Mikroszkópra szerződtettek, s ennek kétségtelenül sok haszna volt. Akkor kaptam kézhez ugyanis a katonai behívómat, ami tizennyolc hónapot „ígért”. De egy hónap gyakorlatozással megúsztam, s aztán a Néphadse­reg Művészegyüttesében tevé­kenykedtem. A szakmában so­kan lenézik, amit a Mikroszkóp csinál, de ez is egy műfaj. Volt egy nagy élményem az ott töltött idő alatt: A nap, amelyen a pápát elrabolták című darabban a „na­gyokkal”, Bessenyeivel, Zenthe Ferenccel, Hacser Józsával ját­szottam együtt. Tanultam vala­mit a kabaréból is. Ott a közön­ség ugyanis kéznyújtásnyira ül, és ez borzasztó. Hónapokig min­den este remegve mentem be, és azt hajtogattam, hogy ezt nem le­het megszokni. Aztán megszok­tam. A másik sajátossága a mű­fajnak, hogy kétperces jelene­tekben kell felépíteni valamit, amit máskor egy egész szerep­ben. Hogy kerültem Egerbe? A kezdő társulatban voltak baráta­im, lejártam megnézni az előadá­sokat. Nagyon tetszett a lelkese­dés, és hogy a közönség annyira szerette ezt a színházat. Azt mondtam: ez egy csoda. Úgy éreztem, váltanom kéne. — A tavalyi évad kellemes színfoltja volt a Torpedó bácsi meséi. Igazi kávéházi játék volt, amiből az is kiderült, hogy Tóth Árpád nem teljesen olyan költő, mint amilyennek az irodalom­könyvek mutatják. — Ez azért érdekes, mert Tóth Árpád lánya meg azt mondja egy visszaemlékezésé­ben: én nem is tudtam, hogy apa komoly verseket is írt... Makói vagyok, és amikor Szegedre ke­rültem, az ottani Minerva nevű amatőrszínpadon mutattunk be először hasonló Tóth Árpád­műsort. Később a főiskolán Ep­res A «í'/ű va/adtuk elő, és amikor idejöttem, adódott az ötlet: csi­náljuk meg újra, de igazi profi szinten. Éjszakánként szerkesz­tettük a Torpedó bácsit a szí­nészházi lakásomban, a padló te­le volt hatszázötven gépelt papír­ral... Csináltunk egy szakmai be­mutatót, és olyan siker volt, hogy az igazgató „megvette” a műsort. — Mire jutsz, ha az egri két évet mérlegre teszed: megérte le­jönni ide? — Művészi szempontból sem­mi problémám nincsen. Két év alatt tizenvalahány szerepet kap­tam. Kicsit fárasztó, de most olyan periódusban vagyok, hogy az életemből sokat kitölt a szín­ház. Persze van olyan, amikor nem haladok előre, amikor csak szenvedek. Ülök a büfében, és azt mondom (amit a többiek már tudnak előre): — Most hazame­gyek, és kinyitom a gázcsapot... Aztán csak nem nyitom ki. A színházban az a jó, ha mindenki ért ahhoz, amit csinál. Ha nem működik a dolog, ha rajtam kívül álló okokból nem megy az egész, akkor ki tudok borulni. — Ezek szerint mégsem vagy annyira tréfás, vidám vickó... — Vannak időszakok, mikor vicces vagyok. Ha kinn vagyok az életben, ha társaságban va­gyok, akkor nagyon szeretem a világot. Ha otthon ülök magá­nyosan, akkor utálom. Amikor nem a színpadon van az ember, akkor belül valahogy szomorú. Például egy premier után, ami­kor azt érzem, hogy valami el­múlt. Más színházban talán na­gyobb az élet, hiányoznak a főis­kolai „nagy éjszakázások”. An­nak idején, amikor végeztem, rá­jöttem: én nem ezért akartam színész lenni. Elmúlt a pálya csil­logása, fénye. Az lenne a termé­szetes, hogy minden este gyö­nyörű öltönyben a Fehér Szar­vasban vacsorázhassunk. És ak­kor összesúgnának: a Művész Úr vacsorázik... Különböző míto­szok keringenek a színészekről: hogy sokat keresnek, hogy haj­nalig dorbézolnak. A Stúdió cí­mű tévéműsorban mutattak a múltkor egy listát, és a színészi fi­zetések a harminckettedik he­lyen szerepeltek. Ami meg az ivást illeti, azt más pályán is mű­velik. Amikor vége az előadás­nak, nem lehet elaludni, kell még az a két-három óra. Világéleté­ben igen zárt volt ez a szakma. Itt a városban akad egy-két civil ba­rátunk, de inkább csak egymás közt vagyunk. Néha már nagyon unjuk egymás pofáját, de amikor az előadás után leülünk, mindig csak ugyanarról tudunk beszélni. A színházról. Palágyi Edit (Fotó: Koncz János) A Hírlap-stúdióban írták Ballagok Ballagok, s miniszter leszek magam is, hiszen annyi minden lehetséges széles e hazában. Jó pár perce már ebben a fenenagy­betűs Életben ballagok, mit mondjak, kissé cuppogós. — Sirat minket az idő! — só­hajt a szentimentálisabbja. Balo­mon társam, jobbomon virágom — felfegyverkezve indultam út­nak, mert mondják, csupa küz­delem az élet. Tanár úr, én készültem! De Tanár úr nem kérdez, Ta­nár úrnak most furcsamód ned­ves a szeme... — Talán az eső!—nyugtatom meg magam, mert Ó?! Pont ó?!... Ballagunk, s az életbe való kilépésünkkor jókora pocsolyá­kon kelünk át, de boldogok va­gyunk, nem fenékig reményte­len. Már volt, aki megúszta szá­razon. A hangszóró nem működik, nem értem, miért. Sebaj, sok mindent nem értettem e négy év alatt, s most mégis — ballagok. Recsegnek a hagyománydalok, ha valami érthető, mindenki el- érzékenyül. Legfőképp a szülők, akik két könnycsepp között még közelebb furakodnak virágjaik­kal. — Nézd, ott jön! És jön már a vén diák, kezé­ben szegfű, vállán tarisznya, ben­ne a négy évig sütögetett hamu­ban sült útravalóval. De most senki sem szidja a menzát. Most ballagunk és mosoly- gunk, mert az igazgatói beszéd­nek és az esőnek is vége van; s valami másnak is vége van, de ar­ra most inkább nem gondol sen­ki... Az ember ilyenkor címeket, fényképeket és tételeket cserél, mert fenyegető közelségben az, amin jó lenne már hamarabb tú­lesni... Az egyszeri diák tehát még rá­ér, még nyugodt, de valami fur­csát érez, amikor a Tanár úrra néz, mert a Tanár úr még mindig, pedig elállt már az eső... Kácsor Zsolt egri Mezőgazdasági Szakközépiskola HÁROM fabuufüFUTAM Mi a szösz...? Lassan itt a nyár, a nyárfákról pedig hull az a bizonyos bolyhos alakzat. A szösz. Három köny- nyű futambeli váltótársam (K. A.) ettől ilyentájt allergiát kap; orra tele lesz, prüszköl, nem tud beszélni, és a nagy fehér fröcs- csöket is csak nehezen bírja meginni, ami így nyáron — vall­juk be: csapás! Én három évvel ezelőtt egy­szer már írni akartam erről a szöszről. Hogy csak hull, hull, és mindent betakar, hogy tehetet­lenek vagyunk vele szemben, telnek az évek, az évtizedek, és hiába vágunk ki nyárfasorokat, a szösz csak száll szanaszét, tele van vele a város, és mi csak ál­lunk — „az ördögbe is!” —, hogy kibabrál velünk a természet. Düh, bénultság, ideg. Hogy itt a századvég; rakéták szállnak, robotok robotolnak, és itt ez a kurva szösz... Nem tu­dunk mit tenni ellene, nevetsé­ges, de egyszerűen tehetetlenek vagyunk. Már mindebben lett volna némi „áthallás”, célozgatás a korabeli létező szocializmusra, hogy hát ilyen az egész, a hangu­lat, és ettől rossz kedvünk van, és ökölbe szorított kezeink van­nak, nem búrunk változtatni, hi­ába erőlködünk, nincs befolyá­sunk. De mára az áthallás ideje le­járt: létező szocializmus immár nem létezik, a rendszer — vált­va, mi megváltva, a nap süt, a madarak pedig csiripelnek. Vártam (én szinte már csak erre az egyre vártam hónapok óta), hogy ebben a helyzetben, ebben a megváltozott, „kihajnalodott” helyzetben mi fog történni a le­vegőben, a kora nyári szélben, az utcákon, védettebbek le- szünk-e bizonyos bolyhokkal szemben. Mára azonban csalódottan kell megállapítanom: a boly hók ugyanúgy betakarnak mindent, és mi tehetetlenek vagyunk, nincs befolyásunk, plusz még az allergia, a prüszkölés: tak- nyunk-nyálunk összefolyik. És most szomorkásán, ámde mosolyogva kérdezhetjük meg egymástól, hogy akkor most... — Mi a szösz...? Találós kérdés Két ember poroszkál békésen a korzón, néha összenéznek, egymásra mosolyognak, aztán egyikük megszólal: — Te, Józsi — merthogy Jó­zsinak hívták —,... együnk már valamit a közeli McDonalds bü­fében. Ekkor Józsi hirtelen megállt, szemgolyói megmerevedtek, egész teste megemelkedett két- három centivel, majd hörgő hangon azt mondta: — Ide figyelj, te szemét... Ha jót akarsz magadnak, kivered a fejedből a McDonalds büfét... Ennénk inkább a lacikonyhán. Erre viszont Kornél állt meg hirtelen, szemgolyói megmere­vedtek, egész teste megemelke­dett két-három centivel, aztán hörögni kezdett. A következő pillanatban már nagy elszánt­sággal verték egymás agyát, lá­bak a gyomorban, pofonok, haj- cibálás, csúnya véres dolgok. Találós kérdés: miért ugrot­tak ezek egymás torkának oly hirtelen? (•••saidau Sipad rszpf ‘i[oa smreqm jaiuoyj :s9jfoj§3j^) Egy folyó, két folyó? Állunk néhányan a hídon, a város egyik hídján. Alattunk fo­lyik a folyócska. Vagy inkább patak. Vagy inkább csordogál. Egy kisfiú a hídon néz, fejét forgatva mondja: — Ez itt két folyó, az egyik itt, a másik ott — és mutogat bal és jobb oldalra. A felnőttek erre elnézően ne­vetnek, de mi azért csak vigyáz­zunk: nji van, ha a fiú tényleg igazat beszél? Hogy valóban két folyó van, ez itt kezdődik, az meg ott. Vagy fordítva: mi van, ha a kettő ugyanaz. Hol kezdő­dik, és hol végződik valami. Vagy valaki. Melyik az a pont, ahol az egy szétválik, ahol a ket­tő összeolvad. Hol érhető tetten mindez. A pont. A hídon állva nem tudni pon­tosan, mi történik a tudtunk nél­kül. Egy folyó? Két folyó? Nem látunk oda, pillantásaink nem verik szét a nehéz köveket. Mi van, ha minden másképpen van? A politika, a történelem, a szerelem. Mi van, ha az egy em­ber két ember valójában? Mi van, ha mégis ugyanaz... És, ha állandó, ami megváltozni lát­szott. És csak a szemünk káprázik, de minden régi. Ez még ugyan­az, vagy ez már egy másik...? Hogyan is érhetnénk tetten a dolgot, pont azt a pontot... Hát ezt sem tudjuk meg soha. Ehelyett állunk a korlátnak dőlve, és nézzük a vizet. Folyik a folyó. Vagy inkább patak. Vagy inkább csordogál. Havas András Figyeli, öreg... ...nagyon jól rajzolsz. Mindennap megcsodá- ...komolyan mondom, hogy jó az a karikatú- lom a lendületes vonalvezetésedet, azt a hatá- ra. Hatásos, figyelemfelkeltő, frappáns. Teret rozott, élénkvörös látásmódot, azt a mélyen adunk az önmegvalósításodnak: hozd be ne- benned gyökerező hámort, iróniát, amit az al- künk, papíron persze — remélhetőleg nem csak kotásod sugall. a vakolat ihlet téged —, biz isten közreadjuk, ha ...szerintem te egy meg nem értett zseni vagy. megtetszik. Talán ezért is akarod ország-világ elé tárni a ...emelkedj fel az utca porából, előtted még csalódottságodat, s mivel elefántcsonttorony tágas a horizont, ibolyakék a jövő. A vörös szó- nincs a közelben — ahova elvonulhatnál —, így rópisztolyt pedig felejtsd el. Méltatlan a géniu- kénytelen vagy az egri Széchenyi utca egyik szódhoz... műemlék falát használni, merthogy neked mindemellett „közléskényszered” van. És min- (doros) 10a csúcson A Hírlap májusi slágerlistája A külföldi sikerek között első a Technotronic, és ez nem véletlen, hiszen ez a ritmus a legnépszerűbb, és természetesen ilyen stílusú felvételek találhatók az újdonságok között is, mint például: Wemer Pump ab das bier, vagy az első hónapban azonnal a második helyre került Oh Well: Radar love című si­kere, amelynek eredeti változata a holland Golden Earring nevéhez fűződik. Újra a listákon a Depe- che Mode és az olasz előadó, Ice Mc. Még mindig a legnépszerűbbek között a későn érő skót gitáros, Chris Rea és a népszerű Phil Collins-siker, az Anot­her day in paradise, az NSZK-beli Jam Tronik elő­adásában... A hazai sikerlistán nem sok a „mozgolódás”, ve­zeti a mezőnyt a csodamasina, a Trabant... nyomá­ban a Bonanza Banzai angol nyelvű felvétele, és a ma már 14 éves Szandi, aki listánkon ebben a hó­napban három dallal szerepel. Újdonságként hat az egykori Karthago-siker, a Requiem egy most ki­adott jubileumi lemezről, és „Csépi” nagy slágeré­nek maxilemeze, az örökzöld tánc, a twist... Most pedig e rövid értékelés után lássuk a szoká­sos havi sikerlistánkat: (zárójelben a múlt havi he­lyezések láthatók). Külföldi sikerek 1. (2.) THIS BEAT IS TECHNOTRONIC TECHNOTRONIC 2. (-) RADAR LOVA OH WELL 3. (1.) GET UP BEFORE... TECHNOTRO­NIC 4. (-) PUMP AB DAS BIER WERNER 5. (-) ENJOY THE SILENCE DEPERCHE MODE 6. (-) O.K. CORRAL ICE MC 7. (3.) THE ROAD TO HELL CHRIS REA 8. (-) THE POWER SNAP 9. (-) ANOTHER DAY IN PARADISE JAM TRONIK 10. (-) DUB BE GOOD TO ME BEATS INT. Hazai sikerek 1. (1.) TRABANT EXOTIC 2. (6.) INDULJON A BANZÁJ BONANZA BANZAI 3. (10.) ÁLMODOZÁS SZANDI 4. (4.) SZERELEMYONAT DEMJÉN FE­RENC 5. (2.) KICSI LÁNY SZANDI 6. (3.) DUPLA VAGY SEMMI DOLLY ROLL 7. (-) REQUIEM KARTHAGO 8. (8.) FÚJ A SZÉL BIKINI 9. (7.) MAJDNEM MONROE SZANDI 10. (-) TWIST CSEPREGI ÉVA Sallai Ferenc lemezbemutató Május havi nyertesünk: Tosa Katalin, Bekölce. Nyereménye: a Kartha­go „Aranyalbuma”... Továbbra is várjuk a Hírlap olvasóinak slágerlistáit í-következő címre: Sallai Ferenc 3300 Eger, Faiskola u. 8. IV/43.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents