Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-17 / 37. szám
Hírlap, 1990. május 17., csütörtök GAZDASÁG - TÁRSADALOM ________________3. V állalkozunk — de hogyan? A pult másik oldalán sem derűsebbek az emberek Ementáli Vállalkozókról szeretnék írni. Próbálkozom több helyen is, többnyire jól menő butikosoknál, profi módon dolgozó zöldséges családnál, a vendéglátásban pyors hasznot remélő ifjú párnál. Kezdetben naivan úgy hiszem, hogy a megkérdezettek örömmel veszik az érdeklődést, és nem utasítják vissza a nyilvánosság lehetőségét. A dolog azonban nem egészen „így működik”. Többségük azzal utasít el, hogy így is ki vannak téve mindenféle ellenőrzésnek, s jóformán nincs olyan hét, amikor nem száll ki valamilyen „közeg” azzal a szándékkal, hogy „alaposabban belenézzen a kártyákba”. Szóval legtöbbjük köszöni szé- en, de nem kér a nyilvánosságól. Végül mégiscsak akad egy hely, ahol egyszerre többen is megnyílnak, es szívesen állnak rendelkezésemre. Egerben a Skála Duett Áruház második emeletét idén március 1-jétől magánkereskedők, szolgáltató kisiparosok foglalták el, egy meghatározott bérleti díj ellenében. Az első benyomás, az összkép mindenképpen biztatóbb a régi egyhangú ruházati részleg látványánál. Kis alapterületű, színes butikok egymás mellett. Látszik, hogy itt minden apró üzletnek külön gazdája van, ugyanis ki-ki igyekszik minél ízlésesebben tálalni a portékáját. Kapható itt mennyasszonyi ruha, bébi holmi, menő bizsu, farmeráru, gyermekjáték, márkás edzőcipők és még sorolhatnám. Az áru- dákban az eladók java része fiatal, szép, és mosolyog. Szó szerint csábítják a vásárlót. S mi tagadás ez a vevőnek jól esik. Aki végigsétál a tarka soron, az kicsit úgy érzi, hogy itt végre valami érte törtépik, hiszen mindenki az ő kedvét keresi. Az eladók udvariasak és türelmesek, a húszforintos vásárlásért is hálás köszönet jár. Mászkálok a csinos boltok között, s úgy érzem, a pult másik oldalán lévő alkalmazott, vagy tulajdonos jóval derűsebb és elégedettebb ember lehet, mint én vagy mint potenciális vevőtársaim. Aztán egy-két beszélgetés után csökken a távolság, hamar kiderül, hogy nekik is vannak gondjaik. A mosoly és a báj „csupán” az üzletkötés elengedhetetlen tartozéka. A pavilonok jó részében délelőtt lévén fiatal alkalmazottak szolgálnak ki, a tulajdonos ugyanis ebben az időszakban vagy beszerző körúton van, vagy hivatalos dolgokat intéz. A megkérdezettek közül így többen kedvesen elhárítják a kérdéseket. Mondják, a boltról csak a gazda adhat bővebb felvilágosítást. Csegezi László azonban nem zárkózik el. Biztat, kérdezzek nyugodtan. — Hogyan lesz valakiből vállalkozó manapság? — Az én tanult szakmám karosszéria-lakatos. Egy közeli ismerősöm kérésére kezdtem el néhány évvel ezelőtt vásárokba járni, alkalmazottként. Farmereket árultunk. Aztán olvastuk az újságban a hirdetést, hogy van ez a lehetőség, és megpályáztuk az egyik üzletet. így kerültünk ide. A bolt a mennyasszonyom nevén van. Őszintén szólva az első két hónap nem hozott nyereséget. Ebben az is közrejátszott, hogy viszonylag későn kaptunk kirakathelyet. Mióta kitehettünk néhány árut, azóta érezhétően javult a forgalom. — Az emberek pénztárcája egyre szűkösebb, a konkurens butikok száma pedig egyre gyarapodik. Önök talpon tudnak maradni hosszú távon? — Ez sok mindentől függ. Július 1-jétől például bevezetik a pénztárgépes rendszert, azaz minden egyes eladott áruról számlát kell adnunk. Ez több szempontból is hátrányosan érint bennünket, hiszen a beszerzett cikkekről sok esetben mi sem kapunk számlát, hogy a készítőnek is megélje. Az biztos, hogy mi túl kicsik vagyunk, épp ezért bennünket sújt a leginkább egy ilyen rendelkezés. Azt hiszem, a hozzánk hasonló kiskereskedők csak akkor tudnak megmaradni, ha könnyítenek az adoterheken, másképp bezárhatjuk a boltot. Nagy Pálné parányi üzletében válogatott, jó minőségű, ízléses gyerekjátékok csalogatják a vevőt. Bizonytalanul kezd beszélni a vállalkozásról. Az első mondatok után is érezni, nem egy dörzsölt, minden hájjal megkent kereskedővel van dolgom. — Hogyan kezdtem el és miért épp ilyen profillal? Tudja, három kislányom van, így olyan munkahelyet szerettem volna, ami viszonylagos szabadságot ad. Egy vállalatnál nem nézik túl jó szemmel, ha például a gyerek beteg lesz, és ezert táppénzre kell menni. Ezért felvettem az újrakezdési kölcsönt, a 400 ezer forintot, és úgy gondoltam, hogy játéküzletet nyitok. Azért épp ezt, mert évek óta tapasztalom Egerben is, hogy a hagyományos játékboltok elég egyhangú választékkal rendelkeznek. Azt hiszem, az emberek igenis ragaszkodnának a jó minőségű, ízléses játékokhoz, keresik is ezeket, csak sokszor hiába. Én ezt a hiányt szeretném pótolni a magam módján. Az áru jó részét Pestről szerzem be és nyugati kft-ktől. — Hogyan vonná meg az elmúlt két hónap mérlegét? — Egy dolgot már most látok: nekem rengeteg apróságot el kell adnom, hogy összejöjjön az a pénz, amiből például a bérleti díjat fedezni tudom. Egyelőre ráfizetéses a bolt, de ezzel számolni kell, hiszen legalább fél évig a pluszként befolyt összeget újabb áruk beszerzésere kell fordítani. Az újrakezdési kölcsönnel épp az a baj, hogy ezt az időszakot nem kalkulálják bele, és azonnali törlesztést várnának. Ez eleve kedvét szegi a vállalkozónak, hiszen kezdetben a legjobb akarattal és munkával is csak mínuszt termel. Haladay Anna rövidáru és ■ ajándék üzlete is egy-két hónapja nyílt. Gombok, kiegészítők, zoknik és harisnyanadrágok. Vajon ez a profil mit hozhat a konyhá- ra? — Újdonsült vállalkozó vagyok — mondja Anna. Korábban a főiskolán dolgoztam a KISZ-bizottságon. Természetesen fölajánlottak más munkalehetőséget is, de a férjemmel úgy határoztunk, hogy megpróbálunk a magunk lábára állni. A családban is van hagyománya a kereskedésnek, hiszen édesapám sokáig a KISOSZ titkára volt, édesanyám pedig üzletvezető-helyettes egy ÁBC-ben. Fölvettük hát az újrakezdési kölcsönt, és kibéreltük ezt a kis helyet. A kezdet nem volt könnyű, úgy is mondhatnám, megfizettük a tanulópénzt. Az áru beszerzésekor eleinte a kapcsolatok és a rutin hiányában megvettük a drágább és gyengébb minőségű portékát is. Aztán tanultunk a magunk kárán. Az az igazság, hogy nagyon meg kell gondolni, mire költjük a pénzt. En abból indultam ki, hogy a rövidárura mindig szükség lesz. Az olcsó, hétköznapokban használatos kellékeket keresik az emberek. Az viszont biztos, hogy jó időbe telik, mire egyenletes forgalom alakul ki. Meggazdagodni ebből az üzletből nem lehet, és az is belekerül néhány évbe, mire én megengedhetem magamnak, hogy alkalmazottat tartsak. Mindenesetre jól érzem itt magam, szeretem ezt a munkát, különösen akkor, ha sok vevő van, ha nem telnek tétlenül az óráim. Reggel 9-től este 6 óráig tart a munkaidő. Természetes, hogy akkor elégedett az ember, ha van mit csinálnia ez alatt az idő alatt. * íme néhány vállalkozó a sok közül! Lehet őket irigyelni, lehet őket utánozni. Ki-ki döntse el magában, hogy vállalná-e a kockázatot, hogy képes lenne-e belevágni egy bizonytalannak ígérkező üzletbe, tetemes tartozással a nyakán. Egy biztos, a pavilonsor első látásra vonzó, a nagy áruház remek színfoltja. A vevő elégedett, s az eladó mosolyog. Ez így van jól, ez a természetes. Csak remélhetjük, hogy a fiatalok erőfeszítése nem lesz hiábavaló, s hogy egy vállalkozásbarát gazdasági környezetben egyszer valóban megtaíál- hatják számításaikat. Azt hiszem, ez nem rajtuk múlik. Barta Katalin — sajt Biztosan ismerik azt a régi viccet, ami arról szól, hogy mi is különbözteti meg a pesszimistát az optimistától. Nos, az, hogy míg az optimista az ementáliból csak a sajtot látja, addig a pesszimista csak a lyukakat. Azt hiszem, mi, magyarok, hajlamosak vagyunk arra, hogy kizárólag a lyukakat lássuk. Egyszóval — minek is tagadjuk —vészes önbizalomhiánynyal küszködünk. Nem csupán az utóbbi időkben, hanem már meglehetősen régen. Persze, úgy is fel lehet tenni a kérdést, hogy minek is örüljünk? Elvégre ha végignézzük a magyar történelmet, nem túlzottan sok szívderítő epizódra bukkanunk. Vesztett csaták — a szó képletes és valóságos értelmében egyaránt —, megcsonkított ország, megcsonkított nemzet, s lehetne még folytatni a felsorolást. Elég csak a Himnusz strófáit elemezni, máris kiderül, mire gondolok. Isten mentsen meg attól, hogy elbagatellizáljam a dolgot, de ismét csak egy vicc jut az eszembe. Hogy bemegy a magyar egy londoni üzletbe vásárolni. Venne is egy kalapot, de nincs nála font, csak forint. Ezt kínálja az eladónak, aki elkezdi nézegetni a bankókat, s megkérdezi, hogy kik is azok az emberek, akiknek a képe a pénzeken látható. Ez itt — mondja a honfitársunk — Petőfi, nagy költőnk, aki elesett a szabadságharcban. Ez Rákóczi, nagy fejedelmünk, ez Kossuth, nagy kormányzónk — mindketten száműzetésben haltak meg. Ez meg itt Dózsa, szintén nagy forradalmárunk, akit tüzes trónon égettek meg. Mire a magyar befejezi a felsorolást, addigra az eladó keservesen sír, s csak any- nyit mond: itt a pénze jóember, tegye el, és még a kalap is a magáé... Szóval adott nekünk a történelem szépen. Utóbb azt hittük, hogy hajön a bal, megy a balsors. A bal az tényleg jött, de a prognózis másik fele csak nem akart teljesülni. Most ment a bal, a töbnélkül bit majd meglátjuk... Van új parlamentünk, lesz új kormányunk, de továbbra sincs önbizalmunk. S gyanítom, hogy utóbbi még akkor sem lenne, ha az országházban és a tárcák élén nyüzsögnének a csodatévő szentek. Mindezen mi nem csodálkozunk, legfeljebb a külföld. Ugye emlékeznek még arra az inteijúra, amelyet Aczél Endre, a Híradó és A Hét hajdani főszerkesztője készített Margaret Thatcherrel, az angol miniszterelnökkel? A beszélgetés során a „vaslady” azon igyekezett, hogy lelket öntsön belénk. Tette ezt azért, mert módfelett elcsodálkozott azon, hogy hazánkban sokkal de sokkal borúlátóbban ítélik meg az országunk helyzetét, mint külföldön;- nevezetesen például Al- bionban. Mondhatják, Thatchernek könnyű, hiszen Anglia soha nem volt — talán még a százéves háború idején sem — olyan elkeserítő állapotban, mint mi. Meg azt, hogy nekik azért olykor-olykor csak sikerült valami, míg nekünk... Igen, lehet ilyesmiket emlegetni, de csak akkor, ha végképp belenyugodtunk abba, hogy itt a vég. Ebben az esetben valóban nem kell csinálni semmit, csak várni. Az esetleges csodára, ami azért eléggé valószínűtlen, avagy tökéletes krachra, amelyre így jó_ esélyünk van. Ahogy a népszerű műsor címe mondja: tessék választani! Na, ja, tudom én jól, hogy hangulatot váltani nem annyira könnyű. Mert hiába fekszem le azzal az elhatározással, hogy másnap reggeltől olyan optimista leszek, mint a pinty... Sajnos, a dolog nem így működik. De akár így, akár úgy, valahogy ki kellene mászni ebből a lelki gödörből. Mert hát feltartott kézzel nem lehet bemenni a ringbe. Illetve: lehetni lehet, csak akkor az ember akkora pofonokat kap, hogy megint elkezd csillagokat látni. Zöldet, sárgát, vöröset... (sárhegyi) Közel kétezer négyzetméteren és négy szinten kezdte meg a filtergyártást ebben az évben az Egri Dohánygyár. Az eddig több helyen végzett munkafázisok most egy csarnokba kerültek. A kulturált környezetben, szintenként étkezővel és szociális helyiségekkel ellátott üzemcsarnokot folyosókkal kötötték össze a régi üzemmel. Az alagsorban pedig a tmk és lakatosműhelyek kaptak helyet. Következő lépésként az eddig felvonulási területként használt salakos sportpályát és öltözőket újítják fel. Felvételeink a filtergyártás munkafolyamatait örökítették meg. (Fotó: Szántó György) Saját beruházással — jobb körülmények az Egri Dohánygyárban tíj épületben a filtergyártás
