Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-14 / 34. szám
1990.í május 14., hétfő Hírlap 3. Legyek újra maszek? Akkor is nekéz volt, most is az Gyakran mondjuk mostanában: tele vagyunk bizonytalansággal. Ez az általános megfogalmazás mindjárt testközelivé válik, ha az egyes személyre vonatkoztatjuk. Például jelen esetünkben Nagy Istvánra, a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz elnökére. Hogy is mondja? — Ha tudnám, hogy mit hoz a holnap!... De ha úgy vesszük, ma már a múlt sem egyértelmű. Harminc évvel ezelőtt éppen tűzdeltem a paradicsomot, amikor odajöttek hozzám, hogy lépjek be a tsz-be. Nehezen álltam rá. Most pedig megkérdőjelezik, hogy helyesen tettem-e. Akkor sem bólintottam, most sem bólintok. Bevallom, teljes bizonytalanságban érzem magam. Nem félek a kérdéstől, hogy miért tettem azt, amit tettem. Mindennel el tudok számolni. Kezdettől fogva igazolni tudom a cselekedeteimet is, az anyagiakat is. — Mire számít a jövőt illetően? — Nem tudom mire számíthatok. Maszek leszek megint? Nem félek tőle. Annak idején megtanultam a paraszti élet minden csínját-bínját. Keserves munkával szereztünk mindent, amink volt. De akkor még keményebbek voltak az izmaim. Most már ötvenöt éves vagyok. Az idő könyörtelenül elrohan a fejünk fölött. Igaz, még nem érzem magam öregnek. — Véleménye szerint mi lesz a közös gazdasággal? — Hogy mi lesz? Az a Parlament döntésétől függ. Ha úgy határoznak, hogy az 1947-es tulajdonviszonyokat állítják vissza, akkor nálunk az lesz a helyzet, hogy a mostani tsz-tagoknak csak a harminc százaléka lesz újra tulajdonos. Az a terület, amely az övék volt, a mostani tsz-területnek csak a tíz százalékát teszi ki. Ahhoz, hogy valaki jövedelmező farmergazdaságot alakítson ki magának, legalább ötven hektárra van szüksége. Ennyi pedig kevés embernek lesz. Egyébként is, a farmergazdálkodáshoz a feltételeket meg kell teremteni. Anélkül nem megy. Ezek a feltételek pedig ma még nincsenek meg nálunk. — A küldöttgyűlésen elég hangosan szólaltak fel néhányan a földek visszaadása mellett. Mit mutat ez? — Nálunk a tagság egy-két százaléka az, amelyik ki akaija venni a földjét. Az a két-három felszólaló pedig a szavazáskor teljesen magára maradt. Az elsöprő többség nem állt melléjük. Ezek a tények, amelyek nagyon beszédesek. — Attól tart, hogy nem lesz, aki a saját földjét megművelje? — Ez sem olyan egyszerű. Ha arra gondolok, hogy az ipari üzemekből elbocsátanak munkásokat, akkor közülük kikerülhetnek azok, akik vállalják a földdel való küszködést. De van-e nekik szakmai tudásuk a földhöz? Mi annak idején beleszülettünk ebbe a foglalkozási körbe. Megtanultuk minden csínját-bínját a földművelésnek. Az a generáció azonban már kiöregedett. A mai fiatalok pedig...? Hol tanulták volna? — De hiszen ma is vannak elég sokan, akik részes művelést vállalnak. Ők nem tanulják meg a „szakmát”? — Mára már azok is, akik a közösben dolgoznak, csak egy egész szűk területtel foglalkoznak. Csak részfeladatokat látnak el. Nem tudják átfogni a paraszti munka egészét. — Nem sejlik fel a vélemény mögött az a gondolat, hogy félti az elnökségét? — Egyáltalán nem féltem. Mert ha én is visszakapom a földem, azt dolgozom majd, amit lehet és amit érdemes. Én eddig is a szövetkezeti tagság érdekeit védtem, most is azt védem. — Attól tart, hogy kialakul majd egy versenyhelyzet a közös gazdaság és a farmergazdaság között? — Persze, hogy kialakul, de alakuljon is. Abból mindenkinek csak haszna lesz. . — A nagyüzemi gazdaság pedig majd kajánkodva nézi, hogyan vergődnek a farmerok? — Szó sincs erről. Az öngyilkosság lenne. A nagyüzemnek adottak a műszaki feltételei. Például a gépek. Természetesen ezeket a gépeket igénybe vehetik a farmerok is, megfelelő díj ellenében. Azt is látni kell, hogy az „enyém” nagy hajtóerő. Ami az enyém, azért megteszek mindent. Még azonban van valami, amiről nem szabad megfeledkezni. Vannak olyan ágazatok, amiket csak nagyüzemi keretekben lehet gazdaságosan művelni. Például ilyen a gabonafélék termesztése. De ha a zöldség- vagy a virágkertészetre gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy a kisgazdaság az ideális keret. — Személy szerint milyen jövőkép mellett voksol a szíve szerint? — Két év óta vagyok elnök. Azelőtt is termelésirányító voltam a kezdeti időszakot kivéve. Tudom jól, mit jelent a szakember a gazdaságban. Mindent el kell követni azért, hogy az irányításra képes szakemberek el ne menjenek a nagyüzemből. Bűn lenne még egyszer szétverni a nagyüzemet, mint ahogy már megtettük. Meg is fizettük az árát. Nem magam mellett beszélek. Az fura dolog, hogy korábban azért nehezteltek rám, mert „ellenzékieskedtem”, ahogy mondták, most pedig egyesek konzervativizmussal vádolnak. Pedig én csak azt tettem és azt teszem ma is, amit a közösség érdekében szükségesnek véltem, illetve vélek. Hiba ez? Aligha. Hogy manapság vannak olyanok, akik semmivel sincsenek megelégedve, ezt nem csodálom. Tudom azonban, hogy a paraszti bölcsesség mindig megóvta a földdel küszködőket az elhamarkodott cselekedetektől. Miért lenne ez most másként? Egyébként: a törvényes rendet tisztelni kell, mégha van is ellenvéleményünk. A rossz rendeleteket pedig el kell törölni. Fegyelemre a demokráciában is szükség van. Sőt: ott van csak igazán szükség rá — fejezte be mondandóját Nagy István, a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz elnöke. G. Molnár Ferenc Akar a szarka Hogy hazánkban a bűnözés növekszik, tudott dolog. A vagyon elleni bűncselekmények száma pedig különösképpen előretört e szomorú statisztikában. Gyanítom, a számadatok még elkeserítőbbek lennének, ha azt a kategóriát is idesorolnánk, amelyet nemes egyszerűséggel csak így nevezünk: bolti lopás. Persze, hogy utóbbiból bűncselekmény lesz-e, avagy szabálysértés, csupán azon múlik — s most tekintsünk el a különös visszaesők létezésétől —, hogy az eltulajdonított áru(k) értéke meghaladja-e a kétezer forintot. A bolti lopások száma szinte megsaccol- hatatlan. Becslésekre hagyatkozni nemigen érdemes, annyi azonban bizonyos: a felfedezett esetek csak egy nagyon kis töredéket jelentenek. * — Lopnak, persze, hogy lopnak — mondja rezignáltan G., a jókora ABC vezetője, aki már három évtizede dolgozik a kereskedelemben. — Mindig is loptak, noha az utóbbi időszakban valóban megszaporodtak a szarkák. Nézze, engem nem azért fizetnek, hogy az okokat keresgéljem, de azért nagyjából tudom, mi miatt van így. A pénz egyre kevesebb, enni meg csak kell... Higgye el, azok közül, akik lebuknak, mi is sajnálunk jó néhányat, de mit tehetünk? Nem karok vitatkozni G.-vel, elvégre ő a szakmabeli, de talán mégsem annyira egyszerű ez az egész. Igaz lehet ugyan, hogy a szegénység sok-sok dologra kényszeríti az embert, de azért talán mégsem ez az egyedüli magyarázat. Meg mi van azokkal, akiknek nincsenek filléres gondjaik, mégis rendszeresen elemeinek ezt-azt? Abban mindenesetre megállapodunk az üzletvezetővel, ha valakit rajtakapnak, engem is értesítenek. Sokáig nem is kell vámom, néhány óra múlva csörög a telefon. Úgy tűnik, az élet G.-t igazolja. Fejkendős, ráncos nénike ül a bolti raktár melletti irodában. Nem pityereg, csupán a zsebkendőjét gyűrögeti. — Már nem az első ilyen ügye — súgja G. —, de nem tudunk haragudni rá. Mamika — fordul az öregasszonyhoz —, kinek akarta vinni a bonbont? — Az unokáknak, a Klárikának, meg a Bécinek... Születésnapjuk lenne, s nem állíthatok be üres kézzel. De ha a vejemék megtudják, hogy megint így jártam, azt sem engedik meg, hogy láthassam őket... G. nem ígér meg semmit. Amikor viszont kikísér az irodából, azzal válunk el, hogy ezek azok az esetek, amikor nincs mit tenni. Ezt sem jelentik majd, megelégszenek azzal, hogy megvan a bonbon, a boltot nem érte kár. Hogy G. humánus-e, avagy racionális, azt nem firtatom. A tapasztalatok azt mutatják, kevés ügyből lesz valóban ügy. Az üzleteknek nem érdekük jegyzőkönyveket gyártani, ide-oda szaladgálni. Különösen nem a maszekoknak, ahol a kiesett idő kiesett forintokat is jelent. * Z. valamikor szabálysértési előadó volt az egyik tanácsnál, így sok-sok tapasztalata van a bolti lopásokkal kapcsolatosan. Meggyőződése, hogy a kirótt pénzbüntetésnek alig-alig van visszatartó hatása, hiszen a tolvajok többsége afféle visszaeső. — Amikor megláttam egy- egy ismerős nevet az iratokban — mondja —, már azt is előre tudtam, mit vitt el az illető. Az esetek zömében nem is tévedtem... Az indítékok feltárására Z. sem vállalkozik. Amikor a szegénységet említem, nem cáfol, de nem is erősít meg. Helyette hosszas fejtegetésbe kezd arról, hogy ha kizárólag ez lenne a fő motívum, aligha fordulhattak volna elő olyasmik, amik válogatott sportolóinkkal megtörténtek. Mert ugye, ott voltak a futballisták feleségei... Aztán a bokszolok, akik matchboxokat loptak... Most meg az a fiatal vívóreménység, aki szintén fizetés nélkül akart távozni az egyik áruházból. Igaz, ezek mind külföldi sztorik, de egy élsportolónak talán akad annyi pénze, hogy ne így kelljen „vásárolnia”... S miért is törnénk pálcát azok fölött, akik vajat, kávét lopnak — talán, mert ezekre már nem futotta —, amikor egyesek számára a címeres mez sem jelent semmit...? — Nehéz dolgok ezek—fejezi be Z. az eszmefuttatást. S ebben mélységesen egyetértek vele. * Amikor az ismerős társaságban kiderül, a bolti lopásokról készülök cikket írni, mindenki elmesél egy-egy történetet, amelynek szem- és fültanúja volt. Aztán kisebb vita is kialakul azon, hogy kik lopnak és miért, de sok értelme nincs, a vélemények abszolút megoszlanak. Egy dologban ugyanakkor teljes az összhang: abban, hogy ma Magyarországon kényelmetlen érzés vásárolni. Mert mindenki azt érzi, hogy benne is potenciális tolvajt látnak. Nézelődni nem lehet, mert aki nézelődik, az már eleve gyanús. S miközben azért csak-csak forgatjuk, szemlélget- jük a portékát, árgus tekintetek figyelik mozdulatainkat. Mit tesz, mit tehet ilyenkor az ember? Nem néz se jobbra, se balra. Úgy csinál, mint aki észre sem veszi, hogy fehér köpenyesek sokasága lesi, mi is lesz a dolog vége. Végezetül látványos kézmozdulattal — kerülve minden félreértést — helyezi vissza a kosarába avagy a polcra az árut. — Kényelmetlen ez valameny- nyiünkneíc — magyarázza K.-né, az egyik ruházati üzlet eladója —, de szükséges. Zsebbevágó dologról lévén szó, mi sem akarunk veszíteni. Amikor egyszer az egyik „fejes” azt mondta a tévében — van ennek már pár éve —, hogy nem lesz ez sokáig így, hiszen majd csak megjön az állampolgárok öntudata, hittünk is neki, meg nem is. Ma már kinevetném azt, aki ebben bízik. Mert az öntudat nem nagyon akar megjönni. * D. még jobbára csak tanulja a kereskedői szakmát, noha már egy esztendeje, hogy elvégezte az iskoláit. Sok gyakorlásra viszont aligha van ideje, mert a boltban, ahol elhelyezkedett, főként figyelnie kell. Mint annak a másik fiúnak Milos Forman nagyszerű filmjében, a Fekete Péterben. — Nem rendőrnek jöttem ide — mondja —, de egyelőre ezt kell csinálnom, így pult mögé alig kerülök. A haveroknak meg sem merem mondani, hogy miért álldogálok naphosszat a polcok között, mert kiröhögnének. Egykét tolvajt már láttam. Főleg a csövesekre kell figyelni, akik italt, cigarettát meg ilyesmit akarnak elvinni, de azért mások is gyanúsak. Szerintem nagyon sokaknak megfordult már a fejében, hogy ezt vagy azt el kellene tenni, csak nem merik. Félnek a szégyentől... — Nem csak a bolti lopásokkal van itt baj, uram — fejtegeti E, D. főnöke —, hanem mindennel. Látja, tönkrement az egész ország. Lopnak a gyárakból, a hivatalokból, ahonnan csak lehet. A boltokban a kisebb halak lopnak, másutt a nagyobbak. Az az igazság, hogy jókora erkölcsi fertőben élünk. Emitt egy korrupt gyárigazgatóról hallunk, amott egy sikkasztó tanácselnökről, megint másutt más panamákról. Nálunk legfeljebb egykét rongyos ezressel lesz gazdagabb, aki lop, más helyen villákat síbolnak össze a közösből. Ha nem minden szinten próbálunk meg rendet tenni, akkor az egészet megette a fene. Hogy ezt mikorra csinálják meg? Ezt, uram, ne tőlem kérdezze. Én csak azt tudom, hogy amíg így mennek a dolgok, addig mindenki... Érti...? Akár a szarka... Sárhegyi István A vegyes vállalatok működésének tapasztalatai A Kereskedelmi Minisztériumban áttekintő értékelés készült a vegyes vállalatok működéséről. A jelentés megállapítja: 1972 és 1985 között mindössze 33 vegyes vállalat alakult, 1988 végéig számuk 250-re, mostanra 1100-ra gyarapodott. A külföldi tőkerészesedés jelenleg 420-450 millió dollárra tehető. A tapasztalatok alapján nyilvánvaló, hogy a külföldi tőke elsősorban a kereskedelem, az idegenforgalom, a vendéglátás és a szolgáltatások területén mutat érdeklődést a hazai befektetési lehetőségek iránt. Ahhoz, hogy a termelő szférába is áramolják a külföldi működőtőke, a Kereskedelmi Minisztérium véleménye szerint arra lenne szükség, hogy e területen könnyítsék az engedélyezési eljárást. A szakemberek nem egyértelműen ítélik meg az adókedvezmények szabályozását sem. Ennek lényeges eleme, hogy amennyiben a külföldi fél befektetése meghaladja a 20 százalékot, vagy az 5 millió forintot, akkor az adóból 20 százalék tartható vissza; a gyakorlat azt mutatja, hogy valószínűleg éppen ezért a nagyobb vállalkozások nem gazdálkodásuk javításával, tényleges működőtőke-bevonással, hanem viszonylag csekély külföldi tőkebevonással próbálják elérni az adókedvezményt. Az idegenforgalommal kapcsolatosan a KÉM megállapítja: növelni kellene az állam koordináló szerepét, és egy olyan szisztémát kidolgozni, amelyben az idegenforgalmi bevételek kevésbé aprózódnának szét. Ehhez azonban, elsősorban az idegen- forgalmi vegyes vállalatok alapításával összefüggésben, a tulajdonviszonyok rendezése, tisztázása szükséges. Sok feszültséget okoz az is, hogy a nemzetközi utazgatási tevékenység ma egyszerű bejelentéssel végezhető, nem kötik engedélyezéshez. Jelenleg nem kötelező a versenyeztetés a szállodaépítés és más nagyszabású idegenforgalmi beruházások területén. Emiatt a piacon való megmérettetés nélkül nyerik el a lehetőségeket a vegyes vállalati építési beruházók, s az esetek többségében monopolárat érnek el. Az építési beruházás többnyire fokozatos alaptőkeemeléssel valósul meg, valójában azonban bújtatott hitelfelvételről van szó, amit a magyar fél a szállodaüzemeltetés nyereségéből törleszt, miközben fokozatosan visszavásárolja a külföldi partner részesedését. E problémák megítélésében az egyes tárcák nézetei eltérőek. Egyes vélemények szerint versenyeztetésre lenne szükség, illetve arra, hogy a részvények visszavásárlására csak a szálloda üzemeltetésének kezdetétől számított öt év elteltével kerüljön sor. Más vélemények szerint azonban a probléma úgy is megoldható, hogy az ilyenfajta bújtatott hitel- konstrukciók adókedvezményét megvonják. Az elmúlt évben nagy számban jöttek létre olyan vegyes vállalatok, amelyeknél a külföldi fél nem liberalizált termékek, főleg fogyasztási cikkek exportjával járult hozzá az alapító tőkéhez. Ez azért jelent gondot, mert az ilyen vegyes vállalat a fogyasztási cikkeket itthon forintért értékesíti, a meglehetősen magas nyereségrészt viszont külföldre utalja. Végső soron a fogyasztási cikk importkorlátjának a megkerülésével, és számunkra kedvezőtlenül alakuló devizális feltételekkel működik az ilyen vállalat. Ezért a szakértők szerint a nem liberalizált fogyasztási cikkek vegyes vállalati hozzájáru- láskénti behozatalát jogszabályban kellene korlátozni, ám mivel ez lényegében a tőkebeáramlás korlátozását is jelentené, a megoldást a szakemberek egy része nem tartja megfelelőnek. (MTI) „Nagy teljesítményű” kerámiák Az ipar új szerkezeti anyagai, a korszerű kerámiák forradalmi jelentőségűek. Ezek szervetlen és nemfémes anyagok, amelyek belső szerkezetét tudományos beavatkozással bizonyos célokra optimálisan alkalmassá tették. Elsősorban különféle oxidokról, nitridekről, karbidokról, bori- dokról, valamint ezek elegyéről van szó. Nagyarányú felhasználásuk magyarázata olyan különleges tulajdonságaikban rejlik, amelyek más anyagoknál ismeretlenek, vagy legalábbis nincsenek olyan mértékben kifejlődve, mint ezekben. Kivált a magas hőmérsékletekkel szembeni ellenállóképesség, a kopásállóság, a hőszigetelő képesség és az oxidációval, illetve korrózióval szembeni állékonyság teszik olyan értékessé ezeket a szerkezeti anyagokat. S e tulajdonságok némelyikükben egész különleges kombinációkat is alkotnak, amelyek lehetővé teszik mindeddig sok gondot okozó műszakki problémák megoldását. Ilyen kombináció például a jó hővezető és az elektromos szigetelő képesség párosulása, ami nagy teljesítményű számítógépekben, vagy például a savszivattyúk csúszócsapágyainak kialakításánál bír jelentőséggel. „Nagy teljesítményű” kerámiák nélkül szó sem lehetne a forrógázas turbinák forgórészeinek előállításáról. Nagy előnyük még az új kerámiáknak, hogy környezetkímélők, és hogy olcsó, mindenütt előforduló nyersanyagokból álh'thatók elő. Képünkön egy kerámiai kristályrostról raszteres elektronmikroszkóppal készült felvételt láthatunk. Ilyen whiskerek tömegéből állítják elő a nagy szilárdságú szerkezeti anyagokat, a különlegesen hőálló kerámiákat (MTI-Press) t i A külföldi tőkerészesedés 420-450 millió dollár
