Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-14 / 34. szám
4. Hírlap 1990. május 14., hétfő 1. rész Letettem a telefont, és töprengve meredtem magam elé. Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor nem túl értelmes arcot szoktam vágni. Mondták is régebben a lányok, no és nem csupán ők. „Tedd meg nekem, barátom — mondta az imént az, akivel beszéltem —, csak rád számíthatok. Te vagy a legjobb emberem.” — Hát, ha ez van, ezt kell szeretni — mondtam félhangon. Ez a szokásom is régi. Egyáltalán, túl sok régi szokásom van — vettem észre —, most már ideje változtatni. Összepakoltam a holmimat, és elhagytam a kis szállodát, ahol az utóbbi napokban meghúztam magamat. Végre volt célom, és nem kellett lődörögnöm, fogyasztva kis pénzemet. Ha sikerül most ez a dolog, nem lesz hiány a földi javakban, ebben biztos lehettem. Mostanában ez az életem: havonta kétszer elutazom valahová, és ha sikerül a dolog, kapok érte egy kis pénzt. Senki sem sejti, mivel foglalkozom valójában. Kivéve a barátomat, persze. Felszálltam egy vonatra, és akkor már számtalan érvem is volt, amikkel gondolatban megnyugtattam magamat. Végsősoron, csak a munkámat végzem majd ott is. Mi az nekem...? Hiszen mondhatjuk úgy is: szakember vagyok, aki most ténykedni fog. És kész, ennyi. Jó messze voltam a fővárostól, amikor a kalauz beszólt a fülkébe: — Erding következik, uram! — Köszönöm. Délelőtt tíz órakor fékezett a vonat Erding pályaudvarán. Szemem előtt nőtt a vasútállomás épülete. Olyan volt, mint ezer más állomás ebben az országban. De én tudtam, ez csak a látszat. Ami Erdingben most történni fog, az egyszer talán belekerül egy bizonyos szakma évkönyveibe. Tanítani fogják. Ebből az álmos kisvárosból híres helyet csinálok. Felrázom az ittenieket — vége a tespedésnek, a százéves álomnak, hé! — Erding! — kiáltotta valaki a peronon, a vonat megállt. Huszonnégy órám van rá. Huszonnégy óra múlva itt minden más lesz — mondtam magamban, és leléptem a földre. Megérkeztem. Tudtam, senkinek sem mondhatom el, miért jöttem. Utazásom célját rajtam kívül csak egyetlen ember ismeri, és ő most valahol a messzeségben feszülten várja az eredményt. Ott ül a telefon mellett, hogy mindig elérhessem. így beszéltük meg. De én eltökéltem, hogy csak akkor hívom, ha már felmutathatok valamilyen eredményt. Vagy akkor sem. Az eredményt megtudhatja a tévéből, rádióból is, ha nagyon kíváncsi és türelmetlen lesz. Pedig nem szokott az lenni, sok éve jól ismerem őt. Útközben végiggondoltam a dolgot, és kész tervem volt. Ráadásul reméltem, hogy azt végre is hajthatom, talán csak kisebb változtatások árán. A lényeg az, hogy senki sem tudjon beleköpni a levesembe. Huszonnégy óra nem sok. De nem is kevés. Ha ügyes leszek, sokat elérhetek eny- nyí idő alatt, de talán rövidnek bizonyul az ellenfeleim számára. Merthogy már azok is vannak Erdingben. Ellenfelek. Csak még nem tudnak róla. Az állomás előtti téren porszag úszott a levegőben. A tetőkön tévéantennák, néhány taxi az árnyékban, másutt a napsütötte téren pár szomjazó fa, és egy elhanyagolt virágágyás. Vidéki fészek ez az Erding. No, úgy tűnik, álmosak itt az emberek. Ma este már kicsit élénkebbek lesznek. A szálloda ott volt az állomással szemben. Komótosan átballagtam a téren. Néhány gyerek szaladt arra, egy kutya lihegett a bejáratnál, az árnyékban... OdaEgészséget mindenkinek — mikorra is? Összességében mintegy 800 szegénységben, alultáplálta^ Az Egészségügyi Világszervezet 12 évvel ezelőtt hirdette meg az „Egészséget mindenkinek 2000-re” mozgalmat, de most, tíz évvel a kitűzött határidő előtt úgy tűnik, a magasztos cél némi haladékot szenved, különösen ha szemügyre vesszük a harmadik világ egészségügyi helyzetéről közzétett elborzasztó statisztikákat. A számok magukért beszélnek. A világ legkevésbé fejlett országaiban hét közül csak egy gyerek kapja meg a szükséges védőoltásokat, minden nyolcadik csecsemő meghal első születésnapja előtt, és öt közül egy nem éli meg az ötödik évet. Évente mintegy félmillió asszony hal meg a terhesség és a szülés körül az elementáris feltételek hiányában. Ötmillió ötéven aluli gyerek hal meg minden évben hasmenés következtében, egymilliót malária öl meg. Összességében mintegy 800 millió — az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az Európai Közösség lakosságával egyenlő számú — ember él Földünkön szegénységben, alultáplálton, kínzó betegségek közepette. A WHO Géniben jelenleg folyó ez évi közgyűlésén az egymást követő szónokok botrányosnak nevezték azt az egyre növekvő szakadékot, amely a gazdag és a nincstelen országokban élők helyzetét elválasztja. Az okok között megemlítették, hogy a segélyezők között nem ritka a rivamillió ember él Földünkön kínzó betegségek közepette lizálás, sok támogatást fordítanak olyan fejlett technológiákra, amelyekből csak jelentéktelen kisebbségek részesülnek, míg a távoli vidékek tartósan elesnek az egészségügyi gondoskodás elemi feltételeitől. A megoldásról kevesebb szó esett. Michael Jancloes, a WHO nemzetközi együttműködési részlegének vezetője, a tanácskozás egyik szünetében újságíróknak beszámolt arról, hogy munkatársaival az elmúlt másfél évben kidolgoztak egy programot a 14 legelmaradottabb — többségében afrikai — ország részére. Első lépésben azt kérték ezektől az országoktól: vázolják röviden ők, miben igényelnék a segítséget. Rövid távon meg kellene fékezni az agyhártyagyulladást, a maláriát, a tuberkulózist, és el kellene látni ezeket az országot a legalapvetőbb felszerelésekkel és gyógyszerekkel. Középtávon a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank bevonásával meg kellene teremteni az egészségügy személyi feltételeit. Hosz- szú távon pedig a WHO ellenőrizné egészségügyi programjaikat és segítene kijavítani az esetleges hibákat — mondta Jancloes. S hogy elérhető-e a 2000-re mindenkinek egészséget ígérő cél? Jancloes a kérdésre így válaszolt: Engem nem nagyon érdekelnek a jelszavak. Problémákat látok, amelyeket meg kell oldani. KERÍTÉSRE FESZÍTETT PILLANGÓK Mottó: Új államvédelmi szervezet alakult Romániában. Ennek létrehozását a marosvásárhelyi események indokolják. A szervezet — ellentétben a securitatéval — nem tartóztathat le senkit. (Ion Iliescu, 1990. április 8.) A színjáték tovább folytatódik: a Rendező a látszatra sokat ad. Úgy illik manapság, hogy a vezető demokratikusnak tűnjék — legalább (!). Igaz, mindenki tudja, hogy a szerepeket a jól bevált stáb tagjai kapják majd, ők játszák leginkább, s legfőképpen, no meg visszavonhatatlanul és végérvényesen, mégis: illik meghirdetni — legalább! — egy kis próbafelvételt, demokráciát. Hadd tolongjanak a vidéki aspiránsok is! Mi majd érdeklődést tanúsítunk, fotózzuk is őket, hadd lássák nyitottságunkat. A küzdelem nyitott, a lehetőség nyitott, az ajtó nyitott ( csak tudd, hol a határ!) S aztán majd kattan a zár, ha már határtalanul szeretnél élni. Égni? — Nem! Hisz kinőttünk már a középkorból — szaval a Rendező —, hiába a patétikus felfuvalkodás, hogy „a furkósbotok nem az űrfegyverkezés kellékei”. LIBÁN ON LIBANON? HODAK, HUSAK, HUSÁNG, (HU SANG) auf gang — Gangra veletek, gyerekek! Aztán titkosan, szolgálatkészen aTitkosszolg(álat), majd eljátsz- sza megint a Rendező kénye, s kedve szerint az új dorongot ( pardon! darabot) is. ők megbízhatók: (Sütő Andrásnak) tegnapelőtt még az ...ESCU-ban nappali forgatáson játsztak, tegnap (a Gyimesbe jártam... — s mit láttál, hallgattál le ott? OLTYÁN!) éjszakai jelenetek hősei (ŐSEI BŐSZEI) s ma végre felkérték őket újabb szolgálatra. — Gátra legények újra! S legény legyen a talpán, ki ezt megérti, hogy tegnap még tiltva, s ma újra gátra! Marosvásárhely! Maros vásár? Hej!... ( Káromkodni lenne kedve e sorok (s)írójának, de nem illik obszcén az abszurdba). Kiárusítjuk újra! Vissza a pofozógéppel! S Gálfalvi Uram majd csodálkozva látja, hogy a folyók visszafelé ömölnek. — De gyerekek — nyugtatgat a Rendező — ez még a tegnapelőtt felvett készlet-részlet. Ézt tekerjük most vissza. Ezért a visszafutó figurák. STOP! PLAY! Stop, fiúk! A tapsot elfelejtettük bevágni az elejére. No,(ro) mán most — szól a Rendező — semmi lazítás, gyerekek! Ébresztés, virrasztás, riasztás! (RIASZTÓ JELEK A LEVEGŐBEN) PLAY...! Taps. Budapest — Bukarest — Boston — (Turin?) Menetrendszerű járat indul újra. Feldúlt, beesett szemű emberekkel a vetítésre. KERÍTÉSRE FESZÍTETT PILLANGÓK Sikert ígér a cím! Sziki Károly Ferihegy, április 9. bent kellemes volt a félhomály, a hűvös levegő. Fiatal nő állt a recepciónak csúfolt kicsiny asztalka mögött, engem nézett. Egyáltalán, az volt az érzésem, mindenki engem néz. Olyan volt, mint a rühesség, vakarózni lett volna kedvem miatta. — Jó napot! Szoba kell — mondtam bőbeszédűen. A lány tizennyolc lehetett még, vékony gyerek, de a ruha alatt már látni, hogy kiteljesedik. Az arca sem volt csúnya, a szeme értelmes. Szép zöld szemei voltak. Rokonszenves, mondják erre a filmekben. Meglehetősen vonzó az olyanoknak, mint én. — Naponta egy tizes — így ő. Szeretem a célratörő, egyszerű válaszokat. — Rendben van — lepörgettem egy húszast. — Két napra kell. — Ez a holmija? — mutatott magában árválkodó bőröndömre. — Ez mind — intettem, és akkor először mosolyintottam is egyet. No, nem vittem túlzásba a jókedvet. Nem is volt rá okom. Mióta ezt a szakmát űzöm, valahogyan nincs sok kedvem vigyorogni. — Milyen nevet újak be? — kérdezte kis mosollyal az ajka szegletén. A szája is szép volt. Még szinte gyerek, az ördögbe is, és mégis nő. A cinkosságával azt sejtette, tudja, álnevet fogok mondani... Nem is tévedett. — Traun. Anton Traun. Maga elé húzta a könyvet, közben odaadott egy kulcsot: — Nyolcas, az emeleten balra. Szép keze volt. Szívesen megsimogattam volna. Egyáltalán, nagyon jól éreztem magamat a közelében. Ugyanakkor mást is éreztem. Ez a lány itt csak kény- szerűségből van, ez sugárzott belőle. Szívesebben lett volna másutt. — Kösz — és felmentem. A lépcsőfordulóból visszanéztem, de csak a napbarnított kaiját láttam. Elképzeltem, hogy nyelve hegyét kidugja ajka szögletében, úgy körmöli a megfelelő rubrikába: A-n-t-o-n T-r-a-u-n. (Folytatjuk) Az élet védelmében A nem kívánt gyermekáldás széles körű és megfelelő felvilágosítással elkerülhető; a szociális gondokat nem az abortusszal kell megoldani - rögzítették azon a hét végi konferencián, amelyet a Magzatvédő Társaság kezdeményezett, Az élet védelmében elnevezéssel. A SOTE Elméleti Tömbjében rendezett kétnapos tanácskozáson a résztvevők egyetértettek abban, hogy szükségesnek látják az anyai, az apai hivatásra nevelés, a családi életre való felkészítés iskolai bevezetését. Fent: Mihail Gorbacsov szovjet elnök, felesége Raisza Gorbacsova és a moszkvai vendégszereplésre érkezett Luciano Pavarotti olasz operaénekes. A világhírű tenorista a Bolsoj Színházban adott jótékonysági koncertet. ♦ * * Lent: Pavarotti a sztárvendég. Ezen a képen Suttgartban látható, amint büszkén mutat „Vitorlás bálnával” című alkotására a 26 olajfestményt bemutató kiállítás megnyitóján. (Hírlap-telefotó — MTI) Fesztivál fokozatot érdemeltek ki Jubilál a füzesabonyi Tinódi-kórus Húsz esztendő alatt se szeri, se száma az elismeréseknek: a jubileumi vitrinben egymás mellett sorakozik az ezüstkoszorús minősítés, majd az arany diplomával fémjelzett aranykoszorú, s az 1985-ben elért Fesztivál fokozat. A füzesabonyi áfész által patronált Tinódi Férfi Kamarakórus — tagjai pedagógusok, üzemi és hivatali dolgozók — hírnevet szerzett magának az országos zenei életben. A városi művelődési központ által is támogatott énekkar éppen húsz esztendeje állt először pódiumon, akkor tizenkét daloskedvű helybeli alakította. Kisebb-nagyobb változások után jelenleg 16 tagja van a kamarakórusnak, amely a hazai fellépések mellett számtalanszor szerepelt a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és Bulgáriábanis. Repertoárjuk — amelyből a május 25-én rendezendő jubileumi hangversenyüket állították össze — több mint 160 kórusműből áll. Az eseményen, amelyet a városi könyvtár udvarán rendeznek meg, számtalan iskolai és felnőtt énekkar vesz részt a helyiek mellett Kálból, Dormándról, Kompoltról, Sarudról és Jászberényből. A Tinódi kórust Nagy László vezető karnagy dirigálja majd, a jubileumi hangverseny összkari műveit pedig Karai József Erkel- és SZOT-dúas zeneszerző, karnagy vezényli. Nemere István: Leszámolás i i i i \ I i » I í
