Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-26 / 20. szám
Hírlap, 1990. április 26., csütörtök GAZDASÁG - TÁRSADALOM 3. b, Az, ami felkeltette a fizikus érdeklődését: az asztalmozgatás. A képsorozaton jelzi a szakember, hogy a jelenséget miként okozzák az elektromos töltések A furcsa, a bizarr és a lehetetlen, fizikusszemmel — Miért táncol az asztal? — Jövőbe látás, lebegés, hipnózis, telepátia és egyéb parajelenségek — Élet a halál után? — A gömbvillám: kapu a negyedik dimenzióba? — A hit, a vallás és a tudomány Rejtélyes jelenségek nyomában (111/1.) Amikor valamilyen megmagyarázhatatlan jelenséggel találkozunk, többnyire nem hiszünk a saját szemünknek. A tudósok többsége is hajlamos egy kézlegyintéssel elintézni azt, ami meghaladja felkészültségét. Ilyenkor olyan fogalmakat használunk, mint furcsa, bizarr, lehetetlen, csoda. Ez a magatartás sokszor vezette már tévútra a gondolkodókat, s késleltette a természeti törvények felismerését. Nézzük csak, miként vélekedtek komoly szakemberek a régi időkben arról, amit lehetetlennek tartottak. „Szerintem lehetetlen bebizonyítani azt, hogy az ismert anyagok, gépek és erők felhasználásával készíthető egy olyan, gyakorlatilag is használható gép, amellyel az ember hosszú távolságra repülhet a levegő égen át." (Simon Newcomb, 1892.) „Ami egy hajó bombával való elsüllyesztését illeti, véleményem szerint ez lehetetlen.” (F. D. Roosevelt, 1922.) „Dr. Lee Forest ma azt jelentette ki, hogy az ember sohasem érheti el a Holdat, függetlenül attól, hogy milyen tudományos eredmények születnek a jövőben.” (New York Times, 1957. február 25.) Még hosszan lehetne folytatni a példákat annak igazolására, hogy a lehetetlennek tartott dolgok létezhetnek. Ugyanígy megkérdőjelezték valamikor a meteoritok, az atomok, a gömbvillámok létét is. Akadnak azonban bátor tudósok, akik — kockára téve mindent — szembeszállnak a közhelyekkel, s akkor is azt mondják, mint nagy elődjük, Galilei, hogy „mégis mozog”, ha az egész világ ellenük fordul. Utóbbiak közé tartozik beszélgetőtársunk, Egely György, a Központi Fizikai Kutatóintézet munkatársa is, aki több esztendeje foglalkozik az úgynevezett paranormál jelenségekkel. Tudományos alapossággal vizsgálta és vizsgálja például a tűztáncot, a halálközeli jelenségeket, az agy különleges képességeit, a lebegést, a telepátiát (gondolatátvitel), az asztal- táncoltatást, s a még meg nem magyarázott természeti jelenséget, a gömbvillámot. Ezeken keresztül pedig a matematikusok és fizikusok által már leírt negyedik dimenziót. „Az asztal valóban mozgott” — Hogyan kezdett el — elméleti fizikus létére — azokkal a különlegességekkel foglalkozni, amelyeket ön a könyveiben paranormál jelenségeknek nevez? — Ennek a történetét már egy könyvemben is leírtam, vagyis azt, hogy hogyan botlottam bele ebbe a témakörbe. Ösztöndíjasként kint dolgoztunk az Egyesült Államokban, New York mellett egy nagy laboratóriumban. Ott olyanfajta tudományos élet is volt, hogy esténként összejöttünk, és beszélgettünk mindenféle dologról, tudományról, politikáról. A világ minden részéből összejöttek kutatók, így aztán érthető, hogy az a másfél év életem egyik nagy és meghatározó élményét jelentette. Az egyik alkalommal — teljesen véletlenül — a parajelenségek kerültek szóba. Akkor a feleségem, aki egyébként matematikus — ő az a Dús Magdolna, aki az egyik könyvem szerzőtársa volt — megjegyezte, hogy ő Szegeden, a JATE-kollégiumban részt vett asztaltáncoltatásban néhány hallgatótársával együtt. Elmondta, hogy az asztal valóban mozgott, s mindez nem is sötétben történt, hanem nappali világosságban. És bárki bejöhetett, megnézhette. Na, erre én rettenetesen felháborodtam, hogy egy kutató hogy állíthat ilyen marhaságokat, mert ez nyilvánvalóan vagy tévedés, vagy csalás lehet csak. S ekkor történt az, hogy Bruce Stewart — ő egy rendkívül jónevű matematikus — megjegyezte, hogy egy kutató csak akkor mondhat ilyen biztos ítéletet, ha pontosan ismeri azt a területet. Na, persze, mindenki ezt mondja, csak hát nagyon kevesen gondolják valóban komolyan. Mindenesetre engem ez nagyon mellbevert, s rájöttem, hogy valóban csak akkor lehet valamiről megfellebbezhetetlennek tűnő véleményt mondani, ha tisztában vagyunk az adott témakörrel. Ekkor döntöttem el, bármi legyen is az igazság, mindenképpen érdemes megnézni. Mert ha a dolog nem igaz, akkor a tudomány a szokásos eszközeivel és módszereivel ezt feltétlenül be tudja bizonyítani. Az egészhez ügy fogtam hozzá, hogy megnéztem a könyvtárakat — New Yorkban vannak erre specializá- lódottak —, és végigjártam a hatalmas könyvesboltokat. Összeszedtem az ezzel kapcsolatos irodalmat. Mindez egyébként 1981 — 82-ben történt. Amikor ösz- szegyűjtöttem ezeket a segédanyagokat, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy például az asz- taltáncoltatással kapcsolatban is egymástól térben és időben teljesen távol lévő emberek ugyanúgy írják le ezt a jelenséget. „Ezután az asztal 40 — 50 centiméternyire felemelkedett a padlótól, és jó darabig így maradt lebegve. Megengedték előbb nekem, aztán dr. W.-nek, hogy bemenjünk a kör közepére, és megpróbáljuk lenyomni az asztalt. Ez egyikünknek sem sikerült, bár teljes erővel próbáltuk lenyomni. Aztán én ráültem az asztalra, de az csak himbálódzott velem, hiajd ledobott. ... A kísérletek során a résztvevők állandóan magasba tartották összekapcsolt kezüket, úgyhogy meggyőződtünk arról, hogy egyikük sincs kapcsolatban az asztallal. Ellenkezőleg! Olyan messze voltak tőle, hogy sétálni tudtunk az asztal és közöttük.” (Sir William Barrett akadémikus és Whately Smith orvos leírása.) — S hogyha ez mindig ugyanúgy zajlik le, mindig ugyanolyan hatásokat lehet megfigyelni — hideg szél, elektromos fényjelenségek —, akkor itt már kell lenni valaminek. Ezt követően kezdtem el intenzívebben érdeklődni az egész iránt. Amit csak felleltem, mindent elolvastam, aztán felkerestem azokat a kutatókat, akik már — komoly tudományos háttérrel — vizsgálatokat végeztek ebben a kérdéskörben. Ennek utána elgondolkodtam azon, hogy miért van az: erről az egészről valamiképpen megfeledkezett a tudomány. Ugyanis ha a múlt században, meg e század elején és közepén voltak ilyen jelenségek, akkor most is kell, hogy legyenek. Tehát meg kell tervezni egy olyan mérési módszert, amelynek segítségével ez a bioenergia egy mai átlagembernél is kimutatható. Mellesleg a fizikán belül az én szakterületem az energiaátadás, vagyis minden olyannal foglalkozom, ami az energiával kapcsolatos. „Egymillió forintnyi büntetést kaptam” — Amint említette, legelőször önnek is az volt a reakciója, hogy az egészet lehetetlennek, illetve csalásnak tartotta. Az emberek többsége is hasonlóan vélekedik. Sőt, az a gyanúnk, hogy a kutatók — ezen belül a fizikusok — többsége is hasonlóan foglal állást. Önnek van-e társa hazánkban? — Idehaza kevesen foglalkoznak e területtel tudományosan. Az ELTE Pszichológiai Intézetében dolgozik Vassy Zoltán, aki szintén ezt kutatja. Másról nemigen hallottam. Illetve tudok még egy pszithológusról, aki egekét éven át szintén dolgozott e problémák megoldásán — akkor Debrecenben tanított —, de eltanácsolták, éppen emiatt. — S önnek voltak-e a parajelenségek kutatása miatt problémái? — Permanens gondjaim vannak. Elég, ha azt mondom, hogy négyszer volt már gyomorfekélyem, s körülbelül egymillió forintnyi büntetést kaptam ezért. Szóval nem szépítem a dolgot, nagyon keményen betartanak nekem mindig, amikor és ahol csak lehet. Az a meggyőződésem és tapasztalatom, hogy ez nálunk kettős átok. Mert ha nem ezt a témát tekintem, hanem akár a leghétköznapibb valamit is — teszem azt, egy fiatal szentjánosbogár-kutatót hallgatnának meg —, ugyanezek a problémák bukkannának elő. — Vagyis nem feltétlenül a kutatási területe váltja ki az ellen - érzést, hanem inkább a friss szemlélete? — Magyarországon, sőt, általában Kelet-Európábán, a tudományban is egyfajta tervutasításos rendszer alakult ki, tehát felülről mondták meg, hogy mikor lehet egy témát elindítani, felülről mondták meg, hogy mivel kell foglalkozni, s hosszú ideig ott döntötték el, hogy mi van és mi nincs. Tehát éppen ezen az alapon mondták ki fenn, hogy például a kvantummechanika az nem létezik, s csupán akkor jöttek rá, hogy mégis, amikor egy csomó dologban már nem lehetett kikerülni. De a relativitáselméletről is kijelentették, hogy burzsoá áltudomány, aztán amikor nem működtek a gyorsítók — mert ott ez már nélkülözhetetlen —, akkor módosítottak. A biológia, a pszichológia, meg ez ilyen „puha” dolgok meg aztán teljesen a politika fennhatósága alá kerültek. — Nézetünk szerint az is oka lehet ennek, hogy a mi civilizációnk alapvetően technikai beállítottságú, és azok a dolgok, ameEgely György (Fotó: Gál Gábor) lyek az ön érdeklődésének a középpontjában állnak, egy teljesen más jellegű világképre épülnek... — Ez valóban fontos szempont. De most, amikor elkezdünk olyasmikkel foglalkozni, amik a mi technikai civilizációnkban is léteznek — tehát furcsa, különleges képességű emberekkel, szuperkeménységű fémek meghajlításával, stb. —, akkor az is kijelenthető, hogy ezeket éppen a mi technikai lehetőségeink által tudnánk megismerni és megmagyarázni. De mégis félünk ettől. Ez a félelem csak részben amiatt van, hogy itt furcsa effektusokkal találkozunk, sokkal inkább azért jelentkezik, mert Kelet-Európábán a tudománynak sosem az volt a dolga, hogy fölfedezzen, hanem az, hogy igazoljon olyan koncepciókat, amelyeket előre kiagyaltak. „Dr. Lyall Watson angol antro- pológus meghökkentő levelet kapott 1975-ben egy velencei férfitól, aki azt állította, hogy ötéves kislánya, Claudia időnként teniszlabdákat fordít ki, úgy, hogy a levegő nem megy ki a a labdából, „pusztán” annyi történik, hogy a szőrös része kerül belülre, a csupasz pedig kívülre.... Claudia teljes megvilágításban, mindenféle hókuszpókusz nélkül fordította ki a labdát Watson előtt. Gyöngéden megsimogatta, mintha csak egy kis állatka lenne — aztán egy pukkanás hallatszott, mintha dugót húznának ki egy palackból, s a labda ott állt a kislány bal tenyerén kifordítva. ... A labda, vagy bármilyen zárt háromdimenziós felület kifordítása természetesen elvileg is kivihetetlen három térdimenzióban. Legalább még egy térdimenzió esetében viszont egy zárt háromdimenziós felület éppúgy kifordítható, mint például a kabát ujja.” — Ha elfogadjuk az ön hipotézisét, miszerint ezek a parajelenségek a negyedik dimenzió létével megmagyarázhatók, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez a felfedezés rendkívüli veszélyeket rejthet magában, talán nagyobbakat, mint az atombomba. Osztja-e ezt a véleményt? — Én ezt egyáltalán nem így érzem, sőt... Nézzék, a penicillinnek is megvannak az árnyoldalai, például az ember rezisz- tenssé válhat rá. De ettől még az antibiotikum az marad, ami: elsősorban jó célok érdekében lehet felhasználni. Ugyanez vonatkozik az én kutatási területemre is, hiszen így megismerhetjük, hogyan „működik” az ember. Az megint más kérdés, hogy minden rejthet magában fenyegetést is. Amióta az ember rátalált a vasra, vagy föltalálta a tűzgyújtást, azóta adott a lehetősége annak, hogy a találmányokat rosszra használják fel. Nemcsak a kutatók, hanem az egész társadalom dolga, hogy vigyázzon arra, mi lesz az új és új felfedezések sorsa. A tudósok feladata az, hogy az emberiség számára mindig újabb lehetőségeket nyissanak meg. Azonban a kelet-európai kutatási struktúrák alkalmatlanok arra, hogy ezeket felszínre hozzák. — Amikor könyveit elolvastuk, olyan érzésünk is volt, hogy nem elképzelhetetlen: ezeknél a parajelenségeknél az emberi agy furcsa „tréfáiról” van szó. Adhatunk-e erre a kérdésre biztos választ? — Könyveimben bizonyítani igyekeztem, hogy milyen keveset is tudunk jelenleg az agyról. Nem vagyok agykutató, de nem is kell annak lennem ahhoz, hogy tudjam: csekélység, amit eddig felderítettünk. Hiszen ott van például a memória... Ennek működéséről fogalmunk sincs. S mondok egy furcsát. Nem főként az a gond, hogy az emberi elmét nem ismerjük, hanem az, hogy már egy méhecske agyáról sincs elég információnk, noha annak csak nyolcszázmillió agysejtje van. Számomra óriási paradoxonnak tűnik, hogy egy méhecske három térdimenzióban tud repülni és tájékozódni, s ma a legmodernebb és legszuperebb számítógépek sem képesek végrehajtani azokat a feladatokat, amelyekre az a primitív idegrendszerével képes. Az idézetek Dús Magdolna - - Egely György: Titokzatos ere : tudománya? című könyvébi 1 származnak. (Folytatjuk) Gábor László — Sárhegyi István Megbeszélés a pétervásárai áfész-központban A téma: a lakosság ellátásának helyzete ( Tudósítónktól) A megyei tanács kereskedelmi osztályának kezdeményezésére Pétervásárán az áfész-központban nemrég megbeszélésre került sor, amelyen részt vettek a városi tanács és a vonzáskörzethez tartozó terpesi, bükkszéki, tamaleleszi, is- tenmezejei tanácsok elnökei, illetve megbízottjaik. A téma a lakosság ellátásának helyzete volt, s ahogy kiderült, a kereskedelmi egységekben végzett ellenőrzések tapasztalatai alapján a körzetben az alapvető élelmiszerek, napi cikkek ellátása összességében megfelelőnek értékelhető. E megállapítást a tanácsok képviselői is megerősítették, ugyanakkor elhangzott néhány észrevétel, javaslat is: Miskolczi László, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője azt a gyakorlatot, miszerint egy-egy területen kiemelten értékelik a lakossági áruellátást, jónak, hasznosnak minősítette. Elmondta, hogy a kereskedelem területén a vállalkozások egyre nagyobb súlyt kapnak, ami a piaci ( versenyjhely- zet kialakításában is érzékelhető lesz, s az ilyen jellegű vállalkozások támogatására hívta fel a tanácsi vezetők figyelmét. A pétervásárai áfész elnöke, Czene Györgyné arról szólt, hogy a lakossági ellátást az áfész vezetése súlyának, fontosságának megfelelően kezeli. Hangsúlyozta, hogy — bár a pénzügyi helyzet nem minősíthető problémamentesnek — az alapvető élelmiszerek beszerzésében, készletezésében a boltvezetők nincsenek korlátozva. Hogy egy-egy helyen milyen az ellátás, az nagyban függ a személyi feltételektől, attól, hogy mennyire rátermett, hozzáértő az adott kereskedelmi egység vezetője, de sajnos itt gyakran jelentkeznek problémák, mivel a jó szakemberek elsősorban nem a perifériának számító területeken igyekeznek munkát vállalni. Az új üzemelési formák bevezetését — vagyis az áfész keretén belüli vállalkozásokat — a szövetkezet vezetése is támogatja. Zay József Megalakult a Hatvani Polgári Kör Lezajlottak a választások, rövidesen összeül az új Országgyűlés, hogy a különböző politikai pártok képviselőinek lemérhető, hatékony közreműködésével előrelendítse az ország, a nép gazdaságát, formálja jobb közérzetét. Persze, ez nemcsak a pártok ügye, nemcsak a különböző politikai színezetű szerveződések dolga. Nehéz helyzetünkben szükség van minden jóakaratú polgár segítő szándékára, áldozatára. E szándék gyűjtötte egybe kedden este a hatvani népfrontszékházban azt a 25 — 30 helybéli érdeklődőt is, akik az alakuló polgári kör alapszabályának megvitatására jöttek össze. Mit akar az új tömörülés? Miként dr. Hóka ./ozse/fogalmazott, a tervezet előterjesztése kapcsán: lehetőséget kívánnak adni minden helyi állampolgárnak a szabad véleménycserére, vonatkozzék ez a települést érintő gondokra, a helyi közéletre, vagy éppen a várhatóan megszűnő népfrontmozgalom oly hagyományosan jó kezdeményezéseire, mint a honismereti és olvasótábori akció, a könyvbarát- szövetség, illetve a most elindított, a fiatalok kulturálódását szolgáló „garabonciás” mozgalom. Ami a szervezeti formát illeti: a jelenlévők közül többen — így Horváth Gyula, Rónaszéki Gábor, Kéri Imre, Hajducsek László — a polgári kör klubként való működésére szavaztak. Élénk vita után alakult ki közös vélemény arról is, hogy a polgári kör egyértelműen hatvani szerveződés legyen, ajtaja nyitva álljon minden jó szándékú polgár előtt, s ugyanakkor segítse ama szerveződések tevékenységét, amelyeknek szellemével rokonságot érez. Vonatkozik ez a cserkészekre éppen úgy, mint mondjuk a városbarátok egyesületére, vagy a Hatvan és környéke népművészeti hagyományait ápoló szakkörökre. Juhász Gábor, dr. Gyetván Mihály, Ballagó Katalin hozzászólásai nyomán az is alapszabályba foglaltatott kedden este, hogy a polgári kör független kíván maradni mindenféle pártpolitikától, s vezetősége, amelynek elnökévé Vojnárovics József tanárt választották, minden rokonszenvezőt szívesen lát soraiban. Felvilágosítás a 12-720-as telefonon, vagy a Szálkái utca 8. szám alatt, a polgári kör otthonában. (moldvay)
