Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-25 / 19. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS ■ : Hírlap, szerda Század eleji hagyomány jegyében: Óhutai majális Kő Pál és tanítványai „Művészpalánták” — hevesi vendégségben Egy korábbi szerződés alapján már hagyományos, hogy a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak egy kisebb csoportja Heves Város Tanácsának vendégszeretetét élvezi a nyár egy részében. Az idén sem lesz másképpen. A hevesiekhez már bejelentkeztek a legközelebbi társaság tagjai, a helyi származású Kő Pál szobrászművész, az intézmény docense és tanítványai Július 16-tól augusztus 11-ig tart majd táborozásuk a helyi Középfokú Oktatási Központban, ahol — a tradícióknak megfelelően — a város kérésére is minden bizonnyal az új alkotások egész sora születik Heves nem kevés örömére, büszkeségére. A mesterükkel érkező „művészpalánták” természetesen nyaralnak is a munka mellett, vendéglátóik programajánlata alapján kedvükre bebarangolják nemcsak a szállásadó települést, hanem környékét is, a szép Tisza-tájat. Az ötletgazda: Bemát László. Itt, a háromszáz lelkes falucska haranglábja alatt tanyázó parádi társaság körében mondja ki a sokakban bujkáló szándékot: legyen már egyszer tavaszköszöntő majális Ohutában is! Miért ne szórakozhatnánk egy napon át gondtalanul, egymást mulattatva? Miért Párádról várni az ünnepre serkentő diktátumot, mikor Óhutában már a századelőn hagyománya volt az ilyesfajta májusköszöntőnek. Nos, vasárnap nem kellett ismételni a kiszólást, mert Holló András, Seiben Béla, Csomós László jóvoltából szinte záporoztak a javaslatok, ötletek, hogy mivel is lehetne emlékezetessé tenni az egykori üveghuták falucskájában az idei május 1-jét. S nem csupán az itt élők, hanem a „víkendesek” javára is, akik részben a Clarissa-forrás közelében, részben a Dobra utca környékén építkeznek évről évre egyre intenzívebben. Horváth István ismeri az efféle mozgolódásban használatos jelszót is: Szerveződjünk alulról! — kiált a tömegbe. Legyen ez a majális születésében, megvalósulásában a Kékes csúcsára tekintgető faluközösségé, nem kell nekünk felülről dirigálni. S íme, záporoznak az ötletek, javaslatok: mit, hogyan és kiknek a tevékeny részvételével kívánnak programba iktatni, számítva elsősorban Berecz Imre tanító úr támogató készségére. így aztán mihamar papírra tétetik, hogy Szlovencsák Zoltán ügybuzgalmából lesz öregfiúk labdarúgótornája az iskolakerti pályán, ahol eközben a gyerekek is versengenek majd futásban, távolugrásban. A focimeccs kapcsán azt is eldöntik majd, ki a legcselesebb 11-es rúgó, miként a vállalkozó szelleműek az ugyancsak óhutai „víkendes”, Dévényi János ötvösművész virágtartójáért 20 méteres laposkúszásban mérik össze maguk és a publikum hasizmainak teherbíró képességét. S a termékeny hangulatra mi sem jellemzőbb, mint hogy Jalecz Lajos és Majer János gyorsan földre dobja magát, hogy a nem éppen szobatiszta, ráadásul eső verte terepen megmérkőzzék egymással. Lesz aztán biliárdbajnokság, egymásnak eresztik a falucska legjobb sakkozóit, s hogy a művészet is képviseltessék e napon: a gyakorta szintén itt nyaraló Csomós Mari színésznő néhány tavaszi hangulatú verssel kapcsolódik a vacsora szertartásához. Aki pedig legelőbb jelentkezik a zsűrinél egy kiló frissen szedett gombával, nemcsak az „aranyvirág kocsmárosné” liternyi kontyalávalóját nyeri meg, hanem duplán részel a többiekkel együtt begyűjtött „csemegéből”, az ízes, szaftos gombapörköltből. Végül egy „különbejáratú” megjegyzés: nem holmi függetlenségi, önállósulási akció startjelének készül ez a majális. Annál kevésbé, mert ide várják Barna Miklóst, Párád nagyközség tanácselnökét is, aki biztosan szívesen veszi Strubel László, Varga János, főként pedig Révész Mihály imitációját, aki kötélhúzó versennyel szeretné zárni a nap programját, mégpedig a „víkendesek”, valamint az őslakók csapatai között. Mit tehetünk mindehhez? Kívánjuk: adjon az ég május 1-jére szép, napsütéses időt, hogy az óhutaiak dicséretes nekibuzdulása sikerrel fejeződjék be. Moldvay Győző Meglepő látvány a magyar zászló a cannes-i kikötőben horgonyzó luxusjachton. Igaz, nem egyedül lengedez, hanem szinte minden más európai államéval együtt, de főhelyen. Az ok: a legalább 250 millió frank értékű luxusjacht, a Lady Ghislaine tulajdonosa Robert Maxwell, s a brit sajtómágnás abból az alkalomból látja vendégül a hajóján a világsajtó képviselőit, hogy megjelent az általa megindított „európai hetilap”, a The European nulladik száma. Márpedig ezt Magyarországon is készítik majd: az első oldal fejlécén virít, hogy hetven forintért lesz kapható. A próbaszám egymillió példányban készült el, bár a jövőben csak 225 ezres példányszámmal jelenik meg, ennek nagy része is Nagy-Britanniában kerül majd forgalomba. A Mirror-csoport vezetője még 1988-ban jelentette be, hogy „európai” napilapot akar alapítani, elsősorban európaiak számára, európai problémákról, s ezt nemcsak angolul, hanem más nyelveken is kiadja. A terv csak lassan öltött testet, s napilap helyett egyelőre csupán — nagy alakú napilap formában, 32 oldalon, s további 32 oldal tabloid- formájú melléklettel megjelenő — hetilap lesz a The European. Maxwell bízik abban, hogy három éven belül nyereségessé tudják tenni a lapot, részint az érdeklődés révén, részint azzal, hogy a hirdető egész Európának szólhatnak majd benne. Nem adta fel a reményt, hogy az európai fejlemények nyomán napilappá alakíthatja a The Europeant. Az egész világon népszerű, ám amerikai napilap, a The International Herald Tribune ezzel komoly versenytársat kapna Európában, de Maxwell egyelőre csak az amerikai heti hírmagazinokkal kíván versenyre kelni új lapjával. A The European négy helyen készül majd: Nagy-Britanniá- ban, az NSZK-ban, Franciaországban és Magyarországon nyomják, s onnan terjesztik. A sajtómágnást érdekli Kelet- Európa, hiszen valaha onnan származott el, s ma is lehet vele jó néhány szót magyarul váltani. (Kárpátaljai eredetű, ahol a helyi lakosok eleve több nyelven tudnak.) Robert Maxwell úgy vélekedik, hogy most jött el az ideje egy ilyen hetilap megteremtésének. Ami a próbaszámot illeti, az olvasó első benyomása az, hogy a tudatosan vállalt európai hivatás ellenére is brit lapot tart kezében — nemcsak azért, mert a szerzők többsége szigetországi, hanem azért is, mert a közölt írások szemlélete is jellegzetesen brit. Käthe Kollwitz rajzai Kiállítás a Nemzeti Galériában Rajzait, litográfiáit, rézkarcait minősítették naturalistának és realistának, irodalmi ihletésűnek és tematikusnak, szocialistának és politikai célzatúnak. De abban Käthe Kollwitz minden bírálója és méltatója egyetértett, hogy expresszív lapjait belső izzás, átélés, tenni akarás hatja át. „Soha nem dolgoztam hideg fejjel... hanem mondhatni, mindiga véremmel — vallotta a művész. — Akik műveimet látják, ezt érezniük kell.” Ezt a szenvedélyes szocialista elkötelezettséget és a körülmények megváltoztatását célzó indíttatást érzékelheti a közönség a Magyar Nemzeti Galéria-beli Käthe Kollwitz-grafikák, rajzok, Asszony, halott gyermekével (1903) Kenyeret (1942) plasztikák című kiállításán is. Az anyag Stuttgartból, az Institut für Auslandesbeziehungen gyűjteményből érkezett. A polgári származású Käthe Kollwitz a naturalista irodalomból mentette első rajzainak témáját. Gerhart Hauptmann dráÖnarckép (1943) mája nyomán alkotott Takácsfelkelés című grafikai sorozatával aratta első nagy sikerét. Szociális érzékenységére mély hatással volt az a környezet és sors, amelyet akkor ismert meg, sünikor féijhez ment egy orvoshoz, aki Berlin egyik proletámegyedé- ben praktizált. 1903 és 1908 között elkészítette Parasztháború című sorozatát. És rendszeresen készített rajzokat a Simplicissimus című szatirikus folyóirat számára a nagyvárosi élet tragédiáiról. A háborúban elesett Péter fia halálát soha nem tudta elfelejteni. Sok éven át készítette fiának és a háború többi áldozatának emlékművét. Käthe Kollwitz, ahogy sok művész és értelmiségi, 1918 —19 forradalmi eseményeitől remélte a jobb jövőt. 1919-ben mégis így út: „... Ha most lennék fiatal, bizonyára kommunista lennék. Még most is arra az oldalra húz valami, de már az ötvenes éveimet taposom, átléptem a háborút, Péter és több ezer fiatal halálát, kétségbe ejtett és megrázott a világban tomboló gyűlölet. Olyan szocializmusra vágyom, amely élni hagyja az embert.” Egész sor politikai és humanitárius célú plakátot és grafikai lapot készített; az orosz éhezők megsegítéséért, a német hadifoglyok megmentéséért, az újabb háború megakadályozásáért dolgozott. Azt követően, hogy 1932-ben (Einsteinnel, Heinrich Mannal, Arnold Zweiggel és másokkal) aláírta a kommunisták és a szociáldemokraták egységfrontjára felhívó kiáltványt, a nácik kiutasították a Művészeti Akadémiáról, ahol a grafikai mesterkurzust vezette, eltiltották a kiállításoktól, majd evakuálták Berlinből. 1945-ben halt meg 78 évesen, Moritzburgban. Életműve, egyéni és kifejező képi világa — témáinak túlhala- dottsága ellenére is — maradandó. K. M. Lezajlottak a bizony eléggé harsány politikai csatározások, túl vagyunk a választásokon. A felnőttként, sőt európaiként viselkedő polgárok most már nem agyonkoptatott szólamokra, általánosságokba burkolódzó programokra, nyers kirohanásokra kíváncsiak, hanem arra, hogy mi lesz a nagy ígérgetésekből, mikor és hogyan válik elviselhetőbbé sorsuk. Ebből az óhajból fakadóan elsősorban azok a műsorok keltik fel az érdeklődést, amelyek konkrét eseteket boncolgatnak, a valós panaszok okait kutatják. Régóta ilyesmit kínál az Embermesék, amelynek a talpraesett Lengyel Nagy Annád, gazdája. Lelkiismeretes riporterként nem szavatol különös attrakciókat. „Mindössze”szétnéz a világban, s azokban az otthonokban - kopogtat, ahová nemcsak alkalmi vendégként szöknek be a problémák, hanem kínzó társbérlőkké lesznek. Nem tudorkodik, nem okoskodik, nem ad fellengzős, de mit sem érő tanácsokat, „csupán” bekapcsolja a magnót, kérdez, s utólag rendezi a technika révén összegyűjtött információkat. A következtetéseket ránk bízza, hisz abban, hogy ekként is érzékenyebbé, megértőbbé formálódunk. Segítségével látogathattunk el abba a káposztásmegyeri lakásba, ahol a 15 esztendős, ám nyitott gerince miatt mindmáig nem szobatiszta Zsolt él beteg édesanyjával. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden percüket komon tj a a testi nyomorúság, a fizikai gyötörtetés. Ök azonban mégsem adták fel. Meditálás helyett szembenéznek a köröttük leselkedő tragédiával, és szinte heroikusán küzdenek a fokozódó megpróbáltatások ellen. Olyannyira, hogy néha a humor is átszövi pillanataikat. Aztán ugrás, és szembesülünk a legősibb női szakma képviselőjével, illetve azzal az élettárssal, stricivel, aki élvezi ennek anyagi előnyeit. Szerencsére itt sincs moralizálás, bölcselkedés. Felesleges, hiszen a hiteles adalékok mindennél beszédesebbek, s azt sugallják, hogy errefelé aligha kísérlik meg az etikai magaslatok ostromát. Végül egy asszony csendes kálváriája, valamiféle visszapillantás az 1956-os forradalom áldozataira. A megszólaltatott nő a Rákosi-éra idején azt várta, hogy egyszer csak kiengedik börtönbe csukott férjét. Amikor ez megtörtént, jöttek az októberi napok, s utána az újabb bezárat- tatás. Csoda-e, ha a szabaduló férfi Nyugatra távozott. Párja viszont maradt, hogy mellőzzék, félreállítsák. Őrizte a virágba se bontott szerelmet, hogy végül is törvényszerűen elsorvadjon. Nem sikerült második házassága, s csak reméli, hogy a harmadik majd megnyugvást hoz számára. Nem éppen lelkesítő mérleg. Amolyan ízelítő a névtelen tízezrek sérelemlistájából. Anélkül, hogy a megsanyargatott kémé a váltók benyújtását. Hát ez a csinnadratta nélküli, a vegytiszta humánum! Nemcsak stílus kérdése A hétfői Jó reggeliben—a magyar nyelv hetének apropójából — elhangzott az a jegyzet, amelynek szerzője joggal nehezményezi azt, hogy írásbeli megnyilatkozásaink faragatlanok, fésületlenek, harsányak, s arra int, hogy a rendszerváltozás után orvosoljuk ezt a kórt, mert félő, hogy jár- ványszerűen buijánzik majd . Messzemenően igaza van. Épp ezért kár, hogy csak ilyen későn küldi S.O.S.-jelzéseit, ugyanis tömegkommunikációnk valamennyi frontja Augiász istállójához hasonlít, vagyis akkora a szemét, hogy ember legyen a talpán, aki azt gyorsan eltakarítja. Persze, ezek csak tünetek. Mögöttük ott fertőz a lelki, a szellemi igénytelenség, a pöffeszkedő hozzá nem értés, az iránytűként segítő belső rend teljes hiánya. Medicina azért létezik. Mégpedig az, hogy azok sérelmeit vizsgáljuk, azok örömeit villantjuk fel, akik előlegezték a bizalmat a lassan izmosodó új hatalomnak. Ha ezt tesszük, akkor nemcsak az alany-állítmány egyeztetése nem hibádzik, hanem elsorvadnak a pipacsként pompázó, orrfacsaró szagukkal riasztó közhelyek is. Megelégedésünkre. Pécsi István Közművelődésiek ötletbörzéje Népfőiskolák a láthatáron Szolnokon népművelők, oktatási szakemberek és pszichológusok a hazai átképzés kulturális intézményekben megvalósítható formáit vitatták meg. Az eszmecserének az a tény adott súlyos nyomatékot, hogy a közgazdászok előrejelzései szerint a magyar gazdaság valódi szerkezet- átalakításával a jelenlegi ötmillió munkavállalónak minimum tíz százaléka állás nélkül marad. Félmillió ember jövőbeni sorsát átképzéssel, szakmaváltással rendezni alapvető közösségi érdek, mert ellenkező esetben társadalmi konfliktusok sorozatával kell szembenézni — hangsúlyozták. A feladat korántsem egyszerű, hiszen az átképzés útját elsősorban a gazdasági szerkezetváltás iránya szabhatja meg, s az átalakítás még alig-alig észlelhetően körvonalazódik. További veszélyt rejt magában, hogy mindezek megvalósítására a mai, bajok sokaságával küszködő iskolarendszer lényegében alkalmatlan. A honi oktatás ezért gyökeres változtatásra szorul, ám kimunkálásához legalább 3 — 5 év szükséges, s a kulturális intézmények éppen az átmeneti időszakban enyhíthetnek a feszültségeken vállalkozásaikkal. A konferencián afféle ötletbörze is volt: hét előadáson már hasznosítható kezdeményezésekről számoltak be a meghívottaknak. Egyebek között ismertették a népfőiskolái mozgalom átképzésben rejlő lehetőségeit, amelyeket külföldi tapasztalatok felhasználásával kívánnak megteremteni. Eszerint az új szövetkezeti mozgalom kibontakozásának támogatására, a gazdakörök jelentős fejlesztésére gondolnak, míg a kisvállalkozások fellendítésére speciális menedzser- kurzusokat indítanának. Az is életrevaló elgondolásként hangzott el, hogy nemzetközi segítséggel számítógépes kapcsolat kiépítését tervezik már meglévő, illetve majdani kis- és középvállalkozások között. Élénk figyelem kísérte azt a nagykörűi elképzelést, miszerint az általános iskola ötödik osztályától — helyi képzés során — hároméves mezőgazdasági népiskolát szándékozik bevezetni az ottani szabadművelődési társaság. i S'----------———-----------T he European Magyarországon is terjeszteni fogják
