Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-25 / 19. szám
2 Hírlap, 1990. április 25., szerda Ceausescu-film a kivégzés részleteiről Perbe fogják a „kalózkiadás” forgalmazóit Jogi eljárást akar kezdeményezni a román kormány a Cea- usescu házaspár elítéléséről és kivégzéséről készült televíziós film „kalózkiadásának” forgalmazói ellen. Egyidejűleg a román televízió — egy párizsi ügynökség útján — forgalomba hozta „saját” kiadását, amely további részleteket is tartalmaz, elsősorban az ítélet kihirdetése után a bíróság és az ügyvédek közötti vitáról. Ebből a változatból azonban továbbra is hiányzik majd néhány részlet, így a temetésről készült képek némelyike, hogy megakadályozzák a sírhely azonosítását. Közben a francia sajtó tovább találgat a lehetséges politikai okokról, s általában igen élesen bírálja a látottakat, amelyeket szinte egységesen „a jogi normák megcsúfolásának” , „sztálinista típusú eljárásnak” minősít. Az ismert francia keleteurópai szakértő, Michel Tatu a Le Monde című lapban azt úja, hogy az ügy „újabb folt az új bukaresti rendszer képén”. A Le Figaro olyan véleményeket idéz, amelyek szerint „a Nemzeti Megmentés Frontja akarja a felvételek forgalomba hozásával megszilárdítani legitimitását” , mert úgy véli, hogy a Ceausescu házaspár elítélésének bemutatása „egybeesik az utca emberének véleményével”. A lap szerint ezzel ismét „sokkolták” Romániát. Röviden megszólalt az ügyben Petre Roman miniszterelnök is: egy lyoni lapnak adott nyilatkozatában tagadta a politikai manipulációkra vonatkozó vádakat, bár nem közölte, miért most mutatták be a felvételeket. Roman azt mondotta, hogy a korábbi kihagyásokkal csupán az ügy szereplőinek akartak védelmet nyújtani az esetleges megtorlás ellen. A miniszterelnök szerint nem igazak azok a híresztelések, hogy a bírák, vagy az ügy más szereplői ellen merényletet követtek volna el. (MTI) Li Peng Moszkvában Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke kedden Moszkvában fogadta Li Penget, a kínai államtanács (kormány) elnökét. A vele folytatott beszélgetésben érintette Gorbacsov a szovjetunióbeli belső változásokat. A Szovjetunió helyzetéről szólva Mihail Gorbacsov a fogyasztói piac helyzetének rendezését célzó intézkedésekről, az éles szociális problémák megoldására irányuló erőfeszítésekről beszélt. Egyetértés volt a szovjet és kínai vezetők között abban, hogy a szocialista eszmék, elvek gyakorlati megvalósításában nem léteznek mindenkire kötelezően érvényes modellek, sablonok. A pekingi diákmozgalmak vérbe folytása ellen tiltakoznak a moszkvaiak a szovjet külügyminisztérium épülete előtt, így tüntetve Li Peng kínai miniszterelnök négynapos hivatalos látogatása ellen. (Hírlap-telefotó — MTI) Amerikában a protokollfőnök is fizet, ha csalt a vámnál Jennifer Fitzgeraldot, az amerikai külügyminisztérium helyettes protokollfőnökét a napokban 700 dolláros pénzbüntetésre ítélték vámcsalás miatt, de az igazi büntetés nyilván az, hogy a kínos ügy napvilágra került a sajtóban. Annál is inkább, mivel Fitzgerald 20 éve élvezi George Bush bizalmát. Annak idején a pekingi amerikai külképviseleten volt először munkatársa, így aligha véletlenül kapta a jelentős külügyminisztériumi posztot, amely szinte állandó utazással jár. Mint kiderült, Fitzgerald asz- szony a külföldi utakon szívesen vásárolgatott, s ezt nemigen lehet tőle rossznéven venni. Azt inkább, hogy elfelejtett vámbevallást tenni. Mint az ügy kapcsán kiderült, a washingtoni melletti Andrews légitámaszponton, a kormány repülőtéren a vámtisztviselő ugyanügy begyűjti az érkező magas állású személyiségektől az aláírt nyilatkozatot, miszerint hozott — vagy nem hozott — értékesebb tárgyat külföldről, mint kollégái, a többi amerikai város többi repülőterén, a kevésbé előkelő utasoktól. Amint azonban a vizsgálat kiderítette, Jennifer Fitzgerald legutóbb csak „esőkabátként” szerepeltette argentínai szerzeményét a vámcédulán — holott az esőkabát nutriával volt bélelve... A protokollfőnök-asszony végül is pénzbüntetéssel megúszta. Bűnvádi eljárás is indulhatott volna ellene, de az ügyész ügy látta, a cselekmény „félreértésen” alapult.-JAPÁN SEGÍTSÉG. A budapesti japán nagykövetség kedden arról tájékoztatta az MTI-t: a japán kormány — tekintettel arra, hogy a Romániából érkező menekültek sorsának rendezése milyen súlyos terhet ró a magyar kormányra — 400 ezer dollárt ajánl fel a Magyarországra menekülteknek, illetve itt menedékjogot kérőknek.-FELLEBBEZETT ÍTÉLETE ELLEN a decemberi román tömeggyilkosságok négy fővádlottja: Emil Bobu, Manea Manescu, Ion Dinca és Tudor Postelnicu. Mind a négyüket két hónappal ezelőtt ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre, mert a kivégzett diktátorpárral együtt a tömegmészárlások értelmi szerzői voltak.- MAO-SZÓTÁR. A Kínai Kommunista Párt központi pártiskolájának kiadója megjelentette Mao Ce-tung eszmerendszerének szótárát. Ä kiadvány célja, hogy megkönnyítse a néhai párt- és államelnök elméleti műveinek tanulmányozását.- ÚJ KORMÁNY NICARAGUÁBAN. Szinte biztosra vehető, hogy egy sandinista sem marad az üj kabinetben. A belügyminisztériumot kormányzati minisztérium néven átalakítják, s élére a jobboldali szociáldemokrata Carlos Hurtado kerül. A védelmi tárcát a találgatások szerint Barrios elnökasz- szony magának tartja fenn, legalábbis egy ideig.-SZABAD HATÁR? Feszült helyzet alakult ki a Szovjetunó és Románia határán, „román és moldvai nacionalisták fel akarják számolni a határvédelmi berendezéseket. Idén egyébként ebben a térségben több, mint 300 határsértést jegyeztek fel. / Két éve eredményesen működő kft. felvesz bedolgozó csoportokat. Felszerelt műhellyel és megrendeléssel rendelkezők jelentkezzenek. Munkabér- és költségtérítésként az anyagmentes árbevétel: 55-60%-át fizetjük, az anyagigényességtől függően. Mátrainvest Kft. Budapest IX., Tűzoltó u. 77. 1094. Telefon: 133-9383, 133-0870 Skiba Imre vagy ^ DeákÁron^ ______^ \ J A poroszlói Magyar- Szovjet Barátság Mgtsz újlőrincfalvai telepén selejttyúk- árusítást tart 180 Ft/db egységáron, április 30-ig. ^ / '/ Megérkezett a ^ K0L0RÁDÓ Nagycirkusz! Egerben, a Csebokszári-lakó- telepen, a Shell-benzinkútnál vendégszerepei 2000 személyes sátorával. Előadások: 25—26—27—28-án 18 óra, 29—30-án 15 óra és 18 óra, május 1-jén 10 és 15 óra. A műsorban látni fognak törpe pónilovakat, kameruni törpe kecskéket, lámákat, lovagló pávián majmot, anakonda óriás kígyókat. Majd fellép LULU, a világhírű bohóc. A cirkusz utazó állatkertjét egész nap meg lehet tekinteni. A Kolorádó cirkusz felvesz állandóra sátorépítőket és teherautó-jogosítvánnyal rendelkező sofőröket. Mindenkit szeretettel .. várunk. .. N f A pénzszűkéhez mérten jó ütemben halad a gyöngyösi kórházrekonstrukció (Folytatás az 1. oldalról) akik arról adhattak számot, hogy a rekonstrukció első ütemének munkálatai — műszaki, pénzügyi vonatkozásban egyaránt — jó ütemben haladtak. Áz elmúlt esztendőben átadott új energia- központ már ellátja a meglévő ideg-elme osztályok épületét, a szakorvosi rendelőintézetet, s fontos szerepe lesz az építkezés további részében is. Folytatódott a hotel-diagnosztika külső burkolatának elkészítése, a külső nyílászárók beépítése, a központi fűtés szerelése, a közmű- és a villanyhálózat kialakítása. Tavaly a fejlesztésre csaknem 180 millió forintot fordítottak. Ami az idei évet illeti: a megyei tanács terveiben a kórházrekonstrukcióra 100 millió forintot jeleztek. A fenti összegből — miután ebből a korábbi hiteleket, valamint a már elvégzett építési munkák költségét is fedezni kell — mindössze 30 milliót tudnának a közvetlen fejlesztésre fordítani, ezért 50 millió forint hitel felvételére lesz szükség. Az illetékes tanácsi vezetők tárgyaltak a Szociális és Egészségügyi, valamint a Belügyminisztériummal, s garanciát kértek arra, hogy a hitel visszafizetésének 1991-rejáró összegét az illetékes kormányzati szervek „átvállalják”, miután a megyei tanácsok a jövő évtől beruházási fedezettel nem rendelkeznek. Az építési-szerelési munkálatokra megkötött szerződés szerint a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat 1992. június 30- ra adja át a „terepet” az úgynevezett „orvostechnológiát” szerelő szakembereknek, akik várhatóan még abban az esztendőben, illetve 1993-ban fejezik be a tevékenységüket. A rekonstrukció II. ütemében — mint elhangzott a tájékoztatóban — készül el a központi konyha és étterem, a mosoda, az ágyfertőtlenítő részleg, a gyógyszer- tár, valamint a véradóállomás, amelyre rendkívül nagy szükségük lenne az egészségügyi szakembereknek, akik úgy ítélik meg, hogy a gyöngyösi fejlesztés „az optimálisnál ugyan lassabban, de az anyagi lehetőségekhez mérten elfogadható, jó ütemben halad.” Magyarországra látogat a dalai láma (Folytatás az 1. oldalról) gyarországi Csan Buddhista Közösség megalakulásának. A két újonnan alakult egyházközösség Magyarországra szóló meghívást juttatott el a dalai lámához, aki eredetileg szeptemberre iktatta feszített látogatási programjainak sorába a magyarországi utat. A tibeti buddhizmus feje azonban ázsiai és európai elfoglaltságai miatt úgy döntött, hogy előrehozza a budapesti látogatást, s közvetlenül brüsszeli útja után keresi fel Magyarországot. A láqtogatás előzetes programjának megfelelően a dalai láma megismerkedik a két újonnan alakult magyar buddhista egyházközösség életével, a magyarországi tibetisztika eredményeivel, s találkozik a magyar közélet prominens képviselőivel. A program szerint Őszentsége •pénteken 16.15 órakor nyilvános beszédet mond a Szent István- bazilikában, szombaton 16.15 órakor pedig a budapesti közgazdaság-tudományi egyetem aulájában találkozik híveivel. A Fidesz és a KDNP nagyobb központot igényei Kormányközpont lesz a „Fehér Ház”? Meghosszabbítják a pártingatlanok bérleti szerződését Április 30-án lejár a pártok helyiségbérleti szerződése a tanácsokkal, illetve az ingatlankezelő vállalatokkal. Ezzel kapcsolatban Bercsényi Botond, a Minisztertanács Hivatalának elnökhelyettese, a pártok elhelyezésével is foglalkozó kormány- biztos az MTI érdeklődésére elmondta: a hat parlamenti párttal megegyeztek abban, hogy a bérbeadók ez év végéig változatlan feltételekkel, lényegében önköltségi áron továbbra is rendelkezésre bocsátják az eddig bérelt ingatlanokat. Ezen a megbeszélésen a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt kérte, hogy a jelenleginél jobb körülmények közé kerülhessen. A kormánybiztos véleménye is az, hogy e két párt központja jóval szűkösebb helyiségekben működik, mint például több, parlamentbe be nem került párté. A Kisgazdapárt pedig jelezte, hogy igényt tart a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházára, amely a negyvenes évek végéig a párt tulajdonában volt. Bercsényi Botond azt is elmondta, hogy várhatóan a közeljövőben megoldódik a Magyar Demokrata Fórum székházproblémája is, s a Bem téri központból kiköltözik egy ma még ott tevékenykedő kisvállalat. Szólt arról is, hogy a választásokon 4 százaléknál kevesebb voksot szerzett pártok helyiség- bérleti szerződéseit is várhatóan meghosszabbítják, de a bérbeadóknak lehetőségük van annak mérlegelésére, hogy egyes pártoknak nem túlzottak-e az igényei, illetve ezen ingatlanok hasznosítására más társadalmi szervezetek nem nyújtanak-e be a pártokénál kedvezőbb ajánlatokat. Végezetül elmondta, hogy az MSZP eddig több mint 2100 ingatlant adott vissza, de arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy még hány épület van a Magyar Szocialista Párt kezelésében. Az MSZP ugyanakkor most lemondott a volt Pest megyei pártszékházról. A Budapest VI. kerületi Munkácsy Mihály utcai külügyi szállóját — ahol külföldi vendégeiket helyezhetnék el a pártok — pedig felajánlotta a többi parlamenti párt számára közös hasznosításra, ahol a külföldi vendégeiket helyezhetnék el a pártok. Az MSZP volt Jászai Mari téri székházának a sorsáról várhatóan az új kormány dönt. Az egyik javaslat szerint a volt „Fehér Ház” a kormány központja lesz, a másik szerint pedig a parlamenti képviselők dolgozószobáit alakítják ott ki, de az sem kizárt, hogy mindkét funkciót ellátja majd a volt pártszékház. Kohl és de Maiziere tárgyalásai Július 2-től: pénzügyi, gazdasági és szociális unió készítő munkálatokat. A tárgyalásokat, amelyek során a kelet-berlini vendég miniszterelnökké történt megválasztása óta először találkozott Kohllal, a kancellári hivatalban a felek egybehangzóan baráti légkörűnek nevezték. De Maiziere kijelentette: a pénzügyi, gazdasági és szociális unió jogi keretét alkotó államszerződés bonni tervezete olyan javaslat, amelyről még tárgyalni kell. Ehhez még több tárgyalási fordulóra lesz szükség. Helmut Kohl szövetségi kancellár és Lothar de Maiziere NDK-beli miniszterelnök arra törekszik, hogy július 2-ikával életbe léptethessék a német — német pénzügyi, gazdasági és szociális uniót. A bonni és a kelet-berlini kormányfő háromórás munkamegbeszélése után Dieter Vogel kabinetszóvivő a fentieken kívül azt is bejelentette: Mind Kohl, mind de Maiziere megerősítette azt az eltökélt szándékát, hogy a lehető leggyorsabban elvégzik az unióhoz szükséges elő-