Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-11 / 60. szám

Dle/uifraq 1990. március 11., vasárnap A Nap kél: 6.07 órakor — nyugszik: 17.43 órakor. A Hold kél: 18.02 órakor — nyugszik: 5.49 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILÁRD nevű kedves olvasóinkat. SZILÁRD nevünk a Constantinus név (latin) magyar fordítása, amely nyelv­ben a „constans”: „szilárd, állandót”-t jelent. A személynevek sorába Caius Flavius Valerius római császár révén került, aki a „Constantinus” melléknevet vette fel; Nagy Konstantin néven ő volt a ró­mai császárság utolsó kiemelkedő alakja, és emlékére a mai Isztambul város évszázadokon át a Konstantinápoly nevet viselte azért, mert a császár 330-ban Rómából ide tette át a székhelyét. kadozik a felhőzet és már csak ke­leten várható szórványosan gyenge eső. A legmagasabb nappali hő- Várhatő időjárás ma estig: mérséklet nyugaton 15, keleten 10 Napközben nyugat felől felsza- fok körül várható. Takarítani kell. Júliusban nemzetközi expedíciót indítanak a Himalája K-2 jelzésű csúcsára, a hegymászók által ott hagyott több ton­nányi szemét — sátormaradványok, konzervdobozok, hegy­mászókötelek — eltakarítására. Nálunk a K-2 egészen más gondolatsort indít el, legalábbis a mozinézők fejében. Tisztogatni viszont ott is lenne mit... (d.j.)- ZÖLD TELEFON. A He­ves Megyei Környezetvédelmi Szövetség választmányának tag­ja, Balogh László szakmérnök, hétfőn 14 és 16 óra között a 11- 036-os egri telefonon várja a la­kosság észrevételeit, a környeze­tükben előforduló problémák feltárása és megoldása érdeké­ben. A környezetvédőt személye­sen is felkereshetik Egerben, a Bajcsy-Zsilinszky u. 9. szám alatt.- ELKO-ÜGYFÉLFOGA- DÁS. A március 15-i ünnepek alatt sem szünetel az ELKO (Eger, Katona tér) szolgáltatá­sa. Március 15-én és 18-án ugyan zárva tartanak, de 16-án, 8-tól 17, 17-én pedig 8-től 12 óráig ügyeletet tartanak.- SZABADNAP. A gyön­gyösi fotógalérián „Szabadnap” címmel a KÖR kiállítását tekint­hetik meg egészen a hónap végé­ig­- ÁLLAMI GONDOZOT­TAK TALÁLKOZNAK. A He­ves megyei volt állami gondozot­tak baráti köre alakuló közgyű­lését március 24-én, szombaton fél 11-től tartja Egerben, a Szál­loda u. 5. szám alatt, a Szakszer­vezetek Heves Megyei Tanácsa székhazában. A találkozóra minden olyan érdeklődő volt ál­lami gondozottat szeretettel vár­nak, akik a program kialakításá­ban, megvalósításában, illetve a vezetőség megválasztásában ak­tívan részt kívánnak venni. EGERBEN: felnőtt betegek -»részére hétköznap 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11 órá­tól 16 óráig. HELYE: a rendelőintézet épületében. Bejárat a Knézich Károly utca felől, az épület Minaret felé eső vé­gén. Tel.: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Tele­fon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reg­gel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11- 040.- NEM ZÁRT BE CSILLE­BÉRC. A csillebérci gyermek- és ifjúsági központ az anyagi tá­mogatások megszűnése ellené­re továbbra is feladatának te­kinti a hátrányos helyzetűek, a nagycsaládosok és a kisjövedel­műek gyermekeinek kedvezmé­nyes üdültetését. Kérik a külön­böző szervezetek és vállalatok segítségét, hogy e nemes cél ér­dekében segítsék adományaik­kal a szegényebb sorsú gyerme­keknek szóló akciókat.- FILMVETÍTÉS AZ AL­TERNATÍVOKNAK. Az Egri Ifjúsági Házban működő MAS elnevezésű alternatív zenei klub hétfőn délután 6 órától filmvetí­tésre várja a fiatalokat. Ezúttal Wahom András Bizottság: Jégkrémbalett című alkotását mutatják be.- VADÁSZBÁL. Március 23-án, pénteken este 7 órától va­dászbált rendeznek a SZ OT-gyógy­üdülő éttermében. A pikáns me­nük mellett éjféli meglepetés, va­dásztotó, tombola is szórakoztat­ja a vendégeket. Jelentkezni még lehet a megyei vadászszövetség­nél, a 16-512-es telefonon. 0- CSILLAGOS ELŐA­DÁS. Egerben; a Megyei Műve­lődési Központban Kulin Györgyre, a magyar ismeretter­jesztés atyjára emlékezik a csilla­gászkor vezetője hétfőn délután 6 órakor. A program színhelye az intézmény 104. számú terme. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakosok részére 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségház­ban. Heves, Vörös Hadsereg üt 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szi- halom, Mezőszemere és Egerfarmos la­kóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Es­te 18 órától másnap reggel 6 óráig. TISZANÁNÁN: 19 órától másnap reggel 7-ig; hétvégén szombat reggel 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészség- ügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kisköre, Kömlő és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reg­gel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétközna­pokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet beje­lentést tenni. ^[orvosi ügyelet TEGNAPRÓL — MÁRA —— —---————.............——...-............ —............................... „ Miért vállalkozás- párti a Szocialista Párt politikája?” Választási Fórum a párt választási centrumában (Eger, Széchenyi u. 23.), 1990. március 12-én, 17 órától. Vendégünk Szántai Sárközi Ambrus váRalkozó, a Szocialista Párt vállalkozói tagozatának vezetője. A rendezvény résztvevői találkozhatnak Bársony Dénessel, pártunk képviselőjelöltjével. (X) Két centiméteres hajtások... Már fakad a szőlő! Növénybiológiai szenzációnak számít, hogy a nyárias meleg hatá­sára megkezdődött a szőlő rügyfakadása a Mecsekalján. A szőlészeti és borászati kutatóintézet fajtagyűjteményében csaknem félszáz faj­tánál észlelték már a jelenséget, sőt egyes szőlőfajtáknál két centimé­teres hajtásokat is felfedeztek. Ez a legkedvezőbb időjárás esetén is csak március végén vagy április elején szokott megtörténni. A vidéken teljes virágzásban vannak a mandulafák, s már virágzik a kajszi és a cseresznye is. (MTI) ATigáz Üzemeltetési tapasztalataink szerint a pincékben, szerelőszin­teken, az épületek közös terei­ben, az ingatlantulajdonos terü­letén, a földben lévő vagy külső falon szabadon haladó vezeté­kek megfigyelése, ápolása, külö­nösen pedig korrózió elleni vé­delme kíván nagyobb gondossá­got. A Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat most erre hívja fel a ma­gán-, illetve szövetkezeti tulaj­donban és IKV-kezelésben lévő épületek tulajdonosainak, illetve lakóinak figyelmét. A gázszolgáltató vállalat az élet- és vagyonvédelemre tekin­tettel kéri, hogy ha az épület gázt szolgáltató vezetékrendszerén felhívása — szivárgást, gázömlést, — veszélyt jelentő hibát, — állapotromlást, meghibá­sodást, sérülést, — korróziós hatást tapasztal­nak, azt késedelem nélkül jelent­sék a cím szerint illetékes szere­lési üzemeinkben vagy a Tiszán­túli Gázszolgáltató Vállalat (46) 37-311-es központi, vagy az éj­jel-nappal is lu'vható (46) 36- 173-as miskolci telefonszámain. Bejelentésükre vállalatunk készségesen áll rendelkezésükre a feltárt hibák elhárításában, a tervszerű megelőző karbantartá­si munkák megrendelésre törté­nő elvégzésében. Tigáz Az egriek: 350 mázsa halat fogtak Gyarapodik a női horgászok száma A megye legnagyobb horgász­egyesületének Egerben több mint 2600 tagja van. A felnőttek mellett sok ifjúsági korú és gyer­mek is jegyet vált a horgászás­hoz. A családok hétvégi kirán­dulásában is egyre többször sze­repel a vizek partjainak a meglá­togatása. Érthető, hogy a család férfitagjai mellett mind több fe­leség hódol e szenvedélynek, a család egyre több hölgy tagja be­lép horgásznak. A múlt évben 104 női horgász kért és kapott en­gedélyt Egerben. A megyeszékhelyen lakók két horgászvizet látogatnak legin­kább: az egerszalóki víztározót, illetve a Tisza-tó jó halfogóhe­lyeit. Az egerszalóki 133 hektá­ros víztározón minden évben ja­vulnak a fogási lehetőségek. Eb­ben nagy szerepe van a rendsze­res telepítéseknek. Az elmúlt év­ben ezen a vízen 14361 kiló pon­tyot, 706 kilogramm süllőt, 631 kilogramm csukát, 3410 kilo­gramm keszegfélét fogtak, de szép mennyiség került horogra balin­ból és amurból is. A fogási nap­lókból kiderült, hogy 45 horgász ötven, további 10 horgász pedig száz kilón felül fogott halát. Sőt egyesek zsákmánya a kétszáz ki­lót is megközelítette. Az egyesü­let horgászai összesen 350 mázsa halat fogtak. A Tisza-tó halállománya is színes szórakozásra nyújt lehető­séget. Ezen a vízen 15 fajta hal­ból több mint hétezer kilogram­mot zsákmányoltak az egri hor­gászok. Pontyból 1600, csukából 1035, keszegfélékből 3227 ki­logramm került a haltartókba. A süllő, a harcsa, angolna és a ke- csege is egyre többször szerepel a kifogott halak listáján. Sok család a nyári szabadságát tölti a Tisza-tó mellett sátrakban, kempingekben. Ebben az évben további könnyítést jelent, hogy hétvégeken nem büntetik meg a tározó gátjai melletti vadkem­pingezőket. A horgászhelyek megközelítésében pedig a közle­kedési engedélyek kiadása segít, amelyet a kirándulók is megvá­sárolhatnak. Egerszalókon is javulnak a halfogás feltételei. Az őszi hóna­pokban 165 mázsa pontyot, 800 kilogramm dévérkeszeget, idén februárban pedig 10 mázsa ká­rászt telepítettek. A tó süllő- és csukaállománya is szépen fejlő­dik, a rekordnagyságú amurok pedig már több horgásznak el­tépték a zsinórját. Jó fogást ígér Sarud térségé­ben a Laskó-patak, illetve a szi­várgó csatornája, amelybe az egyesület az őszön telepített pontyot és kárászt. (szabó) Ma: bábszínházi bemutató Az egri Harlekin Bábszínház ma délelőtt tíz órától mutatja be új műsorát, mely a legkisebbek­hez szól. Bánd Anna Mese a két kis borzról című darabjáról Szi­lágyi Ágnes rendező beszélt. — Pergő cselekmény, felsza­badult komédiázás, humor jel­lemzi az előadást, ezért jutalom­játék ez a színészeknek és a ren­dezőnek is. A Mese a két kis borzról eredetileg az Állami Bábszínház számára készült, a szerző most felfrissítette és le­egyszerűsítette számunkra. A táj­előadásaink repertoáiját is bőví­teni kívánjuk e bábjátékkal. Bánd Anna mindent tud arról, Trogy mi köti le az óvodásokat, kisiskolásokat: a mese félszavai­ban benne van a játék, az akció lehetősége. Magam „krimiko­médiának” neveztem el e műfajt, kicsit emlékeztet a Tom és Jerry- re. — A tanulsággal záruló törté­net arról szól, hogy a farkas meg a róka meg akarja enni a két kis borzot, Kuksit és Muksit. A nyúl Valami rosszban sántikálnak... és a sün azonban a borzok segít­ségére siet, így sikerül tőrbe csal­ni és verembe ejteni a két gonosz ragadozót. A farkas és a róka (Fotó: Szántó György) magukat teszik nevetségessé: az egyik buta, a másik még bu­tább... (pala) Középpontban a közbiztonság Az egri televízió adásában Hétfőn ismét jelentkezik az Egri Városi Televízió adása. Egyebek mellett összefoglalót adnak a vízipólócsapat kupa- mérkőzéséről, a rendőrségi „nyílt napról”, szó esik majd az APEH-nál tapasztalt rendkívüli zsúfoltságról, sorban állásról is. Természetesen a pártok képi­viselői is porondra lépnek, az alábbi témák közül egyről — amelyet a helyszínen sorsolnak ki —-fognak vitatkozni: Az adó­rendszer korszerűsítése; Földtu­lajdon kérdése; Reprivatizálás, privatizálás; Infláció, munka- nélküliség; Külpolitikánk, kül­gazdasági kapcsolataink; Okta­tásügy, kultúra; Egészségügy, társadalombiztosítás; Önkor­mányzat. A jelenlévő vendégek­nek — dr. Korompay János (MSZDP), dr. Nagy Imre (füg­getlen jelölt), Gyetvai József (Vállalkozók Pártja), Kádár Zsolt (Hazafias Választási Koa­líció), dr. Bánhidi Péter (FKgP) — tehát majd minden, a ma társa­dalmát érintő témában otthono­san kell mozogni. A vitát Homa János vezeti. Az élő adásban a közbizton­ság lesz a közpionti téma. A meg­hívott rendőrségi szakemberek: dr. Lantos Bálint alezredes és dr. Farkas Sándor őrnagy. Az adás ideje alatt a 19-999-es telefon­számon tehetnek fel kérdéseket a tévénézők. A hagyományokhoz híven „zárásképpen” filmet vetítenek: ezúttal a Titánia, Titánia című magyar szatírát láthatják a ké­pernyőn. Hát oda­vizeltetek, „Orvosilag” sem könnyű az alábbi témáról fim, hát még ha az ember egy hétköznapi történet kapcsán nyúl ehhez a „kényes” területhez. Történt a napokban, hogy az egri, Alkotmány úri tömb­belsőben hét lelkes adonisz nemes párbajra szövetkezett Vajon eltalálják-e messziről „sugárban” az egyik földszin­ti lakás ablakának sarkát, avagy a falra telepített gáz- végtermék-elfávolífó dobozt Ott állt a hét ifjú, szép sorban egymás mellett, félreérthetet­len testhelyzetben... és pisilt. A környéken temérdek bo­kor, zug. sarok, félhomály — bármelyik alkalmasabb hely e tevékenységre, mint a kivilá­gított járda, s a levelibékákra célozni is jóval férfiasabb — a feladat nehézsége miatt is —, mint egy békés családi fészket ilyen otromba mulatsággal megzavarni. Jó hecc volt, fiúk, csak így tovább! „Jelöljétek ki” a biro­dalmatokat, húzzátok meg a határvonalakat a belvárosban — más ebek biztosan nem merészkednek majd a kör­nyékre, az állat tiszteli azt, ami a másé — no igen, de hát mi nem vagyunk állatok, Ugye-? (doros) A megyeszékhelyen és körzetében Szemétszállítás, az ünnep alatt A városgondozási üzem értesíti Eger város és a környéken lévő községek la­kosságát, hogy a március 15-i ünnepre való tekintettel a szemétszállítás az alábbiak szerint változik. Március 15-én szemétszállítás nem lesz, 16-án, pénteken az e napon szoká­sos körzetekből és községekből szállít­ják el a szemetet. A 15-én elmaradt szál­lítás helyett 17-én, szombaton viszik el az egyébként csütörtökre kijelölt he­lyekről a hulladékot. Kérik az érintetteket, hogy reggel 5 óráig a szeméttároló edényeket készít­sék ki a közűt szélére, hogy az elszállítá­sának ne legyen akadálya. NÉPÚJSÁG — Politikai napilap. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓrgazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Te­lefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hóra 105, negyedévre 315, i fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20 062. — Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0865-6878. ICét kis. — a legkisebbeknek

Next

/
Thumbnails
Contents