Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-11 / 60. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1990. március 11., vasárnap Társadalmi érdekvédelmi szervezetként Csemadok: Jókai-egyetemet! A csehszlovákiai demokrati­kus változásokat híven tükröző, gyökeres megújulást hirdető programnyilatkozat elfogadásá­val fejezte be szombat délután Pozsonyban kétnapos rendkívüli országos közgyűlését a Csema­dok. A szövetségét továbbra is ezzel a betűszóval jelölik majd, de a teljes név megváltozott: Csehszlovákiai Magyar Dolgo­zók Kulturális Szövetsége he­lyett Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége lett. Az Országos Választmány névre átkeresztelt Központi Bizottság elnökségének elnökévé ismét Si- dó Zoltánt választották. A programnyilatkozat, amelynek pontos szövegét az or­szágos választmány önti majd szabatos formába, leszögezi: a Csemadok kulturális és társadal­mi érdekvédelmi szervezet. El­határolódott a Csemadok azok­tól, akik egyfajta összmagyar po­litikai párttá való átalakulását szorgalmazták. A rendkívüli közgyűlés levelet intézett Václav Havel csehszlo­vák köztársasági elnökhöz, és felszólította őt arra, hogy tekin­télyét és alkotmányos jogkörét érvényesítve álljon ki a nemzetek és a nemzeti kisebbségek közötti tolerancia mellett, támogassa a csehszlovákai magyarság jogos követeléseit. Szorgalmazzák, hogy Komár- no-(Komárom-)ban hozzák lét­re a Jókai Mór Magyar Egyete­met. Eger bemutatkozik Isztambulban (Folytatás az 1. oldalról) mukra. Az érdeklődést mutatja, hogy néhány héttel ezelőtt 45 tö­rök vállalkozó járt Egerben, hogy a lehetőségekről tájéko­zódjon, nemrég pedig hat újabb üzletember kereste fel a várost hasonló céllal. A nagyközönség számára ren­dezendő programok célja, hogy az érdeklődők keresztmetszetet kapjanak megyénk idegenfor­galmi kínálatából, népművésze­téből, a magyar konyha speciali­tásaiból. Ezt szolgálja például az ötcsillagos hotel aulájában meg­tekinthető fotókiállítás és a hoz­zá kapcsolódó idegenforgalmi tárlat, melyen bemutatjuk Eger török kori emlékeit, a vármúze­um e korszakból származó érté­keit, a magyar folklór jellegzetes motívumaival díszített ruhada­rabokat és használati tárgyakat. Néptáncainkat a gyöngyösi Vid- rdéákEégyüifés hát tagja eleve­níti meg. A vadászat és a lovaglás kedvelői is tájékozódhatnak a megyénk által nyújtott lehetősé­gekről. Ugyancsak itt várják az IBUSZ, a Malév és a Cooptou- rist utazási irodái programaján­lataikkal a Magyarországra utaz­ni kívánókat. A Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal 15 féle programmal csalogatja a török turistákat, a gasztronómiai uta­zásoktól kezdve a pihenéssel egybekötött szakmai utakig. A propagandát angol nyelvű, szí­nes prospektusok, illetve angol és török nyelven hangosított vi­deofilmek is segítik. Ezek egy ré­szét a török televízió is bemutat­ja. Az idegenforgalmi szakembe­rek részére szakmai találkozót szerveznek, ahol a szorosabb együttműködés feltételeiről tár­gyalnak. Az idegenforgalmi hi­vatal szeretne olyan partnert ta­lálni, akivel rövidesen üzleti kap­csolatra léphet a ki- és beutazta­tások közös bonyolítására. A magyar vacsoraesteken a HungarHotels gárdája — négy szakács, egy cukrász és egy hos­tess — készíti majd a fogásokat, a jó hangulatról pedig cigányzene- kar gondoskodik, mely március 15-én a török televízióban is fel­lép. A magyar hét keretében kerül sor egy jeles eseményre: a nem­rég megalakult Török — Magyar Baráti Társaság március 15-én az isztambuli magyar temetőben felavatja az 1848 — 49-es sza­badságharc után Törökországba emigrált magyar forradalmárok emlékművét. Az itt nyugvók sír­jait magyar diákok hozzák rend­be, akik március 10-én utaztak ki az Európa és Ázsia határán fek­vő világvárosba. (koncz) 1991. június 30-án vége az „ideiglenes” állontásoz- tatásnak (Folytatás az 1. oldalról) zetet teremteni, hogy szovjet csa­patok egyetlen idegen országban se tartózkodjanak — hangoztat­ta. A két külügyminiszter szom­baton a szovjet külügyminiszté­rium vendégházában először a két küldöttség plenáris ülésén folytatott eszmecserét, majd négyszemközt tárgyalt. Ezután került sor az egyezmény aláírásá­ra. Somogyi Ferenc külügyi ál­lamtitkár az MTI tudósítójának az ellenzéki képviselők fenntar­tását kommentálva elmondta, hogy felelősen a kivonás idő­pontja és ütemezése nem feszít­hető tovább. Ezzel ugyanis már felbomlana a mielőbbi és rende­zett kivonás egyensúlya. Az aláírás után Sevardnadze ebédet adott a magyar vendégek tiszteletére. (MTI) Páneurópai kongresszus Budapesten Magyarország útja Európába címmel szombaton megkezdő­dött Budapesten a közgazdaság- tudományi egyetem előadóter­mében a Nemzetközi Páneuró­pai Unió kétnapos kongresszusa. Szentágothai János profesz- szor, a nemzetközi szervezet ma­gyar szekciójának elnöke arra emlékeztetett, hogy országunk az egyetlen olyan európai állam, amelyik milliós nagyságrendben tudhatja nemzetiségi kisebbség­ben etnikumát. „A rendszert az emberek döntötték meg” Fidesz-nagygyűlés Egerben Nagygyűlésnek hirdették, ám tegnap délelőtt a Megyei Műve­lődési Központban csaik harminc érdeklődő előtt beszélt dr. Fodor Gábor, a Fidesz országos vá­lasztmányának tagja, aki meg is említette, hogy ennél többen szoktak kíváncsiak lenni rendez­vényeikre. Programbeszédét az­zal kezdte, hogy hazánk kataszt­rofális helyzetben van, mind gaz­dasági, mind erkölcsi, politikai értelemben. Hozzátette, hogy ezt az állapotot „ajándékba kap­tuk” az eddig országló kommu­nista kormányoktól, és hiba len­ne, ha a szabad választások utáni vezetést is felelőssé tennénk ezért a helyzetért. A válság nem oldható meg néhány szervezet közreműködésével, a munkában mindenkinek részt kell vennie, aki az eddiginél jobban szeretne élni. Ezután dr. Fodor Gábor ha­zugságnak minősítette néhány MSZP-politikus kijelentését, miszerint ők teremtették volna meg a változásokat. „A rendszert az emberek döntötték meg” — mondta, majd néhány példával alá is támasztotta állítását. Meg­említette az 1988 júniusában zaj­lott tüntetést, amelyen százezren követelték a határainkon túli ki­sebbségek jogainak helyreállítá­sát, miközben Grósz Károly és Ceausescu egyetértésben tár­gyaltak Aradon. Szóvá tette a ta­valyi március tizenötödikéi meg­emlékezést, amelyen az ellenzék által szervezett ünnepségen öt­ször annyian voltak, mint a mú­zeumkertben, és emlékeztetett Orbán Viktor június tizenhato- dikai beszédére, amelyben köve­telte a szovjet csapatok kivoná­sát, s ezt Horn Gyula akkor geo­politikailag megalapozatlannak tartotta. Végső lépésnek a nép­szavazást nevezte, s kijelentette, hogy a kormányon lévő párt az ott eldöntött kérdéseket magától nem hajtotta volna végre. Ezután a mai választásokban részt vevő pártokat osztotta há­rom csoportra, miszerint létez­nek kommunista utódpártok, valamint programmal rendelke­ző, és úgynevezett kívánságlistás szervezetek. Az MDF-éről el­mondta, hogy az egy konfliktus­kerülő tervezet, és pontjai nem valósíthatóak meg egyszerre. A SZDSZ-éről úgy vélekedett, hogy a „Rendszerváltás prog­ramja” című kiadványuk sok el­lentmondást rejt. A Fideszről ki­fejtette, hogy elképzeléseik meg­valósulása esetén lesznek veszte­sek és nyertesek; utóbbiak azok közül kerülnek ki, akik nem ri­adnak vissza a pluszteljesítmé­nyektől sem. Kiemelten foglal­koznak viszont azokkal, akik ezt nem tudják megtenni; például a nyugdíjasokkal. Végezetül az általuk feltérké­pezett veszélyekről szólt dr. Fo­dor Gábor. Elmondta, hogy a legnagyobb gondot az jelentheti, hogy sok az úgynevezett ígérgető párt, akik a kilábaláshoz nem tudnak segítséget nyújtani, még­is sokakat megtévesztenek de­magógiájukkal. Éppen emiatt a most következő választások nem jelentenek garanciát, csak esélyt arra, hogy alapvetően megválto­zik a magyarországi helyzet. „Az emberek tudják, hogy mire kell hallgatniuk, ami adott esetben lehet a szívük is, és akkor szavaz­zanak a Fideszre, és remélhetően a józan eszük is motiválja őket” — fejezte be szavait. Az eseményen bemutatkozott a Fidesz egri jelöltje, FarkasZsu- zsa is, és levetítették a fiatal de­mokraták egykori szerveződésé­nek körülményeiről szóló filmet. (kova) J VT/20/A \j konfigurációhoz tartozó alap­egységek egészben, vagy alkatrészként jutányos áron megvehetők. Érdeklődni lehet: Kovács Eszter MÉSZÖV (Eger, Maczky Valér u. 2.) Telefon: 11-766. \ / ^Az Egri Csillagok^ Mgtsz bérbe adja az egri Janó-dűlőben lévő cseresznye­ültetvényét 100 Ft/fa/év haszonbérleti díjért. Érdeklődni lehet az egri 10-844-es telefonon. J f A Finomszerelvénygyár Vállalati Tanácsa 1 pályázatot hirdet a nyugállományba vonulás miatt megüresedő • vezérigazgatói munkakör betöltésére. A vezérigazgatót a vállalati tanács 5 évre választja meg, mely alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör 1990. augusztus 1-jétdl tölthető be. A vállalat,^’’-kategóriájú, az 1990. évi tervezett árbevétel 3 milliárd forint. Az egri törzsgyárában, a hevesi gyáregységben és a pétervásárai üzemében összesen 3300 főt foglalkoztat. A vállalat fő tevékenységi körébe tartozik a háztartási hűtőkompresszorok, a pneumatikus automatikaelemek és a közúti gépjárműrészegységek gyártása, belföldi és külföldi értékesítése. Széles körű nemzetközi munkakapcsolatokkal rendelkezik, termékeinek 50%-át exportálja, nagyobb hányadában konvertibilis piacra. A vezérigazgatóval szemben támasztott legfontosabb követelmények: a vállalati tanács által elfogadott stratégia megvalósítása, a vállalat nyereséges működésének biztosítása, a hatékony gazdálkodás feltételeinek továbbfejlesztése, a vállalat termékszerkezetének korszerűsítése, a bel- és külpiaci igényekhez való sikeres alkalmazkodás feltételeinek biztosítása, a vállalati irányítás szervezeti és érdekeltségi rendszerének fejlesztése, korszerűsítése, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása. Az általános követelményeken túl a vállalati tanács további konkrét feladatokat határoz meg. A munkakör betöltésének feltételei: szakirányú egyetemi végzettség, legalább tízévi ipari szakmai, ezen belül ötévi vezetői gyakorlat, erkölcsi alkalmasság. Vállalati irányításban szerzett tapasztalat és az idegennyelv-ismeret előnyt jelent. A vezérigazgató alapbérét és egyéb javadalmazását a hatályos jogszabályok alapján a vállalati tanács határozza meg. A pályázat tartalmazza a pályázó: munkahelyének nevét, címét, beosztásának, munkaköri besorolásának és jövedelmének megnevezését, szakmai tevékenységét is tartalmazó részletes önéletrajzát, eddigi munkahelyeinek és tevékenységének felsorolását, iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratainak másolatát, három hónapnál nem régebbi keltű erkölcsi bizonyítványát, a pályázatban meghatározott feladatok megvalósításával kapcsolatos elképzeléseit. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Boldy Dezső VT-elnök. Telefon: (36) 11-911/360 mellék. A pályázatokat 1990. április 30-ig lehet benyújtani a Finomszerelvénygyár Személyzeti és Oktatási Főosztályára. Cím: 3301 Eger, Ff. 2. A borítékra írják rá: PÁLYÁZAT. A pályázatokat a VT tagjaiból álakult bizottság teijeszti a VT elé. A VT döntéséről a pályázókat legkésőbb 1990. június 15-ig értesíti. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. ^--------------- ^ S zovjet atomrobbantások—takarékon A Szovjetunió a következő három év során jelentősen csök­kenti föld alatti atomrobbantása­inak számát(40 %-kal), s kísér­leti telepét is elköltözteti Közép- Ázsiából — írja a The Washing­ton Post szombati száma, meg nem nevezett szovjet és amerikai forrásokra hivatkozva. A The Washington Post egyúttal megerősíti azokat a ko­rábbi híreket, amelyek szerint az új telep az Északi-sarkkör térsé­gében fekvő Novaja Zemlja szi­geten épül majd fel. Ez ellen egyébként Norvégia máris tilta­kozott, és részletes magyarázatot kért a szovjet kormánytól.

Next

/
Thumbnails
Contents