Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. március 10., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Szabadulás a mozgás kínjaitól Kórház a város mellett — Használ a gyógyvízterápia Hirdetmény: A Zsóri fürdő 875 m. kütjáből percenként ötezer liter 68,8 fokos gyógyvíz tör elő. Vizsgálta dr. Kárpáti Jenő m. kir. igazgató, 1939 tavasza. Innen a kezdet! Az előzmény pedig az, hogy a harmincas években hazánk területén, jelentős kezdeményezések történték a kőolajlelőhelyek feltárására, így közel a városhoz, Mezőkövesd határában is. A Budapest — Miskolc közötti műút mellett, az Ostoros-patak metszésében, a fővárostól 120 km-re, a triász mészkőrétegből olaj helyett bővizű meleg forrás tört fel. A nagy feltűnést keltő esemény gyors intézkedésre késztette a Zsóri-for- rás tulajdonosát, aki a rendkívül kedvező vizsgálatok után hamarosan megnyitotta az első medencét, amely a fenti hirdetőtáblán túl, elsősorban záptojásra emlékeztető illatával hívta fel magára a figyelmet. A Zsóri fürdő vizének gyógyító hatását tíz- és tízezrek élvezhetik, nemkülönben az évtizedek során kiépült strandét is, amely ma már a matyó főváros egyik nevezetességeként vonult be a világ minden tájáról ide érkezők emlékezetébe. Az ország egyik legfiatalabb kórháza három eve nyitotta meg kapuit Mezőkövesden, a fürdő tőszomszédságában, és százhúsz ággyal áll a város és városkörnyék mozgásszervi betegségekben szenvedőinek rendelkezésére. Dr. Zsemlye László intézetvezető főorvosnak úgyszólván már arra is alig van ideje, hogy a reggelifeketéjét felhajtsa, mégis szabadkozva ugyan, de kedvesen, rövid tájékoztatást ad az intézet belső munkájáról, a betegekről, a gyógyítómunka menetéről. — Álig egy éve dolgozom Mezőkövesden! Jól ismerem a dunántúli gyógyfürdőket, több helyen működtem vezetőként, de megerősíthetem, hogy itt a legjobb gyógyhatással vehetik igénybe betegeink a Kárpát-medence, a római birodalom fürdőkultúrájának valamennyi, reánk maradt áldását. — Végzett-e összehasonlításokat a világ más tájain? — Bejártam a Nyugatot, valóban körülnéztem Európában, és az a véleményem, hogy a Zsóri fürdő vize magasan kiválóan alkalmas — megfelelő terápia mellett — a mozgásszervi betegségek gyógyítására. Ez a kórház a magyar állam, a megye, a város egyik legnagyobb és legbölcsebb felismerése, amelyre példa, hogy zsúfoltak vagyunk, a betegségekkel és fajdalmakkal küzdő emberek jönnek, sőt visszakívánkoznak hozzánk. A kísérletre nyilván már nincs ideje a főorvos urnák. Sok a beteg, és tizenegy orvossal, több szakmában hiányzó „középká- der”-létszámmal kell ellátni a feladatokat. Az orvosok egy része Egerből, Miskolcról jár ki, kevés a gyógytornász, a masszőr. Dr. Vámos Ärpádfiatal mezőkövesdi születésű osztályos orvos kísér végig a kórházon, ő mutatja meg a terápiás részlegeket, azokat a modern masinákat, amelyek ma már — itt szerencsére — a gyógyulni vágyók rendelkezésére állanak. Kőrútunk során találkozunk Soós Ferencné gyógytornásszal, aki szintén a szakdolgozók hiányáról tesz említést. — Papír szerint a kórháznak 12 gyógytornásza lenne. Vagyunk nyolcán, belőlük kettő gyesen, egy táppénzen... Szemnek kápráztató, szívetlelket gyönyörködtető a látvány, a szépen és jól megtervezett épület, és az is, ahogyan a beutalt betegekkel bánnme. Erről ők maguk szívesen vallanak az újságírónak js: — Én Szentistvánról jöttem. Nézze a térdemet! Fiatal létemre már alig bírtam lépni, és fájdalom volt minden moccanás. A szobák napfényesek, barátságosak, a gyógyulásnak, a pihenésnek minden feltétele adott, még az aulában lévő büfét is dicsérik, ahol mindent megkapnak, amire szükségük van, bár az ellátásra sincs panasz. Bodnár Sándor Kácsról jött. t — Már alig bírtam járni! A körzeti orvos — bár mindent megtett a gyógyulásomért — végül is ide utalt. Használ a víz, a terápia, a kórházról csupán a legjobbakat mondhatom... Öröm hallani manapság eny- nyi dicséretet. Ám a legnagyobb öröm az, hogy ha a betegek gyógyultan térnek vissza otthonukba, a munkájukhoz. .. Szalay István A négyrekészes galvánfürdőben elektromos áramot használnak a gyógyításra... A hidroterápiás kezeléseket gyógytornával kombinálják \ Akárcsak ebben az NSZK gyártmányú, speciális kádban Novák Béla Dénes: Négysorosok szíved fölé... Szíved fölé tűzd a Holdat, örökkön-lobogó kokárdának! Halászd ki a tengert! Új áradás jön: a Holnap. Ego Harminckét foggal járt e Hazában mint a többiek. Harapni tanult. Leszámítva elvesztett három fogát, egész tűrhetően elvadult. minek A kocsmacégér-csillagokba minek repüljek én? Örökös köpök nyomomban, amíg űznek: van remény. emlék Porig alázlak büszke július. Eged alatt mire nő föl a gyermek? Darázscsípésnyi volt a Nyár. Ma Ősz-kufárok dobravernek. Szentmihályi Szabó Péter: Kemény világ Ilyen kemény világba születtünk. Nem érdekel minket egy-két haláleset, még akkor sem, ha tömeges. Jól választottam? Kit érdekelhet? Temetésekre én sem járok el. A sajátomon majd pontosan megjelenek. Szikráznak a csillagok odafent. Fűtök keményen. A múltat tüzelem el, a jövőért. Fent alszanak gyermekeim. Ők még nem tudják, milyen kemény világ ez. Én is csak előre sejtem. Készítem lélekben a kőbaltát, mely a lézerpisztolyra válaszol. Bölcsőtől a koporsóig „Az öreget már nem illeti a címer” Idősek a régi falun Az öregedésnek a hagyományos parasztfaluban kiformált módja volt. Mikor az idősödő ember a fizikailag nehéz munkák alól fokozatosan felmentődött, mindig talált erejének éppen megfelelő tevékenységet a gazdaságban, amellyel szűkebb közösségének hasznot hajtó tagja maradt. Szépen fogalmazza meg ezt a helyzetet egy dél-dunántúli siratóvers, mely a meghalt öreg szülét utolsó tevékenységében búcsúztatja: Meghalt már a szüle, Nincs többé a szüle, Ki mondja már a tyúkoknak, Ne be na, ne be na! A paraszti társadalomban az öregedés nemcsak veszteség, az életből való lassú kiszorulás volt, de bizonyos lehetőségek éppen ehhez az életkorhoz kapcsolódtak. Kezükben maradt sokáig például az irányítás, a hatalom a családon belül. „A sublót-, kamra-, pincezárás valamelyik öregé volt. A pénzt meg a bort kéztől adták” — emlékszik vissza apósa házára egy csongrádi parasztasz- szony. Ahogy az idős gazda a gazdaság irányítását sokszor haláláig nem adta át, az idős gazd- asszony a kamra feletti uralmához ragaszkodott. Ő főzött, ő adta ki a nyersanyagokat. A család nálánál fiatalabb nőtagjai csak a keze alá dolgoztak. Éppen ezért sok asszony csak idős fejjel, anyósa halála után tanult meg főzni. Az öregkor nyeresége volt egyfajta szabadság is, amely abból adódott, hogy nem kellett már olyan kínosan vigyázniuk saját és családjuk hírnevére. Ahogy egy tiszaroffi parasztasszony megfogalmazta: „Van azért talán haszna is az öregségnek, Tudja fene, valahogy szabadabb az ember, kevesebbre kell vigyázni.” De az öregkor nyeresége volt a transzcendentális szféra elnyerése is. Idejük végre megengedte, hogy érdeklődésük jobban a túl- világi dolgok felé fordulhasson. Ahogy mondták: „Jó neki, élhet Istennek.” „Az öreg gazda reggel elmegy a templomba. Délelőtt jön-megy, pipál... A fiatal gazda, amint megette a reggelit, kimegy az ólba.” — olvashatjuk a beszámolót a ’30-as évek egy alföldi falujából. Az öregek a régi falun készültek a halálra, életük utolsó nagy teljesítményére. A halált nem tragikus dologként élték meg. A súlyos beteg előtt nemhogy titkolták volna állapotát, hanem épp a közeli halállal vigasztalták. A szomszédok, komák mondogatták: „Na, most már meghal kend. így vigasztalták.” A nyáron jártam egy somogyi idős parasztasszonynál, aki megmutatta nekem, hogy van a szekrényben összekészítve halotti ruhája, pontos utasításokkal ellátva: „Ébben van a halotti lepedő, zsebkendő. Alatta a fehérnemű, harisnya. A kis fekete kosztümömet adjátok rám, és ami azon van, a szeretetbéli kis fejkendőmet a fejemre.” Az idősödő emberek szerepe a faluközösség szempontjából is megnőtt. Nagyobb súllyal esett latba, amit ők mondtak, képviseltek. Épp ezért volt egy veszélyes hatalmuk, különösen az idős asszonyoknak, éspedig a meg- szólás. „A vénasszonyok itt is ösz- szeülnek lakodalomban, és megszólják a fiatal párt. Egész arzenálja a kiszólásoknak áll rendelkezésükre.” Mindez különösen addig jelentett nagy hatalmat, amíg a házasságok létrejöttében a fiatalok vonzalmának kisebb szerepe volt, mint az idős rokon asszonyok híreszteléseinek, pletykáinak. Az öregedő ember viselkedése egyre több visszafogottságot, méltóságot illett, hogy tükrözzön. Öltözéke is egyszerűsödött, sötétedett. Megszólták volna, ha külsejére, környezetére túl nagy gondot fordít. Mindez a fiatalság privilégiuma volt. Mezőkövesden például az egyedül maradt öregasszony leakasztja a falról a színes, mázas cseréptálakat, s félreállítva, polcon tartja őket. „Az öreget már nem illeti a címer” — mondják. Jávor Kata Öregasszony (Báta, Tolna megye) A kórház impozáns épületét 3 éve adták át
