Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-05 / 54. szám

MÁRA Nepultui 1990. március 5., hétfő A Nap kél: 6.18 órakor — nyugszik: 17.34 órakor. A Hold kél: 10.44 órakor — nyugszik: 02.57 órakor Szeretettel kószöntjük névnapjukon ADORJÁN, ADRIÁN nevű kedves olvasóinkat. Kétféle megoldás lehetséges a mai ADORJÁN és változatának, az ADRIÁN neveink megfejtésére, és mindkettő egy-egy várossal kapcsolatos. Az egyik szerint az „Adriano" olasz, a másik szerint viszont az Abruzzókban fekvő ókori római város, a „Hadria” nevéből erednek. Ez utóbbi az Aulius nemzetség szék­helye volt, ahonnan Hadrianus császár is származott, ebből pedig Hadrian, Ad­rian, Adrien nevek keletkeztek. A magyar Adorján formáját Mátyás király ideje óta ismerjük, őrzi még a nevet a Balkánon a Marica folyó mellett Hadrianus ala­pította „ Hadrianapolis” nevű város, a mai törökországi Edirne, mely egy időben a török szultánok székhelye volt, s történelmünkben Drinápoly néven ismert. Ha női formájának, az Adriennek viselője ma tartja a névnapját, őt fehér or­dék nem várható, szórványosan azonban előfordulhat kisebb eső, jelentéktelen futó hózápor. A nyu­gati, északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. chideaval koszontsek. | [időjárás] Várható időjárás ma estig: Változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés minde­nütt valószínű. Számottevő csapa­A keletiek jobban tudják Termetes férfiismerősöm bizalmasan és örömmel újságol­ja: végre sikerült megfelelő méretű alsóneműt vennie. Mégpe­dig kínait! Lám, hiába, hogy ott kisebbek a férfiak — mondja —, mégis tisztában vannak az európai igényekkel. — Nem úgy a japán óvszereknél — szól közbe hölgyisme­rősöm. Higgyünk neki... (bori)- HÍVŐK ÉS A POLITI­KA. Március 7-én, szerdán este 6 órára Eger plébániái meghív­ták az MDF, az SZDSZ, az FKgP, az MSZDP, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt helyi képviselőjelöltjeit, hogy találkozzanak a hívőkkel. A rendezvényre Egerben, a Me­gyei Művelődési Központban kerül sor.- MÁS - ALTERNATÍV ZENEI KLUB. Ma folytatódik a népszerű alternatív zenei klub sorozata. Este 19 órától az Egri Ifjúsági Házban ezúttal a vav Waw, a Nulladik Változat, vala­mint a Boston Klinika zenekarok adnak koncertet.- EGÉSZSÉGVÉDŐ TORNA. Tanfolyam indul, amelynek tárgya a gerinc- és ízü­leti fájdalmak enyhítésére, vala­mint a magas vérnyomás ellen kidolgozott Császárné Benke Mária-féle gyógyterápia. A kur­zust lapunk, a Népújság szervezi. Az első foglalkozásra és a cso­portok beosztására március 7-én, szerdán 18—20 óra között kerül sor az egri Dobó-gimnázi­um tornatermében.- KIÁLLÍTÁS. Ma délután 15 órakor nyílik meg az egri ta­nárképző főiskola negyedéves rajz szakos hallgatóinak tárlata, amelyet Nagy B. István tanszék- vezető, Munkácsy-díjas festőmű­vész nyit meg. A kiállítás az egri helyőrségi klubban tekinthető meg mácius 16-ig: hétköznap 9-től 16 óráig.- VÁMTILALOM. Újabb árucikkek kiviteli tilalmát ren­delték el mai hatállyal Cseh­szlovákiában. A jövőben tilos lesz az országból kivinni bármi­féle élelmiszert, alkoholtartal­mú italokat, ágyneműt, bőr­kesztyűt és más bőrárut, zo­máncozott edényeket, mosdó- és WC-kagylókat, speciális izom­erősítő berendezéseket, gáztűz­helyeket és kéziszerszámokat. Ezentúl csak engedéllyel vihető ki kézikannában tárolt tartalék üzemanyag, valamint hangszer. A kiviteli tilalom egyébként nemcsak a szocialista, hanem a nyugati országok turistáira is vonatkozik. A kiviteli engedély­hez kötött áruknál egységesen 150 korona illetéket kell fizetni.- EGRI VÁROSI TÉVÉ. Megismétli múlt heti adását az Egri Városi Televízió. Ebben a választások első félidejét dr. Ke­rekes Lajos elemzi, ezt követően pedig a város költségvetéséről ad további tájékoztatást — a városi tanács képviseletében — dr. Barczyné dr. Mihály Erzsébet. A szokásos film címe ezúttal: Bás­tya-sétány ’77. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11-től 16.30 óráig. HELYE: a rendelőinté­zet épületében. Bejárat a Knézich Ká­roly utca felől, az épület Minaret felé eső végén. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályá­nak földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan vá­ros és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Ren­delőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakosok részére 19 óra­tol holnap reggel 7 óráig az egészség­házban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mand, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfar- mos lakóinak Füzesabonyban, a Rá­kóczi út 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. TISZANANÁN: 19 órától más­nap reggel 7-ig; hétvégén szombat re­gei 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészségügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kis­köre, Kömlő és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napo­kon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap regjei 7 óráig a 12-570-es üzenetrög­zítőn lehet bejelentést tenni. TEGNAPRÓL — Filharmóniai koncert kedden Szentivánéji álom — Egerben A filharmóniai bérletsorozat következő előadására Egerben, március 6-án kerül sor. Kedden este 7 órától az egri Gárdonyi Géza Színházban a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad koncer­tet. A műsorfüzettől eltérően nem NSZK-beli dirigens lép a pódiumra, hanem a Finnország­ból érkező ugyancsak rangos művész, Ari Rasilainen vezényel majd. Műsoron Mendelssohn Szentivánéji álom című szvitje hangzik fel, Liszt Les Preludes (Előjátékok) című szimfonikus költeménye, amelyet Lamartine költői elmélkedése ihletett. To­vábbá előadják Schubert VII. C-dúr szimfóniáját. A műsort Barta Péter ismerteti. Füzesabonyból Csíkszeredára Hogyan jutnak ki a könyvek? A füzesabonyi könyvtár elha­tározta, hogy testvérkapcsolatba lép a Csíkszeredái bibliotékával. Magánszemélyek adományaiból és állományuk nélkülözhető kö­teteiből körülbelül ötszáz könyv gyűlt össze: a magyar és a világi­rodalom klasszikusai, lexikonok, meséskönyvek. A szellemi se­gélycsomagot hanglemezek, fo­lyóiratok egészítik ki. A román kulturális minisztérium azonban úgy döntött: korlátozza a ma­gyar nyelvű könyvek bevitelét, így aztán — ahogy Blahó István- nétól, a füzesabonyi könyvtár vezetőjétől megtudtam — csak körülményesen és lassan tudják kijuttatni a köteteket. írni fog­nak a csíkszeredaiaknak, elkül­dik nekik a művek jegyzékét, ők pedig engedélyt kérnek majd a minisztériumtól. Az engedély birtokában aztán — jó esetben hetek múlva — elindulhat az adomány. Ilyen egyszerű... (pala) A Tőkés-alapítványért Szokolay Balázs koncertje Hatvanban A helyi Állami Zeneiskola, il­letve annak Ifjú Zenebarátok Köre vállalta annak a nemes ügy­nek az elindítását, amely a Nem­zetközi Tőkés László Mozga­lom, illetve ennek alapítványa javára kezdeményezett jótékony célú iskolai rendezvényeket. Az intézet kis hangversenytermé­ben a jeles zenészdinasztia, neve­zetesen a Szokolay-család egyik fiatalabb hajtása, Szokolay Ba­lázs zongoraművész adott koncertet 2-án este, műso­rán Scarlatti, Mozart, Lúzf kom­pozícióival. A nemzetközi zenei életben is előkelő helyet betöltő művész, több kontinens magyar utazó nagykövete, úgy hisszük, őszinte és igaz sikert aratott lel­kes közönsége körében. S nem csupán virtuozitásávál, hanem az elhangzott művek értelmezésé­nek sajátosságaival is mélyen megfogta hallgatóit. így követ­kezett be aztán, hogy Szokolay Balázs zongoraestje csaknem duplájára sikerült, mint ahogyan tervezték. Egyébként ahogyan ezt ko­rábban hírül adtuk, a hatvani tanintézetek nemes vállalkozása ma, hétfőn folytatódik. Délután 5 órakor a Szabadság úti általá­nos iskola rendezt tornacsarno­kában szülők, diákok részvételé­vel gazdag műsort a határontúli magyar kisebbségek megsegíté­sét szolgáló Nemzetközi Tőkés László Mozgalom Alapítványa. Itt Moldvay Győző újságíró, a Mozgalom ügyvezető elnöke nyi­tó szavai után az iskola honisme­reti köre lép a közönség elé, majd Faragó Laura Liszt-díjas ének­művésznő és Hargitai Géza fa­gottművész adnak műsort az egybegyűlteknek. mß vj [Megkérdeztük: 1 Miért nincs korpa ? x M Az egyik elkeseredett félné- esetenként hiánycikk. Egyéb­meti gazdálkodó személyesen jött be szerkesztőségünkbe. Jó­szágainak nem tud elég eleséget venni. Sem Egerben, sem a kör­nyéken nem kap korpát, kevés a szemestakarmány. Mi az oka a hiánynak? Erről érdeklődtünk telefonon. Fodor Sándor, a gyöngyösi központú Heves Megyei Gabo­naforgalmi és Malomipari Válla­lat igazgatója a következőket mondta: — Sajnos, a korpa évek óta hi­ánycikk, ugyanis importot he­lyettesítő keveréktakarmány- alapanyag, ezért többnyire csak keverékekben értékesítjük, s ke­veset tudunk piacra dobni. A ku­koricából tudomásom szerint van elég az üzletekben, a búza ként minket nem tehetnek fele­lőssé az ellátásért (hiszen mások is ott vannak a piacon), de érde­keltek vagyunk az eladásban. — Panaszosunk szerint az egyik egri elárusítóhelyen (a Tí­zeshonvéd utcában) a zsákos korpát csúszópénzért adják... — Ha tudja bizonyítani az esetet a bejelentő, a legszigorúb­ban felelősségre vonjuk az el­adót. Akár azonnal elbocsátjuk. Ami pedig az átmeneti ellátási zavarokat illeti, amint leteszem a kagylót, utánanézek, s munka­társaimmal megbeszéljük a teen­dőket. Azt, hogy korpa lesz, saj­nos nem tudom ígérni, de sze­mestakarmányból többet kül­dünk az üzletekbe. (jámbor) Hatásosan megkötik a mérgező anyagokat Ki­pufogó- szűrők — sorozatban A gépkocsik kipufogógázá­nak mérgező anyagait hatásosan megkötő ózonszűrők sorozat- gyártását kezdték meg a Dél­pesti Épületfenntartó Leányvál­lalat üzemében. A szolnoki Ag- roinnova közös vállalat tavaly márciusban vásárolta meg Bris- tyán Barna feltaláló szerkezetét, melynek működését több kuta­tóintézet vizsgálta, s megállapí­tásaik egybehangzóan hasznos­ságát igazolták. A berendezés a motorbenzin égéstermékének összetevői kö­zül az emberi szervezetre legve­szélyesebb ólomnak városi for­galomban 76, míg országúti köz­lekedésben 43 százalékát meg­köti. Emellett a filter megköti az el nem égett olajcseppeket, a kormot, és kis mennyiségben a szén-monoxidot is. A gépkocsira könnyen, házilag felszerelhető, csupán a betét időközönkénti cseréje szükséges. A sorozat- gyártást végző cégnél egyelőre havi 10 ezer darab készül, de ez a tétel akár ötszörösére is növelhe­tő.. Az ózon kipufogószűrő keres­kedelmi értékesítésére most folynak a tárgyalások az Autó- kerrel, jelenleg az Áfor Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun- Szolnok megyei töltőállomásain, valamint egy budapesti minta­boltban kapható. Miközben a hazai hasznosítás lassan halad, külföldi érdeklődésben nincs hi­ány. Elsőként a mexikói Tramaq cég kötött megállapodást a szűrő felhasználására, miután Mexikó­városban a közlekedés okozta szmog esetenként már katasztro­fális szintet ér el. MHMHHBSWHSHHMHMBMi Egri fények — egri képek A csípősen hideg —, de napsütéses — hét vé­gén már megyeszékhelyünkre érkeztek a tu­risták előhírnökei. A közvetlen tavasz előtti sajátos fények csalogatták az embereket a várba, a Dobó térre, s a látogatók számára is megnyitott Minaret erkélyére. Erről készül­tek Perl Márton felvételei. NÉPÚJSÁG — Politikai napilap. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644-Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Te­lefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8.'sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20 062. — Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0865-6878.

Next

/
Thumbnails
Contents