Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-01 / 51. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. március 1-, csütörtök 4. Munkásnrbakancsokat tessék! Hatvani vásárban vásározók A leendő újszülöttnek... Átmeneti kabátok A kirakodd- és állatvásároknak régi hagyományai vannak a vidéki „vásárvárosokban", ahová több ezren jönnek el. Van itt minden, mi a portákon elkel, „felöltözhet” gazda, gazdasszony, de még a gazdasági udvar is. Van miből válogatni. A hatvani vásároknak hangulata, látnivalója és bőséges vásárfia-kmálata van. (Szabó Sándor felvételei — MTI) Földön alvó földönfutók Másodikos-harmadikos gimnazista lehettem, amikor az osztályunk közösen nézett meg egy tévébeli — New York mindennapjait bemutató — filmet. Osztályfőnökünk rögtön meg is ragadta a kínálkozó lehetőséget, s elemeztette velünk a látottakat. Nyilván elégedetlen volt a hallottakkal, ugyanis fejcsóválva jegyezte meg, hogy mi nem vettük észre a lényeget, vagyis azt a nyomort, azt a „haldoklást”, amit az amerikai nagyváros utcái mutattak. Képtelenség, iszonyatos — mondta, s tíz arca is szent (álszent) borzadályt tükrözött —, ott emberek, fehérek, feketék fekszenek az utcán. Ez nem élet, ez a pusztulás, az agónia... Arra, hogy mennyire hittük vagy nem hittük azt, amit elmondott, ma már nem emlékszem, s ez nem is fontos. Nekem legalábbis nem, s talán a tanárnőnek sem. Szegény, ha ma éppen olyan éber tekintettel járja a magyar utcát, mint ahogyan annak idején a filmet nézte, akkor nyomban rájön: ha nyomort, ha vegetáló embereket akar megfigyelni, fölösleges messzi tájakra utaznia. Igaz, ez nem „kapitalista nyomor”, ez tősgyökeres „szocialista — vagy ki tudja, milyen? — nyomor”. Más tőről fakad ugyan, de ettől még nem kevésbé megrázó és szégyenteljes. Néztem a budapesti Déli pályaudvart „megszálló” földönfutók seregét. Olvastam a pénztárosnők felháborodását. Egyikük izgalomtól remegő hangon mesélte el, hogy valamelyik hívatlan albérlő egy tetűt pöckölt be a pénztárablakon. Hallottam, hogy a hadsereg pár barakkot kiürített a földön al- ,*dk számára, s hogy egy-két vállalat munkát is ajánlott néhányuknak. Tudom, hogy Nagy Bandó András afféle szegények pártjának megalapításával kívánt segíteni a helyzeten. Megértem a pénztárosnőt, helyeslem a katonák, a vállalatok és Nagy Bandó cselekedetét. Még akkor is, ha ezek aligha jelentenek lényeges változást. Nyárig ki lehet húzni a barakkokban — utána megjön a melegebb idő, lehet aludni a padokon, a parkokban, bárhol —, talán egyeseknek munkahelyük is lesz, s talán a Nemzeti Szegénység Front is tesz egyet s mást. Mindez azonban csepp a tengerben. A tényleges megoldásig hosszú út vezet. Gondoljunk csak arra, mennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Magyarországgal összefüggésben is ki merjük mondani ezt a szót: szegénység. Szemérmesek voltunk, naivak? Netán hazugok..? írom e sorokat, s közben már hallom is sokak feddő hangját. Hát a tisztelt újságíró úr nem gondol arra, hogy olyanokat vesz pártfogásába, akik saját hibájukból, lustaságukból kerültek emberhez méltatlan körülmények közé? Mert nem szerettek dolgozni, mert büdös volt nekik a munka, stb., stb. De, kérem, gondolok erre is. Meg azokra is, akiknél ezek a vádak egyáltalán nem állják meg a helyüket. Higgyék el, ők sincsenek kevesen, s azt is higgyék el, egyre többen vannak-lesznek. Főként akkor, ha rövidesen nem tudunk rajtuk segíteni. A félmegoldások semmit sem érnek. A mellébeszélés kora éppen úgy régen lejárt, mint a háborgásé, netán a farizeuskodásé. A „rongyosok seregének” nem megértésre van szüksége, hanem támogatásra. Ezzel azonban mindmáig adósak maradtunk. Nem mi, egyének, hanem az állam. Az az állam, amely soksok milliárdot herdált el, s amely egyszerűen nem akarta tudomásul venni a valóságot, s amely egészen a közelmúltig úgy hitte — esetleg úgy akarta hinni —, hogy amiről nem beszélünk, az nem is lé- zetik. Ez az állam mostanság nem győzi bizonygatni a szociális háló kiépítésének fontosságát. A bizony- gatások, az ezzel kapcsolatos nyilatkozgatások viszont úgy kiveszik az illetékesek erejét, hogy érdemi intézkedésekre már alig-alig jut energia. A szociális háló rései egyre nagyobbak, tátongóbbak, azokon át egyre több honfitársunk kerül légüres térbe, hull a nagy-nagy semmibe. Osztályfőnököm szavai jutnak az eszmbe: ez nem élet, ez a pusztulás, az agónia... (sárhegyi) Életbe lépett a törvény Az értékpapírok és a tőzsde Évekig beszélni sem lehetett róla. Szinte tabunak számított az értékpapír, nembeszélve a tőzsdéről, amelyet a kapitalista spekuláció fellegvárának tekintettek. Aztán ha megkésve is, de beláttuk, hogy a hatékonyan működő gazdaság nem nélkülözheti a tőkepiacot, ahol lehetővé válik a termelők, a vállalkozók pénzigényeinek legjobb kielégítése. Ez biztosítja azt a lehetőséget, hogy a megtakarítások, a rendelkezésre álló források valóban azokra a területekre áramolhassanak, ahol legnagyobb a valószínűsége az eredményes, jövedelmező befektetéseknek. Nem túl régen, nem kis visszhangja volt hazánkban, amikor megjelentek az értékpapírok első formái: a kötvények. Ma már a befektetési lehetőségek között szinte természetesnek számítanak a részjegyek, a letéti jegyek, a kincstárjegyek vagy a vagyonjegyek. Az értékpapírpiac építésében, fejlesztésében a jövőre nézve több területen is összehangolt cselekvésre van szükség. Az első és legfontosabb feladat a befektetők ösztönzése értékpapírvásárlásra. Ebben az induló lépést — ha visszaemlékeznek olvasóink — az Országgyűl már tavaly novemberben megtette, a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításával. Ez idén január Tjétől jelentős adókedvezményt biztosít azoknak, akik értékpapírt vásárolnak. A második lépés az Országgyűl januári ülésén elfogadott értékpapír-forgalmazásról, és a tőzsdéről szóló törvény volt. Ez mától életbe lépett. Garanciával erősíti a befektetők bizalmát, és növelheti biztonságukat! Védi a befektetőket, miközben a gazdaságnak a reális döntésekhez szükséges információkat nyújt, és garantálja az egyenlő verseny feltételeit. Ugyanakkor kereteket ad az értékpapírtőzsde létrehozásához. A törvény gyökeresen megváltoztatja a jelenlegi helyzetet, miután megfelelő gazdasági információk híján nincs mód a befektetés kockázatának reális felmérésére, a forgalomba levő értékpapírok áttekintésére, és tág lehetőség nyílik a piac manipulálására. Az említett célok megvalósításával az említett törvény hozzájárul a piacgazdaság kiépítéséhez, a vállalkozások élénkítéséhez, a szerkezet-átalakítást és a pri vatizációt szolgáló elképzelések megvalósításához. Az természetes, hogy nem lehet az egyik napról a másikra elérni a célul tűzött állapotot, ehhez idő kell. így hároméves átmeneti időszakot biztosítanak, amely szakmai vélemények szerint elég a fejlettebb viszonyok kialakításához, a szigorúbb követelményekhez való alkalmazkodáshoz. Természetes, hogy a legnagyobb érdeklődésre tart számot az értékpapírtőzsde megalakítása. A törvény csak a garanciális kereteket jelöli ki megbízható működéséhez. A tőzsde létrehozását, részletes szervezeti, működési, kereskedelmi szabályainak kidolgozását az ebben érdekelt értékpapír-forgalmazó cégekre bízza. Tudjuk és ismerjük, hogy a már jelenleg is működő előtőzsdéből akkor jön létre valódi értékpapírtőzsde, amikor a bankok és egyéb cégek a megalakítását elhatározzák. A tőzsde olyan önszabályozó, önkormányozó testület lesz, amelyet az alapító tagok hoznak létre. Ennek előkészületei már megkezdődtek, és illetékesek szerint a leendő új kormány elé májusban vagy júniusban kerül. Sőt már készül a tőzsde is, melynek színhelye Budapest belvárosában, a Deák Ferenc utca 5. szám alatt, az Állami Fejlesztési Intézet kezelésében levő épület nagytermében lesz! A tervezés és kivitelezés után a nyitás őszre várható! Természetesen hosszabb, több éves folyamatra lesz szükség ahhoz, hogy a tőzsde Magyarországon is betöltse a piacgazdaságban megszokott szerepét. Úgy, hogy a budapesti is fokozatosan olyan legyen, mint netán a londoni, a New York-i, vagy a tokioi tőzsde, amelyeknek óriási szerepük van a szabad tőkeáramlásban. Mert piacgazdaságot, szabad döntéseket, politikailag szabad embereket tőzsde nélkül nem lehet elképzelni... Pillanatkép Mentusz Károly ] K opottas ház kis kerttel. Láncon a farkaskutya, a többiek, a kisebbek szabadon kergetőznek. Az ólban disznó röfög, a ház előtt pulykák csipegetnek. Egyébként csendes a környék, majdnem kietlen. Egerben, a Kőlyuktető utca 1. szám előtt állunk, távol a várostól, az utolsó buszmegállótól is. Itt élnek Nagy Sándor- néék, most kilencen, régebben 14-en. A pásztorkodó gyerek hívja elő az udvarból a 46 éves, középtermetű, kék szemű, fekete najú, határozott hangú Katalin asszonyt. Ott tett-vett, mert ez a dolga, háztartásbeli, „főállásban” édesanya. Amióta férjhez ment, és megszülte első gyermekét, csak a családjának él. Munkája példátlanul sok, hiszen 12 gyermeknek adott életet. A 8 fiú mellé négy leánnyal is megörvendeztette férjét 1959 es 1975 között. A fiúk közül négy volt, kettő pedig most teljesítette katonai szolgálatát. Péter és Gyuri februárban leszerelt, helyükre Zsolti lép auf usztusban, s aztán majd Imre övetkezik. Nem véletlen tehát az sem, hogy a közelmúltban megkapta a honvédelmi minisztertől a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetést a fővárosban. — Életem legszebb percei voltak ezek. Egyetlen, s váratlan elismerés a sok fáradozásért, a szenvedésért, amit eddigi életem rám mért — mondja a kitüntetett, amikor a kis szobában helyet foglalunk. Beszélgetésünket olykor-olykor a hetedik unoka, a 11 hónapos Kinga „beleszólásai” gazdagítják. Előbb a családdal ismerkedünk. így tudjuk meg, hogy 57 éves férje a Zöldértnél rakodómunkás. Azelőtt, 1958- tól fejős volt, itt a tangazdaságban, ahol laknak. Egyébként Szentesről költöztek Egerbe. Szolgálati lakást kaptak, s ahogy gyarapodtak — két és félszobásat. Szereti a csendet, mert fejfájást kap a városi zajtól. Ezért nem költöznek beljebb, és kell a terület, az udvar is az állattartáshoz. — Ha jól számolom, 16 éves lehetett, amikor az első gyermeke, Sándor a világra jött. Nagy szerelem előzhette meg ezt a házasságot... — Én mindenképpen szabadulni akartam otthonról,. mert anyám nagyon rossz természetű volt. Sokat szenvedtem. Apám születésem után két hónapra meghalt. Felnémetről vandproltunk alkalmi munkákra. így jutottunk el Szentesre is, a rizsföldekre. Férjemet itt ismertem meg. — Falusi lány régi sorsa. Regényes. — így igaz. Egymás után, évente, kétévenként szültem. Állandóan a gyerekekkel voltam elfoglalva. Ráadásul 13 évig három asztmásán született gyermekemet, és abban az időben súlyos betegen fekvő férjemet is gondoznom kellett. Alig aludtam naponta egy-két órát. Nem is tudom, hogy bírtam ki. Egyszer idegösszeroppanást ts kaptam, ezért nem szülhettem meg 13. gyermekemet. — Hogyan éltek meg egy keresetből? — Szerényen, szegényen. Nem volt akkor gyes, meg ilyesmi. Az első két gyerek után kaptunk 7 5 forint családi pótlékot. Mi birkát, disznót, szárnyast mindig tartottunk. Fejadagban naponta, gyerekenként egy liter tejet adott a gazdaság. Lisztet is. A kenyeret magam sütöttem, mint ahogy készítettem a vajat, a túrót, a tejfelt is. Zsír, szalonna, kenyér volt, hús kevésbé. Naponta 8-9 levéltésztát nyújtottam. Ennek ellenére, a hétvégeken a bevásárlásokkor 3 ezer forintot úgy otthagytunk a boltban, mint a pinty. Most is egyre nő ez a számla, az áremelések miatt, pedig már kevesebben vagyunk itthon. A nagyobbak megnősültek, férjhez mentek. Amikorra megtanulták a szakmát és kereshettek, adhattak volna haza pénzt, elvitték őket a seregbe. De legalább megemberesedtek. Műidig a becsületre neveltem őket. Ezek soha nem loptak, csaltak, hazudtak. Ezért nem érte szó a ház elejét. — De sok idegességet „megettem” velük — folytatja némr szünet, töprengés után. — Nem is tudom miért nem tartják munkaviszonynak azt, ha egy sokgyermekes édesanya felneveli, iskoláztatja csemetéit, és rendes állampolgárt nevel belőlük? — Hogyan mertek ennyi gyereket vállalni? — Kezdetben nem gondoltam arra, hogy ennyi gyermekem lesz. A hatodik gyerek után meg a férjem nem egyezett bele, hogy a kórházba befeküdjek. Azt mondtuk, úgy lesz, ahogy lesz, a gyerekeket felneveljük. Hála istennek, szép szál legenyek lettek, rendes emberek, akik szeretik, tisztelik egymást. Háziasak, a fiúk is Ugyanúgy tudnak főzni, mint a lányok. Külön hálásak is ezért a menyeim. Nem bántam meg az áldozatvállalást, a gyermekáldást. Csak egy kívánságom van: gyerekeim, unokáim legalább olyan szeretetten éljenek, mint én az elmúlt 33 év alatt. Legyenek önállóak, talpraesettek, hiszen én is 14 éves korom óta élek saját konyhámon. Fazekas István V TAXI A z édesanya (Fotó: Gál Gábor)
