Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-01 / 51. szám
az Un igényéi szerm N ÉPÚJSÁG, 1990. március 1., csütörtök 5. 3 & 3 ff Mezőgazdász amatőr festő A Szolnok megyei Kuns/ent- mártonban 35 éve hódol az amatőr festészetnek Sza- mecz László mezőgazdász, a Körösmenti Termelőszövetkezet osztályvezetője. Csók István egykori tanítványa, Szőke Izabella festőművésznő szerettette meg vele a palettát és az ecsetet. Mintegy húsz hazai tárlaton mutatkozott be, a Körösmentét , a kunsági tájat ábrázoló képeivel. (Szabó Sándor felvétele - MTI) A jogdíjak emelése vihart kavart a kisvállalkozók körében A zene nem mindenkié... A közhiedelemmel ellentétben a zene nem mindenkié. Ezt bizonyítja a Szerzői Jogvédő Hivatal idén életbe lépett rendelkezése is, amely tetemesen megemeli a zeneszolgáltatási jogdíja- kat. A szerzői jogi törvény sze- . rint a zeneművek nyilvános előadása után jogdijat kell fizetni, ám nyilvános előadásnak számít a vendéglőkben, üzletekben, műhelyekben szolgáltatott élő, vagy gépzene is, ha az a magán- használat körét meghaladja. A jogdijak emelése különösen nagy vihart kavart a kisvállalkozók körében, hiszen a vendéglők, kávézók, ételbárok, bisztrók megszokott atmoszférája sokat romlana az állandó háttérzene nélkül. Félő azonban, hogy az eddig zenés vendéglőkben, eszpresszókban ezután néma csend fogadja majd a betérőket; elhallgatnak a rádiók, a magnók a kisebb boltokban, s kikapcsolják a videokészülékeket is. A fizetendő jogdijak ugyanis igencsak tetemesek, például egy másodosztályú ételbárban eddig évente 540 forintot kellett fizetni, ezután napi 45 forintot, ami — miután ezek az üzletek általában a hét minden napján nyitva tartanak — 16.425 forintot tesz ki évente. A Szerzői Jogvédő Hivatal plusz szolgáltatást a megemelt jogdijakért nem ajánlott fel, arra viszont felhívta az érintettek figyelmét, hogy sűríteni fogja az ellenőrzéseket. Ameny- nyiben nem fizetik a jogdijat, peres úton hajtják be azt, s bírságként még egyszer ki kell fizetni az összeget. A magánkereskedők érdekvédelmi szervezeténél, a KISOSZ- nál elmondották: a kereskedők, vendéglátósok méltánytalannak tartják a nagymértékű díjemelést, ám ezt — a jelenlegi árak és a forgalom alakulása miatt — valószínűleg nem hárítják át a vevőkre. Tisztában vannak azzal, hogy ha a kifizetett jogdijakat felszámítanák, még kevesebb vendég, vásárló térne be az üzletekbe. A mutatványosoknak, a körhinta- és céllövölde-tulajdonosoknak szintén a jogdijak többszörösét kell fizetniük. Ők sem mernek már árat emelni, félve, hogy még kevesebben veszik igénybe szolgáltatásaikat. Aki teheti, s úgy látja, hogy nem lesz kevésbé vonzó az üzlete, lemond tehát a zeneszolgáltatásról — vélekedtek a KISOSZ illetékesei. Ám megjegyezték azt is, hogy a készülő rendelet-tervezetet annak idején nem kellően széles körben ismertették, s a jogászok, akik véleményezték, nem mérlegelték a kisvállalkozók várható reakcióit. Ingyenkonyha-hálózatot tervez az Orvosok Világszövetsége A magyar szegényekért A hátrányos helyzetben élő szegényeken, a hajléktalanokon, a cigányokon kíván elsődlegesen segíteni Magyarországon megnyitott képviselete révén az Orvosok Világszövetsége. A párizsi központú, önkéntes orvosok és ápolók alkotta humanitárius szervezet az alapvető emberi jogok érvényre jutásáért küzd. Vizsgálódásaik igazolták azt, hogy hazánkban magas a hátrányos helyzetben élők, a szegények száma. A jelenség — amelynek létezését az elmúlt években nem ismerte el az uralkodó kormányzat — a segítség- nyújtás új irányába tereli az Orvosok Világszövetségének munkáját. Eddigi magyarországi tevékenységük során koordinációs irodát hoztak létre Szegeden, segítséget nyújtottak a budaörsi hajléktalanoknak, hozzájárultak a SOTE, a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet orvosi műszereinek bővítéséhez, illetve orvosi rendelő kialakításához Tiszabőn, tanulmánytervet készítettek in- gyenkonyha-hálózat létrehozására. A siketnémák egri intézetének megszervezője volt Mlinkó István emlékezete Halála után több mint hat évtized telt el, de a helyi sajtó a második világháború óta önálló cikket nem közölt róla. írásunk célja az adósság törlesztése, a teljesség minden igénye nélkül. 1872. augusztus 6-án született Vácott. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1892-ben a helybeli tanítóképző intézetben oklevelet szerzett. Fiatal oktatóként városa egyik népiskolájához osztották be. Itt dolgozott 1894. november 8-ig. Ebben az évben a kultuszminiszter gyógypedagógussá nevezte ki. Ilyen minőségben lépett a helybeli, az ország legrégebbi siketnémák intézetének szolgálatába. Itt volt gyakornok 1895 tavaszáig. A fenti év március 21-én Kolozsvárra kapott helyettes-tanári kinevezést. E városban azonban csak három hónapot töltött. Ekkor minisztere Vácra rendelte vissza június 21-i hatállyal. 1896. június 13-án megszerezte a siketnéma iskolákra érvényes tanári oklevelet is. Ettől kezdve öt évig tanított szülővárosa nagyhírű intézetében. 1901 júniusában új fejezet nyílott életében. Ekkor a kultuszminiszter Egerbe küldte, ahol a Heves Vármegyei Siketnémák Intézete megszervezését bízta rá. Ettől kezdve neve haláláig összeforrott az általa szervezett iskola életével. Nagy munkabírását, nem mindennapi lelkesedését az intézet szolgálatába állította. Heves vármegye közgyűlése 1901. március 18-i ülésén fogadta el az állandó választmány javaslatát az egri siketnémák intézete létesítésére. Az iskola az ő áldozatos szervező munkája révén néhány hónap múlva, október 15-én nyitotta meg kapuit a Király utcában. Ez volt a kilencedik ilyen típusú intézmény az országban. Az oktatás 12 tanulóval indult meg. Mlinkó István az intézet igazgatójaként kezdetben két tanártársával együtt látta el az oktatás és nevelés cseppet sem könnyű munkáját. Igazgatóként minden alkalmat megragadott az intézet fejlesztésére és népszerűsítésére. Az iskola személyi és dologi kiadásainak fedezésére — mivel az állami támogatás nem volt elegendő — sok segélyt gyűjtött ösz- sze, s alig volt hónap, hogy ne tartott volna előadást a fiatal intézetről. Az iskolájában elért eredményeket az év végén nyilvános vizsgán mutatta be a megye közönségének. Áldozatos munkája révén a beiskolázott tanulók létszáma gyorsan növekedett. A Király utcai épületből így csakhamar a Taijányi-féle házba (Kertész utca) költöztek. 1908 őszén innen mentek át a Barkóczy-féle épületbe (ma Buttler-ház néven isHajós Alfréddal terveztetett... mert), ahol már ideálisabb körülmények között folytathatták munkájukat, s a tanulók ebben a környezetben megfelő szociális biztonságot élvezhettek. Mlinkó István dédelgetett terve volt egy teljesen új iskolai objektum létrehozása. Ennek tervét még az első világháború előtt Hajós Alfréd, ismert műépítész olimpiai bajnok és Villányi János műépítész együttesen készítették el. A tervezett épületet a Vásár téren emelték volna fel, azonban erre a közbejött első világháború miatt nem nyílt alkalom. Nagy lelkesedéssel és eredményességgel végzett tevékenységére rövidesen felfigyelt a szakma. Nem véletlen tehát, hogy 1909 nyarán Egerben tartották meg a Siketnéma-intézeti Tanárok Országos Egyesületének ez évi közgyűlését. A siketnéma oktatásban szerzett hervadhatatlan érdemeinek elismeréseképpen az említett Egyesület választmányi tagjává fogadta. Az intézet igazgatásával járó ezernyi feladat, az oktatásban és nevelésben való részvétel mellett mindig szakított időt a társadalmi tevékenységre is. Mai szemmel nézve szinte hihetetlen a társadalmi elfoglaltságok ama széles köre, amelyeket magára vállalt. Tagja volt a Heves vármegyei Törvényhatósági Bizottságnak, Eger város képviselő-testületének. Római katolikus iskolaszéki tag volt. A helybeli állami elemi és gazdasági iskolák gondnoksága, a Kereskedő Tanonciskola Felügyelőbizottsága is tagjává választotta. Ó volt a községi iparostanonc-iskola gondnoka. Dolgozott a Polgári Lövészegyletben, a Keresztény Iparos Körben. Az Agrár Takarékpénztárnak, az Egri Kaszinónak, az Egri Katolikus Körnek választmányi, a Hangya Szövetkezetnek igazgatósági tagja volt. Ellátta az Egri Tomaegyesület elnöki feladatait. Örökös tiszteletbeli alelnöke volt az Egri Dalkörnek. Dolgozott az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesületben. Mindeme funkciók ellátása mellett 33 évig volt önkéntes tűzoltó. Az e téren kifejtett érdemeiért megválasztották az Egri Tűzoltó Egylet örökös tiszteletbeli parancsnokának, kinevezték Heves vármegye tűzrendé- szeti felügyelőjének, választmányi tagjává fogadta az Országos Tűzoltó Szövetség. E több embernek is dicsőségére váló munkaköröket nem tudta volna ellátni, ha nem áll mögötte a mindig megértő feleség, Fodor Terézia és a négy tisztelettudó gyermek. Mint ember, nemes lelkű, városát és hazáját szerető személyiség volt. Nagy tervét, egy új siketnéma intézet megépítését már nem élhette meg. 1924. március 30-án 52 évesen, nagyon korán érte a halál. Április 1-jén helyezték örök nyugalomra a Hatvani-temetőben, rokonai közelében. Temetésén többezer gyászoló közönség vett tőle végső búcsút. Régi álma, az új intézet 1929- ben került tető alá, a mai Klapka utcában. Ez év június 9-én avatták fel a siketnéma oktatásnak ma is otthont adó, gyönyörű neobarokk épületet. Ebből az alkalomból a Siketnéma és Vakok Tanárai Országos Egyesülete nevében Borbély Sándor, a váci intézet igazgatója helyezett el sírján koszorút. Az utókor ma úgy lenne igazán hálás a jeles személyiségnek, ha az általa alapított intézet az ő nevét választaná névadójául. Szecskó Károly Szerelem A z évszakok kergetőzéséből kerekedik ki az esztendő. A tavasz a legelső szülött! Virgonc még, szilaj, mint a kiscsikó, bolondosán meggondolatlan. Tulajdonképpen valamennyi évszaktestvéréből keveredik benne valami, a havas télből éppen úgy, mint a fátyolos őszi búcsúzásból, néha még a nyári melegre is visszagondol. Emiatt olyan szeszélyes, bolondos. — Jól viseld magad! — hallja a gyerek az anyja szavát, esetlenül, tömött sportszatyorral a vállán visszapillant, és sziát kiált, miközben azon jár az esze, hogy mi lenne, ha a suliban a zsebszámológépet elcserélné a kedvenc videókazettáért? — Tavasz van! Minek a meleg kabát? — A patakparti sétányon visz az útja, nyüzsögnek körülötte a srácok, de most valahogy terhére vannak, unja a röhögésüket, a sok süket dumát, a kíváncsisko- dásukat. — Tűnjetek a francba! A kazetta jár a fejében és az az állati jó szám, amelyik Ildinek is tetszik. Azon tűnődik, hogy a közelgő névnapjára neki ajándékozhatná éppen úgy, mint a fütyülős kulcstartót a múltkor. A számológép persze hamar feltűnne otthon, és ahogyan az apját ismeri, nem is hagyná szó nélkül... — Halló, Bukfenc! — Mi van? — Figyelj! A sétány végén vár az „okos csajod”... L.endül a sportszatyor és a hírhozó egy robinzonáddal bukik át a sövényen. Feltápászkodik, rohamra készül, de észreveszi, hogy vérzik az orra. — Ezt még megkeserülöd! A sétány végén Ildi virágokat bontogat ki a tavalyi avar közül, fél szemmel Attilát figyeli, de a vizet nézi. Egy pillanatra megállnak egymás mellett, a szemük fénye ösz- szeölelkezik. — Kész van a matekod? A kislány biccent, megrántja Attila vállán a szatyorszíj at. — Tuti, hogy beárul! — Hozzá sem nyúltam... — Ott a járdán a vére. Amikor elment mellettem sziszegett, mint a kígyó: — Ezt még megbánjátok! Attila örül, hogy Ildi mindent tud, tulajdonképpen hősnek érzi magát, és boldog, hogy a lány most már végleg hozzá tartozik. — Félsz? — Mitől? — Attól, hogy belekeveredtél. A lány arca nem változik, de ujjaival megkeresi a sráca kezét és megszorítja. A nagyszünetben Attila Ildi mellé szegődik: — Várlak edzés után! Ott, ahol a virágokat szedted... A kék szeme ragyogásában benne van a válasz. A vonzódás, az egymáshoz tartozás, a közös felelősségvállalás érzése, egy merőben új valami, egy eddig ismeretlen belső bizsergés, amely tele van kíváncsisággal, várakozással, boldogsággal. A történelemórán Góliát — a matek tanár — helyettesít, és az osztály legnagyobb felháborodására feleltet: Barzsó, Gáger és Hütter Ildi. Barzsó a táblánál eltávolítja a törteket, rendez és közepest kap a feleletére, Gáger görnyedten ácsorog, idegességében kettétöri a markában a krétát. Elmenőben látja a hatalmas kampót, amit Góliát a neve mellé beakaszt... Hütter Ildi sápadt, mint a fal. Fejében megoldások kavarognak, de folyton Attilára gondol, mert hátra van még az osztályfőnöki óra, amikor az a mocsok beárulja majd a reggeli verekedésért. Vérzett az orra! Nagyszünetben észrevette, hogy a srácnak még az inge is véres, tehát lesz bizonyíték... — Halljunk egy szép feleletet Hütter! Ildi fellép a dobogóra, félig a tanár, félig az osztály felé fordul. És hallgat! — Mi van Hütter? Több eszed van a matematikához, mint a fél osztálynak, és... — Tanár úr, kérem. — Ne kérj, hanem felelj! Mi történik akkor, ha a csonka gúla... Ildi viselkedése az osztályt is meglepi, Attila a pad alatt az ujjait tördeli és arra gondol, hogy most be kellene vágni Ildinek egy mű ájulást. Csak meg ne ütné magát! — Rövidzárlat? — Családi ügy! — rebegi most már némi halvány pírral az arcán, mire Góliát megértőén helyére parancsolja a lányt. — Megúszta! — sóhajt Attila, miközben a pad alatt egy cédulát kézbesítenek Gágertól: Bukfenc! Ma, sötétedés után várlak a parkban! Véres leszámolás következik... Az orsztályfőnökin nem történik semmi, Mariann mesél valami ósdi szöveget a fogamzásgátlásról meg az AIDS-ről, de nem figyel senki. A patakparton Ildi virágszedés ürügyén bevárja Attilát, ő pedig a kezébe csúsztatja a cédulát, amely észrevétlenül tűnik el a farmerzsebben. Az edzés után a szokott helyen találkoznak. Agyonszúr ez az őrült! Vér, vért követel... — Ne izgulj! A boxeremet már kifényesítettem. Egy vén gesztenyefa takarásába húzódnak szorosan egymás mellé. Ildi beletúr a fiú kócos hajába és súgva kéri: Csókolj meg! Csikorog a kavics, sétálnak, jön- nek-mennek az emberek, szívják magukba a friss tavaszi levegőt, de nekik a világ most nem számít. Ketten léteznek csupán: Ildi és Attila... Szalay István
