Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-27 / 72. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. március 27., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Garantált siker A krimi iránti érdeklődés a sznobok bármiféle gáncsosko- dása ellenére is töretlen. Ha egy rendező erre a műfajra voksol, az már esély a győzelemre. A sikert persze csak az garantálja, ha csalhatatlan esztétikai érzékkel felvértezve rangos alapművet választ feldolgozásra. Ezt tette John Llewellyn Mo- xey, a szombaton este vetített Halálos cselszövés című amerikai tévéfilm dirigense, aki Gordon Cotler regényét vitte celluloidszalagra. Megkaphatta őt a mesterien szerkesztett, a lényegre törő, dialógusokban bővelkedő cselekmény, a hátborzongató motívumokban sem szűkölködő szituációk sorozata. A történet valószínűleg íróasztali lelemény, bár azt se állíthatjuk, hogy a valóság soha nem produkálhat ilyesmit vagy effélét. Végtére is a legmeglepőbb fordulatokat folyvást az élet szüli. Legfeljebb nem figyelünk fel rájuk, nem vesszük észre azokat. Az asszonyt gyermekével együtt elcsalják otthonából. Sajnos, nem döbben rá a cselvetésre, ezért áldozattá válik. A nyerészkedők meggyilkolják őt, azt a látszatot keltve, hogy idegbetegség miatt végzett magával és kisfiával. A hivatalos szervek is elfogadják ezt a verziót. Az apa azonban kétkedik. A szemfüles újságírónőben talpraesett szövetségesre lel. Közösen nyomoznak. Szívósak, kitartóak, s addig keresik a labirintusból kivezető Ariadné- fonalat, amíg meg nem találják. Aztán rendeződnek a dolgok. A kicsi megkerül, s mi felléleg- zünk. Közben nincs hiány vad hajszában, fegyveres küzdelmekben, sőt halottakban sem. Kísért a sablon, de a lélektani hitelesség, a pszichológiai háttérrajz változatlanul kielégíti kíváncsiságunkat. A nagy tragédiák légköre babonáz meg valamennyiünket. Akkor is, ha innen még messzinek tűnnek a görög drámák magaslatai. A dicséretes szakmai szint, a nem akármilyen rutin azonban elegendő ahhoz, hogy megrendüljünk, s majdhogy hamisítatlan katarzis formálódjék. S persze ahhoz is, hogy kikapcsolódjunk, szárnyakat kapjon az utóbbi időben ritkán trenírozott fantáziánk. Olyannyira, hogy hamarabb is megoldjuk a talányt. Ezek kérem elsajátítható, megjegyezhető, s némi adottság birtokában ügyesen alkalmazható fogások. Odaát, a tengeren túl tanítják is. Nálunk viszont nem! Errefelé az „ahogy esik, úgy puffan” gyakorlata dívik. Sajnos, egyelőre töretlenül. Meg is van a „látszatja”... Pécsi István Sütő András mosolya A televízió szombaton este műsorra tűzte azt a felvételt, amelyet március 17-én készítettek Marosvásárhelyen. Különös az élet. Néhány nap múltán már felfordult ott a világ, s mindaz a reménység szertefoszlott, amelyet a résztvevők megfogalmaztak, s minden félelem valósnak bizonyult, amellyel a jövő elé néztek. Ennek fényében másként figyeltük a képernyőt, mert elképzelhető, hogy néhányan a nézőtérről már nem is élnek. Hiszen az est házigazdája, központi alakja, Sütő András is éppen- hogy csak megúszta a programot. Ott, a marosvásárhelyi színpadon, március 17-én este még boldogan mosolygott, amikor a szülészek népes csapata sokadjá- ra énekelte a dalt: „Eljön majd a nap, mikor tiszta lesz az ég...” Ha valóban el is jön az az idő, amikor a két nép félelem és gyanakvás nélkül élhet egymás mellett, bizony csak sokára következhet be. Évszázados gyanakvások, gyűlöletek parázslanak fel, a különböző társadalmi rendszerek álcája alatt hízott a gyilkos nacionalizmus, az egymást kirekesztő nemzeti öntudat. S mert a békesség törékeny rétege alatt félelmetes indulatok örvénylenek, könnyen elszabadulhat a pokol. A magyarság és a románság ki nem beszélt, elhazudott, megmásított történelmi múltja, mint egy szakadék, úgy leselkedik az emberekre. Különösen veszélyes az a nagyromán gondolat, amely a Ceausescu-éra alatt fejlődött ki legjobban: egy fiatal európai nemzet lázas igyekezettel próbálta bekebelezni az egész históriát, hogy abból glóriát vonjon a saját feje köré. Ezen a gyermek- betegségen több náció is túlesett, de minél később alakult ki az ország, annál tovább tartott ez a veszélyes folyamat. S Románia voltaképpen 1918 után lett azzá, ami, s még a régi országrészek is csak az 1800-as évek végén egyesültek a nagy nemzeti körtáncban, a hórában. így hát a puskaporos hordó tetején táncoltak az erdélyi gálaműsor szereplői, s az fel is robbant egy-két nap múltán. Az ember csak reménykedni tud, hogy nem állandósul a konfliktus, s nem mélyül jóvátehetetlenné. Sok mindent ki kell beszélni, el kell mondani, meg kell tanulni mind a két népnek ahhoz, hogy ne nézzünk sötét jövő elé. Birtokunkba kell venni a múltat, mert ez lehet a kulcsa a holnapnak. Ezért nézhettük még március 24-én is némi bizakodással ezt a produkciót, amely a művészetek nyelvén szólt a sorsról, a lét lehetőségeiről. A könnyek nemcsak a meghatottságtól szöktek a nézők szemébe. A fájdalom, a jövőtől való félelem is benne volt a hangulatban. S az, hogy egy pillanatra talán kiengedtek, nem érezték vállukon az Atlaszénál is nagyobb terhet: a kisebbségi sorsot. Gábor László A látványos műsor egyik pillanata Fodor Csaba: — Az identitástudatunk veszélybe került... + (Fotó: Perl Márton) A Hargita együttes az MMK-ban „Együtt születtem a tánccal” „A népdal legyen román, német vagy magyar, őszinte beszéd, rosszat sosem akar” — szólt az egyik rigmus a Hargita Néptáncegyüttes műsorában, mely- lyel az MMK-ban lépett fel a Csíkszeredái csoport. Az egyes számokat ilyen versikékkel meg anekdotákkal vezették föl. A kifogyhatatlan székely humorral, ami megnevetteti a közönséget, de ami mégsem csak vicces. A Hargita repertoárjában a kalotaszegi legényes, a köröndi és a szé- kelyderzsi katonabúcsúztató mellett szerepelt havasi román tánc is, a magyar népdalcsokrot pedig román népdalok követték. A színpadon ezek szépen összefértek. — A csoportunk 1970-ben alakult a Csíkszeredái szakszervezeti művelődési ház támogatásával. Az alapító tagok közül szinte már csak én maradtam — mondta az együttes vezetője, Fodor Csaba. — Tíz pár táncossal, három énekessel és hat zenésszel érkeztünk Magyarországra, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a jászberényi művelődési központ meghívására. A gödöllőiekkel régi a kapcsolatunk, 1973-ban már turnéztunk itt, többet azonban nem jöhettünk. — Sokat hallottunk arról, hogy a decemberi fordulat előtt erősen korlátozták a magyar művészeti csoportok tevékenységét. Ellenőrzi-e most valaki, hogy milyen műsorral lépnek a közönség elé? — Azelőtt szabály volt, hogy a számaink legalább fele román legyen, és csak a másik fele lehetett magyar tánc. Egy bizottság megnézte a programunkat, és eldöntötte, engedélyezi-e. Művészi vi- zionálásnak hívták ezt, de valójában politikai vizionálás volt. Most hivatalosan azt jelentették be, hogy nincs cenzúra. Nem is nyelnénk le. — Csodálatra méltó, hogy Erdélyben milyen szoros szálakkal kötődnek a népi kultúra értékeihez... — A nemzeti identitástudatunk veszélybe került. Ilyen külső nyomás alatt ragaszkodnunk kell a hagyományokhoz. A közös éneklés, az eredeti, tiszta népdal vagy a néptánc maga ezért olyan fontos számunkra. Ha ez elveszne, a létünk forogna kockán. — Mikor kezdett táncolni, kitől tanulta az első lépéseket? — Együtt születtem a tánccal. Csíkrákoson, a szülőfalumban már gyerekkorunkban roptuk a felcsíkit délutánonként. Nekem, úgy látszik, adottságom is volt hozzá. Középiskolás koromban, még az ötvenes évek végén álltam be először egy néptánccsoportba, és azóta sem hagytam abba. A Hargita együttessel sokat szerepelünk, ahova csak hívnak, minden faluban. Az energikus, szikár férfi itt vetett véget a beszélgetésünknek, hiszen rövidesen következett az ő száma. A színpadon már járták a jenőfalvit, a lendületes, szép összeállítás kezdő táncát. Az együttes kétórás programjával meghódította a közönséget, műsoruk hosszú és lelkes tapsot kapott. A román táncok és dalok éppen olyan lelkesek, mint a magyarok... (pala) Belóg a (trójai fa)lóláb Első premier az új párizsi operában A lóláb ezúttal nem ki-, hanem belóg, mégpedig az új párizsi Operaház színpadára. Hector Berlioz monumentális operája, A trójaik második felvonásában a nevezetes trójai faló négy lába valósággal betölti az óriási színpadot. A lófej a Bastille téren látható, igaz, stilizált formában, mintegy az előadás reklámjaként. A tavaly júliusban felavatott és sok vihart kiváltott operának ez volt az első igazi nyitánya, most szerepel először igazán operaként, még akkor is, ha az idei évad csonka marad, s legfeljebb jövőre alakul ki majd az igazi operai program. A trójaiak mindössze 12 alkalommal kerül színpadra, s terjedelme miatt nem is mindig teljes egészében: az összetartozó, de tulajdonképpen két különálló operát alkotó mű előadása ugyanis több mint öt órát vesz igénybe. így mind a négy felvonás csak néhányszor lesz látható, a többi alkalommal vagy a Trója pusztulását ábrázoló első két felvonás, vagy a Didó és Aeneas történetét felidéző második két felvonás kerül színre. A Bastille téri új Operaház felépítése Mitterrand elnök és kulturális minisztere, Jack Lang nagyszabású fejlesztési programjának szerves része volt. A szocialista kormányzat elképzelése szerint Párizsnak igazi népoperára van szüksége, ahol nem csupán kiválasztott közönség élvezheti a zenés színpad nagy alkotásait, hanem hozzáférhető helyárakkal estenként több mint két és fél ezren részesülhetnek ebben az örömben. A régi, híres múlt századi operaépület, az építőjéről Garnier-palotának nevezett színház pedig legyen ezentúl csak a balettművészet otthona. A szép terv meglehetősen viharos úton jutott el a megvalósulásig. Nem minden francia fogadta például megelégedéssel azt, hogy nemzeti operájukat külföldi építész tervezze meg. Igaz, az Uruguayból származó kanadai Carlos Ott a lehető legmodernebb operát képzelte el, ahol a főszínpadhoz nem kevesebb, mint kilenc kisegítő színpad csatlakozik — közülük a két oldalszínpad és az alsó színpad azonos méretű a közönség számára egyedül látható főszínpaddal, vagyis a díszletállítás, díszle- tezés, de a próbák sorozata is folyamatos lehet —, s ahol a legkorszerűbb színpadi berendezés segíti azt, hogy a közönség ne csak a zenét, az előadást is élvezhesse. Az opera külalakja is vitát váltott ki: sokaknak nem tetszik a meglehetősen monoton és a hagyományosan díszes operaépületekre egyáltalán nem emlékeztető, a tervező szerint felesleges látványos dekorációt egyszerűen elutasító megoldás. A politika is beleszólt az építkezésbe, sőt az igazgatásba is. A szocialista elnök és a jobboldali kormány „együttélése,, idején Chirac miniszterelnök le akarta állítani Mitterrand tervének megvalósítását, de erre nem került sor, az építkezés már túlságosan is előrehaladt. A Chirac által kijelölt vezetés azután az újra hatalomra került szocialistáknak nem tetszett, az új igazgatás viszont a kijelölt művészeti vezetővel, a világhírű karmesterrel, Daniel Barenboimmal került konfliktusba. Jószerével csak tavaly, az év elején alakult ki a vezető csapat, a zenei vezetőt pedig csak az év közepén jelölték ki. Általános meglepetésre egy Franciaországban szinte teljesen ismeretlen, 37 éves dél-koreai karmester kapta meg a megbízatást. Csüng Mjung Vun volt az, aki a tervek kijelölésénél maga is A trójaiak előadása mellett szavazott. Berlioz operája nem tartozik a népszerű és könnyen előadható művek közé — teljes egészében soha nem is szerepelt párizsi operaszínpadon, sőt másutt is alig. A mű előadása nagy erőpróba az énekesek és a zenekar számára is — holott sem társulat, sem zenekar nem létezett még, amikor A trójaiak előadása mellett döntöttek. A kritika teljesen egyértelmű a premier után: az előadás Csüng személyes sikere, és megérdemelt siker. A fiatal karmester hónapokon át gyötrődött, amíg a szinte teljesen új zenekarból ragyogó összmunkát és szép hangzást nyújtó együttest kovácsolt, s amíg tíz előadásra szerződött, világhírű és kevésbé ismert énekesek is teljesítették azt, amit a karmester akart tőlük. A főszerepeket főként amerikai művészek alakítják: az első rész Cassandrá- ja Grace Bumbry, a második rész Didója Shirley Verrett, mindketten fekete bőrű szopránok, mezzoszopránba hajló hanggal — teljesítményük osztatlan sikert aratott. A főszerepek talán leg- nehezebbike, Aeneas szerepének alakítója egy fiatal amerikai Wagner-tenor, George Gray: ő is megérdemelte a bemutatón a hatalmas tapsot. Az olasz vendégrendező, Pier Luigi Pizzi monumentális színpadon mozgatta a hatalmas statisztériát — tudomásul véve, hogy az ultramodern színpadgépezet még mindig nem működik tökéletesen, de a saját maga által tervezett díszletek azért lenyűgöző keretet adtak az előadáshoz. A trójaiak előadása sikerrel vette az első, s így legnehezebb akadályt. A további program még nem alakult ki, de a premier — amelyen ott volt mindenki, aki Párizsban „valaki”, kivéve a népopera ötletének megalkotóját, Mitterrand elnököt — biztató kezdetet jelent. Kis Csaba 7 • HEVES MEGYEI 1 SZOLGÁLTATÓ IRODA I 3301 EGER, KLAPKA U.9. • 30/13-149 állásajánlatai: VILATI EGRI GYÁRA: Eger, Faiskola u. 9. Felvesz lemezlakatos és esztergályos szakmunkásokat azonnali beléjpéssel, jó kereseti lehetőséggel. HEVES MEGYEI TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÓSÁG: Eger, Lenin tér 1. Felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező társadalombiztosítási ügyintézőt ellenőri munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a fenti ámen. HEVES MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT: Eger, Sas rit 94. Fémmegmunkáló Főüzemébe villanyszerelő szakmunkásokat alkalmaz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a Fémmegmunkáló Főüzem vezetőjénél a Meder utcában. HEVES MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT: Eger, Klapka út 9. Felvételre keres 1990. évre Eger város területére, nyitott platós kiskocsival rendelkező mozgóárust. PANORÁMA SZÁLLODA ÉS VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT: Felvesz 100. sz. Cukrászüzemébe cukrász szakmunkást és eladót, valamint takarítónőt. Jelentkezni lehet a a Cukrászüzem vezetőjénél, Eger, Külsősor út 2. sz. alatt. KAEV 10. SZ. GYÁRA: Eger, Kistályai u. 6. Azonnali belépéssel alkalmaz esztergályos és marós szakmunkásokat. Jelentkezni a fenti címen lehet. EGRI DOHÁNYGYÁR: Eger, Somogyi Béla u. 4. Felvételt hirdet szakács munkakör betöltésére nyári időszakban a Balatonszabadi üdülőjében, szezonon kívül a vállalatnál kerül foglalkoztatásra. í «í \ 1 i 1 1« il
