Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-24 / 70. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1990. március 24., szombat Jourdain urat kioktatják (M. Horváth József-Csuja Imre) Egy Moliere bemutatóról A grófnő és hódolója (Bárdos Margit és Kelemen Csaba) (Fotó: Koncz János) A kizsebelt (úrhatnám) polgár Manapság is teremt komikus helyzeteket a szegény sorból (nagy munkával vagy ügyeskedéssel) a jó­módúak „újgazdagok” közé kapaszkodó embertársunk példája. A „másokhoz hasonlítani” természe­tes emberi törekvés, ami akkor válik tragikomikussá, amikor megjelennek e gyengeség vámszedői, a szemérmetlen kereskedők, az áltudósok, a vajákosok (ma nem egyet közülük természetgyógyásznak hívnak), a kis tudományukat nagy pénzért kimérve csöpögtető nyelvtanárok, edzők, művészetoktatók, hogy tovább ne soroljam! Akik a könnyű meggazdagodás reményében nem restek „kizsebelni” a gya­nútlan (állam )polgárt. Úgy gondolom Szabó Ágnes Moliére- rendezése az egri Gár­donyi Géza Színház pódiumán az effajta ingyenélőket, és komi­kus áldozataikat vette célba, amikor a klasszikus vígjátékíró­nak épp ezt a darabját Az úrhat­nám polgárt állította színre. A darab rövidítése, „húzása” is ezt sugallja, nemkülönben pedig a szereposztás, a „kortalan” (mel­lesleg eléggé eklektikus jelme­zek), s a szellemesen megfogal­mazott díszlet is. (Hasonló ál­mennyezetet nemrégiben láttam új gazdagék parádés új családi házában). A játéktérként is re­mekül működő díszlet Menczel Róbert munkája. Az előadás többé-kevésbé megfelel ennek a koncepciónak, s ha közbe-közbe észreveszünk néjni kisiklást, a két részben ját­szott (eredetileg öt felvonásos) darab kezdő és záró jelenetei — eléggé hangsúlyosan — ezt az üzenetet közvetítik. (Lehet, hogy a február 20-i bemutató óta egységesebbé vált a produkció.) Az előadás tehát erről szól, de gondolom — szándéka szerint — elsősorban és leginkább szóra­koztatni akarja az egri publiku­mot. S bár Moliére műve eredeti­leg parádés „vígjáték balettel”, az egri lehetőségekhez igazítva szolidabb, ők így is teletűzdelték tánc- és zenei betétekkel. A baj csak az, hogy különféle művészi felfogású szakemberek kezenyo- mát viseli magán az előadás. A mozgásokat M. Kecskés András pantomimművész, (hajói tudom a miskolci színház koreográfusa) állította be, a zenei betéteket pe­dig Nagy Árpád. A dallam és mozgásvilág kétféle ízlést tük­röz: jóllehet a táncosok össze­hangoltan mozognak, a muzsi­kusok jól bánnak hangszerükkel, a szólisták szépen énekelnek... Csak hát... Az úrhatnám polgár egri adaptációját a társulat néhány minden hájjal megkent komiku­sa tartja életben. Színészi lele­ménnyel, mókázással képesek elfeledtetni az előadás hiányos­ságait: a ritmustalanságot, a nem megfelelő színészvezetést, a stí­lusbeli kuszaságot. (Számomra például nem világos, hogy van-e és miféle darabbeli funkciója van annak, hogy az egyik színésznő cukorbabaszerűen kifestett, a másik meg tüntetőén fakó). Szóval hálistennek néhányuk játékán felszabadultan kaca­gunk. M. Horváth József eddig még minden évadban megörven­deztetett bennünket egy-egy fer­geteges (jó értelemben vett) ri- pacssággal. Jourdain úr szerepé­ben is szinte lubickol mindannyi­unk és gondolom a saját örömére is. Látszik rajta, hogy élvezi a munkáját és ez másokat is lelke­sít. Kocsis György is feladatához — méltóan sziporkázik, emléke­zetes a négy „oktató” megjelené­se a színen. Úgy tűnik, társtette­sek is voltak a rendezésben, mert ki-ki új színnel gazdagította sze­repét. Csuja Imre,mint filozófia­tanár e jelenkori áltudósainkat (vannak ilyenek még egyetemi katedráinkon is) megszégyenítő rafinált tudálékosságával keltett figyelmet. Kettősük M. Hor­vátinál az előadás legjobb jelene­te (amelyben a tempó is a he­lyén), Faraghó András (táncta­nár) és Szatmári György (zene­tanár) több eszközű tempera­mentumosjátékán látszik, mind­ketten otthon vannak e műfajban is. Pálfi Zoltán (vívómester) ese­tében pedig a színész alkati adottságait is sikerült kamatoz­tatni a színen. Hasonló a helyzet Kelemen Csaba esetében, aki viszont char- mos megjelenése miatt most már nem először alakít arisztokratát. A darab értelmezés miatt is kevésbé hálás szerep jutott a többieknek. Bár Vali Zitának (Jourdainné, a feleség) lett vol­na alkalma néhány komikus szi­tuációt kihasználni. Ezt még­sem tette. Lucit a leányukat Si­mon Mari, Cleontet Czvetkó Sándor alakította. Dorimene grófnőt, Bárdos Margit megfe­lelő eleganciával, Kőszáli Ibo­lya pedig Nicole-t Luci tűzről pattant szolgálóját játszotta. A főbb szerepekben fellépett még Németh László (szabómester), Fehér István, Tasi István és Bicskei Kiss László. Az úrhat­nám polgár Egerben a színpa­don tehát szórakoztató, ami a valóságot, a mindennapokat il­leti: a felfelé kapaszkodó polgár tragikomikus, a gyors meggaz­dagodásban reménykedő ilyen­olyan kufárok által kizsebelt ál­lampolgár meg egyelőre: áldo­zat. Jámbor Ildikó Szakszervezetek Területi Szövetsége — Gyöngyösön Itt nincs apparátus, ••• A társadalomban végbemenő változások, a sokasodó gazdasá­gi problémák, az erősödő szociá­lis feszültségek a Mátra alján is olyan helyzetet teremtenek, amely a munkavállalói és lakos­sági érdekek érvényre jutásában erőteljes és közös szakszervezeti felépítést igényel. E gondolat volt a létrehozója Gyöngyösön a Szakszervezetek Területi Szövet­ségének, amely országosan is az elsők között tömöríti ilyen for­mában az önkéntesen csatlako­zott szakszervezeti alapszerveze­teket. Zagyva Istvánné, a szövetség függetlenített titkára érdeklődé­sünkre kiegészítette a fentieket. Annak a véleményének adott hangot, hogy a szakszervezeti tagnak nem csak munkahelyi, hanem lakóhelyi érdeke is van. A közigazgatás átszervezése után megszűnik a megye pénzleosztó szerepe, s egyáltalán nem mind­egy, hogy az önkormányzatok rendelkezésére álló pénzeszkö­zök mire és hogyan lesznek fel­használva — mert az a lakosság pénze. A mai helyzetben a kü­lönböző pártok, létrejövő szerve­zetek különben is részt fognak kérni a helyi politika alakításá­ból; akkor pedig a legnagyobb tagságot tömörítő szervezet miért ne tenné ezt... ? Igen ám, de nem csatlakozott a szövetséghez min­denki, még akkor sem, ha a párt­állam lebontása, a rendszerváltás időszakában felerősödött — már ahol — a szakszervezet szerepe. — Végül is kik csatlakoztak, és mennyi embert tömörít a szö­vetség? — Azok az alapszervezetek, amelyeknél erőteljesebb az ér­dekvédelem, csatlakoztak a szö­vetséghez. Összesen 11 alapí­tónk van: a GyöngyszövÁfész, a gyöngyösi Mezőgép, a KAEV, az ISG, a 214. Számú Szakmun­kásképző Intézet, a városi tanács, a Gyöngyös-domoszlói Állami Gazdaság, azIKV, a Mátra Vo­lán gyöngyösi üzemegysége, a Városgondozási Üzem és a He­ves megyei Ruházati Ipari Válla­lat. Ez közel ötezer főt jelent. A szándékot többen kifejezték, de különböző szakszervezeti fóru­mokon kell keresztülvinni a dol­got. A kötelező tagdíj egy sze­mélynek 1 forint havonta, de a Szövetségi Tanács úgy határo­zott, hogy 1-5 forint között — a tagszervezetek elhatározása sze­rint — fizethetik a tagdíjat. — Ez se sok... — Az 1 forint kifejezetten csak az ügyvitelre elég, erre is szűkösen. Itt nincs apparátus, a 13 tagú Szövetségi Tanács társa­dalmi munkában tevékenykedik. Az elnök Tömöri József: — A jelenlegi gazdasági hely­zetben egyre nehezebb érvényre juttatni a munkavállalói érdeke­ket, ráadásul van, ahol a gazda­sági vezetés is „felveszi a boksz- kesztyűt” a szakszervezet ellen... Hogyan vélekedik erről? — Kétségtelen, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol az utóbbi időben a munkavállalói érdekek érvényre juttatása csor­bát szenvedett. Egyszerűen el­könyvelték, hogy a szakszerve­zet van — és kész. Legtöbbször ott fordul elő ez, ahol a gazdasági vezetés fizeti a szakszervezeti tit­kárt. Ahol viszont független tit­kár van, ő jobban fel meri vállalni a tagsági érdekek közvetítését. Itt az a gond, hogy az elvárások nagyok a titkárral, szakszervezeti bizottsággal szemben, de sajnos amikor belemennek egy-egy konfliktushelyzetbe, nem áll melléjük senki. Ezért kellene, hogy a tagság fizesse meg minde­nütt — éspedig jól — a titkárt. A tagság szemében a szakszervezet szinte csak az üdüléssel, a segé­lyezéssel foglalkozik, pedig a munkavállalói érdekek képvise­letét, védelmét kellene inkább számonkérni. A Szövetségi ta­nács megpróbálja a tisztségvise­lők érdekvédelmét is felvállalni, ahol ez szükséges. * Azt, hogy a Szakszervezetek Területi Szövetsége eléri-e cél­ját, orientálja, összehangolja-e a közös cselekvést, fellépést egy- egy kérdésben és a népképvisele­ti-önkormányzati szervekkel együtt tud-e működni, eldönti majd az idő. Annyi már bizo­nyos: a pártállamban berögző­dött fejbólintások kora a szak- szervezeti munkában is lejárt. Még akkor is, ha a szakszervezet mondhatni szálka lett a gazdasá­gi vezetés szemében. Korcsog Béla Gazdaságunk szerkezete olyan, hogy importra szorul A forintleértékelés = exportösztönzés _? A kormány liberalizált gazdaságpolitikát hirde­tett, és ezzel összefüggő tervet állított össze 1990- re. Ám az esztendő első két hónapjában a gazdasági folyamatokban további ellentmondásos jegyek fe­dezhetők fel. Noha a terv erre az évre kezelhetőén húsz százalékos inflációt irányzott elő, amelyet — emlékezzünk csak vissza — a parlament is elfoga­dott 1989 decemberében. Ezzel szemben most két hónap után ennek mértéke a józan becslések szerint is elérte a 25 százalékot, és akkor hol van még az esztendő vége...! A másik szembetűnő, és ma már elég gyakori do­log, a forint sorozatos leértékelése a konvertibilis valutákhoz képest. Noha egyesek azt mondják, hogy a liberalizált magyar gazdaságpolitikában ru­galmas szabályozórendszer érvényesül. Ebben megengedett az árak, bérek folyamatos „mozgása”. Ennek részeként az árfolyamot a piaci körülmé­nyek függvényében változtatják. Sőt, a liberalizált piacgazdaságban nemcsak a forint leértékelése, ha­nem annak felértékelése is elképzelhető. Ez a kon­vertibilis elszámolású valutákhoz viszonyítva egye­lőre csak vágyálom! Miért említjük ezt ennyire kiélezetten? Azért, mert a pénzről, a pénz szerepéről sokat hallunk, és sokat beszélünk manapság. Az elmúlt években meglehetősen gyakori lett a devalválás, és ez megle­hetősen kevés kedvező hatással párosult, főként az exportunk ösztönzésénél. Részben azért nem sike­rült a kivitelt érdemileg serkenteni, mert gazdasá­gunk szerkezete olyan, hogy számottevő importra szorul! A behozatal viszont éppen a forint leértéke­lése révén megdrágult! Az ilyen importcikk pedig óhatatlanul is beépül az itthoni, a termékek beföldi árába. így a választékunk, illetve a szűkös pénzköl­tési lehetőségünk aligha szabnak gátat a növekvő költségek korlátlan elismertetésének a fogyasztói árakban. A dráguló behozatal nem a szelekcióhoz, hanem az áremeléshez vezet! Exportösztönző-e tehát a forint folyamatos leér­tékelése? Egy bizonyos, és a tapasztalatok is igazol­ják, hogy a megemelkedett belföldi árak: amelyek erőteljesen érintik az alapanyagokat, energiahor­dozókat — az exportőrök költségeit is növelik. A nagyobb kivitelnek ugyanakkor az is feltétele, hogy legyen mit exportálni! Sajnos, jelenleg alig van olyan termékünk, vagy termékcsoportunk, amelyet jól fizető piacon kínálhatnánk. Sőt, manapság je­lentős árengedménnyel sem keresik őket, noha a le­értékelés elvileg kedvez az eladási árnak. Egyéb termékeinkre viszont csak olyan piacokon van, il­letve lenne vásárló, ahol a hitelezés nélkül nincs üz­let! Csakhogy éppen ismert gazdasági helyzetünk miatt nem kölcsönözhetük olyan velünk szomszé­dos országoknak, akikkel eddig is aktívumra „tet­tünk szert”. Úgy tűnik tehát, hogy az egymásutániságban gyakori leértékelő intézkedéseknek nincs kedvező hatása, hanem inkább hozzájárulnak a forintunk el­értéktelenedéséhez. Sőt, mindez kevésbé növeli valutabevételeinket. A magyar export alakulása ugyanis nem ár, illetve árfolyamkérdés! Nem egyértelműen a pénz vagy annak értékváltozása határozza meg, hogy egy adott üzemben, vállalatnál vagy szövetkezetben mennyi alapanyagot, energiát használnak fel a ver­senyképes piaci termék előállításához. Elsősorban a teljesítményeken, a szervezettebb takarékosabban bánó és felhasználó munkánkon múlik a siker! Olyan szemléleten és ezt ösztönző intézkedéseken, amelyek képesek megváltoztatni a mostani helyzetet, és nem fokozzák tovább az elértéktelenedést! M. K. Már nem kell Pestre menni... Az optimális bébiért... A Czeizel-féle Optimális Csa­ládtervezési Modell gondolatát annak idején a legtöbben kitörő örömmel fogadták. Hogyan is ne, hiszen egy esetlegesen elő­forduló születési rendellenesség családok életét tette tönkre, az emberi lét legnagyobb boldogsá­ga gyakran keserűségbe torkol­lott... Persze, akadtak kétkedők is. A fogamzás „természetességén” esik csorba, ha a leendő anyuka, szájában a hőmérővel várja az al­kalmas pillanatot. Filmkomédi­ák is születtek, amelyekben a fo­gamzás ideális perceiben moto­ros rendőri kísérlettel hazaszá­guldó, lelkes férjek kalandjait követhettük nyomon. „Mi nem járkáltunk mindenféle csoda­doktorokhoz, nem szedtünk ilyen-olyan pirulákat, mégis itt vagy, gyerekem” — hallották el­szánt, ifjú házasok. Szerencsére ezesetben igazán érvényesül a tökéletes demokrá­cia: ha akarja, csinálja, ha nem, az is egy választási lehetőség. Azoknak, akik „ha akarják, csi­nálják”, van egy jó hírünk. Nem kell Budapestre utazni, Czeizel Endrénél bejelentkezni, vára­kozni, hosszú idő után sorra ke­rülni: Egerben is beindult az „op­timális családtervezési szolgá­lat”. Erről kérdeztük dr. Hercska Gyulát a Heves megyei Család- és Nővédelmi Tanácsadó (CSNT) vezetőjét. — A CSNT-nek megváltozott a szerepköre azzal, hogy eltöröl­ték a házasság előtti kötelező ta­nácsadást. Ez a szolgáltatás egyébként is nevetséges volt, fő­leg az újraházasulók esetében, amikor nemritkán kétgyermekes családanyákat kellett — volna — „kiokítanunk”. Ennek a helyét most átveszi a családtervezési al­kalmassági vizsgálat és az opti­mális családtervezési szolgálta­tás. — Milyen kizáró okai vannak a vizsgálatban való részvétel­nek? — Két oka lehet: a fennálló terhesség, illetve az, ha valakinél a meddőség gyanúja merül fel, azaz a rendszeres nemi élet elle­nére 12 hónap alatt nem követ­kezik be a fogamzás. — Miféle „tortúrán” esnek át a jelentkező párok? — Megnézzük először is a ge­netikai alkalmasságot: fontos a családfa felvétele, a résztvevők és a rokonságuk körében előfor­duló betegségek feltérképezése, a korábbi sikertelen terhességek okának, s a már megszületett, gyermekekben valamiféle vele­született rendellenességnek a ki­derítése. Ezután megvizsgáljuk a leendő édesanya egészségi álla­potát: ebben az esetben olyan betegségekre derülhet fény, amelyek a terhesség kihordását befolyásolhatják — ám megfele­lő előkészítéssel, gondozással a kockázat ilyenkor csökkenthető. Végzünk rákszűrést a nőknél, egyszerű ondóvizsgálatot a férfi­nál, és kiderítjük az esetleg je­lentkező veszélyállapotokat — vérszegénységet rubeola-védett­séget, stb. És, ami még fontos: az AIDS-szűrés. — Tegyük fel, hogy a gyer­mekvállalás feltételei adottak. Mi következik ezután? — Ekkor „lép életbe” az opti­mális családtervezési szolgálta­tás. Ez lényegében három rész­ből áll: felkészülés a fogamzásra — azaz: a dohányzás, alkoholfo­gyasztás mellőzése, a fogamzás- gátló tabletta szedésének felfüg­gesztése, az ébredési hőmérsék­let pontos mérése, a magzatvédő vitamin szedésének elkezdése és a munkahelyi veszélyek feltárá­sa. Ez a folyamat körülbelül há­rom hónapot vesz igénybe. A második szakasz maga a fogam­zás. Az utolsó rész a koraterhes­ség védelme: a vérzés kimaradá­sakor azonnal orvosi vizsgálatra jelentkezik a kismama, ahol a terhességet igazolják és terhesta- nácsadásra irányítják. — Aki részt akar venni ebben a „ közös ” családtervezésben, hol és mikor jelentkezhet? — Egerben, az Alkotmány utcai Család-és Nővédelmi Ta­nácsadóban — akár már hol­nap... (doros)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents