Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

HEVES MEGYEI IXL. évfolyam, 64. szám ÁRA: 1990. március 15., csütörtök 4,30 FORINT BELEREMEGETT MÉG A CSÁSZÁRI TRÓN IS! „...van mire emlékezniük a hatvaniaknak...*’ (3. o/da/) SZÖVETSÉGBEN A FALVAK „Egyszerűen közölték: nem kapnak támogatást, ha belép­nek a szövetségbe...” (3. oldal) „HOL SÍRJAINK DOMBORULNAK...” összeállítás március 15. tiszteletére (4-5. oldal) FOGHATÓK-E AZ ELLOPOTT ÉGI JELEK? „A végleges helyreállításra várhatóan egy hónapon belül sor kerül...” (8. oldal) Befejezte munkáját az 1985-ben megválasztott Országgyűlés A jogállamiság eszméjétől vezérelve... Koszorúzás a Kossuth téren a Kossuth-szobornál (Fotó: Perl Márton) Az Országgyűlés márciusi ülésszakán elfogadta: Utoljára ült össze szerdán az 1985-ben megválasztott Or­szággyűlés. A három hónap hí­ján ötéves parlamenti időszak záróakkordjaként megtárgyal­ták a kormány gesztusértékűnek tekinthető előterjesztéseit: az 1945 és 1963 közötti törvény- sértő elítélések semmissé nyilvá­nításáról szóló törvényjavaslatot és az ehhez kapcsolódó négy or­szággyűlési határozattervezetet, továbbá a magyar állampolgár­ságtól megfosztó határozatok hatályon kívül helyezéséről szó­lójavaslatot. A képviselők az el­ső napirendi ponttal — személyi javaslat tárgyalásával — néhány perc alatt végeztek: elfogadták a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész jogkörének át­meneti ellátásáról szóló határo­zatot. Eszerint a Legfelsőbb Bí­róság elnökének jogkörét dr. Nagy Zoltán, a legfőbb ügyész jogkörét pedig dr. Nyíri Sándor gyakorolja április 1-jétől mind­addig, amíg az új közjogi méltó­ságok betöltőit meg nem választ­ják. Ezt követően Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter emelke­dett szólásra, s megtartotta ex­pozéját a tárgysorozatban sze­replő két törvényjavaslatról. Az elnöklő Horváth Lajos indítvá­nyára az Országgyűlés elfogadta, hogy együttesen tárgyalják e két napirendi pontot, így a miniszter is összefoglalóan szólt a törvény- javaslatokról, emelyeket vita után megszavazott az Ország- gyűlés. a Szovjetunióba jóvátételi munkára elhurcolt, valamint a Szovjetunió bíróságai által elítélt és időközben bűncselekmény hi­ányában rehabilitált magyar ál­lampolgárok sérelmeinek orvos­lásáról; — az 1945-1963 között sze­mélyes szabadságukban jogtala­nul korlátozott személyek kár­pótlásáról; — az 1938-1945 közötti idő­szakban a faji vagy nemzetiségi (Folytatás a 2. oldalon) Parlamenti tudósítónk jelenti; _____________ Ü nnep és búcsú március idusán... Lobogó nemzeti színek ölelik tele a Parlamentet. A Kossuth tér felőli oldalon, a kőoroszlánokkal őrzött főbejáratnál lépünk be az oly sok történelmi időt megélt, patinás Országházba. Az ünnepi kosztümökön, öltönyökön kerek kokárdák virítanak, ahogy a képviselők fellépdelnek a pom­pás fényt árasztó kandeláberes lépcsősoron, a kormányőrség díszegyenruhás katonái között. Az ünnepi és egyben ciklus- búcsúztató ülésre negyvennégy honatya kivételével délelőtt 10 órára megérkeznek a képvise­lők, a hagyományos csengőszó után Horváth Lajos, az Ország- gyűlés elnökhelyettese köszönti őket, akik valamennyien meg­kapták egy kis díszdobozban az ékesen vésett plakettet. Körbe­futó felirat díszíti az érmét: ”A Magyar Köztársaság kikiáltásá­nak emlékére. Magyarország független, demokratikus jogál­lam. 1989. október 23.” Érdemmel kiérdemelt érme ez, hiszen ennek a parlamentnek elvitathatatlan az az úttörősze­rep, amely a ma köztársaságához kötődik. * Főhajtással búcsúzik a T. Ház. A napirendek, amelyeket még az ünnepi aktus előtt megtárgyal­nak, emberi szomorúságokhoz, sorsokhoz kötődnek. Törvény- sértő ítéletekhez, 1945 és 1953 között elszenvedett meghurcol­tatásokhoz, szabadságjogok kor­látozásához, állampolgárság megfosztásához, deportálások­hoz. Dr. Kulcsár Kálmán, igaz­ságügyi miniszter expozéja után megköveti a Parlament az érin­tett hazánk fiait, a nemzetiségie­ket, a faji megkülönböztetést át- élőket, az otthonaikból, szülő­földjükről kitaszítottakat. Az utókor lelkiismerete köny- nyebbült meg a sérelmek orvos­lását garantáló határozathozatal nyomán... * S, az eltelt öt esztendő... Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke emelkedik szólásra a történelmi freskók övezte emelvényen. A ciklus mérlege nem ismer ünnepeket és hétköznapokat, csak elvégzett és hátrahagyott feladatokat — mondta. — Bizakodásunkat erősítse a tudat: a magyar társadalom és gazdaság jelenlegi állapota ma­gában hordja a kedvező végkifej­let lehetőségét. De tudni kell azt is: nemzeti egység nélkül cselek­vésre képtelenek leszünk, a nem­zeti egység feltétele pedig a meg­békélés. Ezért, amikor mai ülész- szakunkat bezárom, s ezzel együtt az 1985-ben megválasz­tott Országgyűlés munkáját be­fejezetnek nyilvánítom, arra ké­rem valamennyi honfitársunkat: békéljünk meg egymással... Ezek a gondolatok foglalkoz­tatják Németh Miklóst, aki kor­mánya nevében szól a Parla­menthez, az ország népéhez, amikor hangsúlyozza: — Hogy milyen örökséget ha­gyunk magunk után? Ezt ki-ki eldöntheti vérmérséklete, politi­kai meggyőződése szerint, de én hiszem és remélem, lesz objektív mérce is. Egy dolgot mindenkép­pen bizonyítottunk, s erre felfi­gyelt az egész világ: az alkotmá­nyos forradalom ma Magyaror­szágon járható. Szeretném önökkel együtt hinni: épülő új házunkban mindenki hazára ta­lál. Szeretném hinni, hogy nem fortélyos félelem fog bennünket igazgatni, hanem jogrend, törvé­nyesség és valódi demokrácia. S akkor lélekben is hazatérhet és megbékélhet minden magyar... * A Szózatot énekli a T. Ház. Azt a nemzeti dalt, amellyel kap­csolatban Babits Mihály írta: Azt a hazát, amelyről a szózat zeng, el nem veheti és meg nem csonkíthatja senki. Az vissza­vonhatatlanul hozzánk tarto­zik... így érzett, s érez a leköszö­nő Parlament, amely hasonló út- ravalóval adja át a helyét az újon­nan megválasztandó képviselő­háznak, s tagjainak. Talán nem hasztalan, mert — mint megfo­galmazták —, ”ha ennek az Or­szággyűlésnek embert és nemze­tet próbálóan nehéz volt a fel­adata, a következő év sokszorta az lesz.” Remélhetőleg ennek a törté­nelmi időszaknak is hű tolmá- csolója lehet majd a parlamenti tudósító: Szilvás István Titkos szavazással választ az NKK Mihail Gorbacsov az első számú jelölt Az első szovjet elnököt a Népi Küldöttek Kongresszusa (NKK) fogja megválasztani titkos szava­zással, a jövőben azonban a nép közvetlen választásokon szavaz az államfő személyére — döntöt­ték el szerdán a kongresszuson. A Népi Küldöttek harmadik, rendkívüli Kongresszusa igen ki­élezett vita után határozott úgy, hogy tekintettel az országban ki­alakult súlyos helyzetre és a dön­tés halaszthatatlan voltára, a Szovjetunió első elnökét nem közvetlenül választják meg, ha­nem a kongresszusi küldöttek tit­kos szavazásával. A határozat szerint a mostani kongresszusi elnökválasztás mindenképpen kivételesnek számít. A képviselők a vita során is­mét megerősítették, hogy az első számú jelölt a legmagasabb álla­mi méltóságra Mihail Gorba­csov. A túlzott elnöki hatalomtól óvó „ellenzék” indítványt tett az elnöki hatalommal kapcsolatos alkotmánymódosító törvényter­vezet vitájának a következő kongresszusig való elnapolására. A szavazásnál azonban a javasla­tot a küldöttek döntő többséggel elutasították. A legfőbb szovjet törvényho­zó testület szerda délelőtti mun­káját a meddő vita jellemezte. Nem kizárt, hogy az elnökvá­lasztás újabb egy napot késik. Csupán a délelőtti ülés első két órájában összesen húsz, az elnö­ki hatalmat szabályozó törvény­hez fűzött módosítási javaslat és egyéb indítvány hangzott el, ám azok mindegyikét elvetették. Az SZKP KB szerdán tartott rendkívüli ülésén javasolta, hogy Mihail Gorbacsov legyen elnök­jelölt. A szovjet párt vezető testületé szerdán délután, a Népi Küldöt­tek Kongresszusának egyik szü­netében ült össze és tett javasla­tot Gorbacsov jelölésére. Ezzel a szovjet pártvezető elsőként ke­rült fel az elnökjelöltek listájára, amelynek összeállítása a délutá­ni ülésen kezdődött meg. Döntött az Alkotmánybíróság: A kamatadó alkotmány­ellenes Alkotmányellenesnek minő­sítette és teljes egészében meg­semmisítette a kamatadót az Al­kotmánybíróság. Döntését rend­kívül nagy érdeklődés közepette szerdán délután hirdette ki esz­tergomi nyilvános ülésén. A ha­tározat rendelkező részét dr. Só­lyom László, az Alkotmánybíró­ság elnökhelyettese ismertette. Az Alkotmánybíróság megálla­pítja — mondotta —, hogy a la­káscélú állami kölcsönök utáni 1990. évi adófizetésről szóló tör­vény és a végrehajtási rendelet al­kotmányellenes. Ezért ezt a tör­vényt és módosított miniszterta­nácsi rendeletet teljes egészében megsemmisíti. A megsemmisí­tett törvény és a minisztertanácsi határozat az alkotmánybírósági döntés a Magyar Közlönyben való közzététele napján veszíti hatályát. Sajtónapi ünnepség a MUOSZ-ban Sajtonapi ünnepséget rendez­tek szerdán a Magyar Sajtó Házá­ban. Bencsik Gábornak, a MU- OSZ főtitkárának megnyitója után Ritter Aladár tiszteletbeli el­nök mondott köszöntőt. Ezt követően több egyéni és megosztott MUOSZ-mvódijat adtak át. Nívódíjat kaptak: Kurcz Béla (Magyar Nemzet), Fóris György (MTI), Danes József (nyugdíjas). Megosztott nívódíj­ban részesültek: Aradi Péter (Kritika), Bozsik László (Du­nántúli Napló), Hegyi Imre (Ma­gyar Rádió), Kovalik Márta (Magyar Rádió), Leopold Györ­gyi (Harang), Pauska Zsolt (Du­nántúli Napló), Staar Gyula (Élet és Tudomány) és Udvardi Györgyi (Harang). Bozsán End­re az Ésti Hírlap nyugalmazott munkatársa pedig Arany tollat vehetett át. I 1 MBMMMBBMMKHHWBaKI ■KHB I Szabadság; sajtó Ma van a szabad sajtó napja. Eddig decem­ber 7-én volt a sajtónap, ez a Vörös Újság meg­jelenésének a dátuma. Ügy esett tehát, hogy röpke négy hónap alatt másodszor „ünnepe­lünk”, és ezt természetesnek kell vennünk, merthogy rendszerváltás van — lij jelképek kellenek. Tavaly Vörös Újság, ma negyven­nyolc. Reménykedjünk abban, hogy- ezúttal végleges a nap: most és innét legalábbis úgy- lát­szik, hogy- március 15-ével a továbbiakban nem lesz baj. Azt hiszem, sajtónapi vezércikk megírásához mostanság nem kell sok motívum, nem úgy van, mint „azelőtt”, hogy7 fejtörés, óvatos fogalma­zás, kínos megfelelés, hogy azért ne olyan na­gyot, és ne annyit, hogy- mégis legy en benne va­lami kicsi igazság a többi nem az között. Én most elmondom inkább, hogy- az utóbbi nvolc-tíz napban milyen újságírós élményeket szereztem. Másfél hete telefonált nekünk egy úr, aki sokáig kiabált, végül azt mondta kollé­gámnak, hogy- mindenről mi tehetünk, min­dennek az újságírók az okai. Ezen persze nem lepődtünk meg, csak az bántott egy kicsit, hogy nem mondta meg, miért gondolja így-. Aztán jött egy- levél, amelyben egy- oly-asó azt kérte a főszerkesztőtől: tiltaná le azonnal az „ilven” — neki nem tetsző — írásokat. Szóval tiltsa le, ezt kérte demokratikus emberünk, méghozzá nem a kommunista vonalról... A minap meg hallgattam a rádiót, az Üj Tü­kör exfószerkesztóje beszélt arról, hogyan pró­bálta újraindítani lapját. Elmesélte, hogy a francia Ix Monde képy-iselője hajlandó lett volna pénzzel támogatni az orgánumot, ha a főszerkesztő megígéri: nem foly tat vitát az el­lenzékkel. No, hát ezek már az új idők szelei. Szabad a sajtó, szabad a vélemény-nyilvání­tás; immár saját akaratot ránk nem kényszerí­tenek, hatalommal vissza nem élnek, műhely­munkába bele nem szólnak, kezeket meg nem kötnek. I liszen a sajtó szabad. A jogállam alap­ja „ó” — szent dolog, továbbá sérthetetlen is. Nem úgy- van most, mint amikor még egy párt volt Tudjuk jól, akkor hogy an volt, kár is citálni. Most viszont, hogy- pluralizmus van, meg kell kérdeznem magamtól: ha én párt lennék, akarnék-e sajtót befolyásolni? Akarnék-e irá­nyítani saját szájízem szerint? Bizony, hogy- akarnék. Pártpolitikai érdeke­im ezt kívánnák, őrült lennék lemondani ilyen fontos eszközről. Tudnám én, hogyne tudnám, hogy- a sajtó hatalom. S mivel minden párt nagy jából erre törekedne, nyilván harcolnék is a sajtóért, mondom, ez nem lenne bún, csak az érdekeim kív-ánnák ígv. Szerencsére azért van egy- nagy különbség, nem könnyebbség tehát — különbség. Most több a párt, és ezek ellenőrzik egymást: rögtön elkezd ordítani az egy ik, ha valami disznósá- got csinál a másik. De aztán ettől kezdve már nem annyira egy szerű a dolog. Félő ugy anis, hogy- a hatalmon levők ráülnek a rádióra, a té­vére, a lapokra (vannak már jelek). Nyilatkozta is nemrég egy ember, hogy- a nemzeti médiákat az uralkodó párt képére kell formálni (gratulá­lunk!), tehát a sajtó autonómiája nem látszik teljesen garantálva. A sajtó szabadsága így- igen törékeny, ha egyáltalán létezik szabadság ilyen körülmények között. Nem az én dolgom kitalálni, hogy an is lenne jobb. De valószínű, hogy- gazdaságilag kell önállóvá tenni a sajtót. Az jelenthetne némi erőt. És még ha ez megvalósulna, sem lenne minden rendben. Mert van akinek nincs pénze, és van akinek van. Vegyük például Nagy-Bri- tanniát. ahol nagy jából azonos a két legfonto­sabb párt ereje. Viszont a lapok döntő többsé­ge a konzervatívok kezében van — tudniillik ott a pénz — míg a munkáspártnak alig van új- ságja. Nem könny ű dolgok ezek, az már biztos. Különben másról isle lehetett volna írni ha­sonlókat, nemcsak a sajtóról. Olyanokat, hogy init is jelent valójában ma a ránkszakadt sza­badság, és hogy- ténylegesen mit is kezdhetünk vele. Mert valószínű, hogy- az újságíró nem ide­gen test ebben az országban, és mi; a mi helyze­tünk sem különbözik a többiekétől. Deltát: miért pont mi lennénk szabadok...? Havas András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents